Új Szó, 2002. július (55. évfolyam, 151-176. szám)

2002-07-26 / 172. szám, péntek

Gondolat ÚJ SZÓ 2002. JÚLIUS 26. A CLA-Kalligram figyelemmel kíséri és megpróbálta rendszerezni az érdemi hatással bíró közszereplőknek a státustörvénnyel kapcsolatos megnyilvánulásait A magyar státustörvény fogadtatása és alkalmazása a Szlovák Köztársaságban HORVÁTH PÉTER-NAGY ILDIKÓ A szlovákiai belpolitikai élet elmúlt időszaká­nak talán egyik legtöbb figyelmet érdemlő té- ■■■D májának paradox mó­don egy szomszédos ál­lamban hozott politikai döntés értel­mezése, az ahhoz való viszonyulás meghatározása, várható következ­ményeinek elemzése, illetve a lehet­séges ellenlépések megtétele számí­tott. Az ebből húzható politikai ha­szon maximalizálása a nacionalista hangulatkeltéssel párhuzamosan már több hónapja uralja a politikát, foglalkoztatja a médiát és osztja meg a társadalmat, beleértve a szlo­vákiai magyar társadalmat is. A Ma­gyar Országgyűlés 2001. június 19- én fogadta el a Szomszédos álla­mokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. Törvényt (továbbiak­ban státustörvény). Az elemzés a teljesség igénye nélkül próbálja összefoglalni a státustör­vény szlovákiai fogadtatásának kö­rülményeit, és implementációjának aspektusait. A CLA-Kalligram figye­lemmel kíséri és megpróbálta rend­szerezni az érdemi hatással bíró köz­szereplőknek a státustörvénnyel kapcsolatos bárminenmű megnyil­vánulásait. Mindenekelőtt a kor­mány, ezen belül a szlovák diplomá­cia, illetve a parlament, valamint a politikai pártok lépéseit és viszonyu­lását tekintettük mérvadónak. Külö­nös figyelmet érdemel a Magyar Ko­alíció Pártjának állásfoglalása, hi­szen éppen az MKP-n csapódik le Szlovákiában a státustörvény okozta feszültség. A tanulmány elsődleges célja az informálás. A Szlovákiában meglévő politikai tö­résvonalak egyikét a nemzetiségi tö­résvonal képezi, amelyet a státustör­vény még jobban elmélyített. Ennek egyik megtestesítője a legtöbb vitát kiváltó Szövetség a Közös Célokért. A szövetségirodáinak működését vettük górcső alá. A területi irodákat végigjárva próbáltuk felmérni a ma­gyar igazolvány iránti érdeklődés motivációját, illetve a státustörvény­hez való különböző kötődéseket. 1. A szlovákiai magyar politikai elit és a szlovák diplomácia kezdeti lépései a státustörvény elfogadásának időszakában a sajtó tükrében Az MKP kezdeti viszonyulása és ál­lásfoglalása a státustörvénnyel kap­csolatban legjobban az Új Szó máju­si és júniusi számai alapján követhe­tő végig. Két hónap alatt ugyanis meglepően nagy mennyiségű, össze­sen 30, a témával kapcsolatos hír­anyagjelent meg a lapban. A tárgyalt időszakban az Új Szó csu­pán egyetlen szlovákiai magyar poli­tikussá, Duray Miklóssal, a párt ügyvezető alelnökével készített egy hosszabb terjedelmű beszélgetést1, még a törvény elfogadása előtt. Ezenkívül közvedenül a törvény el­fogadása után az egyeden szlovákiai magyar napüap két napon keresztül intenzíven foglalkozott a témával. Az MKP képviselőinek csupán egy- egy mondatos, a státusigazolvány kiváltásával kapcsolatos, válaszok­nak biztosított teret2, illetve Bugár Bélának, az MKP elnökének rövid nyüatkozata jelent meg a külföldi munkavállalás és az értelmiség el­vándorlásának veszélyéből.3 Domi­nálnak viszont a törvény elfogadásá­nak körülményeit, a törvény rendel­kezéseinek rövid ismertetései és a munkavállalás lehetőségeit ismerte­tő hírek. Hiányoltuk viszont a tör­vény egészének megjelentetését, mert bár az interneten tavaly hozzá­férhető volt, a lakosság elenyésző hányada rendelkezik ilyen hozzáfé­réssel. Az sem kevésbé figyelemre­méltó, hogy májusban szinte kizáró­lag romániai vonatkozású cikkek je­lentek meg - összesen 12 -, melyek Bukarest aggodalmait, a magyar-ro­mán egyeztetéseket és az RMDSZ re­akcióit taglalták. Olvashattunk a cseh, a szlovák, a román és a készülő ukrán státustörvényről is. Az, hogy az MKP politikusai a törvény végle­ges elfogadása előtt nem nagyon nyüatkoztak, több okra is visszave­zethető. Egyrészt talán taktikai meg­fontolásból nem akartak - szerin­tünk helyesen - belefolyni a vitákba. Ez azzal magyarázható, hogy a szlo­vák parlament éppen májusra és jú­niusra tűzte napirendjére és tárgyal­ta meg azon fontos törvényterveze­teket és nemzetközi egyezménye­ket4, amelyek a szlovákiai magyar­ság nyelvi, kulturális fejlődése szem­pontjából rendkívül fontosnak bizo­nyulnak. Illetve az olyan jogszabá­lyokat, amelyek nagy jelentőségűek a magyar régiók gazdasági felemel­kedése és az önkormányzatiság megerősítése szempontjából. Ezek a tárgyalt időszakban joggal kerültek a figyelem középpontjába, némileg háttérbe szorítván a Magyarorszá­gon elfogadott státustörvényt. Státusmagyarok Ki a magyar? És ki a jó magyar? Mi az ún. „magyar kártya”? És mit je­lent majd a magyarigazolvány? Le­het-e és kell-e törvények elfogadásá­val gondoskodni a határon túl élő magyar nemzetrészekről? Pszicho­lógiai Nagy-Magyarország épül-e Trianon után először? Ezek a kérdé­sek az elmúlt időszakban kisebb-na- gyobb intenzitással nemcsak az újra szárnyait bontogató szlovák ellen­zék köreiben rezonálnak, hanem a kormánykoalíció tagjai körében is, ahol az MKP koalíciós partner. Az úgynevezett státustörvény nagy vihart kavart az elmúlt hónapokban a szlovák belpolitikában, és jelenleg is a figyelem középpontjában áll nemcsak a Magyarországgal szom­szédos államokban (ahol magyar közösségek élnek), hanem egyre in­kább az Európai Unióban is. Az elutasító álláspont leginkább Ro­mániában és Szlovákiában volt tet­ten érhető. Azon országokban, ahol a legnagyobb magyar közösségek él­nek. Közben azért elmondható, hogy mindkét ország hasonló státus­törvénnyel gondoskodik külföldön elő saját nemzetiségéről5, mégis el­fogadhatatlannak tartják Magyaror­szág kezdeményezését. Maga a ro­mán miniszterelnök hangoztatta, hogy Romániában az állami intéz­mények révén fogják megakadá­lyozni a jogszabály alkalmazását.6 A törvényalkotók szerint a törvény Magyarország területén hatályos. Egyes szakértők szerint azonban az eredeti elképzelés alapján még a kérvények összesítését, és főleg az ajánlásokat hazai magyar társadal­mi szervezetek tehették volna meg - és ez így lett volna Szlovákiában is -, ami igazolta volna a törvény exte- ritorialitását. Arról, hogy kik dönt­hetnek a magyarigazolvány kiadásá­ról, Bugár Béla még a törvény elfo­gadása előtt, a Kossuth rádiónak tett nyüatkozatában elmondta, hogy az MKP már májusban megbeszélést folytatott a Csemadokkal, a Szlová­kiai Magyar Pedagógusod Szövetsé­gével, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségével és a Szlovákiai Ma­gyar Cserkészek Szövetségével, mi­vel ezeknek vannak országos szinten működő alapszervezeteik.7 „Ezek a szervezetek közösen alkothatnak olyan csúcsszervet, amely, ha a ma­gyar fél számára is elfogadható lesz, a státusigazolvány megszerzéséhez szükséges ajánlásokat adhat ki. Nem lenne ugyanis szerencsés, ha ezt a feladatot a párt vállalná. Mindehhez azonban szükség van a végrehajtó rendelkezések elfogadására, mivel a státustörvényt az MKP egyfajta ke­retegyezményként kezeli.”8 A szlovákiai magyar politikusok nyi­latkozataiban tapasztalható némi különbség a törvény fogadtatásával kapcsolatban. Azonban elmondha­tó, hogy lényegében az egységes és pozitív reakciók domináltak. Érde­kes viszont, hogy a törvényről alko­tott vélemények túlnyomórészt álta­lánosak voltak, és csak egy bizonyos vetületét hangsúlyozták a törvény­nek. Bugár Béla, az MKP elnöke pél­dául fontosnak nevezte a státustör­vényt, kiemelte viszont, hogy az „le­galizálhatja a magyarországi mun­kavállalásokat“.9 Csáky Pál kor- mányalelnök viszont csak átmeneti megoldásnak tartja a munkaválla­lást. A valódi megoldást a magyaror­szági vállalatok által Szlovákiába te­lepített leányvállalatokban látja. Farkas Pál, az MKP OT elnöke sze­rint a Jogszabály elfogadása után is lesznek olyan kérdések, melyeket meg kell majd vitatni. További kon­zultációkra lesz szükség, például az ajánló szervezetek létrehozásának megfelelő formájában”.10 Ami a ma­gyarigazolvány kiváltását illeti, kez­detben nem minden magyar képvi­selő volt meggyőződve szükségessé­géről. A törvény részletes áttanul­mányozása után azonban nem lát­ták okát annak, hogy ne éljenek a magyarigazolvány kiváltásának le­hetőségével. A státustörvény szlovák fogadtatása Bár a szlovák miniszterelnök eleinte nem fogalmazott olyan élesen, mint román kollégája, a szlovák külügy­minisztérium aggodalmának úgy adott hangot, hogy a készülő tör­vénnyel kapcsolatban többször is be­kérette konzultációra a magyar nagykövetet.11 Mindeközben a szlo­vák külügyminiszter első nyilatkoza­taiban azt hangsúlyozta, hogy a tör­vény nem fogja rontani Szlovákia és Magyarország kapcsolatát. A szlo­vák külpolitikát értékelő éves jelen­tés parlamenti vitájában - mely mel­lesleg kizárólag a státustörvényről szólt - ellenzéki képviselők élesen bírálták a kormányt. Azt kifogásol­va, hogy a magyar törvény durván beavatkozik Szlovákia belügyeibe, ezért a szlovák kormánynak csele­kednie kellene. Eduard Kukán a bí­rálatra már úgy reagált, hogy a kabi­net legfeljebb nemtetszésének adhat hangot.12 Június végére érezhető elmozdulás figyelhető meg a külügyminiszter hozzáállásában. Strassbourgban, az Európa Tanács parlamenti közgyűlé­sén valamennyi szlovák küldött, Duka Zólyomi Árpád MKP-s képvi­selő kivételével, a Kukán külügymi­niszterrel való egyeztetés után és an­nak javaslatára aláírta a román kül­döttek magyar státustörvényt kifo­gásoló indítványát. Noha az több pontatlanságot, csúsztatást és féliga­zságot tartalmazott.13 Eme hibás ro­mán beadvány támogatásából arra lehet következtethetni, hogy a szlo­vák politikusok vagy nem ismerked­tek meg a magyar státustörvény szö­vegével, vagy a szlovák kormány képtelen volt világos és egyértelmű állásfoglalásra helyezkedni a tör­vény megítélésében. Valószínűsít­hető, hogy egyszerűbb és kényelme­sebb megoldást választva átvették a román kifogásokat. Ugyanakkor a magyar kormány sem volt felkészült a szlovák vagy román reagálásra, amelyet csak rontott a kétoldalú párbeszéd (tárgyalások) elmulasztása a törvényelőkészítő fo­lyamatban. A magyar fél nem vette figyelembe, müyen érzékenyen érin­ti a törvény a szomszédos államok többségi nemzetét, ill. azok politikai reprezentánsait függetlenül attól, hogy ellenzéki vagy kormánypozíci­óban vannak-e. Szlovákiában is fel­erősödött a magyarellenes hangulat, mely végeredményben a parlament­ben összekovácsolta szinte vala­mennyi szlovák párt képviselőjét. A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) kép­viselői és elnökasszonya, Anna Ma- líková minden médiaszerepléskor élesen kritizálta a törvényt úgy­mond diszkriminatív jellege miatt, amely szerinte veszélyezteti Szlová­kia szuverenitását és sérti a szlová­kok érdekeit.14 Az viszont figyelmez­tető, hogy az MKP partnereinek jó­zanabbik része is státustörvény-eÜe- nes pozícióba helyezkedett. Bizo­nyára sokan vannak, akik a közelgő parlamenti választásokra politikai tőkét szeretnének kovácsolni ma­guknak a státustörvény miatti fe­szültségből. Az viszont már nehezen értelmezhető, ha például Frantisek Miklosko kereszténydemokrata po­litikus - aki nemrég éppen Eszter- házy díjban részesült - a lélektani Nagy-Magyarország építésének ve­szélyét látja a törvényben.15 Ján Fígel, a Szlovák Külügyminiszté­rium államtitkára a jogszabályt nem tartja modem, európai megoldás­nak, mivel ez szerinte egy lépéssel visszaveti a két ország kapcsolatát. A külügyi államtitkár kifejtette azt is, hogy Szlovákia csakis a szlovák tör­vényeket és a ratifikált nemzetközi szerződéseket fogja alkalmazni saját területén.16 Mikulás Dzurinda sze­rint a státustörvény „igaz, hogy nem jó és nem teljesíti az EU jogi követel­ményeit, mégsem érinti majd de facto Szlovákiát, mivel Szlovákia ha­marabb lesz EU-tag, mint ahogy Ma­gyarország érvényesítem tudná a törvényt”.17 Mindenesetre a törvényt keretegyezményként fogja fel, mely további végrehajtó rendeletek nél­kül nem alkalmazható. Azt is több­ször hangsúlyozta, hogy a naciona­lista hangulat szítása nem járható út Szlovákia számára, ezért további higgadt párbeszédet kezdeményez partnerével, s ez végső soron megol­daná a nyitott kérdéseket.18 A törvény szlovákiai fogadtatása fe­lemásra sikeredett. Egy két kevésbé kritikus szlovák véleményen túl, e- gyedül az MKP számára volt elfo­gadható. Azok pedig, akik ezt objek­tiven, elfogulatlanul meg tudták vol­na ítélni, inkább hallgattak. Hiszen a közelgő választási kampányban az ilyen jellegű kiállás Szlovákiában nem sikeres propaganda. A vélemé­nyek megegyeztek abban, hogy ezt a jogszabályt keretegyezményként kell értelmezni, ezért szükséges lesz megvárni a végrehajtó rendeletek megszületését. Ezt követően válnak ismertté a törvény alkalmazhatósá­gából származó konkrét előnyök.19 2. A státustörvény hatálybalépé­sét megelőző, illetve az azt követő időszak politikai eseményei A fentiekből talán érzékelhetővé vált, milyen volt a státustörvény kez­deti fogadtatása a szlovákiai politi­kai elit körében. A státustörvény el­fogadását követő nyári időszak külö­nösebb viták nélkül telt el. Sokat­mondó, hogy a szlovák és a magyar fél hivatalos tárgyalásai a státustör- vénnyel kapcsolatban valójában csak októberben kezdődtek el, két hónappal a státustörvény hatályba lépése előtt. Ezután tárgyalások sora kezdődött arról, müyen konkrét ki­fogásai vannak a szlovák félnek a törvénnyel kapcsolatban. A tárgya­lások lebonyolításáért szlovák rész­ről Jaroslav Chlebo, a külügyminisz­térium államtitkára volt a felelős. El­ső ízben Pozsonyban egyeztetettek a felek. A folyamat kezdetétől megfi­gyelhető bizonyos szereposztás a szlovák politika reprezentánsai kö­zött. Míg a kemény vonal képviselő­jének az államtitkár számított, addig a mérsékeltnek Kukán külügymi­niszter. A kormány, Dzurindával az élén januárig nem vállalt szerepet a kérdés rendezésében. A két külügyi államtitkár első egyeztető találkozó­jára csak 2001. november 22-én ke­rült sor. Ezt az időszakot a pozíciók elfoglalása jellemezte. November végére a vita átterjedt a szlovák tör­vényhozás talajára. A parlament kül­ügyi bizottsága a szlovák diplomácia tárgyalási pozíciójának megerősíté­se okán egy nyüatkozatot fogadott el a státustörvény ellenében. Az egyes politikai pártok 2002 januárjától foglaltak állást a státustörvénnyel kapcsolatban. A tényleges vita a törvény életbelé­pésétől, illetve a státusirodák műkö­désének kezdetétől éleződött ki, és vett egyre nagyobb fordulatokat. 3. A státustörvény szükségessége - Magyarország szemszögéből A státustörvény 2002. január 1-jén lépett érvénybe. Szlovákiában a stá­tustörvényről - a törvény életbelépé­séig - a közvéleménynek nagyon hi­ányos ismeretei voltak, mivel a sajtó tárgyüagosan keveset foglalkozott vele, holott a szlovák külügy már 2001 nyarán tiltakozásának adott hangot a Magyarországon készülő törvénnyel kapcsolatban. Az MKP- ban minden valószínűség szerint folyt a vita arról, hogyan alkalmaz­ható majd Szlovákiában a törvény, de ez nem kapott keüő hangsúlyt a sajtóban. A figyelem 2002. január 1. után fordult a státustörvény felé, azután, hogy az életbe lépett, és be­indult az úgynevezett státusirodák működése. Ekkor lépett színre a Szö­vetség a Közös Célokért társulás is, és így a szlovákiai sajtó törvénysze­rűen összekapcsolta ténykedését a státustörvénnyel. Holott a Társulás elnöke azt állította, hogy a szervezet megalapításának igénye már évek­kel ezelőtt felmerült, és meg is fogal­mazódott. Eredeti célként a szlová­kiai magyar oktatásügy és közműve­lődés fejlesztését tűzték ki, ám eddig nem valósult meg ez a célkitűzés. A törvény megalkotói már 2001. március 21-én egy tévévitában ki­mondták, mi is a jogszabály valódi célja. A Magyar Televízió Aktuális c. műsorában Németh Zsolt külügyi ál­lamtitkár magyarázta el, hogy a ma­gyar nemzetnek lelki értelemben kell egyesülnie. A folyamat 1996- ban a magyar-magyar csúccsal kez­dődött, és 1998-ban folytatódott a MÁÉRT tanácskozásával. Először itt fogalmazódott meg a státustörvény gondolata, miszerint ez újraszövi a szétszakadt jogi szálakat. Az alkotók azt remélik, hogy ezáltal az emberi és gazdasági kapcsolatok is elmé­lyülnek. „A magyar-magyar kapcso­latok erősítése a magyar államigaz­gatás számára kötelező feladat lesz”, mert - Németh szerint - „a határon túli magyarok rendkívül nagy vára­kozással tekintenek a törvény elé”. Az Orbán-kormány szerint meg kel­lett adni az esélyt a határon túli ma­gyaroknak, hogy egy új minőségi kapcsolatot alaldthassanak ki Ma­gyarországgal. Az eredeti elképzelés szerint a hatá­ron túli magyar szervezeteknek ki kellett volna alakítaniuk egy szűrő- rendszert annak meghatározására, ki a magyar, vagyis ki igényelheti és kaphatja meg a magyarigazolványt. Egy kétszintű elbírálást kellett volna érvényesíteni: egyet az ún. státusiro­dákban a határon túl, egyet pedig a Magyar Belügyminisztériumban.20 Azonban a Velencei Bizottság aján­lását figyelembe véve a határon túl­ról érkező ajánlásoktól elállt a ma­gyar fél.21 Ezt követően az irodák csak tanácsadó, tájékoztató és köz­vetítő szerepet kaptak.22 Az egyes ké­relmezőknek ezt követően saját be­látásukra lett bízva, mely megjelölt kritérium alapján váüalják magyar nemzetiségüket, magyarságukat, ami feljogosít a magyarigazolvány megszerzésére (magyamyelvtudás, magyar szervezet nyüvántartott tag­ja, az egyház magyarként tartja nyü- ván, illetve a lakóhelye szerinti ál­lamban magyar a nemzetisége).23 4. A Szövetség a Közös Célokért kialakulásának körülményei (SZKC) ___________ Sz lovákiában a státustörvényre vo­natkozó legélesebb kritika minden bizonnyal a - jogszabályt végrehajtó - SZKC működésével kapcsolatban fogalmazódott meg. A Szövetség az „exteritorialitás megtestesítőjeként” jelenítődött meg a közvélemény előtt a szlovák politikusok által. Az egész szlovákiai politikai spektrum főként a Szövetség által létrehozott státusirodák működésének jogsze­rűségét vonta-vonja minduntalan kétségbe. Ráadásul a Szövetség be­tiltására is történt kísérlet.24 Az ellen­zék, de egyes kormánypártok is tör­vényekkel szándékozták - eddig si­kertelenül - betiltatni az SZKC-t, de bírósági feljelentést is tettek a Szö­vetség ellen. A heves tiltakozásokon túl az SZKC megalakulásával és mű­ködésével kapcsolatban jogosan me­rülnek fel kérdőjelek. Felvetődik, hogy az SZKC - és az általa működ­tetett státusiroda-hálózat - tevé­kenysége jelenti-e a státustörvény leggyengébb láncszemét. 2001 májusában az MKP tárgyalt a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége, a Csemadok és a Cserkésszövetség képviselőivel egy olyan csúcsszerv létrehozásáról, mely a magyarigazolványhoz szük­séges ajánlásokat adná ki. Az SZKC-t 2001. november 29-én jegyezték be, de csak 2002. január 1-jén lépett színre, a kedvezménytörvény ha­tályba lépésével egy időben. Az első iroda 2002. január 8-án nyílt meg Dunaszerdahelyen, majd fokozato­san a többi Komáromban, Galántán, Érsekújvárott, Léván, Losoncon, Ri­maszombatban, Rozsnyón, Kassán és Királyhelmecen. Az utolsó iroda Pozsonyban nyüt meg 2002. január 28-án. Az irodákat minden helyszí­nen valamely magyar szervezet vagy intézmény székházában ren­dezték be (Csemadok, Magyar Há­zak, Cserkésszövetség, Együttélés). Az irodák működési költségeit teljes mértékben a magyar állam fedezi. Például a bérlő szervezeteknek járó bérleti díjat, ami negyedévenként kb. 25 ezer Sk. Az irodákat a legmo­dernebb számítástechnikai berende­zéssel szerelték fel, szintén a magyar állam hozzájárulásával. A munka­társak kiválasztása az alapító szerve­zetek ajánlására történt, nem pá­lyáztatás útján választották ki őket. Élőkészítésük és folyamatos képzé­sük Magyarországon zajlott. A mun­kahely bizalmi állásnak számít, mert személyi adatokhoz jutnak hozzá az alkalmazottak. Minden egyes mun­katárs magyarországi kódot kapott, eszerint vannak nyilvántartva a Ma­gyar Belügyminisztériumban. A munkatársak a kérdőívek kitöltésé­ben segítik a kérelmezőket, és tájé­koztatást adnak a státustörvény nyújtotta kedvezményekről. A kezdeti elképzelés, mely szerint az irodák ajánlásokat fogalmaznának meg, a belpolitikai nyomás okán annyiban módosult, hogy a kérelme­zőnek saját magának kell bejelölnie, mely feltételeknek felel meg, melyek alapján érzi magát a magyar nem­zethez tartozónak. Az érintettek cáfolják, hogy az iro­dák és maga az SZKC csupán az iga­zolványok kiadása céljából jött volna létre, de nem is tagadják hogy az el­ső hónapokban főleg erre a tevé­kenységre összpontosítottak. Bár 2002. január 4-én Mézes Rudolf, az SZKC elnöke a Magyar Rádiónak adott nyilatkozatában azt mondta, hogy „a társulás megalapításának az igénye már korábban felmerült, és 2000-ben meg is fogalmazódott egy magyar művelődési mozgalom bein­dítása. Ekkor egyezett meg először a Társulást megalakító öt szervezet a közös feladatok - a szlovákiai ma­gyar oktatásügy és közművelődés - koordinálásában”. Bár az SZKC ed­digi tevékenysége ettől pillanatnyi­lag még jelentősen eltér. Az SZKC 2002. február 23-án tartott közgyűlésén értékelték a Társulás addigi munkáját, és megállapítot­ták, hogy ez erős politikai nyomás­nak van kitéve, ami olvasatukban negatív hatással van a magyariga­zolvány iránti érdeklődésre.25 A ta­pasztalat azonban azt mutatja, hogy az ellenséges hangulat csak az egyik összetevője a kis érdeklődésnek. Va­lószínűsíthető, hogy a főképp medi-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom