Új Szó, 1990. május (43. évfolyam, 102-126. szám)
1990-05-11 / 110. szám, péntek
APRÓHIRDETÉS Elment Ernő bácsi Alig két héttel ezelőtt, az egyik délelőttön, a telefonbari még a megszokott keménységgel rám reccsent: - Hát már felém se nézel? Vagy nem tudod, hogy meg fogok'halni?! - Nem hittem! Nem akartam hinni, mert hasonló módon már számtalanszor rám ijesztett. De a hívásra, mint oly sokszor az elmúlt két évtized során, most is leszaladtam hozzá egy rövid vitára. Mert - bár jókora megszakításokkal - folyamatosan vitában álltunk egymással. S e folyamatos vitában olyan szerepeket igyekezett rám ruházni, amelyeknek megfelelni nem tudtam. Nem is tudhattam, meg nem is lehetett. Mindezzel szemben viszonzásul talán ezerszer is számon kértem tőle azt a csekélységet, hogy a Sarlós társaival folytatott félévszázados levelezését, ha időrendben nem, de legalább név szerint rakja rendbe, s hogy írja meg végre emlékeit. Példának a kor- és sorstárs Balogh Edgárt állítottam elébe. Kéréseimet, gyakorta hangosabb és keményebb követeléseimet azonban rendszerint azzal intézte el, hogy más irányba terelte a beszélgetést: majd később, majd egyszer... Hogy van idő, hogy ráér még az ilyen dolgokkal foglalkozni. Kívántam is, hogy így legyen, kívántam, mert bíztam abban, hogy egyszer valóban elhatározza magát erre a lépésre és el is végzi a rajta kívül senki által el nem végezhető munkát. Néhány évvel ezelőtt, az egyik „vitánk" szünetében, amikor látása már annyira megromlott, hogy az íráshoz és az olvasáshoz különleges szemüveget kellett használnia, azt mondta: - Beismerem, hogy igazad volt. Most, hogy látásom teljesen elromlott, amikor már ha akarnám sem tudnám ezt a munkát elvégezni, érzem, sőt tudom, hogy mulasztást követtem el. - Ám egy gondolatnyi szünet után már újra a régi erővel támadott. - Dehát azért vagytok itt ti, hogy ezt megtegyétek helyettem. - Amikor most mindezt magamban felidézem, szinte hallom suttogó-rekedtes hangját, ahogy nyomatékkal ejti ki a szavakat, s még kajánkodó mosolyát is látni vélem, amely szavait követi. S bár mindezt együtt és egyszerre fel tudom idézni magamban, azt is teljes bizonyossággal érzem, hogy ezt a munkát soha senki el nem végezheti már... Sok mindent megpróbáltam összegyűjteni, megmenteni abból, amit apáink nemzedéke a távoli múltból őrzött és ismert; valamit sikerült is átmentenem a következő nemzedékek számára, de egyre inkább azt érzem, hogy több az, amit magukkal visznek, s ami már végérvényesen a veszteséglistánkat terheli. Nagyidai Ernő - a mi Ernő bácsink - olyan nagy nemzedék egyik utolsó tagja volt tájainkon, amely úgy gyarapította önmagát, hogy azáltal egy tág közösséget is gyarapított és emelt. Az az emberi-erkölcsi magatartás, amely a Sarlósok csoportjára és nemzedékére még ma is jellemző, valahányunk számára példaértékű és követhető magatartásmódén. Az egymásra figyelés, az egymás munkájának folyamatos számontartása, az értékek szétsugároztatása számomra életre szóló élményt jelentett és jelent. Ernő bácsi e nemzedék derűjét, optimizmusát, az együttgondolkodás és -cselekvés hétköznapi gondjait vállalva járt közöttünk. így volt, így lehetett a Sarló hivatalosan bejegyzett elnöke, a .Csemadok alapító tagja, a Fábry-hagyaték megbízható és felelős kezelője... Ahogy e sorokat rovom egymás alá, megdöbbent a múlt idő: a volt. Nem, nem a halál riasztó számomra, hiszen a halál természetes következménye létünknek. Ami riasztó, az a hiány. Egy olyan ember hiánya, akit becsültem, még akkor is, ha szidott, mert azzal is valami módon jó ügyet szolgált. S egyszerre ez a kikerülhetetlenség - a múlt idő. Mintha megritkult volna körülöttem a levegő... Csakhogy az idő és az élet törvénye, hogy a halált is meg kell élnünk, viselve a fájdalmakat, a gyászt, az eltávozottak hiányát. Ernő bácsiét is. Meg kell élnünk mindezt, hogy a lezárt életek tanulságait, tapasztalatait, szépségeit tovább adhassuk, ugyanúgy, ahogy Ernő bácsi tette egy szép és gazdag életen át. GÁL SÁNDOR A Concorde utóda lehet a francia Aerospatiale és a brit Aerospace új gépe, amely 2500 kilométeres óránkénti sebességgel 225 utast tud 12 ezer kilométer távolságra szállítani. Hogy gyártásba kerül-e, arról azonban még ötéves kutatás dönt majd. (ČTK - AFT felvétele) Választási kampány a képernyőn A tévé képernyőin már naponta láthatjuk az egyes pártok anyagait a választási kampány keretében. Ezzel kapcsolatban tájékoztatta tegnap Pozsonyban a sajtó képviselőit Bohumil Čider, a tévéhíradó főszerkesztője és Mojmír Groll, a programok főszerkesztőségének főszerkesztőhelyettese. Elmondták, hogy minden párt, meíy részt vesz a választásokon, négy órát kapott a tévében programja elképzelései, céljai ismertetésére. Ez a műsoridő negyven napra van szétírva, s május másodikától június hatodikáig tart. Minden párt egyszer harmincperces, nyolcszor tízperces, tizenkétszer ötperces és hetvenszer egyperces műsoridőt kapott. Ezeket hétköznap sugározza a televízió. Szombaton és vasárnap csupán az országos hatáskörű pártok műsorait láthatjuk. A kijelölt műsoridőn kívül a tévé más adásokban nem foglalkozik az egyes pártok propagálásával. A programok elkészítésére a pártok igénybe vehetik a televíziót, amely ezt a szolgáltatást pénzért végzi, s nem avatkozik be a programok tartalmába. A törvény csupán az erőszak, a fasizmus, a kábítószerek fogyasztásának propagálását és hivatalos személyek szidalmazását tiltja. A pártok az egyes programokat sugárzás előtt három nappal kötelesek a tévébe benyújtani. F. I. Megkezdődött a cannes-i filmfesztivál Negyvenharmadik alkalommal rendezték meg az idén a cannes-i filmfesztivált, amelyen a világhírű japán rendező, Akira Kuroszava és az olasz Federico Fellini filmjeit is bemutatják. Hazánkat Karel Kachyňa munkája, A fül képviseli, a lengyel filmgyártást Ryszard Bugajski Kihallgatása, a szovjet színeket pedig Gleb Panfilov Anya című rendezése, amelyet Gorkij regénye nyomán Inna Csurikovával a címszerepben forgatott a neves alkotó. M 1990. május 11én ünnepli 60. születésnapját a szerető feleség, gondos édesanya és nagymama, Ádám József né Síden. E szép kerek évforduló alkalmából szívből gratulálnak és további jó egészségben eltöltött boldog éveket kívánnak: férje, lánya, fia, menye, veje, édesanyja, unokái: Henrietta és Ivánka. Ú-1329 • Május 11 -én ünneplik házasságkötésük 50. évfordulóját • 1990. május 12-én ünneplik házasságkötésük 50. évfordulóját a drága szülők Legnár József és neje Szóistók Erzsébet Sőregen. E szép ünnep alkalmából szívünk teljes szeretetével gratulálunk, jó egészséget, sok szeretetet valamint békés, nyugodt életet kívánunk nekik: szerető fiuk: Tibor, menyük: lei valamint a két unoka: Tibor és Zsanetka. A jókívánságokhoz csatlakozik özv. Szóistók Júlia és nászasszonyuk özv. Szókovács Ilona is. Ú-1433 • Május 14-én ünnepli 65. születésnapját a legdrágább feleség, édesanya, anyós és nagymama Ivanko Klári Gomboson. E szép ünnep alkalmából szívünk teljes szeretetével gratulálunk, hosszú, nyugodt, boldog életet, jó erőt, egészséget kívánunk, hogy jósága és szeretete még sokáig melengesse az egész családot. Szerető férje: Feri, gyermekei: Feri, Margit és Ancsi családjukkal valamint az unokák: Peti és Pali sok puszit küldenek a nagymamának. Ú-1462 Harangozó Lajos és felesége Harangozó Mária Nagyölveden. E szép ünnep alkalmából kívánunk sok boldogságot, jó erőt, egészséget és kívánjuk, hogy még sokáig élvezhessék megértésben, szeretetben együttélésüket családjuk körében. Sok szeretettel nyolc gyermekük családjaikkal. Ú-1330 E KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS • Fájó szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik 1990. május 4-én elkísérték utolsó útjára a tonkházi temetőbe drága halottunkat Farkas József né Tóth Annát, akit a kegyetlen halál rövid, súlyos betegség után, 58 éves korában ragadott ki szerettei köréből. Köszönjük a sok szép virágot és a búcsúbeszédet. A gyászoló család Ú-1641 Vikingek nyomában Már tavaly óta szovjet-svéd archeológiai kutatócsoport tevékenykedik Derbent környékén. A svéd Tengerészeti Múzeum, valamint a Hadijárművek Múzeumának munkatársai a vikingek nyomába eredtek. Ismeretes, hogy Derbent évszáHétvége a rádióban Szombaton 8 órától hallgathatják a Szombat délelőtt című zenés magazinműsort. Lesznek benne riportok, időjárás-előrejelzés, orvosi tanácsok. 11.55 Anyanyelvünk. Jakab István a helytelenül használt szólásokra hívja fel a figyelmet. Hol tart ma nálunk a számítástechnika alkalmazása? Helyzetjelentés hazai üzemekből, gyárakból a Tudomány és technika 14 órakor kezdődő adásában. 14.50 Tíz perc irodalom. Cselényi László ezúttal a török irodalomról készített rövid áttekintést. 15.00 Bemutatjuk Rácz Aladár cimbalomművészt. A Napi krónika 16.00-kor jelentkezik. Vasárnap a 8.30 kezdődő egyházi magazinban, a Világosságban Csukás Zsigmond somorjai református lelkipásztor a szeretetről és megbocsátásról beszél 9.30. A dzsungel könyve rádióváltozatának hatodik részét sugározzuk. 10.35 Pedagógusnapló. Beszámoló Komáromból a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségé első közgyűléséről. 11.15 Életfa, magazin nyugdíjasoknak. A tartalomból: Élhetnénk akár 150 évig is, ha... - beszélgetés egy gerontológussal; Szerelmem: a fa - egy műbútor-restaurátor vallomása; Tanácsok az epebetegségek megelőzésére. A déli hírek után jelentkezik a Fiatalok stúdiója. A szerkesztő kínálata: A Magyar Diákszövetség nagygyűlése Érsekújvárban; A gimnázium legszebb meséi - bemutatkozik a zselízi diákszínház; Vendégségben egy ungvári amatőrzenekarnál; Miért jöttem el Romániából? - egy romániai menekült vallomása. 14.00 Fáklya, Kulturális magazin. Hallgattassék meg a másik fél. Bonyodalmak az igazgatóválasztás körül a komáromi Duna Menti Múzeumban. 14.30 Magyarok Kárpátalján. Hangképes beszámoló a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetségének közgyűléséről. 15.40 Fehér foltok címmel új sorozat indul. A havonta jelentkező műsorban arról esik szó, amiről a történelemkönyvekben nem olvashattunk. (th) zadokon keresztül a Kaspi-tengeri térség kereskedelmi központjaként működött. A történelmi leírások alapján a várost körülvevő erődítmény messze a tengerbe nyúlt, s közte épült fel a kikötő is, melynek bejáratát hatalmas láncokkal zárták le. A mostani, víz alatt végzett kutatások is ezt igazolják. A mélyben 500 méter hoszszú falakat fedeztek fel. A keleti krónikák orosz törzsek portyázásairól szóló adatokat tartalmaznak, akik a Volgán keresztül hajókon jutottak el a Kaspi-tengerbe. Szakemberek véleménye szerint a kilencedik században, valamint a X. század első felében vikingekről volt szó. Ezt az időszakot egy XI. századi ismeretlen derbenti szerző krónikája tartalmazza. Az idén a kutatócsoport a vikingek hajóit próbálja felkutatni, s az egykori kikötő víz alatti építményeit vizsgálja. (ČSTK) FELHÍVÁS Május 13-án, vasárnap, 16 órakor a Kassai Thália Színházban beszélgetés lesz Duray Miklóssal, a Kutyaszorító című könyvéről. (A könyv a helyszínen megvásárolható). A műsorban bemutatkozik az Együttélés Politikai Mozgalom néhány képviselője is. UP-118 jógömör): Mátyás király juhásza (14) • Az esőcsináló (20) MOZIK MŰSORA • AMFITEÁTRUM: Végzetes vonzerő (amerikai) 21 • DUKLA: Megfizethetetlen (amerikai) 15.30, 18, 20.30 • HVIEZDA: Nővérek (amerikai) 15.30, 18, 20.30 • METROPOL: Esőember (amerikai) 15.30, 18, 20.30 • MIER: Hair (amerikai) nonstop vetítés 9-től 13-ig • Naiv kérdések (lengyel) 15, 17.30, 20 • SLOVAN: Minden jó földi (cseh) 15, 17.30, 20 • SZAKSZERVEZETEK HÁZA: Ártatlanul (francia) 17, 19.30 • TATRA: Rawney (angol) 15, 17.30, 20* • DRUŽBA: Dirty Dancing (amerikai) • TATRA: Legenda az igazgyöngyről (hongkongi) • USMEV: Végzetes vonzerő (amerikai) SZÍNHAZAK MŰSORA • SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: örvényig) • KIS SZÍNPAD: A komédiás (19) • ÚJ SZÍNPAD (Dúbravkai Művelődési Ház): Egészségére! (19) • IRODALMI SZÍNPAD (Szakszervezetek Háza): Fülemüle vacsorára (19) • KASSAI ÁLLAMI SZÍNHÁZ: Holle anyó (10) • Hegedűs a háztetőn (19) • MATESZ (Csicsó): Vőlegény (20) • THÁLIA SZÍNHÁZ (SaRÁDIÓMŰSOR POZSONY (magyar adás az 1017 kHzen, a 294,9 méteres hullámhosszon): 7.00-8.00: Jó reggelt. Zenés, információs műsor, benne: hírek, körzeti időjárás, sajtószemle, riport, műsorajánlat. 12.00: Hírek, műsorismertetés. 12.10: Táncházi muzsika. 12.25: Hétvégi kulturális ajánlat. 12.30: Barangolás Zeneországban (ism.).13.00: Félóra a mezőgazdaságról. 13.30: Iskolások műsora (ism.). 14.00: Hétvégi sportajánlat. 14.05: Zenés üdvözletek. 15.00: Hírek. 15.05: Külyökvilág, gyermekműsor. 15.35: Melódiakoktél. 16.00: Napi krónika. TV-MUSOR 8.55: Hírek 9.00: Iskolatévé 9.20: Napocska. Óvodások oktatóműsora 9.40: Ezt nem lehet elfelejteni. Tévéjáték (ism.) 10.50: Szondák (ism.) 14.50: Környezetvédelmi magazin 15.30: Satelit. Publicisztikai magazin 16.10: Menedzserek iskolája (ism.) 16.50: Választás '90 16.55: A nap eseményei pár percben 17.05: Választás !90 19.15: Időjárás-jélentés 19.20: Választás '90 19.30: A televízió naplója 19.50: Élet a természetben Bejelentett gyilkosság. Angöl tévéfilm. 1. rész Az ötöt a negyvenből számainak sorsolása Feláldozott föld A topoľčiankyi kastély Események, kommentárok A sport története. Vetélkedő Parkolóhely. Francia film Hírek 20.15: 21.10: 21.20: 21.50: 22.00: 22.30: 23.15: 0.45: IC MŰSOR 16.45: Álom a kovácsról. Tévéjáték 17.40: Pozsonyi magazin 18.00: Esti mese 18.10: A pokol kohótüze. Dokumentumfilm 18.55: Napfogyatkozás. Tévéjáték. 1. rész 19.50: Könnyűzenei összeállítás 20.30: Amiről hallgattunk. Dokumentumfilm 21.00: Időszerű események 21.25: Sporthírek 21.35: Választás '90 21.55: Julio Iglesias Barcelonában. Koncert, felv. 22.45: Békeverseny, felv. BUDAPEST Tv1 9.00: Képújság 9.05: Tévétorna 9.10: Magyar évszázadok (ism.) 9.30: Az egysejtűek után, a soksejtüek előtt. NSZK ismeretterjesztő film 10.10: Kémeri. Tévéfilmsorozat. V/3. rész: Statárium 11.15: Képújság 16.45: Képújság 16.55: Műsorajánlat 17.00-19.00: Péntek délután 17.00: Évgyűrűk 17.30: Téka 17.40: Bányászat vagy/és erdőírtás... Tudósítás a Bakonyból 18.00: Ablak „Maradjatok meg szeretetemben". Keresztény életkérdések Esti mese Közlemények. Műsorajánlat Híradó „Lennék föld felett lengő ének" Panoráma Andrés Segovia - A gitár dala Híradó 3. 19.00: 19.10: 19.25: 19.30: 20.05: 21.05: 22.05: 22.55: Tv2 Radványi Dorottyával és Déri Jánossal 17.00: Képújság 17.15: Tv2 - Riportok, zene 17.45: Mozaik. Telefonos játék 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknek 18.45: Tv2 19.00: Negyedik emelet. Angol bűnügyi tévéfilmsorozat. III/3. rész 19.50: Tv2 20.30: „Holtomiglan - holtodiglan" 21.00: Híradó 2 21.20: Tv2 21.30: Michigani melódia. Francia tévéfilm 23.05: Tv2 - Napzárta A SZOVJET TELEVÍZIÓ MŰSORA 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.35: Rajzfilmek. 7.00: Hangverseny. 7.30: Tizenhat évig és azon túl, 8.15: Az ember és a törvény (ism.). 9.30: Angol nyelvtanfolyam gyerekeknek. 10.30: Tv-híradó. 13.30:, Hírek. 13.45: Félelem és becsmérlés nélkül. Játékfilm. 15.00: Sosztakovics: A fasizmus és a háború áldozatainak emlékére. 16.30: Tv-híradó. 17.00: Rajzfilm. 17.10: Dokumentumfilm. 19.00: Tvhíradó. 19.45: Aktuális interjú. 19.55: Ami volt, elmúlt... 20.15: Nézőpont. 22.00: Hírek. 22.20: A víg özvegy. Zenés film. AZ OSZTRÁK TELEVÍZIÓ MŰSORA 9.00: Hírek. 9.01: Sinha Moca. 9.30: Orosz nyelvtanfolyam. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Mata Hari. Amerikai film. 12.00: Belpolitikai magazin. 13.00: Hírek. 13.10: Mi. 13.40: A korallzátony élete. 13.55: A világ az asszonyoké. Amerikai film. 15.25: A legszebb gyermekdalok. 15.35: János álomórája. 16.00: An-tan-ténusz. 16.20: Ötször te meg én. 16.35: Slágerek és ötletek. 16.55: Mini tv-híradó. 17.05: Jól figyelj! 17.10: Minty a holdkorban. 17.35:- Mini kvíz. 17.55: Vörös és kék. 18.00: Mi. 18.30: Állatmenhely. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Két férfi, egy eset. 21.20: Ilyen időkben, tvfilm. 22.10: Oldalpillantások. 22.20: Trailer. 22.50: Káin és Ábel. Amerikai tévéfilm. 3. rész. 0.40: Hírek. FS2 16.25: Müvészlexikon. 16.30: Tőzsdemagazin. 16.45: A nagy álom. 17.30: Találkozás a természetben. 18.00: Sinha Moca 18.30: Wurlitzer. 19.00: A tartományok mai napja. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kulturális hírek. 20.15: Közép-Európa bölcsői. 21.00: Médiák. 21.20: Tudományos magazin. 22.00: Tv-híradó. 22.25: Sport. 22.50: Tízparancsolat. Lengyel tévéfilm. 23.55: Monty Python repülő cirkusza. 0.25: A Monty Python csoport. Dokumentumfilm. 1.15: Jimi Hendrix Montereyben. 2.05: Hírek. (Műsorváltozás lehetséges!) ÚJ SZÚ 6 1990. V. ,10.