Új Szó, 1994. január (47. évfolyam, 1-24. szám)

1994-01-27 / 21. szám, csütörtök

VÁLASZ OLVASÓINKNAK Tartásdíj G. I.: Ót éve váltam el a feleségemtől. Van egy 20 éves lányunk, akivel a feleségem miatt a válás óta nem is igen találkozhattam, mert ellenem nevelte őt. A lányom a középiskola befejezése után mun­kába állt, továbbtanulni nem akart. Két éve érettségizett, de nekem a májusi érettségi vizsgája után még októberig vonták le a tartásdíjat. Nyugalmat akartam, nem kértem vissza azt az összeget, amit tartásdíjként fizettem még akkor is, amikor ő már munkaviszonyban volt. Fél évvel ezelőtt azonban kilépett a munkából, január elsejétől pedig beiratkozott valamilyen nyelvtanfolyamra, és most ajánlott levélben havi 800 korona tartásdíjat követel tőlem? Fizessek? Már elnézést, de azt önnek kell eldöntenie, hogy hajlandó-e a lá­nyának tartásdíjat fizetni vagy sem. Mi, esetleg ezzel kapcsolat­ban csak azt mondhatjuk el, hogy a lányának jogában áll a tartásdíj megítélése végett a bí­rósághoz fordulni. Ismét más kérdés az, hogy a bíróság meg­ítólné-e az általa követelt tartás­díjat, főként azután, hogy egyszer már bebizonyította, a saját munkájából is meg tud élni. A családjogi törvény szerint tartásdíjra ugyanis csak az jogo­sult, aki, mondjuk, egyetemi ta­nulmányai miatt nem tudja be­szerezni a megélhetéséhez szük­séges jövedelmet. Ezzel kapcso­latban nem tartjuk valószínű­nek, hogy a bíróság az egyetemi (főiskolai) tanulmányokkal azo­nos megítélés alá helyezze az olasz-, német- vagy angolnyelv­tanfolyamot, hiszen ilyen nyelv­tanfolyamokat újabban még a bírák közül is számosan láto­gatnak - mindennapi, hivatalos teendőik mellett. (fekete) NAPTÁR Csütörtök, 1994. január 27. Az év 27. napja Névnapjukon szeretettel köszöntjük Angelika — Bohuš nevű kedves olva­sóinkat A NAP kel 07,28 - nyugszik 16,41 órakor A HOLD kel 17,04 - nyugszik 06,53 órakor . A DUNA vízállása: Pozsony: 420, árad Medve: 270, árad Komárom: 240, árad Párkány: 190, árad • 1844-ben ezen a napon volt Erkel Fe­renc Hunyadi László című operájának ősbemutatója • 1669-ben halt meg Jasper de GASPARD CRAyER flamand festő (szül. 1584) • 1919-ben halt meg ADY Endre költő, a magyar líra forradalmi megújítója (szül. 1877) • 1929-ben szüle­tett GARAI Gábor Kossuth-díjas költő (t 1987). MILYEN IDŐ VÁRHATÓ? Napközben nyugat felől fokozatosan megnövekvő felhőzet, délután az or­szág nagy részén eső, a hegyekben havazás. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 2 és 6 fok között alakul. Keleten gyenge déli, másutt gyenge nyugati szél. Előrejelzés péntekre és szombatra: Változékony idő, később megnövek­vő felhőzet, az ország nagy részén időnkénti havazássál, a síkságokon esővel. Pénteken Észak-Szlovákia hegységeiben havazás várható. Az éjszakai hőmérséklet plusz 3 és mí­nusz 1, szombaton 0 és mínusz 4 fok, a legmagasabb nappali 2-6, szomba­ton mínusz 3 és plusz egy. Ózonréteg: A tegnapi mérések alap­ján az ózonréteg vastagsága megfelel a sokéves átlagnak, ezért az ultra­ibolya sugárzás mértéke az évszak­nak megfelelő. ORVOSMETEOROLÓGIA Az ország északi részén kedvezőtlen időjárási hatásokkal kell számolni, amelyek következtében megnöve­kedik az ingerlékenység, idegesség, fáradékonyság és a depressziós haj­lam. Ezenkívül fokozódhatnak a mozgásszervi, légzőszervi, szív- és érrendszeri betegségekben szenve­dők panaszai, de előfordulhat fejfá­jás, emésztőrendszeri zavarok, fan­tomfájdalmak, sőt megnövekszik az epilepsziás rohamok bekövetkezésé­nek valószínűsége is. Az ország egyéb részein az időjárás negatív hatásai nem érvényesülnek ilyen mértékben. KÖSZÖNTŐ • Január 26-án ünnepelte 50. születés­napját id. GOMBOS Ferenc (Nagyudvarnok). E szép ünnep alkalmából szívből gratulá­lunk, és kívánunk jó egészséget, sok erőt szerettei körében. Felesége, fia, lányai, menye, veje és unokái: Orsolya és Tamás, akik sok puszit küldenek a papának. V-329 RENDŐRSÉGI HÍREK • Ismeretlen tettes tört be kedd­re virradó éjszaka a diószegi (Galántai járás) erdészeti üzem épületébe. 36 ezer korona érték­ben készpénzt, egy számítógé­pet, illetve 5 ezer korona érték­ben vadászfegyvert tulajdonított el. • Komoly zsákmányra tett szert egy ismeretlen tettes Párkány­ban, miután feltörte egy 24 éves magánvállalkozó garázsát, amelyben 396 ezer korona érté­kű cigarettakészletet talált. • Az egyik kassai piacon egy 19 éves lány rátámadt a városi rendőrség két tagjára. Az egyi­ket úgy arcul ütötte, hogy a rend­őr hét napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. (TA SR) Beíratás Az ipolysági Fegyverneki Ferenc Magyar Tannyelvű Egyházi Alapiskola igazgatósága értesíti a kedves szülőket, hogy az 1994/95-ös tanév első osztályá­ba a beíratás 1994. február 11­én, pénteken 1 órától este 6 óráig és február 12-én, szom­baton reggel 8 órától 3 óráig lesz az iskola főépületében (Sznf ut­ca 4.). Kamiontűz (TA SR-hír) Keddre virradó éj­szaka Zsolna mellett kiégett egy számítástechnikai berendezése­ket szállító kamion. A Csehországból Ukrajnába tartó járművet Kolárovice köz­ség mellett ismeretlen férfiak megállították, és a sofőrt fegyverrel arra kényszerítették, hogy egy közeli parkolóba hajt­son. A kamion utasait ezután a zsolnai temetőbe szállították, és a kerítéshez kötözve, ott­hagyták őket. Közben felgyúj­tották a kamiont, amely a zsol­nai tűzoltók minden igyekezete ellenére is elégett, a 18,5 millió cseh korona értékű szállítmány­nyal együtt. Csalók Dunaszerdahelyen (TA SR-hír) A rendőrség letar­tóztatta annak a dunaszerdahe­lyi cégnek a tulajdonosait, amelytől, a bejelentés szerint,ta­valy nyáron ismeretlen tettesek állítólag 31 millió korona érték­ben loptak el cigarettát. Kiderült ugyanis, hogy minderre nem ke­rült sor, és a cégtulajdonosok mindössze a biztosítótól szerel­ték volna megszerezni cigaretta­készletük biztosítási díját. Ml? HOL? MIKOR? | MOZIK MŰSORA | POZSONY • YMCA: A farkas árnyéka (kanad.-fr.) 15.30, 18, 20.30 • IIVIEZDA: A szöke­vény (am.) 15.30, 18, 20.30 • MIER: Robin Hood bolondos kalandjai (am.) 15, 17.30, 20 • MLADOSŤ: Angyali szemek (cseh) 15,17.30, 20 • TATRA: Veszélyes terv (am.) 16, 18.30, 21 • OBZOR: Fatal Instinct (am.) 15.30, 18, 20.30 • CHAR­LIE: Happy Toghether (am.) 17, 19.30 • MARILYN: Tina (am.) 17.30, 20 • ISTROPOLIS: Testközelben (am.) 15.30, 18, 20.30 KASSA • DRUŽBA: A szökevény (am.) 16, 18.15, 20.30 • SLOVAN: Testközelben (am.) 15,45, 18, 20.15 • TATRA: Dave (am.) 16, 18, 20 • ÚSMEV: A Sárkány - Bruce Lee élete (am.) 16, 18, 20 • ELÁN: Vissza a jövőbe II. (am.) 18 SZÍNHÁZAK MŰSORA • SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Othello (19) • HVIEZDOSLAV SZÍN­HÁZ: Bolha a fülbe (19) • KIS SZÍNPAD: Mi az igazság (19) • ÚJ SZlNPAD: Grand Hotel (19) • ASTORKA SZÍNÁZ: Roller és babakocsi (14) • ISTROPOLIS: Ma­nón Lescaut (19) • JÓKAI SZÍNHÁZ: Képzelt riport egy amerikai popfesztivál­ról (Komárom -' 13) • T HÁLIA SZÍN­HÁZ: Tudós nők (Tornaija - 19) RÁDIÓMŰSOR POZSONY (magyar adás az 1017 kHz­en) 14.00 Hírek. 14.10 irodalmi mozaik. 14.55 Zene. 15.00-18.30 Pavilon, benne: óránként hírek, eseménynaptár, riportok, kívánságműsor, játék, közben: 17.30 Napi krónika. TV-MŰSOR SZLOVÁK TELEVÍZIÓ SZTV 1 8.30 Időszerű események. 9.00 Óvodások meseműsora. 9.30 Johnson és barátai. Ausztrál animációs sorozat, 12/4. rész. 9.40 Televíziós vetélkedő a Niké dijaiért. Ism. 10.15 Repete. Zenés műsor. Ism. 11.00 Kredit. Gazdasági magazin. 11.30 Forrás. Egyházi műsor. 15.15 Teleshop­ping. 15.35 Hírek. 15.40 Music Club. 1.6.25 Kontaktus Stúdió. Iljúsági magazin. 17.25 Autósok-motorosok magazinja. 17.55 Gazdasági magazin. 18.00 A majom hívása. Amerikai természetfilm. 18.30 Tu­risztikai magazin. 19.00 Esti mese. 19.10 Ivan és a játékbazár. Francia sorozat, 39/4. rész. 19.15 Az ésszerű táplálkozásról. Gasztronómiai magazin. 19.30 Időszerű események. 19.55 Sport. 20.05 Beverly Hills, 90210. Amerikai tévéfilmsorozat. 20.50 Rulett. Szórakoztató televíziós ve­télkedő. 21.25 Szondák. Publicisztikai műsor. 22.00 Időszerű események. 22.30 Sport. 22.35 Visszatérés a Montparnasse­ra. Angol sorozat (színes+ff.) 23.30 Film & video. Filmújdonságok magazinja. 23.55 Teleshopping. SZTV 2 16.40 Telesport. 17.10 Ausztrál nemzet­közi teniszbajnokság. Női egyes közép­döntő. 18.05 Hírek. 18.20 Regionális mű­sor. 18.30 Esti mese. 18.40 What does it mean, Harvepíno? To feel as fit as a fiddle. 18.50 Vers. 18.53 Tchaj-wan. Dokumen­tumfilm. 19.05 Ecsettel és tollal. Portré­film Janko Alexy festőről. 19.30 Időszerű események. 19.55 Sport. 20.00 Kandi ka­mera. 20.40 Alice. Páneurópai kulturális magazin, 12/1. rész. 21.35 San Francisco utcáin. Amerikai bűnügyi tévéfilmsoro­zat. Ism. 22.25 Az álmok tengerén - Ton­ga. Dokumentumsorozat. 22.50 Téma. Televíziós vitaműsor. 24.00 Események. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV 1 7.00 Nap-kelte. 9.00 Napközi. 9.30 Rivié­ra, 250/46. 10.30 Moselbrücki történet, X/8. 11.30 Játék. 12.00 Hírek. 16.00 Híradó. 16.10 Nemzeti értékeink. 16.25 Telesport. 17.00 A Nobel-díj évszázada. Amerikai dokumentumsorozat. 17.55 Kapcsolj be! 1.8.25 Fogadjunk! Vetélkedő. 18.50 Gyereksarok. 19.30 Híradó. 20.05 Telesport. 20.15 öregberény. Történetek vidékről, 6/5. 20.50 Töltsön velem egy órát! Vitray Tamás műsora. 21.55 Magyar félmúlt. Ávősok. 22.17 Nagy családok. Francia tévéfilmsorozat, 4/2. 0.08 BBC­híradó. TV 2 16.15 Dusty. Ausztrál filmsorozat, 12/11. 16.41 Gyerekeknek. 17.05 GrüB dich! 17.20 Kitörés... 17.50 Privatizációs törté­netek. 18.00 Körzeti híradók. 18.13 Nagylátószög. 18.45 Stan és Pan. 18.50 Segítsünk magunkon! Stressz. 19.20 Lyu­kasóra. Mészöly Dezső műsora. 20.05 Tipplista. 20.15 Minifesztivál '93. 20.30 Telexpo '96. Gazdasági magazin. 21.00 Híradó. 21.25 Minden! vagy semmit! 22.00 24 óra. 22.25 Gyökerek. Erdővi­dék. A székelylakta Olt-völgy vidéke. DUNA TELEVÍZIÓ 15.30 Business az biznisz. 16.20 Az élő test, 26/8. 16.45 A fajok kihalása. Ameri­kai ismeretterjesztő film. 17.10 Könyvjel­ző. 17.20 Aprók tánca. 17.40 Mese. 18.00 Híradó. 18.10 Homo Novus. Magyar­orosz film. 19.40 Arckép sötét háttérrel. 20.40 Az utazás. 21.00 Híradó. 21.15 Sport. 21.30 Új időknek új dalaival. Iro­dalmi összeállítás Ady Endre verseiből. 21.55 A Biblia. Magyar tévéfilm. 23.10 Vers. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ ORF 1 9.05 Cosby-show. 9.30 Föld és ember. 10.00 Osztrák képek. 10.30 Polgárok fó­ruma. 13.10 Mi: nők. 13.35 Család min­den mennyiségben. 14.00 Big Walley. 15.00 Te meg én. 17.10 Wurlitzer. 18.05 Mi: állampolgári szolgálat. 18.30 Monaco France. 19.30 Híradó. 20.15 A hegyi or­vos. 21.15 Liebling Kreuzberg. 22.05 Air America. Amerikai akciófilm. 23.55 Hud. Amerikai melodráma. 1.30 Ezer mes­termű. ORF 2 8.30 Panorámaképek. 15.00 Hársfa utca. 15.30 A sas földjén. Dokumentumsorozat. 16.15 Zengő Ausztria. 18.00 Cosby-show. 18.30 Made in Austria. 19.00 A tartomá­nyok ma. 19.30 Híradó. 20.15 Belföldi jelentés. 21.05 Kabaré. 22.00 Híradó. 22.35 Irodalmi beszélgetés. 23.50 Foga­dónap. 0.55 Ezer mestermű. PRO 7 8.20 A teljesen normális család. 8.50 A szívélyes ügynöknő. 9.45 Hardcastle és McCormick. 10.45 Ezer mérlold por. 11.45 Roseanne. 12.15 Cosby-show. 12.45 Perry Mason és egy bálvány halála. Ism. 14.30 Hardcastle és McCormick. 15.25 Mr. Belvedere. 15.55 Varázslatos Jeannie. 17.55 Parker Lewis, az iskola réme. 18.25 A teljesen normális család. 18.55 Roseanne. 19.25 Cosby-show. 20.15 Gyilkosság a magasban. Amerikai krimi. 22.15 Szárnyas fejvadász. Ameri­kai sci-fi. 0.35 T. J. Hooker. SAT 1 14.00 Szomszédok. 14.30 Alf. 15.05 Bo­nanza. 16.00 Az Enterprise űrhajó. 17.30 Regionális híradó. 18.00 Mindent vagy semmit! 19.00 Híradó. 19.30 Szerencse­kerék. 20.15 Wolf körzete. 21.15 Marga­rethe Schreinemakers magazinja. 23.15 Egy zsaru bőréért. Francia bűnügyi l'ilm. 0.55 Az Enterprise űrhajó. RTL 12.30 Springfieldi történet. 13.20 Kalifor­niai klán. 14.10 Életünk napjai. 15.00 Ilona Christen. 16.00 Hans Meiser. 17.00 Ki a főnök? 17.30 Családi kötelékek. 18.00 Paradise Beach. 19.10 Vigyázat, robban! 19.40 Jó idők, rossz idők. 20.15 Jó idők, rossz idők — Különkiadás. 21.15 Útlevél gyilkossághoz. Amerikai krimipa­ródia. 23.10 Gottschalk-show. 24.00 Hír­magazin. 0.30 Éjszaka. 1.00 Sport. Tenisz. Australian Open. RTL 2 9.50 Ruck-Zuck. 10.20 Nevessünk! 10.50 Benson. 11.55 A hatmillió dolláros férfi (4.) 12.50 Rajzfilmsorozatok. 17.00 A hétmillió dolláros nő (19.) 17.50 Ruck­Zuck. 18.20 Nevessünk! 19.00 Hulk (4.) 20.15 Hotline - A halál hangja. Amerikai pszichothriller. 22.20 Evil Nightmare - Szörnyű rémálom. Amerikai horrorfilm. 0.15 Twin Peaks (19.) 1.40 Hotline A halál hangja. Ism. DSF 13.30 Varázslatos sportágak. Amerikai kosárlabda. 14.30 Kajak. 15.00 Kosárlab­da. Bundesliga. 16.00 Biliárd-világkupa, 1993. 17.00 Latin-amerikai táncok baj­noksága. 18.00 Varázslatos sportágak. 19.30 Sportriport. 20.00 Transworld. Ma­gazin. 21.00 Tenisz. 22.00 Sporttalkshow. 23.00 Golfmagazin. 24.00 Ökölvívás. 1.00 Pankráció. (Műsorváltozás lehetséges!) Szerkesztőségünk üzenetrögzí­tője szombatonként egész nap, a hét többi napján (vasárnap is) este 20 órától másnap délelőtt 11 óráig a 210/44—26-os pozsonyi telefonszámon veszi hívásaikat A SHIPI SHOP ajánlata: az új ORAVA 462-es SZTEREO TELEVÍZIÓ; teletex, 15 hónapos garancia! . Ami nemcsak a szemnek, a fülnek is külön élmény! Nyékvárkony h.-p.: 13-18 óra szo.: 8-13 óra Telefon/fax: 0709/212 36 Egyházgelle k.-P.: 9-12, 13-18 óra szo.: 8-12 óra telefon: 0709/935 292 EZ A SZELVÉNY 150 Sk-t ÉRI! VK-57 DEVIZAPIACI ÁRFOLYAMOK Deviza ÉRVÉNYBEN: 1994. január 27-én Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok Vételi Eladási Közép­Vételi Eladási Közép­árfolyam 1 egységre, koronában Angol font 49.739 50.239 49.989 48.42 51.56 49.99 Francia frank 5.607 5.663 5.635 5.48 5.80 5.64 Kanadai dollár 25.334 25.588 25.461 24.68 26.24 25.46 Német márka 19.034 19.226 19.130 18.67 19.59 19.13 Olasz líra (1000) 19.587 19.783 19.685 18.97 20.41 19.69 Osztrák schilling 2.708 2.736 2.722 2.66 2.78 2.72 Svájci frank 22.610 22.838 22.724 22.19 23.25 22.72 USA-dollár 33.243 33.577 33.410 32.71 34.11 33.41 ECU, EU 37.040 37.412 37.226 ECU, CSK ­­39.087 A forint árfolyama 100 egységre, koronában Vétel Eladás Szlovák Takarékpénztár 27,00 37,00 Altalános Hitelbank 27,00 37,00 Főszerkesztő: SZILVÁSSY JÓZSEF (telefon: 32 32 20) Főszerkesztő-helyettesek: LOVÁSZ ATTILA (telefon: 210/4456), MIKLÓSI PÉTER (a VASÁRNAP vezető szerkesztője; telefon: 210/4453) Szerkesztőség: 819 15 Bratislava, Pribinova 25, 8. emelet. Telefon: központ: 210/9; szerkesztőségi titkárság: 32 50 18 és 210/4426, 210/4615; vasárnapi kiadás: 210/4454; sportrovat: 210/4434 és 36 46 39. Telefax: 364529. A beküldött kéziratokat nem őrizztlk meg és nem küldjük vissza. Kiadja a VOX NOVA Részvénytársaság; 819 02 Bratislava, Pribinova 25. Ügyvezető igazgató: SLEZÁKNÉ KOVÁCS EDIT (telefon: 210/4460). Adminisztráció - telefon: 210/4425 és 210/4439. Index: 48011 UJSZÓ Mai lapszerkesztő: MADI GÉZA Hírszerkesztők: TUBA LAJOS - belpolitika URBÁN GABRIELLA - külpolitika ZSIGÁRDI LÁSZLÓ - sport Grafikai elrendezés: SZARKA ÉVA, BÉRES ÉVA Fiókszerkesztőségeink telefonszáma: Rozsnyó: 0942/244 81; Kassa: 095/62286 39 (telefon és fax). Készlll a Danubiaprint, á. v. 02-es tizemében, 819 46 Bratislava, Pribi­nova 21. Hirdetési iroda közületeknek és magánszemélyeknek: 819 15 Bratislava, Pribinova 25, 8. emelet, telefon: 210/4455, 210/4478, 210/4446, 210/4447; 325 129. Irodavezető: 210/4476. Telefax: 210/4431. Előfizethető havonta, negyedévenként és egész évre; valamint a Vasárnap önállóan is. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat és a Mediaprint - KAPA. Előfizethető minden pos­tán és kézbesítőnél. Külföldi megrendelések PNS igazgatósága, Pribinova 25, 813 81 Bratislava.

Next

/
Oldalképek
Tartalom