Új Szó, 1991. augusztus (44. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-13 / 215. szám, péntek

1991. SZEPTEMBER 13. I ÚJ SZÓ A HAZAI KÖRKÉP MÁSOK ÍRTÁK IGEN IS, MEG NEM IS Ilyesfajta felemásságot tükröző válasznak tekinthető, amit a szudétanémetek kitelepítésével kapcsolatos áldozatok tényleges számáról egy hazai cseh történész mondott nemrégiben. A cseh és a morva-sziléziai Zemédelské noviny dr. J. Kučerát, a közép- és kelet-európai történelem kutatásával foglalkozó intézet munkatársát arról kérdezte, mennyiben helytállóak a szudétanémet landsmanschaftok képviselői által gyakran előhozott adatok, hogy tudniillik a német lakosság kitoloncolása során Csehszlovákiában 220, sőt 270 ezren pusztultak el. A kérdezett történész ezt eltúlzott becslésnek tartja, amely statisztikai átszámítási műveletekre épül. Kiindulópontjául az elszakított határvidék és a CsehMorva Protektorátus német nemzetiségű lakosságának száma szolgált, amit öszszevetnek a volt NSZK és NDK, valamint Ausztria és több más ország szudétanémetjeinek 1950-ből származó létszámával. Az ötvenes években egyébként az NSZK nagyszabású kérdőíves felmérést szervezett az eltűnt németek sorsának kiderítésére. Ennek nyomán kiderült, hogy csak mintegy 18 ezren, a kitelepítéssel összefüggő haláleset hitelesíthető tanúvallomással. Ezek egy része viszont az öngyilkosság, illetve a kitelepítés következményeként Csehszlovákia területén kívül beállt halálesetek kategóriájába sorolható. Hozzávetőleg 5500 személy lett erőszak áldozata. Persze igaz, hogy nem bizonyítható valamennyi eset tanúvallomással, így tehát a szóban forgó számot alsó értéknek kell tekinteni. A végső adat nyilván számottevőbb, de hogy mennyivel, azt ma nehéz megállapítani. Mi értelme van ma a szudétanémet áldozatok történelmi vizsgálatának? - tette fel a lap munkatársa a kérdést. A történész szerint azért van rá szükség, nehogy a cseh nemzet és Csehszlovákia bármilyen formában, akárcsak erkölcsi felelősség vállalására is kényszerüljön azokért, akik a világháború frontjain vagy fogságban estek el. „Másrészt viszont nem szeretném, ha azok a következtetéseim, amelyek a szudéta-körökben elterjedtnél kisebb számú áldozatra utalnak, valami ilyesfajta megnyugvást sugallnának, hisz végül is nem történt nagyobb szörnyűség" - hangsúlyozza J. Kučera. (sf) MAFFIA LOPTA A FEGYVEREKET Nagy feltűnést keltett az a hír, hogy több helyen fegyvereket loptak el a hadsereg létesítményeiből. Az eddigi nyomozások eredményeiről Miloslav Cech ezredes, a csehszlovák hadsereg katonai rendőrségének szóvivője tájékoztatta a Rudé právot. Amint elmondta, a pozsonyi katonai raktárból ellopott 200 gránát közül húszat találtak meg egy csempésznél, aki Lengyelországba akarta azokat átvinni. A többit eddig nem sikerült megtalálniuk. A Plzeň mellől eltulajdonított fegyvereknek is csak egy részére bukkantak rá, szintúgy akkor, amikor azokat megpróbálták átcsempészni - Németországba. A legbonyolultabb a kadani lopás esete. Az ezredes szavai szerint feltételezhető, hogy egy jól szervezetett maffia tulajdonította el a 41 géppisztolyt, amelyeknek értéke több tízezer márka. - Megállapítottuk, hogy hadseregünk egyes tagjai kapcsolatban állnak polgári személyekkel, akik viszont külföldhöz kötődnek. Azelőtt ezek az emberek a szovjet hadsereggel „működtek együtt". Tisztjei szívesen adtak el fegyvereket. Ez a forrás most kiapadt, ezért új kapcsolatokat keresnek. Nem zárhatjuk ki, hogy a lopások összefüggnek egyes terrorista csoportok felfegyverzésével - összegezte az eddigi vizsgálatok eredményeit. Ugyanerről a kérdésről nyilatkozott Jozef Tuchyňa vezérőrnagy, a keleti katonai körzet parancsnoka is. Elmondta, hogy ebben a kiképzési évben Pozsonyon kívül Mártonban, Léván, Besztercebányán és Nagymihályban is loptak fegyvereket, amelyeket a feketepiacon próbálnak értékesíteni. A legnagyobb negatívumnak azt minősítette, hogy a lopásokban szerepet játszottak hivatásos katonák, akik vagy nem teljesítették kötelességeiket, vagy pedig ily módon akartak gazdagodni. - Megbosszulja magát az az időszak, amikor olyan embereket vettünk fel a hadseregbe, akik nem rendelkeztek a kívánatos erkölcsi tulajdonságokkal és szakképzettséggel. Ezért radikálisan intézkedtem, leváltottam a pozsonyi 8. gépesített lövészezred parancsnokát, és további két vezetőjét, - mondotta. MASKARÁK -ÉS AMI MÖGÖTTÜK VAN TÁRLATNYITÓ POZSONYBAN Duncsák Attila festőművész kilenc éve él és alkot Kassán. Első önálló prágai kiállítása, mely a minap zárult, élénk érdeklődést váltott ki. A művész 30 képből álló kollekcióját a pozsonyi Magyar Kulturális Központban ma megnyíló tárlaton a szlovák főváros közönségének is bemutatják. Ebből az alkalomból fordultunk kortárs képzőművészetünk középnemzedékének eme jeles képviselőjéhez. - Festészetedet ismerve, számomra úgy tűnik, képeiden nagyobb részt a lét folyamatosságának kifejezésére törekszel, szinte az egész történelem jellegzetességeit meg tudod mutatni, ütköztetve a jélen általad érzékelt és meg vélt valóságával. Ezek a dinamikus, erőteljes figurális alkotások kompozíciós készségednek és színérzékenységednek köszönhetően nemcsak a befogadó érzelmi világára hatnak, gondolati szféráját is inspirálják. Vonatkoztatható ez a most közönség elé kerülő festményeidre is, a ma nyíló tárlatra, melynek a Maskarák címet adtad? Mit takar egyáltalán ez a cím? - Engem valami megmagyarázhatatlan tudat alatti érdeklődés régóta vonz a különböző korokhoz és a színház világához, de kimondottan maskarás embereket csak úgy három-öt évvel ezelőtt kezdtem el festeni. Talán mert a mi korunk ilyen maskarássá vált, ugyanis az emberek álarc nélkül is változtatgatják arcukat. Lépten-nyomon maskarákkal találkozhatunk, mégha nem is úgy vannak felöltözve. Elég, ha beszélsz velük, máris lelepleződnek, rájössz, hogy nem az igazat mondják, másnak mutatják magukat, mint amik. Hány ember van, aki tegnap még olyan volt, ma pedig már teljesen más. Hányan hiszik, hogy kifelé milyen gyönyörűek, s nem látják be, hogy belülről teljesen rútak, együgyűek, üresek. Nos, hát az én maskaráim valahogy ezekből az inspirációkból születnek, és ezek a képek afféle költői elbeszéléseknek, kisebb novelláknak tekinthetők. Számomra az a legfontosabb, hogy aki nézi a képet, az megértsen valamit belőle. Minden azon múlik, hogy ezeknek az alkotásoknak van-e lelkük, van-e belső világuk. Ha valakiben rezonálnak, akkor érzed úgy, hogy mégis érdemes művelni ezt a rohadtul nehéz szakmát. - Az emberek ,,maskarásíthatatlanságában" akkor nem is hiszel? - Nem állítom, hogy a történelem ismétli önmagát, de tény, hogy az emberiség ugyanabba a hibába százszor beleesik és az istenért sem akar tanulni a régi dolgokból. Nézd meg, hogy az emberi hülyeség csak a mi századunkban milyen nagy tragédiákat okozott. Tulajdonképpen a maskarák züllesztik le, teszik tönkre azt, amit más felépít. Ezen változtatni csak akkor lehetne, ha nem akarnánk egymásnak rosszat. Viszont kétlem, hogy ezt valaha is elérjük, hiszen még a tízparancsolat szerint sem tudunk élni. - Jövőre lesz tíz éve, hogy szülővárosodból, Ungvárról, Kassára költöztél. Nyilván nem volt könnyű megtenni ezt a lépést. Vajon otthonra találtál-e itt? - Az áttelepülésemnek kettős oka volt. Meghalt az apám és már rokonom is kevés maradt ott, a bátyám és az anyám pedig itt élt, Kassán. Nos, ennyi a családi vonatkozás. A másik: nem akartam meghasonlani önmagammal, tovább már nem tudtam elviselni azt a rothadt, korrupt rendszert, melyben a szellemi világ is leírhatatlanul áporodott volt. Itt már néhány évvel ezelőtt is európaibb szemmel néztek a művészetre, mint nálunk. Hogy otthonra találtam-e? Igen, bár manapság a festészet az olyan, hogy mindegy: itt festesz-e, vagy Amerikában, a műnek úgyis a belső világból kell fakadnia. A történelem meg benne él az emberben, fessen bármit, akár csendéletet, azon is meglátni, milyen hangulata van a művész műtermének. Valamilyen közösséghez viszont jó és kell is tartozni. A szlovákiai magyar képzőművészek komáromi kiállításán is látni lehetett, hogy vannak közös vonásaink, van egy belső összetartozás közöttünk. - A kiállításod megnyitása után a pozsonyi magyar főkonzul baráti találkozóra hívta meg a csehszlovákiai magyar képzőművészek társaságának tagjait. Ezt miként értékeled? - Az egyetemes magyar képzőművészetnek egy sajátos részét alkotjuk. Ezt a fogadást szép gesztusnak, bátorításnak tartom, s egyben azt is jelenti számunkra, hogy amit elkezdtünk, érdemes folytatni. SZASZÁK GYÖRGY HÉTVÉGE A RÁDIÓBAN Szombat. 8-tól 10-ig tart a Szombat délelőtt című publicisztikai magazin. 11.30-től Hazai tájakon címmel népzenei összeállítást közvetítünk. A déli híreket a Slágermúzeum adása követi. 14 órakor Alma materek. Bemutatjuk az érsekújvári gimnáziumot. 14.30-kor Ütemező. Koncsol László alkaioszi strófáról szóló előadásának a második része. 14.40-kor a rádió hangarchívumából válogat Boldoghy Kató. A Kívánságműsor ezúttal 15.50-kor kezdődik. Vasárnap. Az adáskezdő hírek után 8.10-kor reneszánsz muzsika szól. 8.30-kor a Világosság című egyházi magazinban a magzatelhajtás témájáról gondolkodik el Paxy László esperes, egyházfai plébános. 9 órakor a Kölyökvilág vendége Sidó János fafaragó. 10.35-kor jelentkezik a Pedagógusnapló. Szó lesz tankönyvkiadásunk helyzetéről, a hidaskürti magán szakmunkásképzőről és beszámolunk a nyitrai magyar loiskolai oktatói helyekre kiírt pályázat kimeneteléről. 11.35-kor a nyugdíjasoknak szóló magazinban, az Életfában Múry Béla bácsi és felesége beszélnek életükről, és elhangzanak a vetélkedő 3. fordulójának kérdései is. A déli hírek után Fiatalok stúdiója. A tartalomból: István, a király Dunaszerdahelyen - nyilatkozik Koltay Gábor rendező, Varga Miklós, Deák Bili Gyula, valamint dr. Szabó Rezső; Előzetes a stúdió erté jövő heti alternatív fesztiváljáról; Bemutatjuk a Klinika együttest. 14.05-kor Égtájakat keresve. Művelődéstörténet dióhéjban. A helyszín: Görögország. 14.55-kor Néprajz mindenkinek. Danter Izabella előadása arról, milyen jelentőséget tulajdonítottak hajdanán a szemverésnek a baromfitartásban a Csallóközben és Mátyusföldön. A Köszöntő 16.05-kor kezdődik és műsorzárásig tart. (th) Sokan az elhurcoltak közül a politikai foglyok konföderációjának eperjesi járási bizottságán keresztül jelentették be kártalanítási igényüket. A szervezet nyilvántartja a jelentkezőket és az illetékes szervek döntése értelmében továbbítja majd kérelmeiket. A Terebesi járásból 2219-en, a Kassaiból 867-en jelentkeztek náluk. A konföderációtól nem névsort kaptunk, hanem egy kimutatást arról, hogy az egyes községekből hányan jelentkeztek. Tájékoztatásképpen megjegyezzük, hogy a községi hivataloknak is van listájuk azokról, akiket az NKVD polgári személyekként szovjet munkatáborokba hurcolt. Az alábbiakban ismertetjük, hogy a két járás községeiből hányan jelentkeztek a konföderációnál. Abara 35, Alsóozor 1, Ágcsernő 14, Bacska 16, Bacskó 1, Battyán 63, Bély 61, Bodrog 2, Bodrogszerdahely 64, Bodrogszög 4, Boly 40, Borsi 58, Budaháza 2, Byšta 2, Bese 53, Cejkov 14, Csernahó 29, Csernő 17, Csicser 2, Csörgő 3, Deregnyő 11, Dobóruszka 49, Dobra 17, Gálszécs A LIBERÁLIS ERTELMISÉG DILEMMÁJA Még senki sem vállalkozott arra, sem Csehországban, sem Szlovákiában, hogy mélyebbre leásva is szemügyre vegye, mi mindennel függ össze, hogy a két nemzeti köztársaságban egymástól teljesen eltérő a politikai törekvések fő vonala. Cseh politológusok azért nem vállalkoznak ilyen elemzés, kidolgozására, mert a jelenlegi kusza helyzetben valóban nem bölcs dolog a szlovákok nemzeti érzékenységének a hergelése, szlovák társadalomkutatók pedig azért ódzkodnak elmélyülni e kérdés vizsgálatában mert vagy maguk is a nemzeti irányvonal elkötelezett hívei, vagy pedig liberális létükre sincs kedvük és merszük ahhoz, hogy homlokukra üttessék a nemzetárulói Kainbélyeget. így azután a szlovák politikai életben marad minden a régiben. Marad a domináns nemzeti fő irányvonal, természetesen különböző beütésekkel. E vonatkozásban modellértékű volt Ján Čarnogurskýnak az a nem is olyan régen (és ismételten) elhangzott fejtegetése, amelynek az a lényege, hogy a csehek és a szlovákok már csak azért sem tudják egymást megérteni, mert az előbbiek hajlamosak a liberalizmusra és az ateizmusra, az utóbbiak pedig családközpontúak és katolikusok. Minden rendben lenne, ha a szlovákiai politikában e tulajdonságokat csak a helyzet konstalálásaként emlegetnék oly szaporán, nem pedig a viszonyok tartósításának szándékával. A helyzetelemzők adósságai közé tartozik az is, hogy még senki sem merte leírni és kimondani: Csehországban az értelmiségiek készültek 1989. november 17-ére, ezzel szemben a bukolikus hajlamú szlovák nemzetben gondolkodó potenciális politikai vezetők (főképp 1968 és 1989 között) csak a régi, első köztársaságbeli, rosszabb esetben a Tiso-féle szlovák államból visszamaradt kategóriákban gondolkodva rajzolgatták a jövőképet. Már aki rajzolgatta, már aki ellendrukkere volt a kommunista rezsimnek. Mert igen sokan vannak a szlovák politikai életben olyanok is, akikre teljesen váratlanul szakadt rá a szerencse, hogy miniszterként, képviselőként, ilyenolyan politikai tényezőként beleszólhassanak országos dolgokba, illetve a helyi viszonyok alakításába a demokráciában. Ami Csehországban, illetve Szlovákiában történt a rendszerváltás óta, körülbelül úgy viszonyul egymáshoz, mint egy jól megkomponált, mind az intellektuális szférában, mind a „tömegek lelkében" gondosan előkészített forradalom viszonyul egy kocsmai verekedéshez. Csehországban több részre szakadt a Polgári Fórum. Főképp liberálisokra és még liberálisabbakra. Szlovákiában szintén részekre szakadt a Nyilvánosság az Erőszak Ellen, amely meghatározó erőként érvényesült a rendszerváltás utáni időszakban. Nemzeti és még nemzetibb irányzatokra szakadt szét. Ez lett a következménye a szlovák nemzet rendszerváltásra való felkészületlenségének. Minduntalan visszaköszön a múlt, visszaköszön annak hatása is, hogy a szlovákok elringatták magukat, mert hogy Husák ült a prágai várban. Mit tehet ilyenkor egy szlovák, aki komolyan gondolta a liberalizmust? És dupla kérdőjellel: mi a teendője ilyenkor a magyar liberális értelmiséginek a politikában? A szlovákiai magyar politikai paletta - sajnos - vészesen hasonlít a szlovák politikai struktúrához. A politikusok változásokra való felkészületlensége tekintetében mindenképpen. Van egy vékony liberális réteg - a Független Magyar Kezdeményezés -, a többi pedig nemzeti és még nemzetibb. A veszélyeztetettségi érzés következtében pedig még a szlovák politikai szokásoknál is erőteljesebben kísért az „egy pásztor, egy akol" szemlélet. így azután az a furcsa helyzet állt elő, hogy a szellemiséget tekintve egy-két (újabban talán már három) magyar párt közelebb áll a nemzetire hangolt szlovák pártokhoz, mint mondjuk a Liberális Internacionáléhoz, amellyel kokettál. Inkább a nacionalista internacionáléban lenne a helyük. Ott sündörögnek a Liberális Internacionálé körül, netán még tagjává is válnak. De ez olyan képtelenség lesz, mintha mondjuk Antall József keresztény-nemzeti MDF-je kopogtatna felvételért a liberálisok nemzetközi szervezeténél. Ezernyi okunk van arra, hogy nyugtalankodjunk itt Szlovákiában a nacionalizmus miatt. Megmondom őszintén, hogy én amiatt is nyugtalankodom, hogy szlovákiai magyar pártjaink többsége is inkább nacionalista mint liberális, illetve szociáldemokrata irányzatú. A három lehetséges irányzat közül a legkevésbé előremutató került egyelőre túlsúlyba, mert politikusaink többsége a legkisebb ellenállás és a legegyszerűbb megoldás útját választotta. Veszélyes út, bárhogy ideologizálják is meg. Mint ahogy a szlovák nacionalizmus útja is veszélyes. Grendel Lajos cikket írt a Napba, ahol lényegében arra keresi a választ, mitévő legyen szlovákiai magyarként egy liberális értelmiségi abban az időszakban, amikor a nemzeti kurzus térhódítása következtében visszaszorulóban vannak azok az irányzatok, amelyek Európa szerencsésebb országaiban választ tudnak adni korunk égető kérdéseire. Annyira azért nem rossz a helyzet, hogy csak a „vagyvagy"-ra van lehetőség. Az entellektüel felvonulhat az elefántcsonttoronyba, és szellemileg készülhet arra, hogy egy alkalmasabb történelmi pillanatban majd megint beleveti magát a liberális, netán szociáldemokrata eszmék megvalósításába. He belevetheti magát a politikai élet sűrűjébe is, persze, számolva azzal, hogy közben sebeket is kap. Egy valami van, amit nem szabad megtennie: nem szabad átmennie nacionalistába, még akkor sem, ha a nacionalistát vagy a sovinisztát finomítva nemzetinek titulálják. TÓTH MIHÁLY 9, Garany 3, Gercsely 4, Imreg 34, Iske 25, Kaposkelecseny 21, Kázmér 4, Kaponya 1, Királyhelmec 87, Kisgéres 176, Kiskövesd 42, Kistárkány 87, Kistoronya 13, Kisújfalu 4, Kiszte 6, Kuzmice 1, Ladmóc 4, Lelesz 153, Luhyňa 2, Mátyóc 34, Mihályi 12, Mogyorós 69, Mokcsakerész 1, Nagygéres 57, Nagykapos 87, Nagykövesd 55, Nagyráska 36, Nagytárkány 58, Nagyszelmenc 27, Nagytoronya 1, Őrös 16, Parchovaný 1, Perbenyik 10, Pólyán 55, Rad 36, Ruszka 12, Szentes 22, Szentmária 7, Szinyér 27, Szirénfalva 23, Szomotor 59, Szolnocska 25, Szöllöske 28, Sirník 17, Slovenské Nové Mesto 14, Topoľovka 1, Tőketerebes 17, Újlak 9, Vaján 23, Valaliky 1, Velejte 3, Veľká Bara 9, Vecse 3, Véke 45, Zétény 60, Zemplény 15, Zempl. Jastrabie 2, Zempl. Teplica 1. Abaújszakaly 1, Aj 1, Alsócsáj 2, Alsólánc 5, Alsómislye 16, Bódvavendégi 12, Bohdanovce 3, Bölzse 2, Budamér 1, Buzita 20, Csány 5, Csetnek 1, České 1, Debrőd 2, Družstevná pri Hor. 1, Enyicke 1, Felsőlánc 9, Felsőmislye 5, Gesztöc 10, Gönyü 1, Györké 1, Háj 3, Horváti 6, Hosszúszó 1, Jánok 11, Jászó 11, Kassa 270, Kassaújfalu 2, Komoróc 9, Kenyhec , Kevecsén 1, Királynép 1, Kysak 1, Lengyelfalva 2, Makranc 29, Mecenzéf 123, Miglész 1, Mindszent 5, Nagyida 39, Pány 11, Péder 13, Pelsőc 1, Perény 35, Reste 3, Rudnik 2, Saca 1, Sady nad Tor. 1, Somodi 46, Stósz 16, Szemse 3, Széplak 2, Szepsi 47, Szina 45, Torna 17, Tornaújfalu 4, Udvarnok 5, Vyšný Klátov 1, Zdoba 1, Zsadány 1, Zsarnó 4. REFLEX