Új Szó, 1995. május (48. évfolyam, 100-125. szám)

1995-05-05 / 103. szám, péntek

1995. május 5. VELEMENY ÚJSZ

Ó 5 j FRICSKA Kutyavilág, macskajajj Még mielőtt elharapóznának körülöttem az ebtenyésztők dühének lángjai, határozottan leszögezem: szeretem a kutyákat, sőt úgy általában szeretem az állatokat. Vannak persze kivételek: Nem szeretem a hatökröket, a vadszamarakat, a csúszómászókat, a hiénákat és a férgeket. A bárgyú bégető birkanyájtól sem fakadok dalra... A kutya viszont valami egészen más. Meghatódva gondolok vissza pl. Harri nevű kutyánkra, aki úgy harmincöt évvel ezelőtt vidáman söpörte végig velem a szülői ház udvarát, midőn atyám, csíntevéseimet megunván, nevelő szándékkal, lazán hozzákötött. Óh, boldog gyermekévek... Nem haragszom. Nem haragszom pl. Honti Zoli sógorom Bonifác nevű dán dögjére, bocs, dogjára, nyugodjék békében (mármint a dog), aki pajkosan úgy vágott képen a farkával, hogy elered az orrom vére. Játék volt, rohanás, szabadság. Hát igen. Szabadság. Ma amikor a szocialista építészet vívmányaiként számon tartott lakótelepi beton-odukban státuszszimbólumként tartott kinemesített kutyakísérletekre gondolok, elszorul a szívem. Sajnálom ezeket a kutyaparódiákat, meg a gazdikat is. Az igaz ugyan, hogy a „kedvencek" a legfinomabb, tápanyagokban, vitaminokban gazdag márkás kutyaeledeleket kapják. A gazdi nem sajnálja rájuk á pénzt. Mint a minap, mikor egy jólöltözött hölgy háromszáz koronát fizetett ki előttem egzotikus kutyája háromnapi kosztjáért. Színházba hölgyem mikor tetszett járni utoljára? Esetleg könyvesboltban? Hogy ne szóljak bele, megengedheti magának? Igaz, a választás lehetősége adott. Mint ahogy adott volt a választás lehetősége mikor a szuperfajtiszta, már-már magukat az übermensch kategóriába soroló nagykutyákra, vagy az utcasarki kutyakorcsok kutyakölykeire voksoltak. Igy, vagy úgy, kutyasorsra jutottunk. Hol van már a játék, a rohanás, a szabadság? Marad csak az etetés. És amivel etetnek... Hm... Lesz még itt macskajajj... KERTÉSZ GÁBOR Nyelvzsaruk... A fölöttébb kulturált Kulturális Minisztérium tegnapi sajtóértekezlete a jelenlevő újságírók számára alighanem inkább csak ingyenes politikai kabaré volt. Többen nem igen tudták somolygás nélkül megállani, amikor Stanislav Bajaník, a Matica slovenská képviselője a jelenleg hatályban levő nyelvtörvény belső ellentmondásairól beszélt, rámutatva arra, hogy „az állami és önkormányzati szervek alkalmazottai nem kötelesek tudni és használni a nemzeti kisebbség nyelvét", de a nemzeti kisebbség tagjai a saját nyelvüket használhatják ott, azokban a községekben és városokban, ahol a lakosságnak legalább húsz százalékát alkotják. Feltette a költői kérdést is: „Kinek van itt joga, a hivatalnoknak vagy az állampolgárnak?" A mosolygó újságírók a kérdést rögtön elértették: „Ki, kiért van, netalántán az állampolgár a hivatalnokért?" A választ abban az információban találhatták meg, hogy a Milan Ferko és ts. által megfogalmazott törvénytervezet most már valóban létre akarja hozni azt a nyelvrendőrséget, amely ellenőrizné a lelkipásztorokat, a kereskedőket, az újságírókat stb., hogy tevékenységükben a szlovák irodalmi nyelvet használják-e, és amely funkcióinak ellátására a Matica slovenská már nagyon régóta vállalkozni szeretne. Egyelőre még tisztázatlan viszont az, hogy a nyelvzsaru egyenruhában vagy kilétetét polgári ruhával titkolva figyeli meg, hogy mondjuk az Új Szó riportere milyen nyelven beszél magyar riportalanyával, illetve hogy a magyar anyanyelvű lelkipásztor szlovákul vagy magyarul adja meg a temetőben a végtisztességet a magyar halottnak, a magyar hozzátartozók előtt. Farkas József György, a Népszabadság Pozsonyban akkreditált tudósítója nem állta meg kérdés nélkül, és úgy teljesen jóhiszeműen szlovákul fogalmazott. A Meciar-hű szlovák újságírószervezet mellettem ülő képviselőjét ez arra provokálta, hogy Milan Ferkoval hangosan egyetértve bizonygassa, ha valaki ilyen kiejtéssel kérdez egy minisztériumi sajtóértekezleten, akkor most már valóban szükség van olyan törvényre, amely megvédené a szlovák nyelvet... FEKETE MARIAN TEGNAP OLVASTUK Gabriela Kaliská: Állítson elő a rendőrség! Az 1994 márciusában bekövetkezett alkotmányos válság okainak kivizsgálására alakult parlamenti vizsgálóbizottság a Büntető Perrendtartással összhangban határozatot hozott, hogy a legközelebbi ülésére rendőrséggel állíttassa elő Gabriela Kaliská volt független parlamenti képviselőt, mert Dušan Macuškának, a szóban forgó bizottság elnökének szavai szerint négy beidézésükre nem reagált. • Mién nem reagált az idézésre, és még csak nem is kérte a bizottság elnézését? - Az elsőre, amely március 29-ére szólt, nem reagálhattam, mert szakmai gyakorlaton voltam az Egyesült Államokban. Közvetlenül húsvét után, április 18-án kaptam meg a második felszólítást. Akkor azonban munkanélküliként előnybe helyeztem a kis- és középvállalkozások menedzselésére kiképző tanfolyamot, ami számomra létfontosságú. Január derekán ugyanis Jozef Zlocha környezetvédelmi miniszter szekcióvezetői posztomról indokolatlanul alacsonyabb beosztásba helyezett, amit elutasítottam és távoztam. Ugyanakkor ajánlott levelet küldtem Macuška úrnak, amelyben az alkotmány 79. cikkelyére hivatkoztam, amely kimondja, hogy „a képviselő elutasíthatja a tanúvallomást olyan kérdésekben, amelyekről tisztségének betöltése során szerzett tudomást, akkor is, ha már nem képviselő". Az alkotmány 73. cikkelyének 2. bekezdése szerint a képviselők saját lelkiismeretük és meggyőződésük szerint élnek mandátumukkal, és nem kötik őket utasítások. Ezért levelemben elutasítottam minden bővebb tájékoztatást az állítólagos „alkotmányos válságról". Az április 25-i és május 2-ai idézést tárgytalannak tartom. Feltételezem, hogy levelemet viszont a bizottság tartja majd kevésnek távolmaradásom igazolására. • Ön szerint mi a célja a beidézettek tanúvallomásának? Mit akar elérni a bizottság? - Úgy gondolom, hogy Michal Kováč államfő leváltása a vizsgálat fő motívuma. Engem még az elmúlt rendszerben beidézett a titkosrendőrség a BRATISLAVA NAHLAS című folyóiratért. Mintha kerülővel visszatérne az akkori időszak, most meg a demokratikus rendszerben idéznek be. Sőt, a kommunista rendszertől eltérően most a rendőrséggel akarnak előállíttatni. JÚLIUS GEMBICKÝ, Národná obroda Mától gímesi tábor A nyitrai Juhász Gyula Ifjúsági Klub szervezésében mától zajlik a Gímesi Művelődési Tábor, amelynek előzetes programját már közreadtuk. A műsor azonban nem volt teljes, így most pontosan közöljük. Pénteken tíz órától Győri Attila előadása hangzik el a kortárs szlovákiai magyar irodalomról. Kettőkor Mach Péter a modern anarchizmusról ad elő, ezt követi a Farkas Bertalan űrhajóssal zajló beszélgetés. Este a Korzár együttes és M.Montanaro koncertjét követi a Bendő zenekar táncháza. Szombaton a szlovákiai magyar pártok képviselői nyilvános vitát folytatnak az alapszerződésről fél tizenegytől. Közben a Twist Olivér c. musicalt láthatják a gyerekek a helyi kultúrházban. A sajtószabadságról szóló vita kettőkor kezdődik, ezt követően a Ghymes zenekar muzsikál, majd Ducz László Turulmadár c. előadása hangzik el. Este kilenckor koncert. Vasárnap reggel tízkor kopjafaállítással zárul a tábor. ' -ász Felhívás a Duna Menti Tavasz résztvevőihez és támogatóihoz Ezekben az órákban úgy tetszik, a szlovákiai magyarok összefogásából május 17-e és 19-e között mégis megrendezzük Dunaszerdahelyen a DUNA MENTI TAVASZT. Az előzetes szakmai válogatások alapján született döntésről szóban már értesítettük a színjátszó- és bábjátszócsoportokat, akik a napokban írásban is megkapják a meghívókat. Az ismert pénzügyi állapotok miatt a Csemadok OV Titkársága és a Szlovákiai Magyar Színjátszók Társaságának Választmánya kéri a résztvevő együtteseket, hogy az előzetes megegyezések alapján saját maguk fedezzék az utazás költségeit. Részvételükről postafordultával értesítsenek bennünket. Mindezen gondok ellenére is reméljük, hogy valamennyi résztvevő számára megfelelő körülményeket tudunk teremteni. Kérjük a szlovákiai magyar szülőket, magánvállalkozókat, önkormányzatokat és politikúsokat, hogy anyagiakkal támogassák a rendezvényt. A Duna Menti Tavasz számlaszáma: Slovenská sporiteíňa, pobočka Dun.Streda č.ú.:77042-129/0900 Köszönettel a Csemadok OV Titkársága és a SZMSZT Választmánya. SZÁLKA ÉS GERENDA Tévedéseink e tavaszban Két évtizedes múltjával a Duna Menti Tavasz többet jelent, mint a Csemadok országos rendezvényei általában. Ez, az egyetlen olyan gyermekfesztivál, amely évente vonzott, fogadott és segített gyermekek százait. Minden esztendőben elérendő célt, pedagógiai minősítést, tehetségek felszínrejutásának lehetőségét jelentette. Másfél évtizedig nemcsak színjátszócsoportokat, bábosokat, hanem az alapiskolás vers- és prózamondók három kategóriájának versengőit is nevelte. Ennek a közegnek volt köszönhető, hogy a Duna Menti Tavasz első évfolyamait sínretevő költőkön, pedagógusokon, újságírókon és népművelőkön kívül tucatnyian kezdtek rendszeresen írni a gyerekeknek. Igy született meg az a visszacsatolás, amely nélkül nem fejlődhetett volna ki az a gyermekeknek írt irodalom, amely ma már a szlovákiai magyar irodalom legerősebb tartóoszlopa. Költők és írók műveit olvasva erősödött ezer és ezer gyermekben az édes anyanyelv szeretete, a szülőföld megismerésének a vágya és a tehetség tudatosítása. Sokaknak Dunaszerdahely és a pozsonyeperjesi gyermektábor lett a magyarságunk felismerésének a helyszíne. Ott döbbentek rá, mennyiben más magyarnak lenni Kassán, mint Dunaszerdahelyen. Mennyiben ad biztonságot a rozsnyóiaknak, hogy a Csallóközben magyar falu, magyar falut ér. Ennyit az. érzelmeinkről. Van azonban ennél fontosabb hozadéka a Duna Menti Tavasz két évtizedének. A kommunista rendszerben pedagógusok százai tekintettek úgy erre a rendezvényre, ahol a szakmai megmérettetés szigorúsága mellett mindig érezhető, kapható ás hazavihető volt a lelkeket tápláló szeretet. Ott mindig fontosabb volt a mese örök igazsága, mint a politika képmutató, hazug valósága. Iskolák tucatjaiban született meg az önbecsülés, mert résztvevői voltak e nagy találkozásoknak. A pedagógusrendezőknek tartott szakmai szemináriumok, Debreczeni Tibor és Gabnai Katalin drámapedagógiai foglalkozásai, Szőke István bábmozgalmat alapozó szakmai tanácsai, az évről-évre az irodalom értékeire épített kreatív játékok, a bábjátszók képzőművészetet, zenét, drámai műfajokat ötvöző játékai a szakmai előrelépés útjelzőkövei voltak. Nem szólva a dunaszerdahelyiek meghonosította óvodai bábozásról, amelynek új hajtásai messzi vidékekig érnek. Szellemi értékek gyűjtőhelye a Duna Menti Tavasz. Itt nyer bizonyítást a gyerekeinkben sarjadó jövő. Elmaradhat, elhalasztódhat kórusfesztivál, néptáncbemutató, de ekkora tévedéseket, mint a Duna Menti Tavasz őszre halasztása, és a Tücsök és a Tábortűz megszüntetése illetve finomabban szólva, megjelenésének szüneteltetése nem kellene elkövetnünk. Levezekelhetetlen bűneink szaporodtak meg igen hamar. Ezeket látva, kezdtem kételkedni a pedagógusok és szülők komáromi tiltakozó nagygyűlésének értelmében. Meit egyik oldalon áll a hazug kormányzat, de a másik oldalon mi vagyunk, és nem hihetjük el, hogy bárki a kulturális minisztérium törvényszegői közül egyetlen sajnálkozó szót is ejt, ha demonstratíve feladjuk értékeinket. Minden erőnket, pénzünket mozgósítanunk kell, hogy idén is legyen Duna Menti Tavasz. Ha a szlovákiai magyar politikai pártoknak, a pedagógusszövetségnek, a szülői munkaközösségeknek, a vállalkozóknak és magánszemélyeknek vannak alapítványi kapcsolataik, akad nélkülözhető pénzük, akkor támogassák gyermekeink fesztiválját. A Csemadok OV Titkársága és a Szlovákiai Magyar Színjátszók Társaságának Választmánya a rossz előjelek ellenére is a Duna Menti Tavasz megrendezésén fáradozik. Községi önkormányzatok és magánvállalkozók támogatására számítunk, de az igért támogatások jelképes rendezvényre elegendőek, ha nem születik meg napokon belül egy nagyobb méretű összefogás. DUSZA ISTVÁN Kassai Zenei Tavasz Tegnap este megkezdődött az idei, sorrendben 40. Kassai Zenei Tavasz. A Művészetek Házában telt nézőtér előtt az Állami Filharmonikus Zenekar Bystrík Režucha karmester vezényletével Wagner-, Grieg- és a kassai Norbert Bodnár műveiből adott ízelítőt. Az est vendégszereplője a francia Jean Bernard Hupmann zongoraművész volt. A június l-ig tartó koncertsorozat további kilenc hangversenyből áll. A neves hazai művészek mellett bemutatkozik például a japán Ayako Yonetani, a cseh Stanislav Mácha, az USA-beli Dennis Burkh, az osztrák Theodor Kirschbichler, az angol Gillian McDonald. A június 1-ei zárókoncerten - társrendezője a Pozsonyi Magyar Kulturális Központ - fellép a Magyar Állami Kórus is. A zeneszerzők közül felhangzik számos nagy egyéniség alkotása. (g-f) AHOGY ÉN LÁTOM Hamiskodó automata az atomerőműben Azóta, hogy tíz esztendeje megtanultam Csernobil nevét, kissé mindig lúdbörös lesz a hátam, valahányszor azt a megnyugtató hírt közli az újság, hogy „igaz, üzemzavar volt valamelyik atomerőműben, a valóságban azonban csak annyi történt, hogy a biztosító berendezés egy része meghibásodott; sugárfertőzés nem történt". Ugyanis Csernobil „másnapján" is valami ilyen hírt röpített világgá a TASZSZ. A minden bizonnyal materialista atomerőmű-komisszárok valószínűleg a csodában bízva döntöttek az ilyen tájékoztatás mellett. Majd a rossz hírt adagolva fél nappal később bejelentették, hogy „elhárítható üzemzavar történt, és a hiba kiküszöbölése során egy tűzoltó és egy atomtechnikus életét vesztette". Csakhogy amikor ez a hír megjelent, már Svédországban is, Japánban is jelezték a műszerek, hogy valahol a Szovjetunióban felrobbant egy atomerőmű. A múlt héten ismét lúdbőrös lett a hátam. Jaslovské Bohunicéből jelentették, hogy a V-l-es erőmű áramtermelő blokkját le kellett állítani. És nyomban utána következett a magyarázat: azért volt szükség az intézkedésre, mert a berendezés biztonsági automatikája úgymond hamis jelzést adott. Azóta már jelentették, hogy ismét rendben van minden, újból beindították a reaktort, vidáman folyik az áramtermelés. Az illetékesek pedig, azok megnyugtatására, akik rosszhiszeműen és nemzetietlenül úgy gondolják, hogy az atomerőművi automata „hamiskodása" szlovák specialitás, még közölték: hasonló esetek külföldön is előfordulnak. Végül is minden szerencsésen végződött, és e tamáskodó sorokat nem elsősorban a Jaslovské Bohunicei V-l miatt írom. A szakemberek ugyan, még a szlovákok is, beismerik, hogy öregecske a berendezés, és már üzembe helyezésekor sem tartozott a legkorszerűbbek közé, de végül is valamelyest megnyugtat, hogy az illetékesek kilátásba helyezték: mihelyt Mohiban beindítják az új erőművet, a bohuniceit kivonják a forgalomból. Közben pedig reménykedek, hogy a mohi atomerőmű építését a kormány nem a nemzeti büszkeség demonstrálása ritkán megismétlődő alkalmának tekinti, hanem kizárólag annak, ami: atomerőmű-építésnek. Már korábban, a Bősi Erőmű építése előtti években is sok jót hallottam Július Binderről. Szívesen elhittem róla minden pozitívat, még akkor is, amikor (ez még a föderáció éveiben volt) már gyülekeztek a Duna parton az erőmű ellen tüntetők. Akkor kezdtem el Binder mérnökben kételkedni, amikor Szlovákia önállósulása után megválasztották (ha jól emlékszem) az Év Szlovák Férfijának. Változatlanul bízom ugyan a szaktudásában, de attól a naptól kezdve, hogy a fenti cím viselőjévé kvalifikálták, el-elgondolkozom azon, hogy esetében mettől meddig terjed a folyamszabályozó mérnök, és mettől meddig a hazafiság. Pedig az ő esetében „csak" egy vízi erőműről van szó, ami ha elromlik, akkor sem fenyegeti a környezetet sugárfertőzéssel. Talán húsz éve történt, hogy repülőgéppel utaztam. Abban az élményben volt részem, hogy egy második világháborús Dakotával abszolválhattam a Pozsony és Kassa közötti távot. Mit mondjak, falfehéren léptünk valamennyien a kelet-szlovákiai metropolis betonjára. A légikikötő főépülete felé haladva a pilóta is elvegyült közöttünk, és a legméltatlankodóbbaknak ezt mondotta: „Mit vannak megijedve? Talán lezuhantunk?" És százalékban kifejezte, milyen parányi az esélye annak, hogy egy második világháborús Dakota lezuhan. Végül azonban sunyi mosollyal elismerte, hogy azért mégiscsak jobb lenne Boeinggal repülni. Most azon folyik a vita, vajon saját erővel (értsd rajta: zömében keleti technológiával) vállalkozzék-e Szlovákia a mohi atomerőmű felépítésére vagy, igaz, drágábban, netán nemzeti önérzetünkben kissé megalázva a jobb, biztonságosabb nyugati technológiát érvényesítve építsük fel az erőművet. Véleményem szerint jobban, biztonságosabban érzi magát az ember egy Boeing fedélzetén, mint egy második világháborús Dakota fapadján. A múlt héten szerencsésen végződött a Jaslovské Bohunicei V-les automatikájának a „hamiskodása". Az esetről egy vadászmese jut az eszembe: A nimród a nyúl mellé trafált, mire a tapsifúles ezt mondotta: Még élek! Még félek... Csak ennyire érzem magam biztonságban Jaslovské Bohunicétől (légvonalban) úgy 40 kilométernyire. TÓTH MIHÁLY