Új Szó, 2001. október (54. évfolyam, 225-251. szám)

001-10-06 / 230. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2001. OKTÓBER 6. Régió fi A háztartási hulladékokról szóló jogszabály január 1-jétől lép életbe, de a polgármesterek már most aggódnak Szemétgondok országszerte A napokban tartotta első közgyűlését a KOSIT nevű olasz-szlovák részvénytársa­ság. Az aprólékosan előké­szített, tavaly novemberben aláírt megállapodás értel­mében Kassa teljes körű hul­ladékgazdálkodása olasz kézbe került. A háztartási hulladék elszállítása rendkí­vül sok gondot jelent. KASSA/GALÁNTA A várossal közösen alapított rész­vénytársaságon belül 51 százalékos tulajdont mondhat magáénak a Fo­ur Italy cég, amely négy olasz nagy­város, Verona, Modena, Ferrara és Velence tisztaságáért is felelős. Kas­sa 34 százalékos részvénycsomag tulajdonosa, ehhez fel kellett áldoz­nia a régóta haldokló városi köztisz­tasági vállalatot, ám így is arra kényszerült, hogy 5 millió koronát készpénzben tegyen le az asztalra. A részvények maradék 15 százaléka felett a helyi HOOCH társaság ren­delkezik. Az olaszok azt ígérik, pontról pontra szigorúan betartják a megállapodást, melynek kulcsfon­tosságú tényezője a kassai hulladék­égető felújítása. Átalakítások várhatóak Az égető a környezetvédők szerint évek óta nem felel meg az előírások­nak, mivel annak idején, a nyolcva­nas években a lehető legolcsóbb szűrőberendezéseket szerelték fel. Jozef Filas, a KOSIT igazgató taná­csának alelnöke bízik benne, hogy a 850 millió koronás beruházást igénylő felújítást követően az égető az európai uniós normáknak is megfelel majd. Ennek elérésére 2006-ig van ideje az olasz befek­tetőnek, ekkor lépnek érvénybe a szigorított környezetvédelmi előírá­sok. A legsürgetőbb átalakítási munkálatokra 150 millió koronát költenek saját zsebből, a többi pénz bankhitel formájában folyamatosan érkezik majd a Pol’nobankától. A KOSIT szakemberei azt tervezik, hogy a hulladékégetés során kelet­kezett párát villamos áram termelé­sére hasznosítják, amely a számítá­sok szerint elegendő lesz saját szük­ségleteik kielégítésére, sőt ideális esetben akár el is adhatják a felesle­get. Az új társaság átvette a városi köztisztasági vállalat alkalmazottai­nak túlnyomó többségét, csupán a „lógósoktól” szabadultak meg, és azt ígérik, belátható időn belül nem emelkednek a szemétdíjak Kassán. A szemét ára „Megdöbbentő, hogy amíg a gáz árának 17 százalákos emelése körül olyan vita alakult ki, hogy azon jó­formán a kormány áll vagy bukik, a hulladékelszállítási illetéket anélkül vezetik be, hogy erről bárki bárkivel tárgyalt volna. Pedig ez legalább annyira megterheli a háztartásokat, mint a gáz árának emelése” - pana­szolta egy mátyusföldi polgármes­ter, régióbeli kollégáinak vélemé­nyét is tolmácsolva. Hogy mire ala­pozzák aggodalmukat? A hulladék- gazdálkodásról szóló, július 1-jén életbe lépett törvény szerint 2002. január 1-jétől a háztartási hulladék elszállításáért személyenkénti ille­téket szabnak, ami évi 80 koronától 1200 koronáig terjedhet. A díj nagy­ságát a települési képviselő-testület szabja meg, és ha a képviselők nem szabnak illetéket, a minimális össze­get, azaz személyenkénti évi 80 ko­ronát kell befizetni a törvényből eredően. Tekintet nélkül arra, hogy a család mennyi szemetet produkál, és azt a községgel szállíttatja-e el. A falvakban a szemételtakarítás lako­sokra átszámítva évente 250-400 koronába kerül, de ha a képviselők például 500 koronában szabják meg ezt az összeget, ez egy négyta­gú család számára 2000 koronás ki­adást jelent, ami már több, mint egy átlagos család évi gázszámlájának 17 százaléka - amennyivel a gázárat emelni tervezik. Ha az embernek meghatározott illetéket kell fizet­nie, mindent begyömöszöl a kuká­ba, így a többszörösére nő a háztar­tási hulladék mennyisége, ami az el- szállíttatási költségeket is jócskán megnöveli. Mi számít hulladéknak? Kétségtelen, hogy az említett tör­vénynek van pozitív vetülete is. Előfordulhat, hogy aki eddig taka­rékossági okokból az útmenti árok­ba vagy a folyópartra szórta a sze­metet, mostantól a kukába rakja, ami természetvédelmi szempontból pozitív. Felvetődik az új törvény egy másik oldala is. A törvény határozza meg, milyen hulladékról van szó, tehát akár az útszélen eldobott üdítősflakon, üres cigarettásdoboz is hulladéknak számít, és az útkar­bantartó vállalat alkalmazottja kö­teles ezt jelenteni a községnek, a já­rási hivatalnak. A járási hivatal pe­dig köteles felkérni a járási rendőr- kapitányságot, állapítsa meg, ki hagyta ott a szemetet. Ha sikerül ki­nyomozni a tettest, ő a saját költsé­gére köteles eltakarítani a hulladé­kot. Ha pedig nem sikerül kinyo­mozni, a járási hivatal kezdemé­nyez eljárást annak megállapításá­ra, hogy annak a területnek tulajdo­nosa vagy kezelője, amelyen a hul­ladékot lerakták, nem maga tette-e azt oda, intézkedett-e annak meg­akadályozására, eseüeg nem hú­zott-e hasznot a hulladék elhelyezé­séből. Ha a járási hivatalnak sem si­kerül megállapítania a felelőst, a hi­vatal a saját költségén köteles elta- karíttatni a hulladékot. Az persze túlzás, hogy egy flakon vagy egy ci­garettásdoboz is ilyen törvények alá esik, de ugyanez a helyzet a folyó­parton kifordított teherautónyi tör­melékkel. (juk, gaál) PÁRKÁNY Segítettek a sérülteknek A VADAS termálfürdő fedett uszo­dájában átadták a POLLI II liftet, amely segítségével a tolókocsis mozgássérülteket közvetlenül a ke­rekes székből a medencébe lehet helyezni. Az átadáson elmondták, az ötlet már az uszoda átadásakor is szóba került. A 380 ezer korona értékű berendezést a Párkányi Vá­rosi Hivatal, a KAPPA papírgyár és egy holland alapítvány támogatá­sával szerezték be. A jövőben sze­retnének egy speciális bejárót is ki­építeni a régi fürdőben is, hogy a rekreációs szolgáltatásokat a moz­gássérültek is aktívan ki tudják majd használni, (mir) A vállalkozók szerint tartalmasabb volt az ötödik nemzetközi szakkiállítás Ma ér véget a Region Kontakt LOSONC Ma zárul a Region Kontakt 2001 nemzetközi kiállítás ötödik évfo­lyama, amely az odalátogató vál­lalkozók szerint az eddigieknél sokkal tartalmasabb volt. Igaz, hogy a megszokottnál kevesebb gyártó hozta el Losoncra termékeit bemutatni, de a kísérőprogramok - az előadások, a vállalkozói ta­nácskozások - is emelték a rendez­vény színvonalát. „Ennyi szlovák és magyar vállalkozó egy napon és egy helyen még nem találkozott - mondta Karol Husár, a kiállítás igazgatója. - Ezt a magyar partne­rek is, akikkel közösen szerveztük a kiállítást, nagyra értékelték.” Bár a Region Kontakt elnevezés egy szűkebb együttműködésre utal, a mostani nemzetközi kiállítás, de főleg a vállalkozói fórumok Po­zsonytól az ukrán határig Losonc­Pozsonytól az ukrán ha­tárig Losoncra csábítot­ták a vállalatok vezetőit. ra csábították a szlovákiai vállala­tok vezetőit és a vállalkozókat. Magyarországról sem csak az észa­ki megyék gyártói képviseltették magukat, hanem a déliek is. Pécs­ről például nemcsak kisvállalko­zók, hanem nagyvállalatok is ki­váncsiak voltak a losonci rendez­vényre. Elküldte képviselőit egye­bek között a világhírű Zsolnai Por­celángyár. Husár szerint a vállal­kozói fórumok iránt nagy volt az érdeklődés. „Azt tapasztaltuk, hogy a nagyobb vállalatok vezetői nem sok értelmét látják a kiállítá­soknak - jegyezte meg Karol Hu­sár. - A termék átjuttatása a hatá­ron nem jelentene akadályt, egy­szerűen arról van szó, hogy a gyár­tók többre tartják a személyes kap­csolatok felvételét, mint a termék közszemlére tételét. Ez a mostani kiállításon bebizonyosodott”, (fo) Várják az adakozó vállalkozókat és magánszemélyeket Tornateremre gyűjtenek MUZSLA POZSONY Eltűntek a fehér biciklik Valószínűleg ellopták a közhaszná­latra bocsátott, fehérre festett fővá­rosi kerékpárokat. A belvárosi gyors és környezetkímélő közlekedési esz­közt bárki ingyenesen használhatta volna, ám a pozsonyiak olyannyira magukévá tették, hogy a 9 kerék­párból eddig kettő került elő, azok is megrongálva. Miroslav Koziela, a BicyBA 21 tagja elmondta, a bicikli­roncsokat közszemlére teszik, hogy emlékeztessenek a környezet javítá­sára tett kudarcba fulladt kezdemé­nyezésre, amely Pozsonnyal ellen­tétben Hollandiában bevált, (t-u) Egy régen dédelgetett terv, egy ré­gi álom valósulhat meg novem­berben Muzslán. Egy sportcsarnok felépítésébe kezdtek, amelyet fo­lyamatosan szeretnének tornasze­rekkel is bővíteni. Az új sportcsar­nokban lehetőség nyílik majd az egészséges életmód megalapozá­sához és a versenysportokhoz szükséges feltételek megvalósítá­sához. A falu jelenlegi anyagi helyzete azonban nem teszi lehetővé a sportcsarnok felszerelésének ma­radéktalan megoldását, ezért az önkormányzat felkéri azokat a vál­lalkozókat és magánszemélyeket, akiknek lehetőségük van rá, hogy adakozzanak a tornaterem meg­építésére. Szívesen fogadnak bármilyen nagyságú adományt, amelyet ajándékozási szerződés aláírásá­val szeretnének igazolni. A Közsé­gi Hivatal dolgozói szívesen adnak tájékoztatást az adományok eljut­tatásával kapcsolatban. A szponzorok emlékeztetőül egy névre szóló díszoklevelet vehetnek át az ünnepélyes átadáson, amely november 9-én délután két órakor lesz. (ú) LOSONC Újított a telefontolvaj „A telefonom felmondta a szolgá­latot, nem kölcsönöznéd egy pilla­natra? Neked semmibe nem kerül, saját SIM-kártyámat teszem bele, a saját számlámra telefonálok egyet” - győzködte S. M.-et a Prior előtt egy ismeretlen férfi, akit a 17 éves fiú, mint a rendőrségen el­mondta, többször látott az üzlet előtt téblábolni. A mit sem sejtő fiatalember előzékenyen átadta a férfinak a telefont, aki miután ki­cserélte a SIM-kártyát, telefonos­tól lelépett. A fiú szerint azóta nem találkozott vele. (fo) IMREG Az aradi vértanúkra emlékeznek Az imregi önkormányzat és a Csemadok alapszervezete holnap a premontrei rendház udvarán lévő Sujanszky Eutach pater, há­rom honvédtábornok gyóntató papjának sírjánál emlékezik meg az aradi vértanúkról. A premontrei rendházban 12 órakor kez­dődő koszorúzással egybekötött megemlékezésen Soltész Dénes polgármester mond beszédet, (kát) IPOLYKESZI Országos nótaverseny Amatőr énekeseknek biztosít bemutatkozási lehetőséget holnap fél kettőtől az ipolykeszi művelődési házban megrendezésre kerülő Őszirózsa - országos magyarnóta-verseny. A Csemadok Nagykür- ' tösi Területi Választmányának és ipolykeszi alapszervezetének kö­zös rendezvényén Szőllőssi Sándor cigányzenekara kíséri a ver­senybe benevezett 16 nótaénekest, (dzsár) PANYIDARÓC Betört saját házukba Saját szüleit rabolta ki egy 16 éves fiú a Losonci járásban. Ami­kor egy feljelentést követően a rendőrség nyomozást indított a szeptember 28.-i betörés miatt, kevesen gondolták volna, hogy a bűncselekmény elkövetőjét házon belül kell keresni. A fiú 6 ezer korona készpénzt lopott el, de mire az esetre fény derült, az ösz- szeg egy részét már elköltötte, (tt) POZSONY Nem terroristák támadtak a VÚB-központra Csaknem mind az 1500 alkalmazottat evakuálták tegnap az Általá­nos Hitelbank (VÚB) pozsonyi központjából. Nem a terroristák tá­madták meg a 23 emeletes épületet, mindössze tűzvédelmi gyakor­latot tartottak a tűzoltók. A dolgozók riadalmát az is fokozta, hogy a gyakorlatot előzőleg nem jelentették be. Az első tűzoltóautó egyébként két perc alatt a helyszínen volt. (TASR) SZÍMŐ Halálba menekült a magányból? Az érsekújvári járásbeli faluban élő F. Márton erősen ittas álla­potban elhatározta: önkezűleg vet véget életének. A magányosan élő harmicéves nőtlen fiatalember családi házának konyhájában megnyitotta a gázcsapot, majd lefeküdt. Amikor felébredt, felte­hetően jobb belátásra tért, mert elzárta a gázcsapot és rágyújtott. Ez lett a veszte, a helyiségben felgyülemlett gáz és levegő keveré­ke berobbant, a fiatalember égő fáklyaként kirohant az utcára. A lángok eloltásában a környékbeliek segítettek. A harmad- és má­sodfokú égési sérüléseket szenvedett férfit az érsekújvári, majd egy pozsonyi kórházba szállították. A szakszerű orvosi ellátás elenére életété vesztette. Bób János szímői polgármester szerint a 2200 lakosú községben F. Márton volt az első, aki az öngyilkos­ságnak ezt a módját választotta, (km) GUTA Halállal végződött a kocsmai verekedés Halállal végződött az a veszekedés, amely a Mester utcai vendéglőben tört ki két férfi között. A tettlegességig fajult szóváltás okát senki sem tudja, a vendégek arra lettek figyelmesek, hogy az 52 éves Sz. Sándor pofon üti a tőle három évvel fiatalabb U. Istvánt, aki a földre esett és súlyos fejsérülést szenvedett. A férfit azonnal kórházba szállították, de életét a gyors orvosi segítség sem tudta megmentem. Sz. Sándor ellen súlyos testi sértés elkövetése miatt indult eljárás, (km) SZENTPÉTER Szüreti ünnepség Cigányzenével kísért szüreti felvonulást rendeznek holnap dél­után két órától Szentpéteren, amelyet vidám kultúrműsor és nagyszabású szüreti bál követ, (vkm) DUNASZERDAHELY Koszorúzással emlékeznek Ma 18.30-kor a Vámbéry téren a magyar szabadságharc emlékére felállított emlékműnél koszorúzással egybekötött emlékműsorral tisztelegnek az aradi vértanúk emlékére előtt, (lil) Kapunyitás a Kauflandban A Csallóköz „fővárosában” ma adják át a nagyközönségnek a Kauf­land áruházat. Zsolna, Eperjes, Poprád és Nagyszombat után Du- naszerdahely az ötödik szlovákiai város, ahol áruházat nyit az eu­rópai hírű üzletláncot működtető cég. A korszerű bevásárlóköz­pont bő fél év alatt épült fel a Galántai úton. Az új bevásárlóköz­pont a hét hét napján várja a vásárlókat, munkanapokon héttől es­te tíz óráig, szombaton és vasárnap este nyolcig, (-iker-) KOMÁROM Megemlékezés a Klapka-szobornál Az aradi vértanúkra és a komáromi vár hőseire emlékeznek ma délután 16.30-kor Klapka György tábornok szobránál Komárom­ban. Ünnepi beszédet mond Szénássy Zoltán tanár, közreműködik Dráfi Mátyás színművész és a Concordia Vegyeskar. (stu) ALISTÁL Gyertyát gyújtanak az aradi 13 emlékére A helyi önkormányzat tagjai és az alapiskola diákjai ma 16 órakor a helyi tűzoltószertár előtt emlékműsorral tisztelegnek az aradi vérta­núk előtt. Az emlékműsort koszorúzás követi, majd egy gyertya meg­gyújtásával hajtanak fejet a múlt és az aradi tizenhárom előtt, (lil) (Illusztrációs felvétel) ■ v /í*» . i Kereshetik a szemetelőket

Next

/
Oldalképek
Tartalom