Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-03-24 / 12. szám
Vasárnap 1996.március 24. ___________________ MÚLTÚNK ■ JELENÜNK Pá rizs, 1995. március 19. A szlovák és a magyar kormányfő nagy pompával aláírta a két ország alapszerződését. Élő tévéadásban láttuk: elégedetten paroláztak, s a jelenlévő európai állam- és kormányfők is fellélegeztek. Eltelt egy kerek év, ám a szlovák parlament még mindig a szerződés ratifikálásával bíbelődik. A budapesti honatyák már tavaly júniusban áldásukat adták a dokumentumra. Megszokott-e a nemzetközi gyakorlatban, hogy ilyen soká, jegelnek” egy ratifikálást? DUSÁN SLOBODNÍK a szlovák parlament külügyi bizottságának elnöke: Kétszer mérünk és egyszer vágunk • Tavaly ilyenkor ön elképzelhetőnek tartotta, hogy a szlovák parlament 1996 márciusáig nem ratifikálja az alapszerződést?- Miért ne! A szerződések számos esetben csak késéssel kerülnek ratifikálásra. Például Magyarország addig nem akarta jóváhagyni az orosz-magyar szerződést, amíg nem kerül bele az 1956-os eseményeket elítélő cikkely. A ratifikációnak nem kell mindig gyorsan megtörténnie. Fiatal állam vagyunk és ezért jól oda kell figyelni arra, hogy a szerződés ne ártson Szlovákia érdekeinek. Szerepel benne az 1 201-es ajánlás, amely értelmezhető úgy is, hogy bizonyos kollektív jogokat legalizál. A egyéni jogok tekintetében Szlovákia az európai államok élvonalában foglal helyet. Ne maradjon ki a válaszomból, amit most mondok: Szlovákia nem hasonlítható össze Magyarországgal, amely ugyan szép törvényeket fogad el, de a gyakorlatba nem ülteti át őket. Ellenben Szlovákia a törvényeket és a szerződéseket végre is akarja hajtani, s ezért jól meg kell fontolnia, milyen szerződésre adja áldását. Hangsúlyozom: ezzel nem akarom azt mondani, hogy Szlovákia nem akarja jóváhagyni a szerződést. • Szlovákia államérdekei szempontjából opti- mális-e a szerződés a Meciar és Horn kormányfők által aláírt formájában?- Határozottan nem. Optimális akkor lenne, ha nem szerepelne benne az említett 1201-es ajánlás. Újra aláhúzom: Szlovákia őszintén óhajtja a jószomszédi együttélést Magyarországgal. Nem fogadhatjuk el azonban azokat a jelzéseket, amelyek Budapestről érkeztek a szerződés párizsi aláírása után. El kell mondanom, mennyire rossz légkört teremtett a szlovákiai ratifikáláshoz a nyelvtörvény elfogadása után a magyarországi médiák hisztérikus reagálása. S a sajtó csak azt közölte, amit a magyar politikusoktól hallott! Idézném Tabajdi Csabát, aki azt nyilatkozta, hogy az alapszerződés aláírása nem egy szakasz lezárása, hanem új fejezet kezdete a dél-tiroli modell megvalósításához. • Szlovák részről politikai hiba volt, hogy az 1201-es bekerült az alapszerződésbe?-Ez az egyetlen olyan dokumentum, amely jogászok szerint bizonyos kollektív jogokat legalizál. Ön is tudja, hogy az Európa Tanács bécsi fórumán 1993-ban nem fogadták el, ehelyett dolgozták ki a kisebbségi keretmegállapodást. De mást is mondhatok: Bindig úr, az ET kisebbségi ügyekben illetékes raportőre feladatul kapta, hogy dolgozza ki a kisebbségek kulturális jogait rögzítő ajánlást, amelyet 1255-ös számúként fogadtak el az ET parlamenti közgyűlésében. Ebben már nem szerepel az 1201-esben még ottlévő 11. cikkely, amelyben szó volt a kollektív jogokról. • Az 1201-es ajánlás körüli szlovák dilemma ezzel tehát megoldódott?- Egyáltalán nem. Csak arra utaltam, hogy a Bin- dig-jelentés már nem említ kollektív jogokat. • Változatlanul időszerű tehát a feladat, amelyet a külügyi bizottság a parlamenttől kapott, hogy dolgozza ki az alapszerződéshez csatolandó szlovák értelmező záradékot.- Igen, készül ez a függelék. Bizalmas jellegű dokumentum, ezért legfeljebb annyit mondhatok, hogy mindössze 2-3 oldalas lesz. Az mindenképpen szerepelni fog benne, amit a párizsi aláírás előtt a magyar félnek átnyújtott szlovák jegyzék is kidomborított: Szlovákia az egyéni kisebbségi jogok betartására kötelezi magát, amit az alap- szerződés 15. cikkelye is leszögez. De visszatérnék még a Bindig-jelentéshez. Az ET raportőre a vitatott 11. cikkelyt véleményezésre az ún. velencei jogászcsoport elé teijeszti, amely áprilisban ül össze, s döntése után az Európa Tanács júniusban tér vissza a kérdéshez. • A szlovák parlamentnek várnia kellene a ratifikációval addig, amíg az ET-ben a kérdés tisztázódik? Megtörténhet, hogy újabb féléves halasztás következik?- Nem feltétlenül. • De előfordulhat?- Ez az eshetőség is fennáll. A törvényhozás vezetése döntött arról, hogy a március végi ülésszakon napirendre tűzzük a ratifikálást. Közben várjul az említett jogászi értelmezést. Valószínűleg előbb kerül sor az alapszerződés jóváhagyására, mint a velencei döntés megszületésére. • De a szlovák függelék mindenképppen elkészül? Ez bizonyosan megszületik. A ratifikálásról ugyanez nem mondható el. 95-97 százalékos esélyt adok annak, hogy március végén sor kerül rá. A fennmaradó 5-3 százalék kizárólag a halasztásra értendő, mert mi a szerződést ratifikálni akarjuk. A közmondás is azt tartja, kétszer mérj, egyszer vágj, s nekünk is ehhez kell tartani magunkat. De „vágni” mindenképpen fogunk! Meglesz a jogászok bevonásával készülő szlovák függelék is, ámbár tudatosítjuk, hogy ez csak a szlovák kormányt kötelezi. • A magyar felet viszont nem...- Ebben igaza van, de a szerződést Szlovákiában nem a magyar fél fogja végrehajtani, hanem mi. Budapest nem írhatja elő a szlovák szerveknek, hogy mit tehetnek és mit nem. Ez fordítva is érvényes. De ha akarnánk, sok kellemetlenséget okozhatnánk Magyarországnak, ha felemlegetnénk az alapszerződés 15. cikkelyében szereplő kisebbségi jogokat, amelyek déli szomszédainknál csak papíron biztosítottak. Nálunk nem látok egyetlen olyan területet sem, ahol az egyéni kisebbségi jogok ne érvényesülnének. Vegyük az oktatásügyet, a választásokat. Itt van Somorja. A lakosság több, mint 60 %-a magyar. És tudja, milyen a városi képviselőtestület összetétele? 37 magyar és 1 szlovák... • De a polgármester, Ján Babej szlovák nemzetiségű...- De mihez kezd Babej úr a 37 magyarral szemben? Normálisnak tartja ön, hogy ilyen az arány? • Én tiszteletben tartom a demokratikus választások eredményét....- A választási rendszer hiányossága, hogy a szlovák pártok megosztottak voltak, a Magyar Koalíció viszont egységesen lépett fel, amit nem ítélek el. De senki sem hatálytalanította a választási eredményeket! Senkinek - még a Kossuth Rádiónak sem - nem áll a jogában azt állítani Szlovákiáról, hogy a kisebbségi jogok meg vannak csorbítva! De épp az említett somorjai példa miatt, amely nem egyedülálló, nem egyezhetünk bele a kollektív jogok engedélyezésébe. Mert mi lenne, ha a somorjai magyar képviselők azt mondanák: mi itt nem akarunk semmilyen szlovák iskolát. Ezt aztán talán nemzetközi szinten kellene megoldani. • Mindez kölcsönös bizalom kérdése is...- Nekünk megvannak a tapasztalataink. Nem akarok visszakanyarodni Apponyi törvényeihez. • Eörsi Mátyásnak Ön javasolta, hogy tárgyaljanak a két ország jogászai...- ...ez nem lenne rossz ... • Volna gyakorlati haszna?- Feltétlenül. Kiderülne, mi a jogászok véleménye, és kinek érdeke igazán a harmonikus jószomszédi együttélés. Elhangzottak itt különböző vélemények, így Duka Zólyomi úrtól is, hogy területi autonómiát akarnak. Ez elfogadhatatlan és teljesen kizárt. • A magyar fél a jogszakértői megbeszéléseket a szerződés újratárgyalásának tekinti...- De az alapszerződés is rögzíti, hogy a felek időnként tárgyalnak a vitás kérdésekről. Ez elől a magyar fél sem térhet ki. Vitás esetekben a felek kifejezett kötelessége a tárgyalás. • Eörsi úr ígéretet kapott, hogy törvény születik a kisebbségi nyelvhasználatról...- Meggyőződésem, hogy lesz. • Az idei törvényalkotási tervben nem szerepel.- De utólag besorolható. Szlovákia feltétlenül szavatolni fogja, hogy a kisebbségi nyelvhasználati törvény egy jottányival sem lesz rosszabb, mint az 1990-es. De jobb sem lesz semmivel! • A törvény szükségét kétségbe vonja az előkészítésével megbízott bizottság elnöke. Dusán Vilim szerint Szlovákiának inkább a kisebbségi és regionális nyelvek európai chartáját keltene ratifikálnia...- Ez az egyik lehetséges, de nem kötelező érvényű megoldás. Szlovákia a Charta 90 rendelkezése közül túlzás nélkül mintegy hetvenet teljesít. Magyarország ugyan ratifikálta, de kételkedem benne, hogy tiszta lelkiismerettel mondhatná: a kötelező pontoknak eleget tett. Vajon hány szlovák tanítási nyelvű iskola van náluk? Egyetlenegy sem! Ellenben Szlovákiában legkevesebb 60 magyar középiskola működik. Szeretném, ha Eörsi úr reagálna a következőkre. 1993-ban az Országgyűlés törvényt fogadott el a kisebbségek parlamenti kép- viseletéről.Ez mind a mai napig nem történt meg. Miért? Mert kevesen vannak? A négyszázezer szlovákból megmaradt tízezernek éppen olyan jogokat kell biztosítani Magyarországon, mint az ötszáznyolcvanezer szlovákiai magyarnak! Mi jószomszédságban akarunk élni, de sem déli szomszédaink politikusai, sem az itteni magyar nemzetiségű politikusok nem ringathatják magukat abban, hogy sarokba hagyjuk magunkat szorítani. Z rínyi ismert mondása a törökdúlás idejéből való, aminek következtében a magyarság a mélyponttá jutott. Manapság ugyanígy a nemzeti identitásunk leértékelődésével küzdünk. Pedig amit a magyarság szellemi értékekben a világnak adott, messze kimagaslik sok nagyobb nemzet teljesítménye közül. Elegendő talán megemlíteni a nyolc magyar származású Nobel-díjast. Közismert, hogy például az olimpiákon elért eredményeket tekintve a sportnagyhatalmak közé tartozunk. A szomszédainkon túlra tekintve, érdemes egy kissé szemrevételezni, hogyan is vélekedtek rólunk a világ kiemelkedő szellemiségei a múltban. II. Pius pápa írta Frigyes császárhoz címzett levelében, Hunyadi János világraszóló diadala után, hogy „Magyarország a kereszténység pajzsa és a nyugati civilizáció védője.” Amit gyakran és sokan megismételtek. Montesqieu így jellemezte népünket:, Js magyar híres szabad- ságszeretetéről, nemes és nagylelkű jelleméről, hősi bátorságáról. Vendégszeretetének legendás híre van.” Jules Michelet-nek, a múlt század legnagyobb francia történészének a véleménye: ,.A magyar nemzet a hősiesség, a lelki nagyság és a méltóság arisztokráciája. Mikor fogjuk adósságunkat ez áldott nemzet iránt leróni, mely a Nyugatot megmentette?” (...) „Vajha a francia történetírás leróhatná már egyszer hálájának adóját a magyarsággal, a nemzetek hősével szemben. E nemzet hősi példájával fölemel és megnemesít minket. A magyar hősiesség a magas erkölcs megnyilatkozása.” Ibsen, Carducci, valamint Heine verset írt a magyarokhoz ugyanakkor, amikor Victor Hugót (1802-1885) szabadságharcunk e szavakra ihlette: „Magyarország a hősök nemzete. Németország az erényt, Franciaország a szabadságot, Olaszország a dicsőséget képviseli a nemzetek sorában. Magyar- ország a hősiesség megtestesülése.” Saint René Taillandier (1817-1879) az elnyomatás idején jelentette ki, hogy „a magyar nemzet nem pusztulhat el, ha sírba tennék is, előbb-utóbb fel fog támadni”. Vautrier ugyancsak francia politikus írta e század elején: .Magyarország múltja fényes, de a jövő még dicsőbb sorsot tart fenn számára. E jobb sorsra érdemes nemzetet Ausztria úgyszólván elfalazta Európától, hogy egyrészt annál szabadabban zsákmányolhassa ki, másrészt, hogy a külföld a függetlenség után sóvárgó magyarság panaszait meg ne hallhassa.” Elisée Reclus (1837-1916) nagy földrajztudós szerint: .Magyarország rendkívüli előnye, hogy szoros értelemben vett földrajzi egység. Földrajzi szempontból Európa egyik legösszefüggőbb területe. Bármim alakuljon is Közép-Európa sorsa, bizonyos, hogy a magyarság mindig a legjelentékenyebb szerepet fogja játszani a Kárpátok által körülvett óriási arénában...” Keyserling német filozófus, Európa nemzeteit sorra véve úgy találta, hogy „a magyar őrzi mindmáig azt a szellemet, amely Európát megteremtette. A legarisztokratább nemzet, amely ma Európában található. Szabad, nagylelkű, önfeláldozó”. Bismarck (1815-1898), az egységes Németország megalkotója is elismeréssel szólt rólunk. Tőle származik az a kijelentés, hogy .különös nép a magyar, de nekem nagyon tetszik”. A múlt század közepétől az amerikaiak is figyelemmel kísérték a magyarság helyzetét. Így Roosevelt (1858-1919) az USA elnöke, 1910-ben nálunk tett látogatása alkalmával ezt jelentette ki. „Az egész civilizált világ adósa Magyarországnak az ő múltjáért” A húszas évektől számos részvétnyilatkozat jelenik meg. Olaszországban D’Annunzio 1926-ban megállapítja: .Mindaddig, amíg Magyarországnak nem szolgáltatnak igazságot, a Duna-medence kérdéseit nem lehet végérvényesen rendezni.” I. Garvin angol publicista 1925- ben írja: „Valamennyi legyőzött nép közül a tehetséges, felsőbbséges magyar népnek jutott a leggonoszabb sors.” Lord Sydenham. az angol felsőház tagja, 1927-ben kiadott könyvében írja: „A legélénkebb részvéttel nézem ezt a dicsőséges múltú, büszke népet, mely most a kisantant jól felfegyverzett népeinek gyűrűjébe van bezárva.” A győztes államokban megjelent nagyszámú magyarbarát munka közül a legnagyobb visszhangot Lord Rother- mere 1927. június 27-én a Daily Mailben megjelent cikke jelentette, melyben megállapítja: „Az új európai határok igazságtalansága állandó veszedelme Európa békéjének. Azok a kezek, amelyek a mai politikai helyzetet létrehozták, a jövő háború magvait hintették el.” Mac Cart- ney angol történetíró 1934-ben megjelent könyvében hasonló együttérzéssel ír rólunk. Végezetül idézzük Petőfit, akivel egyetérthetünk abban, hogy: „Európa színpadán mi is játszottunk, s nem volt a miénk a legkisebb szerep.” Z1LIZ1 TIHAMÉR „S<fty nem^etttéí dem tpvpfunk tzíMévalák... ”
