Új Szó, 2001. augusztus (54. évfolyam, 176-201. szám)
2001-08-06 / 180. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2001. AUGUSZTUS 6. Politika - naptár NAPTAR Augusztus EGYGONpOLAT „Aki mindig azt teszi, amit akar, ritkán teszi azt, amit kell.” Francois Fénelon NÉVNAP Berta és Bettina A Berta német név, és egy germán istennő, Perchta nevéből alakult ki. A Bettina gyökerét az Erzsébetben kell keresni. Az Elizabeth becézéseként előbb a Betti alakult ki, majd ebből önállósult a Bettina. Ma Gusztáv, valamint Jozefina nevű ismerőseinket is köszöntsük! MApÉVFOROULÓINK 50 éve érkezett Budapestre az aranyvonat, amelyben az amerikaiak szállították vissza a németek által elrabolt 30 ezer ki- lónyi magyar állami arany- készletet. 120 éve született Alexander Fleming Nobel-díjas angol orvos és bakteriológus. Ő volt a penicillin feltalálója. 110 éve hunyt el Hivatal Anikó színésznő. Nevét manapság már alig ismeri valaki, pedig az ő korában nem volt nála népszerűbb színésznőnk. Petőfi két színészről írt verset, Megyeri Károlyról és róla. Népszerűségének az sem ártott, hogy féijhez ment Lendvay Mártonhoz, s az sem, hogy elvált tőle. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 50 éves Catherine Hicks amerikai színésznő, a Papa, én nő vagyok!, a Szervusz, drágám, meghaltam, az Időutazó, a Hőség a Laguna Beach-en, az Apja fia, a Souvenir és az Előre a múltba dmü Coppola-fihn főszereplője. 20 éves Póth Diána műkorcso- lyázónó, magyar bajnok és Eu- rópa-bajnoki 4. helyezett. 40 éves Pribék István kézüab- dázó, az Ózd, a Dunaújváros, a VAÉV-Bramac és az Elektromos volt játékosa, ötvenszeres magyar válogatott. napivicc — Négy szőke nő fut egy esernyő alatt, és egyik sem ázik el. Hogy lehet ez?-???- Nem esik az eső! Beszüntetik az irzaeli-palesztin biztonsági tárgyalásokat a szombati támadás miatt Hétvégi erőszakhullám Jeruzsálem/RámaUáh/Gáza. Tel-Avivban, az izraeli védelmi minisztérium épülete előtt hét izraeli katona megsebesült tegnap délben, amikor egy palesztin fegyveres tüzet nyitott gépkocsijukra. MTI-JELENTÉSEK A helyszínről menekülni próbáló tettes, akire azonnal golyózápor zúdult, súlyosan megsebesült. A megtámadott izraeli katonák könnyű, illetve közepesen súlyos sérüléseket szenvedtek. A csaknem egy éve tartó erőszakhullám kezdete óta ez volt az első olyan palesztin fegyveres támadás, amelyet a merénylő Izrael állam területén, méghozzá Tel-Avivban hajtott végre - emelte ki az incidensről beszámolva az izraeli hadsereg rádiója. Az izraeli hadsereg rakétákat lőtt ki Rámalláhban szombat délután egy magas rangú palesztin vezetőt és a testőreit szállító két járműre. Marvan Barguti, a Jasszer Arafat palesztin elnök irányította Fatah mozgalom ciszjordániai vezetője nem sérült meg a támadásban. Az autóban ülő sofőrnek és Barguti testőrének sikerült időben kimenekülnie, de a második rakéta már hajszálpontosan célba talált és darabokra szaggatta a járművet. Izrael úgy tartja, hogy Barguti a palesztin felkelés legfőbb ciszjordániai vezetője, és közvedenül felelős számos Izrael-ellenes halálos támadásért. Két izraeli harci helikopter megtámadta tegnap hajnalban a palesztin biztonsági erők rafahi parancsnokságának épületét. A támadók négy páncéltörő rakétát lőttek ki a Gázai övezet déli részén fekvő város palesztin rendőrparancsnokságára. Személyi sérülés nem történt, de tetemes károk keletkeztek az épületben. Egy izraeli katonai szóvivő Hiába próbált menekülni a palesztin fegyveres (Reuters-felvétel) szerint a rakétatámadás válasz volt arra, hogy palesztin fegyveresek aknagránátokkal lőttek éjszaka egy zsidó telepet az egyiptomi határ mellett fekvő Rafah közelében. Heves tűzharcok voltak a vasárnapra virradó éjszakán palesztin fegyveresek és izraeli katonák között a Gázai övezet és Ciszjordánia számos pontján. Élénk csatározások folytak egyebek között Rafah körzetében is. A palesztin vezetés a Marvan Barguti ciszjordániai Fatah-vezető elleni szombati rakétatámadás miatt meghatározatlan időre beszüntette Izraellel a biztonsági kérdésekről folytatott tárgyalásokat - közölte tegnap Mohammed el-Hindi, a palesztin biztonsági erők főnöke. „Hasztalanok a találkozók az izraeli biztonsági szakértőkkel, amíg a zsidó állam folytatja agresszióját népünk ellen” - mondta indoklásul. Az orosz-észak-koreai csúcstalálkozón elfogadták a Moszkvai Nyilatkozatot Stratégiai partnerség alakulhat ki MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Moszkva. Széles körű együttműködést és kölcsönös külpolitikai támogatást előirányzó közös nyilatkozat aláírásával fejeződött be Kim Dzsong II észak-koreai vezető és Vlagyimir Putyin orosz elnök szombati moszkvai találkozója. Az orosz fővárosban is példátlannak számító biztonsági intézkedések közepette megtartott találkozót kísérő nyilatkozatok azt jelzik, hogy stratégiai partnerség lehet kialakulóban Oroszország és Észak-Korea között. A Moszkvai Nyilatkozat című dokumentum a két ország együttműködése mellett leszögezi, hogy Oroszország „konstruktív és felelős” szerepet kíván játszani a két Korea közötti párbeszéd előmozdításában. Moszkva emellett üdvözli, hogy az észak-koreai rakétafejlesztési tervek „a béke és a stabilitás előmozdítását” szolgálják. A nyilatkozat szerint Oroszország „megértéssel fogadta” azt az észak-koreai álláspontot és követelést, hogy az amerikai csapatok hagyják el a Koreai-félszigetet, vagyis hogy távozzanak Dél-Koreá- ból. A kétoldalú kapcsolatok területén a nyilatkozat előirányozza az együttműködést az észak-koreai energetikai rendszer korszerűsítése területén, a kölcsönös elszámolás keretében. (Phenjan mintegy 6 milliárd dollárral tartozik Oroszországnak.) Putyin és Kim Dzsong II megállapodása szorgalmazza a Dél- és Észak-Koreát Oroszországgal és Európával összekötő vasúti folyosó létrehozását is. HOROSZKÓP Macedóniából Koszovóba Kos: Munkahelyén szerencsére csak kisebb feladatokkal kell foglalkoznia, így jut ideje személyes ügyei intézésére. A délutánt rég nem látott barátjával tölti. Bika: A reggeli váratlan esemény miatt teljesen felborul a napirendje, és improvizálnia kell. Ha nem figyel oda, hogy miket mond a telefonba, megbánthat valakit. Ikrek: Nagyon ideges egy mai tárgyalás miatt, melyen olyan emberek lesznek jelen, akikkel sose volt egy hullámhosszon. Délután rátalálhat egy régóta keresett ruhára. Rák: Érdekes híreket kap távolban élő barátjától, melyek pozitív hatással lehetnek üzleti ügyeire, és ez örömmel tölti el. Ne igyon előre a medve bőrére. Oroszlán: Elkapott egy vírusos betegséget, ami miatt otthon kell maradnia. Legyen őszinte az új barátjával, ne viselkedjen gyanakvóan, csak saját magát tenné boldogtalanná. Szűz: Mutassa a legjobb formáját, viselkedjen elbűvölően. Senki nem tud olyan udvarias lenni, mint Ön. Mutassa is ezt meg mindenkinek. Nemsokára meglesz az eredménye. Mérleg: Estére meghívták egy különleges rendezvényre, és ez egész nap lázban tartja, alig várja, hogy végre ott lehessen. Végül csodálatos élményben lehet része. Skorpió: Főnöke most jó hangulatban van, ezért sikerrel kérhet tőle újabb megbízást. Tehetséges kollégájával együttműködve megvalósíthatja egyik üzleti célkitűzését. Nyilas: Óvakodjon a kétséges kimenetelű üzletektől, munkája során törekedjen a biztonságra. Lehet, hogy kisebb összejövetelt szervez otthonában, mely jól sikerül. Bak: Ezen a napon különösen ügyeljen értékeire, mert nagy az esélye arra, hogy elhagy egy fontos dolgot. Igyekezzen időben befejezni munkáit, ne kelljen túlóráznia. Vízöntő: Keményen dolgozik egész nap, de számos akadály gördül az útjába, így lehet, hogy nem tud a terveinek megfelelően haladni. Ne bosszankodjon emiatt. Halak: Munkahelyén kisebb meglepetés éri, mely némi plusz pénzt is jelenthet. A délutánt egy kisebb összejövetelen tölti, ahol kellemesen elbeszélgethet barátaival. Német katonákat irányítanak át Berlin. A Bundeswehr bizonyos számú katonát kivon Macedóniából és Koszovóba vezényli át őket - közölte a német fegyveres erők szóvivője a Der Tagesspiegel napilappal, de azt nem mondta meg, hány katonáról van szó. A szóvivő szerint a katonákat a német KFOR- kötelék utánpótlásának optimalizálása céljából a koszovói Prizren környékére vezénylik át, ahol a németek logisztikai központja található. A csapatkivonásról azután döntöttek, hogy az albán gerillák márciusban megtámadtak Tetovo mellett egy kaszárnyát, amelyet német és macedón katonák közösen használtak. A német védelmi tárca állásfoglalásában rámutatott: nem egyik napról másikra hozták meg a döntést, az átcsoportosítás terve már régebben megszületett. Lapjelentések szerint az amerikaiak is katonákat vonnak ki Macedóniából, a létszámot mintegy a felére csökkentve. (MTI, TASR) A megkérdezett oroszok 77 százaléka megválna Groznijtól Független Csecsenföldet! MTI-HÍR Moszkva. Az oroszok túlnyomó többsége amellett van, hogy vonják ki Csecsenföldről az orosz csapatokat, és hagyják kiválni az Oroszországi Föderációból a sza- kadár kaukázusi köztársaságot. Egy felmérés szerint a megkérdezettek 69 százaléka helyeselné, ha Oroszország leállítaná a csecsen lázadók ellen indított „terroristaellenes hadműveletet”. Ennél is többen, a válaszolók 77 százaléka akarja azt, hogy Csecsenföld ne legyen többé része Oroszországnak. Csecsenföld 1991 novemberében hirdette ki függetlenségét. 1994 decemberében Borisz Jelcin orosz elnök parancsára az orosz csapatok bevonultak Csecsenföldre és harcot indítottak a csecsen lázadók ellen, ám 21 hónap elteltével legyőzötten kényszerültek távozásra. Az orosz hadsereg 1999 október 1-jén indította meg a második csecsenföldi hadjáratot, ám a szövetségi erők azóta sem voltak képesek teljes mértékben ellenőrzésük alá vonni a helyzetet, a csecsen gerillák még mindig nap mint nap támadják őket. Megérkeztek Hollandiába a boszniai muzulmán tisztek Hágában a gyanúsítottak MTI-HÍR Hága. Megérkezett szombaton Hollandiába az a három boszniai muzulmán tiszt, akik ellen háborús bűnök elkövetése miatt emelt vádat a hágai Nemzetközi Törvényszék. Ez az első eset, hogy boszniai muzulmán tisztek kerülnek az ENSZ által felállított törvényszék elé. A Hága egyik kertvárosi jellegű kerületében, Scheveningenben található börtönben őrzik az összes olyan személyt, köztük Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnököt, akit a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűncselekményeket vizsgáló ENSZ-bíróság parancsa alapján tarVíziszörnyet találtak Rejtélyes tengeri lény Ottawa. A kanadai halászati minisztérium szakértői sem tudták azonosítani azt a tengeri lényt, amelynek tetemét az Atlanti-óceán partján találták meg. A hét méter hosszú állat se nem cápa, se nem bálna. A hatalmas teremtményt megvizsgálták a tudósok, de ők sem tudták megállapítani fajtáját. A rejtélyt fokozza, hogy a titokzatos szörny teteme erősen oszlik, így legfeljebb a DNS-vizsgálatok vezethetnek eredményre. További gond, hogy nem tudják, mit kezdjenek a tetemmel, melyet a következő vihar valószínűleg visszasodor a tengerbe, (korridor) tóztattak le. A Nemzetközi Törvényszék a boszniai muzulmán hadsereg két nyugalmazott tábornoka és egy jelenleg is aktív állományban lévő ezredese - az 51 éves Enver Hadzi- hasanovic, az 54 éves Mehmed Ala- gic, illetve a 37 éves Amir Kubura - ellen azért emelt vádat, mert azt gyanítja, hogy külföldről érkezett fanatikus muzulmán harcosok az ő irányításuk alatt vittek véghez háborús bűncselekményeket Közép- Boszniában 1993 januárja és 1994 januárja között. A két tábornokot és az ezredest csütörtök reggel Bosznia-Hercegovina területén tartóztatta le a horvát- muzulmán föderáció rendőrsége. Djindjics a kiadatás ellen Milutinovics marad Belgrád. Zoran Djindjics szerb miniszterelnök szerint kizárt, hogy Milan Milutinovicsot Belgrád kiadja a hágai Nemzetközi Törvényszéknek (TPI). A TPI Szlobodan Milosevics több közeli munkatársa ellen is eljárást kezdeményezett. Djindjics felhívta a figyelmet arra, hogy Milutinovics mint a Jugoszláviát alkotó egyik tagköztársaság hivatalban lévő elnöke, mentességet élvez. Djindjics szerint azok listájáról, akiknek a TPI a kiadatását követeli Belgrádtól, törölni kell azokat, akik jelen beosztásuknak köszönhetően mentességet élveznek. (MIT) Gőzerővel nyomoznak a londoni merénylet ügyében Segíthet az ujjlenyomat MTI-HÍR London. Több ígéretes nyomon halad a Scodand Yard a péntek hajnali londoni robbantás elkövetői - valószínűleg a Valódi IRA nevű szélsőséges katolikus északír terrorcsoport tagjai - felé; tegnapi londoni értesülések szerint megvan az egyik feltételezett elkövető ujjlenyomata, sőt lehet, hogy egy másiknak a neve is. London nyugati Ealing városrészében péntek hajnalban robbant egy autóba rejtett, nagy erejű pokolgép, összesen 11 embert megsebesítve. Két súlyos sérült még tegnap is kórházban volt. A környéken súlyos károk keletkeztek; a biztosítók kárfelmérői szerint több épületet nem érdemes felújítani, hanem le kell bontani. A Soctland Yard nyomozói még tegnap is lezárva tartották az egyébként igen forgalmas körzetet, és szinte porszemenként kutattak nyomok után. Lapértesülések szerint a Scodand Yard azt is tudja, hogy az ealingi robbantásért felelős, tízfős csoport „fészke” Oxford közelében van, és a robbantok a London-Birmingham autópályán vitték a pokolgépet a helyszínre. A rendőrség most elemzi az autópálya kameráinak felvételeit. A nyomozók szerint az oxfordi bázis volt a kiinduló pontja az utóbbi két évben Nyugat-Londonban elkövetett több más merényletnek is. A pénteki merényletért senki nem vállalta a felelősséget, de a brit hatóságok előtt nem kétséges, hogy a Valódi IRA követte el a robbantást. Rajtaütést hajtottak végre az Abu Szajjaf gerilláin Tizenhárom túsz szabad MTI-HÍR Zamboanga. A Fülöp-szigetek katonasága rövid tűzharc után kiszabadította azt a 13 embert, aki az Abu Szajjaf muzulmán szervezet által csütörtökön elhurcolt túszok közül még a gerillák fogságában volt. A hadsereg egységei tegnap hajnalban rohamozták meg a muzulmán gerillák táborát Basilan szigetén, a szigetország déli térségében. A tűzharcban számos gerilla meghalt. Az Abu Szajjaf szervezet iszlám állam létrehozására törekszik a Fülöp-szigetek déli területein, ahol a szigetország muzulmánjainak többsége él. Hetek óta a csoport fogságában van 19 túsz - közöttük két amerikai - akik kiszabadítása érdekében az utóbbi napokban a kormányerők fokozódó katonai nyomása nehezedik a muzulmán fegyveresekre.