Új Szó, 1996. július (49. évfolyam, 152-177. szám)

1996-07-03 / 154. szám, szerda

1996. július 1. PA

NOR

Á

MA ÚJ SZ

Ó 7 7 | SZIGETI LASZLO: Mi történt azóta? Alig néhány napja múlt egy éve, hogy a hatalom önkénye leváltotta tisztségéből az alternatív oktatás ellen tiltakozó négy magyar gimnáziumi igazgatót, kiváltva a szlovákiai magyarság tiltakozását. A dél-szlovákiai városokban ezrek emelték fel szavukat a teljes anyanyelvű oktatás és a jogtalanul leváltott igazgatók tisztségükbe való visszahelyezése mellett. Forró volt a tanévzárás, s csak nehezen csillapodtak a kedélyek. Most újra Itt az iskolaév vége, s úgy tűnik, a tavalyi eufóriából nem sok maradt. Vagy talán nincs rá okunk, hogy nyugtalankodjunk? Úgy érezzük, elmúlt a veszély, nincs miért tiltakoznunk? A nemrég tartott komáromi tiltakozó nagygyűlésen megjelentek száma erre enged következtetni. Őszintén bevallom, nagyobb tömegre számítottam. Aki számba veszi a szlovákiai magyar oktatásügy elmúlt 12 hónapjának eseményeit, rádöbben, hogy a helyzet semmivel sem jobb a tavalyinál. Sőt! Igaz, hogy most nincs alternatív oktatási fóbia, de van sok más egyéb, ami legalább annyira veszélyes'lehet, mint az ún. alternatív oktatás bevezetése. Az oktatási minisztérium és a tanügyi hivatalok nem tétlenkedtek az elmúlt időszakban sem. Nem a parlamenti törvényhozás szintjén születtek a rendeletek, hanem pártpolitikai érdekeket szolgáló hivatalnokok döntöttek a magyar iskolák sorsáról. Taktikát és módszert változtatva tovább szorgoskodtak azon, hogyan tudnának olyan körülményeket teremteni, amelyek teljes mértékben „biztosítanák a szlovákiai magyarok jövőbeli érvényesülését az ország egész területén", és „teljes értékű állampolgárokká való integrálásukat" (ezek szerint még nem vagyunk azok?). Igaz, hogy nem került sor egyszerre tömeges igazgatóleváltásokra, de nem múlt el hónap, hogy egy-két vezető tisztségben levő személyt ne távolítottak volna el. Többen önként távoztak, ily módon tiltakozva a hatalom arroganciája ellen. Megítélésem szerint az egy lakosra eső leváltott iskola- és óvoda igazgatók számát tekintve Szlovákia világelsőségre tett szert. Intézkedések, utasítások, rendeletek és parancsok sokasága látott napvilágot az utóbbi évben, melyeknek jelentősége abban nyilvánul meg, hogyan lehet csonkítani, csorbítani, csökkenteni iskoláink magyar mivoltát. Mert mitől is nevezhetünk magyar oktatási nyelvűnek Szlovákiában egy iskolát? Attól bitosan nem, hogy magyarul nem tudó igazgató áll az élén, attól sem, hogy magyarul nem vagy alig tudó pedagógusok oktatnak benne. Attól sem, hogy a pedagógiai dokumentációt államnyelven kell vezetni, hogy Petőfi János vitézét az állam nyelvén kell beírni az osztálykönyvbe. A bizonyítványok kétnyelvűségének megszűnése sem erősíti iskoláink magyar jellegét. Akadt már példa arra is, hogy a magyar oktatási nyelvű iskolában a tantestületi gyűlést is államnyelven tartották meg. Még iskolaépületeink megjelölésének módjáról is utasításokat kaptunk, nehogy az éppen arra járó magyarul is el tudja olvasni, milyen intézményről van szó. Az iskolapecsétekről már nem is beszélek. Mitől marad magyar az az iskola, ahol az államnyelv oktatásának heti óraszáma már lassan meghaladja az oktatási nyelv, az anyanyelv heti óraszámát? Hol marad a magyar iskola tekintélye, ha az alapiskolás magyar diák a tantárgyi versenyen nem kap anyanyelvű feladatlapot, ha a magyar tanítási nyelvű középiskolába felvételiző diáktól megvonják eddig létező jogát, hogy anyanyelvén felvételizzen? Hogyan fejlődhet iskolahálózatunk, ha egyes járási tanügyi igazgatók csak szlovák oktatási nyelvű osztályok létesítésére hajlandók, s az alacsonyabb létszámú magyar osztályokat megszüntetéssel, illetve összevonással fenyegetik? Hogyan bővüljön iskoláink sokrétűsége, ha új iskolák megnyitására még akkor sem kapunk engedélyt, ha magániskoláról van szó? Hogyan bízhatunk az oktatásügy terén a helyzet javulásában, ha a hatalom elveti az önkormányzatiság elvének érvényesülését, ha az új közoktatási törvény alkotásában nem vehetünk részt? S mindezek után a hatalom azzal vádol minket, hogy az oktatásügy terén is fokozzuk követeléseinket. Nevetséges. Hogy ki és mit fokoz, a fentiekből teljesen világos. Van tehát miért szólnunk, miért tiltakoznunk. A mai magyar oktatási nyelvű iskolák szellemiségüket, feltételrendszerüket, jogi kereteiket tekintve nem azonosak az évekkel ezelőttiekkel. Azonban ha minden utasítást, rendeletet birkamód végrehajtunk, ha fejünket lehajtva, csöndben vállaljuk a cinkosságot, ha részt vállalunk iskoláink, intézményeink jellegének megváltoztatásában, ha a parancsuralom bólogatójánosaivá válunk, egy napon arra ébredünk, hogy önmagunk tettük magyar iskoláinkat hibrid intézményekké. Ne a puhatestűek kishitűségével végezzük pedagógiai hivatásunkat, hanem gerinces emberekhez méltó kiállással vállaljuk a küzdelmet. Itt az ideje, hogy fölemeljük a fejünket és vállaljuk küldetésünket, mely a magyar iskolák megmaradását szolgálja. Homogenizáló minisztériumi tudathasadás Mint arról lapunkban már hírt adtunk (Óvoda a Város szélén, 1996.5.29), az oktatási minisztérium kezdeményezésére a Dunaszerdahelyi Járási Tanügyi Hivatal úgy döntött, hogy egynyelvűsíti a somorjai Szél utcai és Mária utcai - jelenleg még vegyes óvodát. A Szél utcai magyar osztályt a Mária utcai óvoda, a Mária utcai szlovák osztályt a Szél utcai óvoda épületébe helyezi át, alaposan megnehezítve a szülők dolgát, akik reggelente jóval hosszabb utat kényszerülnek megtenni munkába indulás előtt gyermekeikkel. A Szél utcai óvodát látogató magyar gyermekek szülei tiltakoztak a tanügyi igazgatóság döntése ellen. Levelüket a tanügyi igazgatóságnak és az oktatási minisztérium illetékes osztályának címezték. Petíciójukat támogatta a városi önkormányzat és a Szél utcai óvoda szlovák osztályát látogató gyermekek szüleinek közössége is. Az eredmény vajmi sovány. A tanügyi igazgatóság legújabb döntésének értelmében ugyan maradhatnak az osztályok - de csupán egy évre. Hogy utána mi következik, könnyen kitalálható, ha figyelembe vesszük, hogy a rendelkezés a Szél utcai magyar osztályt a Mária utcai óvoda, a Mária utcai szlovák osztályt pedig a Szél utcai óvoda igazgatónőjének hatáskörébe utalta, mint kihelyezett osztályokat. S hogy abszolút vesztese is legyen az ügynek, a tanügyi hivatal a Szél utcai - jelenleg még vegyes - óvodát közmegelégedésre igazgató Molnár Máriát le kívánja váltani tisztségéből, azzal az indoklással, hogy kvalifikációja nem felel meg a 41/96 sz. minisztériumi rendelet által megszabott követelményeknek. A döntés annak ellenére született, hogy a megbeszélésen, amelyen a tanügyi hivataj, a városi önkormányzat és a Szél utcai szülők képviselői vettek részt, és a tanügyi tárca képviselője nem engedélyezte Fóthy János alpolgármesternek, hogy magnóra vegye a beszélgetést, nem volt arról szó, hogy a status qdo csupán egy évre érvényes. S noha a tanügyi illetékesek szóba hozták az óvodaigazgatónő "nem megfelelő képesítését", az is csupán mondva csinált ürügy, mivel Molnár Mária státusának megfelelő kvalifikációval rendelkezik. Ján Jaraba tanügyi igazgató valószínűleg elképzelhetetlennek tartja, hogy egy szlovák és magyar osztályokat működtető intézmény élén magyar nemzetiségű vezető álljon. Erre szóban tett is célzást, írásban persze nem adta, tudva, hogy ez egyértelmű diszkriminációt jelent. Most már csak az a kérdés, védelmébe veszi-e a városi önkormányzat saját polgárait és azok érdekeit, sarkára tud-e állni az önkényeskedő oktatási szervekkel szemben? Eddig minden jel arra mutat, hogy a somorjai önkormányzat tudja, mivel tartozik a választópolgároknak. Kérdés, hogy az adófizetők pénzéből élő minisztérium és tanügyi hivatal hajlanfiáre partnerként kezelni a somorjai adófizető polgárokat és respektálni konkrét kívánságaikat? Az ugyanis, amit az oktatási minisztérium és kiszolgáló szerve, a tanügyi hivatal a somorjai óvodák esetében csinál, nem más, mint a város lakóinak mindennapi életébe való durva és tökéletesen indokolatlan beavatkozás. A homogenizálás, ami alatt a minisztérium az óvodák egynyelvűsítését érti, mesterséges megváltoztatása egy természetes, mindenki által elfogadott és tiszteletben tartott állapotnak, a kétnyelvűségnek. Somorja ugyanis, ahol a lakosság 71,2 százaléka magyar és 28,5 százaléka szlovák nemzetiségű, nem homogén. Nem homogének az óvodák sem, amelyek a lakókörzetek igényeinek megfelelően létesültek. Az, hogy egy épületben működtek a szlovák és magyar osztályok, mindeddig senkit sem bántott, senkinek sem okozott problémát. Olyan természetes volt, hogy gondolkodni sem gondolkodott el róla senki. A somorjaiaknak ugyanis nincsenek különösebb nemzetiségi előítéleteik, amit az a tény is bizonyít, hogy a magyar többségű város élén szlovák nemzetiségű polgármester áll. Ezt az - akár ideálisnak és pédaadónak is nevezhető - állapotot igyekszik most mesterségesen megzavarni a minisztérium, semmiféle észszerű érvvel nem indokolható, annál több viszályt és ellenségeskedést szító homogenizáló rendelkezésével. Ugyancsak elgondolkoztató, miféle célt követ ezzel az oktatási tárca, amely oly szívesen hangsúlyozza az integráció fontosságát, és az ún. alternatív oktatás elleni tiltakozást önkéntes nyelvi gettóba vonulásnak, izolációs törekvésnek minősítette, olyan izolációnak, amelyet Milan Ferko, az államnyelvtörvény atyja egyenesen fasizoidnak titulált a minap a Slovenská republika hasábjain (Na počiatku bolo slovo, 1996.6.29.). A homogenizálás ellentmond a minisztérium saját programjának is, mivel az egyértelműen a magyar oktatási nyelvű iskolák kétnyelvűsítését tartja elsődleges feladatának. Ezt a célt követte a szülők masszív tiltakozásán megfeneklett alternativizálási kísérlet és ezt követi a nagy titokban készülő, decemberben beterjesztendő új iskolai törvény is, amely már az alapfokon négy tantárgy szlovák nyelvű oktatását kívánja kötelezővé tenni a magyar tanítási nyelvű iskolákban. De ha homogenizálás, akkor miért nem következetes? Miért nem tartja a minisztérium kívánatosnak a magyar óvodák és iskolák egynyelvűségét, s miért tilatkozik kézzel-lábbal a közös igazgatású iskolák szétválasztása ellen? A minisztérium maga sem tud erre válaszolni, valós célját, az asszimilálás vágyát ugyanis nem vallhatja be, ez - főleg külföldön - nem szalonképes, más érvet, indokot pedig nehezen talál. Felnőtt, adófizető állampolgárok mindennapjainak megnehezítését, megszokott környezetükből kicibált gyerekek rossz közérzetét valóban nehéz megideologizálni. A minisztérium a következő indoklással rukkolt elő, amikor petícióikkal színvallásra kényszerítették a somorjai szülők: "A Dunaszerdahelyi Járási Tanügyi Hivatal az óvodaigazgatónők irányító, módszertani és ellenőrző tevékenysége minőségi javításának szükségletéből kiindulva, a nevelési-oktatási folyamat színvonalának fokozása, valamint a gyermekek kommunikációs képességeinek intenzívebb fejlesztése (...) érdekében hajtja végre a Szél utcai és a Mária utcai óvodák osztályainak cseréjét." Ez mind szépen hangzana, ha a homogenizálás végrehajtásával megbízott tanügyi hivatalnak valóban szívügye volna a szakmai színvonal javítása. Hogy nem az, bizonyítja annak a járásbeli több mint harminc óvónőnek az esete is, akiktől csupán azért vonta meg a személyi juttatást, mivel részt vettek Dunaszerdahelyen a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége által rendezett szakmai előadáson. S ahol a szakmai színvonal és a felsorolt egyebek csakis nemzetiségi alapon történő fölösleges hurcolkodtatással, a magyar nyelvű óvoda perifériára szorításával érhetők el, ott a tanügyi tárca szakmai felkészültségével és emberi kvalitásaival vannak bajok. A szomorú az egészben csak az, hogy a minisztérium homogenizálási elképzeléseihez maguk a somorjaik nyújtották tálcán az ötletet. Amikor ugyanis a bölcsőde megszűnésével félig üressé vált Gazdasori óvodát iskolává akarták átalakítani és az óvodásokat más óvodákba széthelyezni, az érintett szülők petícióban tiltakoztak az oktatási minisztériumnál, s érveik között szerepelt az is, hogy a Gazdasori az egyetlen nem vegyes, tisztán szlovák nyelvű óvoda a városban, márpedig olyan óvodában, ahol magyar osztály is van, a szlovák csoportot látogató gyerekek nem tanulnak meg rendesen szlovákul. A petíció írói csak azt felejtették el közölni, hogy nem a magyar óvodások akadályozzák a szlovák csoportos gyerekeket abban, hogy jól beszéljenek szlovákul, hanem az a sajátos körülmény, hogy zömüknek nem szlovák az anyanyelve. Magyarok az istenadták. A Szél utcai óvodában még ilyen problémák sem léteznek, mivel a magyar osztály szinte hermetikusan el van zárva a szlováktól. Még az udvaron is külön játszanak. Egy ilyen udvari játszogatás alkalmával a szlovák csoportot látogató egyik gyerek, aki szlovákul csak annyit tud, hogy „panyi utyityelka", közelebb merészkedett a magyar ovisok csoportjához, és hívta távolabb futkározó társát is: „Gyere, verjük meg a magyarokat!" A magyar óvónéni aztán odament hozzá és elmagyarázta neki, hogy ő is magyar. A fiúcska ugyancsak álmélkodott. A minisztérium homogenizálási terve valószínűleg az ilyen szituációk kiküszöbölésére született. Nehogy megtudja az a rengeteg szlovák ovit látogató somorjai magyar gyerek, hogy magyarnak született. VOJTEK KATALIN Dr. Gaál Imre: „Feljelentést tettem a rendőrségen" Mint arról lapunkban korábban beszámoltunk, március végén a tornaijai gimnázium magyar diákjainak szülői munkaközössége nagygyűlést hívott össze. A megjelent szülők petíciót fogalmaztak és küldtek Eva Slavkovská miniszterasszonynak, amelyben kérték a tárcavezetőt, hogy vizsgáltassa ki és hozza nyilvánosságra, kik írták alá azt a neki címzett levelet, amelyben rágalmazták dr. Gaál Imrét, a gimnázium tanárát. Az említett levél miatt a minisztérium ellenőrzést rendelt el a tornaijai gimnáziumban: a tanfelügyelő leginkább dr. Gaál Imre történelemtanár óráira volt kíváncsi. A szülők által írt petícióra a napokban érkezett meg a válasz. Ennek kapcsán beszélgettünk az ügy érintettjével, dr. Gaál Imre tanárral. - A városban többen tudni vélik, hogy a levél csupán alibi volt, az ellenőrzés igazi oka szerintük másban rejlik. Ön is így látja? - ítélje meg ön; én elmondom az előzményeket, amelyek az 1994/95-ös tanév végére nyúlnak vissza. Akkor összehívták a szülőket és véleményt kértek tőlük az alternatív oktatás bevezetéséről. A szülők keményen felszólaltak a tanárok ellen, és felszólítottak bennünket, hogy tegyünk meg mindent az alternatív oktatás bevezetése ellen. Ekkor én szót kértem és elmondtam, hogy bennünket, pedagógusokat figyelmeztettek, ne avatkozzunk az ügybe, hadd döntsenek a szülők. Sajnos, úgy tapasztaltam, hogy feletteseim a felszólalásomat egyfajta állásfoglalásnak tekintették és úgy ítélték meg, hogy beavatkoztam, pontosabban, hogy iskolánkban meghiúsítottam az alternatív oktatás bevezetését. Ez volt az egyik eset, amely elindította ellenem a lavinát, a másik közvetlen a tanév elején, szeptember 4-én történt. Az Új Szó szombati számában megjelent a felhívás, amelyet a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége a rimaszombati tanácskozásáról adott közre. Hétfőn kértem a kollégákat, hogy az alapszervezetünkön keresztül nyilvánítsunk véleményt. Mondanom sem kell, hogy ez az ötletem nem tetszett mindenkinek, vezetőink elzárkóztak a véleménynyilvánítástól, s a gyűlésből sem lett végül semmi. Néhányan mégis összejöttünk, persze nem hivatalosan és megvitattuk a felhívás tartalmát. - A miniszeterasszonynak küldött levélben, gondolom, mindezt megírták a „magyar" s züiők. - Nem, abban a levélben egészen másról van szó. A Magyar Kerszténydemokrata Mozgalom tornaijai alapszervezetének elnökeként januárban felszólaltam a Zoltán-kerti nagygyűlésen, amelyen elmondtam néhány idézetet. A verssorokat forgatták ki a levél írói és olyanokat állítottak rólam, ami nem igaz, tehát megrágalmaztak. - Én úgy tudtam, hogy a levelet senki nem írta alá: névtelen levélről beszéltek a szülők. - Igen, a tanfelügyelő mindaddig névtelen levélről beszélt, amíg elzárkóztam annak a vélményezése elől, mondván: „névtelen levelet nem fogok véleményezni". Akkor derült ki, hogy nem névtelen. Úgy három-négy méter távolságból megmutatták az ominózus levelet: a szöveg alatt láttam az aláírásokat, de nem tudtam elolvasni. „Hiszen szlovák osztályokban nem tanítok, sőt nem is helyettesítettem" érveltem. „Magyar szülők írták" - hangzott a válasz, ami váratlanul ért. De nemcsak engem, a szülőket is. Az egymásra mutogatás helyett tanácskozást hívtak össze, petíciót fogalmaztak, amelyet körülbelül háromszázan írtak alá. Szinte minden magyar szülő aláírta: ebben kérték a miniszterasszonyt, hozza nyilvánosságra, kik azok a magyar szülők, akik az ominózus levelet aláírták. A válasz megérkezett; különböző indoklást tartalmaz, de a szülők kérdésére nem adott választ. Ezek után ismeretlen rágalmazók ellen feljelentést tettem a rendőrségen. FARKAS OTTÓ Nyári egyetem A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége az idén ismét - immár ötödik alkalommal - megrendezi a pedagógusok nyári egyetemét. A rendezvényre július első két hetében kerül sor Rimaszombatban és Deákin. Rimaszombat, 1996. július 1-5. Helyszín: Mezőgazdasági Szaktanintézet (Stredné odborné učilište potravinársko-poľnohospodárske, Okružná ul.) Program: 1. Magyar nyelv és irodalom 2. Személyiségfejlesztés az iskolában 3. Konfliktusmegoldó pedagógia Deáki, 1996. július 7-13. Helyszín: művelődési ház Program: 1. Óvodapedagógia 2. Alapiskola 1-4. évf. 3. Konfliktusmegoldó pedagógia 4. Iskolavezetés 5. Ének-zene (a Vass Lajos Kórus összpontosítása) Mindkét helyen gazdag a kiegészítő programok kínálata is (kiállítás a honfoglalásról, Bárdos Ágnes estje, Korzenszky Richárd előadása az 1000 éves iskoláról, tankönyvbemutató, Tompa Mihály nyomában - tanulmányút, a Vass LAjos Kórus hangversenye, stb.). A Rimaszombati NYE július l-jén 14.00 órakor kezdődik, július 5-én 12.00 órakor végződik. Deákin az ünnepélyes megnyitó július 7-én lesz 18.00 órakor, a zárórész (Korzenszky Richárd előadása, az öt év kiértékelése és a Vass Lajos Kórus fellépése) július 12-én 16.00 órakor kezdődik. További információkat az alábbi helyeken lehet kérni: SZMPSZ iroda - 0819 4076 (a NYE kezdetéig) Csúsz Ilona (Rimaszombat) - 0866 22175 Deáki művelődési ház - 0706 4597 (a NYE ideje alatt).