Új Szó, 2002. április (55. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-29 / 99. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2002. ÁPRILIS 29. Közélet B Magyar és hazai győzelmet hozott a bernáthegyi kutyák első hazai nemzetközi seregszemléje Donovalyban. A hosszúszőrűek kategóriában a magyarországi Nagy István Vasco von Ceutenreuth nevű kutyája bizonyult a legjobbnak, a rövidszőrűek versenyében pedig a Jánová Lehota-i (Garamszentkereszti járás) Garbriel Kanala magyar, illetve német-magyar tenyésztésű ebe. A versenybe a visegrádi országokból közel három tucat bernáthegyit neveztek be. (s) (TASR-felvétel) Kárpát-medencei együttműködési konferencia: az eredményekről és a gondokról Határ menti kapcsolat RÖVIDEN Ügyész vesztegetett meg ügyészt Homonna. Egy kassai járási ügyész kollégájával együtt százezer koronával vesztegetett meg egy homonnai járási ügyészt. A két kassai ügyész két ügyvéd ösztönzésére kereste fel homonnai kollégáját, hogy az engedje szabadon az ügyvédek védencét, akit áru hamis megjelölésének gyanújával korábban vizsgálati fogságba helyeztek. A szóban forgó homonnai járási ügyésznek a pénzért annyit kellett volna tennie, hogy a kézhezvételt követő 10-14 napon belül szabadlábra helyezteti a gyanúsítottat. Az ügy fordítva sült el: valamennyi érintett vizsgálati fogságban van. A lefizetettre kettőtől nyolc, megvesztegető- ire pedig egytől öt évig teijedő szabadságvesztés szabható ki. (SITA) Felgyújtottak két hétvégi házat? Nyitragerencsér. Eddig ismeretlen okokból két, egymástól alig ötven méterre levő hétvégi ház gyulladt ki vasárnapra virradó éjszaka a község közelében. A tűzoltókat az első esethez éjszaka egykor, a másikhoz hajnali negyed hatkor riasztották. A tűzoltóság gyújtogatásra gyanakszik. A tűzesetek idején a faluban mulatság volt. Az anyagi kár egyelőre ismeretlen. (SITA) Daruval emelték ki a gépkocsit Druzstevná pri Hornáde. A tűzoltóknak daruval kellett kimenteniük szombaton a község közelében egy Skoda Favorit utasait. A személyautó egy Citroen Xsarával ütközött össze, és az úttestről lesodródva a jármű a szalagkorlát és a közeli sűrű bozótos közé szorult. A tűzoltók a gépjárművet csupán a bozót részbeni kiirtásával közelíthették meg, és ezután is csak daruval emelhették ki. A Favoritot egy 49 éves férfi, a Citroent egy 20 éves hölgy vezette. (TASR) A legjobb az orvos pálinkája Stará Myjava. Szilvapálinkájá val egy dubnicai orvos nyerte el szombaton a helyi szeszkóstoló versenyt. A már nyolcadik alkalommal megrendezett kóstolóra 344 fajta pálinkát neveztek be az ország 49 településéről, illetve Morvaországból. A szakmai zsűri például 112 szilvapálinka-főzetet ízlelt meg, de volt szesz sárgarépából és koffeintartalmú üdítőitalból is. (TASR) TASR-felvétel Konferencia: Kossuth nyomában Udvard. Kossuth-emlékek nyomában címmel szombaton tartották a településen a szlovákiai magyar helytörténészek hatodik országos találkozóját. A Pro Patria Honismeretei Társaság, az önkormányzat, a somoijai Bibliotheca Hungarica és a Csemadok szervezésében megtartott rendezvényen neves magyarországi történészek és hazai kutatók méltatták a kétszáz évvel ezelőtt született nagy magyar államférfit. A konferencián áttekintették a hazai Kossuth-szobrok történetét, és előadások hangzottak el arról is, milyen hatást gyakorolt egy-egy dél-szlovákiai régióra Kossuth és kora. A találkozó jó alkalom a hazai helytörténészek bemutatkozására, tapasztalatcseréjére, (t, k) Száz muzeális tárgy: magyar öntvények Szlovákiában Ipartörténeti bemutató HÍRÖSSZEFOGLALÓ Már nem kell napi 50$ Eredményes államfői közbenjárás Pozsony/Varsó. A szlovák vámhatóság és az idegenrendészet ezentúl nem kéri a Szlovákiába érkező lengyel turistáktól, hogy egy nap itt-tartózkodásra 50 dollárnak megfelelő készpénzt mutassanak fel. A beutazási szigorítás ügye azután kezdte élénken foglalkoztatni a lengyel közvéleményt és a sajtót, hogy a múlt héten, csütörtökre virradó éjszaka a szlovák hatóságok nem engedtek az ország területére 21 lengyel turistát, mert nem tudtak kellő mennyiségű készpénzt felmutatni. Múlt heti szlovákiai hivatalos látogatásán Aleksander Kwasniewski lengyel államfő az esetet incidensnek minősítette, és azt követelte, hogy még hazautazásáig vizsgálják ki az ügyet, és szüntessék meg a szigorítást. Miután ez megtörtént, a lengyel sajtó elismeréssel szólt Aleksander Kwasniewski határozott fellépéséről - adta hírül a Szlovák Rádió. Bár a lengyel sajtó gyorsan beszámolt a szigorítás feloldásáról, Lengyelország határ menti területeiről máris azt jelentik, hogy csökkent a szlovák-lengyel határ- átkelőhelyek forgalma, és kevesebb lengyel szeretne Szlovákiába látogatni, (s) Mediawave 2002 Nagyon kevés érdeklődő a fesztiválon Dunaszerdahely. Az elmúlt három napban a Mediawave 2002 fesztivál látogatottsága kisebb volt a vártnál. Legtöbb látogatót a péntek esti műsor vonzott, amikor a Trottel Stereodream Experience zenekar és a magyarországi DJ Ludmilla szórakoztatta a közönséget. „Nem az előadókkal van gond, és nem is a rendezéssel, sokkal inkább a fiatalok igénytelensége okozza azt, hogy Dunaszerda- helyen nem járnak sikerrel az ilyen rendezvények” - fejtette ki véleményét Magyar Péter, a fesztivál egyik látogatója. Mások az előadók ismeretlenségében látták a közönség elmaradásának az okát. „Csupa olyan előadót hívtak meg a fesztiválra, akiket a rendezők kedvelnek, nem pedig a közönség. Engem az ilyen stílus nem érdekel, így nem is megyek el a rendezvényre” - mondta egy fiatal járókelő. A legtöbben a belépőjegyek árát kifogásolták. A megkérdezettek mintegy 80 százaléka kifogásolta a 100 és 130 korona közötti árat. (sz-p) Párkány. A Magyar Művelődési intézet, az Ipoly Fejlesztési Alapítvány és a Limes- Anavum Regionális Kulturális Társulás rendezésében a hét végén magyar-szlovák határ menti együttműködési konferenciát tartottak. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A tanácskozásnak Párkány, Búcs és Muzsla adott otthont. A háromnapos rendezvényen a Kárpát-medence minden részéről - Magyar- országról, Romániából, Jugoszláviából és Horvátországból - érkeztek a településvezetők, valamint Galánta. Az idei első negyedévben a Galántai járásban elkövetett 29 lakásbetörés közül 15 esetet sikerült felderíteni - tájékoztattak a járási rendőrkapitányság múlt heti sajtóértekezletén. Egy sopomyai személy saját falujában követett el több lakásbetörést, de egyre gyakoribbak a járásszerte szervezetten elkövetett betörések, amelyeket ráadásul nem is járásbeliek, hanem „idegenből jött” betörők követnek kistérségi képviselők, például az Ipoly Eurorégió, Ipoly Unió és a Sajó-Rima Eurorégió vezetői is megjelentek. A Magyar Művelődési Intézet képviseletében Beke Pál, a Magyar Köztársaság Belügyminisztériumának nevében pedig Forgácsné dr. Orosz Valéria vett részt a rendezvényen. Az egyes falvak vezetői ismertették térségük helyzetét, valamint az együttműködés fejlesztésében elért eredményeiket. Drapák Károly, Muzsla polgármestere beszédében kitért a párkányi régiót sújtó nagymértékű munkanélküliségre, és kiemelte a mielőbbi munkahelyteremtés fontosságát. A problémára megoldást jelenthet el. Jelenleg már foglalkozik a rendőrség egy betöréssorozatot megszervező pöstyéni testvérpár esetével; ők három régió, a Nagyszombati, a Nyitrai és a Trencséni kerület területén eddig bizonyítottan legalább húsz lakásba törtek be, de a rendőrség feltételezi, hogy bővülni fog a bűnlajstromuk. A Galántai járásban a múlt évben 6 családi házba törtek be a testvérek. Hosszú ideig éltek a járásban, ezért jól ismerhetik a terepet, és tudják, hová érdemes behatolni. Gyakoriak a az, hogy ipari park létrehozása is szerepel Párkány 2020-ig szóló, hosszú távú fejlesztési tervében; a kivitelezés külföldi cégek részvételével már a közeljövőben megkezdődhet. Lukács Zsolt, az építésügyi és vidékfejlesztési minisztérium regionális politikai főosztályának vezetője előadásában szólt az Európai Unió előcsatlakozási alapjainak a vidékfejlesztésben történő felhasználásáról. Felhívta a figyelmet arra is, hogy Szlovákia 2004 és 2006 között esélyes egy nagymértékű, mintegy 1,8 milliárd eurós támogatásra, amelyből az egyes települések és kistérségek fejlesztésére is lehetőség nyílna, (kol) kiskorúak által elkövetett betörések. Például Jókán az ottani óvoda és iskola épületében szinte hetente megjelennek hívatlan látogatók, és ha már nem találnak ellopnivalót, legalább néhány ablakot betörnek, amivel több ezer korona kárt okoznak. Sajnos, a törvény nem teszi lehetővé, hogy a kiskorú bűnözőket felelősségre vonják; a károsult ebben az esetben csak polgári per útján követelhet kártérítést, illetve a járási hivatal illetékes osztályához fordulhat panasszal. (G. L.) Selmecbánya. A magyar Országos Műszaki Múzeum Öntödei Múzeumának anyagából álló kiállítást nyitottak tegnap a szlovákiai bányavárosban. A történelmi Magyarország híres öntőműhelyeiben készült remekek közül ezúttal tizenöt öntvénykályhát, szobrokat, különböző használati és díszöntvényeket, kandelábereket láthatnak a Selmecbányái Szlovák Bányászati Múzeum látogatói. A Budapest II. kerületében, a Bem József utcában álló Öntödei Múzeum több mint száz muzeális értékű tárgyat adott kölcsön szlovákiai partnerének, és hét végi kirándulást is szervezett Selmecbányára, ahol az Öntöttvas dicsérete című kiállítást Sándor József, a Magyar Öntészeti Szövetség elnöke és Jozef Labuda, a helyi bányászati múzeum igazgatója nyitotta meg. (m) Jókán csaknem minden héten felkeresik hívatlan vendégek a helyi óvodát és iskolát Egyre több a szervezett lakásbetörés ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: TÚLNYOMÓAN FELHŐS ÉGBOLT, 15-19 FOK A Nap kel 05.39-kor - nyugszik 20.00-kor. A Hold kel 23.14-kor - nyugszik 07.06-kor. Ózonhír: Szlovákia felett tegnap 388 Dobson-egységet mértek. Az ultraibolya sugárzás az évszaknak megfelelő volt. ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLÓOIA Jobbára borult lesz az égbolt, s helyenként előfordulhat zápor vagy zivatar. KeletSzlovákia fölött eleinte még vékony lesz a felhőtakaró. A kora délutáni hőmérséklet általában 15 és 19 fok között várható. A déli szél este délnyugaton észak- nyugatira fordul és megerősödik. Az előrejelzés szerint kedden és szerdán is túlnyomóan derült, meleg időre számíthatunk; keleten még lehet kevés csapadék. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 9 fok között, a legmagasabb nappali holnap 14 és 18, holnapután 22 és 26 fok között alakul. Részben kedvezőtlen lesz ma az időjárás hatása. Elsősorban a mozgásszervi betegségekkel küsz- ködőknek kell panaszokra számítaniuk; erősek lehetnek a reumások fájdalmai. Rosszabbodhat az ekcé- mások, a szív- és érrendszeri, valamint légzőszervi betegségekben szenvedők állapota. Előfordulhatnak asztmás rohamok, emésztési zavarok és depresszió is. Nyugtalanná válhatunk. Csökken a szellemi és fizikai teljesítőképesség, romlik az összpontosítókészség. Az előrejelzés szerint holnap kedvezőbb fronthatás várható. Holnap lup'yM'ßziaii'c ♦ Keresztrejtvények ♦ Fejtörők ♦ Gyerkőcöknek