Új Szó, 2001. augusztus (54. évfolyam, 176-201. szám)
2001-08-16 / 189. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2001. AUGUSZTUS 16. 13 Riport A doborgazi régi Duna töltésének tövében lakó Bénes Éva életéről és méheiről mesél. A méhekől sokat beszélget a gyerekekkel is, a faluban szervezett kézmüvestáborokban Aki Salamon király bogarát szereti Az álmok vele maradnak, ha a könnyei elapadnak is (A szerző felvételei) DUSZA ISTVÁN A bősi vízlépcső megépülése után két töltés közé szorult három falu- Vajka, Bodak és Doborgaz - közül aa utóbbi lakói mintha egyre inkább magukra találnának. Lehet ezt magyarázni az itt élők etnikai közösségét megbontó másnyelvű fővárosiakkal szembeni szelíd szellemi ellenállással is. De az sem mellékes, hogy a csallóközi magyar értelmiségiek egy csoportja lelki szövetséget kötött a doborgaziakkal, ki ugyan nem mondva, de bizonyára gondolva: az őslakosok és a betelepülők, illetve a pozsonyiak egyik üdülőfalujává változó Doborgazon az idegenkedést egymás jobb megismerése szüntetheti meg. A Doborgazi kemencék titka elnevezésű rendezvény a nyár közepén ezt szolgálta. Ugyanakkor úgy tetszik, hogy a mesterségesen létrehozott bezártságból a közeli városokba - Pozsonyba, Somorjára, Dunaszerdahelyre - költözött fiatal doborgaziak is gyorsabban visszatalálnak gyökereikhez. E- zekből a más-más irányú lelki folyamatokból minden érintett közösség meríthet valamit a maga számára. Remélhetőleg sorsokat is megismernek, amelyek itt tartottak vagy távolra vetettek, esetleg ide sodortak embereket. Sorsokat, életutakat, családi történeteket és legendákat... Bénes Éva néni a régi Duna töltésének a tövében lakik. Fontos a meghatározás, mert a falut északról szigetként bezáró felvízcsatorna is a Dunacsűnynál kettészakított Duna mesterséges ága lett. Éva néni lemondóan mosolyog, amikor a falu természeti fekvésének a megrontása kapcsán az egykori Ígéretekre terelődik a szó:- ígérgettek olcsóbb áramot, a kompjáratot is hosszú harcok árán tették rendszeressé. Ez a falu már nem az a falu, amelyben felnövekedtem. Számomra ennek ellenére csak egy falu létezik: az, amelybe születtem és belenőttem. Nekem, mint legidősebb lánynak, a munka volt a nevelődajkám. Először tizennégy éves koromban bízta rám édesanyám a kenyérsütést, hazaérve a mezőről rettegve nyitotta ki a kemence ajtaját. Látva a szép kenyereket, megnyugodott. Gyerekkel körülvéve nőttem fel, ami felelősséggel járt, hiszen a testvéreimre vigyáznom kellett. Amikor férjhez- mentem, mondta is az egyik szomszédasszonyunk: „Évi igen fogsz te hiányozni az anyádnak, de leginkább a testvéreidnek.” Azért is szeretem mostanság is a gyerekeket. Legyen az bárkié, szeretem őket. Sokat beszélgetek velük a méhekről a nyáron itt tartott kézművestáborokban. A méhek úgy maradtak rám, hogy a fiElőször 14 éves koromban bízta rám édesanyám a kenyérsütést. unk születése után öt hónapra berukkolt, így 1951-ben le is szerelt az uram. Egyszer csak azt mondja nekem, hogy méhészked- ni fog. Volt a faluban egy bácsi, akinek rengeteg méhecskéje volt, s attól vett két családot. Idővel mindig több lett, jöttek ki a rajok, s amikor ideköltöztünk, már nyolc-tíz család volt. A hatvanas években már hurcoltuk is őket. Felraktuk pótkocsira a kaptárakat, és ahol repceföld volt vagy akácerdő, odamentünk. Volt olyan is, hogy üresen hoztuk visz- sza a kaptárakat, mert ha este jött egy forró szél, elvitte az akácvirágot. 1968-ban gondolta ki, hogy csináltat méhészkocsit. Megvette az alvázat, s jól emlékszem, begipszelt kézzel válogattuk a deszkát Somorján. Aztán már könnyebb volt a költöztetésük, de még akkor is maradtak a kertben kaptárak. Amikor a férjem meghalt, már ötven család maradt rám. Nem volt mit tennem, újsághirdetés útján árulni kezdtem a méheket. Jelentkeztek volna, de mivel figyelmetlenségből nem adtam a meg a körzetszámot, beletellett némi időbe, mire megtaláltak. A legtöbbet Komárom mellé, Tanyra vitték el, s azóta is fel-felkeresnek. Nekem maradtak még méhek, de tavaly még eladtam tizenkét családot. Hat család maradt meg. Ez elég lesz nekem. ♦ ♦ ♦ Mint a bibliai bölcseletek, ugyanúgy tartja a népi hiedelem is a méhekről és a mézről: kinek méhek tanyáznak földjén, s kamráiban a hordókat méz tölti meg, nincsen annak ínsége, szegénységben sem szenved az szükséget. Ezért sem meglepő, hogy maga a Kánaánt is tejjel és mézzel folyó földként emlegetik a Mózes által kémlelmi küldött, majd vissztért férfiak. Az Énekek énekében öt helyen említik a mézet a legkölönbözőbb formában a szerelem jelképeként. A magyar népi hiedelemvilágában a méhet Salamon király bogarának tartják, ezért több kutató is innen eredezteti, hogy a méhre nem mondják azt, hogy megdöglött, hanem csak azt, hogy meghalt. Bénes Éva néni szerint ezeket a kicsi rovarokat ugyanúgy lehet szeretni, mint az embereket.- Amíg megbírok a hat méhcsalád körüli munkával, már nem adom fel. Ha nagyobb munka adódik velük, a fiam is hazajön Somorjá- ról. így annyi mézet hordanak a méhecskéim, amennyi a családomnak elegendő. Ha tele van a keret, akkor háromnál többet egyszerre nem tudok bevinni. Amikor kinyitom a kaptárt, szabályosan fel kell öltöznöm, mint ahogyan azt a méhészek csinálják. Még a gumikesztyűn is átfúrnak. Féltik az összegyűjtött tulajdonukat, ugyanúgy, mint az emberek. Kell is őket szeretni, mert érzik a nyugalmat, a gondoskodást. Most érzem csak igazán, milyen is a méhek iránti szeretet, mert már nem nagy mennyiségben termelik a mézet, s a ráfordított munka arányában minden cseppnyi méz jutalom. Másra is használják a méheket. Igaz, annak ára van, mert a méhecskék meghalnak. Volt már olyan eset, hogy méhcsípéshez kértek méheket. Rátette a lábára, és megcsí- pette a térdét. Persze a méhcsípés nem mindig gyógyít. Előfordult, hogy a fiúunokámnak megcsípte a fülét, s nagyon feldagadt. Igencsak vigyázni kell azoknak, akik allergiásak a méhcsípésre. Hála Istennek, a családunkban senki sem érzékeny rá. Mindezt el szoktam mondani azoknak a gyerekeknek, akik a kézművestáborba jönnek. Elmesélem a kirajzást, az anya etetését, amit aztán a családok szaporasága követ. Olykor olyan anya is van, amely nem rak elegendő petét. A gyerekek saját világukon keresztül szűrik át mindazt, amit elmondok nekik. Volt olyan, hogy megkérdezték: van-e az anyának, a királynőnek koronája, mintegy mesés világnak képzelve a kaptárakban zajló életet. Mások a saját családjukból vett példákkal állnak elő, s olyankor megtudom, hogy a nagyban méhészkedők bizony nincsenek könnyű helyzetben. Nemcsak a felszerelésekre fordított pénzösszegeket kell előteremteniük, hanem a betegségek ellen is nagyobb mértékben kell védekezniük. Egy-egy többcsaládos méhészetben fennáll a veszély, hogy a megbetegedett méhcsaládokat teljes egészében el kell pusztítani. Minden változó a méhek körül. Olykor az időjárás befolyásolja a méz mennyiségét, máskor a virágzás ideje. A férjemmel foglalkoztunk a méhpempő begyűjtésével is, amit a gyógyszergyárnak szállítottuk. Később csökkent az ára, ezért abbahagytuk. Fokozatosan megváltoztak a körülmények, a feltételek. A férjem halála utáni tíz évben már mindig csökkentettem a méhcsaládok számát. Tavaly tizenkét családot Abonyba vitt el egy vevő. Ha minden rendben van, akkor a rajzás zavarmentes, csak figyelni kell a környező fákon, és be kell fogni a rajt az előre elkészített kaptárba. Olyan ez, mint egy-egy emberi család. Különös szabályai vannak a méhtársadalomnak, amit a természeti törvények befolyásolnak. ♦ ♦ ♦ Bénes Éva néninek a férje súlyos betegségben hunyt el. Kisebbik fiuk tragikus halálát még együtt voltak kénytelenek elviselni. Egy a vízlépcső építkezésén dolgozó teherautó gázolta halálra. A Bénes család életét ilyen értelemben is megpecsételte ez a betonmonstrum.- Amikor meghalt, két hónapra rá álmodtam a fiammal. Az ágy végében volt egy sezlon, s úgy jött át felénk. Elmentem édesanyámhoz, akinek sírva mondtam el az álmomat. „Ne sírj lányom” - vigasztalt édesanyám, - „mindezt azért álmodtad, mert a gyerek veletek, a közeletekben akart lenni” - mondta nekem. „Fázik, mert a könnyed mindig ráhullik.” Édesanyám aztán a fekete kendőt Amióta a három falut összezárta a víz, össze- tartóbbak lettünk. haláláig le nem vette a fejéről. Én is sokáig hordtam feketét, mert azt a fájdalmat nem lehet elfelejteni. Néha még álmodok, de beszélni már nem beszélek vele. Ugyanúgy a férjemmel sem. Előfordul, hogy mind a kettővel egyszerre álmodok, de egyre ritkábban. Katolikus hitem segít mindezt elviselni. Vajkára járunk templomba. Nekem ez a támaszom. Vajkára jártunk mi azelőtt is, mert Doborgazon nem volt templom. Amióta a három falut összezárta a víz, valahogyan ösz- szetartóbbak lettünk. Nem lenne itt semmi baj, ha a komp helyett híd lenne. Ezen a kompon sokszor torlódás van. A híd sok gondot megoldana. Nem lenne veszekedés, marakodás és idegeskedés. Hiába volt a sok tüntetés, hiába volt az élőlánc, hiába a tiltakozás. ígértek fűt-fát az erőmű építtetői. Mondtak hazugságokat, ígértek ingyen áramot, de legalább kedvezményeset, de mindabból semmi nem lett. Havonta ezerszáz korona előleget fizetek, de még rá is kell fizetnem. Éjjeli áramom is van, s mivel nem alszok jól, hallom, amikor kattan az óra. Soha nem aludtam jól. Amikor még jártunk a dohányba dolgozni, a másodunokatestvérem mindig azt mondta, hogy nem tudok aludni. Most is csak akkor, ha már két éjjel nem aludtam, és veszek be nyugtatót. Rám törnek a gondok, az emlékek. Minden utcai zajra felébredek. Még azt is hallom, ha a kutya álmodik, mert itt szokott aludni a küszöbön. Amikor velem van a kisunokám, aki a másik szobában alszik, arra is felébredek, amikor megfordul az ágyban. Ez nekünk öregeknek már az életünk velejárója. Bénes Éva néni háza takaros kis ház az öreg Duna töltése tövében. Somorján élő fia családjával gyakran jön látogatóba. A szülői ház csendes és árnyas pihenőhelye a családnak. Kinek-kinek másmás emléket őriz ugyanazokról a történésekről. A füvesített udvarban homokozó és hinta a kisuno- kának, a konyhakert végében a méhcsaládok kaptárai állnak. Virágokat lát az idegen, ha az utca felől néz be. Mindenütt a gondoskodás jegyeit viseli magán a ház, az udvar. S ha még szívesen is látják, ki betéved, az aggódva várt családtagok számára sütött bélesekből az idegennek is jut. Méhek serege gyűjti Bénes Éva néni kaptárjaiba a mézet A bátorkeszi Reménység Házában eddig ötvenöt páciens próbált megszabadulni szenvedélyétől - voltak olyanok is, akik már a kezelés alatt feladták a harcot Szabadulás a drog, az KAMONCZA MÁRTA Bátorkeszm a Reménység Házában eddig 55 drog- és alkoholfüggő próbált végleg megszabadulni az életüket és környezetüket megkeserítő szenvedélytől. Az intézetet működtető lelkészházaspár, Szőcs Kálmán és felesége, Gizella asz- szony - lehetőségeihez mérten - mindent megtesz, annak érdekében, hogy segítsen azokon, akik meg szeremének gyógyulni. „Hat évvel ezelőtt, 1995. áprilisában érkezett hozzánk az első beteg. Mi a hosszú távú terápiát alkalmazzuk, ez azt jelenti, hogy a gyógyulni vágyó legalább egy-más- fél évet tölt el a Reménység Házában” - mondja Szőcs Kálmán. Terápiájuktól Szlovákia-szerte ma is sok szakember idegenkedik, egyesek úgy vélik, a radikálisabb módszerek célracezetőbbek, s a két-há- rom hónapos kezelés hatásosabb. A Reménység Házában kizárólag férfiakat gyógyítanak. A szenvedélybetegek számára személyre szóló programot állítanak össze: van munka és kreatív terápia. Az utóbbit egy fiatal tanárnő végzi. A házaspárral együtt jelenleg öten dolgoznak a Reménység Házában, egy fiatalember pedig alternatív katonai szolgálatát tölti az intézetben. A szakemberek csoportosan és egyénileg is foglalkoznak a páciensekkel. A intézetben kezelt ötvenöt beteg egyharmadának sikerült végleg Illusztrációs felvétel alkohol rabságából megszabadulnia káros szenvedélyétől, mintegy harminc százalékra tehető azoknak a száma, akiknek ez nem sikerült az első nekifutásra, de tovább próbálkoznak, a többiek pedig már a kezelés alatt feladták a harcot a droggal, az alkohollal, és korábbi életmódjukat folytatják. Az alkoholisták száma csökken, de egyre több fiatal nyúl a kábítószerhez. Minden beteg egyéni, más-más terápiát igényel, hiszen mindenki más módon éli meg az elvonás tüneteit. A szakemberek szerint a végleges megszabadulás a drogtól vagy az alkoholtól hosszú és fájdalmas folyamat, rengeteg akaraterőt igényel, jóval többet, mint ameny- nyire az első marihuánás cigaretta vagy az első pohár alkohol visszautasításakor lenne szükség. A Reménység Házában most tízen reménykednek abban, hogy megszabadulnak függőségüktől. A legfiatalabb 18, a legidősebb 59 éves. Szőcs Kálmán szerint az alkoholisták száma csökken, viszont egyre több fiatal nyúl a kábítószerhez. Nincs pontos adat arról, hány drogfüggő él a Komáromi járásban, és hányán kívánnak megszabadulni káros szenvedélyüktől. Országos viszonylatban 2000 gyógyulni vágyó kábítószer-élvezőt tartanak számon.
