Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-12-15 / 50. szám
1999. december 15. A fesztivál műsorán a legkülönbözőbb színházi műfajok váltották egymást. Képünkön a szatmárnémeti Harag György Társulat művésznője ad elő csángó népdalokat és balladákat Szép Fehér Annácska címmel. így fest jelenleg a Thália Színház épülete, melynek teljes felújítása a tervezettnél sokkal több pénzt igényel. Az elmúlt évtizedekben meglehetősen elhanyagolt objektum tavaly életveszélyessé vált, kiürítését követően elkezdődtek a felújítási munkálatok. A kép alapján bizonyosnak tűnik, hogy a Thália egy ideig még „albérletben” kényszerül szorongani; ez egyébként hazánk egyetlen profi színháza, mely nem a saját épületében működik. Dömötör Ede felvételei A kassai székhelyű Romathan Színház a roma nyelv és kultúra ápolását tekinti elsődleges céljának. Több nemzetközi fesztiválon szerepelt már, főleg zenéstáncos darabokat tűz műsorra. Ondrej Ferko a szerzője annak az „első roma musical” címmel hirdetett előadásnak, amely egy szerelmi történeten alapul, és meglehetősen eklektikus benyomást kelt. A Romathan egyébként Európa eddigi egyetlen professzionális roma színtársulata. A metszetek mestere Andruskó Károlynál SlNKOVITS PÉTER _______________ Úg y kezdődött, mint a mesében. „Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, valahol a Tisza partján, egy poros bácskai kisvárosban élt egyszer egy szegény ember, akinek volt egy fia. Amikor az felcseperedett, fogta a rongyos tarisznyáját, s elment világot látni.” Mindez igen közel áll a valósághoz. Tizenhárom esztendősen egy nyomdába kerül, négy év kötelező inaskodás után pedig útnak indul. Bejárja a fél országot, nyomdászként dolgozik Belgrádban, majd ku- bikol a pancsovai réteken, aztán a horvátországi Eszék következik. „Az országút tele volt gyalogos iparoslegényekkel - mondja -, vonatra nem tellett”. Végül Szabadkán köt ki, már megbecsült nyomdászként, közben festeget. Ott éri a világháború, „ráadásként” a front és a szibériai hadifogság. Negyvenegynéhány kilós, amikor visszaérkezik szülővárosába, Zentára. A helybeli nyomda csoportvezetője, onnan megy nyugdíjba. A hatvanas évektől kezdődően már elismert grafikus, érkeznek a meghívások, s ő Ázsia meg Ausztrália kivételével eljut szinte mindenhová, munkái viszont minden világrészen megtalálhatók. A Vajdaságból elszármazottak otthonában például rendre a Tiszát ábrázoló festményei, amúgy honvágyoszlatóban. Kanadában például külön képtára, van, az ex libriseket közlő külföldi szakfolyóiratok pedig Jugoszláviából egyedül őt tartják számon. (Kuriózumként: sajátságos módon még a világűrben is jelen volt, a Farkas Bertalan számára készített ex libriseit ugyanis a magyar űrhajós rendkívüli utazására magával vitte.) A Széna térről a Népkert felé vezető utcában található Andruskó Károlyék zentai otthona; a tágasnak egyáltalán nem mondható műterem egy kicsinyke udvarra néz. Innen indult útjára 220 minikönyv, 4269 ex libris s összesen 7871 fa- meg linómetszet. (Értő szaktekintélyek alátámasztják, ez egyelőre világrekordnak számít a maga nemében.) A számokat egyébként a példásan vezetett füzetek utolsó oldalairól pontosítjuk, így még hozzáírandó 2915 olajfestmény is. A ma 85 esztendős mester szerencsére még idejekorán megérezte, egyre gyarapodó munkáira csak úgy lehetséges a rálátás, ha naponta feljegyzi az elkészült alkotások címét, méretét és a dátumot. No és persze időt vesz el az írás is; naponta megannyi levél érkezik hozzá a világ minden tájáról (tárlatokra hívják, metszetet kémek tőle, újságkivágásokat küldenek, vagy éppen az ő munkáit is közlő kiadványokat), s azokra természetesen illik válaszolni. Andruskó amolyan egyszemélyes intézmény-ezernyi szállal kötődve a nagyvilághoz. így aztán életmódja mára sem változott sokat, korán kel, bevásárol a boltban, szétnéz a piacon, szót vált az emberekkel, betér a postára, majd hazakerékpározik. Addigra felesége megfőz, már tíz óra tájban ebédelnek, majd irány a műterem, s estig munka. „Sokan kérdezik még ma is, miért dolgozom ennyit. Mert munkáim hatnak a világban. Ám a közös tárlatokon mégis rá kell jönnöm, a kiállítók között én vagyok messze a legidősebb.” Háborúskodó országról lévén szó az emberek elővigyázatosabbak, külföldről sem akaiják ok nélkül zavarni, meg olykor a küldemények is elv- eszelődnek. De itt már ez az élet rendje. Önműveléssel, szívósan kísérletezve, a nyomdászán ismereteket is kamatoztatva mindig a saját útját járta. Ám mindvégig hű maradt szülővárosához és a Tiszához, a tájhoz és embereihez. „Itt születtem, minden régi ház ismerős nekem, gyerekként is ezeken az utcákon jártam. Mindig szerettem ezt a várost, folyóját s a gesztenyefás rakpartot. Lakosai ragaszkodnak is hozzá; nem győzöm festeni.” És Zenta miben különbözik más városoktól? - faggatom tovább. .Abban, hogy közvetlenül rákönyököl a Tiszára.” S ha másfelé sodor az élet? .Akkor hegyvidéken laknék.” Legutóbb még egy kérdésem volt hozzá. Nyolc és fél évtized távlatából: mi igazán fontos az életben? Károly bátyánk előbb bort tölt a poharakba, majd így szól: „Hogy az ember feltalálja magát, és a derűs oldaláról nézze a világot. A műteremben
