Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-03-16 / 11. szám
A elmúlt napokban a bal parti ilZi Komáromban járva kezembe került a DUNAJ -DUNATÁJ című járási hetilap február végi száma, melynek első oldalán a szerkesztőség igen dicséretes módon Jókai Mór születése 165. évfordulójáról emlékezett meg. A kiemelten szedett cikk, a keretbe foglalt értékelés felett a komáromi születésű írónak és mesemondónak bronzszobrát is bemutatta. A szlovák hetilapban megjelent megemlékezés arra ösztönöz, hogy megidézzem a régmúlt időket, s e szoborral kapcsolatos, több mint félszázados sokatmondó emlékeimet. Komáromban valahányszor Jókai Mór szobrát megpillantom, nekem azonmód három rfév ugrik be. Először Berecz Gyula szobrászművészé, aki a szobor alkotója volt. Istenem, micsoda nyomor, mennyi-mennyi megpróbáltatás, lekicsinylés tapadt ehhez a derék emberhez. Osztályrészül micsoda szegénység, földhözragadt élet jutott, s ennek ellenére mekkora optimizmus bújt meg benne. Ma is magam előtt látom, ahogy jön ki deszkabódé műterméből, magas homloka felett fehér haját lobogtatja a szél, ahogy a munkától kérges kezét felém nyújtja. ,,Hallod, korog a gyomrom, de ez az élet jele!“ - ékelődik keserűen, ám máris sorolja teremtő, alkotó vágyait, melyek úgy duzzadtak benne, akár nyár elején a Duna zúgó, viharos árja. Micsoda közöny törte meg művészi alkotókészségét és mégis micsoda akarás volt benne, annak ellenére, hogy alkotóvágyát a rosszmájú kicsinyesség akadályozta. Úgy lángolt, úgy lobogott, hogy mi, az akkori komáromi fiatalok, kik szemtanúi voltunk nehéz életének, szobrokba beteljesült alkotásainak hittel hittük: művészi zsenijének útja előbb-utóbb megszabadul az emberi rosszakarat emelte gátaktól, Berecz Gyula kitör a nyomorító komáromi provincializmusból. Sajnos, ez a nagyra hivatott alkotó ember távolról sem kapta meg a joggal kiérdemelt elismerést. A második név: dr. Szíjj Ferenc, a komáromi Jókai Egyesület egykori elnökének neve. Években félszázaddal járt előttem. Jól emlékszel» rá. Szerettem, tiszteltem ezt a magas kora ellenére mozgékony, tettvágyaktól telített, mindig mosolygós, mindig jókedvű, mindenkihez kedves, alacsony növésű embert. Az egyszerűség, a szerénység - e földi ritkaságok - megtestesítője volt. Ő álmodta meg: Jókai Mórnak szobrot kell állítani szülővárosában, Komáromban. Dr. Szíjj Ferenc az akkori adottságok és viszonyok mellett e kisváros pezsgő, kulturális életének mozgatója, ötletadója és szorgalmazója volt, bár e fáradozásainak gyümölcsét, magát túlexponálva, egy más személy hajlékony pennájára támaszkodva aratgatta le. Kár és sajnálatos, hogy dr. Szíjj Ferenc jelentőségét háttérbe szorították, de hiszem, hogy a város múltat kutató aktív történészei Varsó, Moszkva, Budapest, Berlin, Prága, Szófia, Bukarest egy-egy állomását jelentette a szabadság felé vezető hosszú útnak (...) Az állam ideológiamentessége, az emberi méltóság tisztelete, a demokratikus szabályok, a pluralizmus pótolhatatlan értékek, s ezekre kell épülnie a társadalomnak (...) Az önzés, a túlzott fogyasztói szemlélet, a bűnözés, a fajgyűlölet, a morális értékek hiánya mind aggodalomra okot adó jelenség. Nem lenne jó, ha a demokrácia és a szabadság világába újonnan érkezettek kiábrándulva tapasztalnák mindezt az értékhiányt. (II. János Pál pápa) Tolerancia, józanság előbb-utóbb helyére rakják az idők során bekövetkezett téves értékeléseket, s az annalesekben dr. Szíjj Ferencről az igazságnak megfelelően fognak írni és nyilatkozni. A harmadik név: dr. Milan Hodza, a még intakt első Csehszlovák Köztársaság utolsó miniszterelnöke, aki 1937 júniusában ünnepi vendége volt a komáromi Jókai-szobor alapkőletételével kapcsolatos ünnepségeknek. Jól emlékszem, verőfényes napra ébredt a város, a Nádor utcának Szent András templomi részét és a plébánia előtti kis utcát a kíváncsiak sokasága lepte el. A hazai, külföldi, helybeli vendégek a Kultúrpalota előtti kis parkszerű téren sorakoztak fel. Magyarországot Hegedűs mérője, hanem a tisztelet, amellyel minden nemzet a más nemzetbeli értékének adózik. A nemzeti érzés nem az elzárkózást jelenti. Ahogy Jókai Mór, a nagy magyar patrióta, meg tudta becsülni az én fajomat, úgy az én fajom is meg fogja becsülni mindazt, amit Jókai jelent. Nem engedem elvitatni azt a tényt, hogy nemzeteink kulturális fejlődésének párhuzamos a vonala és ezért lehetséges az, hogy ma a csehszlovák kormányelnök idejön és ünnepli Jókai emlékét. A Duna nemcsak elválasztóvonal, hanem kapocs is. A folyamok nemcsak határokat jelentenek a történelem során, hanem kapcsolatokat is. A Duna nemcsak elválaszt bennünket, hanem közePillantás a múltba, nyitás a holnapba! | Lóránt felsőházi tag, volt pénzügyminiszter, a Jókai-családot Jókai-Ihász Miklós országgyűlési képviselő és Feszty István ógyallai földbirtokos, míg a csehszlovák kormányt dr. Milan Hodza miniszterelnök képviselte. Dr. Hodza kíséretében volt Jozef Országh, Szlovenszkó országos hivatalának elnöke, aki szoros rokoni kapcsolatban állt a szlovák nép nagy dalnokával, a költő Pavel Országh Hviezdoslavval, Ady Endre és a magyar költészet őszinte tisztelőjével. Dr. Szíjj Ferenc megnyitó szavai után Hegedűs Lóránt lépett a szónoki emelvényre. Beszéde kicsit cikomyásra sikerült. Az egybegyűltek bizony többet vártak a magyarországi küldöttől, de a keserű szájíz hamarosan elszállt, mert Hegedűst dr. Hodza követte, s a hallgatóság szinte már az első pillanatban, az első moúdatok után felvillanyozódott, mert a csehszlovák kormányfő magyarul szólt az ősi város egybegyűltjeihez. „Micsoda megtiszteltetés, hogy a csehszlovák miniszterelnök Jókai nyelvén, anyanyelvűnkön szól hozzánk“ - ismételgették sokan, majd „Micsoda tökéletes magyar nyelvezet“ - mondogatták mások. Sőt, még a kisváros sovénjei is elhallgattak rosszmájú megjegyzéseikkel és feszülten figyelték a szónok szavait. Nos, az évforduló kapcsán ebből a beszédből felelevenítenék egy-két bekezdést, hisz dr. Hodza akkori szavai még mára is érvényesek. „Nemcsak azért vagyok itt - hangsúlyozta dr. Milan Hodza, csehszlovák miniszterelnök -, hogy annak a Jókainak emlékét ünnepeljem, aki az egész világé. A csehszlovák kultúrközvélemény pontosan tudja azt, hogy Jókai a magyar nemzeti kultúrának volt oszlopa, abban az időben, amikor a szenvedő magyar életnek leginkább volt szüksége az ilyen egyéniségekre. Nem találok összeférhetetlenséget a magam hivatali állása és a magyar nemzeti kultúra hőseinek megtiszteltetése között, mert a nemzeti érzés erejének nem a gyűlölködés a foklebb is hoz bennünket egymáshoz. Nem fogunk megijedni az akadályoktól, és ha hússzor sikertelen marad törekvésünk, huszonegyedszer is megpróbálkozunk. Ha politikai törekvéseink nem találkoznak mindig a legszélsőbb radikális elemek helyeslésével, az nem lehet akadálya a felelős politikának. És ha a nemzetek kölcsönös megértésének szolgálatát valaki hazánk elleni véteknek bélyegezné, oda se neki!... Meg kell becsülnünk a szomszéd nemzeteket, ha azt akarjuk, hogy nemzeti érzésünk megbecsülésben részesüljön. Köszönöm, hogy ezt az ünnepet megrendezték, mert ez nemcsak az önök ünnepe, hanem ünnepe egy eszmének, amelyért érdemes küzdeni. “ Komáromi beszédét 1937, június 20- án a csehszlovák miniszterelnök, dr. Milan. Hodza e szavakkal fejezte be: „Jókai Mór emlékének s művének hódolatát fejezi ki a csehszlovák kormányfő!“ Sajnos, a megértésnek, a kölcsönös megbecsülésnek ezt a reményt keltő kibontakozását rövidesen megakadályozta a barna veszedelem és az általa kirobbantott második világháború. Ám a közép-európai népek számára legyenek dr. Hodza intelmei és tanácsai továbbra is érvényesek: a Duna nemcsak elválaszt, de közelebb is hoz egymáshoz. Nem ijedünk meg az akadályoktól, és ha törekvésünk hússzor sikertelen marad, huszonegyedszer is megpróbálkozunk! Amikor e neves szlovák patrióta és politikus komáromi beszédét most itt mementóként felidéztem, szabadjon nekem, mint eme ország mindig is törvény- tisztelő, magyar nemzetiségű polgáraként egy megállapítást tennem. Egy életen át, joggal mondhatom, hisz 1934-ben kezdtem el göröngyös újságírói pályafutásomat, minden cikkemben, minden megnyilatkozásomban a cseh- szloyák-magyar kapcsolatok becsületes és baráti megoldása érdekében fáradoztam. Most, hogy húszévi kényszerszünet után a szólásszabadságot a Szlovák Újságíró Szövetségben, a Szlovák Rádióban és a Csemadokban történt rehabilitálásom révén visszanyertem, per altera pars, azaz mindkét irányban, a jóindulatú, emberi kapcsolatok megteremtésére és hosszan tartó időzítésére szeretném ösztökélni polgártársaimat. Fajra, nemzetiségre, vallásra, nemre való tekintet nélkül. Az ország 15 milliónyi polgárára egyaránt. Mert csak közös erővel, akarattal és elszántsággal tudunk úgy kilépni, hogy valóban EURÓPAIAKKÁ legyünk. Á vox humánéról, a helsinki kézfogásról ne csak szónokoljunk, de lássunk megvalósításához! Nagy Jenő A politika mindig figyelemmel fogja kísérni a tudományos és szépirodalmat, a művészetet, színházat, röviden minden szellemi mozgalmat és szellemi munkát. A kormányok bizonyosan őrködtek eme mozgalmak fölött; a cenzúra története valamennyi országban a politikai fejlődés története. A hírlapírás befolyása és politikai hatalma ma már mindenki előtt nyilvánvaló. Nem egyszer hangzott már el a kijelentés, hogy a sajtószabadság mindennemű politikai szabadságnak az alapja. A hírlapírás politikai funkciója az alkotmányos államokban lényeges alkotó része a parlamentáris berendezéseknek. Masaryk: A politika tudomány és művészet Az emberi jognak, a méltányosságnak, az egyenjogúságnak nincs nemzetisége. Egyetemes emberi értékekről és követelményekről van szó. A magyar nemzeti kisebbség nem előjogokra vágyik, csak a jogaihoz ragaszkodik. (Sütő András romániai magyar író) 1990.111.16. itesárrap I A KOMAROMI JÓKAI-SZOBOR (CSTK felvétele)
