Új Szó, 1995. március (48. évfolyam, 50-76. szám)

1995-03-17 / 64. szám, péntek

\J} ÚJ SZÓ BELFOLD - KÜLFÖLD 1995. március 22. Tojásban rekedt a sárkánygyíkok faja? Egy kínai-német tudóscsoport olyan leletekre bukkant Kína Ku­angtung tartományában, ame­lyek új fényt vethetnek a dinosza­uruszok kihalásának körülménye­ire - jelentette az Új Kína hírügy­nökség. A szóban forgó kutatók legalábbis új elméletet kovácsol­tak felfedezésükből: lényege, hogy a táplálékban felszaporo­dott nyomelemek váltak a sár­kángyíkok fajának végeztévé, mert megbontották szaporodásá­nak szerves rendjét. A csoport egyik tagja, Csaó Ce­kuj, a Kínai Tudományos Akadé­mia őslénytani kutatóintézetének munkatársa ekképp számolt be a kínai hírügynökségnek a teória ki­alakulásáról: a délkelet-kínai tar­tomány Nanhcziung-medencéjé­ben 30 dinoszaurusztojást leltek a krétakor végéről és a harmad­kor elejéről, abból az időből, ami­kor ezek az őshüllők kipusztultak. Kémiai vizsgálatuk kimutatta, hogy ezekben a tojásokban sok­kal nagyobb a kobalt, a mangán, a nikkel, a cink és más nyomele­mek mennyisége, mint a régebbi korokból származó leletekben. A tudósok kézenfekvőnek tar­tották, hogy a tojás vegyi összeté­telének változását a táplálék fel­dúsult nyomelem-tartalmával ma­gyarázzák. Végül arra a következ­tetésre jutottak, hogy a vegyi összetétel változása és a vele összefüggő héjvastagodás előbb nehezen kikölthetővé, majd foko­zatosan kikölthetetlenné tette a tojásokat, így nem maradt esély a faj fennmaradására. A kínai tudós elismerte, hogy ez az elmélet még alaposabb bizo­nyításra szorul. Választ kell adni például arra a kérdésre, miért vált dúsabbá nyomelemekben a sár­kánygyíkok tápláléka. Feltevése mindenesetre erről is van a kí­nai-német tudóscsoportnak: a szeriiit nagy erejű vulkánkitörések lehetnek a jelenség mögött. MTI Lélegezni kezdett a halottnak vélt gyermek Egy 15 hónapos és az orvosok által halottnak nyilvánított gyer­mek hirtelen ismét lélegezni kezdett szerdán a kaliforniai Sacra­mento egyik kórházában - jelentette a DPA. A kisfiút két órával azelőtt találták egy tóban, arccal lefelé. - Kórházi hatóságok tájékoztatása szerint egy nővér figyelt fel arra, hogy a halottnak vélt gyermek a túlélésért harcol, és arcszíne is megváltozott. Az orvosok „csodáról" beszéltek. A kisfiú állapota azonban még mindig válságos. Kómában van, és életfenntartó ké­szülékekre kapcsolták. Az orvosok azt vizsgálják, hogy szenvedett-e maradandó agykárosodásokat. Hallgatni arany Egy 40 fős kis közösség tagjai harminchárom napon át teljes csöndben élnek majd együtt egy Svédország déli részén lévő kis te­lepülésen, Hamnedában egyjóga­és transzcendentális meditációs szeminárium keretében - szá­molt be az AFP a Smaalandspos­ten című svéd lapra hivatkozva. A szilencium alatt nemcsak hogy egymással nem válthatnak szót, de nem megengedett a te­levíziózás, a rádiózás, de még az újságolvasás és a levelezés sem. A rendhagyó szeminárium 17-56 éves korú résztvevői ­akik az Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából és Skandiná­viából érkeztek - csak gesztu­sokkal tarthatnak kapcsolatot a többiekkel. Mindennek célja, hogy tudatuk tiszta legyen, sem­mi se zavarja meg a belső össz­pontosítást. A 33 nap elteltével viszont a résztvevők kedvükre kibeszél­hetik majd magukat, a szeminá­rium ugyanis összesen három hónapig tart. Ismeretlen tettes 1850 méter hosszú alumíniumvezetéket lo­pott el az iglói székhelyű Kelet­szlovákiai Kőfejtő záhradnéi (Eperjesi járás) telephelyéről. A bűntényre a szakértői becslések szerint március első felében ke­rült sor. A keletkezett anyagi kár 258 ezer korona. Szerdán éjjel elloptak egy Volks­wagen Caravelle márkájú gépko­csit Pozsonyban a Telocvičná utcá­ból. Az osztrák cégnek ezzel 900 ezer korona kárt okoztak. Rablótámadás áldozatául esett kedden egy 15 éves fiú, akire Komáromban az Anglia­parkban ismeretlen tettes ron­tott rá, és az áldozattól elvette 70 koronáját. Megcsúszott Škoda 105-ös gépkocsijával egy 47 éves sofőr Pozsonyban kedden délután a Lamačská utcában. Járműjével áttért a másik sávba, ahol a szembejövő autóbusszal ütkö­zött. A balesetet nem élte túl. Szerdán Szlovákiában 133 betöréses lopást jelentettek, a keletkezett kár 3 millió korona. Az ország közútjain 145 baleset történt, egy ember meghalt, 3 súlyosan, 12 pedig könnyebben megsérült. Az összesített anyagi kár 2,015 millió korona. TASR DEVIZAPIACI ÁRFOLYAMOK ÉRVÉNYBEN: 1995. március 17-én Deviza Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok Vételi Eladási Közép­Vételi Eladási Közép­árfolyam 1 egységre ,koronában Angol font 46,370 46,836 46,603 45,03 48,17 46,60 Francia frank 5,862 5,920 5,891 5,73 6,05 5,89 Kanadai dollár 20,535 20,741 20,638 19,86 21,42 20,64 Német márka 20,841 21,051 20,946 20,49 21,41 20,95 Olasz líra (1000) 17,0152 17,324 17,238 16,52 17,96 17,24 Osztrák schilling 2,961 2,991 2,976 2,92 3,04 2,98 Svájci frank 25,163 25,415 25,289 24,76 25,82 25,29 USA-dollár 29,063 29,355 29,209 28,51 29,91 29,21 ECU, EU 38,035 38,417 38,226 ECU.CSK 40,137 A forint árfolyama 100 egységre, korondban Vétel Eladás Szlovák Takarékpénztár 24,00 29,00 Általános Hitelbank 23,00 28,00 NAPTÁR Péntek, 1995. március 17. Az év 76. napja Névnapjukon szeretettel köszöntjük Gertrúd, Patrik - Ľubica nevű kedves olvasóinkat A NAP kel 06.04 - nyugszik 17.58 óra­kor A HOLD kel 18.51 - nyugszik 05.52 órakor A DUNA vízállása: Pozsony: 310, árad: Medve: 160, árad: Komárom: 200, változatlan; Párkány: 180, változatlan • 1845-ben született HEINRICH Gusz­táv irodalomtörténész (t 1922). IDŐJÁRÁS Napközben fokozatosan mérséklődik a borult idő, ám a délutáni órákban nyugat felől ismét megnövekszik a felhőzet, és estétől szórványos havazás sem kizárt. Az éjsza­kai fagyok után napközben a csúcshőmérséklet 4 és 8 fok között alakul. Gyenge erejű nyugati szél. Előrejelzés szombatra és vasárnapra: Szombaton marad a felhős, sőt borult idő, országszerte esőzések várhatók. Vasárnap változékonyra fordul az idő, csökken a felhőzet, helyenként záporok várhatók. Szeles idő. Az éjszakai hőmérséklet 0 és 4 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 9 fok között alakul, vasárnap Dél- és Dél­nyugat-Szlovákiában 11 fokra emelkedhet a hőmérő higany­szála. Ózonréteg Szlovákia területe felett teg­nap 338 Dobson-egységet mér­tek, ami 10 százalékkal keve­sebb a sokévi átlagnál. Orvosmeteorológia Átmenetileg csökken az időjárás kedvezőtlen hatása, különösen a szív- és érrendsze­ri betegségekben szenvedők esetében érezhető a javulás. El­lenben a mozgásszervi beteg­ségekben szenvedők állapota rosszabbodik. Romlik a közér­zet, depressziós tünetek is fel­lépnek. NAPI VICC Két bankigazgató beszélget New Yorkban. Melléjük lopódzik valaki, és egyikük zsebéből ki akarja húzni a tárcáját. - Te - szól a másik -, kilopják a tárcádat. Az hátrafordul, és amikor meglátja a fiatal tettest, meg­szólal: - Hagyd csak, mi is ilyen kicsi­ben kezdtük! Jó ÉTVÁGYAT! Tejfölös zöldborsóleves Hozzávalók: 50 dkg zöldbor­só, 1 evőkanál reszelt vörös­hagyma, 1 dl tejföl, 2 evőkanál olaj vagy 1 evőkanál zsír, 1 evőkanál liszt, só, őrölt bors, késhegynyi pirospaprika, ételí­zesítő-por, 1/2 csokor petrezse­lyem A reszelt vöröshagymát és a zöldborsót olajban kissé meg­sütjük, majd pirospaprikával és liszttel megszórjuk. Összeke­verjük, és 1/2 liter vízzel felen­gedjük. Megsózzuk, megbor­sozzuk, ételízesítő-porral meg­szórjuk, és addig főzzük, amíg a zöldborsó meg nem puhul. Tálaláskor tejföllel gazdagítjuk, és finomra vágott petrezse­lyemmel díszítjük. Ml? HOL? MIKOR? POZSONY - HVIEZDA: Csil­lagkapu (am.) 15.30, 18, 20.30 • SLOVAN: A maszk (am.) 15, 17.30, 20 • OB­ZOR: Playgirls (cseh) 16,18, 20.30 • MIER: Junior (am.) 15, 17.30, 20 • MLADOSŤ: Interjú a vámpírral (am.) 15, 17.30, 20 • TATRA: Csillag­kapu (am.) 16, 18.30, 21 • CHARLIE CENTRUM: Szen­vedélyes csők (szlov.-cseh) 17 • Junior (am.) 15, 16.30, 18.30 • Quiz show (am.) 17, 19 • A rend (cseh) 17.30 • Ginger és Fred (ol.) 19 • Markéta La­zarová (cseh) 19.30 • IST­ROPOLIS: Roger nyúl a pác­ban (am.) 15.30, 18, 20.30 KASSA - DRUŽBA: Mary Shelley: Frankenstein (am.) 15.30, 17.45, 20 • TATRA: Ivan Csonkin közlegény hi­hetetlen kalandja (cseh­orosz) 15.30, 17.45, 20 • SLOVAN: Roger nyúl a pác­ban (am.) 15.30, 17.45, 20 • ÚSMEV: A maszk (am.) 16, 18, 20 • CAPITOL: Csil­lagkapu (am.) 15.45, 18, 20.15 • IMPULZ: Az isme­retlen halálvivő (am.) 16.15, 18.15, 20.15 SZÍNHÁZ • SZLOVÁK NEMZETI SZÍN­HÁZ: Don Quichotte (19) • KIS SZÍNPAD: A hamis szol­gálóleány (19) • ÚJ SZÍN­PAD: Luxemburg grófja (19) • ASTORKA SZÍNHÁZ: John és Mary (9, 11) • KASSAI ÁLLAMI SZÍNHÁZ: Szerelmi bájital (19) • JÓKAI SZÍN­HÁZ: Nem félünk a farkastól (Komárom - 19) POZSONY (magyar adás a 927 és 1017 kHz-en): 14.00 Hírek. 14.10 Német­nyelv-lecke. 14.15 A rádió zenearchívumából. 14.30 Iskolások műsora (ism.) 15.00 Hírek. 15.05-18.30 PAVILON. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ © SZTV 1 8.30 Was? Németnyelv­tanfolyam (26-27. lecke) 9.00 Óvodások műsora 9.20 Halló, itt Viki! Gyer­mekműsor 10.00 F. Švantner: Végtelen élet. Tévésorozat, 5/5 11.20 Turisztikai magazin 12.00 Főszereplők. Ameri­kai dokumentumso­rozat 12.20 Gyermekek szórakoz­tató vetélkedője a Ni­ké dijaiért 13.00 A Gulag árnyékában. Dokumentumfilm (Ism.) 13.30 Álmok óceánja. Ton­ga. Dán dokumen­tumsorozat 14.10 Terra X. Immunitás ­a nagy ismeretlen 14.40 Párbeszéd a függőségről 15.10 Filmszem 15.40 A Vörös-tenger expe­díció. Dokumentum­film-sorozat 16.05 A fehér bálna. Német ifjúsági útifilmsorozat 16.30 Crn-Crn. Délutáni te­lefonos műsor 17.30 Hírek 17.35 Autósok-motorosok magazinja 18.05 Az Addams család. Amerikai filmsorozat (63.), ff. 18.30 Szerencsekerék. Szó­rakoztató vetélkedő 19.00 Esti mese 19.10 Történelmi naptár 19.30 Híradó 20.10 Szórakoztató vetél­kedő a Niké díjaiért 20.45 A bakfis. Francia film. 2/1 22.20 Film és video. Film­magazin 22.55 Egy nap a nagyvilág­ban 23.05 A vizsgálóbíró. Fran­cia filmsorozat, 6/5 © SZTV 2 15.55 Északi sí-vb 16.55 Jégkorong extraliga 19.30 Híradó 19.57 Sporthírek 20.05 Egyházi műemléke­ink 20.15 Expedíció a mágikus világba. Az észak­thaiföldi akhov törzs nél 21.00Szlovákia etnográfiai térképe. Dokumen­tumsorozat 21.30 Híradó 21.50 Sporthírek 22.00 Északi sí-vb. 4x10 km-es férfi váltó 22.30 A rock and roll törté­nete. Zenés doku­mentumsorozat 22.50 Híradó DANUBIUS TV 19.05 Jani, a halász. Szlo­vák rajzfilm 19.15 Tarzan. Amerikai ka­landfilm-sorozat, 26/19 19.45 Karakoram Highway III. Útifilmsorozat 20.05 Lányok a szomszéd­ból. Francia filmsoro­zat 20.35 Éjszakai szemek. Amerikai erotikus thriller 22.10 Madam. Nők maga­zinja 22.40 Ég és föld között MAGYAR TELEVÍZIÓ © TVl 6.00-9.00 Nap-kelte 9.00 Tízórai 9.05 Határváros. Fran­cia-kanadai filmso­rozat 9.30 Tízórai. Szolgáltató magazin 11.05 Dallas. Amerikai film­sorozat 12.05 Üzlet délidőben. Gaz­dasági híradó 13.05 Gyerekeknek 15.05 Muzzy comes back. A BBC rajzfilmsorozata angolul tanuló gyere­keknek, 20/5 15.10 This is the Way. Jilly Viktor tanít 15.30 Úton. Európa-maga­zin 16.10 Üzlet. Gazdasági hír­adó 16.25 A kisasszony. Brazil tévéfilmsorozat 17.00 Évgyűrűk. Nyugdíja­sok műsora 17.30 Téka 17.40 Ablak-melléklet 18.00 Ablak 19.00 Esti mese 19.10 Múzsa 19.30 Híradó 20.08 Telesport 20.20 Dallas. Amerikai film­sorozat 21.15 Alapszerződésekkel Európába? Stúdióbeszélgetés a magyar-román és a magyar-szlovák tárgyalásokról és Magyarország európai jövőjéről 21.55 Klip-mix. Videóklip­összeállítás 22.10 Káosz. Japán-francia film 0.40 Stuttgarti Jazz Esték (2.) 1.10 BBC-híradó © TV 2 12.00 Szieszta. Szórakozta­tó, információs műsor 14.55 Vendégvárók 15.15Az orgonamuzsika kedvelőinek. Cseh­szlovák film 16.00 Magyarország ma. Válogatás a körzeti stúdiók kulturális műsoraiból 16.30 Segítőtárs. Hírek, tu­dósítások a sérült emberek világából 16.50 Pos/z/itív, avagy ne­hezen kezelhető?! 17.001. S. 17.30 Rin-Tin-TIn. Amerikai filmsorozat 18.00 Körzeti híradók 18.20 Öregberény. Tévé­filmsorozat 19.00 Borostyán. Olasz té­véfilmsorozat, 44/11 19.55 Világsztárok Buda­pesten. Monserrat Caballe, Jose Carre­ras 20.25 Robert Motherwell és a New York-i isko­la. Angol képzőművé­szeti film 21.20 Sztáro(c)k 22.00 Objektív 22.40 Kékpercek 22.45 Ördög vigye! Magyar film DUNA TELEVÍZIÓ 8.00-14.00 Képes króni­ka 14.00 Lapozó 14.15 Régiók (ism.) 15.00 Regina révbe ér. Né­met tévéfilmsorozat (ism.) 15.50 Különleges vasútvo­nalak. Ausztrália az .Indian-Pacific" exp­ressz 16.45 Asztaltársaság (ism.) 17.30Zenei pillanatok 17.40 Mese 18.00 Híradó 18.15 Fáklya. Svéd filmdrá­ma, m/i 19.00 Muzzy comes back (ism.) 19.05 This is the Way. Jilly Viktor tani t 19.25 Csendélet. Szigetkőz 19.55 5 perc Európa törté­netéből. Anglia 1926-35: Kará­csony 20.00 Közép-európai Maga­zin 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó 21.15 Orosz Pizza Blues. Dán komédia, lll/l 21.40 Szakadt függöny. Amerikai kémfilm 23.45 Vers CSTl 13.05 Aréna. 13.50 Prágai vigasságok 14.10 A cseh nemzet elitjé­nek galériája - Ctibor Túrba 15.05 Okavango. Amerikai filmsorozat 16.00 Hírek 16.05 Paradicsom a világ végén. Ausztrál film­sorozat, 16/3 16.30 Halláskárosultak té­véklubja 17.00 Oázis 18.00 Hírek 18.05 Simpsonék 18.35 Kinobox '95 19.10 Esti mese 19.30 Híradó 20.05 Csodás évek. Ameri­kai filmsorozat 20.30 Ördögi kísértés. Olasz vígjáték 22.10 Régmúlt idők nyomá­ban 22.30 Hírek 22.40 A Los Angeles-i igaz­ság III. Amerikai film­sorozat, 19/6 23.30 Kemény landolás. Kanadai film 1.15 „21" NOVA 15.05 így múlik az idő (ism.) 15.50 Találd ki, ki jött reg­gelire! 16.00 Videókl ip-összeál lí­tás 16.25 FC Boby Brno - FC Baník Ostrava labda­rúgóliga-mérkőzés 18.25 Dinasztia. Amerikai filmsorozat (57.) 19.30 Híradó 20.00 Paradicsomi boldog­ság. Amerikai film 22.00 Életmentők II. Auszt­rál filmsorozat (17.) 22.50 TABU 23.35 A piros cipellők nap­lója. Erotikus történe­tek (10.) 0.00 Gyilkos vágy. Ameri­kai thriller OSZTRÁK TELEVÍZIÓ © ORF 1 9.00 Gyilkoság a hobbija 9.50 Knight Rider 10.35 Az Enterprise űrhajó 11.30 Helló, baby! Amerikai vígjáték 13.00 Confetti-tévé 15.35 Az Enterprise űrhajó 16.25 Knight Rider 17.15 Egy rém rendes csa­lád 17.35 Csendes kis ottho­nunk 18.05 Életre szóló barátság 19.00 Bili Cosby-show 19.30 Híradó 20.00 Oldalpillantások 20.15 Nincs kiút. Amerikai thriller 22.05 Nyakörv. Amerikai akciófilm 23.45 Francia kapcsolat. Amerikai krimi 1.30 Egy rém rendes csa­lád (ism.) 1.55 Schiejok naponta (ism.) 2.55 Isten hozta Ausztriá­ban! © ORF 2 9.05 Schiejok naponta (ism.) 10.05 Isten hozta Ausztriá­ban! (ism.) 12.15 Schilling, benne: Ál­lásbörze 13.10 Rocky Mountains. Dokumentumfilm 14.00 Jog a szerelemre 14.25 A szenvedély hatal­ma 15.10 Gyilkosság a hobbija 16.00Schiejok naponta 17.05 Isten hozta Ausztriá­ban! 19.30 Híradó 20.15 Az öreg. Német bűnü­gyi sorozat 21.20 Peter és Paul 22.15 Modern idők 22.50 Északi sí-vb 23.35 Az emberi agy. Doku­mentumfilm 0.25 A véletlen lehetsé­ges. Lengyel film 2.20 Videóéjsz3ka PRO 7 8.45 Petrocelli 9.45 Rosanne 10.15 A pénznek nincs sza­ga. Amerikai vígjáték 11.55 Kemény, de szívélyes 13.00 Charlie angyalai. Amerikai bűnügyi so­rozat 14.00 Arabela Kiesbauer­show 15.00 A Colby család 15.55 L. A. Law 17.00 Rajzfilmsorozatok 18.25 Most mind együtt 18.50 Roseanne 19.25 Alf 20.15 Superman 21.10 Űrvándorok 22.15 Futó Rózsa. Amerikai vígjáték 0.30 A zsaru szava. Fran­cia krimi 2.20 L. A. Law (ism.) 3.30 A szexualitás maga­zinja (ism.) 4.25 Kemény, de szívélyes (ism.) SAT 1 9.15 Szomszédok 10.15 Érezze jól magát! 10.45 Nők 11.45 Németország ma dél­ben 12.00 A szerelem útjai 12.25 Kalifornia napja alatt 13.25 Falcon Crest 14.25 Szerelemen kívül mindent 14.55 Time Trax. Amerikai sci-fi-sorozat 17.00 Kockáztass! 18.00 Menj az egészre! 19.00 Híradó 19.15 Sporthírek 19.30 Szerencsekerék 20.15 Fantomkép. Amerikai vígjáték 22.15 Labdarúgás 23.00 Giulia. Olasz erotikus film 0.35 Porky bosszúja. Ame­rikai vígjáték 2.10 Wolff körzete (ism.) 3.05 Falcon Crest (ism.) 3.55 Minden szerelem, vagy mi? RTL 10.00 Gazdagok és szépek 11.00 Megéri az árát! 11.30 Családi párbaj 12.00 Déli hírmagazin 12.30 Spriengfieldi történet 13.15 A kaliforniai klán 14.05 Gyilkosság a hobbija 15.00 Ilona Christen 16.00 Hans Meiser 17.00 Kockázat 17.30 Egymás között 18.00 Gazdagok és szépek (ism.) 18.30 Vigyázat, robban! ­távirat 18.45 Híradó 19.10 Vigyázat, robban! 19.40 Jó idők, rossz idők 20.15 Egyedül az alvilág el­len. Amerikai thriller 22.00 Bugsy. Amerikai film 0.45 Híradó 1.05 Thomas Koschwitz­show 2.00 Egyedül az alvilág el­len. Amerikai thriller (ism.) 3.40 Az A csapat (Műsorváltozás lehetséges!) XXVI. KAZINCZY NAPOK ­KASSA 10.00 - A szép magyar beszéd országos döntője (írásbeli) 14.00 - Ünnepélyes meg­nyitó 14.30 - Tolcsvay Nagy Gábor; Szabómihály Gizella és Sándor Anna előadásai 17.00 - Kazinczy Ferenc emléktáblájának megkoszo­rúzása 19.00 - A váci Régizene Együttes koncertje a premontrei templomban 20.00 - Nagy László emlékest (Thália - Márai Stúdió)

Next

/
Oldalképek
Tartalom