Új Szó, 1991. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1991-03-21 / 68. szám, csütörtök

1991. MÁRCIUS 21 I ÚJ SZÓ, INTERJÚ - LAPSZEMLE MIT ÉR AZ ÉRTELMISÉGI, HA POLITIKUS? (Folytatás az 1. oldalról) hamis felhang. Ezt természetesen csak úgy tehetem meg, ha - s újra Mills gondolatmenetére utalok - bizonyos határig közel kerülök a hatalom eszközeihez. Ez a hatáskör az értelmiségi számára nyilvánvalóan nem mindig a legkellemesebb, sőt bizonyos helyzetekben kimondottan veszélyes. Am ha nem vállalunk részt a történések alakításában, akkor a történelmi folyamatok passzív tárgyává degradálódunk. Ez a „történelemcsinálás", vagyis az aktív részvétel nem valamiféle fatalista cselekedet, hanem racionális elemekre épülő tevékenység. Ez érvényes az íróra vagy akár a diplomatára is. Az ember például nagyköveti rangban viszonylag közel áll a hatalomhoz, bizonyos mértékig felelősséget is vállal, habár közvetlenül nem befolyásolja a politikai döntéseket. Ilyen státuszban legalábbis' látszólag, meg kell Válnia a független értelmiségi szerepkörétől. A felvilágosult kormányhoz való lojalitás azonban semmiképpen sem akadályozhat meg abban, hogy kéréseket, bizonyos alternatívákat terjesszek elő, amelyek javíthatnak a létező politikai programokon és a döntési mechanizmusokon. Az értelmiségi ember problémaérzékeny, árnyaltan elemzi a folyamatokat és jelenségeket. Ezért az értelmiségi embert a szó nemes értelmében vett finom munkával lehet megbízni, s jómagam ilyen területnek tartom a diplomáciát is. • Az érem másik oldala viszont az, hogy a jelenleg elsősorban a belpolitikai életet, a politizálást bizony nem ezek a finom módszerek jellemzik... - Valóban. Társadalmunkban, s ezen belül a publicisztikában sem honosodott meg a kellő politikai kultúra. Számos jelenségről, folyamatról kultúrált politikai pártbeszédet kellene folytatnunk, ám megrekedünk a szociális vagy a nacionalista demagógiánál. Nem szabadna megfeledkeznünk arról, hogy évtizedeken át manipulálták tudatunkat, cselekedeteinket, az egyhangülagos beleegyezés látszatát keltették, s ennek következményeit ma mindannyian érezzük, többek között a szlovák-cseh és a szlovák-magyar kapcsolatokban. Már elég hosszú ideje újra és újra olyan fatalista véleményeket hallok, miszerint történelmi pillanatokat élünk át, amelyek akár ezer évre is meghatározhatják sorsunkat, választott utunkat. Kétségtelen, hogy napjainknak történelmi dimenziói vannak, ám hiba lenne mindezt mitizálni. Ahhoz, hogy ezek a hónapok, évek valóban történelmi jelentőségűvé váljanak, még nagyon sokat kell tennünk. Sajnos, ma aránylag sok politikusnak és politikai erőnek olyan gyér és alacsony színvonalú a politikai szó-' készlete, hogy az már Stúrék idejében sem állta volna meg a helyét. Ha ők ugyanis a nemzet dolgairól beszéltek - márpedig beszéltek, hiszen jelentős nemzetébresztók voltak - akkor tárgyszerűen szóltak minderről, és csak másodsorban érzelmesen és patetikusan. Számos mai üjnemzeti köpönyegbe bújt politikus - aki nem is olyan régen még a proletár internacionalizmus szekerét tolta - lelkiismeretét patetikus jajveszékeléssel igyekszik tisztába tenni. A valóban hasznos és alkötó munkát inkább másokra hagyják. Kétségtelenül szükséges erősíteni és kutatni a sajátos szlovák lelkületet, de ideje lenne tudatosítani, hogy ezt nem lehet a végtelenségig romantikus eszközökkel megtenni. Sokkal célravezetőbb a kritikus magatartás, éspedig először önmagunkkal, elődeinkkel és kortársainkkal szemben és csak azután mások vonatkozásában. Csak így leszünk képesek jól felfogott érdekeinknek megfelelően politizálni, kormányozni, s együttélni másokkal. Ma válságban vagyunk, s nem csupán szellemi és nem is csak gazdasági krízisben. Sok mindent ki kellene -törölnünk egyes honfitársaink beidegződéseiből és főleg a tudatából. Ha ez nem sikerül, akkor könnyen előfordulhat, hogy Alexander Matuškával szólva, lehet ugyan tiszta Szlovákiánk, körülövezve parenyicával és juhtúróval, ahol az Istenért és nemzetért fohászkodnak és dolgoznak, ám az európai vonat helyett újra csak az elfeledett, rozoga, keskeny nyomtávú vicinálison, a Selmecbányái Ančán döcögnénk. A legfőbb ideje hát számba venni és kritikusan átértékelni úgynevezett nemzeti erényeinket. Semmi szükség sincs arra, hogy mi, szlovákok valamiféle egységfrontba verődjünk (történelmünk folyamán ilyenkor mindig „egyhangúlag" szavaztunk), hiszen megadatott a történelmi lehetőség számunkra is a reális differenciálódáshoz. Ahhoz, hogy a nemzet és a társadalom bizonyos értékrend és demokratikus elvek alapján polarizálódjék. A demokráciát tudvalévőMéry Gábor en a sokszínűség és a sokféleség teszi igazán széppé, vonzóvá. Még meg sem éltük ezt az állapotot é^ máris lehetetlenné tesszük kialakulását? • A demokrácia nemcsak sokszínűséget feltételez, hanem toleranciát bel- és külpolitikában egyaránt. Többek között más nemzet, vagy nemzeti kisebbség iránt... - Sajnos, a szép szavak és fogadkozások ellenére a türelmetlenség, az irigység, olykor pedig a gyűlölködés mételyezi meg az életünket. Nemcsak a belpolitikában, hanem a nemzetközi kapcsolatokban is. Ezek a káros jelenségek a nemzeti kisebbségek iránti viszonyban, sőt a szlovákok és a magyarok közötti kapcsolatban is megnyilvánulnak. A legfőbb ideje, hogy ezen a téren is új, demokratikus szellemet honosítsunk meg, mindkét fél jóakarata erőfeszítése révén. Úgy vélem, hogy napjainkban is súlyos károkat okoz a történelmieskedő szemlélet, amikor egyesek mindent a múlttal akarnak megmagyarázni. Már elnézést a hasonlatért, de a történelmet egyetlen politikus se tartsa fejőstehénnek, amelyből igazolásokat lehet kifacsarni valamilyen naprakész nyilatkozat alátámasztására. A szüntelen vádaskodás semmiképpen sem lehet célravezető. Képzelje el, ha egy férfi elvesz feleségül egy nőt, akiről tudja, hogy a hölgy korábban - finoman fogalmazva - kikapós volt, aztán az ésküvó után emiatt szüntelen szemrehányásokkal illeti őt. A megoldás ebben az esetben viszonylag egyszerű: egy idő után valószínűleg elválnak. Am a szomszéd nemzettel, vagy állammal, amellyel évszázadok óta együttélünk, ezt nem lehet megtenni. Nem hánytorgathatjuk föl a végtelenségig vélt vagy valós sérelmeinket, nem harsoghatjuk újra meg újra, hogy ezek vagy azok a múltban ártottak nekünk, s ezért a mai nemzedékeknek kell meglakolniuk. Ilyen szemlélettel legföljebb csak a komolytalan, minimális színvonal alá süllyedt politika vagy publicisztika élősködhet közöttünk. Ugy tűnik föl számomra, hogy a magyar fél kezd túljutni a hamis történelemszemléleten, csitulóban egyesek nemzetieskedő hőzöngése. A múltat és a jelent igyekeznek józanul szemlélni. Bízom abban, hogy ez nem konjukturális, hanem tartós folyamat. Félreértés ne essék: nem azt szorgalmazom, hogy forduljunk el a történelemtől, s ne elemezzük közös múltunkat. Csupán arról van szó, hogy a gyakorlati politika játékszabályai mások, ezt a nemzet, az ország szellemi és anyagi életének mai állapota is meghatározza. Ne azért térjünk vissza a múltba, hogy akkori eszközöket, szemléletet érvényesítsünk a mai életben. A történelemből okulnunk kell, jelenünk és jövőnk, a szomszédos népek, nemzetek harmonikusabb együttélése érdekében. • A nemzeti kisebbségek hídszerepéről sok vita folyt, akadt olyan időszak is, amikor erről tilos volt beszélni, írni, holott a szlovákiai magyarok és a magyarországi szlovákok nyilvánvalóan fontos szerepet tölthetnek be a két szomszédos ország és nemzet kapcsolataiban. - A nemzeti kisebbségek kapcsán bizony nagyon sokat lehetne beszélni a múltról, hiszen e téren valóban sok a fehér fölt, a tudományos kutatás szempontjából elhanyagolt szféra. Ám erről majd akkor szólok, ha újra irodalomtörténész leszek... Úgy vélem, hogy a nemzeti kisebbségeknek a politikai palettán a centrumot és nem pedig a szélsőséges csoportokat, a balkanizációt felvétele kell erősítenünk. Azért említem ezt, mert sajnos ilyen veszély ma is mutatkozik térségünkben. A nemzeti kisebbségek is nyilvánvalóan új emberi, szociális és etnikai helyzetbe kerültek, ezt jogilag is rögzíteni kell, s üdvös lenne az is, ha természetes fejlődésüket semmi és senki sem gátolná. A jelenlegi helyzetet reálisan fölmérve, s ebből kiindulva kell javítani a nemzeti kisebbségek helyzetén. Ehhez az állami szervek, különböző intézmények jóakaratára és, azt hiszem, szponzorok támogatására is szükség van, ugyanis a hathatós nemzetiségi politikához nem kevés pénz is kell. Kölcsönös érdek az, hogy a nemzeti kisebbségek a két ország és a két nemzet kapcsolatában stabilizáló szerepet töltsenek be. S ne váljanak bizonytalansági tényezővé. Nincs értelme hát a múltat felhánytorgatni, de nem elég az sem, ha olcsó szólamokat, népszerű, sőt, kimondottan populista jelszavakat és kinyilatkoztatásokat hangoztatunk. E téren is cselekedni, tenni kell, éspedig sokat, hiszen a nemzeti kisebbségek helyzete, egyéni és kollektív jogaik szintje most alakul ki. Úgy vélem, hogy ez a szint Magyarországon viszonylag alacsony, habár a javítást célzó jószándék talán nem hiányzik. Látni kell azt is, hogy a magyarországi szlovákok fiktív, történelmi, lélektani és etnográfiai elemekre épülő helyzete gyakorlatilag összehasonlíthatatlan a szlovákiai magyarok reális, élő, csaknem politikai statútumával. Ezért kell mindkét esetben a reális tényekből kiindulni, tudatosítani a történelmi fejlődésből adódó különbségeket, de itt sem szabadna megrekednünk a múltnál. Úgy vélem, hogy a nemzeti kisebbségek vonatkozásában - hazai és nemzetközi viszonylatban is - képesek vagyunk a konszenzus elérésére, ám ehhez külön-külön és a közös asztal mellett is szívós, céltudatos mindennapi munkára, erőfeszítésre van szükség. • Nagykövet úr, köszönöm a beszélgetést. SZILVÁSSY JÓZSEF MÁSOK ÍRTÁK LÉGIÓ A HADSEREGBEN? A bejelentés legalábbis erre utal: tudniillik a Csehszlovák Hadseregben megalakult a Milan Rastislav Štefánik tábornokról elnevezett légió. A Szlovák Köztársaság belügyminisztériumi bejegyzése szerint viszont csak szervezetről van szó, mely a hadseregben fejt ki ténykedést. Mi hát valójában e szervezet célja?- tette fel a kérdést a Hľas ľudu (1991. 53. sz.) munkatársa Jozef Števic hadnagynak, a légió szóvivőjének. A válasz azzal kezdődött, hogy - megítélése szerint - jelenleg a hadsereg vezetése képtelen azoknak a demokratikus változásoknak a végrehajtására, melyeket elvárnak tőle a parancsnoklás alsóbb szintjein működő demokratikus gondolkodású katonák. Véleménye szerint a vezérkar érintetlen maradt, sőt az elbocsájtottak helyére még kétesebb múltúak kerültek. Az eredeti elképzelés az volt - mondotta, hogy ilyesféle egyesülés létrehozásával összefogják a hivatásos katonákat, a volt párton kívülieket. Ezek tulajdonképpen már az előléptetések során sérelmet szenvedtek. A november tizenhetedike utáni fejlemények, majd a hadseregben eszközölt átigazolások hatására úgy döntöttek, hogy a Csehországban létrejött Szabad Légióhoz hasonló szervezetet hoznak létre. Céljaik közé tartozik: a hadsereg megtisztítása a totalitárius rendszer meghatározó személyiségeitől, a katonai egységek széthelyezésének az ország egész területére kiterjedő következetes végrehajtása, az alaptalanul üldözött katonák azonnali bíróságon kívüli rehabilitálása, a hadseregen belüli adminisztráció csökkentése, a környezetvédelem problémáival foglalkozó szakcsoport létrehozása, a szolgálati idő 12 hónapra történő csökkentésének elérése. A riporter utalt arra, hogy Václav Vacek, a volt miniszter a „légiót" úgy jellemezte, hogy valójában a hadsereg ellen dolgozik. „Bizonyos értelemben ez igaz, abban tudniillik, hogy a régi struktúrák lebontására törekszünk; ezek szívósnak, megingathatatlannak érzik magukat, kétségbeesetten várják a politikai helyzet megváltozását. Már csak amiatt is aggódom, hogy hol mindenütt vannak jelen. A hadsereg állományába került az ŠtB és a Népi Milícia több száz embere, ugyanakkor pedig agyafúrt parancs készült több ezer fiatal ígéretes hivatásos katona eltávolítására az eskütétel megtagadása miatt. Úgy vélem ezért, hogy maga a hadsereg vezetése fejt ki romboló tevékenységet" - jelentette ki a szóvivő. Elmondta még, hogy soraikban a múltjukkal leszámolni akaró volt CSKP-tagok is jelentkeznek, főleg az alsóbb szintű parancsnoki karból. A PRÁGAI VÁR KERÜLJÖN KÖZELEBB SZLOVÁKIÁHOZ Nagyjából ebben látja a köztársasági elnök kiépülő szlovákiai irodájának rendeltetését annak vezetője, Miroslav Kusý, a Národná obroda (1991. 63. sz.) munkatársának kérdésére válaszolva. Václav Havel köztársasági elnök többször is kijelentette, hogy Szlovákiába nem látogatóba, hanem munkafeladatokat teljesíteni jár. Nyilván innen ered a szlovákiai iroda létrehozásának gondolata. Miroslav Kusý szerint ezen túlmenően olyan rendszeres és folyamatos szolgáltatásokat nyújtó munkahely létrehozásáról van szó, amely épp olyan fontos, mint a várbeli kancellária. „Természetesen kisebb mértékben és kiegészítő jelleggel. De hogy az elnök azért úgy járjon ide, mint egy szabályszerű munkahelyre, mely mindennapi működésével teremti meg a feltételeket az elnök ténykedése számára." A fő munkaterületet a sajátos szlovákiai problematika felmérése jelentené majd. „Arra törekszünk, hogy a köztársasági elnök erről ne a prágai várból, hanem egyenesen Szlovákiából kapjon képet. Vagyis ne csak az általános problémákról és a prágai tanácsadók révén nyerjen áttekintést, hanem azoktól, akik az itteni közegben élnek a problémákkal" - hangsúlyozta. Az elnök szlovákiai munkahelye így a szlovákiai gazdasági, kulturális életről és egyáltalán a politikai helyzetről ad majd képet, s átveszi annak az ügyvitelnek egy részét, mely eddig a prágai irodához tartozott. Felvetődik az elnökhöz intézett panaszlevelek kérdése. Kusý professzor véiemenye szerint azok intézésére a prágai vár jól működő, komoly tapasztalatokra szert tett apparátussal rendelkezik, így nem látja célravezetőnek ugyanilyen osztály szlovákiai kiépítését. Prágában ráadásul az ügyek kivizsgálását ellenőrző mechanizmus is működik. Ugyanakkor fontosnak tartja, mindenképpen áttekintésük legyen a Szlovákiából érkező panaszokról, azok jellegéről, hogy megfelelő következtetéseket vonhassanak le. A kristályosodás stádiumában van az elnök szlovákiai munkaprogramjában való részvétel tisztázása is. Azzal számol, hogy a szlovákiai iroda inkább az elvi kérdésekkel foglalkozik majd, a szervezés si teendőket pedig továbbra is a prágai apparátus-látja el. Magát a felépítést illetően, kisebb, a rugalmas, bürokráciától mentes intézményként képzeli el a szlovákiai irodát. Kezdetben 6-7 fővel számol, a titkárságot is beleértve. A prágai várban is takarékoskodni kell, s mi szintén onnan kapjuk a pénzügyi fedezetet - hangsúlyozta Miroslav Kusý. A Szövetségi Gyűlés határozatának értelmében a munkatársak felvétele lusztrálással jár együtt. Jelenleg ennek eredményére várnak. Egyébként az iroda működésének beindulását elhelyezési gondok is nehezítik. A Szlovák Nemzeti Tanácsnak a pozsonyi várban levő épületében kijelölt helyiségek még nincsenek átadásra kész állapotban. Snopko kulturális miniszter felkínált számukra pár helyiséget, az iroda minden valószínűség szerint itt kezdi el munkáját. HARC AZ ÉTERÉRT A televízió és a rádió hullámsávjainak elosztása körüli gondokból ad ízelítőt a Technický magazin idei 8. száma. A terjedelmes cikk szerzője utal arra, hogy még nem is olyan régen az adástér körüli magyarországi viszálykodások ismertetése nálunk meglehetősen távolinak tűnő problémának számított. Rámutat, hogy míg tavaly májusig a hullámsáv felosztásának megsértéséért három havi szabadságvesztés járt, most 3 ezer koronáig terjedő bírság a büntetés. Ebből az öszszegből a távközlési szerveknek még az adók bemérésére sem futja, olvasható a cikkben. Miközben Németországban 5 évi börtön jár a jogtalan adóberendezés használatáért, Franciaországban pedig fél milliós nagyságrendű bírsággal meg fél évi fogvatartással kell számolni az önkényeskedőknek. Nem csoda, hisz az adássávok elosztása komoly bevételi forrás az állam számára. Tömör jellemzést ad a szóban forgó írás a csehszlovákiai frekvenciabirtoklás iránti fokozott érdeklődésről, melynek kielégítése a rádióról és a televízióról szóló törvény végérvényes elfogadásától függ. Ennek előkészítésére a szerző szerint eddig már ráment két ember egészsége. A cikkben említés történik Gálán Gézáról is, aki négynyelvű nemzetközi televíziós program Pozsonyból történő sugárzása iránti igényt nyújtott be. Érezhető iróniával történik erre utalás, így minden valószínűség szerint várható Gálán Géza reagálása. Három csoportra oszthatók a cikk szerint azok, akik úgy várnak az engedélyre, „mint a távfutó a startvonalon". Az elsőbe tartoznak a külföldi, beruházásra kész mágnások, akik pénzükért könyörtelenül bele kívánnak szólni az adások tartalmába. Jónevű, gazdag hagyománnyal rendelkező nyugati társaságokról van szó. Eddig 22 személy jelentkezett, közülük négyen a televíziós adásban érdekeltek. A hazai érdeklődés már nehezebben tekinthető át. A cégjelzések mögött meghúzódó arcok, lehet, hogy nagyon is ismertek. Amennyiben az érdeklődők nem rendelkeznek svájci bankok által garantált pénzügyi fedezettel, nem sok esélyük van arra, hogy bejutnak az éterbe. Eddig 70 hazai kérelmet tartanak nyilván, ebből 29 a tévésugárzás engedélyezésének reményében íródott. (sf)