Új Szó, 1995. május (48. évfolyam, 100-125. szám)

1995-05-05 / 103. szám, péntek

1995. május 5. VELEMENY ÚJSZ Ó 5 j FRICSKA Kutyavilág, macskajajj Még mielőtt elharapózná­nak körülöttem az ebte­nyésztők dühének lángjai, ha­tározottan leszögezem: szere­tem a kutyákat, sőt úgy általá­ban szeretem az állatokat. Vannak persze kivételek: Nem szeretem a hatökröket, a vad­szamarakat, a csúszómászó­kat, a hiénákat és a férgeket. A bárgyú bégető birkanyájtól sem fakadok dalra... A kutya viszont valami egészen más. Meghatódva gondolok vissza pl. Harri nevű kutyánk­ra, aki úgy harmincöt évvel ezelőtt vidáman söpörte végig velem a szülői ház udvarát, midőn atyám, csíntevéseimet megunván, nevelő szándék­kal, lazán hozzákötött. Óh, boldog gyermekévek... Nem haragszom. Nem haragszom pl. Honti Zoli sógorom Bonifác nevű dán dögjére, bocs, dog­jára, nyugodjék békében (mármint a dog), aki pajkosan úgy vágott képen a farkával, hogy elered az orrom vére. Já­ték volt, rohanás, szabadság. Hát igen. Szabadság. Ma amikor a szocialista építészet vívmányaiként számon tartott lakótelepi beton-odukban stá­tuszszimbólumként tartott ki­nemesített kutyakísérletekre gondolok, elszorul a szívem. Sajnálom ezeket a kutyaparó­diákat, meg a gazdikat is. Az igaz ugyan, hogy a „kedven­cek" a legfinomabb, tápanya­gokban, vitaminokban gazdag márkás kutyaeledeleket kap­ják. A gazdi nem sajnálja rá­juk á pénzt. Mint a minap, mikor egy jól­öltözött hölgy háromszáz ko­ronát fizetett ki előttem egzo­tikus kutyája háromnapi kosztjáért. Színházba höl­gyem mikor tetszett járni utol­jára? Esetleg könyvesbolt­ban? Hogy ne szóljak bele, megengedheti magának? Igaz, a választás lehetősége adott. Mint ahogy adott volt a választás lehetősége mikor a szuperfajtiszta, már-már ma­gukat az übermensch kategó­riába soroló nagykutyákra, vagy az utcasarki kutyakor­csok kutyakölykeire voksol­tak. Igy, vagy úgy, kutyasorsra jutottunk. Hol van már a játék, a roha­nás, a szabadság? Marad csak az etetés. És amivel etet­nek... Hm... Lesz még itt macs­kajajj... KERTÉSZ GÁBOR Nyelvzsaruk... A fölöttébb kulturált Kulturális Minisztérium tegnapi sajtóértekezlete a jelenlevő újságírók szá­mára alighanem inkább csak ingyenes politikai kabaré volt. Többen nem igen tudták somolygás nélkül megállani, amikor Stanislav Bajaník, a Ma­tica slovenská képviselője a jelenleg hatályban levő nyelvtörvény belső ellentmondásairól be­szélt, rámutatva arra, hogy „az állami és önkor­mányzati szervek alkalmazottai nem kötelesek tudni és használni a nemzeti kisebbség nyel­vét", de a nemzeti kisebbség tagjai a saját nyelvü­ket használhatják ott, azokban a községekben és városokban, ahol a lakosságnak legalább húsz százalékát alkotják. Feltette a költői kérdést is: „Kinek van itt joga, a hivatalnoknak vagy az állam­polgárnak?" A mosolygó újságírók a kérdést rög­tön elértették: „Ki, kiért van, netalántán az állam­polgár a hivatalnokért?" A választ abban az infor­mációban találhatták meg, hogy a Milan Ferko és ts. által megfogalmazott törvénytervezet most már valóban létre akarja hozni azt a nyelv­rendőrséget, amely ellenőrizné a lelkipásztorokat, a kereskedőket, az újságírókat stb., hogy tevé­kenységükben a szlovák irodalmi nyelvet használ­ják-e, és amely funkcióinak ellátására a Matica slovenská már nagyon régóta vállalkozni szeret­ne. Egyelőre még tisztázatlan viszont az, hogy a nyelvzsaru egyenruhában vagy kilétetét polgári ru­hával titkolva figyeli meg, hogy mondjuk az Új Szó riportere milyen nyelven beszél magyar riportala­nyával, illetve hogy a magyar anyanyelvű lelki­pásztor szlovákul vagy magyarul adja meg a te­metőben a végtisztességet a magyar halottnak, a magyar hozzátartozók előtt. Farkas József György, a Népszabadság Po­zsonyban akkreditált tudósítója nem állta meg kérdés nélkül, és úgy teljesen jóhiszeműen szlo­vákul fogalmazott. A Meciar-hű szlovák újságíró­szervezet mellettem ülő képviselőjét ez arra pro­vokálta, hogy Milan Ferkoval hangosan egyetértve bizonygassa, ha valaki ilyen kiejtéssel kérdez egy minisztériumi sajtóértekezleten, akkor most már valóban szükség van olyan törvényre, amely meg­védené a szlovák nyelvet... FEKETE MARIAN TEGNAP OLVASTUK Gabriela Kaliská: Állítson elő a rendőrség! Az 1994 márciusában bekövetkezett alkotmá­nyos válság okainak kivizsgálására alakult parla­menti vizsgálóbizottság a Büntető Perrendtartás­sal összhangban határozatot hozott, hogy a legkö­zelebbi ülésére rendőrséggel állíttassa elő Gabrie­la Kaliská volt független parlamenti képviselőt, mert Dušan Macuškának, a szóban forgó bizottság elnökének szavai szerint négy beidézésükre nem reagált. • Mién nem reagált az idézésre, és még csak nem is kérte a bizottság elnézését? - Az elsőre, amely március 29-ére szólt, nem re­agálhattam, mert szakmai gyakorlaton voltam az Egyesült Államokban. Közvetlenül húsvét után, áp­rilis 18-án kaptam meg a második felszólítást. Ak­kor azonban munkanélküliként előnybe helyeztem a kis- és középvállalkozások menedzselésére ki­képző tanfolyamot, ami számomra létfontosságú. Január derekán ugyanis Jozef Zlocha környezetvé­delmi miniszter szekcióvezetői posztomról indoko­latlanul alacsonyabb beosztásba helyezett, amit elutasítottam és távoztam. Ugyanakkor ajánlott le­velet küldtem Macuška úrnak, amelyben az alkot­mány 79. cikkelyére hivatkoztam, amely kimondja, hogy „a képviselő elutasíthatja a tanúvallomást olyan kérdésekben, amelyekről tisztségének betöl­tése során szerzett tudomást, akkor is, ha már nem képviselő". Az alkotmány 73. cikkelyének 2. bekezdése szerint a képviselők saját lelkiismere­tük és meggyőződésük szerint élnek mandátumuk­kal, és nem kötik őket utasítások. Ezért levelem­ben elutasítottam minden bővebb tájékoztatást az állítólagos „alkotmányos válságról". Az április 25-i és május 2-ai idézést tárgytalannak tartom. Felté­telezem, hogy levelemet viszont a bizottság tartja majd kevésnek távolmaradásom igazolására. • Ön szerint mi a célja a beidézettek tanúvallo­másának? Mit akar elérni a bizottság? - Úgy gondolom, hogy Michal Kováč államfő le­váltása a vizsgálat fő motívuma. Engem még az el­múlt rendszerben beidézett a titkosrendőrség a BRATISLAVA NAHLAS című folyóiratért. Mintha ke­rülővel visszatérne az akkori időszak, most meg a demokratikus rendszerben idéznek be. Sőt, a kom­munista rendszertől eltérően most a rendőrséggel akarnak előállíttatni. JÚLIUS GEMBICKÝ, Národná obroda Mától gímesi tábor A nyitrai Juhász Gyula Ifjúsági Klub szervezésé­ben mától zajlik a Gímesi Művelődési Tábor, amelynek előzetes programját már közreadtuk. A műsor azonban nem volt teljes, így most ponto­san közöljük. Pénteken tíz órától Győri Attila előadása hang­zik el a kortárs szlovákiai magyar irodalomról. Kettőkor Mach Péter a modern anarchizmusról ad elő, ezt követi a Farkas Bertalan űrhajóssal zaj­ló beszélgetés. Este a Korzár együttes és M.Mon­tanaro koncertjét követi a Bendő zenekar tánchá­za. Szombaton a szlovákiai magyar pártok képvi­selői nyilvános vitát folytatnak az alap­szerződésről fél tizenegytől. Közben a Twist Olivér c. musicalt láthatják a gyerekek a helyi kultúrház­ban. A sajtószabadságról szóló vita kettőkor kezdődik, ezt követően a Ghymes zenekar muzsi­kál, majd Ducz László Turulmadár c. előadása hangzik el. Este kilenckor koncert. Vasárnap reg­gel tízkor kopjafaállítással zárul a tábor. ' -ász Felhívás a Duna Menti Tavasz résztvevőihez és tá­mogatóihoz Ezekben az órákban úgy tetszik, a szlovákiai magyarok összefogásából május 17-e és 19-e között mégis megrendezzük Dunaszerdahelyen a DUNA MENTI TAVASZT. Az előzetes szakmai válogatások alapján született döntésről szóban már értesítettük a színjátszó- és bábjátszócso­portokat, akik a napokban írásban is megkap­ják a meghívókat. Az ismert pénzügyi állapotok miatt a Csemadok OV Titkársága és a Szlováki­ai Magyar Színjátszók Társaságának Választ­mánya kéri a résztvevő együtteseket, hogy az előzetes megegyezések alapján saját maguk fedezzék az utazás költségeit. Részvételükről postafordultával értesítsenek bennünket. Min­dezen gondok ellenére is reméljük, hogy vala­mennyi résztvevő számára megfelelő körülmé­nyeket tudunk teremteni. Kérjük a szlovákiai magyar szülőket, magánvállalkozókat, önkor­mányzatokat és politikúsokat, hogy anyagiak­kal támogassák a rendezvényt. A Duna Menti Tavasz számlaszáma: Slovenská sporiteíňa, po­bočka Dun.Streda č.ú.:77042-129/0900 Köszönettel a Csemadok OV Titkársága és a SZMSZT Választmánya. SZÁLKA ÉS GERENDA Tévedéseink e tavaszban Két évtizedes múltjával a Duna Menti Tavasz többet jelent, mint a Csemadok országos rendezvényei általában. Ez, az egyetlen olyan gyermekfesztivál, amely évente vonzott, fogadott és segített gyerme­kek százait. Minden esztendőben elérendő célt, pedagógiai minősí­tést, tehetségek felszínrejutásának lehetőségét jelentette. Másfél évti­zedig nemcsak színjátszócsoportokat, bábosokat, hanem az alapis­kolás vers- és prózamondók három kategóriájának versengőit is ne­velte. Ennek a közegnek volt köszönhető, hogy a Duna Menti Ta­vasz első évfolyamait sínretevő költőkön, pedagógusokon, újságíró­kon és népművelőkön kívül tucatnyian kezdtek rendszeresen írni a gyerekeknek. Igy született meg az a visszacsatolás, amely nélkül nem fejlődhetett volna ki az a gyermekeknek írt irodalom, amely ma már a szlovákiai magyar irodalom legerősebb tartóoszlopa. Költők és írók műveit olvasva erősödött ezer és ezer gyermekben az édes anyanyelv szeretete, a szülőföld megismerésének a vágya és a tehetség tudatosítása. Sokaknak Dunaszerdahely és a pozsonyeper­jesi gyermektábor lett a magyarságunk felismerésének a helyszíne. Ott döbbentek rá, mennyiben más magyarnak lenni Kassán, mint Dunaszerdahelyen. Mennyiben ad biztonságot a rozsnyóiaknak, hogy a Csallóközben magyar falu, magyar falut ér. Ennyit az. érzelmeinkről. Van azonban ennél fontosabb hozadéka a Duna Menti Tavasz két évtizedének. A kommunista rendszerben pedagógusok százai tekin­tettek úgy erre a rendezvényre, ahol a szakmai megmérettetés szigo­rúsága mellett mindig érezhető, kapható ás hazavihető volt a lelkeket tápláló szeretet. Ott mindig fontosabb volt a mese örök igazsága, mint a politika képmutató, hazug valósága. Iskolák tucatjaiban szü­letett meg az önbecsülés, mert résztvevői voltak e nagy találkozá­soknak. A pedagógusrendezőknek tartott szakmai szemináriumok, Debreczeni Tibor és Gabnai Katalin drámapedagógiai foglalkozásai, Szőke István bábmozgalmat alapozó szakmai tanácsai, az évről-évre az irodalom értékeire épített kreatív játékok, a bábjátszók képzőművészetet, zenét, drámai műfajokat ötvöző játékai a szakmai előrelépés útjelzőkövei voltak. Nem szólva a dunaszerdahelyiek meghonosította óvodai bábozásról, amelynek új hajtásai messzi vi­dékekig érnek. Szellemi értékek gyűjtőhelye a Duna Menti Tavasz. Itt nyer bizo­nyítást a gyerekeinkben sarjadó jövő. Elmaradhat, elhalasztódhat kó­rusfesztivál, néptáncbemutató, de ekkora tévedéseket, mint a Duna Menti Tavasz őszre halasztása, és a Tücsök és a Tábortűz megszün­tetése illetve finomabban szólva, megjelenésének szüneteltetése nem kellene elkövetnünk. Levezekelhetetlen bűneink szaporodtak meg igen hamar. Ezeket látva, kezdtem kételkedni a pedagógusok és szülők komá­romi tiltakozó nagygyűlésének értelmében. Meit egyik oldalon áll a hazug kormányzat, de a másik oldalon mi vagyunk, és nem hihetjük el, hogy bárki a kulturális minisztérium törvényszegői közül egyet­len sajnálkozó szót is ejt, ha demonstratíve feladjuk értékeinket. Minden erőnket, pénzünket mozgósítanunk kell, hogy idén is legyen Duna Menti Tavasz. Ha a szlovákiai magyar politikai pártoknak, a pedagógusszövetségnek, a szülői munkaközösségeknek, a vállalko­zóknak és magánszemélyeknek vannak alapítványi kapcsolataik, akad nélkülözhető pénzük, akkor támogassák gyermekeink feszti­válját. A Csemadok OV Titkársága és a Szlovákiai Magyar Színját­szók Társaságának Választmánya a rossz előjelek ellenére is a Duna Menti Tavasz megrendezésén fáradozik. Községi önkormányzatok és magánvállalkozók támogatására számítunk, de az igért támogatá­sok jelképes rendezvényre elegendőek, ha nem születik meg napo­kon belül egy nagyobb méretű összefogás. DUSZA ISTVÁN Kassai Zenei Tavasz Tegnap este megkezdődött az idei, sorrendben 40. Kassai Zenei Tavasz. A Művészetek Házában telt nézőtér előtt az Állami Filhar­monikus Zenekar Bystrík Režucha karmester vezényletével Wagner-, Grieg- és a kassai Norbert Bodnár műveiből adott ízelítőt. Az est ven­dégszereplője a francia Jean Ber­nard Hupmann zongoraművész volt. A június l-ig tartó koncertso­rozat további kilenc hangver­senyből áll. A neves hazai művé­szek mellett bemutatkozik például a japán Ayako Yonetani, a cseh Stanislav Mácha, az USA-beli Den­nis Burkh, az osztrák Theodor Kirschbichler, az angol Gillian McDonald. A június 1-ei zárókon­certen - társrendezője a Pozsonyi Magyar Kulturális Központ - fellép a Magyar Állami Kórus is. A zene­szerzők közül felhangzik számos nagy egyéniség alkotása. (g-f) AHOGY ÉN LÁTOM Hamiskodó automata az atomerőműben Azóta, hogy tíz esztendeje megtanul­tam Csernobil nevét, kissé mindig lúd­börös lesz a hátam, valahányszor azt a megnyugtató hírt közli az újság, hogy „igaz, üzemzavar volt valamelyik atom­erőműben, a valóságban azonban csak annyi történt, hogy a biztosító berende­zés egy része meghibásodott; sugár­fertőzés nem történt". Ugyanis Csernobil „másnapján" is valami ilyen hírt röpített világgá a TASZSZ. A minden bizonnyal materialis­ta atomerőmű-komisszárok való­színűleg a csodában bízva döntöttek az ilyen tájékoztatás mellett. Majd a rossz hírt adagolva fél nappal később beje­lentették, hogy „elhárítható üzemzavar történt, és a hiba kiküszöbölése során egy tűzoltó és egy atomtechnikus életét vesztette". Csakhogy amikor ez a hír megjelent, már Svédországban is, Ja­pánban is jelezték a műszerek, hogy valahol a Szovjetunióban felrobbant egy atomerőmű. A múlt héten ismét lúdbőrös lett a hátam. Jaslovské Bohunicéből jelentet­ték, hogy a V-l-es erőmű áramtermelő blokkját le kellett állítani. És nyomban utána következett a magyarázat: azért volt szükség az intézkedésre, mert a berendezés biztonsági automatikája úgymond hamis jelzést adott. Azóta már jelentették, hogy ismét rendben van minden, újból beindítot­ták a reaktort, vidáman folyik az áram­termelés. Az illetékesek pedig, azok megnyugtatására, akik rosszhi­szeműen és nemzetietlenül úgy gondol­ják, hogy az atomerőművi automata „hamiskodása" szlovák specialitás, még közölték: hasonló esetek külföl­dön is előfordulnak. Végül is minden szerencsésen végződött, és e tamáskodó sorokat nem elsősorban a Jaslovské Bohunice­i V-l miatt írom. A szakemberek ugyan, még a szlovákok is, beismerik, hogy öregecske a berendezés, és már üzem­be helyezésekor sem tartozott a legkor­szerűbbek közé, de végül is valame­lyest megnyugtat, hogy az illetékesek kilátásba helyezték: mihelyt Mohiban beindítják az új erőművet, a bohuniceit kivonják a forgalomból. Közben pedig reménykedek, hogy a mohi atomerőmű építését a kormány nem a nemzeti büszkeség demonstrálása ritkán meg­ismétlődő alkalmának tekinti, hanem kizárólag annak, ami: atomerőmű-épí­tésnek. Már korábban, a Bősi Erőmű építése előtti években is sok jót hallottam Júli­us Binderről. Szívesen elhittem róla minden pozitívat, még akkor is, amikor (ez még a föderáció éveiben volt) már gyülekeztek a Duna parton az erőmű ellen tüntetők. Akkor kezdtem el Bin­der mérnökben kételkedni, amikor Szlovákia önállósulása után megvá­lasztották (ha jól emlékszem) az Év Szlovák Férfijának. Változatlanul bí­zom ugyan a szaktudásában, de attól a naptól kezdve, hogy a fenti cím vi­selőjévé kvalifikálták, el-elgondolko­zom azon, hogy esetében mettől med­dig terjed a folyamszabályozó mérnök, és mettől meddig a hazafiság. Pedig az ő esetében „csak" egy vízi erőműről van szó, ami ha elromlik, akkor sem fe­nyegeti a környezetet sugárfertőzés­sel. Talán húsz éve történt, hogy re­pülőgéppel utaztam. Abban az élmény­ben volt részem, hogy egy második vi­lágháborús Dakotával abszolválhat­tam a Pozsony és Kassa közötti távot. Mit mondjak, falfehéren léptünk vala­mennyien a kelet-szlovákiai metropolis betonjára. A légikikötő főépülete felé haladva a pilóta is elvegyült közöttünk, és a legméltatlankodóbbaknak ezt mondotta: „Mit vannak megijedve? Ta­lán lezuhantunk?" És százalékban ki­fejezte, milyen parányi az esélye an­nak, hogy egy második világháborús Dakota lezuhan. Végül azonban sunyi mosollyal elismerte, hogy azért mégis­csak jobb lenne Boeinggal repülni. Most azon folyik a vita, vajon saját erővel (értsd rajta: zömében keleti technológiával) vállalkozzék-e Szlová­kia a mohi atomerőmű felépítésére vagy, igaz, drágábban, netán nemzeti önérzetünkben kissé megalázva a jobb, biztonságosabb nyugati techno­lógiát érvényesítve építsük fel az erőművet. Véleményem szerint jobban, bizton­ságosabban érzi magát az ember egy Boeing fedélzetén, mint egy második világháborús Dakota fapadján. A múlt héten szerencsésen végződött a Jaslovské Bohunicei V-l­es automatikájának a „hamiskodása". Az esetről egy vadászmese jut az eszembe: A nimród a nyúl mellé trafált, mire a tapsifúles ezt mondotta: Még élek! Még félek... Csak ennyire érzem magam bizton­ságban Jaslovské Bohunicétől (légvo­nalban) úgy 40 kilométernyire. TÓTH MIHÁLY

Next

/
Oldalképek
Tartalom