Új Szó, 1993. november (46. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-01 / 254. szám, hétfő

r 1993. NOVEMBER 1. . ÚJ SZÓI MOZAIK A KISEBBSÉG - TÖRTÉNELMI TÜKÖRBEN (Folytatás az 1. oldalról) A mintegy hatvan résztvevő között ott .voltak a tudományos kutatást folytató szakmabeliek, de a történelemkedvelők is, dél-szlovákiai magyarok és magyarországiak, azok, akik a szlovákiai magyarság történetével, kisebbségkutatással, valamint a szlovák-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, ás akik egyszerűen csak érdeklődéssel és figyelemmel kísérik e szakterületet. • S nyilván nem mindegy, hogy milyen hatásfokkal. - Éppen ebben a tekintetben volt kiváltképp példaértékű Dobossy László professzornak, a cseh-magyar kapcsolatok neves kutatójának a felszólalása. Az egykori sarlós indíttatás és a szlovákiai magyar szellemi életben is vállalt határontúli jelenlét egyaránt érződött fejtegetésében, melyet kisebbségi kötődés és szakmai elhivatottság jellemzett. A jelenkorra is kiterjedő falu- és régiótörténet fontosságát hangsúlyozta, egy olyan nemzetiségtörténeti összkép kialakítását szorgalmazva, mely a nemzetiségi közeg legalapvetőbb elemeiből, a kisebbségen belüli kisközösségekből kerekedik ki. Francia példára hivatkozott, -ahol a falutörténet a nemzeti történetfelfogásra és értelmezésre kiható szerepet kapott. A mi vonatkozásunkban ez a megközelítés egyet jelent a kisebbségi lét folytonosságának megragadásával. • A fenti kutatásszemlélet viszont minden bizonnyal nem csekély elemzőkészséget kíván. - így van, s a tudományos módszertani igényességre többször is kitérve Dobossy professzor kimondatlanul is óvott a puszta leírások kísértésétől. A nehézségeket tudatosítva a kevesebb jelentheti a többet elv mellett tett hitet. Én az ő előadásából úgy éreztem, hogy a falutörténeten nem is csak kutatási ágat ért, hanem egy olyan önálló társadalomtörténeti módszert, mely a közösség jellegadó jegyeit a mindennapi életig lehatolva igyekszik kitapintani. S a vitában, illetve hát az egyéni kutatásokról beszámoló felszólalásokban közvetlenül is érződött az általánosítás különböző szintjei közötti kapcsolódások problémája. Gyurgyík László a szlovákiai népességstatisztikai kutatásokban elért, megjegyzem, rendkívül figyelemre méltó eredményeit ismertetve mutatott rá a tágabb és szűkebb körre vonatkozó adatok vallomásértékei közötti áttételek figyelmen kívül hagyásának veszélyeire. Géczi Lajos nagykaposi nyugalmazott tanár és néprajzgyűjtő az asszimiláció folyamatát igyekezett érzékeltetni, hogy a nyelvhatáron fekvő négy keletszlovákiai helység miként veszti el a társadalmi-politikai körülmények és a belső magatartások együtthatására magyar jellegét. Érdeklődést váltott ki Kugler József békéscsabai kutató beszámolója arról, hogy az 1945 után áttelepített szlovákiai magyarok és a szlovákiai áttelepülésre jelentkező csabai szlovákok magatartására miként hatott a helyi szociológiai háttér. Sajátos, többszörösen összetett problémára világított rá Kovács Éva, a Közép-Európa Intézet munkatársa, amikor azt feszegette, hogy a szlovákiai zsidó identitás milyen nehezen elemezhető a merev népességstatisztikai kategóriák alapján. • Az elmondottakból kiviláglik, hogy a szlovákiai magyar történetírással szemben szinte egyszerre, együttesen jelentkeznek a szemléleti, a módszertani és a gyakorlati kutatási eszköztárral kapcsolatos gondok. - Erre a legátfogóbban Popély Gyula mutatott rá, aki a kisebbségi identitást erősítő kisebbségtörténeti szintetikus feldolgozás szükségleteiből kiindulva jelölte meg azokat a főbb témaköröket, amelyek öszszességükben szinte önismereti tükröt állíthatnak elénk. Az értékteremtés lehetséges útjainak differenciált, árnyaltságra érzékeny végigjárására szólított fel Szarka László, a Magyar Tudományos Akadémia történettudományi Intézetének munkatársa, aki szinte valamennyi kérdéssel kapcsolatban lényeglátó észrevételeket tett. A még nem létező szlovákiai magyar történeti kronológia szerepét feszegetve bizonyította, hogy olyan hiányról van szó, amely egyaránt nehézségeket okoz a közvélemény tájékoztatásában és a tudományos teljesítmények értékrendjének kialakításában. • Óhatatlanul is felmerül a kérdés: Miként tükröződött a tanácskozáson a történelem és a történetírás, valamint a politika bonyolult, buktatókat rejtő viszonya? Természetesen nem szorult valamiféle álszeméremséggel háttérbe. Történeti és akutális kérdésként is felszínre jutott. Vadkerty Katalin a második világháború utáni csehszlovákiai magyarüldözés kapcsán mutatott rá, hogy e témakör évtizedeken át tartó sémákba szorítása, az elmélyült levéltári kutatásokat helyettesítő kinyilatkoztatásszerű értékelések mennyire homályba borították a nagypolitika és a kisebbségi sors közötti összefüggéseket és a döntéshozatalt. Egyébként az öszszejövetelt nem kerülte el a szlovákmagyar államközi kapcsolatok diplomáciai csatornája sem. A budapesti szlovák nagykövetség képviselője a történészek közötti együttműködést méltatta. Boros Ferenc, a pozsonyi magyar nagykövetség tanácsosa történészi elhivatottsággal szólt arról, hogy az aktuális politika milyen igényeket támaszt a történeti kutatásokkal szemben a kárpótlások és egyéb jelenbeli problémák orvoslása kapcsán. • Végül is miként összegezhető a tanácskozás hozadéka? - Nem tartom csekély, lebecsülendő eredménynek, hogy a KözépEurópa Intézet és a Történettudományi Intézet a továbbgondolást vállalva feldolgozza az ott elhangzott észrevételeket, ennek alapján készít olyan áttekintést, amelyet a számbajöhető szakembereknek véleményezésre megküldi, hogy ezután álljon össze egy olyan kutatási tervezet, mely egyaránt tekintetbe veszi az egyes témák, intézetek közötti átgondolt elosztását és az egyéneknek szánt legcélszerűbb kínálat kialakítását. Úgy érzem, hogy végre több megrekedt kísérlet után kezdetét veszi a szlovákiai magyarság történeté-, nek feldolgozását szolgáló szakszerű és összehangolt kutatásszervezés. KISS JÓZSEF ITTHON TÖRTÉNT - 7 NAP ALATT ZAVARBAEJTŐ ÉVFORDULÓ. A társadalmunkban uralkodó értéktévesztést semmi sem bizonyítja jobban, mint az október 28ához fűződő viszony. Az még csak hagyján, hogy a szlovákiai magyar tömegtájékoztatás úgyszólván teljesen lettén hagyta, szinte meg sem említette, hogy csütörtökön volt 75 esztendeje a Csehszlovák Köztársaság kikiáltásának. Rendben van, térjünk napirendre afölött, hogy a lelke legmélyén hithű bolsevikből, vagy az 1989 őszéig hűségesen szolgáló (sőt, kiszolgáló) rádióriporterből hirtelen nagykokárdás szittya lett, és nem hajlandó észrevenni, hogy az összmagyarság keretében mégiscsak a masaryki köztársaság produkálta az első demokrácia-élményt. Az azonban már teljesen érthetetlen, hogy azok sem tudtak mit kezdeni 1918. október 28-dikának 75. évfordulójával, akik 1989. november 17-e óta (mert most már szabad) egyfolytában azt óbégatják Zsolnától Pozsonyig és Túrócszentmártontól a komáromi Matica slovenská-székházig, hogy a magyarok ezer évig elnyomták a Nemzetet. Nem propagandaszólam, hanem történelmi tény, hogy a szlovák nemzet szempontjából a „prevratra" (ahogy a két háború közötti időszakban a köztársaság megalakulását emlegették) öt perccel tizenkettő előtt került sor. A fokossal legjobban hadonászók azok, akik oly szívesen hivatkoznak az 1100 évvel ezelőtti Nagy-Morva Birodalom által adott meglehetősen cseppfolyós érvekre, a teljesen kézzelfogható és még ma is élő szemtanúk által hitelesíthető érveket elhallgatják, és feláldozzák a napi politika oltárán. Megfeledkeznek róla, hogy ez alatt a 75 év alatt olyan intézményrendszer alakult ki Szlovákiában, illetve olyan gazdasági struktúra jött itt létre, amely összehasonlítható Csehország intézményrendszerével és gazdasági struktúrájával. Az utóbbi 75 év eredményeinek tagadását oly vehemenciával teszik, hogy az már több mint gyanús, még a kívülállók számára is. Már-már azt gondolja az ember, hogy a rossz lelkiismeret múve ez. Népiesen szólva: szemérmetlenül hazudnak, és feketének minősítik a fehéret. A demokrácia hívei pedig mintha visszavonulóra fújták volna meg a trombitát... KELEPCÉBEN A KOALÍCIÓS PARTNER. Már több mint egy hete időszerű lett volna az új miniszterek és államtitkárok listájának közzététele. Még mindig nem tudja az ország, hogy milyen bársonyszékekkel honorálta Mečiar a Szlovák Nemzeti Párt hajlandóságát, így nagyon is indokolt az a feltételezés, hogy a huzavonát a miniszterelnök szándékosan nem fejezi be, remélve, hogy az idő haladtával még teljesebbé válik a partnerpárt bomlása. így a jövőben folytatható lesz az egypárt kormányzás, hiszen a koalíciós társ legfeljebb majd annyi vizet zavar, mint a kommunizmus idején a Nemzeti Front-pártok jelenléte a hatalomban. A koalíciós szerződés aláírásával Černák előtt eltorlaszolódott a visszavonulás útja, és pártjában szabad kezet kaptak azok a vezetők, akik immár jó fél esztendeje az „alulról jövő kezdeményezésekre" hivatkozva követelték az önálló Szlovákia első kormányának megmentését. A pártelnök most már akkor sem visszakozhatna, ha merne. Egyrészt alvezérei nem engedik, másrészt pedig tisztában van vele, hogy a „kiugrás" az SZNP teljes felbomlását, a választók teljes kiábrándulását eredményezné, ami akár odáig is fajulhat, hogy a DSZM végül bekebelezi az SZNP-t. Persze, azért nem ennyire egyszerű ez a kérdés. A parlament múlt heti ülésén az SZNP képviselőinek egy része (sőt, a DSZM-képviselők egy része is) Mečiar törekvéseivel ellentétben szavazott, így létrejött az Indiagate kivizsgálásával foglalkozó bizottság, illetve a privatizációs bizottság. Tehát mindkét koalíciós pártban vannak máskéntgondolkodók, mindkettőben érik a válság. Kár, hogy az alkotmány rendelkezései miatt még abban sem reménykedhetünk, hogy a krízis a helyzet egyértelműbbé válásához vezet. TÓTH MIHÁLY ÉLET, SZERELEM, HALÁL ÉS EGYÉB KICSINYSÉGEK A FOTÓMŰVÉSZET HÓNAPJA KIÁLLÍTÁSAI Párizsból indult el a gondolat, három éve. A francia fővárosban ugyanis 1991 novemberében tartották A fotóművészet hónapja című rendezvénysorozatot, melynek keretében számos kiállítással, tudományos értekezéssel a fotóművészet népszerűsítésére vállalkoztak az ötletadók és szervezők. A pozsonyi Francia Intézet munkatársai akkor úgy döntöftek, a párizsi rendezvényhez hasonlót, akár kisebb méretben, de a szlovák fővárosban is megvalósítanak. Elhatározásukat mások is támogatták. 1991-ben még aligha számoltak azzal, hogy az első év rendezvénye hagyományteremtőnek bizonyul majd. Azóta harmadszor tartják meg novemberben A fotóművészei hónapja című kiállítássorozatot. Az idei abban különbözik az előző keltőtől, hogy nemcsak Pozsonyban, hanem vidéken, például Kassán is nyitnak tárlatot a rendezvény keretében. Az egyes bemutatókon hazai és külföldi fotósok munkája révén a fotóművészet szinte valamennyi műfajával és a fényképezés legváltozatosabb módszereivel-stílusaival találkozhatunk: a dokumentum-, illetve riportfotótól kezdve egészen a stilizált fotográfiákig. Nagy érdeklődésre tart számot az a bemutató, amelyet a teljesség igénye nélkül válogatva a kínálatból - elsőnek ajánlunk. A párizsi utcán vagy a müncheni könyvesboltokban ugyanúgy megvehetők a neves cseh fotográfus, Jan Saudek képei, albumai, mint odahaza, Prágában. Legújabb felvételeinek, melyeket Elet, szerelem, halál és egyéb kicsinységek címmel rendeztek tárlattá, a Pálffy-palota ad átmeneti otthont. Duane Michalsra emlékezik a Medium Galéria kiállítása. A művész párizsi életképei, képes történetei mellett hazai fotósok felvételei is láthatók, melyekkel a pályatárs emlékének tisztelegnek. Cigányok a címe Huszár Tibor ciklusának, melyet a Palisády Galériában installáltak. Tizennégy művész látószögén keresztül pillanthatunk be a kilencvenes évek Finnországába a Kortárs finn fotóművészet című tárlaton az Sznf téri Művészetek Házában. Török László stilizált fotográfiáival a Magyar Kulturális Központ épületében ismerkedDuane Miclials párizsi felvételeit a Medium Galériában láthatjuk majd hetünk. A Dosztojevszkij sori Művészetek Házában A kortárs orosz fotóművészet című bemutatón orosz fotósok felvételein, a Goethe intézetben pedig Christoph Engel riportfotóin figyelhetjük meg, milyennek mutatja az orosz valóságot a hazai es Külföldi szemtanú. A Profil Galériában viszont azokat a pillanatokat tekinthetjük meg Borisz Mihaljovkin Orosz emberek című kiállításán, amelyeket a művész az utóbbi három évtized orosz kisemberének életéből lesett el. Klaus Dieter Hartl osztrák, Jerzy Olek, Zgibniew Dlubak, Boguslaw Michnik lengyel kiállítókat a fotográfia mint médium, közeg, illetve a valóság megragadásának fotóművészeti lehetősége érdekli. A Gerulata Galériában, illetve a Lengyel Kulturális Központban láthatjuk kiállításukat. A végére hagytuk azokat a tárlatokat, amelyek a világból a legtöbb tragédiát hozzák látóközeibe. Az 1992-es év riportfotótermésének legjavát láttató World Press Photo 1993, amelynek - a pozsonyi bemutatót hirdető - díjnyertes fotója megdöbbentő jajkiáltás a szomáliai háború áldozataiért. De talán ennél az összeállításnál is szorongatóbb pillanatokat szerez majd a Sarajevo '93 sorozat, amely az elpusztult városról ismeretlen fotósok képanyagát gyűjti egybe. Néhány kiállítást már októberben megnyitottak, mint például a World Press Photo 1993 című tárlatot a Szlovák Rádió épületében vagy a Párizsban élő, brazil származású Sebastiáo Salgadonak. a világ harminckét országában fotózott dokumentumfelvételeiből összeállított anyagát Emberi kéz címmel a Szlovák Nemzeti Galériában. A többire november 5-étől, illetve december hónapban várják az érdeklődőket. (tallósi)