Új Szó, 2002. május (55. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-11 / 108. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2002. MÁJUS 11. Kitekintő Eleinte nem lehetett valami izgalmas politikusfeleségnek lenni, különben Martha Washington nem panaszkodott volna egyik levelében, hogy unalmas életet él First Ladynek lenni egyszerre nyűg és lehetőség Különleges poszt ez, ide nem lehet bekerülni sem választással, sem kinevezéssel, sem örökléssel. A First Lady „csupán” az Egyesült Államok elnökének felesége. Ám a hatás, amelyet az elnökre és jórészt rajta keresztül a politikára gyakorol, gyakran nagyobb, mint sok tisztességben megőszült államférfié. HORVÁTH GÁBOR George Washingtonból például aligha lett volna az első amerikai elnök, ha nem találkozik a fiatal özvegy Martha Custisszal. A nem túl tehetős virginai földbirtokost ez a házasság segítette a politizáláshoz már akkoriban is nélkülözhetetlen vagyonhoz. Martha Washingtont még Lady Washingtonként illett szólítani. Az amerikaiak éppen- hogy lerázták a brit gyarmatosítókat, de a királyságtól való érzelmi búcsú nem ment könnyen. A demokratikus gondolkodás tévedésével a nemességre utaló kitétel eltűnt az elnöki feleségek neve elől - helyét átvette a státusukat finom iróniával meghatározó First Lady megjelölés. Az „első hölgyek” gyakran nem érték be azzal, hogy elnököt faragtak férjükből. Közülük a legelső, akit a politikába való túlzott beleszólással vádoltak, Abigail Adams, rögtön a második elnök, John Adams felesége és a negyedik elnök, John Quincy Adams édesanyja volt. Mrs. Adams mindig kész volt megvédeni férjét a politikai és személyes támadásoktól. Ugyanakkor nagyon sokat pörölt is vele - főleg mert nem tetszett neki az államfői rezidencia, a még csak félig kész későbbi Fehér Ház. Eleinte nem lehetett valami izgalmas politikusfeleségnek lenni, különben Martha Washington nem panaszkodott volna egyik levelében, hogy unalmas életet él, és szinte állami fogolynak érzi magát. Ki hinné ma már, hogy ez az unalmas (Képarchívum) Egykori First Ladyk a Ronald Reagan Könyvtár megnyitóján hely az Egyesült Államok első, ideiglenes fővárosa, New York City volt? Az elnökök feleségeitől mindig az éppen szokásos nőszerepet várta el a társadalom. Személyiségük és férjükkel kialakított kapcsolatuk természetesen befolyásolta viselkedésüket és azt, menynyit vállaltak magukra. Közülük egyesek beleroppantak a felelősségbe, mások szárnyakat kaptak a történelmi lehetőségtől. Sarah Polkot például mindennél jobban érdekelte a politika, és kifejezetten közös ambícióik miatt ment hozzá James Polk- hoz, a későbbi 11. elnökhöz. Ebben kortársai nem találtak semmi kivetnivalót. Ha valamiért bírálták, az a „titkos tanácsnoki” szerep volt, amelyet félje oldalán mindvégig betöltött. Hozzá hasonlóan nagyon akart elnökné lenni Helen Taft is. Amikor félje előtt 1906-ban lehetőség nyűt a legfelsőbb bírósági tagságra, lebeszélte a felajánlott tisztség elfogadásáról. Megérte: három évvel később William Taft lett a 27. elnök. Az elnökfeleségeknek mindig sok protokolláris feladatuk volt. Akadt köztük, aki ezt élvezte a legjobban. Szegény Mary Lincolnról déli származása miatt az északiak azt terjesztették, hogy kém, a déliek azt, hogy áruló. 1862-ben ráadásul meghalt hétéves kisfia, Willie. Az apátiába süllyedt asszony a drága étkészletek vásárlásában lelt vigaszt. Az északiak és a déliek végre egyetértettek valamiben: a First Lady szórja az adófizetők pénzét. Érdekes módon, alig pár évvel később Julia Grant is az étkészletek bolondja volt, mégsem tett senki megjegyzést. Sőt az akkori szállóige szerint egy Füst Ladynek sosem lehet elég porcelánja. Az ország annyira örült a polgárháború lezárásának, hogy senkit sem érdekelt pár ezer (mai áron alighanem inkább néhány százezer), tányérra költött dollár. Néhány év múltán Lucy Hayes azzal érdemelte ki a .Limonádé Lucy” becenevet, hogy betiltotta az alkoholt a Fehér Házban. A szigorúan vallásos First Ladynél szóba sem jöhettek az addig szokásos táncmulatságok. A női egyenjogúság harcosai azonban csalatkoztak az első felsőfokú végzettségű elnöknében: nem karolta fel ügyüket, megmaradt a hagyományos családi értékek és a józan élet védelmezőjének. Woodrow WUson első felesége, Ellen álruhában járta Washington szegénynegyedeit. Kiharcolta, hogy a kongresszus törvényt hozzon a nyomortanyák tisztántartásáról. A róla elnevezett jogszabály elfogadása után nem sokkal meghalt, s az elnök már a következő évben újranősült. Edith Wilson nem volt egy csiszolt elme, de első, ékszerész férjétől komoly vagyont örökölt. A Fehér Házban minden korábbi First Ladynél befolyásosabbnak bizonyult. Gyakran ő tárgyalt az elnök nevében. Amikor Wilsont 1918-ban szélütés érte, Edith régensként gyakorlatilag maga kormányozta az országot. Egy vita után például felmentette tisztségéből Robert Lansing külügyminisztert, ami hivatalos jogkör híján nem kis teljesítmény. Lou Hoover nem nagyon vétette észre magát a Fehér Házban. Tőle származik viszont egy sokat idézett mondás arról, miért élvezi a választási kampányt: „A férjem tartja a beszédeket, én kapom a rózsákat.” Eleanor Rooseveltről azt mondták, „ő az elnök szeme és füle”. A tolókocsiba kényszerült F. D. R. korlátlan bizalmát élvezte, és aktív politizálásával megalapozta a későbbi First Ladyk nyüvános szerepvállalását. Franklin Delanoe Roosevelt halála után az Egyesült Államok ENSZ- nagykövete lett, és aktívan közreműködött az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának kidolgozásában. Jacqueline Kennedy kora leghíresebb asszonya volt. A meggyilkolt John F. Kennedy temetésén mutatott fájdalmas méltósága az egész világ szimpátiáját kivívta. Az ötvenes évek elején a Washington Ti- mes-Herald fotóriportereként találkozott a jóképű massachusettsi képviselővel, így voltaképpen a sajtó első fehér házi nagykövetét tisztelhetjük benne. A Fürst Ladyk élete az első pillanattól a közérdeklődés középpontjában állt. Ez sok bajt okozott, a legvégzetesebbet 1828-ban. Rachel Jackson első házasságát ugyanis jogüag pontatlanul bontották fel, az újságírók pedig az elnökválasztást követően felkapták az ügyet. A bigámia vádja annyira megviselte az asszonyt, hogy még a beiktatási ceremónia előtt szívrohamban meghalt. Abban a fehér ruhában temették el, amelyet az ünnepségen viselt volna. Persze vannak első hölgyek, akiknek nincs ellenükre egy kis hírverés. Hillary Clinton például már a fehér házi évek előtt is mesterien bánt a sajtóval. A két elnöki mandátum után azonnal önálló politikai karriert kezdett, s most sokan találgatják: vajon nem Bili Clinton volt elnök lesz-e a legelső First Gentleman? A mostani First Lady, a néhány nap múlva Magyarországra látogató Laura Bush nem dédelget ilyen álmokat. Mint volt tanárnő és könyvtáros az olvasás szokásának erősítését tekinti első számú céljának. Texasi kormányzófeleségként ő indította útjára a nemzeti könyvfesztivált, s bármilyen furcsa, rá várt az állam közkönyvtárának megalapítása is. Híresen jó viszonyban van anyósával, a korábbi First Ladyként „a nemzet nagyijának” nevezett Barbara Bushsal. 21 esztendős ikerlányai „kordában tartása” mellett a kisgyerekek tanításának szenteli életét. Nagy elismerést aratott tavaly szeptember 12-én, a gyilkos terrortámadások másnapján a rémült kisiskolásoknak írt bátorító, vigasztaló levele, amelyet az ország valamennyi tanintézetében felolvastak. Lélegzetelállító vörös ruhája, amelyet az elnöki beiktatás utáni bálon viselt, ma már kiállítási tárgy Washingtonban, az Amerikai Történeti Múzeumban, ahol ugyanakkora tárlat foglalkozik a First Ladykkel, mint az Egyesült Államok eddigi 43 elnökével. Washington, 2002. május Az űrturizmus tömegessé csak abban az esetben válhat, ha a jegyárakat sikerülne néhány ezer dollárra mérsékelni; ez esetben már évi egymillió űrturistával lehetne számolni Csillagászati pénzek és kozmikus távlatok az orosz űrüzletben SZALAI ZOLTÁN Nem is olyan régen az űr és az űrkutatás még kizárólag az egyes államok politikai vetélkedésének színtere volt. Mára azonban a kozmosz egyre inkább üzletté válik. Ebből a tortából kíván'minél nagyobb szeletet kihasítani Oroszország. Aligha véletlen, hogy a pénzügyi gondokkal küszködő orosz űripar az úttörő a kozmosz üzleti célú felhasználásának legnagyobb profittal kecsegtető szegmensében, az űrturizmus területén. Az űrturizmus még két-három évvel ezelőtt is a sd-fi vüágába tartozott. Április végén azonban a bajkonuri központból útjára indult a világ immár második űrturistája, a dél-afrikai Mark Shuttleworth. A 28 éves dél-afrikai üzletembernek - akárcsak „elődjének”, az amerikai Dennis Titónak - 20 millió dolláijába került a nem mindennapi utazás. Ez az ár egyelőre csak a nagyon gazdag és kalandvágyó emberek számára megfizethető, de a szakemberek szerint a belátható jövőben a költségeket sikerülhet olyan szintre leszorítani, hogy az űrút a középosztály számára is elérhetővé válik. Legalábbis ha a középosztályt amerikai értelemben vesszük.- Az űrturizmus nem Dennis Titó- val, hanem egykori kelet-európai szövetségeseink repülésével kezdődött. Csak akkor ez politika volt, ma pedig pénz - állítja Jurij Koptev, az űrutazásokat lebonyolító Roszavia- kozmosz vezetője. Koptev szerint a szovjet időkben a kozmosz a szocia- lista vüágrendszer egyfajta „kirakata” volt, és így persze senkinek eszébe sem jutott pénzt kérni azért, hogy a magyar Farkas Bertalan vagy. a cseh Remek az űrben járt. - Az űrturizmus ma sem sokat hoz a konyhára. Pontosabban a befektetésekhez képest igen csekély a haszon - vélekedik Koptev. Az űrturizmus „demokratizálásához” nélkülözhetetlen a költségek csökkentése. Ez viszont elképzelhetetlen anélkül, hogy valóban iparszerűvé váljon az üzletág. Az első lépés az űrturizmus tömegessé tétele irányába az ún. szuborbitális repülések lesznek. A Szuborbital- naja Korporacija elnevezésű orosz vállalat március közepén bemutatta annak az SZ-21 elnevezésű, kisméretű űrrepülőgépnek a prototípusát, amelyet kimondottan az űrturizmus céljára készítettek. A tervek szerint 2004-ben már sor kerülhet az első ilyen járat indítására. Az SZ-21 fedélzetén összesen három ember foglalhat helyet. A SzuPénzükért az űrturisták nem tehetnek azt, amit akarnak. borbitalnaja Korporacija számítása szerint az űrsiHóra egy ,jegy” mindössze 100 ezer dollárba fog kerülni, ami ugye aprópénznek számít a Tito és Shuttíeworth által fizetett 20 millió dollárhoz képest. Az orosz elképzelések szerint az SZ-21-es segítségével, ha nem is tömegessé, de a mamái mindenképpen sokkal szélesebb kör számára elérhetővé válik az űrturizmus. A leginkább egy kis repülőgéphez hasonló SZ-21-es teljesen automatikusan repül. Vészhelyzetben az űrsikló irányítása igen csekély felkészültséggel is lehetséges lenne, így az utasok egyike lehetne a pilóta is egyben. Az SZ-21-es egy speciális hordozógép „hátán” emelkedne a levegőbe, majd a megfelelő magasság elérése után leválna a szállítógépről. Innen saját rakétái segítségével jutna el a Földtől számított 100 kilométeres magasságba, azaz a kozmosz alsó határába. A szolidabb ár persze kompromisszumot jelent: hiszen az SZ-21-esen az űrutazás mindössze három percig tartana. Igaz, a szervezők ígérete szerint ez alatt az idő alatt a „turistáknak” az igazi űrhajósokkal megegyező élményben lehet részük: átélhetik a súlytalanság érzését, és letekinthetnek az alattuk lévő kék bolygóra. Ezután a minigép visszatérne a földre, és egy közönséges repülőtéren landolna. Az egész út mintegy 4-5 órát venne igénybe. Bár az első csoport indulását csak 2004-re tervezik, jelentkezőkben már most sincs hiány. A cégnél eddig 250-en fizették be a várva várt űrutazásra az előleget. A projekt iránt nyugati befektetők is érdeklődnek, ők eddig tízmillió dollárral járultak hozzá az első működő űrsikló elkészítéséhez. Az SZ-21-es projekt beindulása azonban még mindig csak az űrturizmus hajnalát jelentené. A továbblépéshez - azaz ahhoz, hogy egy ilyen utazás évente több százezer utas számára is elérhetővé váljon - a költségek további csökkentése és az is szükségeltetik, hogy a világ számos pontjáról induljanak üyen űijáratok. Idővel egyre komfortosabb körülmények között lehet majd repülni, és elkészülhetnek az űrszállodák is. Ezek kezdetben valószínűleg spártai lakómodulok lesznek, később azonban több száz fő befogadására alkalmas komplexumok megépítése sem elképzelhetetlen. Ennek ma sem annyira technikai, mint inkább pénzügyi akadályai vannak. Egy három fő befogadására alkalmas lakómodul ára 180 millió dollár, ehhez jön még a felbocsátás 30 millió dolláros költsége. Ahhoz, hogy az apró „űrszálloda” működőképes legyen, üzemanyagot, és egyéb szállítmányokat kell odaküldeni: itt minden egyes start további 20 millió dollárba kerül. Az űrturizmus valóban tömegessé csak az esetben válhat, ha a jegyárakat sikerülne néhány ezer dollárra mérsékelni. Ez esetben már évi egymillió űrturistával lehetne számolni, ami még mindig elenyésző arány a normális légi forgalom évi egymilliárd utasához viszonyítva. Az űrturizmus fejlődésének legfőbb akadályai eddig az állami űrhivatalok voltak, amelyek többsége gyanakodva tekint erre a fajta üzletágra. A NASA űrsiklóin elméletileg több űrturista is jóval kényelmesebben utazhatna, mint az orosz Szojuz rakétákon, az amerikai űrhivatal azonban mégsem „vevő” az ötletre. Sőt a NASA igen élesen ellenezte Dennis Tito útját. Még azt is megtiltották, hogy a milliomos az Alfa nemzetközi űrállomás amerikai moduljaiba léphessen. A változások előjele lehet azonban, hogy Mark Shuttleworth űrkirándulása kapcsán már nem ódzkodott a NASA sem, ennek köszönhetően a dél-afrikai fiatalember már korlátozások nélkül mozoghatott az Alfa fedélzetén. A hidegháború befejeződésével valamennyi ország visszafogta az űrkutatási célú kiadásait, így a fejlődés hosszabb távon elképzelhetetlen a magánpénzek bevonása nélkül. A NASA a közelmúltban maga is bejelentette, hogy az Alfa űrállomás kapacitásának 30 százalékát a kereskedelmi célú programokra kell fenntartani, és ebbe beleértendő az űrturizmus is. A Ro- szaviakozmosz pedig azt közölte, hogy az októberben az Alfa űrállomásra induló Szojuz fedélzetén van még egy szabad hely. Érdeklődőkből nincs hiány, egyelőre vizsgálják, hogy ki lehet a harmadik űrturista. Ä pénz önmagában ma még nem elegendő. A megfelelő egészségi állapot éppoly fontos, mint az, hogy a „turistaút” beleilleszthető legyen az orosz űrprogram egészébe. Titónak és Shuttleworthnek egyaránt alapos orvosi vizsgálaton kellett átesnie, és részt kellett venniük egy több hónapos felkészítő kurzuson is a Moszkvától nem messze lévő „Csillagvárosban”. Politikai kritériumok azonban nincsenek. További megszorítás, hogy pénzükért az űrturisták nem tehetnek azt, amit akarnak. - Az űrbe senki sem repülhet csak úgy fel. Az űrturistáknak engedelmeskedniük kell a parancsnok és a földi irányítóközpont minden utasításának. Bár a kozmonautákhoz hasonló munkát nem kell végezniük, az idejük percre pontosan be van osztva - közölték a Roszaviakozmosznál. Shutt- leworth - aki magát amúgy sem minősítette űrturistának - előre megtervezett orvosi sejtkísérleteket végzett az Alfán. Bár az űrturizmus még „gyermekcipőben” sem igen jár, fejlődése megállíthatatlan folyamat, hiszen komoly gazdasági lehetőségeket rejt magában. Az űrutaztatás önmagában sem rossz üzlet, és segítségével minimalizálhatóak a fellövések költségei. Ez pedig azt jelenti, hogy olcsóbbá válnak a kommunikációs célokat szolgáló szputnyi- kok és a kozmoszban végzett tudományos kísérletek is. A pénz pedig nemcsak a földön, hanem az űrben sem ismer határokat. Nyitás előtt a visszatért kabin, amely a dél-afrikai űrturistát hozta a Földre (Reuters-felvétel)
