Új Szó, 1994. április (47. évfolyam, 76-99. szám)

1994-04-11 / 82. szám, hétfő

RIPORT-INTERJÚ 3 1994. ÁPRILIS 11. ÚJ SZÓ' Feltámadás előtt Látogatás a szlovákiai németek „fővárosában" Ahogy a Bódva patak kanyarog a medrét öyező völgyekben, a Rüuberstein, azaz a Rablókő meg a Kloptanya sokszor hófödte csúcsai mellett, megállíthatatlanul és folytonosan, úgy kezdtek neki valaha szorgalmas emberek a víz hasznosításának, példás elszántsággal. Kikanyarítottak a mederből, mélyítették, tavacskává duzzasztották helyenként a patakot, sodrásának erejével hámorjaik lapátkerekét hajtatták, hogy a közeli bányákból nyert ércekből szerszámokat kalapáljanak. Hajtotta a Bódva vize a munkát, csengve-bongva hullott szaporán a százkilós pöröly a vaskalácsra, belőle készült az ásó, a kapa, a csákány százkilenc hámorban. Ahol sok volt a víz, ott nagyobb szerszámot gyártottak, az oldalvölgyekben kis kapákat. Másforma lapát kellett az Alföldre, mint a Felvidékre, Belgrád környékén más ásóval, kapával lehetett jobban művelni a földet, mint Erdélyben. Harmincféle lapátot, százféle kapát gyártottak. 1706-ban ötezer fokost készítettek a kuruc felkelőknek. Az 1848-as szabadságharc idején negyvenezer bajonettel szerelték föl a magyar seregeket. Igencsak nagyot hallók lettek errefelé a hámorokban dolgozók. Hajnali négykor már hallani lehetett a nagy csattogást. Németek voltak ezek az iparosok, valamikor a XIII. században telepedtek meg itt, Thüringiából jöttek főleg meg Sziléziából. Alsó-Mecenzéfen kevesebb volt a hámor, Felső-Mecenzéf jobban kiépült. Az őslakosok Metzenseifennek hívták településüket. Százhuszonöt évvel ezelőtt ötezer lakosa volt. Mániáknak nevezik magukat ezek a németek, s nyelvük is sajátos nyelvjárás, a mánta. Mára négyezer lakosú város lett a településből, amely összefogja a két Mecenzéfet meg az egykor szegkovácsokkal teli völgyet, a Grundot. Mai neve Medzev. A legutolsó népszámláláskor 675-en vallották magukat németnek. - A valóságban lehetünk vagy másfél ezren. Mindenesetre itt él a legnagyobb számú német közösség. - Walter Bistikával beszélgetünk a település múltjáról, a legendákról, a jelenről, a valóságról, a németség jövőjéről. A néhány éve nyugdíjas könyvelő lett kalauzom ebben a mára elkopott, inkább szomorkás városban, ahol a régi iparos gazdagságnak már csak a nyomait lehet fölfedezni. Noha maga is mánta, magyarul beszélgetünk. A polgármesteri irodában kezdjük, ahol Jozef Pačai polgármester mántául szól ki a titkárnőnek. Éppen azon bosszankodik, hogy nyolcvan munkást toborozna egy cseh vállalkozó, de a jelentkezők között csak kettő volt nem cigány, így az üzletből nem lett semmi. Pedig sok a munkanélküli ebben a városkában, mikor megérkeztem, néhány utcaseprő tisztogatta a főutcát, a Stósska ulicát, amely ugye Stószra vezet, s amelyet én egykor, persze, ama zarándokhely felé menet, még ilyen utcatáblával láttam: ulica Generalissimo Stálina. Tizenöt éve lehetett, Mecenzéfen állni látszott az idő. - Hétszáz roma él itt, gondolhatja, nem könnyű nekik munkát találni, és bizony mindenféle akad köztük, baj van velük éppen elég - mondja a polgármester. Akad néhány magyar is nálunk, ők beházasodtak, a legtöbben pedig szlovákok. - Aztán sietve elköszön, mert elszólítja a dolga. Jobb ciceróném nem is akadhatott volna, mint Bistika úr. Mindent tud, mindenkiről tud, mindenre emlékszik. Szenvedélyes helytörténész, fotográfus, természetjáró. Meg is látszik szálfa termetén. Arról beszél, hogy a vegyes házasságok apasztották a németek számát meg persze az iskola. - Nagyon sokan mentek ki Németországba a háború kezdetekor is meg 1945 után. Ez érthető. Aki maradt, az azonnal reszlovakizált. Ez is érthető. A szegkovácsok több hullámban vándoroltak ki Amerikába, hiszen a technikai fejlődés elvette a kenyerüket. Harmincnyolcban Mecenzéf Szlovákiához tartozott, amit sajnáltak az itteniek, mert délen volt legnagyobb piaca a szerszámjaiknak. Viszont a háború megint elegendő munkát adott a vashámoroknak. Nehéz idők voltak azok, kompromisszummal próbálták megoldani a történelmi kényszereket. Bizony voltak családok, ahol az egyik fiú náci volt, a másik meg partizán. De a mi németségünk egészen más volt, mint a szudétanémetek. Mecenzéf szélén van a Szepességnek, a magyar és a szlovák etnikum mentén, úgyhogy a más ajkú lakosság nem bántott minket. A kitelepítési hullám elől persze bujkáltunk mi is, de mire két-három hét múlva elmúlt a közvetlen veszély, visszajöttünk. Oroszországba vagy háromszáz polgárt hurcoltak el kényszermunkára, ötvenen nem is jöttek vissza, a többi meg csak évek múlva. A félelem aztán a reszlovakizációs bizottságok elé kergette a lakosokat. Mostanában térnek magukhoz. Lehetőségük van belépni az 1990-ben megalakult kárpáti német egyesületbe, a Karpatendeutscher Vereinbe, amelynek öt regionális szervezete van. A Hauerland-régió, ez Körmöcbánya és környéke, 854 tagot számlál, a Bodwatal, ezek vagyunk mi, a Bódva völgye, Kassától Stószig, 644 taggal működünk. A pozsonyi régió 646 tagot tart nyilván, a késmárki központú Oberzips 519, Unterzips pedig 479 tagot. A németség 12 százaléka mecenzéfi, ezért mi erősek vagyunk Eddig egy kassai mérnök volt az elnökünk, most választottunk új vezetést. Igen jelentős támogatás érkezik hozzájuk Németországból, mind anyagiak formájában, mind pedig a kulturális föllendülést segítve. Mecenzéfen például bevezették minden házba a kábeltévét, küldtek egy német lektort, aki a helyi iskolában bővített német nyelvoktatást vezet. Akadnak gyerekek, akik egész szépen beszélnek németül, főleg azok, akik a nagyszülőkkel csak mántául tudnak szót váltani. (Történeteket hallok arról, hogyan esett meg, hogy a szlovákul nem értő öregek és a németül nem értő fiatalabbak tolmácsnyelve a magyar volt. De ez a ritka példák közé tartozik.) Mecenzéfen elkészült az egyesület székháza, amelyet ők Begegnunksstattének neveznek, azaz: találkozóhelynek. Egy régi épületei vásárolt meg és hozott rendbe a német belügyminisztérium illetékes osztálya, amelyik a Landsmannschaftokkal foglalkozik. És így kaptak székházakat a többi régióban is. - Az előző rendszerben is volt kultúrcsoportunk, de azt szép lassan elsorvasztották. Pedig ez volt e legnagyobb hiba, mert az ötvenes évek elején még sokan beszéltek mántául. Aztán 68 táján megint föllendült a kulturális tevékenység. Tánccsoport, vegyes kar, színjátzó csoport működött. Ma az utóbbihoz nem lehetne megfelelő embereket összeszedni. Tánckarunk, énekkarunk járt már Ausztriában, bálokat is rendezünk, tavaly pedig nagyszabású mántatalálkozót rendeztünk, jöttek még Kanadából, Ausztráliából is, de csak öregek. És ez baj. A fiatalokat meg kell nyerni. A Begegnungsstattében könyvtárat szeretnének berendezni, egy csomó könyv érkezett Németországból. Terveznek a székházban helytörténeti múzeumot is. Tavaly óta új papot kaptak, aki megtanulta nyelvüket, s minden vasárnap német misét celebrál. Imakönyvről is Németország gondoskodott. Valamikor a szorgos és beosztó mánták olasz mesterekkel építtettek utat meg csatornát maguknak. A Balaton mellől hozatták az utcaköveket. Gazdagok voltak, megtehették. Még ma is működnek a gondosan megépített csatornák. Sétálunk a napos főutcán, ránk köszönnek a helybéliek: Griiss Gott! Ez így volt mindig. Egymás közt, aki tudott, mántául beszélt. Az öregek mind tudnak. Meg az irodalmi németet is. Ludwig nénivel remekül elbeszélgettem.Vajon kivándorolna-e most Németországba? Ő ugyan nem! Ha tudnám, hányan pusztultak bele a honvágyba, pedig nem is voltak még idősek! Bizony. Bár inkább az öregekben van hajlandóság az áttelepedésre. A fiatalok csak munkáért mennek Németországba, aztán hozzák haza a pénzt, és itt boldogulnak. A német hatóságok is inkább azt támogatják, hogy maradjanak itthon. Hisz valamikor itt mind németek laktak! - Most meg kisebbség lettünk szakad föl a sóhaj Bistika úr melléből. - Tudja, az iskola csinál mindent. A gyerekek csak szlovákul beszéltek, aztán a szülők is lassacskán elhagyták az anyanyelvüket. Ezért sürgetjük az iskolában a német nyelv bevezetését. Sőt, a gyerekek már az óvodában kezdik tanulni a nyelvet. Saját tanítóinkkal. A fiatalokat kell megnyerni. Igen, ha ez sikerülne, meg lehetne menteni a német kisebbséget. Hónom alatt a Poprádon készülő Die Karpatenpost című német havilappal elballagunk a Bröstel Hámorba, amely egyike a három működőnek. Izzik a parázs, ez a lapát, amelyet a segéd kalapál, ugyan nem csorbul ki egyhamar. Nagyobb keletje van persze a díszes kovácsoltvas tárgyaknak, kerítéseknek. Végigjárjuk a temetőt, a háromnyelvű sírfeliratokat böngészem: Ruhe in Frieden, Nyugodj békében, Odpočívaj v pokoji. És egyre csak az jár a fejemben, amit kedves kalauzom mondott: az iskola csinál mindent. Hát igen. Az iskola, ahol a hatszáz tanuló közül csupán 14-et írattak be mint német nemzetiségűt. Hol maradtak a nyelv- és hagyományőrző szülők, nagyszülők? Mire valók az új lehetőségek? A történelem forgószele a szlovákiai németekkel bizony elbánt. Volt sérelem, volt rettegés azok számára, akik maradtak A múlt alaposan megtépázta soraikat. De most? Vajon most lesz-e föltámadás? Auferstehung? BROGYÁNYI JUDIT 1 VILLÁMINTERJÚ Agrostrojgondok A kistraktorokat és tartozékait gyártó rozsnyói Agrostroj Részvénytársaság alkalmazottainak zöme a szakszervezettel történt megegyezés alapján áprilisra s talán májusra is rendes fizetésének csupán a 60 százalékát kapja meg. Hogy mi tette szükségessé ezt az intézkedést, erről kérdeztem Boda Vilmos mérnököt, az üzem igazgatóját. - Ennek az intézkedésnek a bevezetése azért volt szükséges, hogy ezáltal továbbra is létezni tudjunk. Az utóbbi időben nem sikerült annyi terméket eladnunk, hogy abból a jövedelemből teljes kapacitással működtethetnénk a gyárat. Arra már nincs pénzünk, mint az korábban megtörtént néhány alkalommal, hogy raktárra termeljünk. Több szerződésünk is kilátásba volt ugyan, de egyik sem realizálódott. Így a legnagyobb üzletnek látszó oroszországi szállítás sem. • Elbocsátásokkal is számolnak? - Gépgyárunk most egy műszakban, összesen 230 alkalmazottal dolgozik. Ha elbocsátásokkal e létszám alá mennénk, akkor a gépgyárat be kellene zárnunk. Én ezt a lépést nem tartom szükségesnek, mivel van remény a javulásra. Nekünk a mai helyzetet éppen ezért ezzel a 230-as létszámmal kell átvészelnünk. • Mire alapozza reményét? - Nem egészen két hete bemutató kiállítást tartottunk Budapesten, ahol érdeklődést tapasztaltunk termékeink iránt. Ha ez az üzlet létrejönne, akkor gyártmányainkat nagyobb mennyiségben tudnánk értékesíteni. Ez pedig természetesen élénkítené a gyár termelését is. • A bérkorlátozás minden alkalmazottat érint? - Elsősorban a termelésben dolgozó munkásokat és a műszaki személyzetből azokat, akiket nélkülözni tudunk. Az értékesítési osztály dolgozó-ira e korlátozás nem érvényes, mert termékeinket, raktárkészletünket el kell adnunk. A konstruktőröket sem érinti a korlátozás, mert a fejlesztés sem állhat meg. • Ebben a helyzetben amellett, hogy megpróbálják eladni termékeiket, tehetnek-e még valamit az üzem megmentése érdekében? - Termékeinket természetesen megpróbáljuk értékesíteni. Eladásra kínálunk azonban olyan nyersanyagokat is, melyeket megvásároltunk ugyan, de az elkövetkező hetekben, hónapokban nem lesz szükségünk rájuk. Ugyanez vonatkozik néhány épületünkre és helyiségünkre, melyeket vagy eladnánk vagy bérbe adnánk. Külső forrásból nem várunk segítséget, saját erőink fölhasználásával kell újraindulnunk. Ha közben nem sikerül szerződéseket kötnünk, akkor a gyártás továbbra is szünetelne, és egyelőre nem tudni, mi lehet ennek a következménye. • Korábban számítottak arra, hogy egy kereskedelmi tranzakció keretében, melyben több szlovákiai szubjektum is részt vett volna, kőolajért cserébe Oroszországnak is szállítanának. Ez nem valósult meg? - Egyelőre nem, mert egyik szlovákiai partnerünk visszalépett az üzlettől, s most keressük azt, amelyik a helyére állna. • Annak idején egy hasonló akcióban munkagépeket exportáltak Oroszországba, melyekért tudtommal még nem kapták meg a teljes összeget. - Valóban, a pozsonyi Sipox cég által szervezett tranzakcióban mi is részt vettünk. Sajnos, az utolsó, nyolcmillió koronás szállítmányunk a múlt évtől nincs kifizetve. A zólyomi Agrotechnika, amely közvetített az üzletben, azóta tartozik nekünk ezzel az összeggel. Pedig üzemünk fennmaradásának egyik lehetőségét éppen abban látom, ha sikerülne elémi, hogy ilyen, de természetesen nem ilyen kimenetelű tranzakciókban a jövőben is részt vennénk. KLINKO RÓBERT Az úgynevezett vízszekrényből zuhogott a víz a vashámor lapátjára Felső-Mecenzéf, a háttérben Alsó-Mecenzéffel, amelyiknek saját temploma van (Walter Bistika felvételei)