Új Szó, 2000. január (53. évfolyam, 1-24. szám)

2000-01-26 / 20. szám, szerda

Sport ÚJ SZÓ 2000. JANUÁR 26. „Soha többet közös rendezést" Brüsszel. Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szö­vetség (FIFA) elnöke mindent megtesz azért, hogy a jövőben ne legyen két ország által kö­zösen rendezett világbajnok­ság. Blatter a brüsszeli FIFA- gálán úgy nyilatkozott erről, hogy az ő elnöksége alatt nem fordulhat elő még egyszer, hogy - mint 2002:ben Japán és a Koreai Köztársaság eseté­ben - két ország együtt legyen rendezője a világbajnokság­nak. - A jövőben a végrehajtó bizottság nem nyilváníthat olyan pályázatot győztesnek, amelyet két ország közösen nyújtott be - jelentette ki a svájci elnök. (MTI) Zanardi kétes jövője Monte-Carlo. A 34 éves Ales­sandro Zanardi, a BMW-Willi- ams Forma-l-es csapattól kö­zelmúltban menesztett olasz pilóta egyelőre nem tudja, mi­hez kezd a továbbiakban, de nem zárta ki azt sem, hogy folytatja az autóversenyzést. A már négyéves F-l-es múlttal rendelkező Zanardi 1996-ban az év újonca lett a tengerentúli CART-sorozatban, majd a kö­vetkező két idényben már a győzelmet is ő szerezte meg. Ezek után tért vissza a For- ma-l-be, de tavaly 16 futa­mon egyeden ponthoz sem ju­tott Frank Williams nagy múl­tú istállójánál. (MTI) Csődveszélyben a szövetség Varsó. Csődveszélybe került a Lengyel Labdarúgó Szövetség (PZPN), miután az adóhivatal 13 millió zlotys (több, mint 3 millió dollár) hátralék befize­tését követeli. Egy, a közel­múltban elvégzett ellenőrzés során kiderült, hogy a szövet­ség az 1997-es bevallásában elmulasztott feltüntetni egy 15 millió zlotys bevételt. Az ösz- szeg adóvonzata, valamint a kamatok és a bírság teszik ki a most követelt 13 millió zlotyt.- Nem tudom elképzelni, hogy egy adóhivatali döntés nyo­mán megfosztanának minket egész éves költségvetésünktől- mondta Michal Listkiewicz, a szövetség elnöke. (MTI) Alberto Tombát is kihallgatták Torino. Alberto Tómba volt al­pesi síelőt is kihallgatta Raffae- le Guariniello torinói ügyész, aki 1998 augusztusa óta foly­tat vizsgálatot az olasz sportot érintő doppingolással kapcso­latban. - A meghallgatáson Marco Zanotti ügyvéd szerint Tombát, mint „információval rendelkező személyt” kérdezte az ügyész. Az olimpiai bajnok síelő az elmúlt év végén egy sajtótájékoztatón beszélt a doppingolásról: - Több vizsgá­latra lenne szükség. (MTI) Új támogató az Aston Villánál Birmingham. Az angol labda­rúgó Premier League-ben sze­replő Aston Villa együttműkö­dési szerződést kötött az NTL angol-amerikai telekommuni­kációs vállalattal. A klubot a cég az érdekeltségébe tartozó Premium TV-n keresztül támo­gatja majd. A Premium TV 26 millió fontos (42,9 millió dol­lár) kamatmentes kölcsönt ad az Aston Vülának, amelyet a klubnak készpénzzel, vagy részvényei közel 10%-nak át­adásával kell majd visszafizet­nie. (MTI) (TASR-képszolgálat) Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke (balra) is gratulált Rivaldónak. FIFA-gála: a brazil Didi, Zico és az északír Best bekerült a Dicsőség Csarnokába Miért maradt el a szombati hosszabbítás Somorján? Három bártfai akadály J. MÉSZÁROS KÁROLY Somorja. Szombaton szerencsét­len vereséget (64:65) szenvedett otthonában a somorjai női kosár­labdacsapat az I. liga 15. forduló­jában. A találkozó utáni pillana­tokban egy ideig bizonytalan volt, hogy hosszabbítás következik-e, vagy a vendégek nyertek. Pogány Tibor, a csallóköziek klubelnöke nyilatkozta a történtekről: „Jurí- ková az utolsó másodpercben ko­sarat szerzett. Az egyik bíró hár­mast ítélt, a másik szerint cente­rünk rálépett a vonalra, ezért csak két pontot ért a találata. Tiltakoz­tak a myjavaiak is, s végül a játék­vezetők a vendéggyőzelmet végle­gesítették. Kár, mert a hosszabbí­tásban alighanem nyertünk volna. Az utolsó öt percben ugyanis le­dolgoztuk kilencpontos hátrá­nyunkat. Előtte egy ideig nem ment a pontszerzés, s voltaképpen végig a Myjava vezetett. Csapa­tunkból Tátosová betegen ját­szott, Hushegyi az ágyot nyomta. Nyolc játékossal nehéz tétmeccset nyerni. Még harcban maradtunk a negyedik helyért. Legközelebb az UMB Banská Bystricát fogadjuk, majd Bártfára utazunk. Legalább egyszer kell nyernünk. Ha győzünk a besztercebányiak ellen, akkor hat pontnál nagyobb kü­lönbséggel nem kaphatunk ki Bártfán. Ha azonban idegenben megverjük a Cassoviát, akkor a legjobb négy között folytathatjuk. Ezzel még nem jutunk az elődöntőbe, mert a rájátszás később a legjobb nyolc csapat pla- yoff-küzdelmeivel folytatódik.” Néhány héten belül a somorjaiak háromszor találkoznak a bártfai Cassoviával: a közelgő bajnokin túl február 9-én idegenben, majd február 16-án Somorján. Az utób­bi két összecsapás a Szlovák Kupa döntőjébe jutásért kerül sorra. Te­hát a somorjaiak még két fronton vannak harcban. Csak játékoske­retük szűkös az ilyen terhelésre. Rivaldo a világelső Brüsszel. Az 1999-es évben a FIFA ankétjén a világ legjobb játékosa címet a brazil Rival­do érdemelte, a második he­lyen az angol David Beck­ham, a harmadikon az ar­gentin Gabriel Batistuta vég­zett. ÖSSZEÁLLÍTÁS Rivaldo toronymagasan előzte megvetélytársait: a világ országai­nak szövetségi kapitányaitól 91 első, 28 második és 4 harmadik he­lyezést kapott. Ezzel összesen 543 ponttal végzett az élen. Beckham 18 első helyezést, 30 második és 14 harmadik helyezést kapott, amivel összesen 194 pontot szer­zett. Batistuta mindössze 5 kapi­tánytól kapott első helyezést, 15 második és 9 harmadik helyezés mellett, összesített pontszáma 79. A további sorrend: 4. helyen vég­zett 1998 legjobb játékosa, a fran­cia Zidane, őt követi az olasz Vieri, a portugál Figo, az ukrán Sevcsen- ko, a spanyol Raul, az angol Cole, majd Yorké, az argentin Verőn, a brazil Roberto Carlos, a korábban már év játékosa kitüntetés szerzett német Matthäus, a holland Berg- kamp. Idén csak a 15. helyen vég­zett a korábban kétszer is az év já­tékosának választott brazil Ronal­do. Rivaldo a France Football szaklap szavazása alapján korábban az Aranylabdát is megkapta. A NIKÉ fogadóirodáiban a követ­kező mérkőzésekre tippelhetünk. SZERDA, JANUÁR 26. Cseh hokiliga: 93. C. Budéjovi- ce-Trinec 2,0-4,0-2,2-1,5-1,55. Barátságos futballmérkőzés: 94. Spanyolország-Lengyelország 1.3- 3,5-6,5-1,02-2,6. Francia labdarúgóliga: 95. Mont- pellier-Nancy 2,3-2,8-2,5-1,3­1,35; 96. Bastia-Sedan 1,9-2,8­3,2-1,2-1,5; 97. Lens-Le Havre 1,9-2,8-3,2-1,2-1,5; 98. Lyon-Bor­deaux 1,8-2,8-3,4-1,15-1,55; 99. Paris St. G.-Strasbourg 1,45-3,2­4.8- 1,1-2,0; 100. Rennes-Nantes 1.9- 2,8-3,2-1,2-1,5; 101. St. Etien­ne-Auxerre 2,3-2,7-2,6-1,25-1,35. Francia II. labdarúgóliga: 102. Ni- ort-Lorient 2,2-2,7-2,7-1,25-1,35; 103. Toulouse-Sochaux 1,8-2,7­3,5-1,15-1,55; 104. Chateauro- ux-Amiens 2,2-2,6-2,8-1,2-1,4; 105. Caen-Cannes 1,85-2,7-3,4­1,15-1,5; 106. Wasquehal-Gueug- non 2,6-2,5-2,5-1,3-1,25; 107. Ajaccio-Guingamp 2,6-2,7-2,3­1,35-1,25; 108. Nice-Laval 2,2­2.4- 3,0-1,2-1,4; 109. Louhans­C.-Lille 3,4-2,8-1,8-1,55-1,15; A FIFA szavazásán az 1999-es év legjobbjának választott Rivaldo rö­viden kommentálta az eredményt.- Ez a legnagyszerűbb dolog, ami velem történt a pályafutásom alatt- így Rivaldo, aki Romario és Ro­naldo után a harmadik brazil lab­darúgó, akit az adott év legjobbjá­nak választottak. Bicskei Bertalan, a magyar váloga­tott szövetségi kapitánya elmond­ta: hogy — a helyszíni információ­tól eltérően - ő a későbbi győztes Rivaldót a 2. helyre rangsorolta a portugál Figo mögött és az argen­tin Batistuta előtt.- Nem lepett meg a végeredmény. Rivaldo a mai labdarúgás egyik legjobbja. Kiváló képességű játé­kos, aki bármikor képes mérkőzé­seket eldönteni - mondta Bicskei Bertalan. A brüsszeli Kongresszusi Palotá­ban rendezett FIFA-gála a futball­világ igazi sztárparádéja volt, ahol még a konferanszié szerepét is egykori sokszoros válogatott játé­kos, a német Hansi Müller töltötte be. A labdarúgás legújabb halhatat­lanjainak - a brazil Didinek és Zi-. cónak, az északír George Bestnek - a Nemzetközi Labdarúgó Szövet­ség mai és korábbi elnöke, Joseph Blatter és Joao Havelange, vala­mint a közelmúlt és a jelen két ki­váló labdarúgója, Midiéi Piatini és George Weah - adta át a nagy ezüsttálakat és vele a belépőt a Dicsőség Csarnokába. A negyedik 110. Créteil-Nimes 2,3-2,6-2,7­1,25-1,35; 111. Le Mans-Valence 1,65-3,0-3,6-1,1-1,65. Holland labdarúgóliga: 112. Am- heim-FC Den Bosch 1,3-3,5-6,5­1.02- 2,6. Skót futball-liga: 113. Aberdeen-Motherwell 3,2-2,8­1,9-1,5-1,2; 114. FC Dundee-Kil- mamock 1,9-2,8-3,2-1,2-1,5. Spa­nyol labdarúgóliga: 115. Real Madrid-Betis Sevilla 1,4-3,2-5,3­1,05-2,1. Labdarúgó Angol Liga Kupa: 116. Tranmere-Bolton (az első meccsen 1:0) 1,9-2,8-3,2-1,2­1,5. Portugál Liga Kupa, nyolcad- döntő: 121. Amadora-Sandinen- ses (4. ligás) 1,1-5,0-10,0-0-3,8; 122. Coimbra (2)-Moreirense (2) 1,4-3,2-5,3-1,05-2,1; 123. Benfica L.-Sporting L. 2,2-2,7-2,7-1,25- 1,35; 124. Rio Ave-Naval (2) 1,4­3.2- 5,3-1,05-2,1; 125. Boavista P.-Felgueiras (2) 1,2-4,0-8,0­1.01- 3,0; 126. Salgueiros-Fafe (3) 1.2- 4,0-8,0-1,01-3,0. CSÜTÖRTÖK; JANUÁR 27. Finn holdliga: 153. Espoo Blu- es-Tappara 2,2-4,0-2,0-1,55-1,5; 154. IFK Helsinki-Hämeenlinna új halhatatlan, a holland Marco Van Basten nem lehetett jelen, he­lyette egykori szövetségi kapitá­nya, Rinus Michels vette át az ezüsttálat, aki maga is a halhatat­lanok között van már. Idén ugyancsak bekerült a Dicsőség Csarnokába a spanyol FC Barcelona és Olaszország. A FIFA és a Coca Cola különdíját kapta Szlovénia csapata, amely a legna­gyobbat lépett előre a világranglis­tán. A tavalyi első női labdarúgó-világ­bajnokság díjazottjainak Franz Beckenbauer német vüágbajnok, maga is a futball halhatatlanja adta át a díjakat. Az Aranylabdát a kínai Szun Ven kapta, 2. a brazil Sissi, a 3. az amerikai Michelle Akers lett. A legjobb góllövőknek járó arany­cipőt Szun Ven és Sissi nyerte el, a bronzcipő a norvég Ann Kristin Aa- rones nyerte. A Fair Play-díjat a nőknél a Kína csapata vívta ki. A tavalyi év másik nagy labdarúgó eseménye a Konföderációs Kupa volt Mexikóban, ennek díjazottai: az Aranylabdát a brazil Ronaldin- ho nyerte el, az ezüstlabda a mexi­kói Blancónak, a bronzlabda a sza- úd-arábiai Marzuknak jutott. Ugyan ők voltak a torna legjobb góllövői is, tehát ugyanebben a sorrendben vehettek át az arany-, az ezüst és bronzcipőt. A Konföde­rációs Kupa Fair Play-díját Brazília válogatottja nyerte le. A tavalyi év legjobb nemzeti válogatott Brazí­lia lett. 2,1-4,0-2,1-1,5-1,5; 155. Ilves-Pe- licans Lahti 1,4-4,5-3,5-1,15-2,15; 156. Jyväskylä-TPS Turku 2,3- 4,0-1,9-1,55-1,4; 157. Lukko Rau- ma-Jokerit 2,0-4,0-2,2-1,5-1,55; 158. SaiPa-Ässät Pori 1,8-4,0-2,4- 1,35-1,6. Holland labdarúgó Amstel Kupa, nyolcaddöntő: 159. Waalwijk-EV Eindhoven (2) 1,3-3,5-6,5-1,02­2,6. Labdarúgó Olasz Kupa: 160. Intemazionale-AC Milan (az első meccsen 3:2) 2,3-2,7-2,6-1,25- 1,35. PÉNTEK, JANUÁR 28. Belga labdarúgó-bajnokság: 198. St. Liége-Genk 2,0-2,8-2,9-1,2- 1,45. Olasz labdarúgó B-liga: 199. Brescia-Sampdoria 2,2-2,5-2,9­1.2- 1,4. Török labdarúgóliga: 200. Van-Fenerbahce 3,6-3,0­1,65-1,65-1,1. Holland labdarúgó Amstel Kupa, nyolcaddöntő: 202. Dortrecht (2)-RBC (2) 2,3-2,7­2,6-1,25-1,35; 203. Helmond Sport (2)-Tilburg 4,8-3,2-1,45- 2,0-1,1; 204. Nijmegen-Excelsior (2) 1,65-3,0-3,6-1,1-1,65; 205. Roda Kerkrade-Ajax 2,3-2,8-2,5­1.3- 1,35. A NIKÉ 5. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA TÁBLÁZATOK KÉZILABDA 4. Zilina 19 10 91489:1369 29 5. Levice 19 10 91425:1361 29 Női Extraliga 6. Handlová 19 10 91291:1324 29 1. $aía 13 12 0 1 341:242 24 7. Prievidza 19 10 91481:1550 29 2. B. Bystrica 13 8 1 4 311:267 17 8. Kosice 19 9 101381:1571 28 3. Inter 13 7 1 5 333:312 15 9. Lucenec 19 8 111379:1467 27 4. Partizánske 13 6 0 7 296:303 12 10. Krompachy 19 5 141354:1608 24 5. Michalovce 13 6 0 7 297:323 12 11. Start 19 2 171345:1643 21 6. Nitra 13 5 0 8 304:300 10 12. B. Bystrica 19 1 181153:1727 20 7. Chirana 13 3 1 9 237:300 17 Női I. íiga 8. Kosice 13 3 1 9 250:322 7-1 Ruzomberok 15 15 0 1557:729 30 Női I. liga: Surany-Vinohrady 2. Delta Domex 16 14 2 1154:931 30 28:23, Cadca-Zlatná 20:21, Tempo 3. UMB B. Bystrica 16 11 5 1095:952 27 DAC-Zilina 30:23, Púchov-Presov 4. C8K Cassovia 16 8 8 1210:1092 24- nem játszottak, Start Bratisla­5. St. Nicolaus 16 8 8 977:981 24 va-Bánovce­■ nem játszottak. A15. 6. Slovan Jopa 16 7 9 1018:1015 23 fordulóból: Púchov-Surany 25:24. 7. Istrobanka 16 7 9 976:1019 23 1. Zlatná 17 16 0 1 430:359 32 8. Myjava 16 7 9 905:1036 23 2. Bánovce 17 15 1 1 481:367 31 9. ASB Roto 16 2 14 793:1235 18 3. N. Zámky 17 8 3 6 430:398 19 10. Levice 15 0 15 738:1433 15 4. Zilina 17 9 1 7 377:390 19 5. Start 17 8 2 7 367:349 18 RÖPLABDA 6. DAC 17 7 3 7 400:367 17 7. Surany 17 7 1 9 346:352 15 Női Extraliga, az 1-6. helyért 8. Púchov 16 6 0 10 356:394 12 1. UK AJ OZAP 20 18 2 56:11 38 9. Preíov 17 5 0 12 354:414 10 2. Doprastav 21 16 5 53:21 37 10. tadca 17 3 1 13 284:364 7 3. Dolny Kubin 20 16 4 52:24 36 11. Vinohrady 17 2 2 13 352:423 6 4. Senica 21 12 9 45:35 33 5. Zilina 21 9 12 36:42 30 KOSÁRLABDA 6. Éiar n. Hr. 19 10 9 33:31 29 A 7-10. helyeit Férfi I. liga 7. Poprad 21 11 10 38:39 32 1. Pezinok 19 19 01766:1126 38 8. Pezinok 20 6 14 26:50 26 2. Inter 19 17 21577:1218 36 9. UK Forplast 21 4 17 22:51 25 3. Svit 19 13 61537:1214 32 10. Nitra 20 0 20 3:60 20 Továbbra is a második helyen tanyázik a fehér mezes Inter férfi kosárlab­dacsapata, amely az élvonalbeli bajnokság legutóbbi fordulójában 21 pontos győzelmet aratott a Start fölött. (Eugen Vojtísek felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom