Új Szó, 1999. június (52. évfoyam, 124-148. szám)

1999-06-21 / 141. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 1999. JÚNIUS 19. GA ZD A SÁ G ÉS FOG YA S ZTÓK H A „nemzetstratégiai programot megvalósító", valamint „a korrupció és a semmittevés kormánya" A polgári koalíció első éve RÖVIDEN Emberi jogi olimpia diákoknak Liptószentmiklós. Több mint 3500 diák kapcsolódott be Csáky Pálnak, a kormány emberi jogi és kisebbségi ügyekkel megbízott alelnökének védnöksége alatt megrendezett emberi jogi diákolim­pia elődöntőibe. A tegnapi liptószentmiklósi „fináléra" hatvan diák érkezett, első lett a pozsonyi Andrej Svonrenčík, második a zsolnai Ivana Mrázová. A versenyt az oktatásügyi minisztérium szervezte, számos alapítvány, nemzeközi emberi jogi szervezet és az USA nagykövetségének támogatásával. (TA SR) Koncoš kontra kormány Pozsony. A kormány gazdasági megszorító intézkedései fokoza­tosan felszámolják a mezőgazdaságot - jelentette ki Pavol Koncoš. A földművelési miniszter azt a hozzáállást hiányolja, mely lehető­vé tenné a mezőgazdaság új támogatási rendszerét, így az európai uniós normákhoz való igazodást. (TA SR) Európai szintű felsőoktatást! Pozsony. Tegnap a szlovák oktatási miniszer is aláírta a Bolognai Nyilatkozatot, mely harminc európai állam „európai szintű" felső­oktatási rendszerének megvalósítását tűzte ki célul. Az egyezmény nem egységes modellt kíván kialakítani, hanem épp az oktatási in­tézmények sokféleségét tartja tiszteletben. (TA SR) Könnyekben a Matica slovenská Zólyom. „Az elnöknek, a parlamentnek, a kormánynak és az egész közvéleménynek" szól a Matica slovenská besztercebányai választ­mányának tegnap kiadott nyilatkozata. A tízpontos dokumentum­ban felszólítják a kormányt: változtassa meg álláspontját a szerve­zet támogatásáról, mert ez a Matica pusztulásához vezethet. Ugyanakkor az államnyelv bármilyen formában történő gyengítése ellen is tiltakoztak, és figyelmeztettek a délen élő szlovákok egyre erősödő aggodalmaira is. (TA SR) A polgári kormány (Archívum) Ján Sitek nem vállal felelősséget az eladási botrányért Orosz nincs a légtérben Budapest. A hétvégén a ma­gyarországi kormány- és el­lenzéki pártok vezető testü­letei az Orbán-kormány, il­letve saját pártjuk egyéves tevékenységét értékelték és elemzeték. MTI-HÍREK A polgárok a változásra szavaztak, ezért a kabinet hivatalba lépése után nem vállalhatta sem a nagy, sem a kis kiegyezéseket - jelentette ki Stumpf István A polgári koalíció első éve című budapesti konferen­cián. A Miniszterelnöki Hivatal tárcavezetője elmondta, a kor­mány nemzetstratégiai programot valósít meg, amelynek érdekében vállalja a konfliktusokat is. Hang­súlyozta: ez az első olyan kormány, amelyik lépéseket tesz annak érde­kében, hogy kiszabadítsa Magya­rországot a kényszerpályáról, mind a globális függőség, mind a belső érdekszféra-rendszer tekintetében. A médiaegyensúly kérdéséről le­szögezte: a polgári oldalnak ver­senyképes szakembereket kell kiál­lítania. Úgy látja: a hiányzó ellen­zéki magatartás egy részét bizo­nyos pontokon a média akarta pó­tolni, ezért a kormány politikai pártként kezeli a sajtó egy részét. Németh Zsolt, a Külügyminisztéri­um politikai államtitkára úgy érté­kelte a kormány első évét, hogy si­került helyreállítani a három kül­politikai prioritás - az integráció, a regionális politika és a határo­kon túli magyarság képviselete ­egyensúlyát, amit az előző kor­mány szerinte csak verbálisan tar­tott fenn. A koszovói válság kap­csán leszögezte: a magyar diplo­máciának most az a legfontosabb Stumpf István: a kor­mány politikai pártként kezeli a sajtó egy részét. feladata, hogy Jugoszlávia de­mokratizálása felé összpontosítsa a külföld figyelmét. - A vajdasági magyarság helyzete ma már nem csupán magyar sirámként jelenik meg, hanem egyfajta NATO-ki­sebbségként kezdik kezelni ­hangsúlyozta Németh Zsolt. Orbán Viktor miniszterelnök a ju­goszláv válság idején való helytál­lással kapcsolatban hangsúlyozta: a kormány felelősen döntött, ami­kor az ellenzék igénye ellenére nem vont el pénzt a hadseregtől, a rendőrségtől, a titkosszolgálatok­tól és a „kormány agyközpontjá­tól", a Miniszterelnöki Hivataltól. - Milyen gondolat az, ha egy regi­onális feszültség közepette valaki­nek az az ötlete támad, hogy gyen­gítsük az államot? - tette fel a kér­dést. Örömét fejezte ki, hogy a „hangzatos, demagóg, talán köny­ÚJ SZÓ-HlR Galánta. „Elismerem Agócs Béla múltbeli tevékenységét, de a me­nesztésére vonatkozó döntést meg kellett hoznom" - nyilatkozta la­punknak Pomothy László arra a felvetésünkre, hpgy utólag ho­gyan látja a kétnyelvű bizonyítvá­nyokért tavaly kiálló nádszegi pe­dagógus ügyét lezáró lépését. A Galántai Járási Hivatal elöljárója úgy véli, megfontoltan döntött, amikor Agócsnak július l-jével fel­mondott. A lépés azért jogos, mert ,Agócs úr olyat tett, amit senki sem engedhet meg magának, pe­dagógusként nem teljesítette kö­telességeit". Pomothy László la­punk közbevetésére, hogy olvasó­ink egy része is helyeselte a nád­szegi pedagógus bátor kiállását, azt felelte, ők csak morális szem­pontból értékelték a történteket. A nyű népszerűséget hozó" táma­dásnak nem engedett a kormány. Tellér Gyula, a Miniszterelnöki Hivatal főosztályvezetője arról be­szélt, hogy egy évvel a kormány­váltás után még nem mutathatók ki jól látható változások a magyar társadalomban, ám több esemény történt, amely ennek első lépése lehet. Itt említette, hogy az Orbán­kabinet fellépett elődje idején annak a politikai, gazdasági és al­világi vagy félalvilági szereplők szűk körét gazdagító, ezermilliárd forintos nagyságrendű pénzki­áramlás megakadályozására, a­melynek legjellegzetesebb esete­ként a Postabank-ügyet említette. Mint mondta: a „szocialista utód­szakszervezetek" segítségével az MSZP egyszerre tudott társadalmi és politikai nyomást gyakorolni az Antall-kormányra, majd hatalom­ra kerülve elcsendesítette e han­gokat. Szerinte az Orbán Viktor kormánya az elmúlt egy évben többet tett a rendszerváltás végig­viteléért, mint elődje négy év alatt. Az SZDSZ Országos Tanácsa a párt, a frakció, illetve saját elnök­sége egyéves munkáját elemezte. Tagjai úgy látják: a kormány el­utasítja minden kezdeményezésü­ket, a parlamentet kemény, ellen­ségessé vált légkör jellemzi, a kor­mányoldal képviselői érdemi vála­szok helyett alaptalan visszavágá­munkáltatónak viszont a törvény szerint kell eljárnia, az igazolatalanul hiányzó pedagó­gust el kellett bocsátani. Pomothy felajánlotta segítségét Agócsnak az új munkahely keresésében. Agócs azért nem jelent meg több napon át munkahelyén, mert Po­zsonyban az MKP irodája előtt és az oktatási minisztérium épületé­ben éhségsztrájkot folytatott. Bugár Béla, az MKP elnöke - aki galántai kiszálláson járt az elöljáró­nál - az üggyel kapcsolatban kifej­tette: „Tisztelem Agócs Bélát kiállá­sáért, de ez nem jogosítja fel őt a tör­vények megszegésére." Az MKP el­nöke szerint a nádszegi pedagógus itt követett el nagy hibát, de felelőt­lenül járt el családjával szemben is. Bugár feltette a kérdést, hogy kinek segített Agócs azzal, hogy az átlag­magyarnál is keményfejűbben visel­kedett. (-pve-) sokkal, feljelentésekkel reagálnak a felvetett kérdésekre. Horn Gá­bor országgyűlési képviselő „a korrupció és a semmittevés kor­mányaként" jellemezte a kabine­tet. - Az MSZP tavalyi 27 százalékos támogatottsága mára 42 százalék­ra emelkedett - jelentette ki Ko­vács László a párt szombati Vála­szok a jövőnek című konferenciá­ján. A pártelnök közölte: az MSZP ­megszabadulva a kormányzati fe­lelősségtől - új lehetőséget kapott, hogy továbbépítse a párbeszédet a társadalom széles rétegeivel. - A párt arra törekszik, hogy együtt­működjön a társadalommal ­mondta. Krausz Tamás, az MSZP Baloldali Agymosás folyik a köz­szolgálati műsorokban, s kiszorul az ellenzék. Tömörülésének tagja - amely sze­retné, ha megerősödne a párt bal­oldali jellege - leszögezte: a Fidesz-FKGP-MDF-koalíció hata­lomra jutása, és az azt követő „szánalmas történelmi teljesítmé­nye" csak jobban kiemeli az MSZP politikájának hibáit, ellentmondá­sait. - Az önkritikára való képte­lenség, az új iránti fogékonyság TA SR- és ČTK-HÍR Komárom/Budapest. Szlovákiát eddig 1,2 milliárd koronás kár érte a koszovói konfliktus miatt. A leg­súlyosabban a hajógyárat érintette a Duna jugoszláviai szakaszának lezárása - ismerte el a gazdasági miniszter komáromi látogatása so­rán. Ľudovít Černák biztosította a vállalat vezetőit: mindent megtesz azért, hogy a szombaton felavatott két tengerjáró hajó mihamarabb eljusson a Fekete-tengerre. Szlo­vákia az EU-hoz fordul a kárrende­zés ügyében, egyelőre azonban csak a kárelhárításról és újjáépítés­ről tanácskoztak pénteken a CEFTA közös bizottságának ülé­sén, Budapesten. „A magyarorszá­gi és szlovákiai vállalatok komoly szerephez juthatnak a jugoszláv gazdaság helyreállításában, már néhány ajánlatot elküldtiink Belg­hiánya fejeződött ki abban is, hogy az MSZP vezetősége máig nem tisztázta a választási vereség okait és történelmi jelentőségét, a jobboldali alternatíva komolysá­gát - fogalmazott Krausz. Elhang­zott: az MSZP-nek a párt megújí­tására kell törekednie, hogy tagja­it ne lehessen „előhúzott dossziék­kal zsarolni". Hámori Csaba vezetőségi tag utal­va a kedvezményes postabanki hi­telekhez jutott politikusokra, kije­lentette: nem magánügy, ha a párt vezető politikusai ilyen helyzetbe keverednek. A média ügyeivel kapcsolatban megállapítást nyer, hogy a közszolgálati rádiónak nincs alternatívája, és ezért fon­tos, hogy az intézmény eleget te­gyen közszolgálati feladatainak. ­A Magyar Televíziót helyettesíthe­tik a kereskedelmi televíziók, de azok a lejáratásra jók, nem az épít­kezésre - hangzott el. Többen elmondták: agymosás fo­lyik a közszolgálati műsorokban, és fokozatosan kiszorul az ellen­zék a közszolgálati sajtóból, az újságírók mérhetetlen szakmai igénytelensége pedig a hatalom kezére játszik. Külön vitatták meg a párt civilkapcsolatait, a frakció működését, a pártfinanszírozás kérdését, és terítékre került a párt alapszabálymódosítása, a köztár­sasági elnök választása és az MSZP új arcának kialakítása is. rádnak". Még a budapesti CEFTA ülésen Černák arról számolt be magyar kollégájának, Chikán Attil­ának,hogy a kassai vasmű kitart befektetési szándéka mellett a Di­ósgyőri Acélművekben, mindössze a fizetési naptár „bizonyos feltét­eleit szeretné még egyszer átgon­dolni". A két ország közös kereske­delme néhány hónap alatt tizen­négy százalékkal nőtt, egyre na­gyobb teret kapnak a kis- és középvállalatok; ezt mindkét fél nagyra értékeli. Budapest magya­rázatot kért a Szlovákiában beve­zetett hétszázalékos behozatali pótlékról, s Černák megindokolta a magyarországi sertéshús beho­zatalának korlátozását is: míg 1993-ban 634 tonna sertéshús ér­kezett Magyarországról, az idei év első három hónapjának 1400 ton­nás behozatala már a szlovák hús­ipart veszélyeztette. TA SR-, ČTK-HÍR Pozsony. „Mivel a Jugoszláviával határos országok nem engedélyez­ték, a szlovák kormány sem tárgyalt arról, hogy megnyitja légterét az orosz harci gépek előtt" - közölte Pavol Kanis. A védelmi miniszter megjegyezte: az említett országok döntését a NATO-csatlakozásra tett erőfeszítések befolyásolhatták. ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. „Jogharmonizáció, poli­tikai és gazdasági feltételek teljesí­tése, euroatlanti csatlakozás" ­foglalta össze röviden Bárdos Gyu­la, az MKP frakcióvezetője a parla­ment integrációs bizottsága prágai tárgyalásait. Bárdos, illetve Peter Weiss, a külügyi bizottság, vala­mint František Sebej, az integráci­ós bizottság elnöke a cseh védelmi HÍRÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A kisebbségi nyelvhasz­nálatról szóló törvényjavaslat par­lament elé kerüléséig, július 9-ig az MKP hajlandó tárgyalni - jelen­tette ki Csáky Pál a Markíza Testre szabva c. műsorában. „Ehhez azonban némi politikai akarat is szükséges" - mondta az MKP alel­nöke, aki a kormánykoalíció má­sik három pártjának tervezetét nem tartja elfogadhatónak. Sze­rinte egy megfelelő törvény nem csorbíthatja a szlovák nemzetisé­gű polgárok jogait, hiszen a ma­gyar nyelv használata - akár a hi­vatalokban is - megszokott Dél­Szlovákiában. „Ha jogállamot akarunk, a lehetőségnek is jogi ke­retet kell biztosítani" - jelentette ki Csáky. Hasonló véleményen volt képvi­selőtársa, Dolník Erzsébet a Twist Rádió Párbaj című műsorá­ban: nem a „csak"-on, hanem az „is"-en van a hangsúly, tehát az MKP javaslata értelmében a hiva­talnoknak nem kötelessége, ha­nem törvényadta lehetősége len­Tegnap azonban ismét a hadsereg „áron alul" eladott vadászgépei, il­letve tankjai kerültek a Szlovák Televízió Öt perccel tizenkettő előtt című műsorának középpontjába. Ján Sitek (SZNP) volt védelmi mi­niszter elutasította a politikai fele­lősségvállalást. Azzal érvelt, hogy az eladásról kormánybizottság döntött, az árakat pedig különbi­zottság állapította meg. és külügyminiszterrel, a kormány alelnökével tárgyalt. A vendéglá­tók biztosították őket, hogy lob­byznak Szlovákia csatlakozásáért. „A Mečiar-korszak miatt van mit behoznunk. Csehország jóval e­lőbbre tart, NATO-tag és nemsoká­ra az EU-hoz is csatlakozik. A most szerzett a tapasztalatokat haszno­sítani tudjuk" - tette hozzá Bárdos, aki tegnap hivatalos látogatásra Brüsszelbe utazott, (greg) ne a kisebbségi nyelv használata. Ellenfele, Eva Slavkovská, a Mečiar-kormány iskolaügyi mi­nisztere magyar szöveggel is ellá­tott hivatalos nyomtatványokat ezután sem tud elképzelni az önálló Szlovákiában. A vita a nemzetközi gyakorlattal való pél­dálózással folytatódott, majd elő­kerültek az ezerszer ismételge­tett sérelmek. Anna Malíková a Szlovák Rádió Párbeszéd című adásában szintén azt mondta, hogy a törvény csor­bítaná a szlovák nemzet jogait. A SZNP alelnöke a kormány által el­készített változat eltitkolását is sé­relmezte. Ismét kijelentette, hogy a szlovákiai magyarok átlagon fe­lülijogokat élveznek, bár A. Nagy László (MKP) többször is elmond­ta: pártja tervezete nem tér el az európai normáktól, túlzott köve­teléseket nem tartalmaz. Dušan Slobodník (DSZM) szerint a „való­di cél Dél-Szlovákia elmagyarosí­tása". Úgy véli, felesleges törvény­be iktatni a kisebbségi nyelvhasz­nálatot, „ezt számos törvénybe be­lefoglalták". (ú, t) Agócs pedagógusként nem teljesítette kötelességeit Koszovó miatt 1,2 milliárdos kár érte Szlovákiát Kiállás és munkamorál Az Unió fizeti majd? Bárdos, Šebej és Weiss Prágában tájékozódott Tapasztalatcsere Meddő viták a kisebbségi nyelvtörvényről Átlagon felüli sérelmek

Next

/
Oldalképek
Tartalom