Új Szó, 1991. augusztus (44. évfolyam, 178-204. szám)

1991-08-14 / 189. szám, szerda

1991. AUGUSZTUS 14. HAZAI KÖRKÉP VÁLASZ OLVASÓINKNAK KI A HADIFOGOLY? W. E.: A kártalanítási törvénnyel kapcsolatban szeretnék érdeklődni az iránt, ki tekinthető hadifogolynak? A hadifogoly fogalma az elmúlt évtizedekben változott, s ezért néze­tünk szerint az 1945-ben hatályban lévő nemzetközi megállapodások tartalmából kell kiindulni, azaz azt kell elsősorban figyelembe venni, hogy a második világháború végén kit kellett hadifogolynak tekinteni. Abban a tekintetben, hogy ki tekin­tendő hadifogolynak, az 1929. évi egyezmény az 1907. évi hágai sza­bályzat 1., 2. és 3. cikkeire utal. Ezek szerint: 1. cikk: A háborúra vonatkozó törvények, jogok és köte­lességek nem csupán a hadseregre, hanem a néphadra (milíciára) és az önkéntes csapattestekre is irány­adók, ha ezek a következő feltéte­leknek megfelelnek: 1) ha élükön olyan személy áll, aki alárendeltjeiért felelős; 2) ha meghatározott megkülönböz­tető jelvényt viselnek, amely messziről felismerhető; 3) ha fegyvereiket nyíltan viselik; 4) ha a hadműveleteikben a háború törvényeihez és szokásaihoz al­kalmazkodnak! Azokban az országokDan, ahol a hadsereg vagy annak egy része néphadból (milíciából) vagy önkén­tes csapattestekből áll, a hadsereg elnevezés ezekre is vonatkozik. - 2. cikk: Valamely meg nem szállott terület lakosságát, amely az ellen­ség közeledtével önként ragad fegyvert, hogy szembeszálljon a be­nyomuló csapatokkal, és amelynek nem volt ideje az 1. cikknek megfe­lelően szervezkedni, hadviselő fél­nek kell tekinteni, ha fegyvereiket nyíltan viselik és ha a háború törvé­nyeit és szokásait tiszteletben tartják. - 3. cikk: A hadviselő felek fegyve­res ereje harcoló és nem harcoló állományú egyénekből állhat. Úgy amazoknak, mint ezeknek joguk van arra, hogy az ellenség, ha őket el­fogja, úgy bánjék velük, mint hadi­foglyokkal. (fekete) ÜZLETI SZELLEM Reggel van. A városközpont egyik megállójánál újságot böngészve au­tóbuszra várok. Szokásos a nyüzs­gés, járművek, emberek váltják egy­mást. A várakozók közt egy 15 év körüli suhanc járkál föl s alá: - Smenát tessék! Utolsó Smena!... Valaki zsebébe nyúl. Megveszi a napilapot. Egy idő múlva azonban újra csak hallom: - Smenát vegyenek. Utolsó Smena!... Ezt hallva már felfigyelek a srác „ténykedésére". Ezt a példányt is eladja. Erre az utca szemközti olda­lán egy padon üldögélő társa - ha­sonló korú kislány - már lohol is át az úton, és egy újabb példányt nyom a fiú kezébe. Újabb utasok érkeznek a megál­lóhoz, s egyikükre ismét csak hat a hangos rábeszélés, megveszi az utolsó példányt. Alighogy a fiú kezé­be nyomják a pénzt, a ,, társvállalko­zó" a túloldalról már fut is az újabb újsággal. Késedelem nélkül felhang­zik újból: - Smenát tessék! Az utolsó Smena!... Elmosolyodom. A fiú észreveszi, hogy figyelem, s rájön: megfejtettem üzleti titkát. Elnézően mosolyog. - Üzlet az üzlet - mondja magya­rázólag. - No meg ott a konkurencia - mutat a túloldali újságárusbódéra. Közben megérkezik a 107-es. Felszállok, de amíg az ajtók bezárul­nak, még hallom a kedvesen, kíná­lóan csengő hangot: - Smenát parancsoljanak! Az utolsó Smena... Hódít az üzleti szellem - morfon­dírozok magamban, s rokonszenv­vel gondolok a találékony,,üzletem­berjelöltre". -zsár­TERMESZETVEDELEM FELTÉTELES MÓDBAN (Munkatársunktól) - „Tiltakozunk a bősi vízlépcsővel kapcsolatos ál­lásfoglalásaink kiforgatása ellen" - kezdte a szlovákiai Zöldek Pártja tegnapi sajtótájékoztatóját Peter Sabo, a párt elnöke, utalva ezzel az utóbbi napokban álláspontjukat érté­kelő bizonyos megnyilvánulásokra. Egyértelműen leszögezte, hogy bár nem ellenzik az erőmű befejezését, követelik a működtetés során első­sorban a természet igényeit vegyék figyelembe. Ez pedig az energiater­melés lényeges csökkentésével jár. Jóllehet a párt ellenzékben van, e téren teljes mértékben támogatják a Szlovák Környezetvédelmi Bizott­ság álláspontját. Mint ismeretes, ez az államhatalmi szerv 19 általános vélemény szerint nagyon kemény és a lényegi kérdéseket is érintő felté­telhez kötötte a vízlépcső tovább­építésének engedélyezését. Peter Sabo szerint ez nem jelenti azt, hogy elfordultak volna barátaiktól, a kör­nyezetvédőktől, mindössze parla­menti párt lévén, más módszerekkel szeretnék elérni a Duna menti ter­mészet megóvását. Mindenesetre demagógnak és nevetségesnek ne­vezte azokat, a központi sajtóorgá­numokban egyes kormánytisztvise­lők által tett kijelentéseket, miszerint az árvízveszélyes helyzetet a kör­nyezetvédők okozták. Smrek úr, a Szlovák Környezet­védelmi Hivatal szintén jelenlévő el­nökhelyettese azokra a vádakra rea­gált, melyek szerint a hivatalnak a természetvédelem érdekében ne­gatív álláspontra kellett volna he­lyezkednie a vízlépcsővel kapcsolat­ban. Szerinte pozitív'(de feltételek­hez kötött) döntésük abból ered, hogy nincs bizonyítékuk arra, misze­rint a vízlépcső megfelelő módon történő befejezése visszafordítha­tatlan folyamatokat indítana el, a föld alatti vizek pedig szerinte bizonyos körülmények között a vízlépcsőtől függetlenül is tisztításra szorulnak. Ezekkel a kijelentésekkel a Szlová­kiai Természet- és Tájvédők Szö­vetségének képviseletében jelen le­vő Jaromír Šíbl nem értett egyet. Ezután a párt parlamenti képvise­lői beszámoltak a Kysucán végzett helyzetfelmérés eredményeiről. Szlovákiában a gazdasági válság által egyik legsúlyosabban érintett körzetében a polgárok nagymértékű kiábrándultságát és közönyét észlel­ték. Szerintük ezen a vidéken az is növeli a feszültséget, hogy az Erdő­gazdasági és Vízgazdálkodási Mi­nisztérium ez idáig nem szentelt kel­lő figyelmet az erdők visszaadásá­nak. -tl­BŐS - POLITIKAI ÜGY (Munkatársunktól) - A Szlovák Nemzeti Egyesülés Pártjának teg­napi sajtótájékoztatóján Ján Vese­lovský elnök élesen bírálta a cseh­szlovák gazdasági reformot. Szerin­te annak további folytatása a csőd szélére viszi az országot és a föde­ráció széthullását segíti elő. Remé­nyét fejezte ki, hogy a jelenlegi szlo­vák kormány „nemzetellenes" poli­tikáját „méltóképpen" értékeli majd az utókor. A bősi vízlépcsővel kapcsolatban elmondotta, hogy annak építése po­litikai ügy és a magyar politikusok Szlovákiát destabilizáló módon szól­nak bele. A magyar kormányt meg­vádolta azzal, hogy Jugoszlávia, Románia és Csehszlovákia stabilitá­sának gyöngítésén fáradozik. Ugyanígy élesen bírálta az Együtté­lést, és elnökét, Duray Miklóst. A SZOVJETUNIÓBA ELHURCOLT POLGÁROK NÉVSORA (Mivel az eredeti lista nem tartalmazza a nemzetiséget, csak feltételezés alapján tüntethetjük fel a neveket magyarul.) 1373/91 Bittó Pál, 1905. XII. 25. meghalt, Nagytoronya (Perecsin) 1376/91 Bobák Pavel, 1918. III. 5., SI. Ďarmoty (Proszkorov) 1374/91 Bize Lajos, 1920. IV. 24., Bolyk (Groznyij) 1375/91 Banyár Alexej, 1917. IV. 17., Nagykér, meghalt a SZU-ban (Kijev) 1378/91 Bočarský Alexander, 1914. VII. 19., meghalt, Bély (Szambor) 1379/91 Bognár Ignác, 1924. IX. 11., Nyárasd (Szumi) 3436/91 Bohák Ondrej, 1921. X. 16., Kvetný 3435/91 Bogár lstván,1914. V. 14., Pered (Kurszk, Tula, Orel) 3434/91 Bodó Lajos, 1908. VIII. 2., Bős (Rovnyij, Kuszera) 3190/91 Bóna Dénes, 1921. XI. 27., Bátorkeszi (Breszica) 3191/91 Bordáš Štefan, 1922. XI. 18., Gem. Dechtáre (Karbiszk, Lajla) 3192/91 Bottyán László, 1921. X. 30., Bátorkeszi (Kazany) 3193/91 Bőd László, 1922. II. 23. Simonyi (Kraszno-Ural) 3194/91 Bozó Štefan, 1921. IX. 3., Večelkov (Szvetlij Ederbach) 3196/91 Bozó Július, 1920 XI. 30., Večelkov (Baja, Magyarország) 3197/91 Bozó Vilmos, 1921. XI. 20., meghalt Večelkov (Kijev) 3198/91 Baninčák Jozef, 1911. XII. 27., meghalt, Kopčany (Szanburg) 3199/91 Bugyik József, 1921. X. 30., Tardoskedd (Szánok, Druzskovka) 3201/91 Bulik László, 1925. I. 14., meghalt, Dernő (Cseljabinszk) 3341/91 Bálint Péter, 1910. X. 5., Alistál 3342/91 Baňák Móric, 1920. IX. 11., Farkasd (Arhangelsz) 3343/91 Bari Árpád, 1912. X. 29., Fülek (Kijev) 3345/91 Belokostolský Imrich, 1920. IV. 12., Nagymácséd (Kijev) 3431/91 Balogh Kálmán, 1921. VII. 14., Ekei (Sopron) 3433/91 Bozsó Imre, 1925. XI. 23., Nyárasd, (Harkov) 1380/91 Bognár István, 1923. III. 21., Medve (Kalilina) 1381/91 Bohos György, 1920. VIII. 13. Megyercs (Sztavropol Kaukaz) 1383/91 Bolyos József, 1919. IV. 24., Terbeléd (Kemerovo) 1382/91 Bollo Géza, 1927. III. 24., Hárskút (Krasznoural) 1385/91 Borik Sándor, 1925. IX. 11., Nagyzellő (Ogyessza, Minszk) 1386/91 Borisza László, 1925. VIII. 3., Kiskövesd (Donbasz) 1387/91 Borsódy István, 1924. VIII. 19., Hárskút (Bria, Leszi, Kurszk) 1388/91 Isaak Alexander Boručuk, 1893, IX. 2., Poprad (meghalt a SZU-ban) 1389/91 Bozó Barnabás, 1924. XII. 1., Hubó (Vorosilovka) 1390/91 Bugár István, 1923. XI. 25., Vásárút (Petrozavock) 1392/91 Bukovics Aladár, 1915. II. 15., meghalt, Dernő (Cseljabinszk) 1391/91 Bugár Béla, 1920. V. 8., Csallóközkürt (7148-G) 1393/91 Bukovics István, 1927. VII. 15., Dernő (Krasznoural) 1394/91 Bugár Vendel, 1924, II. 21., Vásárút (Groznyij) 1395/91 Blaško Anton, 1907. VI. 1., V. Lovce (meghalt a SZU-ban, Murmanszk) 1400/91 Blatník Štefan, 1923. III. 4., Ardovo (Groznyij, Baku) 1401/91 Brenkus Michal, 1911. IX. 22., meghalt, Tardoskedd (Donyeck) 1402/91 Buza István, 1910. VII. 12., Neded (Bahsajo) 1403/91 Balla Antal, 1914. XI. 4., meghalt, Tardoskedd 1957/91 Bandzi Ferenc, 1920. XII. 18., meghalt, Marcelháza (Ogyessza) 1958/91 Barta Pavel, 1922. IX. 14., meghalt a SZU-ban (Dombasz) 1959/91 Bartók Jenő, 1917. V. 15., Kamocsa, meghalt a SZU-ban (Dombasz) 1960/91 Bari József, 1918. V. 31., Fülek, meghalt a SZU-ban (Jekatyerina) KÖZBESZÓLÁS A R0HAN0 PATAKBA ZUHANUNK? „A szabadság az, amikor elmondhatom azt is, amit nem akartok hallani" (Orwel) A közelmúltban megalakult Szlovák­Magyar Baráti Társaság elnöke, Anton Špiesz szlovák történész egy igen figyelemre­méltó sajtónyilatkozatában, a sok-sok pozitív megnyilvánulás mellett, az elszlovákosított köz­ségnevek magyaros használata kapcsán, sajnos, egy nagyon is furcsa, objektívnek valóban nem mondható kijelentést is tett. Idézném szószerint: „Ha a szlovákok Švermo­vo helyett az eredeti nevet, Telgártot akarják használni, mely tudvalevő, a német Tiergartenből származik, akkor a magyarok miért nem követel­hetnék ugyanezt? Természetesen szélsőséges igényeket nem lehet teljesíteni. Példaként Bőst említeném. El tudja képzelni, hogyan ejtenék ezt ki a szlovákok?" Hát ugyanúgy, ahogy a csallóközi őstelepes magyar akár a Štvrtok na Ostrove-t - Csallóköz­csütörtök - nevét, egészíteném ki az elnök úr megállapítását. Am engedtessék meg nekem, hogy Bős kap­csán felidézzem a Matica slovenská mostani alelnökének egy kijelentését. Esztendőkkel ez­előtt, a Husák-időkben, mikor még mindketten „persona non grata"-k voltunk, nem volt hét, hogy ne beszélgettünk volna a napirenden levő politikai attrocitásokról. Akkortájt mesélte nekem Laco Ťažký, a neves szlovák író - hisz róla van szó -, hogy a bősi vízi erőmű építkezéséről szóló tévé-forgatókönyvre kapott megrendelést. „Kéz­iratomat visszautasították - mondta Laco bará­tom keserű gúnnyal -, mert írásomat úgy kezd­tem, hogy a mártírhalált halt Gabčík feltámadt, s amikor kénytelen volt felismerni, hogy őt abban a községben, mely az ő nevét vette fel, senki se ismeri fel, elindult a falu temetőjének irányába, s ott eltűnt az egyik sírban. Nem tudom, micsoda ötlet volt a tiszta magyar falura ráaggasztani ezt a nevet. Kegyeletsértés volt a halottal és az itt élő magyarokkal szemben is ez a nemzeti forrófe­jűség." Ez a megnyilatkozás még a bársonyos forra­dalom előtt hangzott el. Nem tudom, Ťažký barátom vállalja-e ma is e tegnapi álláspontját? Hát igen, mennyivel emberségesebb lett volna, ha a hős ejtőernyős nevét, közakaratból, egy árvái, túróci, liptói (tehát szülőhelyéhez közeli) település vette volna fel. Hagyjunk már fel végre az ignorancíával, a la­kosság óhajának, akaratának figyelembe nem vételével, a kölcsönös rosszakaratú vádaskodá­sokkal! Az embernek önkéntelenül eszébe jut az európai ősmese, a keskeny hídpallón egyszerre áttörtetni akaró két bakkecske esete, amikor is nem akarva egymásnak kitérni, mindkettő a roha­nó patakba zuhan s ottveszik. Félő, hogy ebben a gátkérdésben is mindkét fél vesztes lesz, illetve a Duna két oldalán élő népek kárára lesz az '„okosok" tusakodása, mert az, úgymond, „illeté­kesek" régóta folyó pörlekedése, veszekedése, toporzékolása nem a szülőföldjüket szerető, érte szóló és kiálló kisemberek tíz- és tízezreinek érdekeit tartja szem előtt. Hogy is indult el ez a megalomániás terv megvalósítása? Kezdetben vala a három nagyra­vágyó, „szocializmust építő ország" urainak ta­nácskozása. Nem fogok évekre, időpontokra hi­vatkozni. Nem fogom név szerint megnevezni a dunai vízgazdálkodásnak azt a hazai reprezen­tánsát, aki egyik legkiválóbb értője volt - míg élt - a csallóközi árvízvédelemnek. Egyben a Duna, a Csallóköz nagy-nagy szerelmese, és az itt, ezen a területen élő dolgos parasztság igaz barátja volt. Amikor, jóval több mint negyed százada, még mélyen a parancsuralmi rendszer­ben, beindultak az első kényszertanácskozások a dunai erőműről, megkértem fiatalkori baráto­mat, a csehszlovák tárgyalófél fontos tagját, nyi­latkozna a tanácskozásokról. Akkor elsőként a magyarok szorgalmazták az erőmű létrehozá­sát, hivatkozással a szén- és energiahiányukra. Nem várt segítséget kaptak Moszkvától, szoká­sos agresszivitásával a magyarok kívánalmait támogatta. A csehszlovák fél - szinte hihetetlen -, mindent elkövetett annak érdekében, hogy a „buli" ne jöhessen létre. Kérdésemre, hogy mivel magyarázható a csehszlovák fél nemleges magatartása, a felsőbb hatóság szakértője bizal­mas felvilágosítását lényegében így foglalta össze: mi a tárgyalásokon számtalan komoly érvvel rukkoltunk elő. Az első és a legfontosabb érvünk, hivatkozásunk alfája és ómegája az volt, hogy a duna mentének ez a csallóközi része országunk legfontosabb termővidéke. Ez ha­zánk éléskamrája! - mondtuk oroszoknak, de hivatkoztunk arra is, hogy e tervek megvalósítása esetén több tízezer lakosunk válna nyomorulttá, földönfutóvá, hisz a gátrendszer megépítése esetén ez a termékeny vidék elmocsarasodna, terméktelenné válna. „Nyicsevo" - jött kapásból a „megnyugtató" lakonikus válasz -, „azokat a magyarokat át lehetne telepíteni Nyugat-Cseh­országba, van ott a németek távozta után bőven szabad hely". Nos, ez a megdöbbentő megol­dásforma a budapestieknek is torkára forrasztot­ta a szót, sőt, maguk mentségére szólva, kiszivá­rogtatták: a szovjetek a dunai gátrendszer meg­építéséhez hadászati okokból ragaszkodnak. (El­árasztás!) Mérnök barátom végül megállapította: „Az egyetlen kivezető út, mely az elmocsaraso­dástól talán megmenthetné ezt az aranykertnek tisztelt csallóközi tájat, a Duna bal partjának Po­zsonytól Párkányig való injektálása lenne, mint­egy 20-24 méternyi szélességben. Ez a műszaki megoldás azonban az egész építkezés költségét megháromszorozná, megnégyszerezné, de ak­kor is kétséges a siker..." Végül is, milyen politikai, ökonómiai érvek visszakoztatták a másik két agitáló felet, hogy helyt adjanak a csehszlovák fél vétójának? Nem tudható. De hogy sokáig járta a „haragszom rád", az bizoriyos. Ám hogy évek múlva Prága és Pozsony beadta a derekát, az is - sajnos - be­igazolódott! Elvégre talántán az az idő lejárt, amikor a bü­rokraták egyszerűen azt mondhatták: „Nem ér­dekes, mi a véleményed, tarsd a szád!" Az alkotmány szerint a kisebbség is teljes jogú állampolgára ennek az országnak, s nem valami­féle harmadrendű, megtűrt réteg, tehát vele szemben sem érvényesíthető az alárendeltség­nek az a fajtája, hogy meghallgattatásuk nélkül, mások döntsenek róluk, életfontosságú dolgok­ban. Az „o nás bez nás" elv ránk nem vonatko­zik, harsogják egyes szlovák sajtóorgánumok, de elvárják a Duna menti falvak népétől, hogy akara­tuk ellenére rábólintsanak a hatósági „pa­rancsra". | — kell ülni az asztal mellé, ám nem azzal L-t? az elhatározással, hogy „márpedig én nem engedek a huszonegyből!" Eddig úgy tűnik - sajnos - hogy erre megy a hivatalos s a magu­kat hivatalosnak vélt körök macska-egér játé­ka... Spectator

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom