Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1992-05-01 / 18. szám
B Vasárnap AZ ELHURCOLT IMREGIEK DOBSZÓRA INDULTAK A HALÁLBA S * ■M 1992. V. 1. Imreg kis község a Terebesi járásban, az Ondava jobb partján, az Ondava és Latorca összefolyásánál fekszik. Sokan nem is tudnak létezéséről, pedig nagyon régi falu, Imre hercegről nevezték el. Kolostora is van a dombtetőn, még a minorita szerzetesek alapították. Ódon falai között jelenleg az idős apácák imával töltik békés napjaikat. Itt a kolostorral egybeépített katolikus templom is. S a templom előtt Imreg nevezetes emlékhelye. Itt temették el Sujánszky Eustachus pátert — élt 1811 és 1875 között. Egyike volt annak a három papnak, akik kivégzésük előtt az aradi vértanúkat gyóntatták. A Habsburgok fogdmegjei hajtóvadászatot indítottak a három páter után, mert igen érdekelte őket, mit mondtak utolsó perceikben a szabadságharc hősei. Sujánszky páter is évekig bujdosott, így került az imregi kolostorba. Amikor elfogták, nem volt hajlandó elárulni a vértanúk Isten előtti kitárulkozását. Büntetésből a kolostorban befalazták, csak egy kisebb nyílást hagytak, hogy valamilyen étket benyújthassanak. Tizenöt évig élt így haláláig, a világtól elzárva. A Magyarországról érkezők a kegyelet virágcsokrát helyezik el a páter sírkövén. Mi is ide zarándokoltunk, nemcsak azért, hogy történelmünket idézzük, hanem azért is, hogy a magyar és a szlovák etnikum határán fekvő kis faluval is megismerkedjünk, ahol már nehéz megmaradni magyarnak... A MAGYAR ISKOLÁT AKARNI KELL A falu polgármestere, Soltész Dénes, akit a lakosok csak keresztnevén szólítanak. Gyerekkora óta ismerik, hiszen ő is imregi. Bíznak benne, megbecsülik, mert törődik velük. A közügyek intézésében jártas embert az Együttélés és az MKDM jelölte a falu élére. A vokso- kért hadakozott a VPN, vagyis a NYEE és a KDM - Kereszténydemokrata Mozgalom is. A falu többsége a magyarok jelöltjére szavazott, aki egy pártnak sem tagja, s nem a pártnézeteket, hanem a falu érdekét képviseli. Amikor a polgármester helyiségében ültem, vagy öten keresték „Dénesi“, idősebb férfiak és asszonyok iratokkal a kezükben. A Szovjetunióba elhurcolt hozzátartozóik ügyében kérték segítségét, hogy a SANO révén elintézhessék az örökséget, a kártalanítást. Imregről ötvenkét embert vittek el a szovjet felszabadítók, és élve csak nyolcán tértek vissza. A negyvennyolc éves polgármester fürgén az írógéphez ül, és ügyes titkárnőként, „gépfegyverként“ szólaltatja meg a masinát. A borítékot is megcímezi, az elküldésre szánt iratokat beleteszi, a másolatokat külön adja át, s vihetik a postára. Ajánlva küldjék el!... A szlovák nyelv nem okoz gondot neki, bár magyar iskolába járt, a ki- rályhelmeci gimnáziumban érettségizett. Magyar műveltséggel is érvényesülhet az ember, de sokan ebben nem hisznek, s a szülők szlovák iskolába járatják gyermekeiket. Nem csoda, hogy elárvult az imregi iskola is.- Az én időmben még volt magyar és szlovák iskolánk - mondja Soltész Dénes. - A szlovákban kezdtem, ott végeztem el az első két osztályt. Az anyám szlovák, az édesapám magyar volt. Nem is ismertem, meghalt a háborúban. Anyu ma is jól beszél magyarul. Nem is annyira édesanyám kívánságára változtattam iskolát, a barátaim csaltak át a magyarba. A hatodik-nyolcadik osztályt a bodzásújlaki magyar alapiskolában jártam ki. Csakhamar húsz AZ IMREGI KARIKÁZÓ FONÁSSAL KEZDŐDIK, S TÁNCCAL FOLYTATÓDIK. EZZEL A SIKERES SZÁMUKKAL A TÖKETEREBES MELLETTI SZLOVÁK KÖZSÉGBEN, ÖELOVCÉBEN IS FELLÉPTEK. AZ ÁLLÓ SORBAN BALRÓL AZ FI SÓ ÁDÁMNÉ UNGVÖLGYI ERZSÉBET, A NÉPMŰVÉSZETI EGYÜTTES LELKES SZERVEZŐJE Az aradi vértanúk gyóntatója 15 évig élt kolostorban befalazva SOLTÉSZ DÉNES: - VAN, AKI SZLOVÁKNAK VALUA MAGÁT, DE CSAK TÖRI AZ ÚJ „ANYANYELVÉT" éve lesz, hogy az is megszűnt. Újlakon a népszámláláskor már csak öt idős ember jelentkezett magyarnak. Nálunk jobb a helyzet, bár csökkent a lakosság száma. Az előző nép- számláláskor 823-an voltunk, a tavalyi összeíráskor csak 711-en, és hivatalosan csak 352 magyar él itt. Van, aki szlováknak vallja magát, de csak töri az új „anyanyelvét“. Egy óvoda maradt a faluban, az kétnyelvű. A lakosság a mindennapi életben magyarul beszél. A hangszórón magyarul jelentjük be a közleményeket. A gyűléseken túlnyomórészt magyarul tárgyalunk. Hasonló a helyzet a szomszédos községben, Szümyegen is. A mi vidékünkön, Tőketerebestől délre, csak ez a két község maradt magyarnak. Szür- nyeg kisebb, ma 591 a lakosainak a száma, de magyarnak csak 213-an vallják magukat... — Hiányozhat a magyar iskola...- Hiányzik, Szümyegen is. Csak az a kérdés, akarunk-e magyar iskolát? A szülők ma is azt mondják, a gyerekek járjanak csak a szlovákba. Ide csak alsótagozatos iskolát adhatnának, s aztán hová tovább? Hol fejezzék be az alapiskolát? Vaján messze van, Királyhelmec még messzebb, a két folyó miatt oda csak hosszú kerülő úton juthatunk el. S a gyerekek a magyar iskolából csak tanonciskolákba mehetnének. Imregnek még alsótagozatos szlovák iskolája sincs, a gyerekek Cékére járnak... — Végleg lemondanak a magyar iskoláról?- Dehogy mondunk le! Van egy elképzelésünk: a szürnyegiekkel együtt közös magyar iskolát alapíthatnánk, de annak nyolc- vagy kilencosztályosnak kellene lennie, s ide járhatnának más falvakból is a magyar gyerekek. De előbb az kell, hogy iskola legyen! A régi református egyházi magyar iskolánk még a század elején épült, iskolai célra már nem használhatjuk. Újat kellene építenünk. De kitől kapnánk rá pénzt? Kis falu vagyunk, kevés a bevételünk. Nagy segítséget a szövetkezetünktől sem várhatunk, nagyon rosszul áll... ÍGY HOGY ÉLHETÜNK?! Az imregi mezőgazdasági szövetkezet csak küszködik. Erről a harminchat éves Maco János mezőgazdasági mérnök tájékoztat. Tavaly óta ő a szövetkezet elnöke. Azelőtt egyesítették négy falu - Imreg, Szür- nyeg, Céke és Garany szövetkezetét. Múlt év január elsejével önállósultak, egy-egy falu 12 milliós veszteséget vett át. És most gazdálkodjanak ilyen nagy adóssággal! A föld iránt nem nagy az érdeklődés, csak öt magángazda vett ki 15 liektárt. Az évzáró gyűlésükön erről is tárgyaltak.- Félnek a földtől, nincs mivel elindulniuk - mondja a szövetkezet elnöke. - Hogy mi lesz velünk, nem tudjuk. Tavaly nem kellett a tej. Azt ajánlották, adjuk el a teheneinket. Nem adtuk el. Most viszik a tejet, de december óta egy fillért sem kaptunk érte. A húsfelvásárló január óta nem fizet. Mi meg ott tartunk, hogy a drága üzemanyag árát nem tudjuk kiegyenlíteni. Így hogy élhetünk?! Százhúsz tagunk volt. A nyugdíjasok kiléptek. Most nyolcvanhat az állandó munkásunk. A létszámunk így is nagy, de nem engedünk el senkit, hogy ne növeljük a munkanélküliek számát. Már így is huszonöt imregi maradt munka nélkül... GYERMEKEIT NEM ENGEDTE SZLOVÁK ISKOLÁBA Soltész Dénes polgármester a falu kézzel írott krónikájából is felolvasott nekem, s ekkor hallottam a Vinczlér nevet. A Vinczlérek a legrégibb imregi családok egyike. Beszélhetek is a Vinczlér Gyula nevet viselő családfővel. Hatvankét éves, már nyugdíjas. Hosszú ideig ács- és bádogosmesterként a pozsonyi iparüzemek építkezésein dolgozott. Már harminc éve a református egyház imregi gondnoka, pénztárosa, kisebb adományokat gyűjt, hogy a Hardicsán élő lelkészük rendszeresen ideutazhasson, a régi református templomukban magyar istentiszteletet tarthasson és hittanra oktathassa a gyerekeket.- Amikor megszüntették Bodzás- újlakon a magyar alapiskolát, a lányaimat nem engedtem szlovák iskolába - mondja Vinczlér Gyula. - Másokkal együtt Vajánba utazgattak, csakhogy az anyanyelvükön tanulhassanak. Azóta férjhez mentek. Mind a két vöm magyar, s magyarok az unokáim is. Az egyik lányom Kassán él, a másik Bodrogszerdahe- lyen. A lányaim, vejeim szlovákul is jól beszélnek, magállják a helyüket.. .- Mi lehet az oka, hogy Imregen olyan kevesen vallják magukat magyarnak?- Régi bűn ez. A háború után nagy volt a megfélemlítés. Féltek a deportálástól, s jött a reszlovakizá- ció! A kérdés az, a magát szlováknak valló tud-e rendesen szlovákul?- Ahol nincs magyar iskola, mint Hardicsán is tapasztaltam, nehéz megmaradni magyarnak...- Nehéz. Kérnénk mi újra iskolát, de nagyon meg kellene változni az itteni magyarságnak! Rövid a válasz, de a legrégibb imregi család legidősebb tagja a lényegre tapintott. Mf&t a polgármester is mondotta: akarat kérdése is a magyar iskola. Beszélgetésünk végére hagytam a sok imregit fájdalmasan érintő esetet. Vinczlér Gyula édesapja is azok között volt, akiket elhurcoltak a Szovjetunióba. Elszomorodva tekint rám.- Édesapám Mihály volt. Negyvennégy december 10-én kidobolták a faluban, hogy a férfiak menjenek a felrobbantott vajáni hídhoz dolgozni, háromnapi élelmet vigyenek magukkal. Nem is sejtették, hogy a dobszóra a halálba indulnak. Az elinduláskor az egyik szovjet katona a gyengébbet puskatussal leütötte, s fogtak helyette egy másikat, hogy meglegyen a létszám. Édesanyám négy gyereket nevelt fel. Én voltam a legidősebb, tizennégy éves, a húgom hét, az öcsém három, s közvetlenül az elhurcolás után született Sanyi, a legkisebb öcsém. Negyvenötben értesítést kaptunk, hogy február 17-én, negyvenkét éves korában „odaát“ tífuszban meghalt apánk... AHOVÁ MENTÜNK, GYŐZTÜNK! Imreggel kapcsolatban vidámabb dolgokról is beszélhetünk, mert van mivel büszkélkedniük. Ha a férfiak félrehúzódnak, nem állnak ki a porondra, megteszik ezt helyettük a nők! Ádámné Ungvölgyi Erzsébet, aki naponként felváltva az imregi és a szümyegi községházán dolgozik, nemcsak a Csemadok titkára, hanem az Együttélés elnöke is, amelynek Soltészné, a polgármester felesége is vezetőségi tagja. Az MKDM lelkes szervezője Illésné. Csák Mártaként emlegetik, a járási munkahivatalban dolgozik, s szabad óráiban ő is „felcsap“ politikusnak. Jó, hogy ilyenek az imregi nők! A falu ébresztői ők, s politizálásukkal egy kis lelket ráznak az emberekbe. A legnagyobb sikert a Csemadok folklóregyüttesével érték el. Pontosan tíz éve annak, hogy megalakították. — Egyszer tizenkettő, máskor tizenhat tagú a női folklórcsoportunk — dicsekszik Ádámné, aki hetvenkettőben jött ide Abaráról a községházára dolgozni, s itt férjhez is ment. — Férfiak sajnos nincsenek köztünk. Nincs arra pénzünk, hogy csizmát vehessünk nekik. Csak olyan műsort állíthatunk össze, amelyben a népviseletünkbe öltözött nők szerepelhetnek. Énekelünk és táncolunk. A Csemadok dalos találkozóin mindenütt részt veszünk. Ahová mentünk, győztünk! Még Pozsonyban is országos elsők voltunk! A magyarországi Fűzéren tartott dalostalálkozóról a zsűri különdíját hoztuk haza. Kétszer Kárpátalján is sikerrel szerepeltünk. „Imregi karikázónkkal“ mások is sikert érnek el, „elvitte“ tőlünk a Szőttes, s a nyíregyháziak bemutatója után Magyarországon is elterjedt. Az évek telnek, már nagymamák is vannak köztünk. Mégis jönnek, mert azt mondogatják: „Dalolás nélkül úgy sem jutunk ki a faluból!“ S amikor „kimegyünk“, díjjal térünk haza! A fesztiválokon elcsodálkoznak a mi nagymamáink: Juj, itt még idősebbek is vannak! Már az is szereplésre kötelez bennünket, hogy a Csemadok kiváló népművészeti együttese vagyunk. Kész műsorunk van: az imregi András-esti szokásokat akarjuk bemutatni... A folklóregyüttesbe nehéz utánpótlást találni. A fiatalokat inkább a diszkó érdekli, nem a népzene. Ott, ahol magyar iskola is van, éltetik a folklórt is. Ádámné a fiát említi: a kassai építészeti iskolában tanul, s a kassai Új Nemzedékben ropja a magyar táncot. S ehhez még hozzáfűzi:- Ha a gyerek szlovák iskolába jár, szlovák nemzetiségűnek tartják. Ha egyesek felkerülnek a főiskolára, ott szégyellik megmondani, hogy magyarok. Sok fiatal már a nyelvet is keveri. Ilyen körülmények között az is szép, amit tíz év alatt elértünk. .. Ez nemcsak az imregiek büszkesége, erre valamennyien büszkék vagyunk. Folklórcsoportjukkal a vidékükön összezsugorodó magyarság öntudatát éltetik, s régi népszokásaikat mindannyiunk javára megmentik a mának, átmentik a jövőnek. Petrőci Bálint VINCZLÉR GYULA: - KÉRNÉNK MI ÚJRA ISKOLÁT, DE NAGYON MEG KELLENE VÁLTOZNI AZ ITTENI MAGYARSÁGNAK
