Új Szó, 1998. március (51. évfolyam, 50-75. szám)

1998-03-09 / 56. szám, hétfő

6 KULTÚRA ÚJ SZÓ 1998. MÁRCIUS 9. Ráhel Hegnauer installációja Somorja. Március 31-ig tekinthető meg az At Home Gallery idei első kiállítása. A somorjai zsinagóga ezúttal a svájci Ráhel Hegnauer installációjának ad otthont. A Zürichben élő képző­művész másodszor állít ki Somorján, most látható alkotását a zsinagóga belső tere ihlette. Installációját érdemes napközben és este is megtekinteni, mert mindkét alkalommal más-más élményt nyújt. Szerdától vasárnapig 16 órától 20 óráig láto­gatható a kiállítás, (ú) HVIEZDA: Flubber - A szórakozott professzor (am.) 15.30, 17.30 Titanic (am.) 12.15, 19.30, 23 TATRA: Spice World (ang.) 16, 17.45 Az ördög ügyvédje (am.) 19.30, 22 OBZOR: Anasztázia (am.) 15.30 Tudom, mit tettetek a múlt nyáron (am.) 18, 20.30 MLADOSŤ: Emma (am.) 15.15, 17.30, 20 ISTROPOLIS: Air Bud (am.) 15.30 Flubber - A szórakozott professzor (am.) 18, 20.30 Spice World (ang.) 15.30, 17.30, 20 CHARLIE CENTRUM: Alul semmi (ang.-am.) 17,18,20.30 Bizonytalan jelentés a világvégéről (szlov.-cseh) 17.30 Az ör­dög ügyvédje (am.) 17.45, 20.15 Air Bud (am.) 16; 101 kisku­tya (am.) 15.30 A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője (ang.) 19.30 Madarak, árvák és bolondok (szlov.-ff.)) 19.15 KASSA DRUŽBA: Flubber - A szórakozott professzor (am.) 14 Tudom, mit tettetek a múlt nyáron (am.) 16, 18, 20 TATRA: Hét év Tiobetben (am.) 15.30, 18 Az ördög ügyvédje (am.) 20.15 CAPITOL: Spice World (ang) 15.45, 18, 20.15 ÚSMEV: Titanic (am.) 16,19.20 IMPULZ: Légörvény (am.) 16.15,19 DÉL-SZLOVÁKIA DUNASZERDAHELY - LUX: Titanic (am.) 16,19 KOMÁROM - TATRA: Titanic (am.) 16, 19.30 LÉVA - JUNIOR: Titanic (am.) 16, 19.30 SLOVAN: Bean - Az igazi katasztrófafilm (am.) 19 ROZSNYÓ - PANORÁMA: Még visszatérhetsz (am.) 16.30,19 JUHÁSZ LÁSZLÓ Játszott John Mayall Blues­breakersében, koncertezett Bob Dylannel és Bruce Willis csapa­tával, két nappal Brian Jones halála után pedig belépett a Rolling Stonesba. Az ott töltött öt évnek köszön­heti, hogy most végre azt csinál­hatja, amihez igazán kedve van: blues zenészként járja a világot All Stars Blues Bandjével. A dunaszerdahelyi ElóKoncert jó­voltából csütörtök este a helyes kis pop-arénának ígérkező po­zsonyi Művelődési és Pihenő­park táncparkettjén is neki tap­solt vagy ötszáz bluesrajongó. A szigorú széksorok a pogózókat a terem végébe szorították, de ez fikarcnyit sem rontott a kon­cert hangulatán. Lassan őszülő bozont, gyarapo­dó toka, egyre mélyebben ülő malacszem - ez Mick Taylor ki­lencvenhét tavaszán. A középkorú középsztár a buli és a kötelező ráadás után, vala­mikor fél tizenegy táján már azt sem bánja, hogy két-három ki­tartó újságíró mikrofont dug az Csomagolás és öltözés közben itt-ott még vá­laszolni is hajlandó. orra alá. Csomagolás és öltözés közben itt-ott még válaszolni is hajlandó. Persze, csak tőmon­datokban. „Nincsenek semmifé­le elvárásaim a koncertek előtt. Csak felmegyek a színpadra, és igyekszem a lehető legjobban teljesíteni. Csak játszom. Ze­nész vagyok, ezért fizetnek" ­mondja. Persze, hol vannak már a régi, nagy, Stones-os sztár­gázsik. Tudom, hogy ki nem állhatja, ha a Gördülő Kövekről kérde­zik, mégis kockáztatok. „Egy va­gyonnal tartoznak nekem!" ­csattan fel az ex-Stone, - „Sem­milyen kapcsolatom nincs a Rolling Stones-szal, legköze­lebb a bíróságon találkozunk majd" - villan a szeme. „Egyál­talán nem érdekelnek azok az emberek, csak a pénz érdekel, amivel tartoznak" - mondja Mick Taylor. Közben fogja sztárszatyorját, és indul kifelé. „Milyen érzésekkel utazik to­vább Pozsonyból, hogy sikerült a ma esti koncert?" - teszek egy utolsó, kétségbeesett kísérletet. „Jó buli volt" - veti oda a válla fölött. - „Érzések? Éhes va­gyok." ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Lezajlott a VI. Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny Rozsnyói járási fordulója. Nagy sikert aratott az óvodások, és az alapiskolai első osztályosok szá­mára megrendezett járási for­duló. A 16 óvodásból első he­lyen végzett Rezes Klaudia (Kecső), 2. Tegdes Kinga (Tor­nagörgő) és megosztott harma­dik hely Molnár Ingrid (Pelsőc) és Drenkó Fatima (Kőrös). A mezőny legfiatalabb szavalója a hároméves Palcsó Bálint külön­díjat kapott. Az első osztályosok kategóriájában 1. Arató Émese (Rozsnyói Állami Alapiskola), 2. Elek Orsolya (Szádalmás), 3. megosztott díj Szcsuka Katalin (Hosszúszó) és Szanyi Szilvia (Rozsnyói Állami Alapiskola). Az I. kategória (2-4. osztály) helyezettjei. Vers: 1. Burdiga Éva (Rozsnyói Állami Alapisko­la), 2. Emődi Brigitta (Rozsnyói Református Alapiskola) és meg­osztott 3. hely Kinyik Zsuzsan­na (Tornagörgő) és Körösi Noé­mi (Pelsőc). Próza: 1. Bartók Csilla (Rozsnyói Református Alapiskola), 2. Hegedűs Ro­berta (Pelsőc) és 3. megosztott díj Nyéki Emese (Rozsnyói Re­formátus Alapiskola) és Tóth Csaba (Pelsőc). II. kategória (5-6. osztály). Vers: Emődi Ka­talin (Rozsnyói Református Alapiskola), 2. Szcsuka Edit (Pelsőc), 3. Székely Nikoletta (Pelsőc). Próza: 1. Polgári Nán­dor (Rozsnyói Református A­lapiskola), 2. megosztott díj Brutovszky Gabriella (Rozsnyói Református Alapiskola), Ivanič Fülöp (Rozsnyói Állami Alapis­kola), 3. Baffi Tilda (Rozsnyói Református Alapiskola). III. ka­tegória (7-9. osztály). Vers: 1. Tóth Judit (Pelsőc), 2. Tóth Vik­tória (Szádalmás), 3. megosz­tott díj György Katalin (Rozs­nyói Állami Alapiskola), Amb­rus Tünde (Rozsnyói Reformá­tus Alapiskola). Próza: 1. To­davcsics Viktória (Rozsnyói Re­formátus Alapiskola), 2. Zsol­dos Tünde (Rozsnyói Állami Alapiskola) és Krúzs Judit (Rozsnyói Református Alapis­kola). IV. kategória (középisko­lások) Vers: 1. Csicsák Luca (Rozsnyói Gimnázium), 2. Bre­zina Tímea (Rozsnyói Gimnázi­um), 3. Bari Katalin (Rozsnyói Egészségügyi Szakközépisko­la). Próza: első helyezett nem volt, 2. Kardos Tímea (Rozsnyói Gimnázium). A négy kategória győztesei tovább jutottak a kas­sai kerületi döntőbe, (kmotrik) A tavalyi év teljesítményeit értékelve szombaton osztották ki Prágá­ban a cseh zenei díjakat. Az év együttese a Szlovákiában is nagyon népszerű Buty lett. Képünkön énekesük: Radek Paštrnák. (ČTK-felvétel) A Száz év magány, A pátriárka alkonya, a Szerelem a kolera idején írója hetvenéves Márquez, a szavak mágusa mindig a polgárháborúról be­szél neki, az öszvérek vontatta ágyúkról, az ostromgyűrűkről, a csatákról, a templomhajókban agonizáló sebesültekről, a teme­tő falánál kivégzett férfiakról: mindez mélyen beivódik majd emlékezetébe. (...) Az öreg, higgadt modorú ezre­des a lehető legnagyobb figyel­met szentelte az unokájának. Meghallgatta, felelt minden kér­désére. Amikor nem tudott felel­ni, azt mondta: „Lássuk csak, mit mond a szótár." (Gabriel az­óta is nagy respektussal tekint arra poros könyvre, amely annyi rejtélyre adott választ.) A nagyapa halála (Gabriel nyolcéves volt ekkor) véget ve­tett a gyerekkornak, s egyszer­smind Aracatacának is. Elküldik az ország távoli, ködös fővárosá­ba, a fennsíkra, s csak jóval azu­tán tér vissza falujába, hogy ott­hagyja a jogi pályát, s akkor is csak egy röpke látogatásra, hogy lássa, mint pusztult el a falu, ho­gyan múlt ki ebből a világból végérvényesen, Anyjával jött, hogy eladják a nagyapa egykori házát. A roska­tag állomáson, amely egykor nyüzsgő sokasággal és tarkabar­ka napernyőkkel volt tele, egy lelket sem találtak, úgyhogy amint a vonat otthagyta őket a déli kongó csöndjében, amit csak tücsökzene lyuggatott át meg át, elindultak a kísértetfa­lun keresztül. (...) Ahogyan befelé haladtak a ki­halt utcákon, Gabriel és az anyja döbbenten próbálta föllelni ezen a nyomorúságos színtéren ama vidámsággal és pompával teli távoli idők emlékét, amit át­élniük adatott. Alig ismerték fel a helyeket és a házakat, s nem értették, hogyan lakhattak ezek­ben valaha tiszteletreméltó csa­ládok hollandi vászonba öltö­zött asszonyokkal és dús barkó­jú tábornokokkal. Az első barátnő, akire anyja rá­talált (egy félhomályos szobá­ban ült egy varrógép előtt), nem ismerte fel rögtön. A két nő hosszasan vizsgálgatta egymást: egymás fáradt és érett vonásai mögött keresgélték a szép és vi­dám lányok emlékét, akik egy­kor voltak. A barátnő hangja szomorúan és mintegy meglepetten szólalt meg: - Komámasszony! - kiáltott fel, és felállt. Összeölelkeztek, és sírva fakad­tak. „Innen, ebből a viszontlátásból született meg az első regényem" - mondja Garcia Márquez. Az első regénye, és alighanem az összes többi is, amely ezután következett. A napokban ünnepelte 70. születésnapját Gabriel Garcia Márquez, a Nobel­díjas kolumbiai író, a má­gikus realizmus mestere. Egyes irodalmárok szerint ő korunk legnagyobb élő írója. Ebből az alkalomból A guajava illata (Magvető kiadó) című riportkötetből közlünk részletet, melyet nem ő írt, hanem őt fag­gatta régi jó barátja, Plinio Apuleyo Mendoza. A ripor­ter a Márquez-család tör­ténetébe is beavatja az ol­vasót. ÖSSZEÁLLÍTÁS Gabriel örökre meg­őrizte az öregember emlékét... lős közepén, ahogy hirtelen fel­törő sóhajjal vallja meg neki (neki, az ötéves gyereknek): „Te nem tudod, milyen súllyal nyomja az ember lelkét egy ha­lott". Gabriel a reggelekre is emléke­zik majd, amikor az öregember magával vitte az ültetvényekre, hogy megfürödjék a Sierrából lefutó hegyi patakok valame­lyikében. Emlékszik a vízre, amely sebesen, hidegen és na­gyon tisztán fut le az őslények tojásaira emlékeztető, nagy fe­hér kövek között, az ültetvények csöndjére, a kabócák titokzatos neszezésére, amikor a hőség kezdődik, s az öregemberre, aki A nagyanya uralkodott a ház­ban; a házban, amelyre később majd úgy emlékezik vissza, hogy nagy volt, öreg, közepén belső udvarral, ahol a forró éj­szakákon egy jázminbokor illata lobogott, s melynek számtalan szobájában olykor holtak sóhaj­toztak. Dona Tranquilina, aki­nek családja Goajirából, egy for­ró futóhomokkal borított, csem­pészek és varázslók lakta félszi­getről származott, nem vont éles határt az élők és holtak vilá­ga közé. Közönséges hétköznapi eseményekként emlegette a leg­fantasztikusabb történéseket. Apró, vaskemény asszony volt, réveteg kék szemmel, s ahogy egyre öregedett s lassacskán megvakult, mind jobban elmo­sódott számára a határmezsgye az élők és az eltávozottak kö­zött, úgyhogy végül már beszél­getett a holtakkal, s hallgatta si­rámaikat, sóhajaikat és zokogá­sukat. (...) Luisa, az anyja, a faluban a leg­szebb lányok közé tartozott. Mint Márquez ezredes, a pol­gárháború környékszerte tisz­telt veteránjának a leánya, szi­gorú és választékos neveltetés­ben részesült, mélyen spanyo­los szellemben, ahogyan ez a vi­dék régi famíliáiban szokás volt, hogy ezáltal is megkülön­böztessék magukat a jöttmen­tektől és az idegenektől. (...) Gabriel Eligio Garcia távírász­nak jött Aracanába, mert abba­hagyta orvosi tanulmányait a cartagenai egytemen. Nem lé­vén pénze, hogy az egyetemet befejezze, úgy döntött, közhiva­talnoki pályára lép, és meghá­zasodik. Gondolatban sorra vet­te a falubeli lányokat, s arra az elhatározásra jutott, hogy Luisa Márquez kezét kéri meg. (...) A család azonban ellenezte: Luisa nem mehet férjhez egy távírász­hoz. Hogy eltávolítsák a kérő közeléből, Luisát hosszú útra küldték az anyjával a partvidék távoli községeibe és városaiba. Mit sem értek vele: minden vá­rosban volt távírda, s a távírá­szok, aracatacai kollégájuk cin­kosai eljuttatták a lányhoz a Morse-jelekkel küldött szerelmi üzeneteket. Ahová csak ment Luisa, úgy követték őt a telegra­mok, mint a sárga pillangók Mauricio Babiloniát. E mérhe­tetlen makacsság láttán a család végül behódolt. Az esküvő után Gabriel Eligio és Luisa Rioha­chába költözött, egy régi város­kába a Karib-tenger partján, amelyet egykor kalózok ostro­moltak. Az ezredes kérésre Luisa első fiúgyermekének Aracatacában adott életet. S talán, hogy a rosszallás utolsó maradványait is eltörölje, amit a távírásszal va­ló házassága ébresztett bennük, az újszülöttet a nagyszülők gondjaira bízta. így nőtt fel Gabriel abban a házban egyet­len fiúgyermekként tömérdek nő között. (...) A ház legfontosabb személyisége persze Gabriel nagyapja volt. Az ebédek alkalmával, amikor is nemcsak a házban lévő összes nő gyűlt össze, de a tizenegy órás vonattal barátok és rokonok is érkeztek, az öregember ült az asztalfőn. A zöldhályogtól fél­vak, hatalmas étvágyú, tekinté­lyes pocakot viselő Márquez tá­bornok, aki férfiúi erejének oly igen teljében volt, hogy több tu­cat zabigyerekben hintette szét magvát az egész vidéken, világé­letében kitartott liberális elvei mellett, s igen nagy tekintélynek örvendett a faluban. (...) Gabriel örökre megőrizte az öregember emlékét, a pátriár­kális nyugalmat, ahogy súlyo­san helyet foglalt az asztalfőn, a gőzölgő sancochóval teli tányér előtt az asszonyok karattyolása közepette; az alkonyi sétákat, amikor együtt mentek végig a falun; a mozdulatot, ahogyan olykor megtorpant az utca kel­Pozsony vendége volt Mick Taylor, a Rolling Stones egykori gitárosa Zenész vagyok, ezért fizetnek Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny. Járási forduló Rozsnyón Különdíj a legfiatalabbnak Gabriel Garcia Márquez SZÍNHÁZ KASSAI THÁLIA SZÍNHÁZ: Csehov tréfái (19 - Rimaszombat) MOZI POZSONY

Next

/
Oldalképek
Tartalom