Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-04-23 / 17. szám
1995. április 23. GYERMEKVILÁG BE NEDEK ELEK Mottó úr meg románé Nem tudom, hogy s mint történt, elég az, hogy holló uraság meg rókáné komámasszony nagy barátságot kötöttek. Erdőn-mezőn együtt jártak-keltek, együtt ebédeltek (ha volt mit), egy szó, mint száz, sok országot-világot bejártam, de még ilyen barátságot soha nem láttam. Hanem egyszer mi történt? Az történt, hogy egy kandúr levelet hozott rókánénak, melyben azt írja egy barátja, hogy látogassa meg az erdejében, mert sok ott a jó falat. Rókáné tüstént kiált holló úrért:- Jöjjön kelmed sétálni az erdőbe! Holló úr ráállott. Hát aztán mi történt? Az történt, hogy amint az erdőn sétáltak, holló úr elrikkantotta magát:- Nézzen oda, lelkem komámasszony, jönnek a vadászok! Jaj nekünk, mit tegyünk? Hová legyünk?- Sose féljen, lelkem komám - mondotta rókáné komámasszony van énbennem tizenkét ravaszság, majd kifogok rajtuk! Gyerünk gyorsan az én barlangomba! Nosza, nagy hirtelen kereket oldottak, s egy perc alatt, kettő alatt a barlangba futottak, ottan meglapultak. De a vadászok látták ám, hogy hová bújtak el, s egyenest a barlanghoz mentek, aztán (mert ásót is vittek ám magukkal) elkezdték ásni a barlangot.- Tyű - szűkölt rókáné komámasszony - ennek fele sem tréfa! Hallja csak, holló úr, hány ravaszsága van önkegyelmednek?- Nekem csak egy - felelt holló úr. - És önkegyelmednek hány van ? Mondotta rókáné komámasszony:- Az imént még tizenkettő, de már csak hat van belőle. Közben a vadászok félig beástak a barlangba, s rókáné komámasszony mind beljebb-beljebb szorult.- Mondja, kedves komám, nem szaporodott a ravaszsága? - kérdezte rókáné komámasszony.- Bizony nem - felelte holló úr még mindig csak az az egy van, ami volt.- Hm, hm - hümmögött rókáné komámasszony -, nekem meg már csak három maradt. A vadászok csak ástak, ástak tovább, már egészen közelébe jutottak rókáné komámasszonynak, ő meg szurkolt erősen, s újra kérdezte:- Kedves komám, még mindig nem szaporodott a ravaszsága?- Bizony, bizony még mindig csak ez az egy van - mondotta holló úr, s ahogy ezt mondotta, elterült a földön, mintha meghalt volna. Éppen akkor értek odáig a vadászok. Mondja az egyik: - Dobjuk ki ezt a döglött hollót, minek ez nekünk? Mindjárt ki is dobták. Ahogy kidobták, egyszeribe feltámadt holló úr, akinek csak egy ravaszsága volt, s elrepült. Rókáné komámasszonyt pedig, akinek tizenkét ravaszsága volt, fölön fogták, bizony. Holló úr ezalatt egy fának a legfelső ágán üldögélt, s onnan énekelte ezt a szép nótát: Bőven elég egy ravaszság, jóval többet érsz vele, mint a sokkal, ha a sokból egynek sem vagy mestere! így járt egyszer, egyetlenegyszer pórul, rókáné. V olt egyszer valahol egy rátarti teáskanna. Majd felvetette a büszkeség, mert finom porcelánból égették, mert hosszú csőre és széles füle volt, méghozzá elöl a csőre és hátul a füle. Az egész ritka dolog, emlegette is a teáskanna, hacsak tehette. Hanem a födeléről nem beszélt soha. Tudta miért nem: a födele törött volt, s ha megragasztották is, csorba maradt. Minek beszéljen hát az ember a hibáiról, mikor azt úgyis megteszik helyette mások? A csészék, a tejszínes kancsó meg a cukortartó. - A teáskészlet többi tagja - úgyis többet gondolnak csorba födelére, többet is beszélnek róla, mint szépen ívelő füléről és pompás csőréről. Ezt a teáskanna nagyon jól tudta. „Ismerem őket! - sóhajtotta. - Ismerem a hibáimat is, be is látom, s éppen ezért vagyok szerény és alázatos. De hát nemcsak hibái - erényei is vannak az embernek. A csészéknek fülük van, a cukortartónak födele, de nekem ez is, az is, s ráadásul még valami, ami nekik nincs: csőröm. Ezért vagyok én a teásasztal királynője. A cukortartó és a tejszínes kancsó inkább csak a jó ízlést szolgálja, de az adakozó, az uralkodó én vagyok. Áldás lehetek a szomjazó emberiségre! Az ízetlen forró víz bennem dolgozza fel zamatos itallá a kínai leveleket.” Gondtalan, vidám ifjúságában így elmélkedett magában a teáskanna. Ott díszelgett a terített asztalon, s a legszebb kéz emelgette; de a legszebb kéz ügyetlen volt, s elejtette a rátarti kannát. Ott hevert a teáskanna ájultan a földön, s a forró víz szétfolyt belőle, letörött a csőre, letörött a füle - a födeléről ne is beszéljünk, arról már elég szó esett. Rettenetes csapás volt ez neki, s ami a legszömyűbb: mindenki rajta nevetett, rajta, s nem az ügyetlen kézen.- Sohasem felejtem el azt a pillanatot! - sóhajtotta a teáskanna, amikor később elbeszélte élete töténetét. - Azt mondták rólam, hogy rokkant vagyok, félreállítottak egy sarokba, másnap aztán odaajándékoztak egy szegény asszonynak, aki zsírt kunyerált a konyhán. Koldusbotra jutottam, nem volt tartalma az életemnek, nagyon elkeseredtem. És mégis - akkor kezdődött az én igazi életem. Mert a világon mindenki máshová ér el, mint ahová elindult. Belém földet tömtek, s ez egy teáskannának annyi, mintha eltemetnék. De a földbe aztán virághagymát dugtak, hogy kicsoda, nem tudom, ajándékba kaptam, a kínai levelekért, meg a forró vízért kárpótlásul, meg hogy elfelejtsem letört csőrömet, letört fülemet. A földem befogadta a hagymát, s az enyém lett, a szívemmé vált, eleven szívemmé - addig, tudjátok, nem volt szívem. De akkor élet támadt bennem, élet és erő. Nedvek keringtek a bensőmben: a hagyma csírába szökkent, aztán virágot bontott, s én hordoztam, én voltam a bölcsője. Néztem, nem tudtam betelni a szépségével - boldog voltam, mert boldog, aki másnak tudja áldozni az életét! A virág nem mondott köszönetét nekem, nem is gondolt velem. Mindenki megcsodálta, mindenki megdicsérte. Én meg örültem - bizony, megérdemli a dicséretet a szépséges virág! Egy nap aztán azt mondta valaki: „Jobb cserepet érdemelne!” Akkor kettétörtek, ami nagyon fájt, de a virág sokkal szebb cserépbe került, s ez megvigasztalt. Most itt heverek a szemétdombon, törött cserép vagyok. De az emlékeimet nem veheti el tőlem senki. Rab Zsuzsa átdolgozása *190 éve született a nagy dán meseköltő GARAI GÁBOR Harsog a tavasztól a hajnal. Az állva alvó madarak fölrezzennek, s bolond ricsajjal nyüzsögnek lomb-ernyők alatt. (Részlet) Mesés kérdések: 1. Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, élt egy ember, aki egy reggel, amikor felébredt, elhatározta, hogy ezentúl meséket fog írni a gyerekeknek. Tollából már meg is született A rút kis kacsa, A rendíthetetlen ólomkatona, a Hókirálynő története. Tudod már, hogy ki is a meseíró? * 2. Frédi és Béni, a két kőkorszaki szaki, na és a feleségek, Irma és Vilma igazán vidám perceket szereznek minden tévénézőnek. Te is szereted a róluk szóló rajzfilmsorozatot? Akkor biztosan emlékszel, hogy hogyan is hívják Frédiék kislányát. Na, tudod a választ? * * 3. Carlo Collodi írt egy gyönyörű mesét egy fabáburól, aki megelevenedett, és sok izgalmas kaland során megtanulta, mi is a szenvedés, a kötelességtudat, a szeretet, és ezzel kiérdemelte, hogy igazi hús-vér kisfiúvá váljon. Mi is a címe ennek a mesének? (•rejpuB[B5| pppfouy '£ "o^iug "i ussjspuv ueusuiq such T) Gondolkodom, tehát... MACI SZEMEZ Ő ugyan nem Micimackó, de szereti a mézet. Most azonban nem a mézszerzés lehetőségén töri a fejét, hanem hogy megállapítsa, a Mackó-erdei útjelzőtáblák között van-e két egyforma. Rajta, segítsetek neki! Keressetek két egyforma táblát! Nos, találtatok? Készítette: M. Motycík MEGFEJTÉS Az április 2-ai számunkban közölt feladat megfejtése: L betű; halmaz, csepe- reg, csomóz, kivitel, megreszel, rádió, meggyőz. Nyertesek: Fecske Mónika, Újfalu; Körösi Enikő. Deá- ki; Simsik László, Bátorke- szi; Pastorek Kati, Ógyalla; Busányi Gergő, Tornaija. Szerkeszti: Tallósi Béla
