Új Szó, 1996. szeptember (49. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-21 / 221. szám, szombat
1996. szeptember 19. puBLicisztika - hirDetéS ÚJ SZ Ó L9 J Lánykereskedők Rimaszombatban TA SR-hír Lánykereskedelem, zsarolás és nemi erőszak elkövetése miatt emelt vádat szerdán a rimaszombati ügyész két 27 éves, büntetett előéletű férfi, egy 19 éves, eddig büntetlen személy, valamint egy 17 éves fiatalkorú ellen. A négy rimaszombati férfi ez év augusztusában megvert és megerőszakolt egy 18 éves nyustyai lányt, majd a csehországi Ústí nad Labembe vitték, ahol prostitúcióra kényszerítették a sértettet. A fiatalkorú kivételével a gyanúsítottak vizsgálati fogságban várják az ítéletet. Nyitrán egy 38 éves, már büntetett verebélyi férfi ellen kezdődött eljárás szerdán. A férfi 1993-1995-ben többször is megerőszakolta 19 éves mostoha lányát, valamint fajtalankodásrá kényszerített egy 15 éves lányt is. A tettes korábban szintén nemi erőszak elkövetéséért már ült börtönben. NEZZE VELÜNK! A Szlovák Televízió magyar adása ma 10.50-kor A Hírmagazin tartalmából: • Elhurcoltak és kitelepítettek emlékműve Udvardon • A deportálások - Vadkerty Katalin könyve • Új évad a komáromi Jókai Színházban - beszélgetés Mokos Attila megbízott igazgatóval • Lipcsey György kiállítása a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeumban • Stúdió Erté nyolcadszor Érsekújvárban • Kovács Kati - Vangelis Szlovákiában Műsorvezető: Pék Zoltán KÖZLEMÉNY A Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom szenei alapszervezete 1996. szeptember 22-én (vasárnap) 15.00 órakor a kultúrház nagytermében találkozót szervez Csermák József olimpiai bajnokkal, aki 1952-ben Helsinkiben kalapácsvetésben nyert aranyérmet. Az élménybeszámoló további résztvevője Orosz Csaba kenus, aki az idei atlantai olimpián képviselte Szlovákiát. Mindenkit szeretettel vár az MKDM szenei vezetősége. K-177 NYITRÁN ELKEZDŐDÖTT A NEMZETKÖZI SZÍNHÁZI FESZTIVÁL Átadták a kritikusok díjait Jelenet az évad legjobb előadásának tartott, Ahogy tetszik című Shakespeare-darabból, melyet a Szlovák Nemzeti Színházban Eszenyi Enikő rendezett (Jana Nemčoková felvétele) U] Szó-tudósítás Tegnap délután Nyitrán az Andrej Bagar Színház előtti agórán színházi vásárral vette kezdetét a nemzetközi színházi fesztivál. Az első napon az eperjesi Duhnovics Színház és a Szlovák Nemzeti Színház előadásait láthatta a közönség. A poszonyiak Csehov Cseresznyéskert című drámájának előadása után a stídiószínházban a szakma, a támogatók és az újságírók jelenlétében lapzártánkkal egyidőben adták át a kritikusok díjait. Az elmúlt színházi évad legjobb előadásának a Szlovák Nemzeti Színház Ahogy tetszikjét tartották. A legjobb rendező díját a Shakespeare-mű magyar rendezője, Eszenyi Enikő kapta meg. De ennek a produkciónak az alkotói közül vehette át a legjobb színésznőnek járó díjat Diana Mórová, valamint a legjobb szcenográfia díját a budapesti Kentaur. A hat napon át tartó fesztivál idején az érdeklődőknek szeptember 25-én Nyitrán is alkalmuk lesz látni az évad legjobbnak tartott színházi elődását. (d-n) PÁRTOK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓI TA SR-tudósítás A SZLOVÁK NEMZETI PART tudatában van annak, hogy mi akadályozhatja meg a halálbüntetés visszaállítását, de információkkal rendelkezik arról is, hogyan változott a nyugateurópai országok állampolgárainak a véleménye erről a kérdésről. Ezt Bartolomej Kunc parlamenti képviselő nyilatkozta annak kapcsán, hogy az SZNP népszavazást kezdeményezett a halálbüntetés visszaállításának támogatására. Kunc szerint pártja ennek ellenére nem lesz képes meggyőzni sem az ellenzéket, sem a kormánypártokat,arról, hogy ebben a kérdésben változtassanak álláspontjukon. Kunc a köztársasági elnök hivatalának a Grassalkovich-palotába való költöztetésével kapcsolatban kifejtette: Michal Kováénak ebből az alkalomból „nem hivatalos fogadást kellene adnia, melyről nem hiányozhatna Vladimír Mečiar és a kormány tagjai sem". Mindez az első lépések megtételét jelentené a két vezető politikus megbékéléséhez vezető úton. - Bizonyítékok vannak arról, hogy Vladimír Mečiar miniszterelnök politikája ellentétes a kormányprogrammal - nyilatkozta František Šebej, a DEMOKRATA PÁRT alelnöke. Véleménye szerint ugyanis a kormányfő a téglamezei sportcsarnokbeli DSZM-nagygyűlésen tett kijelentéseivel EU- és NATO-ellenes hangulatot keltett hívei körében. - Mečiar nyílt kampányt kezdett Szlovákia euro-atlanti integrációja ellen, amit nyilvánosan, a társadalom legszélesebb rétegeinek kell elítélni - vélekedett a párt alelnöke. A Demokrata Párt támogatja Ivan Hudec kulturális, Eva Slavkovská oktatási és Peter Baco földművelési miniszter leváltását, mivel mindhármuk tevékenysége káros Szlovákiára nézve. LONTÓ Háromnapos emlékünnepség A 750 lakosú, lévai járásbeli Lontó községben a hét végén a falu első írásos említésének 760. évfordulójára emlékeznek. Az önkormányzat által szervezett emlékünnepség tegnap este kezdődött a helyi képviselő-testület ülésével. Ezt követően az első világháborús emlékművet koszorúzták meg a község elöljárói. Este a művelődési házban tartott kulturális műsorral zárult az ünnepségsorozat pénteki programja. Ma 10 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, melynek keretében felszentelik a község címerét, pecsétjét és zászlaját. Ezután kerül sor a II. világháború áldozatainak a tiszteletére állított emlékmű leleplezésére. Délután szórakoztató műsor, majd falubál lesz. A vasárnapi sportrendezvények után Koós János és vendégei lépnek fel a Koós-kabaré című műsorban. Az ünnepség este ér véget: ismert pozsonyi művészek szerepelnek a Fel a fejjel, Hermina! című előadásban. (km) A MAGYAR DRAMA NAPJAN Gondolatok a nincsről 1883. szeptember 21-én mutatta be a Nemzeti Színház Paulay Ede rendezésében Madách Imre Az ember tragédiája című drámáját. Ez ma már több, mint színház- és irodalomtörténeti tény, hiszen szeptember 21-e a magyar dráma napja lett. Jókedvű drámaírói versenyt rendeznek, ünnepi hangulatú előadásokat tartanak, talán a legtöbb helyen akkor éppen magyar szerző művét játsszák a színházak. Tehetnék ezt mifelénk is, hiszen a kassai Thália Színház műsoron tartja Ratkó József Segítsd a királyt! című drámáját, s az alkalmon túlra tekintve megállapítható, hogy a komáromi Jókai Színház is folyamatosan játszik magyar drámákat. Madách és Ratkó drámái kapcsán jut eszembe néhány, az ünnepnap hangulatán messze túl mutató dolog. A hetvenes-nyolcvanas években még voltak szlovákiai magyar irodalmárok, akiknek kölönböző minőségű próbálkozásai színpadra kerültek. Talán nem is volt évad, hogy egyik vagy másik színházunk ne vállalkozott volna valamely szlovákiai magyar szerző drámájának ősbemutatójára. Méltán gondolhatta azt az ember, hogy a drámai zsengékkel próbálkozók a rendszerváltás után ostromolni fogják a dramaturgokat és színházi lektorokat újszemléletű darabjaikkal. Néhány, a színház körül lebzselő fiatal irodalmár kurta kísérleteiről tudva is remélhettük: újabb drámák születnek majd. Nem így történik. Pedig Madách Imre nem élhette meg legnagyobb művének bemutatóját. Ratkó József első bemutatott drámája pedig folytatás nélkül maradt - a költő korai halála miatt. És mégis bizonyít valamit ez a két drámatörténeti tény. Lehet úgy írni drámát - mégha nem is szívderítő távlat -, hogy a bemutató legcsekélyebb lehetőségét sem látja a szerző. Lehet úgy is drámát alkotni, hogy a költői invenció segíti át a szerzőt a színpadi és drámai forma támasztotta különleges igény kötelezően leküzdendő akadályain. Színházaink egyegy jó dráma reményében szakmailag segítenék a vállakozókedvű szerzőket, de a többi írói eltökéltség és gondolatok nélkül megvalósíthatatlan. Talán majd jövő ilyentájt ősbemutatóval ünnepelhetjük mifelénk is a magyar dráma napját. DUSZA ISTVÁN KOMAROM Évkezdés a városi egyetemen Tegnap délelőtt a komáromi Tiszti Pavilon dísztermében megkezdődött a tanév a soproni Benedek Elek Pedagógiai Főiskola 19 elsőse számára. Tanulmányaikat a főiskolának a Komáromi Városi Egyetemen indított levelező tagozatán kezdik meg. A soproni felsőoktatási intézmény az 1996/97-es tanévben szerepel először pedagógiai főiskolaként, korábban Óvóképző Főiskolának hívták. A névváltozástól függetlenül a mostani elsősök, hasonlóan a korábbi évfolyamok hallgatóihoz, hároméves képzésben részesülnek. A soproni főiskola levelező tagozatának három évfolyamában összesen 63 szlovákiai magyar fiatal tanul a Komáromi Városi Egyetemen. Egyébként a városi egyetemen az 1996/97-es tanévben is három magyaroszági felősoktatási intézmény indít levelező tagozatot: a már említett soproni főiskolán kívül a győri Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola, illetve az Élelmiszeripari és Kertészeti Egyetem Kecskeméti Kertészeti Főiskolája. Az utóbbi két intézményben a képzés időtartama négy év. (km) Agrofórum '96 Kassán U) Szó-hír Vasárnapig tart a Technika Házában rendezett mezőgazdasági kiállítás. Az épület előtt kombájnok, traktorok, ekék és más gépek, valamint műszaki berendezések sorakoznak, bent pedig az élelmiszer-ipari termékek uralják a „teret". Az erőgépek közül a német gyártmányú, 145 lóerős Agrotron traktor hívja fel magára a figyelmet, de nem azzal, hogy „csak" 2,3 millió koronába kerül, hiszen bemutatnak drágább portékák is... Sok földműves megáll a diószegi gabonanemesítők standja előtt, a kistermelőket pedig a szobránci HUK cég üvegházai érdeklik leginkább. Néhány látogatótól azt hallottuk, többet várt a kiállítástól. Ugyanakkor találkoztunk elégedett emberekkel is. (g-f) Eperjes Csirkeárak Szlovákiában (fagyasztott csirke belsőségekkel) 72,00* Kassa i 68,50 (61.40) Besztercebánya 68,50 (61.40) Rimaszombat (66,00**) 72,00 72,30 (66,30) Pozsony 64,00 (62,00) Léva 68,00 (66,00) *úra kilogramonként koronában a 38. héten **úra kilogramonként korondban a 31. héten Forrás: Földművelési Minisztérium GRAFIKON: TA SR OECD-JELENTES POZSONY PÉNZPOLITIKÁJÁRÓL Óvatos és tartózkodó A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) jelentése szerint a szlovák költségvetés alakulása arról tanúskodik, hogy a kormány pénzpolitikája óvatos és tartózkodó. Az 1993as nehéz éwel szemben, amikor a hivatalok számára gondot jelentett az adózási rendszer megváltoztatása, az utóbbi évekre a kiadások és bevételek szigorú ellenőrzése jellemző. Az OECD szakértői szerint mindezt a vártnál jelentősebb gazdasági fejlődés is bizonyítja. Ennek eredménye a kiegyensúlyozott költségvetési mérleg és az egy főre eső nemzeti össztermék növekedése. Az állami bevételek súlypontját az árukból és szolgáltatásokból befolyt adók alkotják, 1996-ban ezek összege az állami bevételek 50 százalékát képezte. Szlovákia 1995. évi költségvetése a tervezett ötszázalékos gazdasági növekedés, valamint a kilencszázalékos infláció és a tizennégy százalékos munkanélküliség tükrében lett kialakítva. A jelentés szerint a helyi államigazgatási szervek kiadásai és bevételei a kormányszektor más területeivel összehasonlítva kiegyensúlyozottak voltak. A helyi államigazgatási szervek költségvetése a természetes személyek adójának 23,6 százalékából, a jogi személyek adójának 3,3 százalékából, az útadó 30 százalékából, valamint az ingatlanadókból került ki. Az értékelés szerint az új területi beosztás életbelépésével változhat az államigazgatási szervek pénzügyi struktúrája, attól függően, hogy például az oktatás és a kultúra finanszírozása kinek a hatáskörébe kerül majd. - A hatáskörök decentralizálása elősegíthetné a nyilvános szolgáltatások hatásosságát. Viszont az idei költségvetés nem számolt a területi-közigazgatási reform nyomán előállt változásokkal - állapítja meg az OECD jelentése. TA SR Létfenntartási költségek a világ nagyvárosaiban (adatok százalékban) Tokió 200 New York = 100 Forrás: The Economist GRAFIKON: TASR