Új Szó, 1991. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-16 / 13. szám, szerda

1991. JANUÁR 16. iÚJSZÓM HAZAI KÖRKÉP KÖZBESZÓLÁS és 1991. január 15-e után? Napjainkat jövőt kisértö láto­mások zavarják, amelyeket fél­évszázaddal ezelőtt már sokan átéltünk, s később a pincék mé­lyéről felbotorkálva égnek emelt kézzel esküdtünk: ,,Soha többé háborút"! Még most is marja, szorítja, kínozza öreg, beteg szívemet kis unokám minapi kérdése: - Nagyapa, ki akarja jobban a háborút, az amerikaiak, az oro­szok, vagy az irakiak? - A gye­rek óvodás, s mert mindenütt erről esik szó, hozzám fordult nagy bizalommal, mondjam meg neki az igazságot. A választ vár­va keresi pillantásomat, mert anyja-apja úgy tanította, az em­ber, ha igazat akar hallani, néz­zen keményen, komolyan a sze­mébe annak, akitől a választ várja. - Mondd nagyapa, te ugye tu­dod mi a háború? - Tudom... -Te ugye voltál háborúban? - jön az újabb gyötrő kérdés. - Voltam! * ... És jön dadogva a gyermeki kíváncsiság: - És szeretted a háborút? - Nem! - Akkor miért voltál hábo­rúban? - Mert így szólt a parancs - nyögtem ki magamból, bár tud­tam e kurta felelet nem elégíti ki a kérdezőt. -Akkor mesélj nekem a há­borúról. - Kisfiam nagyon szomorúra sikeredne a mese, mert vérrel, fájdalommal pusztulással van megírva. Majd ötven esztendeje, egy közeli nagyvárosban több­ször is közvetlen közelből éltem át, úgy mondtuk, a szőnyegbom­bázást, mert a nehézbombázók mint a szőnyeget terítették, zu­hantatták a város lakóira, házai­ra pusztító bombáikat. Egy alka­lommal az egyik bomba a köze­lünkben robbant s betemetett vagy buszunkat. A mentő külö­nítmény a mi felünkön kezdte az ásást, mi kiszabadultunk a ránk hullt földhányás alól, de a másik oldalon társaink, míg hozzájuk ért a segítség, megful­ladtak. Emlékszem, azon a na­pon vagy négyszer jelentek meg a Liberátorok, halálthozó „aján­dékcsomagjaikkal". Az ember tehetetlenül kellett, hogy nézze a menekülteket. Nagy tüzekre emlékszem, nyomukban házak dőltek össze, vagy fáklyaként égtek csonkig akár a gyertyák. Kóbor lovak botladozó lépteit hallom még ma is, gránátszilánk hasította testükből kifordult belek festik pirosra a hóval betakart úttestet. Látom a város elhagyott hadikórházában a megcsonkí­tottak tucatjait, emberroncsokat, akikről hosszú hetek óta már senki sem gondoskodott s az ágyakon, a priccseken koszos szalmát rágták kétségbeesésük­ben. Igen, erre is emlékszem, mert amikor a kórház a senki földje lett, egy-két vöröskeresz­tessel igyekeztünk segíteni. Csak hittük, hogy tudunk segíte­ni az élö emberroncsokon, akik az első kortynyi zupás leves után jóllakottságukban pusztultak el. Utolsó mondataimnál a kis unokám már csendesen pitye­regve keresett az álomban me­nedéket. Pedig akkor még nem is beszéltem Hirosimáról, s a vi­etnami őserdők halottairól, gula­gok és koncentrációs táborok la­kóiról s a többi borzalomról. Itt állnak most is menetkészen a századok, s mi, akik öt évtized­del ezelőtt szent Ígéretet tettünk az élet akarása és biztosítása -mellett. Most pedig majd teljes némaságban várjuk a vészjósló nap virradatát. Lehetséges ez? Nem lehet a diktátornak és a vérre éhes vezéreknek álljt parancsolni? Mi lesz hát január 15-e után? Élet, avagy halál? SPECTATOR REFLEX Ajnácskő vulkanikus kúpja legújabb tájvédelmi körzetünk, a Cseres-hegység domináns tájeleme (A szerző felvétele) SZLOVÁKIA KÖRNYEZETVÉDELMI TÉRKÉPE II. AZ ÖKOLÓGIAI GERINC (A cikk első részét tegnapi szá­munkban közöltük) A környezet- és a természetvé­dőknek nem adatott meg az a lehe­tőség, hogy fekete-fehérben láthas­sák a világot. Az ellenpóluson be kell érniük a szürke különböző árnyala­taival. Az ország ökológiai válság­körzeteivel szemben így csupán vi­szonylag stabil régiókról beszélhe­tünk. Sajnos azonban azt is meg kell állapítanunk, hogy ezek kiterjedése elmarad a károsított területek nagy­sága mellett, s mivel a környezet­szennyezés nem ismer határokat er­deik, vizeik az iparvidékek emisszió­itól, az emberi felelőtlenség okozta kisebb-nagyobb környezeti kataszt­rófáktól szintúgy szenvednek. En­nek ellenére a Kárpát-medence észak-nyugati része ökológiai gerin­cének tekintendők. Az Inóc-hegység (Považský Ino­vec) - a Sztrázs-hegység (Strážov­ské vrchy) - a Martini havasok - Žiar - Magas-Fátra - az Alacsony-Tátra Gyömbér-csúcs (Ďumbier) körüli ré­sze, valamint az e hegységek lánco­latához kapcsolódó Poľana és a Kassáig húzódó Szlovák Érchegy­ség képezik azt a gerincet, amely eddig viszonylag mentesült a kiter­jedtebb természetromboló hatások­tól. A természeti értékekben gazdag Sztrázs-hegységben 1000, a Marti­ni-havasokban 300, a Pol'anán pe­dig 200 km 2-es kiterjedésű tájvédel­mi körzet létesült. Ámde ennek a vo­nulatnak is megvan az Achilles-sar­ka. Ilyen a turisztikailag intenzíven látogatott Brezno - Alacsony-Tátra gerince - Liptovský Mikuláš vonal. Keletebbre érzékenyen érinti a Spišská Nová Ves - Dobšina - Rozsnyó közlekedési út. Az Erdőhát (Borská nížina) - Kis­Kárpátok - Fehér-Kárpátok - Javor­níky láncolat, amely északra Čadcá­ig nyúlik, változatos, természetvé­delmi szempontból nagyon érdekes terület. Északi része az alsó-szilézí­ai iparvidék előtere. Nagy része - az Erdővidék, a Kis-Kárpátok, Fehér­Kárpátok - tájvédelmi körzet. Kriti­kus, veszélyezteteti részei a Trstín - Jablonica ós a Púchov - Horný Lideč útvonalon vannak. A Kovácspataki-dombok, az Ipoly mente, a Selmecbányai-hegyek, a Korponai-fennsík, valamint Szlo­vákia legújabb tájvédelmi körzete a Cseres-hegység, s a délről csatla­kozó Észak-magyarországi Közép­hegység (Börzsöny, Cserhát, Mátra, Bükk) zárt egységet alkot, s jó lehe­tőségeket teremthet közös védett területek kialakítására. Negatív ha­tások főleg az Ipolyság - Korpona - Zólyom útvonal mentén jelent­keznek. A hetvenes években még jelen­tős, környezeti szempontból vi­szonylag stabil területnek számított a Kis-Kárpátoktól az Ipoly torkolatá­ig a Duna mente is. Az ártéri erdők a kiterjedt mesterséges nyárfakultú­rák ellenére is jelentős természeti értéket képeztek. Köztudott, hogy ez a vidék a bősi vízlépcső megvalósí­tása folytán kritikus helyzetbe került. Nagyobb, környezet- és termé­szetvédelmi szempontból kevésbé veszélyeztetett tájegységeknek, te­rületeknek tekinthető a Tríbeč és a Vtáčnik, a Bódvai-dombvidék, a Szilicei-fennsík, a Sóvári (Slanec) hegység déli része, a Bodrogköz, valamint a Vihorlát. Szlovákia ökológiai stabilitásának megőrzése, illetve kialakítása szem­pontjából nagy jelentősége van a tájvédelmi körzetek egyre bővülő hálózatának, s a közel három és félszáz állami természetvédelmi te­rületnek. Egyet azonban John Seed­del, a magyar származású ausztráli­ai környezetvédővel együtt meg kell állapítanunk: a természet kisebb­nagyobb egységeit védeni anélkül, hogy az egésszel törődnénk, nem sok reménnyel kecsegtet. Annyi, mintha az embernek csak egy-egy tenyérnyi bőrfelületét védenénk a hi­degtől, néhány fogát a szuvasodás­tól. -pr­Szerda - 1991. január 8. Kilenc óra harminc perc. Ipolyság főterén az egyetlen új­ságárusnál Új Szót keresek. - Elfogyott. - Mennyit kapnak? - Mikor mennyit... - Válfozik^ - Mitől függ? - Attól, hogy mennyit adnak. - Ma mennyit kaptak? - Tessék megkérdezni a postán. - Titok? - Nem titok. Felvilágosításért tes­sék a postahivatalhoz fordulni... De nem itt, Ipolyságon, hanem Léván - a járáson... Nesze neked, piacgazdaság! Az elárusító nem annyi lapot kap, amennyi az igény, hanem annyit, amit a Postai Hírlapszolgálat járási főnöksége megszab. De ki állapítja meg az igényt, ha nem az elárusító? A járás annyit ad, amennyit a piactól távoli asztala mellett meghatároz? Az elárusítónő felettéb udvarias. Bizonytalan válaszaiból inkább vala­miféle tartózkodás érezhető. Bizo­nyára rossz tapasztalatai lehetnek. De kivel? Aligha velem! Talán in­kább a főnökeivel... Ezt nem ö mondta, csupán én sejtem. ÚTLEVÉL EURÓPÁBA A szövetségi parlament végre az asztalunkra tette az alapvető emberi jogok és szabadságjogok Chartáját. Rég nem volt a kezem­ben ilyen izgalmas olvasmány, és most, hogy már végigtanulmányoz­tam fejezeteit és paragrafusait, azt is értem, hogy az Európa Tanács miért nyilvánította az alapokmány elfogadását a volt szocialista országok felvétele egyik alapfeltételévé. Természetes, hogy elsőként végigpásztáztam tekintetemmel a bennünket, kissebbségben élőket érintő paragrafusokat, és elolva­sásuk után így összegezhetem az élményem: Már egy esztendővel ezelőtt el kellett volna fogadni ezt az alkotmánytörvényt. Nem hiszek a törvények mindenhatóságában, de meggyőződé­sem, hogy az emberjogi Charta egy évvel ezelőtti jelenléte sok olyan eseménynek elejét vette volna, amelyre most rossz szájízzel emléke­zünk vissza. Rossz szájízzel a szlovákok is, a magyarok is. Bizonyára vannak, nem is kevesen, a törvényhozók, vagy az alkotmányjogászok között, akik tucatnyi érvvel tudják indokolni, miért éppen most és nem korábban került ez az alkotmánytörvény a parla­ment elé, és olyanok is vannak szép számban, akik olvasásakor arról készítenek listát, hogy mi nem került bele e jogszabályba. Tisztában vagyok vele, hogy ezernyi olyan vonatkozása van ennek a jogsza­bálynak is, amely rejtve marad a jogelméletben járatlanok előtt. Ennek ellenére nem restellem leírni: lelkesedéssel tölt el, hogy megszületett az emberjogi Charta. Engedjük szabadjára a fantáziánkat, és képzeljük el, hogy 1990 januárjának elején, azon az estén, amikor a Csehszlovák Televízió azt a mindannyiunk számára emlékezetes nemzetiségi-ügyi kerekasztalvi­tát közvetítette, a résztvevők zsebében ott lett volna a csak egy évvel később elfogadott emberjogi aikotmánytörvény... Nem arra gondolok, hogy mi történt volna, hanem arra, mi minden nem történt volna meg 1990 folyamán. Tucatnyi olyan esemény, amelyre minden tisztességes ember - néha saját maga nevében, néha másokért - csak pirulva tud visszaemlékezni. Például talán nem történt volna meg, hogy tudós társadalomkuta­tók arra- a kérdésre keresték reprezentatív felmérés segítségével a választ, hogy mi lenne célszerűbb: a „bez výnimky"-alapelvhez igazodó nyelvtörvény elfogadásának kikényszerítése, vagy az itt élő magyarok áttelepítése a Duna túlsó partjára. Például talán nem történik meg, hogy a törvényhozás épületében a honatyák arról folytatnak épületes vitát, mihez tartsa magát a rendőr és az állampolgár, ha a hatósági közegnek valamilyen ügyben el kell járnia, és a) a rendőr is, az állampolgár is csak szlovákul tud; b) a rendőr magyarul is tud, de az állampolgár szlovákul kíván beszélni; c) ... De ne folytassuk, a televízió segítségével ország-világ megis­merhette ezt a törvényhozáshoz nem éppen méltó kínos vitát, amely aligha kerül bele a demokrácia fejlődéstörténetének aranykönyvébe. Talán nem történik meg, hogy éretlen suhancok tömeggyülésen és a rendőrség szeme láttára inzultálnak törvényhozókat, hogy a bárso­nyos forradalom első évfordulóján olyan helyzet alakul ki, amelyben a lincshangulat miatt sokan nem mertek anyanyelvükön megszólalni, talán... Jó, hogy végre elfogadták a Chartát. Mint mondtam, nem hiszek a törvények mindenhatóságában, de azért ha rajtam múlna, sokszo­rosítanám, 15 millió példányt készíttetnék belőle, és kötelezően az iskolák minden fokozatán külön tantárggyá tenném. A Törvény itt fekszik az asztalunkon. Van, akit reménnyel tölt el, mások talán magukba szállnak általa, egyesek gyanakodva fogadják. Reméljük, úgy járul hozzá életünk szabályozásához, ahogy azt törvényalkotóink legjobbjai a Charta megfogalmazásának legszebb pillanataiban elképzelték. TÓTH MIHÁLY KIN CSATTAN AZ OSTOR? MENNYI ÚJ SZO FOGY EL IPOLYSÁGON? A városban ismerősökkel találko­zom. Rögtön fel is teszik a kérdést: - Mi az, megint nincs papírotok? - Miért ne lenne? - Mert emelt áron se kapok Va­sárnapot... ^ A Vasárnap hiányára többen pa­naszkodtak. A korábbi tapasztalatok alapján már nem is csodálkozom. A választ megint csak Léván, a hír­lapterjesztő járási hivatalában kelle­ne keresnem. Ez persze egészen egyszerű: üljek kocsiba, alig negy­ven kilométer oda, ugyanannyi visz­sza, és akkor megtudhatom, miért küld a főnökség kevés újságot Ipoly­ságra. Egy ilyen tájékoztatás a je­lenlegi benzinárak mellett is megéri! De még akkor is kérdés, holnap megkapom-e keresett napilapom vagy az elárusítónő újra csak Lévára küld további felvilágosításért... Az igazság kedvéért meg kell mondanom, hogy a jelzett időpont­ban szlovák napilapból még volt bő­séges választék. Csak az egyetlen magyar napilap hiányzott. De hát ezt nem kifogásként, inkább dicséret­ként említem. A magyar napilap hiánya lehet puszta véletlen is... ZSILKA LÁSZLÓ „A termelő sem akar ráfizetni, a gyártó sem mehet tönkre, az üzlet is nyerni akar" - mondta egyik köz­gazdász ismerősöm, amikor a tejter­mékek égig szökkent árairól beszél­gettünk. „Ahelyett, hogy belső tarta­lékaikat használták volna ki, az egy­szerűbb megoldáshoz folyamodtak és emelték az árakat. Csakhogy ez nem megoldás. A vásárló ugyanis tartósan nem tudja elfogadni a kirí­vóan magas árakat, csökken a ke­reslet, a készletek felhalmozódnak, a termelő és a gyártó csődbe jut." Ennek kapcsán kerestem fel a Mi­lex nemzeti vállalat nagymegyeri üzemét, ahol szintén visszaesett a termelés, a hűtőházban vajhegyek állnak. - Olyan ez mint az ördögi kör. Az állami támogatás teljesen megszűnt, ezzel párhuzamosan 130 százalék­kal emelkedtek a szállítási, 500 szá­zalékkal a csomagolási költségek. Ha ehhez még hozzáveszem a fűtőa­nyagunk árának drasztikus emele­sét, akkor jó ha nyereségünk a becslések szerint meghaladja a 12,4 százalékot. Zakál László mérnök, a tejüzem igazgatója a többi külső tényezőt illetően nem bocsátkozik részletek­be. „Még ránk fognák, hogy magya­rázkodunk" - mondja. „Pedig ezek tények. Mi egy kilogramm vajat 72,80 koronáért állítunk elő, amire aztán az üzletekbe rákerül a 10-25 százalékos felár, az úgynevezett ra­bat. A teljes értékű tejet is csak 5,10­ért számlázzuk, a vásárló a boltok­ban 6,30-ért veszi. A csomagolt tar­tós tejet pedig, ami az ún. tetrapak dobozban kapható, mi 8,70-ért, az üzletben 10,80-ért kínálják. A tégla­sajt 61,20-ért hagyja el az üzemet, a boltokba 75,90-nel jut. A számokba való belebonyoló­dást mellőzve, mi lenne a meg­oldás? - Megpróbálkozunk azzal, hogy saját üzletet nyissunk, ahol minimá­lis felárral árusíthatnánk termékein­ket. A közeljövőben Nagymegyeren, Ekecsen és Dunaszerdahelyen nyi­tunk saját üzletet. Minden bizonnyal sikerrel, hisz a csak pár koronával olcsóbb vaj eladása megszabadítaná a tejüze­met a soha nem látott raktárkészlet­től, s a tejpor gyártása is a régi szintre süllyedhetne, ha folyékony állapotban is elkelne. Az üzem tehát nemcsak magán, rajtunk fogyasztó­kon is megpróbál segíteni. De vajon a termékek minősége nem hagy-e kívánnivalót maga után? - Mostanában egyre többet halla­ni arról, hogy a palackozott tej egészségesebb, vissza kellene térni arra a csomagolási technológiára. Az előzetes becslések szerint Szlo­vákiában 700 millió korona kellene az üveges tejgyártás újbóli beindítá­sához. Mondanom sem kell, hogy a pénz hiányzik, az üzemeknek nin­csenek felesleges csarnokaik az ilyen területigényes gépsorok beállí­tásához, továbbá az üvegtisztítást, a mosást, fertőtlenítést sem látom megoldottnak. Mi, a fogyasztók reméljük, hogy minél előbb és minél nagyobb szám­ban olyan üzleteket nyitnak, ahol a termelő, a feldolgozó és a keres­kedelem nem a vásárlóról való hét bőr lehúzásával kíván rentábilis ma­radni, hanem némi tisztességet is belekalkulál az árakba. A piacgaz­dasághoz ez is szükségeltetik. Addig meg a vásárlón csattan az ostor. (szitás)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom