Új Szó, 2003. október (56. évfolyam, 225-251. szám)

2003-10-04 / 228. szám, szombat

6 Külföld ÚJ SZÓ 2003. OKTÓBER 4. Ma kezdődik a kormányközi konferencia, több ezer rendőr vigyázza a biztonságot Minden út Rómába vezet Németországban tegnap nagyszabású rendezvénysorozat keretében emlékez­tek meg az országegyesítés 13. évfordulójáról. A központi ünnepségek egyik szónokának Kertész Imre Nobel-díjas magyar írót kérték fel. A felvételen Ger­hard Schröder kancellár és Wolfgang Thierse parlmentí elnök a magdeburgi székesegyházban tartott hálaadó istentiszteleten. (CTK/AP-felvétel) Moszkvában már mindent előre eldöntötték Illúzió a törvényesség MTI-JELENTÉS Merénylet egy mecsetben Cotabato. Négy ember meg­halt és több mint harmincán megsérültek tegnap a Fülöp- szigetek déli részén, miután ismeretlen tettes két kézigrá­nátot dobott be egy imádko- zókkal zsúfolt mecsetbe. A hí­vők éppen déli imájuk köze­pén tartottak, amikor két egy­mást követő robbanás rázta meg az épületet a Mindanao szigeten fekvő Midsayap váro­sában. A mecset egy kormány­zati épületegyüttes, az öntö­zési hivatal területén áll. A robbantásban életét vesztette a kormányhivatal térségbeli igazgatója, a sebesültek túl­nyomó többsége ugyancsak kormányzati alkalmazott. A támadás elkövetését tegnap egyetlen szervezet sem vállal­ta magára, a rendőrségnek gyanúsítottja sem volt. Midsayap városban a muzul­mánok vallási kisebbséget al­kotnak a többségi kereszté­nyek mellett; a korábban el­követett támadásokat szélső­séges muzulmánoknak tulaj­donították. (MTI) Kinevezték Lindh utódját Stockholm. Laila Freivaldsot nevezte ki Svédország külügy­miniszterévé a múlt hónap­ban, egy bevásárlóközpont­ban meggyilkolt Anna Lindh helyett tegnap Göran Persson kormányfő. Az új külügymi­niszter 1942-ben született Ri­gában, jogász végzettségű, két alkalommal, 1988-89 között, és 1994-2000 között az igaz­ságügyi tárcát vezette, az Eu­rópai Unióval kapcsolatos kérdések szakértője. Mint az AFP francia hírügynökség je­lentette, Persson szerint a kül­ügyminiszteri tisztségre jelölt politikusok közül éppen azért esett a választás Freivalds asz- szonyra, mert e szaktudása hasznosnak bizonyul majd az EU-tagállamok Rómában ma kezdődő kormányközi konfe­renciáján. Laila Freivaldsnak 2000-ben le kellett mondania az igazságügyi tárca vezetésé­ről, miután a piaci árnál ol­csóbban vásárolta meg azt a stockholmi bérelt lakását, amelyben lakott, (k) Laila Freivalds 3 évvel ezelőtti ügylete nem volt törvénytelen, de pártja nem tartotta etikus­nak (Reuters) San Suu Kyi őrizetben marad Rangún. Sikertelenül próbál­ta elérni az ENSZ különleges megbízottja Aung San Suu Kyi mianmari ellenzéki vezető há­zi őrizetének megszüntetését. Razali Ismail ENSZ-megbízott három napot töltött Mian- marban. Az ázsiai ország ve­zetőivel, Than Shwe tábor­nokkal és Khin Nyunt kor­mányfővel folytatott megbe­szélésein a diplomata meg­próbálta elérni az 58 éves, Nobel-békedíjas politikus asz- szony szabadságának vissza­adását és a béketárgyalások újraindítását. Razali, aki már 11. alkalommal látogatott Mianmarba, elmondta: tár­gyalásairól írásban számol be Kofi Annan ENSZ-főtitkárnak. Aung San Suu Kyit május vé­gén vették őrizetbe. (MTI) Róma/Brüsszel. A ma kezdő­dő, legfelsőbb szintű kor­mányközi EU-konferencia al­kalmából szigorú biztonsági intézkedéseket léptettek élet­be, az olasz főváros vezetői joggal tartanak attól, hogy vagy 30 ezer antiglobalista próbálja majd megbontani a rendet. ÖSSZEFOGLALÓ A csúcstalálkozón, amelynek fő té­mája az uniós alkotmány, Szlováki­át Mikuláš Dzurinda kormányfő és Eduard Kukán külügyminiszter képviseli. A kormányközi konferencia mandá­tumának kibővítését szorgalmazza az a levél, amelyet hét, uniós kisál­lam, illetve tagjelölt ország kor­mányfője küldött az olasz miniszter- elnöknek. Az osztrák APA hírügy­nökség által megszerzett és ismerte­tett üzenetben Wolfgang Schüssel osztrák kancellár, valamint a cseh, a finn, a litván, a magyar, a máltai és a szlovén kormányfő rámutat: az olasz EU-elnökség által előterjesz­tett napirendi pontokjegyzéke „nem tartalmazza mindazokat a témákat, amelyeket a tagállamok az értekez­leten figyelembe akarnak venni”. A levél szerint a római tanácskozáson szót kell ejteni az Európai Tanács és Washington/London/New York/Moszkva. Az Irakban kutató amerikai szakértőcsoport vezetője elismerte, hogy eddig nem leltek tö­megpusztító fegyvert, de jelezte: ko­moly bizonyítékokat találtak arra, hogy Irak vegyi és biológiai fegyve­rek előállítását tervezte. David Kay a tegnapra virradó éjsza­ka, zárt ajtók mögött ismertette első jelentését a washingtoni szenátus és a képviselőház hírszerzési bizottsá­gával. Azt mondta, találtak komoly bizonyítékokat arra, hogy a meg­döntött iraki rendszer legfőbb veze­tőinek-beleértve Szaddám Húszéin elnököt - szándékukban állt, hogy a jövőben folytassák tömegpusztító fegyverek gyártását. Ami azt a kér­dést illeti, Szaddám fel akarta-e újí­tani atomfegyver kifejlesztésére irá­nyuló erőfeszítéseit, az amerikai fegyverkutató kijelentette: vizsgáló­csoportja nem lelte ennek tanújelét, eltekintve egy esetleges, „legesleg­kezdetlegesebb szintű” újraindítási próbálkozástól. Kay beszámolóját nagyon várták, mert az iraki háború óta fél év telt el kutatással, de egyelőre nem jelen­tettek egyetlen olyan leletet sem, amely alátámaszthatná George Bush amerikai elnöknek Irak fegy­verprogramjairól és terrorista kap­csolatairól szóló állításait. Kay hang­súlyozta, hogy 1400 amerikaiból és britből álló csapatának még sok mindent kell elvégeznie, hiszen csak három hónapja folytatják vizsgála­tukat. „Az a tény, hogy eddig nem leltünk tömegpusztító fegyvert, nem Bécs/Róma. Életének utolsó napja­ihoz és hónapjaihoz közeledik II. Já­nos Pál pápa. Ezt Christoph Schön­born osztrák bíboros mondta rádió­interjújában. Bécs érseke szerint egyszer még az olyan kiteljesedett és intenzív élet is a végéhez ér, mint a pápáé. A bíboros szerint ez egé­szen természetes, azonban az szo- kadan, hogy valaki ebben az idő­pontban is a világ nyilvánosságának a tekintete elé kerüljön. „Az egész világ látja a beteg és akadályozta­tott pápát, aki életének utolsó nap­jaihoz és hónapjaihoz közeledik.” Schönbom szerint a média könyör­telen, amikor bemutatja a Par­leendő elnökének státusáról. Az eu­rópai alkotmányról szóló tárgyalá­sokon ismét meg kell vitami az Eu­rópai Parlament mandátumainak jövendő elosztását. A legtöbb tagál­lamnak válaszra váró kérdései van­nak azokkal az uniós eljárásokkal kapcsolatban is, amelyeket a kon­vent által kidolgozott alkotmányter­vezet harmadik része tartalmaz. A konvent munkájának lezárását ké­pező „átfogó megoldásnak” a kor­mányfők szerint tekintetbe kell ven­nie a tagállamok egyenjogúságának az elvét, az intézményes egyensúlyt, valamint a közösségi módszerek erősítését. A kormányközi értekezlet megbízatását úgy kell megszabni, hogy a tagállamok mindazon témát szóba hozhassák, amelyet fontosnak tekintenek. Egy sor kis és közepes ország követe­li, hogy a jövőben is legyen vala­mennyi EU-tagállamnak egy-egy szavazati jogú képviselője (biztosa) az Európai Bizottságban. Az alkot­mány tervezete viszont 15 szavazati jogú biztosra korlátozná a testület létszámát. Rómában tegnap kezdték meg két­napos tanácskozásukat az EU védel­mi miniszterei. Többek között az olasz elnökségnek a NATO önálló európai főhadiszállására vonatkozó javaslatával kapcsolatos - az adanti táboron belül a német-francia pá­rost Nagy-Britanniával szembeállító jelend azt, hogy nincsenek ilyenek Irakban” - mutatott rá. Mint mond­ta, csapata több tucat olyan, tömeg- pusztító fegyverekkel kapcsolatos programtevékenységre és jelentős mennyiségű felszerelésre bukkant, amelyeket Irak elrejtett a 2002 vé­gén kezdődött ENSZ-ellenőrzés elől. Ezek felszerelések és tevékenységek a vegyi és a biológiai területhez kap­csolódtak, és még inkább a rakéták­hoz. „Az irakiak nagyon széles körű programba fogtak, amely fegyver­zetrendszerük hatótávolságát ezer küométeren túlra terjesztette volna ki. Ez elég lett volna Kairó vagy Ri- jád eléréséhez iraki területről. A program ballisztikus rakéták és ma­nőverező robotrepülőgépek előállí­tására irányult.” Kay megjegyezte: ha üzletet akarna csinálni, akkor fémdetektáló vállalatot alapítana Irakban. A brit kormány szerint a szövetséges feltáró csoport e köztes jelentéssel bizonyítékokat tett le az asztalra ar­ról, hogy az előző iraki rezsim meg­sértette a tömegpusztító fegyverek­re vonatkozó BT-határozatot. Jack Straw külügyminiszter a jelentés kinson-kórtól kínzott pápát, amint nem mindig tudja leplezni betegsé­gének a jeleit, és ez emberüeg rész­ben már sokkoló. A bíboros szóvivő­je később némiképp enyhítette a mondottakat. Erich Leitenberger sajtónyilatkozatában úgy magya­rázta, hogy filozófiai értelemben kell felfogni a bíborosnak azokat a szavait, amelyek szerint a pápa éle­tének utolsó napjaihoz, hónapjai­hoz és éveihez közeledik. II. János Pál személyi titkára cáfolta a katolikus egyházfő egészségi álla­potáról makacsul keringő híreszte­léseket, megfeddve az újságírókat. Stanislaw Dziwisz érsek, aki évtize­dek óta közeli munkatársa Karol Wojtylának, kijelentette: sokan már- kompromisszumos megoldás sze­repel napirenden. Megtárgyalják a közös katonai képesség 2010-ig ter­jedő időszakig szóló fejlesztését is. Diplomaták a találkozó előtt úgy vélték, ha a négyek - Franciaország, Németország, Belgium és Luxem­burg - által javasolt uniós „önálló tervezési sejt” létrehozása körüli vi­ta csülapodni látszik is, a probléma azonban nem szűnt meg. Az olasz elnökség kompromisszumos javas­lata a hírek szerint az, hogy hozza­nak létre egy hadműveleti tervezés­sel foglalkozó „virtuális harci alaku­latod’. Az olasz javaslat alternatívát jelent egy tényleges állandó európai főhadiszállás létrehozásával szem­ben, amelyet az USA és leghűsége­sebb szövetségesei a NATO-val szembeni sértésnek minősítenek. Különösen Nagy-Britannia tart a NATO-val kapcsolatos mindenféle fölösleges megkettőződéstől. Lon­don támogatja az európaiak jogát a szövetségen kívüli műveletekhez, de elutasítja az „önálló tervezési sejt” elvét, legyen az Tervurenben, Brüsz- szel elővárosban, ahogy a négyek ja­vasolták, avagy bárhol másutt. Michele Alliot-Marie francia védelmi miniszter a tervek szerint javasolja kollégáinak egy európai csendőri erő létrehozását. Ezt az elgondolást Né­metország és a legnagyobb tagjelölt ország, Lengyelország már támoga­tásáról biztosította. (TASR, MTI) washingtoni ismertetése után azt mondta: a beszámoló megerősíti, hogy mennyire veszélyes volt Szaddám rendszere, és mennyire in­dokolt volt az e veszélyek felszámo­lására indított háború. Diplomaták szerint Kofi Annan ENSZ-főtitkár kereken elutasította a világszervezet iraki szerepére vonat­kozó új amerikai javaslatokat, mondván: az USA által óhajtott fel­tételek mellett a világszervezet nem képes megfelelő politikai szerepet játszani Irakban. A főtitkár nem zár­kózott el az ENSZ részvételétől az iraki politikai folyamatban, de úgy vélte, hogy az Egyesült Államok át­dolgozott határozattervezetében olyan szerepet szán a világszerve­zetnek, amely megvalósíthatatlan. Annan ötéves főtitkársága alatt rit­kán mondott ilyen kereken ellent az USA-nak sarkalatos kérdésben - je­gyezte meg a Reuters. Vlagyimir Putyin elnök tegnap azt mondta, Oroszország számára nem kielégítő az amerikai határozatter­vezet, de az USA láthatólag kész a kompromisszumokra, ezért jó esély van a megegyezésre. a mennyben vannak azon újságírók közül, akik a múltban a pápa egész­ségi állapotáról cikkeztek. Az érsek elmondása szerint Josef Ratzinger bíboros elsírta magát, amikor a neki tulajdonított interjút olvasta a Bunte című német hetilap legújabb számában. Az újságírók ugyanis el­torzítva adták vissza a pápa egész­ségi állapotára vonatkozó szavait: „A pápa rosszul van... imádkozzunk a pápáért” - írta a Bunte. Ezzel szemben a bíboros „sírt tegnap, és kijelentette, hogy soha nem adott senkinek interjút, csupán az utcán mondta egy férfinak, akivel találko­zott, hogy ha a pápa beteg, imád­kozzon érte" - idézte Dziwisz érse­ket az AP hírügynökség. Moszkva. Az Oroszországhoz tar­tozó, háború szaggatta Csecsen- földön holnap elnökválasztást ren­deznek. Az eseményt a Kreml a megbékéléshez vezető út mérföld­kövének tekinti, a lázadók Moszk­va színjátékát látják benne, a jog­védő szervezetek pedig a törvé­nyesség illúziójáról beszélnek. Áz 1-1,2 millió lakosú észak-kau­kázusi köztársaság félmillió szava­zópolgára és az ott állomásozó orosz haderő 30 ezer katonája ad­hatja le voksát a hét jelölt valame­lyikére. Ä választás azonban csak látszóla­gos, elemzők szerint a győzelemre esélyes jelöltek közül már csak a Moszkva által támogatott Ahmad Kadirov ideiglenes köztársasági el­nök van versenyben. Az erős ellen­felek közül legutoljára Malik Szajdullajev, Moszkvában élő cse­csen üzletembert zárták ki a jelöl­tek sorából az őt támogató aláírá­sok állítólagos érvénytelensége mi­Szöul. Észak-Korea tegnap lénye­gében bejelentette: megoldott minden technológiai kérdést ah­hoz, hogy atombombákat építhes­sen, beleértve az elhasznált nukle­áris fűtőelemek újrafeldolgozásá­ból nyert plutónium felhasználá­sát. A közlés egy nappal követte Cső Szu Hon észak-koreai külügy­miniszter-helyettes New York-i be­jelentését, miszerint országa újra feldolgozott nyolcezer elhasznált nukleáris fűtőelemet, alkalmassá téve azokat arra, hogy atomfegy­ver alapanyagául szolgáljanak. A külügyminisztérium szóvivője hoz­zátette még: Észak-Korea „nukleá­ris elrettentő erejének növelése irá­nyában megváltoztatta e fűtőele­mek rendeltetését”. Tegnap Phen- jan hivatalos hírügynöksége, a KCNA azt írta: „Minden technoló­giai problémát teljesen megoldot­tak abban a folyamatban, amely a plutónium rendeltetésének meg­att. Ő nyíltan közölte: a Kreml nyo­mást gyakorolt rá, először ráijesz­tettek, majd pénzt és állást kínál­tak neki azért, hogy lépjen félre. Aszlambek Aszlahanov, a orosz du­ma csecsen képviselője már koráb­ban lemondott a jelöltségről, miu­tán Vlagyimir Putyin elnök felaján­lott neki egy tanácsadói posztot. Frans Timmermans ET-szóvivő szerint valójában szovjet stílusú, egyjelöltes választást rendeznek; az ellenfeleket megfélemlítették, és a Kreml mindent megtett azért, hogy az eredmény az első pillanat­tól fogva biztosított legyen. Putyin elnök úgynevezett csecsenföldi béketervében az sze­repel, hogy korlátozott autonómiát biztosítanak a köztársaságnak, s e folyamat fontos állomása a demok­ratikus elnökválasztás. Független csecsen megfigyelők szerint azon­ban a választás már lezajlott, még­hozzá Moszkvában, a Kremlben. Ez semmiféle stabilizációhoz nem vezet, sőt újabb háborús hullám veheti kezdetét. változtatásához kell.” A Reuters brit hírügynökség által teljes egé­szében ismertetett közleményből az is kiderül, hogy az elhasznált nukleáris fűtőelemek újrafeldolgo­zását már idén júniusban befejez­ték Jongbjonban. Az AP amerikai hírügynökség szerint a bejelentés vélhetően azt jelenti, hogy Észak- Korea elhárított minden műszaki problémát, amely eddig akadá­lyozta őt az elhasznált fűtőelemek újrafeldolgozásában és az azokból nyert plutónium fegyver célú fel- használásában. Phenjan közléseit gyakran homályosan fogalmazzák meg, azzal a nyilvánvaló szándék­kal, hogy bizonytalanságot keltse­nek - fűzte hozzá az AP. Szakértők szerint a nyolcezer elhasznált fűtő­elem újrafeldolgozása nyomán Phenjan rendelkezésére álló plutó­nium öt vagy hat atombomba meg­építéséhez elegendő. Amerikai hír­szerzési elemzők feltételezik, hogy Észak-Korea már ma is rendelkezik egy vagy két nukleáris bombával. Kofi Annan ENSZ-főtitkár kereken elutasította az új amerikai határozati javaslatot Eddig semmit sem találtak a kutatók MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Egyre hatékonyabb támadások Bagdad. Ricardo Sanchez tábornok, az Irakban állomásozó amerikai erők főparancsnoka úgy látja, egyre hatékonyabbak, egyre több halot­tat követelnek az amerikaiak elleni támadások, ennélfogva az általa vezetett erők kivonásának időpontja is mind messzebbre tolódik. A tá­bornok szerint az ellenállás többnyire kicsi, alacsony hatásfokú táma­dásokból áll, ugyanakkor egyre jobban működik az egyeztetés. Mint mondta, az egyik fő feladat információkat szerezni az ellenségről, amely gyakran a lakosság soraiban rejtőzködik. (MTI) Ratzinger bíboros állítólag elsírta magát, amikor a neki tulajdonított interjút olvasta Bécs érseke a pápa utolsó napjairól MTI-JELENTÉS Észak-Korea készen áll az atombomba gyártására Szándékos homályosság MTI-HÍR

Next

/
Oldalképek
Tartalom