Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)

2000-02-02 / 5. szám

6 2000. február 2. Figyelő Marad a lakástámogatás Az Állami Lakásfejlesztési Alap (AJLA) az idén minden­képpen eleget tesz az 1998- ban elfogadott, ám pénz­szűke miatt eddig nem tel­jesített igényléseknek. Kása Zoltán, az ÁLA igazgatója lapunknak nyilatkozva megerősítette, hogy az alap mindenképpen megmarad, idei keretéből pedig - felte­hetőleg már májustól - új igénylések teljesítésére is telik majd. Számításaik sze­rint a 4800 régi mellett 2800 új lakástámogatási kérvénynek tesz­nek majd eleget. A támogatás odaítélésének le­hetőségei azon­ban jelentősen változnak. Épp a mostani, februá­ri ülésén tárgyal­ja a szlovák par­lament az ÁLA-törvény mó­dosítását. Az egyik legérzé­kenyebb változás az előter­jesztésben a korhatárra vo­natkozik. A lakástámogatási kérvények esetében a kor­határ eddig 35 év volt, a módosítás 30-ra csökkenti. E kérdéskörrel kapcsolat­ban azonban meg kell je­gyezni, hogy kormánypárti képviselők sem értenek ma­radéktalanul egyet a módo­sítással, sokan az eredeti korhatár mellett érvelnek. A törvény elfogadása esetén az ÁLA-ból csak olyan sze­mély kaphat támogatást, akinek a jövedelme nem ha­ladja meg a létminimum há­rom és félszeresét. Felméré­sek szerint a szlovákiai ház­tartások 80%-a megfelel az utóbbi kritériumnak. A módosítás először próbál­ja meghatározni azt is, mi­lyen lakás épülhet az ÁLA- ból kapott pénzen. A terve­zet szerint a tömbházbeli la­kás alapterülete nem lehet nagyobb 80 négyzetmé­ternél, családi ház esetében pedig a lakóterület nem ha­ladhatja meg a 120 négyzet- métert. Ugyanakkor - s Ká­sa Zoltán szerint talán e kri­térium megtartása a nehe­zebb - a ház összterülete több mint felének lakóterü­letnek kell lennie. Jelentős változás, hogy az igénylőnek nyújtható támo­gatási keret a jelenlegi 500 ezer koronáról 600 ezerre nőne, miközben a lakástá­mogatásként nyújtott hitel ka­mata a jövőben a jegybanki alapka­mat 40 vagy 50 százalékát teszi majd ki. A 150 ezer koronás visz- sza nem térítendő rész megszűnik. Ugyancsak meg­szűnik a szerző­dés megkötése után született gyermekre já­ró kedvezmény. A parlament előtt lévő tör­vénymódosítás viszont téte­lesen felsorolja, milyen szo­ciális esetekben lehet vissza nem térítendő pénzt kapni az alaptól, s milyen nagy­ságrendben. A gyakorlatban megtörtén­het, hogy a lakástámogatási kölcsönben részesülő sze­mély váratlan események, családi, egészségi vagy mun­kahelyproblémák következ­tében képtelen törleszteni az ÁLA-tól kapott hitelt. Az ÁLA igazgatójának hatásköre a fi­zetési kivételek meghatáro­zása. Belső rendeletben ha­tározták meg azokat az ese­ményeket, amelyek bekövet­kezte esetén az ÁLA igazga­tója - átmeneti - kivételt ad­hat. Rossz hír ugyanakkor a katonaköteles, de már csalá­dos fiatalembereknek, hogy a katonai, illetve a civil szol­gálat nem került fel az át­meneti kivételeket felsoroló listára. (gyor) A 150 ezer koronás vissza nem térítendő rész meg­szűnik. Gazdaság - Hirdetés Drasztikus létszámcsökkentés előtt áll a kassai vasmű kezében lévő Diósgyőri Acélművek Az idén nincs acélgyártás A Diósgyőri Acélművek lehangoló látképe. A DAM az utolsó szalmaszálba kapaszkodik. Archív felvétel Tolnai Attila Az utolsó szalmaszálba kapasz­kodhat még három hónapig a kassai vasmű (VSZ) tulajdoná­ban álló Diósgyőri Acélművek (DAM). Híre kelt, hogy a diósgyő­ri gyár eladására készülnek. Ezt azonban Tóth Attila, a VSZ igaz­gatótanácsának tagja, a DAM igazgatótanácsának elnöke cáfol­ja. Mint hangsúlyozza: csupán ar­ról van szó, olyan stratrégiai be­fektetőt keresnek, amely a kassai vasművet segíteni tudja a privati­zációs szerződésben vállaltak tel­jesítésében. Hogyan jutott idáig a DAM? Nem minden előzmény nélkül. Az 1998-as privatizációt megelőző évben csaknem hétmil- liárd forint volt a vesztesége. Ezt felére csökkentették, tavaly pedig a vezetőség 1,7 milliárd forintos negatív eredményt könyvelt el. A szlovák tulajdonos ezt módosítot­ta nullára. Ekkor már a szakem­berek körében nyilvánvaló volt, a terv teljesíthetetlen. Olyannyira, hogy a tavalyi valódi veszteség 4-5 milliárd forintra tehető. De ne szaladjunk előre! Az „erőlte­tett menet” első lépéseként az an­gol Beddows kohászati tanác­sadó segítségével stabilizációs és átszervezési programot dolgoz­tak ki. Ennek meg­valósítása azonban objektív (a termelés finanszírozásának zökkenői) és szub­jektív okok (a cég belső irányítási és érdekeltségi rend­szerének avultsága) miatt nem sikerült. Szeptemberre elfo­gyott a tulajdonos türelme, nem utolsósorban azért, mert a kassai anyavállalat is pénzügyi nehézségekkel küzdött. Leváltották hát a vezérigazgatót, Július Bacsót, helyébe Galambos Bélát választották. így az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. képviselőjével immár három ma­gyar tagja van a hatfős igazgató­ságnak. Ilyen körülmények kö­zött került sor január közepén a várva várt rendkívüli közgyűlés­re. Az előzményekhez tartozik, hogy az idén még nem gyártot­tak acélt Diósgyőrben, mert a termelés megindítását nem tud­ták finanszírozni. Részben erre hivatkozva nagyarányú létszám- leépítés kezdődött, a még foglal­koztatottak pedig nem kapták meg időben a decemberi járandósá­gukat. Mindezen túl az anyacég igazgató­sága is foglalkozott az elmúlt napokban a DAM-mal. Arról, hogy ott miben állapodtak meg Diósgyőr sorsát illetően, Löfler László, a VSZ képviselője csak annyit mondott, ez egyelőre nem publikus, de azt a kijelentést vál­lalja, hogy ragaszkodnak a DAM- hoz. Negyedéves türelmi időt ka­pott hát a kassai Kelet-szlovákiai Vasműtől a magyarországi válla­lata, a Diósgyőri Acélművek. A cél: bebizonyítani, hogy talpon tud maradni. Negyed év múlva már veszteségmentesen kell ter­melnie. Ennek ellenére a mai na­pig nem tudni, hogy kik és mi­lyen feltételekkel hajlandók fi­nanszírozni a DAM működését. Szó esett a rendkívüli közgyűlés utáni sajtótájékoztatón arról, hogy ez lehet banki hitel vagy egyezség a szállítókkal szembeni adósságok átütemezéséről. De a magyar kormány segítségével is számol a tulajdonos. A vezér- igazgató szerint marketingmun­kájuk révén jó értékesítési lehe­tőségeket találtak a korábbinál jobb minőségű diósgyőri acél­árunak. így a január végén indu­ló termelés (havi 25 ezer tonna) reményt adhat a talpra állásra. Az új stabilizációs programnak azonban áldozatai is lesznek. Hamarosan újabb négyszáz em­bert bocsátanak el (erre a priva­tizációs szerződés egyébként le­hetőséget ad). Ezzel a cég lét­száma már kétezer fő alá csök­ken, és bevezetik a hatéko­nyabbnak tűnő három mű­szakos munkarendet. Egyéb­ként a januári közgyűlés elé ke­rült a cég talpon maradásának esetére kidolgozott üzleti-pénz­ügyi terv is - két változatban. Az első 3 milliárd forint hosszú le­járatú hitel felvételével számol, melyet 2001-től évente 600-800 millió forinttal fizetnének visz- sza, a másik változat szerint 5 milliárd forint névértékű köt­vény kibocsátása lenne célszerű, amelyet 2004-ben vásárolnának vissza. Mindkét variáns szerint 2005-ben már 1,3 milliárd forint mérleg szerinti eredménye lenne a DAM-nak, de már a 2000. esz­tendő is eredményes lehet. Öt év múlva már évi 350 ezer tonna termékkel számolnak, a foglal­koztatottak számának további drasztikus csökkentése mellett. Hogy mindebből mi valósulhat meg? Egyáltalán hozzákezdhet- nek-e a középtávú terv valóra váltásához? Minderre a választ a következő három hónap adhatja meg. Ennyi türelmi időt kapott Diósgyőr, ráadásul a termelés tar­tós finanszírozásának biztosíté­kai nélkül. A szerző a Magyar Rádió miskolci körzeti stúdiójának munkatársa. Az új stabili­zációs programnak áldozatai is lesznek. Apróhirdetés Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik 2000. január 5-én elkísérték utolsó útjára az ipoly­í varbói temetőbe, drága halottunkat, * - | LAJTOS SÁNDORT, § p akit élete 66. évében ragadott ki a halál szerettei k köréből. Köszönet a sok virágért és koszorúért, kW . amellyel együttérzésüket fejezték ki. A gyászoló család RSV-04 Megemlékezés Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk haláluk évfordulóján az édesapára, MACHÁN BÉLÁRA és fiára, MACHÁN SZILVESZTER buszsofőrre (Éberhard). Özvegy édesanyja és testvérei családjukkal V-72------Ismerkedés-----­ER OTIKON - magányosok társköz­vetítője (hölgyek kérésére Német­országba is) - 979 01 Rimavská Sobota, Sídlisko Rimává 8. Kérdőív 20 korona ellenében igényelhető. Infotelefon: 0866/562 58 80. V-1836 34/187/100, elvált férfi egy kiskorú gyermekkel korban hozzá illő, saját lakással rendelkező nőt keres. Gyermek nem akadály. Jelige: Együtt, egymásért. DSV-107 Zuzana Párválasztó ügynökség. Tájékoztatás 20 korona ellenében. P.O. Box 46, 929 01 Dunajská Streda 1. DSV-10 36 éves, vonzó hajadon Mátyus- földről házasság céljából kapcsolatot keres. Jelige: Hóvirág. V-41 20/165, fekete hajú, barna szemű lány szeretne megismerkedni 21-25 éves fiúkkal. Kalandorok kíméljenek. A fényképet megköszönöm. Jelige: Rózsa. V-94 45/176, önhibáján kívül elvált, falun élő, barna bőrű, független szak­munkás megismerkedne hozzá illő elvált vagy özvegy asszonnyal, aki hozzáköltözne, két gyermek nem akadály. Jelige: Remény. V-65 32/192, erős testalkatú férfi keresi társát komoly gondolkodású hölgy személyében. Jelige: Belzebub. KNV-59 33 éves, magas, vékony, fiatal férfi keresi kissé habókos társát. Jelige: Az ördög felesége. KNV-58 30/162, főiskolát végzett fiatalem­ber szabadidő hiányában megis­merkedne kedves, filigrán lánnyal. Jelige: Duna mente. V-74 39/170 legényember ezúton megismerkedne házasság céljából korban hozzá illő, egyedül álló, komoly gondolkodású hölggyel. Fényképes levelet várok. Jelige: Távol-Kelet! V-77 44/162/54, független, karcsú nő szeretne megismerkedni korban hozzá illő becsületes, őszinte, szeretetet adni és kapni vágyó férfi­val. Jelige: Hiányzol. V-78 32/166, káros szenvedélytől mentes, érettségizett fiú várja olyan kedves, csinos lány ismeretségét, aki megértésre, szeretetre vágyik, főként a Rimaszombati, Nagyrőcei és a szom­szédos járásokból, de nem feltétel. Jelige: Szeretnélek megtalálni. V-85 43/158, elvált asszony szeretne megismerkedni független férfival 48 éves korig. Jelige: Őszinteség. V-86 32/175 lány megismerkedne ko­moly, intelligens, magas fiúval, főleg a TV járásból. Fotót kérek. Jelige: 2000, ________________V-87 33/163 lány megismerkedne vidám­ságot kedvelő fiúval. Jelige: Találkozás. V-88 Középkorú fiatalember egy 25 és 30 év közötti hölgy mosolyát keresi az Érsekújvári, Komáromi járásból. Gyerek nem akadály. Jelige: Várlak. V-92 49/150/50, elvált nő keresi azt a komoly gondolkodású, de vidám ter­mészetű férfit, aki tudná szeretni és tisztelni. A LC, RS, RV, ZV járásból. Jelige: Közös jövő. V-93 Rossz egyedül? Társat keres? Segít Önnek Valentin! Kérdőív és informá­ció 20 korona ellenében igényelhető. Cím: Valentin, P.0.B0X 16, 934 05 Levice. LW-03 172/67, egyedül élő, elvált férfi elvált vagy özvegy nőt keres 35-től 45 éves korig, aki idővel hozzá költözne. Egy gyermek nem akadály. Fényképet kérek. Jelige: DS. DSV-128------Adásvétel-------­Ela dó kétszobás családi ház Alistálon. Tel.: 0709/559 05 55. DSV-77 Kiváló minőségű HÚSCSIRKÉK, NON­STOP. 0905/432 292. DSV-08 Eladó Skoda Felícia 1,9D, Fiat Regata 1,7D, Zetor-4011, bolgár rotációs kapa, valamint 18x18 m alapterületű acélkonstrukció (rak­tárhelyiségnek alkalmas). Ár meg­egyezés szerint. Tel.: 0813/637 65 56, 639 60 40. LW-02 Eladók facsemeték (valamennyi gyümölcsfajta), szőlőoltvány, dísznövény, tűlevelűek 2 mé­teres magasságig. Utánvéten szolgálat. Árjegyzéket 10 koronás postabélyeg ellenében küldök. Záhradníctvo Baranovic, 927 00 Sal'a. Tel.: 0706/770 24 54. VSVk-665 Királyréven eladó négyszobás lakás + garázs. Érdeklődni lehet a 0706/778 05 61-es telefonszámon, 16 óra után. GAV-07 Baromfi-nagykereskedés, 020 01 Strezenice 109, tel.: 0825/46 75 130. Utánvéttel eladásra kínálunk: 20 hetes barna tojós csirkéket január 25-étől, 8-10 hetes barna és fekete csir­kéket márciustól júliusig, 1 hetes brojlerlibákat már­ciustól júliusig, 1-2 hetes broj­lerkacsákat áprilistól júliusig. A szállítás közben történő vesz­teségeket pótoljuk. VSVk-62 Pozsonyban elcserélem három­szobás lakásomat kertes házért. Jelige: Úszor környékén. V-63 Eladó családi ház 3 km-re Dunaszerda- helytől. Tel.: 0905/233 715. DSV-85 Eladó négyszobás, egyszintes családi ház 8 áras kerttel Csicser- ben. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0949/638 39 44. V-76 Vennék építőtelket vagy családi házat kerttel Somorján. Tel.: 07/448 738 43 vagy 095/633 20 28. V-84 Eladó LIAZ 110054, TIR iratokkal Ár megegyezés szerint. Tel.: 0707/981 64, 0905/468 796. GAV-10 Jutányos áron eladó 9 t-s pótkocsi, valamint vetőgép. Tel.: 0866/566 6176. ________________________RSV-02 Eladó menyasszonyi ruha és baba- kocsi. Tel.: 0905/170 174. V-89 Eladó két, fóliába való gázkazán, tel­jes villanyszerelékkel együtt, olcsón. Tel.: 0819/941 024. KNV-72 “Munkát keres-kínál­Otthoni munka. Tel.: 0868/559 76 14. V-1845 Kivételes jövedelem Komáromban és Magyarországon. Tel.: 0905/638118 KN-70------— Vegyes------­Pir eneusi hegyikutyakölykök elője- gyezhetők, most először iratok nélkül. Továbbá eladó egy szuka és egy kan. Tel.: 0819/788 153. V-10 Redőnyöket rendeljen olcsóbban a gyártótól. Tel.: 0819/796 425. VSV-23 Fürdőkádzománc-felújítás. Tavalyi áron. Tel.: 0706/946 49. V-31 Gerberapalánta megrendelhető. Tel.: 0819/976 419. KNV-55 Darling és öntözőszivattyúk javítását vállalom, valamint eladó öntöző­szivattyú, hízósertés és édes fűszer- paprika. Tel.: 0709/968 172. V-70

Next

/
Oldalképek
Tartalom