Új Szó, 1995. augusztus (48. évfolyam, 177-202. szám)

1995-08-07 / 182. szám, hétfő

1995. augusztus 3. VELEMENY ÚJ SZ Ó 1783 I NAHÁT Olcsó kifogás Hazánkban idestova hat éve döcög a "demokrácia sze­kere. Rúdja azóta fordult már jobbra iš, balra is. Volt időszak, amikor kátyúba csú­szott, de kiemelték... Szóval: formálódó új társadalmunk­ban mindig a kor(mány)hoz igazodik a demokrácia szeke­re. Nincs ebben számunkra semmi meglepő, semmi új, hi­szen negyven évig mindig megmondta valaki, hogy mi a demokratikus, és mi nem az. Az sem meglepő, hogy amikor mai demokráciánkban vala­milyen irányba elfordul az em­lített szekérnek a rúdja, kicse­rélődnek a szekértolók. Pél­dának okáért most sem azok, akik tavaly ilyenkor vol­tak. Mindez csupán annak a bizonyítéka, hogy időnként, mondjuk inkább, olykor, az évekig lenézett kisember is, ha kisfőnök lesz, fel tud nőni beosztásához, és a maga bol­dogulására hamar megtanul­ja a demokrácia éppen „ügye­letes" alapszabályát: „Ne oszd meg, hanem uralkodj". Meg lehet tenni, ha minden körülmény demokrátikusnak látszik. Mint az alábbi eset­ben. Az egyik község demokrati­kusan" megválasztott polgár­mestere a törvény idevágó paragrafusának az értelmé­ben összehívta a képvi­selőket, megválasztották az alpolgármestert: sőt még havi ezer korona jutalmat is meg­szavaztak neki. Teltek a na­pok, hónapok, az alpolgár­mester kezdte kellemetlenül érezni magát, amiért semmit nem tett. A polgárok pedig gyakran méltatlankodtak, mert a falu első emberének a távollétében nem működött a hivatal. - Adj kulcsot az irodához az alpolgármesternek! - köve­telték a polgárok erélyesen, hiszen meggyőződésük, hogy a helyettes legalább annyira ért a papírmunkához, mint a polgármester. Tudja ezt a pol­gármester is, éppen ez a probléma. Véletlenül tanúja voltam annak a jelenetnek, amikor az a beszélgetés a polgárok és a polgármester között lezajlott. - Emberek, értsétek meg, nem adhatok neki kulcsot ­mondta kétségbeesetten a polgármester. - Adnék én szí­vesen, de higgyétek el, ne­kem az irodához nincs másik kulcsom, a magamét meg nem adhatom mégse oda. (farkas) IPOLYSÁG Megnyílt az ökotábor ui Szó-hír A Greenpeace, A Földanyáért, az Ipoly Unió és egyéb szerveze­tek nyitottak szombaton környe­zetvédelmi tábort az ipolysági autókempingben. Juraj Rizman­tól, a szóvivőjüktől, megtudtuk, hogy ott-tartózkodásuk közel két hete alatt szakmai előadásokat hallgatnak pl. az atomenergia­termelés káros hatásairól, az al­ternatív energiaforrások kihasz­nálásáról és a hulladékok sze­parálásáról. Ezenkívül 13 kör­nyékbeli községben terveznek kiállítást és ismeretterjesztő előadást a mohi atomerőmű be­fejezésének kockázatairól, illet­ve az ott tervezett villamosener­gia-termelés helyettesítésének reális lehetőségeiről. A környék­beliek ezenkívül más helyeken is találkozhatnak a táborlakók­kal, hiszen tervezett akcióik kö­zött szerepel halivadékmentés, az Ipoly partjának tisztogatása és a város közterületeinek ápo­lása is. Ipolyságon ezenkívül in­formációs sátrat állítanak fel, és gyertyás felvonulással emlékez­nek meg a Hirosimát és Naga­szakit ért atomtámadásról, illet­ve tiltakoznak a közeljövőre tervezett francia atomrobbantá­sok ellen. (tuba) Kivetkőztetnek magamból Júniusban még bírták a mele­get A nők kezdetben mintha nem vették volna tudomásul, hogy itt a nyár. Aztán egyik napról a másik­ra fen... bocsánat, combtőig rövi­dültek a szoknyák. Némely rövid­nadrágokból már akkor kilátszott a hőmérséklet lassú, de biztos emelkedésének reménye. Júliusban aztán hirtelen lecsök­kent a ruhadarabok egy nőre eső száma. Olykor csak kettőre, és senki ne gondoljon a strandra, ahol a topless és egy szalmakalap adta volna ki a matematikai átla­got. Egy tangabugyi meg egy túl­méretes férfiing tárta fel a titkokat egy leányzón. Az utcán, és fényes nappal. Sehol a közelben nem voit utcasarok, hogy eltűnhettem volna mögötte. De még csak kira­kat sem, hogy szemérmesen az üvegére tapasszam az orromat. Csak járda volt, meg a hosszú és egyetlen szempillantás alatt fel­forrósodó nyár. Hirtelen nem tud­tam, hogy az erotikus masszázs­szalonokban tartanak-e ebédszü­netet, s a családanyaként is funk­cionáló masszőz nagybevásárlás­ra futott ki, vagy szerelmes bűvöletében egy férfinak, a leány­zó elfelejtette, hogy az utcán van, és nem a fürdőszobájában. Nem vagyok szemforgató, ép­pen ezért nem fordítom el szemér­mesen a tekintetemet, ha mutat­nak valamit Valamit? Többet mint az unalmas pornólapokban, por­nóklipekben, mert azokban nem sokat bíbelődnek a csomagolás­sal. Mutatják telibe, azt is, amit ta­lán csak egy plasztikai sebésznek vagy egy nőgyógyásznak kellene látnia. De ez más, ez a becsoma­golt titok, amit néz az ember, meg lát is. Lelki szemeivel. Aztán to­vább megy, egészen addig, míg össze nem ütközik egy másik len­ge selyemblúz alatt rejtőző pár­nákkal, s örül, ha bocsánatot kér­het, amiért nem az orra előtt nézi az újabb látnivalót... Ezzel azonban semminek sincs vége. Munkahelyén beszáll a gyorsliftbe. Első pillanatban elége­dett, hogy egyedül lesz, s kipihen­heti a látványsorozat forróságát, majd megpróbál munkájára kon­centrálni. Aztán az utolsó pillanat­ban a fénycella sugarát mega­kasztja egy méretes műkörmök­kel parádézó női kéz. Visszafelé indul az automata ajtó, megjele­nik a tulajdonos is. Első ránézésre nem tudtam megállapítani, hogy valódi-e vagy festett a ruha rajta. Ruha? Mélyen dekoltált, szé­gyenlős lányoknak akár zuhanyo­zódressznek is megfelelő, nem testhez, hanem bőrhöz tapadó aprócska topocska. Benne min­den a maga ősi formáját mutatja. Semmi nincs elnyomva, de még lejjebb sem, ahol az apró combpi­hék tartják csak lenn az ugyanab­ból az anyagból varrt miniszok­nyát Esküszöm, olyan lassan már rég nem vánszorgott a nyolcadik­ra a gyorslift, mint akkor. Kilép­tem, kiestem, kizuhantam a liftből, de utolsó erőmből, félfordu­lattal akkor is visszanéztem. A hölgy már a felvonó nagy tükre fe­lé fordulva, fürdőszobai mozdula­tokkal igazgatta magán a topot Biztosan látta, ha még nem vette el szeme világát az öncsodálat, hogy szemérmetlen szemtelen­séggel bámulom mindazt, ami a combtő fölött van szoknyában, topban, lányban, életben, halál­ban, nyárban. Csoda-e hát, ha kivetkőzöm magamból? Gyakorlott szemér­metienséggel megbámulom a kol­léganőket, s közben elmélázom: milyen jó is, hogy nem az Egyesült Államokban élünk, így nem jelen­tenek fel szexuális zaklatásért. Abban ugyanis biztos vagyok, hogy a nézésemmel ezen a nyá­ron tapizom, vetkőztetek. Gálád eltökéltséggel viszonzom, hogy ki­vetkőztetnek magamból. DUSZA ISTVÁN HOMONNA A kassai vértanúk temploma Ul Szó-hír A július elején II. János Pál pápa által szentté avatott három kas­sai vértanú - Körösi Márk, Pong­rácz István és Grodecz Menyhért - nevét kapta az az új katolikus templom, amelyet tegnap Alojz Tkáč kassai érsek szentelt fel a homonnai 3-as számú lakótele­pen. A város egyik legnagyobb la­kótelepének katolikus hívei 1993 márciusában fogtak hozzá az építkezéshez. A kissé elhúzó­dó építkezés - egy-két belső be­rendezés és harang híján - ez év július végére végül is elkészült. Modern építészeti stílusával re­mekműként díszeleg a lakótele­pi bérházak jól ismert környeze­tében. A templomszenteléssel egybekötött szentmisén több ezer hívő gyűlt össze nemcsak a vidékről és Szlovákia más ré­szeiről, hanem külföldről is. Alojz Tkáč érsek egyebek között a há­rom vértanúra emlékezve embe­ri értékeiket, hitüket, a keresz­tény egyház iránti elkötelezettsé­güket hangsúlyozva adta áldá­sát a katolikus hívek új templo­mára, majd az egybegyűlt hívek­kel tartott közös imát követően a szponzorok támogatásával és a hívek adakozásából emelt épít­ményt a három kassai vértanú templomává szentelte. (kat) PÉLIFÖLDSZENTKERESZT Nemzetközi cserkésztalálkozó A Csemadok érsekújvári járá­si választmányának jóvoltából az Esztergomhoz közeli Bajőtc községtől 2 kilométerre fekvő péliföldszentkereszti cserkész­táborban hat fiatal szlovákiai alapiskolás vehetett részt. A költségeket teljes mértékben a Magyarok Világszövetsége Kari­tatív Szervezete állta. A tanulók pályázat alapján jutottak ki a 10 napig tartó cserkésztáborba. A zárónapon vendégként a Seré­ny/ Kornélia vezette szőgyéni 32-es számú Szent Mihály Cser­készcsapat énekelt, és a krasz­nahorkai vár mondatörténetét játszották el rövid jelenetekben, valamint a Csókás Feri bácsi ve­zette bényi tánccsoport szóra­koztatta a tábortűz körül ülőket. Dániel Erzsébet, a Csemadok érsekújvári járási titkára megkö­szönte a lélekgazdagító napot Vashegyi Lászlónak, a Magya­rok Világszövetsége Karitatív Szervezete főtitkárának, illetve azt, hogy lehetővé tették a hat szlovákiai magyar alapiskolás részvételét e rangos táborban. HAJTMAN BÉLA I ITTHON TÖRTÉNT-7 NAP ALATT FE NEMCSAK A MAGYAROK BÍRÁLJÁK SLAVKOVSKÁT. Egészen a közelmúltig ezt a benyomást igyekezett kelteni a kormánykoalí­ció, hogy csak a magyarok körében van rossz csengése az okta­tásügyi miniszter asszony nevének. A múlt hét folyamán a szlo­vák értelmiség egyik legfontosabb rétegében, a felsőoktatási szférában is közelebbről megismerkedhettek „áldásos" tevé­kenységével. Már-már úgy volt, hogy hosszas egyeztetés után mindkét érdekelt fél, tehát az egyetemek és a kormány megelé­gedésére módosítják a feisőoktatási rendszer működését sza­bályozó törvényt, amikor Slavkovská (igaz, a kormány többi tag­jának kezdeményezésére) utasítást adott a jogszabály-módosí­tás tervezetének átdolgozására. Ma már nyilvánvaló, hogy a mi­niszter asszony korábban nem gondolta komolyan az egyete­mek autonómiájának megtartását. „Aki a pénzt adja, azé a dön­tésjoga", nagyjából ez a lényege az egyetemi törvény módosítá­sa oktatásügyi minisztérium által is favorizált legújabb koncep­ciójának. Márpedig az egyértelműen a felsőoktatási intézmé­nyek autonómiájának a végét jelenti. Például az egyetemi fa­kultások létrehozásának, illetve megszüntetésének joga, vala­mint az egyes szakokon a hallgatók létszámának meghatározá­sa a minisztérium hatáskörébe kerülne. Pontosan úgy, ahogy az a kommunizmus évtizedeiben volt. Nem az egyetemi tiszt­ségviselők döntenének, hanem a minisztériumi bürokraták. Az egyetemi oktatókat különösképpen felháborította, hogy még a felvételi vizsgák eredményeit is ismét befolyásolhatná a minisz­térium, így fennáll annak a veszélye, hogy a pártbeli sógorság­komaság dönti majd el újra, hogy melyik fiatalból lesz egyete­met végzett szakember, és melyikből nem. Az Egyetemek Orszá­gos Tanácsa és a Lektorok Konferenciája nyilatkozatában ez ol­vasható: „A javasolt módosítások durván sértik az akadémiai jogokat és az egyetemek önigazgatásának elvét". Másrészt: az 1989 óta ismét meghonosított egyetemi autonómia ellentétes a kormány hatalomkoncentrálási törekvéseivel. Ki BÁTORÍTOTTA A BŐRFEJŰEKET? Eltemették a szlovákiai fajgyűlölők első áldozatát, és amilyen nagy volt a lakosság többségének szkinhedekkel szembeni felháborodása, olyan lassan, csak muszájból reagált a kormány. Csaknem egy hét telt el a tragédia órája és a kormány elítélő nyilatkozatának megjelenése között. Úgy tűnik, a koalíció pártjai nincsenek ve­le tisztában, milyen veszélyeket rejt magában a faji indítékú, vagy ha úgy tetszik, nemzetiségi torzsalkodások által motivált összecsapások lehetősége. A nemzetiségek iránt toleránsabb sajtó számos cikkben és köntörfalazás nélkül rámutatott arra a körülményre, hogy a garamszentkereszti tragédia Vladimír Mečiar „sasfészkében" következett be, így bizonyára kellemet­lenül érintette a miniszterelnököt. Ezzel is magyarázható az üggyel kapcsolatos cselekvési krízise, megkésett reagálása. Virtigii politikusként talán már azt is kiszámította, hogy mennyi­vel csökkentené szülőföldjén a népszerűségét, ha azonnal és úgy reagálna, ahogy egy demokratikus ország miniszterelnö­kétől ilyen esetben elvárható. A megkésett reagálásban bizo­nyára az is közrejátszott, hogy kormánykoalíciós partnere - Ján Slota - korábban kedvezőtlenül és a reá'jeilemző stílusban már kifejtette, hogy miként oldaná meg a kisebbség kérdését: „Ezeknek kis udvar kell és nagy ostor". Ezt csak egyféleképpen, a fajgyűlölő bőrfejűek bátorításaként értelmezhetjük. MILAN ČIČ NYILATKOZATA. Az elmúlt két hét alatt a kormány­koalíció felújította a köztársasági elnök elleni támadásokat, így még gyakrabban és még többen felteszik a kérdést: a maga eszközeivel miként reagál a várható eseményekre az SZK Alkot­mánybírósága. Megnyugtatóan hatott, ahogy Milan Čič, az al­kotmánybíróság elnöke a Pravda szerkesztője által feltett kér­désekre válaszolt. Szlovákia egykori miniszterelnöke - tisztsé­ge természetéből kifolyólag - a meglehetősen konkrét kérdé­sekre nem adhatott konkrét választ, mert bizonyára szép szám­mal akadnának politikusok, akik ezt elfogultságként értelmez­nék. Arra a kérdésre viszont, hogy az alkotmánybíróság valóban az „ellenzék mentőövének" tekinthető-e, így válaszolt: „Akik így vélekednek, azok vagy egyáltalán nem tudják, hogy mit értünk jogon, vagy nincsenek tisztában a jog alapelveivel, vagy még az SZK Alkotmányát sem olvasták. Szomorú, ha jogász tesz ilyen kijelentést, és mosolyra ingerlő, ha olyan ember vélekedik így, akinek semmi köze a joghoz, de döntéseinkkel nem ért egyet, mert más a politikai véleménye és az érdeke. Az SZK Alkot­mánybírósága független bírói szerv az alkotmányosság védel­mére." TÓTH MIHÁLY A csőlátás veszélyei Az elmúlt napok belpolitikai törté­nései megerősítették azt a vélemé­nyemet, hogy hazai magyar politikusa­ink közül elég kevesen és elég ritkán képesek egy-egy szlovákiai eseményt, politikai lépést árnyaltan, a maga többsíkúságában elemezni. Jórészt megrekednek a kisebbségi szempon­tok hangsúlyozásánál, holott a hazai magyar nemzeti közösség érdekei ennél sokkal szélesebb látószöget igényelnek. Meglehet, hogy mindezt politikusaink is így látják, akkor vi­szont nem eléggé meggyőzően láttat­ják. Legyünk igazságosak. Ugyanez elmondható rólunk, itteni magyar új­ságírókról is. Esetenként akad ugyan logikus ma­gyarázat erre a csőlátásra, hiszen a ki­sebbségi ember mindenhol a világon érzékenyebb, mert - az ország belső jogrendjének, demokráciájának ará­nyában - sebezhetőbb a többségi nemzethez tartozó polgártársaihoz ké­pest. Olykor pedig kimondottan az ő alkotmányos, állampolgári jogait igye­keznek megnyirbálni, miként Szlováki­ában az alternatív oktatás ránk­erőszakolásával vagy a nyelvtörvény­tervezet némely változataival. Ilyenkor teljesen helyénvaló, ha a fent említett jogaink alapján anyanyelvünk, identi­tástudatunk megőrzését hangsúlyoz­zuk, annál is inkább, mert alkotmá­nyunk szavatolja számunkra - miként Szlovákia más kisebbségi polgárai számára is - ezeknek az értékeknek a védelmét. Sok eseménynek azonban nem vagy nemcsak magyarellenes a motí­vuma. Ilyen szembeötlő példa a Slo­venská Republika és a Hlas ľudu nem­zetiségi melléklete, amelyet köztudot­tan közpénzből, a mi adóinkból is fi­nanszíroznak, legalább 15 millió koro­nával. Mi szinte kivétel nélkül nemze­tiségi szempont alapján, kultúránkra, művelődésünkre szánt összeg igaz^ ságtalan elosztása miatt tartottuk al­kotmánysértőnek a kulturális minisz­térium lépését. Ez igaz is, de tény az is - és erre az elmúlt héten a monopolel­lenes hivatal főosztályvezetője muta­tott rá -, hogy ez a lépés a szlovák na­pilapok szempontjából is törvényte­len. A tárgyilagos és bátor főosztályve­zetőt ellenőrzései során nem párt­vagy nemzeti szempont, hanem a tör­vény betűje és szelleme vezérelte, amikor megállapította, hogy a minisz­térium a többi szlovák napilapot is hátrányos helyzetbe hozta a Slovens­ká Republikával és a Hlas ľuduval szemben. A főosztályvezetőt menesz­tették, kimondottan politikai okok mi­att, miként nagyon sok szlovák iskola­igazgatót is. A tisztogatások tehát nem elsősorban nemzetiségi, hanem politikai, sőt ideológiai alapon men­nek végbe. Mindez persze nem adhat felmentést, gyógyírt mindarra, amit a magyar iskolák több igazgatójával tet­tek, ám a fenti tényről még ezek tuda­tában sem feledkezhetünk meg. Ugyanígy a köztársaság védelméről szóló törvénytervezet sem csak a ha­zai magyar politikusok megregulázá­sát vagy elhallgattatását kívánja elér­ni, habár kétségtelenül ők az első szá­mú céltáblák. A készülő törvénnyel minden szlovákiai másként gondolko­dót, a véleménynyilvánítás szabadsá­gát, a sajtószabadságot, vagyis a de­mokrácia pilléreit veszik célba. Ezt is­merte föl több szlovák ellenzéki politi­kushoz hasonlóan Peter Weiss is, aki élesen, de reálisan fogalmazott: ez a törvény visszatérést jelentene az ötve­nes évekbe. A totális diktatúrához és az egypártrendszerhez. Elsősorban a Szlovák Nemzeti Párt - sajnos, nem ritkán Vladimír Mečiar is - él azzal a politikai trükkel, hogy rom­boló politikai terveiket nemzetvédő szólamokkal, a renitens magyarok megrendszabályozásának a szüksé­gességével magyarázzák. Kétségte­len, hogy erre is, de nemcsak erre töre­kednek. Kell-e mondanunk, hogy még a mostani kormánykoalíciót hatalomra juttató választópolgárok sem ilyen in­toleráns kormánypolitikára szavaztak? Ebben a helyzetben életbevágóan fon­tos politikusaink - és az újságírók - re­ális helyzetelemzése. Ha ugyanis túlér­tékeljük a nemzetiségi szempontokat, vagy kizárólag csak ezeket vesszük fi­gyelembe, akkor leginkább Slotáék­nak teszünk szolgálatot, hiszen az ő él­tető elemük a túlfűtött nacionalista légkör, a nemzeti elfogultság révén gerjesztett társadalmi feszültség. Ha viszont minden lényeges társa­dalmi jelenségről, gondról pontos di­agnózist határozunk meg, akkor felis­merjük, milyen fontos érdekek és fel­adatok kötnek - köthetnének - össze bennünket több szlovák politikai erővel. Persze politikai szövetséget is csak két oldalról, kölcsönös akarattal lehet építeni, tehát nekik ugyanolyan fontos feladatuk és érdekük a nemze­ti elfogultságtól mentes helyzetelem­zés. És cselekvés. Jól felfogott érdeke­inket szolgáljuk, és potenciális szövet­ségeseink bizalmát erősítjük, ha a csőlátás helyett sokkal szélesebb ho­rizonton szemléljük és értékeljük mindazt, ami napjainkban Szlovákiá­ban történt. SZILVÁSSY JÓZSEF

Next

/
Oldalképek
Tartalom