Új Szó, 1995. november (48. évfolyam, 253-277. szám)

1995-11-24 / 272. szám, péntek

1995. november 24. VÉLEMÉNY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó 5 1 Területi átrendezési reformlépésekről: fordított sorrendben Egyetlen kérdésről tanácskozik Besztercebányán a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (SZVFT): Szlovákia területi és közigazgatási beosztásáról. Mint ismeretes, a kormánytervezet nyolc új területi egységgel számol, a jelenlegi 38 járás helyett pedig 75-90 kisebb államigazgatási járás (körzet) és legkevesebb 300 helyi önkormányzati hivatal jönne létre. Még egy fontos tényező: az SZVFT a közigazgatási reformot illetően az új területi és közigazgatási beosztási modellezés helyett a községi és városi önkormányzatok megerősítését szorgalmazza; olyan hatáskörökkel való bővítésükért száll síkra, amelyek eddig az államéba tartoznak (oktatásügy, egészségügy, építkezési eljárások, víz- és csatornaművek-, kulturális intézmények, anyakönyvi hivatalok). Más szavakkal: az SZVFT mindenekelőtt világosan szeretné látni, hogy a pénzzel együtt milyen jogkörökkel gazdagodnának, s csak ezt követően fűznének véleményt a területi és közigazgatási átrendezéshez. Vladimír Mečiar harmadik kormánya azonban megfordította a reformlépések sorrendjét, és azt javasolja, hogy a parlament már 1996 januárjának végén fogadja el az új területi beosztásról szóló törvényt. Az SZVFT képviselőit ez a javaslat nemcsak hogy váratlanul érte, hanem azonnal cselekvésre is kényszerítette. Függetlenül attól tehát, hogy a kormánytervezet az állami hatáskörök önkormányzatokra történő lassú átruházásával számol, már most véleményt kell mondaniuk a területi és közigazgatási beosztási elképzelésekről is. Az SZVFT a kormánytervezettel szemben 120-130 járással számol, vagyis az új járási székhelyek a jelenlegi államigazgatási körzeti hivatalok székhelyein jönnének létre. Az alternatíva érvényesítésének fontosságát erősíti, hogy a kormány a hatáskörök lassúbb átadásával számol... A besztercebányai konferencia jelzi, hogy vagy az lesz az SZVFT feladata, hogy még megfordítsa a reformlépések kormány által javasolt sorrendjét, vagy hogy megbékél a politikai nyomással, és a kormányjavaslaton belül sikerül érvényt szereznie olyan követelményeknek, amelyek legalább részben hozzájárulnának a városi és községi önkormányzatok mindennapi gondjainak enyhítéséhez. BOHUMIL OLACH, Národná obroda Ha kimerül a fogorvos pontkerete... Mint egy rossz álom - olyan helyzetbe került egy pozsonyi-ligetfalui nyugdíjas, akivel a fogorvos - miután az összes fogát kihúzta - közölte, hogy kimerítette a biztosító által számára garantált pontkeretet. Az Általános Egészségbiztosító meglepett biztosítottja megtudta, hogy vagy készpénzben megfizeti a mintegy 6 ezer koronába kerülő protézist, vagy vár 1996 januárjának végéig, amikor a biztosító újabb pontkeretet szab meg részére. Akkor állítólag előnyben részesítik. „Édesapám már 15 kilót fogyott, csakis pépes ételt fogyaszthat, ezért úgy döntött, hogy megfizeti a kezelést" - mondotta lánya lapunknak. Nevét nem akarta megadni, mondván, édesapja szeretné, ha fogai rendben lennének. Nem hagyja azonban nyugodni a kérdés, hogy miért akkor állították választás elé a pácienst, amikor a fogorvos már az összes fogát kihúzta. Sajnos, hasonló - bár nem ennyire drasztikus - tapasztalatai százaknak vannak Szlovákiában. A nem állami, tehát magánfogorvosok ugyanis kimerítették az Általános Egészségbiztosító által megszabott protetikai pontkeretüket, és ajtajukra kifüggesztették a cédulát a felirattal, hogyjanuárig már nem végeznek ilyen jellegű munkát. Ha valakinek sürgősen szüksége van koronára, hídra vagy éppen protézisre, és fogorvosa már kimerítette pontkeretét, akkor a páciensnek meg kell fizetnie a fogpótlást... A magánfogorvosok már kijelentették, ha nem változik a helyzet, jövőre aligha kötnek szerződést az Általános Egészségbiztosítóval. Ez viszont azt jelentené, hogy az éppen fogorvos által irányított minisztérium vagy meghallgatja a fogorvosok kamaráját, amely azt kéri, hogy a fogorvosi kezelésekért való fizetést koncepciózusán oldják meg, vagy pácienseik jobban ügyeljenek fogaik épségére... EVA HRDINOVA, Sme I PARLAMENTI LEVÉL Ahol a jognak asztalanal KOMMENTÁRUNK Hát újabb nyelvtörvény gondoskodik egyenlő jogállásunkról, egyenlő emberi méltóságunkról! Lassan ismét úgy kell fogalmazni, hogy mindnyájan egyenlőek vagyunk, csak éppen vannak köztünk egyenlőbbek. Azt hiszem, ezt a traumát sem fogjuk tudni sokáig magunkban feldolgozni. Nemcsak azért, mert a gyűlölet szülte. A kizárólagosságával megalázó és cinikus, amikor rámköszön, hogy az én emberi méltóságom miatt jobb, ha ezután csak az államnyelvre emlékszem... A hivatalban hiába beszéljük jobban mindketten a kisebbség nyelvét, a hivatalnok csak államnyelven adhat tájékoztatást. S vajon hivatalos kapcsolatnak minősül-e a tűzoltás, mert ha igen, akkor a tűzoltók csak államnyelven értekezhetnek egymással. S ha netán valamelyiküknek nem jut eszébe az egyenértékű szlovák kifejezés, a károsultnak esetleg leég a háza - de a törvényt betartották. Az oktatásról szóló cikk - az maga a csalimese. Először kimond valamit, például azt, hogy a pedagógusok kötelesek bírni és használni az állam nyelvét, aztán kivételt szab a nemzetiségi oktatás területére vonatkozóan, majd a végén az egészet kétségbe vonja. A jóváhagyott verzió legalábbis így szól. Hogy akkor mi érvényes? Az majd kiderül a végső javított verzióból, amit egyelőre maga a parlament elnöke tart hétpecsétes zár alatt. Nehogy a képviselők megtudják, mit hagytak jóvá. Egy részüknek azért nem lenne ez jó, mert. kiderülne, milyen képtelenségek jöttek ki, amikor a végső verziót összerakták a sok módosító indítványból, a másik részét meg azért félti a végső változat megismerésétől, mert világgá kürtölnék, és éppen akkor, amikor az Európa Parlament küldöttsége jött háztűznézőbe. Még rossz hírét keltenék a menyasszonynak. Akarom mondani az országnak... így legalább addig azt lehet állítani, hogy a kisebbségek nyelvhasználatát 33, 34, 35 vagy 38 törvény biztosítja, a szlovákokét meg csak egyetlenegy. Akkor esetleg az is kiderülne, hogy ez a bizonytalan szám a kulturális minisztérium telefonszámának az utolsó két számjegye. Esetleg valamilyen okvetetlenkedő annak is utánajárna, hogy a sajtótörvény - ami a más nyelvű sajtó kiadását szabályozza (a jóváhagyott törvény szerint) - a valóságban egy árva szóval sem említi ezt. S netán valamelyik európai megkérdezné, hogy akkor most január másodikán megjelenhet-e még a szlovák sajtón kívül valamilyen magyar újság, roma folyóirat vagy angol szaklap? Könyvkiadás? Kivétel nincs, csak ékes szlovák nyelv. Amelyen a törvény alkotóit fogják a kiadók és olvasók az imáikba foglalni. Ebben az országban az alkotmány szerint szólásszabadság van. A törvény szerint ugyan csak államnyelven. A törvény alkotói valószínűleg nem olvasnak. Alkotmányt sem. Csak írnak. Törvényt. Állítom, az alkotmány szerint mindenkinek joga van saját anyanyelvén szólni a hivatalban is. Nem a polgár tehet róla, hogy a törvény alkotója, előterjesztője és jóváhagyói olyan törvényt hoztak, amelyik ezt a jogát törvényen kívül helyezi. Az alkotmányban pedig az áll, hogy az alapvető emberi jog elévülhetetlen, elidegeníthetetlen és visszavonhatatlan. Akkor is, ha ez még nem az a Kánaán, ahol a jognak asztalánál mindenki egyformán foglal helyet... BAUER EDIT, (Együttélés) Őszintén... Az Európa Tanácsban lépéseket teszünk, és úgy vélem, eredményesen, hogy bebizonyosodjék az 1201-es Ajánlás abszurd volta, nyilatkozta a szerdai Národná obrodában Dušan Slobodník, a szlovák parlament külügyi bizottságának elnöke a szlovák-magyar alapszerződés ratifikálásának előkészítésével kapcsolatban. Az említett Alapszerződés többek között azt is megállapítja, hogy a Szlovák Köztársaság az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 1201 (1993) sz. ajánlásában rögzített normákat és politikai kötelezettségeket jogi kötelezettségként alkalmazza. Slobodník úr büszke arra, hogy ő csak igazat mond. Igazmondásával kapcsolatban viszont óhatatlanul felmerül az a kérdés, hogy a szlovák parlament külügyi bizottsága elnökeként ismeri-e a nemzetközi szerződések jogára vonatkozó 1969. évi bécsi egyezmény 18. cikkét, amely a jóhiszemű eljárás nemzetközi jogi elvét is átvette. A Szlovák Köztársaságot is kötelező bécsi egyezmény szerint az aláíró félnek a szerződéssel kapcsolatban bizonyos kötelezettsége is keletkezik, nevezetesen tartózkodnia kell olyan cselekményektől, amelyek meghiúsítanák a szerződés tárgyát és célját, és ez a kötelezettség mindaddig fennáll, amíg nem juttatja kifejezésre azt az elhatározását, hogy nem kíván a szerződés részesévé válni. Az igazmondására büszke Dušan Slobodník most már talán őszintén bevallhatná azt is, mi az igazi szándéka az általa eredményesnek vélt lépésekkel. FEKETE MARIAN Csata az árakért Néhány évvel ezelőtt a kereskedelmet a szabott ár, a központi elosztás és a kígyózó sorok jellemezték. No meg a protekció, amely nélkül egyetlen valamirevaló áruhoz, sem lehelt hozzájutni. Amikor ezt felváltotta az a világ, amelyben az árakat az eladó és a vásárló közti megegyezés határozza meg, azonnal fellángoltak a viták az. árszabályozás szükségszerűségéről. Az egyik tábor szerint a piacgazdaság ugyan szép dolog, de amíg nem alakulnak ki a konkurens terjesztői, illetve árusítói hálózatok, mindig számolni kell a veszéllyel, hogy valaki piaci helyzetét nyerészkedésre használja ki. A másik fél viszont azzal érvelt, hogy az adminisztratív korlátozások csak fékezik a konkurens környezel kialakulását, vagyis meghosszabbítják az átmenet fájdalmas időszakát. Az elmúlt öt év alatt sok minden lisztázódoll és egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a versenyhelyzet megköti azok kezét, akik korábban szemérmetlenül nyerészkedtek. Ezért is szomorú, hogy az állami befolyás hívei most nyertek meg egy fontos csatát, amely miatt várhatóan újra lelassul a tisztulás folyamata. Emlékezzünk vissza a tavalyi helyzetre, amikor kiderüli, hogy óriási hiány várható az. ország sajátos mezőgazdasági termékéből, a burgonyából. A kormány nem is télovázotl, a nép nagy megelégedésére felső árat szabott meg. Ezl sok helyen ignorálták, megkerülték vagy egyszerűen azt vettük észre, hogy a krumpli eltűnt az üzletekből, illetve ahol felbukkant, újra kialakultak az elí'elejlettnek hiti hosszú sorok. Azóta eltelt egy év és azt hinnénk, hogy az államapparátus illetékesei beindították azokat a támogatási és menedzselési programokat, amelyeknek kösz.önhelően a probléma hosszabb távra megoldódhat. A burgonyatermelő vidékekről kapott hírek alapján azonban nyilvánvaló, hogy ez nem történt meg, vagyis az ellátás bármikor újra összeomolhat. E/, a példa is mulatja, hogy a kereskedelem adminisztratív szabályozása nem képes megoldani a problémákat. Ez sajnos sokkal bonyolultabb kezelést igényel és az eredmény sem várható egyik napról a másikra. Nézzük azonban, miként illeszkedik ehhez, a legutóbb elfogadott ártörvény. A/, kimondja, hogy az államigazgatás kijelölt szervei beleszólhatnak az. árképzésbe. Téved viszont az, aki úgy gondolja, hogy ez csak a rendkívüli esetekre, esetleg a tökéletlen versenyhelyzet ellensúlyozásaként történhet. A törvény szerint ugyanis erre közérdekből, a fogyasztó, sőt a piac Védelmére is sor kerülhet. Ezek pedig olyan kategóriák, amelyek alapján a hivatalnokok bármit szabályozás alá vonhatnak. Mégpedig olyan felettébb ködös, nehezen számszerűsíthető fogalmak alapján, mini mondjuk a gazdaságilag indokolt költségek vagy az elfogadható nyereségkulcs. Másik újdonsága a törvénynek, hogy az árképzésbe a pénzügyminisztériumon kívül ezentúl a járási, sől még a körzeti hivatalok is beleszólhatnak. Ezek munkatársait feljogosították arra, hogy betekintsenek a legfontosabb üzleti titkokat tartalmazó dokumentumokba. Ezt ugyan állítólag még minisztériumi rendelet pontosítja, de amennyiben valakinek joga lesz az áru beszerzési költségei után nyomozni, az. óhatatlanul hozzájut a szállítók és a szerződéses árak listájához, vagyis azokhoz az, adatokhoz, amelyek ismeretében a konkurencia bármelyik vállalkozót kél vállra fektetheti. Márpedig a hazai közállapotok ismeretében nem lehetnek kétségeink, hogy ezek az adatok a törvény által tartalmazott fenyegetések ellenére is hivatali titkok maradnak. És arra sem lesz ezentúl szükség, hogy az akcióötösök által kinevezett különféle járási és körzeti hivatalvezetők a/, adóhivatalokat használják a politikailag kényelmetlen, sokat ugráló vállalkozók kikészítésére. A honi piacgazdaság szereplői arra is hamar rájönnek majd, hogy amennyiben mondjuk virslivel és sörrel kedveskednek az. államigazgatás által szervezett spontán függetlenségi tábortüzek körül ünneplőknek, az. ellenőrök ritkábban teszik náluk tiszteletüket. Küszöbön áll tehát újra az az időszak, amikor elég, ha a funkcionárius sofőrje kinyitja a csomagtartót, a delikvens már tudja is a kötelességét. Lehet, hogy az ártörvény elfogadása hallatán sokak elégedetten állapították meg, hogy a boltokban vége az áremelések időszakának. Lehet, hogy az államapparátus létszáma néhány százzal gyarapodik, de a mindenről gondoskodó állam legalább végre kezükre koppint a telhetetlen kereskedőknek. Közülük sokan hamarosan rájönnek, hogy elvetélt reformkommunista közgazdászokkal nehéz piacgazdaságot építeni. Pontosabban ennek is ára van, amit közösen fizetünk meg. AHOGY ÉN LÁTOM A hazai pálya csábítása Azt követően, hogy szerdán meghallgattam Ivan Gašparovič házelnök beszédét az Európai Parlament és a szlovák törvényhozás közös bizottságának ülésén, az, volt a benyomásom, hogy az ország fölött valóban nem suhant cl nyomtalanul az az öt esztendő, amelynek folyamán Vladimír Mečiar volt hazánkban az a politikus, akinek jelenléte meghatározóan rányomta bélyegét a politizálás stílusára, minőségére. A miniszterelnökre az jellemző, hogy mindeddig figyelembe veszi, hol fejti ki véleményét. Más hangot üt meg Brüsszelben, és egészen mást mondjuk Besztercebányán. Ha kétfelé hasítanák se vetemedne „aranyidai stílus" alkalmazására akkor, ha külföldi, főképp nyugati politikusok közölt, teszem azt Bécsben hirdeti a szlovák igéi. A kormánykoalíció politikusai tegnapelőtt bebizonyították, hogy mindannyian Vladimír Mečiar iskolájába jártak. Gašparovič parlamenti elnök is bebizonyította. Egyúttal arról is tanúbizonyságot tett. hogy csak 50 százalékra tanulta meg a leckét. Tanítómesterének alaptétele ugyanis úgy szól, hogy nemcsak a szlovák ige hirdetésének helyét kell figyelembe venni, hanem azt is, hogy kik ülnek az „asztal másik oldalán". Strasbourgból érkeztek-e vagy mondjuk Ulánbátorból, ahol - mint tudjuk - a nyugati politikusoknál nagyobb megértéssel viseltetnek az agitáció iránt. Ivan Gašparovič alaposan kioktatta az Európai Unió kilenc képviselőjét arról, hogy miként kell demarsot és rezolúciót fogalmazni. Nem tudotl ellenállni a hely szellemének, és az anekdotabeli abszolút agitátort juttatta az eszembe, aki attól abszolút agitátor, hogy maga is elhiszi, amit mond. Az, persze, már más kérdés, hogy a 9 EU-képviselő mennyire ad hitelt a magas rangú agitátor szavainak. Lehet, hogy - strasbourgi reagálások formájában - majd csak hetek múlva derül ki. mit gondolnak az illusztris vendégek arról, hogy Pozsonyban már-már a vádlottak padjára ültették őket és az általuk képviselt intézményeket. Ivari Gašparovič kapásból megcáfolt mindent. amit a nyugati demarsok a szlovák kormány szemére vetettek. Cáfolta, hogy a koalíció agresszíven viseltetne a köztársasági elnök iránt, határozottan tagadta, hogy itt bárki is meg akarná fosztani mandátumuktól a Demokratikus Unió képviselőit, képtelenségnek minősítette, hogy a nacionalisták mesterkedése eredményekéin vált ketté Csehszlovákia, cáfolta, hogy Szlovákiában magyarellenes lenne a hangulat. Végül már arra várt az ember, hogy felszólítja a vendégeket, az Európai Unió tagországaiban tervezzenek pozsonyi tanulmányutakat az ottani politikusok számára, hadd legyen alkalmuk tanulni egy kis demokráciát. Úgy tűnik, hogy a kormánykoalíció legnagyobb pártjának kollektív tudatalattija is működésbe lépett. Aki figyeli a hazai eseményeket, szükségszerűen észrevette, hogy Vladimír Mečiar és környezete milyen nehezen viseli el. hogy miközben Michal Kováč köztársasági elnököt egymás ulán invitálják a nyugati metropolisokba, a miniszterelnök számára Moszkva a legnyugatibb város, ahova hivatalban levő kollégáitól meghívást kap. „Hallgattassák meg a másik fél is" a demarsok megfogalmazása előtt! Ezt hangsúlyozza Gašparovič, ezl Slobodník, a külügyi bizottság elnöke, ezt mondja mindenki, aki a közös bizottságban véleményt nyilvánít a szlovák kormánykoalíció nevében. Ez voltaképpen Mečiar dörömbölését jelenti a nyugateurópai kormányfők tárgyalószobáinak ajtaján. Hogy a miniszterelnöki meghívások elmaradtak, az mindennél, még a legkeményebb hangú demarsnál is többet elárul a nyugat-európaiak Mečiar és társai iránti gyanakvásáról. Hogy a szlovák parlament elnöke olyan hangot ütött meg, amilyet megütött, az lehet, hogy nemcsak a hely szelleméből és a házelnök diplomáciai adottságainak hiányából következik. Nincs kizárva, hogy a nagymértékű önérzetesség mögött a tapogatózás szándéka húzódik meg. Azl vizsgálják a nemzet diplomatái és politikusai, hogy a fenenagy önérzetességre hogyan reagál a Nyugat. E sorok írásának órájában Vladimír Mečiar még nem mondta el kilátásba helyezeti beszédét a közös bizottságban. Annyit azonban már munkatársainak eddigi megnyilvánulásai alapján is ki lehel következtetni, hogy a miniszterelnök tanítványai a politika művelésében meg sem közelítik mesterüket. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom egyetlen emberre épített politikai erő. Az. ország minden baja ebből kövelkezik. Tuba Lajos Tóth Mihály rovata