Új Szó, 1998. október (51. évfolyam, 226-252. szám)
1998-10-13 / 236. szám, kedd
ÚJ SZÓ 1998. OKTÓBER 13. RÉGIÓ 3 Már a múlté a szocialista „időszámítás", mely szerint csak a felszabadulás után „kezdődött" a történelem Örvendetes jelenség BODZSÁRGYUIA Szerencsére már a múlté az előző rendszer által bevezetett „időszámítás". Aszerint ugyanis csak a felszabadulás után „kezdődött" az adott város vagy falu története. És csupán az úgynevezett kerek évfordulókról volt ildomos, amúgy szocialista módon megemlékezni. Mindenképpen örvendetes jelenség: a rendszerváltás óta nincs akadálya annak, hogy a települések lakosai felkutathassák és megismerhessék távolabbi múltjukat, az írott emlékeket, a Tíz éve épül az uszoda Tíz év elteltével idén talán már befejeződik Léván a fedett uszoda építése. Annak idején, 1988ban a Csehszlovák Testnevelési Szövetség kezdeményezte a beruházást, de két esztendő után elfogyott a pénze, és közben feloszlott a kivitelező vállalat is. Évekig gazda nélkül, félkészen állt az objektum, majd új gazdája, a Szlovák Testnevelési Szövetség 1997-ben Lévának ajándékozta. Amint azt a városi hivatalban megtudtuk, eddig több mint 34 millió koronát fektettek az építkezésbe, de tavaly kiderült: külső segítség nélkül nem tudják folytatni. Ekkor kaptak 4 millió koronát a mohi atomerőműtől, és új pályázatot írtak ki az uszoda befejezésére. A tervek szerint október végén már át kellene adni, de még további 30 millióra volna szükség. Ma még senki sem merné megjósolni a pontos napot, amikor a lévaiak végre használatba vehetik. A városi hivatalban a legnagyobb optimisták is csak év végi átadással számolnak, de hát a tíz évi várakozáshoz képest ez már igazán nem sok idő. (V. M.) neves szülötteket. Szokássá vált, hogy az első írásos említés évfordulója alkalmából címerés zászlószenteléssel egybekötött ünnepséget tartanak egyegy községben. Ezt követően a megújult történelmi jelképek felkerülnek a községháza falára, sőt számos helyen - a településre vezető út szélén - oszlopra helyezett címer fogadja a látogatókat. Erre figyeltünk fel például a Lévai járásban levő Garamszentgyörgyön is. A község címerében a sárkányölő Szent György látható. Örvendetes jelenség (A szerző felvétele) Polgári Tibor polgármester nyilatkozata a hagyományőrző rendezvényekről Csicsón az aradi hősökre emlékeztek Szombaton hagyományőrző napot tartottak a Komáromi járásban levő Csicsón. KAMONCZA MÁRTA „Kolozsnémával határos a csallóközi Duna-táj egyik legszebb botanikai tájvédelmi területe, a tavaszi »gyöngyvirágtengerben fürdő« csicsói erdő és a madárvédelmi Lion-sziget. Csicsó község műemléke az 1776-ban épült egykori Zichy-Kálnokykastély. 1965-ben itt törte át töltését a kiáradt Duna, és öntött el 400 négyzetkilométer nagyságú területet." így ír Szombathy Viktor útikönyvében a Komáromi járás peremén fekvő, 1370 lelket számláló faluról. A községi hivatal évente három alkalommal rendez nagyobb összejövetelt: március 15-én az 1848/49-es magyar forradalomra és szabadságharcra emlékezve, június derekán, az 1965ös árvíz évfordulóján, illetve október első felében, amikor az aradi vértanúk emléke előtt tisztelegnek a település lakói. „A történelemre kell építenünk. Az ilyen rendezvényeken több nemzedék tagjai találkoznak. Az idősek átadják tudásukat, tapasztalataikat a fiataloknak, s ők később mindebből építkezni Az ajtónál kemencében sütött lángossal kínálták a vendégeket. tudnak. Ezeknek az összejöveteleknek hatalmas közösségformáló erejük is van" - mondta Polgári Tibor polgármester a szombati rendezvény kapcsán. Ä hagyományőrző nap délután egy órakor kezdődött a jelenleg felújítás alatt álló, vályogból épült, nádfedeles tájházban. Az ajtónál kemencében sütött lángossal kínálták a vendégeket. Eközben az első szobában a délkomáromi Cserszömörcze zenekar csángó népdalokat adott elő. Az alapiskolások számára a művelődési házban szervezett táncház után este fél hétkor a millecentenáriumi emlékműnél dr. Szíj Rezső budapesti történész, a Hermán Ottó Társaság elnöke, a Szenei Molnár Albert Társaság elnök-igazgatója elevenítette fel a másfél évszázada történt eseményeket. Emlékeztetett: a magyar szabadságharc katonai vezetői a világosi fegyverletétel után osztrák fogságba kerültek, és 1849. október 6-án, a bécsi forradalom évfordulóján I. Ferenc József utasítására Haynau Aradon kivégeztette őket. Emlékükre a jelenlevők ^yéityát gyújtottak. A csicsói hagyományőrző nap a művelődési házban szervezett táncházzal ért véget. Talpalávalóról a Cserszömörcze zenekar gondoskodott. Csak az utóbbi két hét alatt 27 beteget kellett ellátni Ismét felavatták Szent Flórián szobrát a községben Mérges gombát árult Szüreti ünnepség volt Három nagy kosár mérgező gombát próbált eladni szombaton a nyitrai piacon egy néni. A dologra a vámbeszedők figyeltek fel. Rögtön figyelmeztették az idős asszonyt, hogy a kosarakban csak elvétve akad ehető gomba. Nagy megrökönyödésükre az amatőr gombász azzal érvelt, hogy már második hete ilyen gombát árul a környéken, és eddig még senki sem panaszkodott. A három kosár gombát ennek ellenére a vámbeszedők helyben megsemmisítették, és közölték a nénivel, hogy ha az eset megismétlődik, akkor már rendőröket hívnak. Gombamérgezés tüneteivel csak az utóbbi két hét alatt 27 beteget láttak el a nyitrai és az aranyosmaróti kórházban, (vm) A Párkány közelében található, mintegy 2000 lelket számláló községban - Drapák Károly polgármester szerint - a környéken az elsők között, 1891-ben alakult meg az önkéntes tűzoltók szervezete. Sokáig a falu központjában állt a tűzoltók védőszentjének, Szent Flóriánnak a szobra is. A második világháború után azonban lebontották, helyette a szovjet hősöknek állítottak emléket. A hét végén, a hagyományos szüreti ünnepség keretében ismét felavatták Szent Flórián szobrát, ezt követően kezdődött a szüreti felvonulás. Az esti kulturális műsorban fellépett a Hajós néptáncegyüttes, a Kisbojtár, valamint a helyi menyecskekórus, és óvodások is szerepeltek, (cza) Újabb Polgári Klub-rendezvény A Kassai Polgári Klub rendezésében holnap 17 órai kezdettel a Fórum Intézet kassai székházában (Mészáros u. 59) előadások hangzanak el a közelgő helyhatósági választásokról, (rg) Északkeleten is szüretelnek A kedvezőtlen időjárás ellenére beérett a korai szőlő a Vihorlát lejtőin is. A felsőnémeti domboldalakra még a hónap elején kivonultak a szüretelők, ám a gyakori eső miatt csak araszolva szedik a termést. Szakemberek szerint ebben a térségben is 15-20 százalékos veszteséggel számolnak, (kat) Bomba nem volt, csak patkányok Megkeserítette a hétkezdést egy nyitrai bérház lakóinak az a telefonáló, aki tegnap reggel hat órakor közölte az egyik családdal, hogy tíz perc múlva bomba robban az épületben. A kihívott rendőrök azonnal evakuálták a lakókat. Hálóruhában álltak a szemerkélő esőben, amíg kutyákkal átkutatták a házat. Bombát nem találtak, de a pincében a farkaskutyák négy patkányt fogtak, (bee) Kevesebb cukrot állítanak elő Az ország legrégibb cukorgyárában is javában tart a kampány, de az elképzelések szerint csak 23 ezer tonna cukrot állít elő. Ötezer tonnával kevesebbet, mint tavaly, (t-r) TA SR-felvétel Egy hétig férje holtteste mellett élt Egy egész héten át halott félje mellett élt egy 44 éves szellemi fogyatékos nő. Vasárnap reggel a házaspár szomszédai jelentették a rendőrségen, hogy egy hete senkit sem láttak kilépni a lakásból. A helyszínre érkező rendőrök és tűzoltók létrán másztak fel a második emeleten levő lakásba. A 72 éves férfi oszlásnak indult holttestét az ágyban találták meg. Egy kis idő után felesége is előkerült. Azt állította, nem tudott kijutni a lakásból, mivel az ajtó zárva volt. A rendőrök a lakáskulcsot is megtalálták. A lelkileg sérült nő egy héten át csak a kilincset rángatta, (juk) Születésnapi Ajándékszóró Ma folytatjuk a Születésnapi Ajándékszóró szelvényeinek közlését. Ezeket a szelvényeket a gyertyákat az Új Szóból, a szíveket a , Vasárnapból kivágva a játéktervbe beragasztva ! a játék végén küldje el a | kiadó címére: Vox Nova, a. s. Prievozská 14/A, j 820 06 Bratislava. A borítékra írják rá: I Ajándékszóró. ' Gálaműsorunkat a KOM-ART művészeti ügynökség, Héger Rudolf, Komárno szervezi. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: VÁLTOZÓAN FELHŐS ÉGBOLT, 10-14 FOK Részben kedvezőtlen lesz az időjárás hatása. Elsősorban a mozgásszervi betegségekben szenvedőknek kell ismét panaszokra számítaniuk; erősek lehetnek a reumások fájdalmai. Depressziós tünetek és fejfájás is előfordulhat. Emelkedhet a vérnyomás, és rosszabbodhat az ekcémások egészségi állapota. Dél-Szlovákiában a negatív időjárási hatások kevésbé érzékelhetők. Az előrejelzések szerint holnap a délutáni órákban kedvezőtlenebbre fordul a fronthatás. A Nap kel 07.09 - nyugszik 18.06 órakor. A Hold kel —. nyugszik 15.03 órakor. A Duna vízállása - Pozsony: 320, apad; Medve: 220, apad; Komárom: 300, apad; Párkány: 225, apad. ELŐREJELZÉS Változóan felhős lesz az égbolt. Főleg Észak-Szlovákiában fordulhat elő csapadék. A kora délutáni hőmérséklet 10 és 14 fok között, északon 8 fok körül alakul. Az erős északnyugati, északi szelet délnyugaton viharos lökések kísérhetik Szerdán és csütörtökön időnként beborul az ég, és helyenként eleredhet az eső is. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 7, a legmagasabb nappali 9 és 13 fok között, holnapután Dél-Szlovákiában 15 fok körül várható. ORVOSAAETEOROLÓCIA Szerdán • Holland középiskolások • Továbbtanulási tanácsadó • Diákok aranyköpései Komáromban mam NAGYSURÁNY