Új Szó, 1995. december (48. évfolyam, 278-302. szám)

1995-12-29 / 300. szám, péntek

2936 j ÚJ SZÓ BELFÖLD - KÜLFÖLD 1995. december 19. RÖVIDEN Mintegy 90 szakembert ké­peztek ki október 1-ji megalaku­lása óta a Szlovák Hadsereg számára a- Nemzetőrség zsolnai kiképzőközpontjában. Michal Kováč köztársasági elnök üdvözlő levelet küldött a Horvátországban állomásozó szlovák egység parancsnoká­nak, amelyben köszönetet mon­dott feladataik példás teljesíté­séért, egyben jó erőt és egészsé­get, valamint sikeres visszaté­rést kívánt nekik. THE NEW YORK TIMES Demokráciahiány Szlovákiában A szlovákiai események rá­kényszerítették a nyugati kor­mányokat, hogy jelezzék: az or­szág nem felel meg a demokrá­ciával kapcsolatos európai alap­követelményeknek. Nyugati dip­lomaták szerint Mečiar kormá­nya antidemokratikus eszközök­kel próbálja konszolidálni hatal­mát - olvasható a The New York Times című amerikai lap cikké­ben. Kitér a szlovák nyelvtör­vényre: ,,mint számos szlovák törvény, ez is homályosan fogal­maz, s különböző interpretációk előtt nyit teret, ám mindeneset­re nagyon felkavarta a Szlováki­' ában élő magyar nemzetiség ve­zetőit" - írja a lap, idézve Boros Jenő magyar nagykövetet, aki el­mondta: ő attól tart, hogy az ala­csonyabb szinteken lévő bürok­raták a törvényt diszkrimináció­ra használják majd fel. „A világ­nak ezen a részén van egy régi közmondás, amely szerint minél több nyelvet tudsz, annál érté­kesebb ember vagy. Most vi­szont egy új kifejezést hallani: minél több nyelvet tudsz, annál rosszabb szlovák vagy" - nyilat­kozta Boros Jenő. A lap megírja: a nyugati kor­mányok számos üzenetben fe­jezték ki nyugtalanságukat: az EU hivatalos diplomáciai lépésre szánta el magát, az USA arra kér­te a pozsonyi kormányzatot,fek­tessen nagyobb hangsúlyt az „el­térő vélemények iránti toleranci­ára", az Európai Parlament pe­dig határozatában vádolta a szlovák vezetést, hogy politikája nem tartja tiszteletben a demok­ráciát. Amikor Kohl német kan­cellár decemberben egy beszéd­ben Európa jövőjével foglalko­zott, és sürgette az EU kibővíté­sét, 3 jelöltet javasolt: Magyaror­szágot, Lengyelországot és Csehországot. Szlovákia viszont nem szerepelt a listáján. MTI II. kiadás Lapzárta: 22.15 Már tíz áldozata van... (Folytatás az 1. oldalról) A lap arról is tájékoztatott, hogy a szomszédos Lengyelor­szágban egy másfajta kórokozó vírus „ütötte fel a fejét", ám egyelőre semmi sem jelzi, hogy az influenzajárvány második hulláma fenyegetne. A járvány elérte Németországot is A Kelet-Európa felől terjedő influenzajárvány elérte Német­országot is, ahol az ünnepek alatt főleg a keleti tartományok­ban és az ország északi részén nőtt meg hirtelen a vírusos fertőzések száma. Az adatok szerint a karácsonyi ünnepek alatt rekordszámú beteget lát­tak el az orvosok és a gyógy­szertárak Drezdában, Lipcsé­ben, Erfurtban, Schwerinben, valamint Hannoverben és Ham­burgban. A keletnémet nagyvárosok­ban már az ünnepnapok előtt kezdődött, de Hamburgban ép­pen kedden tetőzött a megbete­gedések száma. Az 1,7 millió la­kosú Elba-parti városban kará­csony második napján több mint harmadával meg kellett nö­velni az ügyeletes orvosok szá­mát. Hasonlóan jártak el Berlin­ben is. Az orvosok a következő napokban és hetekben a jár­vány továbbterjedésével szá­molnak. Ukrajna: öt halott Ukrajnában eddig 2 millió em­ber betegedett meg influenzá­ban, s közülük öten meghaltak - jelentette a Reuter az ukrán egészségügyi minisztérium köz­leményére hivatkozva. A múlt héten a minisztérium tisztségvi­selői aggodalmuknak adtak hangot, mert az 52 milliós köz­társaságban akár 9 millió lakost is ágynak dönthet a vírusos megbetegedés. Budapest: látogatási tilalom az újszülöttosztályokon Látogatási tilalmat rendelt el a kórházak újszülöttosztályain szerdától a budapesti tiszti főor­vos. Az intézkedést az utóbbi két hétben megnövekedett influen­zaszerű megbetegedések miatt hozta meg - tájékoztatott az Álla­mi Népegészségügyi és Tisztior­vosi Szolgálat Fővárosi Intézete. A budapesti influenzabizott­ság ülésén a jelenlegi helyzetet influenzajárványt megelőző ál­lapotként értékelte. Az elmúlt héten 14 536 megbetegedést regisztráltak. A szövődményes eseteket, illetve a kórházi elhe­lyezést igénylő betegeket a Fővárosi Szent László Kórház egész Budapest területéről fo­gadja. A tiszti főgyógyszerész je­lezte, hogy a gyógyszertárakban van elegendő mennyiségű láz­csillapító gyógyszer, vitamin és antibiotikum. Az orvosok szerint nem kell attól tartani, hogy Ma­gyarországon a közeljövőben járvány törne ki. Az idős embe­rek, a súlyos krónikus betegek és az egészségügyi intézmé­nyekben dolgozók ingyenesen igényelhetnek vakcinát. MTI Szlovákiai helyzetkép - A múlt hét folyamán - dr. Eva Máderová, az egészségügyi minisztérium járványügyi osztá­lya vezetőjének jelentése szerint - 22,2 százalékkal csökkent a felső légúti megbetegedések, il­letve az influenza száma Szlová­kiában, kivétel csupán a főváros, ahol a náthaláz makacsul tartja magát. Az országban az 52. nap­tári héten 256 580 beteget je­lentettek, 100 000 lakosra né­gyezret. A közép-szlovákiai régió­ban, ahol még két héttel ezelőtt százezer lakosra 7000 megbete­gedés esett, mára javult a hely­zet, nem térnek el az országos átlagtól. A járványügyi szakem­berek örömmel nyugtázzák, hogy a 6-14 évesek körében dú­ló náthaláz, a szünidőnek kö­szönhetően, visszavonulóban van, figyelmeztetnek viszont ar­ra, hogy a 60 évnél idősebbek­nél még makacsul tartja magát. Százöt fertőzöttnél elkülönítet­ték a betegséget okozó influen­zavírus A törzsét, néhány meg­vizsgált beteg esetében viszont többféle vírus okozta a légúti megbetegedést. Az 52. hét folyamán a közép­szlovákiai régióból két halálese­tet jelentettek; az áldozat egy 10 éves kislány, illetve egy 60 éves hölgy, aki miután agyvér­zés érte, halt bele a náthalázhoz hasonló megbetegedésbe. Mi­vel az elhunytakat nem boncol­ták, a halál okát csak feltétele­zik az orvosok. (péterfi) Csökkent a betegek száma A Komáromi járásban az 51. héten volt a legtöbb, 5039 az inf­luenzában szenvedők száma. Ez az 52. héten, amikor már az is­kolákban megkezdődött a szü­net, a felére csökkent. Ekkor mindössze 2414 megbetege­dést jelentettek. Ez azonban még nem mérvadó, figyelmeztet dr. Alena Véghová, az Állami Egészségügyi Intézet komáromi járványügyi osztályának ve­zetője. Ugyanis az iskolai szünet alatt több szülő nem viszi orvos­hoz a gyermekét. A kimutatások szerint ennek ellenére az influ­enzában szenvedők zöme 6-14 éves korú, őket követi a felnőtt korosztály, majd a 60 éven felüli­ek, akik körében az 52. héten mindössze 186 megbetegedést jelentettek. Az orvosi ügyelete­ket felkereső páciensek számát tekintve is némi csökkenés ta­pasztalható. (kamoncza) IZRAELI-S ZÍ RIAI TÁRGYALÁSOK Jó légkörben Izraeli közlés szerint kedvező légkörben zajlott le az Egyesült Államokban fél év szünet után felújított izraeli—szíriai béketár­gyalások első, zárt ajtók mögötti ülése. Joszí Beilin, a kormányfői hivatal minisztere elmondta: a megbeszélésen az volt a benyo­mása, hogy ezúttal megvan a felhatalmazás komoly tárgyalá­sok folytatására. A miniszter ar­ra a kérdésre egyelőre néni tu­dott válaszolni, hogy a tervek szerint ma záruló első megbe­széléssorozat végén kiadnak-e közös nyilatkozatot. Faruk as­Saraa szíriai külügyminiszter Damaszkuszban nyilatkozva hangoztatta derűlátását. Ő is azt mondta, korai lenne megjó­solni a megbeszélések végered­ményét, de mind Szíria és Izrael, mind pedig a tárgyalásokat ösz­tönző USA komolyságot tanúsít a kérdésben. MTI DUKQVANY Tűz az erőműben A csehországi Dukovanyban levő atomerőműben lángra lob­bant. az egyik elosztó vezeték. A tüzet, amely valószínűleg rövid­zárlat következtében keletkezett, 20 perc után sikerült eloltani ­tájékoztatott Miroslav Hrehor, a nukleáris biztonsági hivatal szó­vivője. Hozzáfűzte, a baleset nem veszélyeztette a biztonságot és senki sem sebesült meg. ČTK Gyilkolt a szökött farkas Egy halálos áldozata, három súlyos sebesültje és több könnyű sérültje van a pécsi állatkertből tegnap megszökött farkas garáz­dálkodásának. Az elszabadult vad a Misina tetői tévétoronynál harapott meg egy felnőttet és egy gyereket, majd más helyen újabb személyeket támadott meg. Egy idősebb nő belehalt sérü­léseibe, három gyerek állapota súlyos. Az esti jelentések szerint helikopterről figyelték az állat mozgását, az állatkerti dolgo­zóknak sikerült leteríteniük a szökevényt. MTI Čarnogurský a Kovác-ügyről Ifjabb Michal Kováč Ausztriá­ba hurcolásának ügyében szer­dán a vizsgálótiszt előtt tett ta­núvallomást Ján Čarnogurský, a KDM elnöke. „Ketten is feljelentést tettek ellenem ebben az ügyben", je­lentette ki a KDM elnöke a cseh hírügynökség tudósítójának. „Az elsőt Ivan Lexa, a titkosszolgálat igazgatója, a másodikat Vladimír Mečiar kormányfő. Čarnogurský ugyanis nyilvánosan többször is kijelentette, hogy az államfő fia elhurcolásának hátterében a tit­kosszolgálat, annak igazgatója és közvetlen felettese áll. Ivan Lexa feljelentése formálisan megegyezik a leváltott vizsgáló­tisztek elleni" beadvánnyal, s elsősorban Ján Čarnogurský azon kijelentését érinti, amellyel őt az ellenzéki képviselői klubok ülésén az üggyel kapcsolatban bűnözőnek nyilvánította. Vladimír Mečiar beadványa két részből áll. Az egyikben a kormányfő rémhírek terjeszté­sével vádolja a KDM elnökét, aki megígérte, hogy a politikai viszo­nyok megváltozása után is foly­tatni fogják a nyomozást. A má­sik vád az ellene, hogy állítólag kijelentette, az elhurcolásba a kormányfő is belebonyolódott. Ján Čarnogurský azonban eluta­sította, hogy ilyen formában nyi­latkozott volna. ČTK Árvízveszély Magyarországon (Folytatás az 1. oldalról) megakadályozására. Csaknem ezer ember vigyázza a gátakat, a rendőrség fegyveres járőrszol­gálatot tart a rendkívüli készült­ségi árvédelmi szakaszokon. A harmadfokút meghaladó, rendkívüli készültséget tarta­nak a Fekete-Körösön, ahol Antnál tegnap reggelre egy nap alatt újabb 139 centiméterrel emelkedett a folyó, és még to­vább áradt. Ez már a néhány nappal ezelőtt tetőzött elsőt követő második árhullám. Le­hetséges, hogy az újabb ára­dással a Körösök némely sza­kaszán a korábban mért leg­magasabb vízállásokat is meg­haladja majd az áradás. Ezért a Mályváditározónál az árvíz­védelmi és belvízvédelmi ké­szenléti osztag robbantó szak­emberei felkészültek arra, hogy amennyiben szükséges, azonnal kaput nyissanak a gá­ton, s ezzel megcsapolják az árhullámot és beengedjék e 30 millió köbméter víz felfogására képes tározóba. E megoldást azonban csak végszükségben alkalmazzák. Zupanja: kiürített táborok A Száva folyó magas vízszint­je miatt ki kellett üríteni az ame­rikai hídépítő hadmérnökök Zu­panjához közeli táborát - jelen­tette be Timothy Lamb, az ame­rikai erők szóvivője. Elmondta, hogy a víz egy méter magasan áll a hídépítők táborában, s bár valamennyi katonát sikerült ki­menteni, a felszerelések és a gépjárművek egy része az elön­tött területen maradt. Az ameri­kai katonák a Horvátország és Bosznia közötti pontonhíd építé­sét készítették elő. Az eredeti tervek szerint a hidat még az év vége előtt meg kellene építeni. Az IFOR-erők katonáinak ko­rábban már egy Mostarhoz kö­zeli tábort is ki kellett üríteniük: a Dél-Hercegovinában lévő vá­rosban szolgálatot teljesítő fran­cia katonákat a Neretván köze­ledő árhullám fenyegette. Fagyhullám a brit szigeteken Tegnapra a brit szigetek egé­szét elöntötte az a gyilkos fagy­hullám, amely a rendszeres időjárási megfigyelések kezdete - csaknem 300 éve - nem ta­pasztalt mélységekbe kényszerí­tette a hőmérők higanyszálát. Glasgow mínusz 26 fokra éb­redt, de a szakértők gyanítják, hogy a skót Felföld egyes ember nem járta, hófedte hidegzugai­ban mínusz 30 fok alatt lehetett a hőrYiérséklet. A tartomány a meteorológusok szerint a világ leghidegebb helyei közé tartozik ezeben a napokban, de a nem túl szigorú teleiről ismert Lon­donban is mínusz 12 fokot mér­tek. A fagyhullámnak eddig egy halálos áldozata van: egy bal­esetet szenvedett gépkocsi tizen­éves utasa a skóciai Ayr közelé­ben gyalog próbált eljutni a mintegy négy kilométerre lévő legközelebbi településig, de a rendkívüli hidegben és a térdig érő hóban megfagyott. SZARAJEVÓ Kiürített hadállások Újvidéki tudósítónktól A boszniai hadban álló felek tegnapra virradó éjjel két órával határidő előtt elhagyták hadállá­saikat Szarajevóban. A szerbek és a muzulmánok egyaránt 20­20 állásról rendelték vissza ka­tonáikat, s ezzel eleget tettek a békeszerződés egyik első ren­delkezésének. A tegnapi adatok szerint az ítéletidő ellenére is már 35 000 NATO-katona érke­zett Boszniába. Szerdán este egyébként ismeretlen támadó automata fegyverből 30 lövést adott le a zupanjai táborra. Szemtanúk azt állítják, hogy a merénylő gépkocsival érkezett a helyszínre, s miután leadott né­hány sorozatot, gyorsan távo­zott. Szerencsére senki sem sé­rült meg. Tegnap három szállítóre­pülőgép landolt a belgrádi re­pülőtérén, ezt követően szállt le George Joulwan tábornok gépe is. A NATO európai főparancsno­ka belgrádi látogatása során ta­lálkozik Szlobodan Milosevics szerb elnökkel, valamint a vezér­kari főnökkel. Joulwan megérke­zésekor kijelentette: az IFOR-nak az a szándéka, hogy megteremt­se a békét Boszniában, s ebben a küldetésében nem lesz részre­hajló. GYARMATI JÓZSEF Csehország 850 fős páncélos gépesített zászlóaljat küld a nem­zetközi békeerők kötelékébe Boszniába. Az ország észak nyugati ré­szén, valószínűleg Prijedor környékén teljesít majd szolgálatot - kö­zölte a cseh védelmi minisztérium. Az egész kontingens február 18­án érkezik majd meg állomáshelyére, a zászlóalj egy része január 15-én indul Boszniába, tájékoztatott Václav Tichý, a minisztérium il­letékese. ČTK Hogyan értékeli háztartása pénzügyi helyzetét? A Focus közvéleményku­tató ügynökség ez év de­cember elején szervezett felmérése során 1004 sze­mélyt kérdezett meg arról, hogyan vélekednek saját háztartásuk pénzügyi hely­zetéről az előző évhez viszo­nyítva. A megkérdezettek je­lentős része (42 %) nem észlelt számottevő válto­zást, 34 százalékuk helyze­te rosszabbodott, 23,3 szá­zalék pénzügyi helyzetében viszont javulás állt be. Fi­gyelmet érdemel, hogy ház­tartásuk anyagi helyzetében javulást észlelők közül leg­kedvezőbben a DSZM és a SZNP hívei értékelték az el­múlt évet. 'Zárójelben az 1994-es adatok nem tudja 0,5% (2,1%) jelentősen rosszabbodott 10,2% (27 jelentősen javul 2,5% (1,0%)* némileg javul 20,8% (11,4%) némileg rosszabbodott 24% megközelítőleg ugyanazon a szinten marad 42% (26,1%)

Next

/
Oldalképek
Tartalom