Új Szó, 1994. szeptember (47. évfolyam, 203-226. szám)

1994-09-08 / 208. szám, csütörtök

1994. SZEPTEMBER 13. ÚJ SZÓ KULTÚRA 7 Zseliz vagy Zseliz? ÉrjiiSc végre helyesen! ^^ Nagyon régen, úgy kilencszázhúsz évvel ezelőtt, a Garam jobb partján létrejött egy település, amelyet akkor tálán Silesnek, Siliznek, de meglehet, hogy Ziliznek hívtak. Az írásos emlékekben előbb Setyz, Selez, Seliz, Zelis, később Zsellész, Zseliz, Zseliz, sőt: Želcovee, Želiezovce formájával találkozunk. Högv ezekhez az írásos formákhoz az egyes századokban milyen kiejtés tartozott, afölött rengeteget lehetne elmélkedni. Ez azonban nem csupán Zseliz esetében van így. Meddő próbálkozás lenne bármely településnév korabeli kiejtését az írásos emlékek alapján teljes bizonyossággal megállapítani. Mindazonáltal ma már joggal elvárhatnánk, hogy ugyanannak a településnek ne írják kétféleképpen a nevét. Például ee akaija senki Zseliznek írni Zselízt. A Vasárnap 1990. V. 4-i számában megjelent Zseliz vagy Zseliz? című írásomban egyszer már foglalkoztam azzal, miképp is terjedt el a hazai sajtóban a helytelen Zseliz forma. Elkerülhetetlennek tartom, hogy - a teljes érthetőség kedvéért - néhány akkori gondolatomat megismételjem. Elöljáróban szögezzük le: annak tisztázásához, hogy miként kell egyik-másik földrajzi nevünket írni, nem kell szigorú értelemben vett tudományos kutatást végeznünk. A középkori dokumentumok tanulmányozására akkor lenne szükségünk, ha a földrajzi név etimológiáját szeretnénk taglalni. A földrajzi' név helyesírását azonban nem szükséges, sőt nem is szokás a jeleritésfejlődéshez kapcsolni. Különben Köbölkút helyett Göbölykutat, Gyűgy helyett (talán) Gyógyot, Olved helyett pedig Ölyvedet kellene írnunk. A magyar nyelv a földrajzi nevek esetében olyannyira sokadrangúnak érzi az etimológiát, hogy a nyilvánvaló jelentéssel bíró, nem magyar neveket sem igyekezett sem ezer éve, sem most lefordítani. Visegrádból sosem lett Magasvár, Krasznahorkából Széperdő vagy Széphegy, és abban sem találunk semmi kivetnivalót, hogy két szomszédos község közül az egyiknek Jablonca, a másiknak Almás a neve. Másrészt, nem tudom, van-e olyan településnév, amelyet ma pontosan úgy írunk, mint évszázadokkal ezelőtt. Ez már csak azért sem lehet így, mert a különböző forrásokban más-más írásmódot fedezhetünk fel Zseliz esetében sem hivatkozhatunk tehát rájuk. Majdnem bizonyos, hogy még a XIX. században és a XX. század elején keletkezett írásokban is a rövid Zseliz fonqa a gyakoribb. Ennek magyarázata nagyon egyszerű: a korabeli -nyomdai betűkészletből hiányzott a hosszú í. Még a zselízi nagybirtokot irányító Breunner grófék kézzel írott levelezésében is valószínűbb a rövid i-s szóalak, hiszen ők németül írtak, S a német nyelv írásában tudvalevően másképp tesznek különbséget a hosszú és a rövid magánhangzók között. Ugyanakkor, ha fellapozzuk a szlovákiai magyar sajtóban az ötvenes-hatvanas években és a hetvenes évek első felében megjelent írásokat, (egy-két nyomdahibától eltekintve) mindenhol Zselízt találunk. Ma már tudjuk, a fordulópontot egy nyomdai tévedés okozta. 1976-ban jelent meg dr. Püspöki Nagy Péter alapos heraldikai munkája, a Zseliz város címere., amelyben a buzgó szedő mindenütt rövid i-t szedett. Püspöki Nagy Péter önigazo. lásul a kötet 204. oldalára hivatkozott, ahol az egyik ábrán a város pecsétje látható, benne a felirattal: Zseliz. város pecsétje. Ez az oldal, valamint a most is megtekinthető kézirat igazolják, hogy Püspöki mindenütt hosszú í-t használt. Az említett tanulmány lektorai valamennyien történészek, címerszakértők voltali. Ahogy a szerzőt sem, őket sem érheti különösebb vád azért a - látszólag jelentéktelen mulasztásért, hiszen a könyv nem erről szól. A címertani indoklás rövid i-vel ugyanolyan értékes, mint hosszú í-vel lett volna. Ahhoz, hogy az egyetlen írásjelnyi különbségből „ügy" legyen, kellett még néhány, tudományos ambíciókkal rendelkező íróasztalkoptató fontoskodása is. A tanulmány 1976-<ban került a könyvesboltokba, a központi utasííásos időszak aranykorában, amelyben az az elv érvényesült, hogy ami megjelenhet, azt nyilván engedélyezték, és amit engedélyeztek, az parancs, az utolsó írásjelig, A könyv megjelenése után valaki nyilván kiadta a parancsot a sajtónak és a Csemadok apparátusának „helyesírásügyben", és 1976 után a Zseliz fonna szinte egyeduralkodóvá vált. Amikor (a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi, Énekkara emlékfüzetének összeállítása kapcsán) már harmadik levelet váltottam „illetékes elvtárssal", aki pozíciójánál fogva leszólt, illenék tudnom, milyen formában kell írni városunk nevét, elég lett volna egyetlen forrásra hivatkoznom: „Dr. Püspöki Nagy Péter is így írta a könyvében, az ő szakértelmét ne akarjam én, botcsinálta nyelvész kétségbe vonni. Marad a Zseliz, és punktum!" Nem maradt. Köszönhetően éppen ann'kk a Püspöki Nagy Péternek, akire mindig hivatkoztak.. A Vasárnapban, megjelent cikkemet követően, még 1990-ben a járási lap azonnal visszatért a Zseliz formára, és az Új Szó is Zselíz-párti maradt egy ideig. A Csemadokplakátokon azóta ismét Zseliz olvasható. Mármár úgy tűnt, minden rendben van, amikor előbb csak szórványosan, majd, egyre gyakrabban - visszatért a rövid i-s forma. S mintha a járási lap számára is csupán egyetlen norma létezne: az országos lapok helyesírási gyakorlata, a Garamvölgye újfent Zseliz-kórba esett. Végül, ez év július 21-én, amikor csak. örülni . lett volna szabad, mert az Űj Szó közölte a listát, mely falvakat és városokat lehet több nyelven megjelölni, a zselíziek örömébe üröm is vegyült, inert csakazérüs Zseliz került a jegyzékbe. (Amikor február táján politikai pártjaink arra kérték az. Űj Szó olvasótáborát, véleményezzék a jegyzékben szereplő településneveket, én ezt akkor is szóvá tettem, mivel városunk neve ott is rövid i-vel szerepelt. Levelemre cáfoló válasz nem érkezett, s joggal hihettem, azért, mert észrevételemet elfogadták. Július 21-én úgy tapasztaltam, azért, mert figyelemre sem méltatták. Tudom, a lapban megjelent jegyzék nem abból a célból készült, hogy helyesírási tájékoztatást adjon, ám abban biztos vagyok, hogy ezúttal is akadnak majd olyanok, akik a listát.a föntebb említett célra akarják használni. A helyzeten az sem változtat sokat, hogy más jegyzékek is vannak. Például a Magyarságkutató Intézet gondozásában, az Arany Lapok kiadásában megjelent Magyar neve? Határon túli magyar helységnévszótár az 1913. évi helységnévtárból merítve az ott olvasható formákon csak annyit módosított, hogy a czket átírta c-kre. Vagy az 1993-ban megjelent „Szlovákia térképe magyar településnevekkel", amelyet a budapesti DIMAP szerkesztett. Mindkét kiadványban Zseliz szerepel. Egyik sem mérvadó. A földrajzi neveket, ugyanis nem íróasztal mellett találják ki. A nyelvészek dolga (csupán) annyi, hogy rögzítsenek egy nyelvi állapotot. Egy település nevét úgy kell írni, ahogyan az adott helyen ejtik, a mindenkori helyesírási normákhoz igazodva. Természetes, hogy Gímest ma már nem írjuk Ghýmesnek, mert a mai magyar ábécében nincs sem g hangértékű gh betű, sem í értékű ý. A zenekar írhatja így a nevét, egy családnév is lehet hagyományőrző, de a településnév nem. Ezért, volt helytelen az első jegyzékben a Path és a Wirth is. Ám a Zseliz formában nincs semmi archaikus. A tősgyökeres zselíziek ma még valamennyien Zselízt mondanak. Aki rövidén ejti a nevet, arról azonnal kiderül, hogy vagy idegen, vagy affektál. A „ma még" indoklásra szorul: felnőtt egy nemzedék, amely a nyelvi normále tekintetében követendőnek hitt sajtóban, kiadványokban majdnem kizárólag Zselizt látott. Ez akkor is hatással van rá, ha néha-néha figyelmeztetik a hibára (ha egyáltalán figyelmeztetik). Egy idő után talán el sem hiszi, hogy bizonyítványa hátlapján, a gimnáziumi tablókon vagy a városháza tábláján olvasható Zseliz forma a helyes. Azt hiszem, elég világosan kitűnt soraimból, hogy nem a kiejtéssel van baj, a rossz kiejtést már megszoktuk. Ha azonban a rövid is forma nem tévedésből, de megfontolt szándékból terjed ismét a sajtóban, úgy legyen ez az írás alázatos könyörgés a sajtóhoz és a jegyzékek összeállítóihoz: nem kérünk sokat, csupán annyit, hogy mások is úgy hívják városunkat, ahogy mi magunk. Külön mégköszönnénk, ha ügyelnének a helyes formára. Zselíž-Zseliz ügyben mindig van miért izgulnunk. Most készül ift nyolcadikosok számára a Szlovákiát tárgyaló földrajzkönyv, .amelyben minden bizonnyal szerepel majd Zseliz neve is. Csak a fordítón múlik, hogy lesz-e eggyel több mutogatható „dokumentumuk" azoknak, akik még mindig azt hiszik, hogy a településneveket íróasztal mellett kell kitalálni. HORVÁTH GÉZA legyenek-e Szlovákiai Magyar Konyvnapok? Alakulóban a kiadók érdekképviseleti szövetsége Az idén második alkalommal megrendezett Szlovákiai Magyar Könyvnapok kiértékelésére ült össze augusztus 26-án a szlovákiai magyar könyvkiadók és könyvterjesztők csoportosulása Dunaszerdahelven. A találkozó (melynek a járási könyvtár biztosított helyszínt) célja elsősorban a mérlegvonás volt, de ezenkívül terítékre kerültek más gondok is, amelyek a könyvkiadás jelenlegi helyzetét befolyásolják. Molnár József, a csoport megbízott vezetője és a kiadók (AB-Art, Kalligram, Lilium Aurám, Madách-Posonium, Nap) egy-egy képviselője már a találkozó elején arra a következtetésre jutott, hogy bár a tavalyi könyvnapokhoz mérten az idei szerényebb eredménnyel zárult, mégis sikeresnek mondható. Ezt nem is annyira az eladott könyvek mennyisége bizonyítja, hiszen a piaci igények meglehetősen sžerények és behatároltak, ám az idén a Magyarországról behozott kiadványokkal szemben növekedett a házai irodalom iránti érdeklődés. Ez az önmagában pozitív jelenség azonban még" nem jogosít fel vérmes reményekre senkit, hiszen - mint a kimutatásokból" kiderült - számszerűen és tételesen kevés könyvet vásárol a szlovákiai magyar olvasó. Ez egyrészt a vásárlóerő csökkenésével magyarázható, másrészt a könyvnapok megrendezésének időpontjával, amely nyár elejére esik, míg az olvasók többsége inkább karácsony előtt tér be a könyvesboltokba. Ebből egyenesen adódott az ötlet, hogy a magyarországi Ünnepi Könyvhét „árnyékában" tartott könyvnapok mellett tanácsos volna minden évben téli könyvvásárt rendezni. Ebben a kiadók meg is egyeztek, s már idén tartanak egy főpróbát. Terítékre.került a könyvek nem túl örvendetes fogyása kapcsán az is, hogy az egyes kiadóknak el kell gondolkodniuk az olykor indokolatlanul magas árakon is, mert az általános tapasztalat azt mutatja, hogy egy-egy tetszetős, nívós kiadványt egyszerűen azért nem vesz meg az olvasó, mert drágának tartja. Ezzel a problémával persze szorosan összefügg a magas nyomdai költség, a terjesztőknek biztosított árrés nagysága és a kiadói költség. Az utóbbit az is növeli, hogy az egyes kiadók egymástól függetlenül szervezik a terjesztést, míg az összefogással jelentősen megkönnyítenék a helyzetüket. Ezért is született egyezség, hogy az ad hoc csoport helyett végre ki kell alakítani a szervezett érdekképviseletet. A szakmai szövetségre sok egyéb mellett azért is szükség van, hogy az állami támogatásból és az alapítványoktól kapott összegek elosztásában döntő szavuk legyen a kiadóknak, illetve az általuk képviselt kuratóriumi tagoknak. Általános tapasztalat ugyanis, hogy a könyvkiadók - a rivalizálás dacára - még mindig könnyebben meg tudnának egyezni egymással ezen a téren, mintha politikai szubjektumok vagy a szakmától távol álló csoportok és egyének döntenek az őket illető kérdésekben. E téren egyeztető tárgyalásokat folytatnak egymással, s még ez őszön meg kívánják alapítani a szövetséget. A könyvnapok szervezési hiányosságai között szó esett még a reklám szerepéről, illetve fontosságáról, mert egy-egy "helyszínen a rendezvény sikeressége vagy sikertelensége sokszor ezen múlott. Míg például Pozsonyban, Kelet-Szlovákiában, Losoncon vagy Dunaszerdahelyen a rendezvény látogatottsága elég jó volt, addig Somorján vagy Komáromban meglehetősen gyér. Holott aligha hihető, hogy itt kevesebb könyvet vennének vagy olvasnának az emberek. Külön gondot jelent az elsősorban igényes szépirodalmat és szakirodalmat megjelentető kiadóink számára a határon túlról beözönlő igénytelen, ám a piacot egyre inkább eluraló könyvek dörppingje, ami ellen nehéz felvenni a harcot. Ezt csak egy közös összefogással kiépülő terjesztői hálózat tudná kiegyensúlyozni, amely egyenesen az olvasó asztalára tenné a könyvet. Mert hiába vonják kétségbe sokan: a könyv manapság ugyanolyan áru, mint minden egyéb. A Szlovákiai Magyar Könyvnapokat, legyen bármily csekély anyagi hasznuk, erkölcsi hozadékuk miatt továbbra is meg kell rendezni, egyeztek meg a kiadók, a két év tapasztalatainak ismeretében. KÖVESDI KÁROLY Hagyományápolás, lokálpatriotizmus A. ...v,,.!.í't-'.fi, A Hl*..*. #« rozsnyoi paKn. Aioen rarsasagroi A rozsnyói Pákb Albert Társaság a napokban évkönyvetjelentetett meg, amely több mint kétszáz oldalával nemcsak az 1993-ban alakult társaság eddigi tevékenységének krónikája, hanem számos helytörténeti írást, visszaemlékezést, néprajzi tanulmányt, sőt könyvkritikát is tartalmaz, és emléket állít a nemrégiben elhunyt Krausz Zoltánnak. - , Ambrus Ferenc az általa szerkesztett kötet előszavában a Pákh Albert Társaság megalakulásáról a következőket írja: „ 1993 márciusában négy, több mindenben hasonlóan gondolkodó ember-Ambrus Ferenc, Krausz Zoltán, Mátyus István és Thököly Gábor -jött össze, és úgy döntött, hogy létrehoz egy társaságot. Ami értékfeltárás, megőrzés és terjesztés terén tevékenykedik. Úgy gondoltuk- feladatunk, a hagyományőrzés. Meg a jó értelemben vett lokálpatriotizmus hirdetése, támogatása. " • A társaság megalakulása óta többször hallatott magáról, például Vass László rozsnyói emléktáblájának kapcsán vagy március 15 e megünneplésével, melyre Szabad György történészt; akkor még a magyar Országgyűlés elnökét is meghívták. Ambrus Ferenctől, a társaság ügyvivőjétől azt kérdeztem, mit sikerült megvalósítani eddigi terveikből, és milyen célokat tűztek ki a jövőre nézve. , - Mindenekelőtt nem ártana néhány szót szólni a névadó Pákh Albertről. - Amikor a társaság szerveződött, még nem volt eldöntött tény, milyen nevet is adjunk neki. Mivel éppen 1993-ban volta rozsnyói származású Pákh Albert születésének 170. évfordulója, úgy döntöttünk, a helytörténeti, honismereti, hagyományőrző tevékenységet folytatni kívánó társaságunkat róla nevezzük el. Pákh Albert bár vidékről indult - meghatározó személyisége volt a múlt század közepi magyar szellemi életnek. Tagja volt a Tizek Társaságának, barátja Petőfinek, Jókainak és még számos korabeli jelentős irodalmárnak. Nagy szerepe volt a. szabadságharc bukása után abban, hogy a magyar irodalom ismét talpra tudott állni. Szerkesztőként, irodalomszervezőként sikerült összefognia a kor jelesebb íróit, költőit, Vasárnapi Újság címen kitűnő színvonalú és olvasott folyóiratot szerkesztve. -A Pákh Albert Társaság megalakulását 1993. március 15-én jelentettétek be. Mikor és mivel kezdődött el a tulajdonképpeni munka? - Májusban éves tervet készítettünk, a benne foglaltak java részét azóta sikerült megvalósítanunk. Elhatároztuk, hogy társaságunk tavasztól tavaszig számítja majd az évet, tervünket is ehhez igazítottuk. 1993 júniusában Kolonban részt vettünk Arany Adalbert László emléktáblájának avatóünnepségén. A neves rozsnyói nyelvész, néprajzkutató és muzeológus tiszteletére rendezett ünnepélyen Krausz Zoltán és jómagam mondtunk beszédet. Ősszel Rozsnyó és vidéke 1848/49-ben címmel pályázatot írtunk ki középiskolások számára. A beérkezett munkákat idén március 15-én értékeltük ki, a • legjobbakat évkönyvünkben is közöljük. Vass Lászlóemléktáblát avattunk fel a rozsnyói Csemadok-székház homlokzatári. Az ünnepség kapcsán egy Vass Lászlóra emlékező kis füzetet is kiadtunk. - Ha már a füzetnél tartunk: úgy tudom, Pákh Albert Füzetek sorozatcímmel több kiadvány megjelentetését is tervbe vettétek, illetve időközben néhány már meg is jelent. - Valóban elhatároztuk egy ilyen sorozat megjelentetését. Eddig a Vass Lászlóról szóló kiad vány mellett két kis falurajzot adtunk ki, Licérol és Lekenyéről. Még idén megjelenik az L. Juhász Ilona által összeállított településlexikon, a Rozsnyói járás magyar községeinek rövid ismertetője, mely a Éétben megjelent sorozat összefoglalása. Szeretnénk kiadni a Pákh Albert emlékezete című füzetet is, illetve - szlovákul és magyarul Szabad Györgynek azt az előadását, amely idén március 15-én hangzott el Rozsnyón, és Kossuth Lajosnak a Kárpát-medence megbékítésére irányuló törekvéseiről szólt. - A társaság évkönyve több mint 200 oldalas. Kiadása nyilván nem olcsó. Kiknek a támogatásával készülhetett el? - Az évkönyv megjelenését a Rozsnyó és Vidéke, a Párbeszéd és az Interetnica Alapítvány, valamint a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem néprajzi tanszéke támogatta, és a debreceni Dózsa Nyomdában készült el. - Üzletekben is kapható lesz? - Igen, úgy terveztük, hogy Rimaszombattól Kassáig a könyvesboltoknak is juttatunk az 500 példányban megjelent évkönyvből. - Mik a Pákh Albert Társaság legközelebbi tervei? - Ősszel egy emléktáblát szeretnénk elhelyezni a rozsnyói katolikus plébánia falán Hokky István plébános emlékére, aki 1849-ben az oroszok elleni harcban esett el Démonéi, és Krasznahorkán van eltemetve. Terveink között szerepel egy néprajzi pályázat kiírása is, melynek előkészítésén néprajzos barátunk és tagtársunk, a Dunakesziben élő Zsúpos Zoltán dolgozik. Természetesen szeretnénk megjelentetni a már említett füzeteké! és tavasszal egy új évkönyvet is. (klünk©)