Új Szó, 2003. április (56. évfolyam, 76-99. szám)
2003-04-29 / 98. szám, kedd
Kultúra ÚJ SZÓ 2003. ÁPRILIS 29. A Rajkó Zenekar és Tánckar Pozsonyban Május 6-án Pozsonyban vendégszerepei a világhírű budapesti Rajkó Zenekar és Tánckar. A Cultus Művelődési Házban (Ruzinov) 19.00- kor kezdődő műsort az Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes nyitja meg. Jegyek elővételben a pozsonypüspöki Rita virágüzletben, a Madách Kultúra Könyvesboltban kaphatók, valamint megrendelhetők az Ifjú Szivek szervezési osztályán a 02/54410310-es telefonszámon, (me) SZÍNHÁZ POZSONY NEMZETI SZÍNHÁZ: Don Carlos 19 HV1EZDOSLAV SZÍNHÁZ: Az eszményi férj 19 KASSA THÁLIA SZÍNHÁZ: Van, aki forrón szereti 19 KOMÁROM JÓKAI SZÍNHÁZ: Sirály 14 MOZI POZSONY HVIEZDA: Monty Python: Az élet értelme (ang.) 18, 20.30 TATRA: New York bandái (am.) 16.30,18.30,20.30 IC.SK: Az univerzum angyalai (norv.) 20 Buena Vista Social Club (ném.) 21 New York bandái (am.) 19.30 Holly Woody történet (am.) 17.30 Malena (ol.) 20.30 A múlt nélküli ember (finn) 19 Végső állomás 2. (am.) + Animatrix (am.) 18 A szem (am.) 18.30 KASSA TATRA: A Nap könnyei (am.) 16, 18 A sziget (dél-koreai) 20 CAPITOL: Beavatás (am.) 16, 18, 20.15 ÚSMEV: Johnny English (ang.) 16,18, 20 DÉL-SZLOVÁKIA KOMÁROM-TATRA: A szellemhajó (am.-auszt.) 18 LÉVA-JUNIOR: Beszélj hozzá! (sp.) 16.30,19 IPOLYSÁG - IPOLY: Az arany markában (am.) 18 ROZSNYÓ - PANORÁMA: Daredevil (am.) 16.30,19 GYŐR PLAZA: Bazi nagy görög lagzi (am.) 16 Beavatás (am.) 15.15, 20.15 Chicago (am.-kan.) 13.45,18, 20.15 A dzsungel könyve 2 (am.) 13.15, 15 Félelem.com (ang.-ném.-lux.) 13, 18 Fenegyerek (am.) 20 Frida (am.-kan.) 13, 20 Johnny English (angol) 14, 16, 18, 20 A mag (am.) 14.45, 17.15, 19.45 Malacka, a hős (am.) 14.30, 16.15, 18.15 A Nap könnyei (am.) 15, 17.30, 20 A szellemhajó (am.-auszt.) 15.30 Taxi 3 (ff.) 13.30,20 Végső állomás 2 (am.) 15.45,17.45,19.45 Ernest Zmeták kiállítása a pozsonyi Pálffy-palotában Nosztalgikus képek TALLÓSI BÉLA Pozsony 1944 és 1982 között - úgy, ahogy Ernest Zmeták látta. Úgy, ahogy mi már nem láthatjuk. Emest Zmeták kiállítása művészi láüelet Pozsonynak arról az arculatáról, amely mára szinte teljesen eltűnt. Az érsekújvári születésű festőművész, miután elvégezte a Budapesti Képzőművészeti Főiskolát, ahol Aba Novák Vilmos és Kontuly Béla tanítványa volt, 1944-ben Pozsonyba költözött. A Csalogányvölgyben lakott, ott készültek első Pozsony-ábrázolá- sai. Kiállítása, amely a Pozsonyi Városi Galéria Pálffy-palotabeli kiállítótermében látható, úgy gondolom, nosztalgiát ébreszt minden látogatóban, tartozzanak a fiatalabb vagy az idősebb nemzedékhez. Mert kit ne hatna, indítana meg egy zölddel lélegző, a múlt építészeti stílusaival sokszínűséget, a különféle kultúrák egymásra hatásával békességet árasztó, ráérősebb életvitellel, léptékkel mozduló város. Olajfestmények, akvarellek, szénceruza- és ceruzarajzok, pasztellek, tusrajzok őriztek meg olyan részleteket a régi Pozsonyból, mint a várlépcsők és a Zizka utca 1955-ből, a Hviezdoslav tér 56-ból, a Grössling utca 49-ből, a Bástya utca 47-ből, a romos Zsidó utca 78-ból, a romos Hal tér 55-ből. A téli csendélet, a téli táj, a téli kertek, a ligetfalui képek a Duna holt ágával, a vödrici pillanatképek, a károlyfalui részletek a nyugalom életterei. A modern vagy korszerűsödő városkép is megjelenik a kiállításra beválogatott anyag között: az 1961-ből származó Dobrovsky utca látképe, amely a panelházépítést örökítette meg. A Zmeták-kiállításnak az esztétikai értéknyújtáson kívül másféle szerepe is van. Azzal, hogy felmutat valamit a város múltjából, abból a képből, amely már nem létezik, vagy ha megmaradt is, jelentős módon átalakult, figyelmeztet a városhoz való viszonyunkra is. Arra a hozzáállásra, amely a korábbi korok értékeivel, az élő környezettel szemben közönyt, nemtörődömséget mutat. Ez a kiállítás dokumentáló esztétikai értékei révén nemcsak a múltra utal, a jövő felé is mutat. A jó érzésű embert mindenképpen megerősíti annak fontosságában, hogy méltó módon bánjon életkörnyezetével, ragaszkodással figyelje a várost, amely lakóhelyül szolgál számára. Somogyi Tibor felvétele Gondolatok a rimaszombati XII. Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny után A szép szó békéje A nagy sikert aratott Naccsönd Nem kis elszántság és bátorság kell ahhoz, hogy az ember a mai időkben olyan országos fesztivált szervezzen, ahová közel ötszáz ember hivatalos. A rimaszombatiakban megvolt a bátorság. Hogy pénzük is lesz-e mindent időben kifizetni az ígért, megpályázott, elbírált támogatásokból, arról nem tudtak ők maguk sem egyértelműen nyilatkozni. Csak bizakodni tudnak. SZÁSZI ZOLTÁN A szép szó három napig mégis képes volt békét teremteni a szívekben. Vagy mégsem? Az új, minden elődöntőn hangoztatott versenyszabályzat ellenére sajnos néhány versenyzőt ki kellett zárni a versengésből. Mivel nem teljesítették a versenyszabályzatot. Tehát nem két verssel jöttek el versenyezni, vagy ha kettővel, akkor az egyik nem volt határon túli. Efölött meg is álltam. Mi az hogy határon túli? Mihez képest? Költőként pedig sem kisebbségi, sem másodrendű, sem határon inneni vagy túlinak nem érzem magam. Mert az irodalom térképeken meghúzott határok nélkül is létezik. Versenykiírás ide vagy oda. Az egyetemes magyar érték. Nem szabdalható. Vagyis nem érdemes szabdalni. Legyen két vers. Magyarul. Egyéb megkötések nélkül. Ezt ajánlatos lesz átgondolni a jövő évre. A rendezvény szervezése egyébként kisebb-nagyobb csikordulásokkal ugyan, de viszonylag olajozottan működött. Ebben a helyi pedagógusok, a Csemadok-tagok oroszlán- részt vállaltak. Húsz perces csúszásokért nem kell háborogni. Minden felmerülő gondot gyorsan és rugalmasan megoldottak a helyiek. Gondjuk meg volt elég. Szállás, étkeztetés, kísérőműsorok, verseny- szabályzatra, a zsűri ítéletére panaszkodó pedagógusok és szülők. Ilyen is volt. A zsűri mindig szubjektív, de mivel a produkciók elbírálására ők kaptak felhatalmazást, vitának helye csak justizmordnál lenne, de ilyen meg nem volt. A kísérőműsorokról annyit, hogy fontosak, kellenek, csak valahogy más időbeosztásban. Ne az elődöntők, értékelések vagy a döntők ideje alatt. Sok mindent szeretnének a résztvevők megnézni, és erre nem mindig van lehetőségük. Bárdos Ágnes műsora, a GIMISZ előadásai, Vas Ottó előadása magas színvonalúak, emlékezetesek, bármikor bárkinek ajánlhatóak. Más kérdés, hogy miért kell Vas Ottót egy napon emlegetni és szerepeltetni egy sehol meg nem mért, önjelölt „zseniális” duóval a Pósa Lajos Irodalmi Kávéház műsorában. Ugyanez a duó Tompa Mihály szobrának koszorúzásánál is elgesztikulálta éne- kelnivalóját. Néhol fájt. Nemcsak nekem. Annak ismeretében még inkább, hogy van egy többször díjazott, megzenésített verseket éneklő csoport is a városban. Az országos fesztivál zsűrijére visz- sza kell térnem. Merthogy véleményem szerint ritkán fordul elő, hogy ennyi elfogulatlan, igazán szakmabeli és híres ember nézze végig a produkciókat és értékelje az előadásokat. Schubert Éva, Bácskai János, Virág László, Schönfeld Mária magyarországi művészek és szakemberek és a hazai színházi és előadóművészetnek, valamint az élő irodalomnak színe-java: M. Csepécz Szilvia, Csanaky Eleonóra, Kozsár Zsuzsa, Juhász Katalin, Bárdos Ágnes, Kamenár Éva, Szvorák Zsuzsa, Mihályi Molnár László, Kiss Péntek József, Batta György, Kürthy Lajos. Dolgoztak becsülettel és döntéseiken ugyan lehet vitatkozni, de az eredményeken nem. A döntés felelőssége az övék. A jó döntésé éppúgy, mint a rossz döntésé. Az értékelés stílusáról azonban érdemes elmélkedni. Ki kell mondani a hibákat, de ne úgy, hogy kedvét szegjük a versenyzőnek, felkészítőnek mindörökre. Ami jó, azt hangsúlyozni kell, hiszen ez vers- és prózamondó verseny, nem pedig menedzserfelvételi, ahol tévedhetetlennek és szupernek kell lenni. Itt csak embernek kell lenni. Zsűrinek, versenyzőnek, felkészítőnek egyaránt. A legfontosabb szereplőkről, a versenyzőkről szólva sok kérdés megfogalmazódhat. Ami örömteli, hogy az V, a felnőttek kategóriájába igen szép számú versenyző nevezett be az idén. Voltak idők, mikor alig két- három versenyző mérettette meg magát, az idén összesen tizenhatan vetélkedtek versben és prózában. Nem akármilyen produkciókkal. Az külön figyelmet érdemel, hogy olyanok, akik évekig felkészítőként, zsűriként, szervezőként vettek részt, most versenyzőként indultak. Ez az igazi fejlődése ennek a kategóriának, amikor nem csak beszélünk arról, hogy versmondók kellenének, hanem beállunk és vállaljuk a megmérettetést. A megzenésített vers kategóriájában a Rimaszombatba érkezett résztvevők az év felfedezésének nyugodtan mondható Naccsönd együttes győzelmét viharosan ünnepelték. Volt mit. Ilyen friss hangzású, élő, pontos, jól kidolgozott és mindezek ellenére felszabadult örömzenélésnek is mondható produkciót régen láttam- hallottam honi pódiumon. Nem csodálkoznék egyébként azon sem, ha a megzenésített vers kategória önálló országos versennyé nőné ki magát, önálló fesztiválként élne és fejlődne tovább. Sok a tehetség, sok a magát megmutatni kívánó, a műfajjal komolyan foglalkozó fiatal és hálistennek a középkorosztály sem szégyenkezik megmutatni ilyenfajta tudását a zsűrinek és a közönségnek. Ez a kategória a jövőben igen sok örömöt szerez még szervezőknek és résztvevőknek egyaránt. A IV. kategória, amely hagyományosan a legerősebb színvonalú, számomra némi csalódást okozott a döntőben. Nem volt kiugró produkció, a tehetség, az esély mindegyik fiatalban ott fénylik, csak valami nem engedi átragyogni. Pózok, modorosságok, értelmezési hibák tették felejthetővé a produkciókat. Azok a régi szép napok, amikor egy- egy próza vagy vers elmondása után állva tapsolt a közönség, most nem jöttek elő. A harmadik kategória, a kamaszkorú gyermekek kategóriája évek óta a legproblémásabb. Idén sem volt ez másként. Ki nem adott első díj a prózában, versnek minősített és diszkvalifikált próza az elődöntőben, számtalan tehetséges gyerek, akik éppen nem tudtak magukkal mit kezdeni. Szövegválasztási, értelmezési problémák, téves idomítások lenyomata és kérdések sorozata, hogyan juthatott idáig egy gyerek? Majd kinövik. Mert a legkritikusabb, a kamaszkorban lévő emberpalántáktól mindent el kell fogadni. A vadhajtásokat is csak óvatosan szabad visszametszeni. De vissza kell! Még mielőtt országos versenyig kerül. A II. kategória az öröm kategóriája. Szép szavú, fényes szemű gyerekek, elronthatat- lan sajátságaikat őrizve, mégis majdnem előadóművészi magasságokba emelve a gyermeki szív és száj által elmondott szövegeket. Erős, nagy tehetségeket nevelő, tiszta reményekkel teli korcsoport. A kicsik, nekem kedvenceim, az első kategória versenyzői csacsogó kis madarak. Bennük minden sutasága és szépsége a pódiummal való ismerkedésnek, sajnos néhol árnyékával az idomításnak. De bízom abban, hogy mindegyik gyerkőc megszereti a verset, a prózát és olvasni fog. Nem muszáj előadóművésszé lenni mindenkinek, elég, ha olvas és érti, érzi a szöveget. Talán ez lenne a fő célja a egész rendezvénynek. A versenynek, a fesztiválhangulatnak, a kísérőműsornak és az iskolai fordulóknak egyaránt. Ne legyen kampányszerű. Ne egy évben egyszer tanuljanak, olvassanak, elemezzenek a gyerekek és felnőttek verset, szöveget, hanem egész évben, folyamatosan, építkezve lélekben, szellemben. Mert ha nem így van, akkor kipipált rendezvény marad a verseny, mondván itt is voltunk/ ez is megvolt, A gáláról kell még néhány szót írni, mert olyan pillanatoknak voltunk ott tanúi, amelyek nagyon sokáig megmaradnak szép és elrémisztő emlékként. Mindkettőben részesülhetett a gála közönsége. A felemelő és feledhetetlen pillanatok: az a tízperces vastaps, amit Vas Ottó kapott a Kulcsár Tibor-díj átvételekor. Ritka szép emlék lesz sokáig ennek a megtörhetetlen erejű és akaratú embernek a versmondása, a közönség általi ünneplése. Nem tartottam helyénvalónak az ugyan szépnek tűnhető gesztust, amellyel Dusza Istvánra, mint a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny állandó zsűritagjára emlékeztek. Mert Dusza István, és itt nem csupán a magam emlékezetére, hanem másokéra is hagyatkozom, nem volt állandó zsűritagja ennek a versenynek. Újságíróként megjelent ugyan, szerette és pártolta a rendezvényt, vagy kétszer zsűrizett is, de megint csak az jutott erről a „gesz- tus”-ról az eszembe, hogy vannak emberek, akiknek csupán akkor van már keletjük, ha meghaltak, viszont míg élnek, pótszéken, félig kiutálva ülik végig az előadásokat. így aztán nem tudtam igazán örülni Csanaky Eleonóra versmondásának sem. Valószínűleg őt is beugrasztották. A „hab a tortán” mégis a politika megjelenése volt a gálaműsor végén. Soha rosszabbul elmondott, alkalomhoz egyáltalán nem illő, az egész rendezvény három napon át gondosan őrizgetett hangulatát egy pillanat alatt agyonütő sablon kampányszöveget nem hallottam még, mint a gála legkínosabb pár percévé köveseden: államtitkári zárszót. Amelyben egy árva mondat nem szerepelt a versről. Ilyen volt Európa elrablása Rimaszombatban. Csak az a baj, hogy nem lehetett mellőzni, így a tortahab után avas szalonna áporo- dott íze maradt sokunk szájában. Ezt bizonyította a tíz másodpercig sem tartó lanyha taps és a kampánybeszéd alatti morgás. Jövőre viszont újra lesz verseny, újra jönnek a jobbnál jobb előadások, és reméljük, nem lesz választás éppen. A verseny eredményeit közlő tegnapi írásunkból sajnálatos módon kimaradt az egyik díjazott neve. AI. kategóriában prózamondásban ugyancsak a 3. helyen végzett Szabó Klaudia (Gömöralmágy). Vas Ottó (Dömötör Ede felvételei)
