Új Szó, 1995. június (48. évfolyam, 126-151. szám)

1995-06-15 / 138. szám, csütörtök

1995. június 14. BELFÖLD - KÜLFÖLD Ú J SZ Ó 15 | JÚLIUS ELSEJETOL Drágábban telefonálunk A Szlovák Távközlési Vállalat javaslata alapján, amelyet azonban még Jóvá kell hagynia a pénzügy-minisztériumnak is, július elsejével nő a telefonos szolgáltatások díja. Az egy impulzusért eddig fizetett 1,58 helyett két koronát fizetünk majd, beleszámítva a hozzáadottérték-adót Is. A telefonvonalért fizetett havi alapösszeg 10 koronával emelkedik, rníg a beszerelés magánszemélyeknek az eddigi 2000 helyett 4000 koronába fog kerülni. Magánvállalkozók és jogi személyek számára ez az összeg 6000 korona lesz. Azt csak remélni lehet, hogy az árral a szolgáltatások színvonala Is emelkedik. H. Zs. Számítógépre cserélik a ceruzát ÚJ Szó-tudósítás - A papírt, a ceruzát és a radír­gumit örökre elfelejthetjük, ezen­túl számítógépen rajzoljuk a térké­peket és azokra az energetikai be­rendezéseket - mondta tegnap Peter Požár, a Közép-szovákiai Vil­lamos Művek műszaki igazgató­helyettese Pozsonyban a Nyugat­szlovákiai Villamos Művek szék­helyén azon a ünnepélyes megnyi­tón, amelyen a két vállalat közös, a grafikai információs rendszer bevezetését szolgáló számítógé­pes központját avatták fel. Az új rendszer célja, hogy a vil­lamos energiát a lehető legol­csóbban juttassák el a fogyasz­tóhoz, lényege pedig egy adat­bank kidolgozása, amelyben a grafikai térképeken az összes energetikai berendezés és háló­zat be lesz jelölve, s ennek alap­ján számítógépes modellek se­gítségével megállapíthatók lesz­nek a legoptimálisabb bekötési és elhelyezési formák. Pavel Gal­vánektől, a Nyugat-szlovákiai Vil­lamos Művek vezérigazgatójától megtudtuk, hogy a rendszer ki­építését még 1991-ben határoz­ták el, és 1994 januárjában kezdték meg. A rendszer teljes kiépítése 8-10 évet vesz igény­be, és évi 20-25 millió korona beruházást igényel. Ez ideig Nyu­gat-Szlovákiában kb. 50 telepü­lést térképeztek fel. Az igazgató olyan konkrét esetet is említett, hogy az adatbázis adatainak fel­használásával egy községben mindenféle beruházás nélkül úgy módosították a helyi hálóza­tot, hogy azzal évi 30 ezer koro­nás megtakarítást érnek el. A szakemberek azt is elmondták, hogy ha az új rendszerrel az energetikai hálózatban fellépő veszteségeket csak egy száza­lékkal sikerülne csökkenteni, már az is évi nyolcvanmillió koro­nát jelentene csak Nyugat-Szlo­vákiában. (gaál) Emléknap Paton Új Szó-információ Pat község önkormányzata az 1965. évi árvíz 30. évfordulója alkalmából 1995. június 17-én, szombaton emléknapot rendez, amely 10.00 orakor ünnepi megemlékezéssel kezdődik az Árvízi 1 Emlékműnél. A programot a dunaszerdahelyi Istinglinc néptáncegyüttes műsora, falu­nézés lovasfogattal, Dunaal­más-Pat labdarúgó-mérkőzés és utcabál teszi gazdagabbá. Az önkormányzat meghívja Pat község és a környező falvak lakóit, hogy közösen emlékezze­nek a természeti katasztrófa év­fordulójára. Végveszélyben a túzok ÚJ Szó-tudósitás - Idei szemlénken a Csallóköz­ben mindössze 12 darab túzokot számoltunk meg és ennek alap­ján feltételezzük, hogy az állo­mány már nem haladja meg a harminc darabot - jelentette ki Jozef Chavko, a Szlovákiai Madár­védelmi Társaság tegnapi sajtóér­tekezletén. A teljes kipusztulás megakadályozása érdekében ezért idén programot indítottak. Ez a felvilágosító kampányon kí­vül célul tűzte ki az érintett terüle­teken folyó mezőgazdasági ter­melés befolyásolását, a madarak őrzését a fészkelés idején, itatok, fészkelőhelyek telepítését és az állomány további megfigyelését. Erre a célra idén külföldi alapítvá­nyoktól szereztek pénzt, de a jövőben elengedhetetlen lesz a hazai szponzorok bekapcsolása is a madárvédelem finanszírozá­sába. (tuba) TEGNAP OLVASTUK A létminimumról és a családi pótlékról A kormány eléggé vontatottan rendezi a létminimumot és a csa­ládi pótlékot érintő kérdéseket, hi­szen a munkaügyi és szociális tár cának a két kérdés megoldására már ez év februárjában, illetve márciusában módosító javaslato­kat kellett volna benyújtania. Emellett a nyugdíjak emelése is égető probléma, hiszen a más be­vétellel nem rendelkező egyedülál­ló nyugdíjasnak 1980, házaspár­nak pedig 3510 koronából kell ki­jönnie havonta. A parlament áprilisi ülésén, ami­kor a szociális védőháló módosítá­sáról tárgyaltak a képviselők, Ján Lángoš és Bauer Edit egymástól függetlenül egyaránt azt javasolta, hogy július elsejével emeljék a nyugdíjakat. A kormánypárti képvi­selők azzal az indokkal utasították el a javaslatot, hogy a, kormány sa­ját tervezetet készít elő. „Nem tá­mogathatjuk, mert Lángoš képvi­selő javaslata" - mondta január ban Sergej Kozlík úr, amikor eluta­sította Lángoš költségvetéssel kap­csolatos javaslatait. Nem támogat­hatjuk, mert az ellenzék javasolta. A kormány létminimumot érintő, szeptember elsejével hatályba lépő javaslata máš, a tömegeket még inkább érintő hiányosságot tartalmaz. Ha a parlament elfogad­ja a tervezetet, szeptember l-től körülbelül 10 százalékkal emelke­dik a családi pótlék összege. Ez a jó hír. Viszont más bevételi összege­ket szabnak meg, amelyek mellett még igényelhető lesz a családi pót­lék. És ez a rosszabb hír, rögtön két okból is. Nem igaz ugyanis a mun­kaügyi minisztérium államtitkárá­nak azon állítása, hogy a létmini­mum határának emelésével nö­vekszik a családi pótlék igényel­hetőségénekfelső határa is. 1994­ben a családok bevétele átlagosan 18,8 százalékkal emelkedett, míg a létminimum csak 10 százalékkal lesz több. így a családi pótlékot igé­nyelhetők száma inkább csökken, mint növekszik. A másik ok rendkívül prózai. Az érvényben lévő törvény szerint jú­nius 30-ig kell benyújtani a bérel­számolókhoz a múlt évi keresetek bevallását, s ennek alapján állapít­ják meg, az illető jogosult-e tovább­ra is a családi pótlékra. Ha ezt va­laki elmulasztja, egyszerűen nem kap állami hozzájárulást. Ha szep­tember elsejével életbe lép az új létminimumról szóló törvény, az egész bérelszámolási folyamatot az immár új adatokkal meg kell is­mételni, ami nem kis munka. Való­színűleg a bérelszámolók sem fog­nak vele könnyen megbirkózni. (Helena Woleková, Národná obroda) Í FRICSKA Egyenlők és egyenlőbbek A téma az utcán hever, mon­dogatták az újságírók mindad­dig, amíg nagyrabecsült kor­mányfőnk bölcs példáját követ­ve nem néztek utána, hogy reg­gelente mit találnak a saját író­asztalukon. Mostanában már bezzeg minden jóravaló újságíró kétszer is megnézi az íróaszta­lát, mielőtt nekilátna napi robot­jának. Igy találtam meg én is az asztalomon egy olvasónk leve­lét, amelyben felpanaszolja di­áklánya balesetét, akit egy alig­hanem ittas sofőr gázolt el úgy, hogy combnyaktörést szenve­dett, kétszer kellett műteni stb. Egy három évig húzódó bírósági perben megközelítőeg 7500 ko­ronát ítéltek meg neki fájdalom­díjként, és a társadalmi életben való részvétel megnehezülésé­ért (elsősorban a sántításáért, másodsorban pedig azért, men a csúnya hegek miatt strandra sem igen mer kimenni). A fiatal diáklány apja természetesen ke­vesli ezt az összeget. Nem akarom bírálni a szlová­kiai bíróságok ítélkezését. Ha ők egy diáklánynak az elszenvedett fájdalmakén és sántaságáért 7500 koronát ítéltek meg, nyil­ván a törvényből indultak ki. A törvényből indult ki azoban az a legfelsőbb bíróság is, amely nem vagyoni kártalanításként 200 000 koronát ítélt meg Dušan Slobodníknak azért, mert egy felelőtlen költő azt merte mondani róla, hogy fasiszta múltja ván, mert tagja volt a Hlinka ifjúság szervezetének, és részt vett egy náci tisztek által vezetett partizán'vadász kikép­zésen. Felvethetnénk néhány költői kérdést; hány sánta lábat lehetne ebből a 200 ezerből kártalanítani; többet ér a „fa­siszta múlt", mint egy megnyo­morított láb; valóban léteznek egyenlők és sokkal egyenlőbbek? FEKETE MARIAN A lengyelek Európa-hívők A legfrissebb felmérések sze­rint a lengyelek kétharmada tá­mogatja a megosztottság és határok nélküli Európa elvét. E kérdés társadalmi megítélésé­ben az utóbbi öt évben alig tör­tént változás Lengyelországban - derül ki a CBOS közvéle­mény-kutató intézet jelenté­séből.A felmérést összegezve a CBOS megállapítja, hogy egy esetleges népszavazáson a voksok közel háromnegyede az EU-csatlakozás mellett szólna Hasonló eredményre jutott a Gallup lengyel leányvállalata is, amely jelentésében arra ís rávi­lágít, hogy a lengyelek körében annak ellenére növekszik az Európa-hívők tábora, hogy a társadalom tisztában van a csatlakozás árával, s hogy az egyes területeken különösen fájdalmasan érinti majd a pol­gárokat. MTI ROMANIA: UJ TANÜ GYI TÖRVÉNY Anyanyelven minden szinten és formában A román kormány vezető erejének, a Szociális Demokrácia Romániai Pártjának javaslatára a román szenátus tegnap reggel visszatért a tanügyi törvény 116. cikkére, amelynek a szenátusi oktatási bizottság által javasolt megszavazását követően az RMDSZ szenátorai előző nap tiltakozásul el­hagyták a termet. Többségi szavazással döntöttek a hona­tyák arról, hogy újból megvitatják a cikket. MTI-hír " z°tt változat csak azt tartalmazta, hogy a kisebbségieknek joguk van anyanyelvük megtanulására és arra, hogy ezen a nyelven ta­nuljanak. Az RMDSZ szenátorai a tegna­pi vita kezdete után nem sokkal ismét elhagyták az üléstermet, miután módosító javaslataik nagy részét a kisebbségi fejezetet il­letően elutasította a többség az előzetes megbeszéléseken. Az RMDSZ vezetői sajtóértekezleten ismertették álláspontjukat, amelyről tegnap részletesebb je­lentést nem kaptunk. Gheorghe Funar, a Román Vasile Vacaru, a Szociális De­mokrácia Romániai Pártjának szenátusi frakcióvezetője kifejtet te: erre a szöveg tisztázásához van szükség, nem az RMDSZ nyo­mása miatt. A szenátus végül el­fogadta a képviselőházban már egy éve megszavazott szövege­zést, amely szerint a nemzeti ki­sebbségekhez tartozó szemé­lyeknek joguk van arra, hogy „minden szinten és formában" anyanyelvű oktatásban részesül­jenek—jelentette a Rompres hír ügynökség. A kedden megszava­MAGYARORSZÁG-1 M F Nemzeti Egységpárt elnöke közle­ményben foglalt állást a tanügyi törvénnyel kapcsolatos vitában. Álláspontja egyszerű: „Romániá­ban, amely egységes nemzetál­lam, és ahol a hivatalos nyelv a román nyelv, az ifjabb nemzedék oktatását és-tanítását az oktatási törvény révén csak az állam hiva­talos nyelvén kell biztosítani". A közlemény ezenkívül olyan meg­jegyzéseket tartalmaz, mint pél­dául hogy az RMDSZ szenátorai megengedhetik maguknak az idő előtti parlamenti szabadságot, mivel ők magukat a magyar nem­zeti közösség képviselőinek te­kintik, és ez a fogalom nem talál­ható meg a román alkotmányban és a román törvényekben, vagy hogy az RMDSZ meg akarja aka­dályozni a tanügyi törvény elfoga­dását, mert akkor tovább élvez­hetné a kommunista rendszer idején elért vívmányokat. Bizonytalan privatizációs bevételek MTI-hír A Bokros-féle megszorító intéz­kedési csomag helyett a Nemzet­közi Valutaalap immár az 1996-os évre szóló magyar költségvetési tervre összpontosítja figyelmét, mi­előtt eldönti, hogy jóváhagyja-e a készenléti hitelt Magyarország számára — jelentette a Reuter egy olyan magas rangú tisztségvi­selőre hivatkozva, aki szoros kap­csolatban áll az IMF küldöttsége és a magyar pénzügyminisztériumi tisztségviselők várhatóan ma kezdődő tárgyalásaival. A forrás közlése szerint részben a privatizációs bevételek bizonyta­lansága miatt nagyon kérdéses, hogy Magyarország teljesíteni tud­ja-e a maga elé tűzött gazdasági célokat, így az IMF figyelme kicsit afelé tolódott, hogy vajon Magyar­ország elő tud-e állni kiegyensúlyo­zott gazdasági programmal a kö­vetkező évre szólóan. Sato j is elesett MTI-hír Az orosz hivatalos hírügynökség jelentése szerint Dzsohar Dudajev csecsen elnök elismerte, hogy kedden este a szövetségi orosz erők elfoglalták a csecsenek ke­zén lévő két utolsó bázist, Satoj és Nozsaj-jurt településeket. Dudajev műholdas telefonon az ITAR­TASZSZ-nak adott nyilatkozatában cáfolta a sebesülésére vonatkozó híreket, és közölte, hogy más for­mában, de folytatják a harcot. !!! Már csak nóliáiiv liely van!!! ÍJDCNS/ie SZLCVÁKIÁECL! < í l <"í 4 I \/ÁI r,< rlu MUete - kombinált utazás Olaszországon át ­autóbusz + hajó I I AV/Í I \J A< I Iliit no - apartmanok MmHraNh/iwfl Járul! k az. olasz és horvát tengerparti Üdülőkbe RcpOlöutak gazdag választéka: II NI I III. i I1N 4 AN VI |A \ll». i I' Il ilSK I I . Haanova II. 851 04 Bratislava; tel/fax: 07/812 400: tel.: 07/845 517 Biskupická 4. P.O. Box .15.986 0 1 Fiľakovo; tel.: 0863/8 11 58 vk-iijft REFERENDUM A GOLANRÓL A kérdés nem konkrét MTI-hír Jichak Rabin izraeli kormányfő első ízben fogalmazta meg nyilvá­nosan, hogy pontosan milyen kér­désre is kellene válaszolniuk az iz­raelieknek a Golán-fennsík sorsá­val kapcsolatos népszavazás ese­tén —jelentette tegnap a Jediót Ah ronót című izraeli lap. Támogatja vagy ellenzi a Szíriá­val kötött szerződést? — ismertet­te a miniszterelnök a kérdést új­ságírókkal, akik elkísérték Rabint hét eleji párizsi látogatására. Az iz­raeliek ennélfogva konkrétan nem válaszolnának arra, hogy miként foglalnak állást a Golán-fennsíkról történő izraeli kivonulásról. Diplomáciai kapcsolat? Warren Christopher amerikai külügyminiszter Bili Clinton elnök­nek javasolta, hogy az Egyesült Államok létesítsen hivatalos diplo­máciai kapcsolatokat Vietnam­mal. Ezt az AP szerint John McCain szenátor jelentette be Washing­tonban. Az egykori vietnami hadi­fogoly, Arizona köztársaságpárti szenátora úgy vélekedett, itt az ideje, hogy a két volt ellenség nor­malizálja kapcsolatait. DIE WELT: Á magyarorszagi nemetek reneszánsza A magyarországi németek „figyelemre méltó reneszánszá­ról" írt a Die Welt című német lap tegnapi számában. Boris Kalnoky budapesti tudósítását azzal kezdte, hogy miköz­ben a romániai németség létszáma az utóbbi öt évben 200 ezerről 80 ezerre apadt, a magyarországi németek - akikről alig esik szó - egyfajta újjászületést élnek át. Egy kisebb­ség, amely már szinte teljesen asszimilálódott, ismét meg­találja önazonosságát. A lap beszámol arról, hogy a leg­kedvezőbb becslések kereken 200 ezerre teszik a német kisebb­ség létszámát. Mintegy 150 falu­ban és kisvárosban a magyar mel­lett német helységnévtábla jelzi, hogy ott kisebbségiek is laknak. A példásnak tartott magyar kisebb­ségi törvény alapján tavaly de­cemberben 126 helységben vá­lasztottak német kisebbségi ön­kormányzatot, és létrehozták az országos önkormányzatot is, amelynek hat regionális irodája van - írja a lap, és felhívja a figyel­met arra, hogy a németség be­csült létszámának több mint há­romszorosa, 680 ezer szavazópol­gár szavazott a német jelöltekre. A tudósító példaként említi a Tatabánya melletti Tarján falut, ahol a lakosok nyolcvan százalé­ka német. Már csak az öregek be­szélték a német nyelvet, de most már a fiatalok is tanulják a két­nyelvű iskolában. Senki nem hagyja el a falut, sőt Németország­ból többen hazatértek, házat vá­sároltak, hogy itt fejezzék be életü­ket. A cikk felidézi a világháború utáni kitelepítés időszakát, vala­mint az ötvenes éveket, amikor szigorúan tilos volt németül meg­szólalni. Kaltenbach Jenő, a német ki­sebbség országos önkormányza­tának elnöke a magyar állam és Németország pénzügyi támogatá­sával szeretné az önkormányzat kezelése alá vonni a kisebbségi területek iskoláinak egy részét. Az elnök egyik büszkesége a tegnap felavatott bajai iskolaközpont, amelynek építéséhez a német kormány kilencmillió márkával já­rult hozzá. A német kormány és két tartomány, Baden-Württem­berg, valamint Bajorország évente kétmillió márkával segíti a ma­gyarországi németeket — állapítja mega lap. Majd azt emeli ki, hogy né­hány évvel a kelet-európai forra­dalmi változások után a magyar­országi németek legértékesebb tőkéje az újra feléledt öntudat, s a saját kultúra újrafelfedezésé­nek szándéka.

Next

/
Oldalképek
Tartalom