Új Szó, 1997. október (50. évfolyam, 225-251. szám)

1997-10-09 / 232. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 1997. OKTÓBER 4. S PORT / TÉ VÉ ÉS RÁ DIÓ - SZ OM BA T | || Akadnak, akik irigykednek rám az iskolában - mondja Aradi Imre gyermekszínész Nyilas Misi cipőtalpa Nem mindennapi módon kezdődött a Légy jó mind­halálig című musical hódí­tó útja az új évadban a Ko­máromi Jókai Színházban. Négy beugrással. Bella kis­asszony szerepét Kecskés Marika vette át Stubendek Katalintól. BÁRÁNY JÁNOS Lisznyai úr barátnőjét Lampert Ingrid, Nagy úrét Rab Henrietta, a színház új stúdiósa kelti életre, Lisznyai urat, Kossuth Gábor után, Nagy László játssza. Rá­adásul a Nyilas Misit alakító két fiú, Molnár Csaba és Sipula Zol­tán egyszerre betegedett meg, így a debreceni kisdiákot a ti­zenkét éves Aradi Imre, a Tata­bányai József Attila Általános Is­kola hatodikos tanulója alakí­totta vendégként. Hogyan találkoztál Nyilas Mi­sivel? Egyszer eljött az iskolába Frenkó Zsolt dramaturg és já­tékmester azzal, hogy ki szeret­ne szerepelni egy színdarabban. Többen jelentkeztünk. Az igaz­gatói irodában énekelni, szaval­ni kellett, meg mindenfélét ját­szani. Például azt, hogyan fog­nék pillangót. Ezek után szóltak, hogy menjek be a Jászai Mari Színházba felvételizni. Bemen­tem. Mondták, jöjjek ismét. Megint bementem, s megtud­tam, hogy rám osztották Gimesi szerepét. Azután meghallgatott Pinczés István bácsi, a rendező úr, és nekem adta a főszerepet. Eleinte hárman játszottuk, ké­sőbb az egyik Nyilas Misi el­ment. Emlékszel még a legelső elő­adásra? Nagyon izgultam előtte. Akkor nyugodtam meg, amikor lement a függöny, s mindenki azt mondta, hogy jó voltam meg ilyeneket. Szüleim örültek, hogy milyen ügyes vagyok, láttam, büszkék rám. Rengeteg virágot, sok csokit kaptam. Húgaim, Ildi­kó és Fruzsina gratuláltak, de a lakásban nem kerülgetnek, hogy lám, itt jön a művész úr... Mi a véleményed általában a színészekről? „Amikor felhívtak a Jókai Színházból, a telefon mellett bólogattam anyunak, hogy vállalom a vendég­szereplést." (Dömötör Ede fotója) Mindenki tetszik, aki ért ehhez a dologhoz. Aki nem tud énekelni meg táncolni, az nem elég jó. Prózában talán elmegy, de az már más téma. A Légy jó mindhalálig után az L. K. Beat Story című zenés ka­maszjáték következett. A Tatabányai Jászai Mari Szín­házban működik egy színját­szókör, a Tüske Színpad. Ott mutattuk be a darabot, Helter Sándor rendezésében. A színház stúdiósai is szerepelnek benne. Kristófot, a művészleiket alakí­tom, aki mindig rajzol vagy fest, vv Mindkettőjük­" ben az a szép, hogy olyan kis .. „nyuszik"... a többiek ide-oda hívják, hogy bemutassa kézügyességét. Most, hogy felújítjuk a darabot, már saját dalom is lesz! Az L. K. Beat egy zenekar. A csajok fülig szerelmesek az énekesbe, sőt harcolnak a kegyeiért. Nem pályázol a szerepére? Nem. Pedig még nincs barát­nőm. Ha lesz, szeretném, ha szép és okos lány lenne. Nemsokára a Pál utcai fiúkat mutatja be a színházatok. Nemecsek Ernőt játszom. Majd­nem olyan, mint Nyilas Misi. Fé­lénk, s őt is megalázzák. Mind­kettőjükben az a szép, hogy olyan kis „nyuszik", nem ke­mény nagyfiúk. A három felvo­násos színművet Zubornyík Zol­tán igazgató úr rendezi. Mennyire változtatta meg az életedet, hogy gyermekszí­nész lettél? Akadnak, akik irigykednek rám az iskolában, de többen vannak, akik örülnek neki. Osztályfőnö­kömnek nemigen tetszik, hogy állandóan hiányzom. Az igazga­tó néni viszont midenben támo­gat, mert hírnevet szerzek az is­kolának. Szüleim sem szólnak bele, hiszen ez az én választá­som volt. Keveset pihenek. Szombaton és vasárnap is pró­bálok, sokat vagyok színpadon. Komáromból autót küldtek ér­tem Tatabányára, az előadás Emlékezés, előadássorozatok az életmű jegyében Holnaptól: Fábry Napok ÚJ SZÓ-INTERJÚ Kassa. Holnap kezdődik a XXVII. Fábry Napok rendezvény­sorozata. A három nap műsorá­ról Kolár Péter, a Csemadok Or­szágos Tanácsának elnökét kér­deztük. Miben különbözik az idei évfo­lyáln, amely bizonyára a Fábry-centenárium jegyében zajlik majd? A Fábry Napok középpontjába általában egy témakört szoktunk állítani. Most négy van. Először is Fábry Zoltánra emlékezünk: ezt kívánjuk a holnap megnyíló kiállítással és a stószi látogatás­sal megvalósítani. Ami a téma­köröket illeti: tekintettel arra, hogy bizonyos értelemben újra vádlottak lettünk, hasonlóan a II. világháború utáni helyzethez, ezért Fábryval szólva az előadás­sorozat első része A vádlott meg­szólal címet kapta. Ezen belül egyrészt kortársak, másrészt Fábry-kutatók és ismerősök fog­nak erről a korszakról, ezekről a gondolatokról beszélni. Az elő­adássorozat második része A gondolat igaza címmel valósul meg, ahol elsősorban szlovákiai magyar szemszögből próbáljuk Fábry emberi hangját, a vox humanát felidézni, és azon gon­dolatokat, hogy a szlovákiai ma­gyarságnak, fiiggetíenül minden külső vagy belső hatástól, meg kell maradnia az emberség tala­ján. Mondhatnám azt is, hogy embernek kell maradni az em­bertelenségben. A gondolat iga­za című rész ezt szeretné érzékel­tetni. Hazánk, Európa a címe az Embernek kell maradni az embertelen­ségben. « előadássorozat befejező részé­nek, amelyet szintén egy Fábry­mútől kölcsönöztünk. Egyfajta kitekintés lesz ez a jövőbe, hiszen ahhoz, hogy előbbre tudjunk lép­ni, nem lehet elzárkóznunk a vi­lágtól. És nem is szabad elzárkóz­nunk a hazai demokratikus és kulturált szlovák értelmiségtől, illetve lakosságtól, Európától pe­dig egyáltalán nem. Ezen kívül a Fábry Díj átadására is a rendez­vénysorozat keretében kerül sor, immár tizedik alkalommal. Előadóként kiket várnak a Fábry Napokra? Nagyon fontosnak tartjuk, hogy szlovákiai magyar értelmiségiek, elsősorban írók vesznek részt előadóként ezen a ren-dezvé­nyen. Kiemelném Koncsol Lász­lót, Dobos Lászlót, Fónod Zol­tánt, Grendel Lajost, Duba Gyu­lát. íróként s egyúttal kutatóként lesz jelen Turczel Lajos, aki talán az egyik legrégebbi Fábry-ku­tatónak számit Szlovákiában. A külföldiek a kitekintésben segít­enek. Egyrészt Magyarország fe­lé, másrészt közösen a világ felé. Ilyen szempontból Gáli Ernőt említeném, aki Kolozsvárról ér­kezik. Ugyancsak kolozsvári Kö­tő József, aki elsősorban irodai­mári minőségében vesz részt ezen a konferencián. Lengyel László a budapesti Pénzügyi Ku­tatóintézet igazgatója, aki euró­pai szempontból is fontos szere­pet tölt be, hiszen politológus és gazdasági szakember. Előadá­sában a Közép-Európában pilla­natnyilag zajló gazdasági folya­matokat állítja párhuzamba a nyugat-európaiakkal, (mislay) után hazavittek, másnap ismét jött a sofőr. Mit csinálsz szabadidődben? Tanulok. A hiányzást pótolom. Mi szeretnél lenni? Még nem döntöttem el. Ez is, az is érdekel. Sokat járok színház­ba, a tévében minden színházi közvetítést megnézek. Moziba is járok. Kedvenc mozihősöm Jim Carrey, mert bohókás hapsi, aki megnevetteti az embereket. Hogy érezted magad a Komá­romi Jókai Színházban? Hal­lottam, hogy történt valami a cipőd talpával... Éppen a Tízperc című számot táncoltuk, amikor rúgtam egyet, s levált a cipőtalpam fele. Szól­tam Bella kisasszonynak, hozas­son már egy új cipőt. Rohantak a cipőért, amit a Pogi alatt, amikor nem vagyok színpadon, gyorsan felvettem. Nagy kaland volt! A gyerekek is, a felnőttek is na­gyon rendesek voltak hozzám ezalatt a három előadás alatt. Jó volt itt lenni. Az élményeimet otthon elmesélem majd a bará­taimnak. Nemzetközi szeminárium Tanárok részére Budapest. Kritikai médiaszem­lélet a társadalomismeret okta­tásában címmel négynapos nemzetközi tanártovábbképző szeminárium kezdődött szerdán Budapesten a Művelődési és Közoktatási Minisztérium és az Európa Tanács rendezésében. A konferencia színhelyén, az Eu­rópai Ifjúsági Központban a szervezők elmondták: az Auszt­riából, Hollandiából, Szlovákiá­ból, Lengyelországból és Romá­niából érkezett öt-öt gyakorló pedagógus és egy-egy szakértő a magyar kollégákkal közösen el­sősorban gyakorlati jellegű kis­csoportos műhelymunkát vé­gez. A foglalkozások célja, hogy elsajátítsák a közoktatásban hasznosítható taneszközök és tananyagok készítésének tech­nikáját. A tematika a Nemzeti Alaptanterv vizuális neveléssel és társadalomismerettel foglal­kozó műveltségi területeihez kapcsolódik. A résztvevők vizs­gálják a demokratikus állampol­gári kultúra alapelveinek megje­lenését és megvalósulását a mé­diában. Gyakorolják különböző médiaműfajok elemzését, ese­tenként egy-egy mű készítésén keresztül is. (MTI) Már kapható az Ifi októberi száma Az Ifi - továbbra is minden lélekben fiatal magazinja ­legújabb száma is úgy ké­szült, hogy legyen benne néz­ni- és olvasnivaló bőven. A Kényes rovatban A Halál és a Próféta, azaz Prága minden­napjainak árnyoldala tisztes polgárokkal és perverz ször­nyekkel. János atya vándor­lása a címe a Balázs János fe­rences papot bemutató írás­nak, aki a meggyilkolt Remiáš temetésén elmondott gyászbeszédével vált ország­szerte ismertté. Pretty Woman visszatért, Julia Roberts ismét ünnepelt sztár. S hogy mi történt vele ezt megelőzően? Olvassák el az Ifiben. Meg azt is, hogyan ke­rültek az ufók és óriások a Bibliába, tizenhárom vagy ti­zennégy-e az aradi vértanúk száma, verte-e gyermekét Koós János és Bajor Imre... A lapban egészoldalas képri­port Lady Diana boldog pilla­natairól, ráadásnak pedig ki­vehető popmagazin, Popmá­nia az Ifi közepén. És renge­tegjáték, humor, mint azt már megszokhatták, (ú) SZÍNHÁZ SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Báthory Erzsébet (19) HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Ahogy tetszik (19) KIS SZÍNPAD: Tangó (19) ASTORKA SZÍNHÁZ: Medúzafej (19.30) KASSAI THALIA SZÍNHÁZ: Kakukkfészek (19) MOZI POZSONY HVIEZDA: Az elveszett világ (am.) 15.30, 18, 20.30 OBZOR: Magánbűnök (am.) 18, 20.30 MLADOSŤ: A szerelem rabjai (am.) 15.15, 17.30, 20 CHARLIE CENTRUM: Sötét zsaruk (am.) 18.30, 20.30 A csillagokat az égről (szlov.-cseh) 16.30, 18.30, 20.30 Örök szerelem (am.) 17 Valdez visszatér (am.) 19.30 KASSA ÚSMEV: Az elveszett világ (am.) 16, 18.15, 20.30 IMPULZ: A három testőr erotikus kalandjai (am.) 16.15,19.15 DÉL-SZLOVÁKIA DUNASZERDAHELY-LUX: Az elveszett világ (am.) 17.30,20 KOMÁROM - PANORÁMA: Hanta boy (am.) 17, 19 GALÁNTA - MOZI: Két túsz között (am.) 17.30, 20 ZSELÍZ ­SPUTNIK: Balhé Bronxban (am.) 19 LÉVA - JUNIOR: Fargo (am.) 16.30,19.30 ROZSNYÓ - PANORÁMA: Az elveszett vi­lág (am.) 16.30,19 Meghirdették a Madách-év programját Ünnepség, konferencia Jövőre emlékezünk Madách Im­re születésének 175. évforduló­jára. Az emlékezés Nógrádban lebonyolítandó menetéről is tá­jékoztatták a Csesztvén megtar­tott Madách irodalmi nap részt­vevőit. Praznovszky Mihály, az Országos Madách Emlékbizott­ság titkára elmondta, a szakmai programok a következő év janu­árjában kezdődnek Balassagyar­maton a hagyományos Madách ünnepséggel. Kétnapos nemzet­közi irodalomtörténész konfe­renciát tartanak a Madách-kuta­tás új eredményeiről Salgótar­jánban. Érdekesnek ígérkezik Az ember tragédiájának bemu­tatása Salgótarjánban és Loson­con, a beregszászi magyar szín­ház előadásában. A bizottság tit­kára fontosnak tartotta megje­gyezni, hogy a programok szer­vezését és lebonyolítását lehető­ség szerint a szlovák szakmai szervezetekkel és kultuirális in­tézményekkel együtt kívánják elvégezni, (bodzsár) Nemzetközi fesztivál Pozsonyligetfaluban Színház a gyerekeknek ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Pozsony. Október 14-étől 17­éig tart majd az a nemzetközi fesztivál, amelyet Színház a gye­rekeknek '97 (Divadlo de­t'om'97) címmel a pozsony­ligetfalui művelődési házakban rendez a LUDUS Színház, a Nemzeti Kulturális Központ és a kulturális minisztérium, tájé­koztatott Marián Lucky, a LUDUS Színház igazgatója. Ez­zel egy időben tartja közép-eu­rópai tanácskozását Pozsony­ban, a fesztivál helyszínén az ASSITEJ (Gyermekszínházak Nemzetközi Szervezete). A megnyitóra a LUDUS Színház Tupolev utcai épületében kerül sor, de lesznek előadások a Tü­körligeti Művelődési Házban, a Rovniankova utcában és a Vígľašská utcai Művelődési Ház­ban. A gyermekeknek játszó szlovákiai színházak és bábszín­házak előadásain kívül látható THEATRE TO CHILDREN '97 DIVADLO DEŤOM 97 • BRATISLAVA - PETRŽALKA 14.- 17. októbra 1997 lesz egy-egy cseh, osztrák, olaszországi és horvát társulat is. Mivel az előadásokat délelőtt és délután tartják, elsősorban az iskolák csoportos színházlátoga­tását szeretné szolgálni a feszti­vál. (d-n)

Next

/
Oldalképek
Tartalom