Új Szó, 2001. április (54. évfolyam, 77-99. szám)

2001-04-05 / 80. szám, csütörtök

RÉGIÓINK ÚJ SZÓ 2001. ÁPRILIS 5. Épül a Švejk-útvonal, talán Magyarországig nyúlik Sörös Svejk-keresztelő TORDA VALÉRIA aroslav Hašek szimbó­lummá vált figuráját, Švejket születése óta az egész világ megis­merte. 2000. októbe­rétől egy szobor is megörökíti az irodalmi hős emlé­két a homonnai pályaudvar szom­szédságában. Jaroslav Drotár mű­vének címe egyszerű: Švejk, a de­rék katona. Arcán jóindulatú mo­soly, kezében az elmaradhatatlan pipa. A szobor a mellett a kút mel­lett strázsál, melyből az emléke­zetes homonnai közjáték idején, még valamikor az első világhábo­rú alatt az a bizonyos konyakszí­nű rozsdás víz csordogált. Még ta­valy ősszel, a szobor avatásakor „A nagy Švejknek, szeretett ma­gyarjai” - felirattal, piros-fehér- zöld szalagok csüngtek alá a de­rék katona fejéről, pontosabban arról a koszorúról, amelyet a kas­sai magyar főkonzul műfordító fe­lesége, V. Detre Zsuzsa helyezett el a derék katona sapkáján Fél év sem telt el, s a Homonnai Fejlesz­tési Egyesület ( H-A-D ) a Kárpá­tok Alapítvány támogatásával egy kis útikalauzt adott ki Švejk, a de­rék katona nyomában címmel. Még ezt megelőzően Iveta Piesko­vá járási elöljáró-helyettes as­szony pályázatot nyújtott be a Švejk-útvonalon, tehát Homonna, Mezőlaborc és a lengyelországi Sanok között közlekedő személy- vonat üzemeltetésére. Vannak olyan tervek, hogy a Švejk-útvo- nalat Kassa irányába, Magyaror­szág felé is meghosszabbítanák. Ezen az útvonalon már a XIX. szá­zadban is volt vasút, összekötte­tést teremtve az akkori királyság északkeleti része és Délkelet-Len- gyelország között. Hegyek között kanyargó, meredek pályáján a vo­nat mindenütt megáll, ahol a re­gényben Švejk is pihenőt tartott. Számos, a Kárpátok Alapítvány­hoz benyújtott szlovák, lengyel, ukrán, magyar es román pályázat közül ez bizonyult a legérdeke­sebbnek és legsikeresebbnek, amit az alapítvány nyújtotta mint­egy tízezer dolláros támogatás is bizonyít. Bár egy héten át borult volt az ég, a Švejk útifüzetke ke­resztelőjére, március 30-ra kisü­tött a nap, megjött a tavasz. Az ünnepségre szép számmal gyűl­tek össze jeles vendégek, többek közt a kassai magyar főkonzul - aki eredeti szakmáját tekintve bo­hemista - Varga György, a Kárpá­tok Alapítvány szlovákiai igazga­tója, Dittel Laura, a Szlovákiai Csehek Egyesületének homonnai elnöke, Jaroslav Kimi, a szobor al­kotója, Jaroslav Drotár, valamint a járás vezetői. A sninai vívóklub tagjai kissé hosszúra sikeredett, de jóízű hu­morral fűszerezett, a harminc­éves háborút idéző játékával kez­dődött a program, mely a keresz­telővel folytatódott. Mi mással is kívánhattak volna (keresztvíz gyanánt) az „újszülöttnek” hosz- szú életet és sok, többnyelvű kis­testvért a keresztszülők, Dittel Laura és Varga György, mint egy korsó habos, hideg sörrel? Végül egy Nagymihályban élő cseh fes­tőművész Švejk-témájú metszete­inek árverésére került sor, mely­nek során legdrágábban egy Švejk-portré kelt el. Iveta Plseková, a Švejk-útvonal projekt koordinátora jókedvűen fanyar humorral így foglalta ösz- sze az esemenyeket: „Lám, az iro­dalmi alak megelőzte alkotóját. Švejknek már állítottak szobrot, Hašeknek még nem.” Varga György és Dittel Laura tartotta keresztvíz alá a Švejk-konyvet (A szerző felvétele) VISSZHANG Húsvéti feltámadás PETÖCZ KÁLMÁNNÉ Új Szó március 29-i számában Motesiky Árpád tollából egy ör­vendetes, ígé­retes és köve­tésre méltó szándékról ír, arról, hogy a Lévai járásban egy „volt” magyar református falu, Mohi la­kói megmentik szülőfalujukban az árván maradt ősi templomu­kat, mely magányosan áll az atomerőmű árnyékában. Ám a felújítás után újra felhangzik majd benne az egyik legszebb zsoltár, melyet őseikkel együtt annyiszor szívből énekeltek már e templom falai között, mely a magyar Zsoltáros Könyv 150 zsoltára között a 90. számot vise­li. Tebenned bíztunk eleitől fog­va, Uram téged tartottunk hajlé­kunknak! Mikor még semmi he­gyek nem voltának, hogy még sem ég, sem föld nem volt for­málva, Te voltál és Te vagy erős Isten és Te megmaradsz minden időben! Adja Isten, hogy minél előbb ez az óhajuk beteljesedjen. A 150 zsoltárt eredetiből Kálvin János egyik hű reformátor társa Béza Tódor (1519-1605) és Marót Kelemen hittudósok mindjárt a XVI. században versekbe szedve lefordították. Majd később a hité­ért vértanúhalált halt Goudimel Kolozs pedig dallamokat szerzett hozzájuk. Majd Bezáék nyomán Lobwasser lefordította német nyelvre, ebből pedig Szenei Mol­nár Albert magyar versekbe szedte Goudimel dallamaihoz alkalmaz­va. Ez lett aztán a magyar reformá­tus egyházaknak alapvető templo­mi éneklésre alkalmas zsoltáros könyvévé, mely énekek az isten­tiszteleteknek alapvető, elmarad­hatatlan liturgikus részei. A Zsoltáros Könyv 150 zsoltárának az alapja a Szent Biblia Zsoltárok Könyve, mely 1-150 fejezetből áll -, az egész pedig 5 részre van fel­osztva tartalmuknál fogva. Dicsé­rő és hálaadó, nemzeti, sioni és templomi, messiási vagy királyi, panaszkodó bűnbánati és tanítói. Az idén a Területi Folklórfesztivál története során első alkalommal nőtte túl a régió kereteit Hagyományőrzés mobillal JUHÁSZ DÓSA JÁNOS már megszokott felté­telek (hűtött nézőtér, gyertyafény, minimá­lis erősítés) fogadták Feleden az immár nyolcadik alkalom­mal megrendezett Területi Folklór­fesztivál résztvevőit. S már hagyo­mány az is, hogy a polgáremster ez­úttal sem méltatta figyelemre a kör­nyék egyetlen nagyszabású rendez­vényét, és nem üdvözölte a több mint háromszáz résztvevőt, akik fi­gyelmen kívül hagyva az áldatlan, de már megszokott állapotokat, fer­geteges délelőttöt teremtettek ma­guknak. A népes gyülekezetét Polgári László, a Csemadok Rimaszombati Területi Választmányának elnöke üdvözölte, aki felvázolta a fesztivál múltját, s a rendezvény legfontosabb feladatá­nak a népi kultúra átmentését ne­vezte. Az idén a rendezvény törté­nete során első alkalommal túlnőtte a régió kereteit, hiszen a szomszé­dos Nógrádból és Léva mellől is ér­keztek csoportok. Losoncot a helyi alapiskola Pitypang tánccsoportja képviselte, akik Kertész Nóra beta­nításában mátyusföldi táncokat mutattak be hagyományhű ruhá­ban. A legnagyobb sikert a Léva mellől, Fámádról érkezett Nádas tánccsoport aratta, akik 1996-ban alakultak, s rövid pályafutásuk alatt már igen sok helyen felléptek, pél­dául a tavalyi millenniumi ünnepsé­geken Budapesten. A régiót ezúttal tíz csoport képvisel­Kelemenke ködmönkéje te, volt köziül népdal, pantomim­csoport és éneklőkar. A gömöralmá- gyi kislányok medvesalji népdalokat énekeltek, a hidegkútiak szintén a Medvesalja hagyománykincséből merítkeztek, ők a legkisebbektől a nyolcéves prímásig az egész falut felvonultatták az örökifjú Mag Elza tánccsoport képviselte, akik a Tom­pa Mihály Alapiskola növendékei, míg a másik alapiskola a Reformá­tus Gimnázium diákjaival közösen lépett fel, s Mede Zsófia vezetésével szintén márciusi hazafias dalokat adtak elő. Az óbásti alapiskola diák­jai cigánytánccal lépték közönség A rimaszombati Újbarbóca tánccsoport vezetésével. A korhű medvesalji népviseletből csak az egyik fiú olda­lán fityegő mobil utalt a jelenre. De az nagyon. Ismét népmesével jelentkezett a bátkai Egyszer vót, hol nem vót pan­tomimcsoport, a Kelemenke köd­mönkéje című mese nagy sikert ara­tott. Rendszeres résztvevői a feszti­válnak a rimaszécsi iskolások is, akik ezúttal március 15-i dalokat énekeltek Németh Aladár vezetésé­vel. Rimaszombatot az Újbarkóca elé, a gesztetei Kisbarkó folklórcso­port gömöri népdalcsokrot adott elő. A helyi alapiskolát két csoport is képviselte, a Vadrózsa és a Boglárka néptánccsoportok. A kéttagú zsűri, dr. Elek Menyhért Domaházáról és dr. Tóbisz Ferenc Rimaszombatból elsősorban a lelke­sedést emelte ki, valamint a jó han­gulatot, s egyikük meg is jegyezte tréfásan, hogy mire az első fellépők színpadra léptek, még a nap is elő­bújt Feled fölött. Perbetén szombaton emlékeztek meg a magyar tannyelvű alapiskola újraindításának 50. évfordulójáról Amiről az iskola krónikája mesél KAMONCZA MÁRTA Komáromi Tanfelügye­lőség 1949. március 28-tól engedélyezte a faluban működő Nem­zeti Iskolában két ma­gyar tanítási nyelvű osztály megnyitását. Tanerőhiány miatt azonban csak 1949. szeptem­ber 1-jén nyitották meg a magyar osztályokat. Az 1950/51-es tanév kezdetén nyolc magyar osztály nyűt, melyek 1950. szeptember 20- án önálló Magyar Tanítási Nyelvű Nemzeti Iskolává szerveződtek. Az­óta fél évszázad telt el. Azt, hogy mi minden történt ez alatt, az intéz­mény volt pedagógusai, egykori nö­vendékei elevenítették fel múlt szombaton az iskola újraindítá­sának ötvenedik évfordulója alkal­mából rendezett ünnepségen. Az el­múlt öt évtized történéseit fotókon mutatták be az intézmény épületé­ben az Amiről a krónika mesél című kiállításon. „Amíg egy népes nemzetnek az is­kola egy a fontos társadalmi intéz­mények sorában, addig egy kisebb­ség számára a túlélés egyetlen esé­lyét biztosíthatja” - mondta Brath Tibor iskolaigazgató. Az ünnepsé­gen Lengyel Tibor perbetei polgár­mester kitüntette azokat a volt isko­lavezetőket, pedagógusokat, akik munkájukkal öregbítették az iskola jóhímevét. A kitüntetettek nevében Fördös Kálmán volt iskolaigazgató mondott köszönetét. Az ünnepség résztvevői a római katolikus temp­lomban ökumenikus istentisztele­ten vettek részt, hogy - amint azt a szentbeszédet mondó Nagy László tatabányai prépost-plébános, Per- bete község tiszteletbeli polgára hangsúlyozta - „hálát adjunk az embereknek azért, hogy az iskola 50 éven át fennmaradt,, de hálát ad­junk ezért a Mindenhatónak is.” Az istentiszteletet Vojtech Kasáš katoli­kus plébános celebrálta, igét hirde­tett Papp Dániel református lelkész. Késő délután a helyi művelődési házban tartott kultúrműsor előtt Fonód Tibor a Komáromi Járási Hi­vatal oktatási főosztályának vezető­je és dr. Keszegh Margit járási elöljá­ró köszöntötte az ünneplőket. Az évforduló kapcsán Iskolánk fél évszázada címmel kiadvány is meg­jelent, amelyben pedagógusok, volt diákok emlékeznek az alma mater­ben töltött évekre, arra, milyen út- ravalót kaptak az iskolától. Á könyv tartalmazza azokat az eredménye­ket, melyeket a növendékek tanul­mányi versenyeken értek el.' Kutattunk a kamrákban, pajtákban, felmásztunk a padlásokra, benéztünk a ládákba, szuszákokba Harmincéves a koloni falumúzeum SÁNDOR JÁNOS Csemadok koloni szervezetének kezde­ményezésére 1970 nyarán elkezdtük a paraszti élet tárgyai­nak gyűjtését falunk­ban. Kutattunk a kamrákban, paj­tákban, felmásztunk a padlásokra, benéztünk a ládákba, szuszákokba. Lipcsey Gyula, Dodekné Chovan Ilo­na, Jókai Mari, Balkó-Buday Rózsi, Bacskádi Teri, Fazekas Ilona, jóma­gam és több lelkes tagunk segített összehordani, megtisztítani az anyagot. Mezőgazdasági munka­eszközök, háztartási kellékek, nép­viseleti ruhadarabok, szőttesek, cse­répedények, régi szentképek és fényképek, különböző használati tárgyak kerültek elő. Amikor a falu­siak látták, hogy itt komoly dolog készül, már maguktól hozták, kínál­ták a tárgyakat - „János bácsi, még ezt is, azt is vigyék, tegyék oda.” A régi iskola egyik nagy tanter­mében és a hozzá kapcsolódó ta­nítói lakásban helyeztük el, állí­tottuk ki az anyagot. A megnyitó­ra 1970. szeptember 13-án került sor. Népes közönség előtt Dobos László, a Csemadok KB elnöke, tárcanélküli miniszter méltatta a falumúzeum jelentőségét, külde­tését öntudatunk, magyarságtu­datunk megőrzésében. A múzeum fennállásának tizedik évfordulója alkalmából a Csema­dok Központi Bizottsága tízezer ko­ronás támogatásával felújítottuk a nagytermet. Ekkor már a nyitrai já­rási múzeum is érdeklődést muta­tott. Az volt a terv, hogy gyűjtemé­nyünk a járási múzeum részlege le­gyen. Megegyeztünk, azzal a kikö­téssel, hogy a tárgyak a faluból (múzeumból) el nem vihetők. A já­rási múzeum egyik dolgozója ki is jött leltározni. Vártuk a további fej­leményeket, ám egy kis idő múlva vettük a hírt, hogy a leltározást vég­ző hölgy disszidált nyugatra. Ezzel aztán az egész ügy abbamaradt. A járási nemzeti bizottság utasítá­sára 1982-ben az épületet ki kel­lett üríteni, mivel abban szociális germekotthont terveztek elhe­lyezni, ami meg is történt. A gyűj­teményt egy üresen álló lakás szo­bájában tároltuk, várva sorsa jobbrafordulását. A jnb alelnöknő- je, Gizela Farkašová kezdeménye­zésére, kárpótlásként a múzeum számára felvásároltak a faluban egy régi parasztházat 59.000 ko­ronáért. Šajnos, különböző okok­ból csak 15 év elteltével került rá sor, hogy újra megnyithattuk a múzeumot - most már tájházat. A korabeli sajtó akkoriban bősége­sen foglalkozott múzeumunkkal, hiszen ilyen létesítmény még igen kevés volt magyar vonalon. A nyitvatartás 15 éve alatt 1715 sze­mély írta be nevét a krónikába. A látogatók zöme hazai, de igen so­kan nézték meg Magyarországról (451) és vannak bejegyzések Franciaorzságból, Belgiumból, Ka­nadából, USA-ból, Németország­ból, Csehországból, Kárpátaljáról, Ausztriából, Erdélyből. Beírták nevüket olyan hazai személyisé­gek, mint Dobos László, Cselényi László, Zs. Nagy Lajos, Mikola Anikó, Lovicsek Béla, Lacza Tiha­mér, Chovan Lóránt és sokan má­sok. Megtaláljuk a krónikában Weöres Sándor, Károlyi Ami, Moldován Domokos, Lőrincze La­jos, Martin György, Mózer Zoltán, Lukácsy András, Szokolay Sándor, Morvay Judit, Paládi Kovács Atti­la, Almási István, Szentimrei Ju­dit, Mátéffy Béla, Eszterházy Mó­nika nevét is, hogy csak a legis­mertebbeket említsük. Néhány bejegyzés a krónikában: Szívből gratulálok ehhez a szép gyűjteményhez, a Zoborvidéki ma­gyar paraszti élet tárgyi emlékeinek, népművészetének bemutató­jához. Bárcsak sokan megnéznék, megismernék, s bárcsak így együttmaradna, ne kerülne ebek harmincadjára. További jó mun­kát kívánva Dr. Paládi Kovács Attila Budapest, Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutató Intézet. Meghatódva állok itt Kolonban, Kodály tanár úr első gyűjtőhelyén: „A virágok vetélkedése” szülőhelyén. Kívánom, hogy még gazda­gabb, dúsabb legyen ez a kis múzeum, emlékeztetve eleink boldo­gabb napjaira: a fonóbéli nagy éneklésekre, lakodalmakra és haj­nalig tartó Szent-Iváni tűzugrásokra. Moldován Domokos Kolon, 1972. szeptember 14. (Budapest) Érdemes volt Székelyudvarhelyről ide is eljönni! 1973. VII. 19. Mátéffy Béla Legnagyobb tiszteletem az Önök Magyarsága előtt! 1999. július 4. Tóth László Veszprém

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom