Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-09-23 / 38. szám
Husszein kezdte - ki folytatja? Husszein jordániai királynak meglehetősen erős a politikai szekszepilje. Lépései, kezdeményezései a szokásosnál is többször kiszámíthatatlanok, döntései sűrűn hozzák zavarba nemcsak a jordániai uralkodó köröket és az arab környezetet, s ezzel együtt természetszerűleg a szomszédos Izrael vezetését is, de próbára teszik a nagyhatalmak toleranciáját csakúgy, mint a palesztin nép és az őt képviselő Palesztinái Felszabadítási Szervezet politikai tűrőképességét. Tudja ezt a király, aki mindig is számolt a meglepetés keltette ellenőrizhetetlen hullámverésekkel, s politikai ázsióját már nem egyszer kötötte össze éppen a hirtelen rögtönzés kiváltotta kiszámíthatatlan következményekkel. Ekkorát, ennyit viszont még soha nem kockáztatott a király, mint amikor július végén bejelentette, hogy ezután lemond Ciszjordániáról, felette minden szuverenitást átad a Palesztinái Felszaba- ditási Szervezetnek. Husszein ezúttal olyan döntést hozott, amelyet nem lehet egyszerűen visszavonni, meg nem történtté tenni, vagy a közel-keleti politikai játszmákban megszokott módon újrakezdhetővé tenni. Tagadhatatlan, hogy a PFSZ nem volt felkészülve erre a lépésre, ha az lett volna, nem kerülhette volna meg azt a kötelezettségét, hogy tegyen is valamit a döntés következményeinek enyhítésére, - de még inkább igazi kihasználására. Hiszen a PFSZ tudta és tudja: a döntésnek csupán az időzítése kelthet figyelmet, mert mindez logikusan következik mind a palesztin politikából, mind az ammani udvar politizálgatá- sából, mind pedig az arab környezet „nyög- venyelő" szolidaritásából. De Husszein valóban lemondott Ciszjordániáról - s ezzel a jordániai politika látszólag válaszúthoz érkezett. Ezután Amman maga döntheti el, mennyire kíván résztvenni az összarab erőfeszítésekben, a palesztin probléma rendezésében. Látszólag választhatja az elegáns kivülmaradás útját is, hiszen megtörtént a „palesztin kapcsolat" felmondása. De választhatja azt is, hogy - mint akármely -másik arab állam - távolságtartóan szolidáris marad, s csupán lehetőségei arányában veszi ki részét az eddig fennen hangoztatott közös erőfeszítésekből. Amman abban reménykedhet, hogy a PFSZ kétségbeesett és elhamarkodott fellépésével egy harmadik útra kényszeríti: az eddigi politika folytatására. Ennek a „kényszernek" aztán némi huzavona után - úgymond - engedelmeskedne is az udvar. A döntést követő első napok eseményei igazolni látszottak a királyi előkalkulációt. Az Ammanba látogató PFSZ-delegáció szereplése tükrözte azt a zavartságot, amely a váratlan bejelentés nyomán keletkezett a mozgalom soraiban, s az udvar előzékeny sebességgel későbbre is halasztotta néhány adminisztratív értékű intézkedés bevezetését. Ám a PFSZ nem tett javaslatot a deklaráció visszavonására - így továbbra is érvényben van Jordánia és Ciszjordánia államjogi elszakadása. Ez a kötelék egyébként sem volt különösebben stabil. Az 1950-es jerikói konferencián jelentették be Transzjordánia és Ciszjordánia egyesülését, de (a döntést) csak Nagy- Brítannia és Pakisztán ismerte el. Jordánia most lemondott a 21 év óta amúgy is izraeli megszállás alatt álló területről, a nemzetközi jogi érvényű egység kimondására - vagy újrakimondására - pedig (a jordániai illetékesek mellett) kizárólagosan csak a Palesztinái illetékeseknek, a megszállt területek lakossága képviselőinek, illetve a PFSZ- nek vagy a palesztin parlamentnek, esetleg az ideiglenes kormánynak lesz joga. így Husszein ugyan csupán egy olyan földdarabról mondott le, amely ténylegesen nem is volt a kezében -, de ez most már jogilag is kikerült a fennhatósága alól. A palesztin -jerdán egység helyreállítása pedig csupán a későbbi idők programja lehet. Közben a PFSZ széles körű „belső tanácskozásokat" kezdeményezett, hogy kialakítsa stratégiáját az új helyzetben. Most már feltehetően nem lehet sokáig elodázni a palesztin állam kikiáltását, az ideiglenes vagy száműzött kormány megalakítását. Ezt bátorítják a mozgalom különböző erői - de egyelőre távol sem teremtődött meg a kormányt akaró konszenzus és a kormányképes egység. A PFSZ-vezetéshez közelálló körök szerint jelenleg folyik a kormányalakítás várható belső és külső fogadtatásának bemérése. Palesztin megbízottak járják a világot azzal az alig titkolt céllal, hogy a legkülönbözőbb fővárosokban meggyőződjenek róla: számíthatnak-e egy esetleges kormány elismerésére. Arab diplomaták már a kormányban szereplő személyiségekkel kapcsolatban is közölnek kombinációkat, s ezeknek a közös vonásuk, hogy jó néhány „történelmi név" hiányzik az előzetes kormánylistákról. A mindenütt jelenlévő és mindent tudni vélő megfigyelők azt is sejtetik, hogy ha megalakul az a bizonyos kormány, akkor a névsor összeállítására hihetetlenül nagy gondot fordítanak majd. Nemcsak az egyes palesztin csoportok, szervezetek és frakciók érdekeit veszik figyelembe, hanem a - nemzetközi érzékenységet is. Ezek azonban egyelőre csupán kombinációk. Többet tudunk majd a Palesztinái Nemzeti Tanács (parlament) ülése után, itt ugyanis gyaníthatóan dönteni kell majd az államról, az államiságról. És vagy ezen az ülésen, esetleg egy másikon határozni kell a kormány kérdésében is. A kormány pedig - Husszein lemondó nyilatkozata után - kizárólagosan képviselhetné a népet és a mozgalmat egy eljövendő közel-keleti békekonferencián. A kairói vezetés a jelenlegi helyzetben megfontoltságot, józanságot javasol a PFSZ-nek, ennél jobb tanács ez idő szerint alig adható. Husszein „bombája" ugyanis egy pillanat alatt a levegőbe repítette az egyik - a nemzetközi békekonferenciával kapcsolatos - platformot. Husszein király és Simon Peresz hires-hírhedt londoni paktumáról van szó, amelyben az izraeli Munkapárt vezetője közölte, hogy a következő parlamenti választási hadjáratban ez a békekonferencia áll majd a munkapárti propaganda centrumában. Konferencia - abban a felfogásban, hogy Jordánia képviselné a palesztinokat, s a tanácskozásnak nem lenne döntési joga, csupán a tudomásulvételre és a hitelesitésre korlátozódna. Ez a propaganda-ász most hirtelen kihullott a Munkapárt kezéből, s néhány héttel a választások előtt aligha tud még egy „ütólapot" szerezni a kormányképes baloldal. A jeruzsálemi televízióban egymás után megszólaló izraeli politikusok arcán le lehetett mérni Husszein döntésének hatását: Samir alig titkolhatta el örömét, Peresz pedig meggyötörtén emlegette a konferenciát, a békés rendezést - és azt, amit még emlegetésre érdemesnek talált a programból. A mérleg nyelve jobbra lengett ki, és ennek további egyértelmű jelei vannak. Az izraeli közvéleménykutató intézetek és szervezetek az eddigi „döntetlenre" álló választási esélyeket most úgy becsülik, hogy a jobboldal értékes, legalább öt-hat százalékos előnyre tesz szert novemberben. A legfiatalabb korosztályok amúgy is szívesen igazodnak jobbra (minden választás urnáinál négy újabb korosztály jelenik meg!) és mind népszerűbbé válik egy újonnan megjelent tömörülés, melynek programja két szóbein összegezhető: „önkéntes transzfer". Kissé bővebben: olyan helyzetet kell teremteni, hogy a ciszjordániai palesztin arabok „önkéntesen", de visszavonhatatlanul eltávozzanak szülőföldjükről. így pénzzel, erőszakkal, ígérgetéssel, csábítással és kitaszigálással lehet majd újabb lendületet adni a palesztinok lakta terület arabtala- nításának. Ók azt szeretnék, ha végül is Izrael kezébe hullana a tüzes „palesztin gesztenye". Ám a PFSZ is félreérthetetlenné tette: tud mit kezdeni a Palesztinparttal. Hiszen, ha az a bizonyos ideiglenes kormány megalakul, akkor a száműzött kormány programja minden eddigi palesztin dekrétumot, dokumentumot, álláspontot és állásfoglalást pótolhat, helyettesíthet majd. Az lesz a legfrissebb, a legaktuálisabb, a mindenre kötelező álláspont. A palesztin vezetés - a konszenzussal megteremtett, kimunkált általános irányvonalon belül - taktikai tekintetben szabad kezet kap. És lesz mit kérni és adni a szabad kezével! A kormány egyértelműen felvetheti a kölcsönös izraeli-palesztin elismerés ügyét, s önmagára nézve kötelező érvénnyel kijelentheti azt, amit pillanatnyilag csak a legbefolyásosabb palesztin személyiségek tehetnek meg, azt is csupán magánemberként, hogy - kész bármiről tárgyalni. Hogy nem tekinti többé bénító tabunak a jelszózuhatagokat, hogy a testületnek valódi felhatalmazása van, amelyet egyaránt és egyszerre hitelesít a megszállt területeken kibontakozott felkelés résztvevőinek akarata, a száműzetésben tevékenykedő szervezetek tagsága és vezetősége és a világ legkülönbözőbb részeiben élő palesztinok döntő többségének egyetértése. Az egyetértésre és az érdekütköztetésre néhány jó alkalom kínálkozott az elmúlt hetekben, amikor „Arafat emberei" találkoztak izraeli társadalmi-politikai megbízottakkal - éppen azért, hogy az esélyeket tovább latolgassák, és - ami ennél sokkal fontosabb: keressék is. KRAJCZÁR IMRE Ciprus A zöldvonalnál Nicosia. A hétemeletes, Kennedyről elnevezett szálló tetejéről veszem szemügyre a várost. Az alacsonyan lebegő felhők fátyolteste nem zavarja a kilátást, mert még ilyenkor, este hétkor is erős a napsugárzás. Tekintetemmel a látóhatár szélét kutatom, szeretném belátni az egész szigetet, de csak a 700-800 méter magas, Kyrenia hegység halovány vonaláig látok el. Közben azt latolgatom, mennyire találó az ókori, vak dalnok, Homérosz elnevezése: Ciprus, az illatos sziget. Kísérőnk, Popi Hadjedenetrjou, aki lelkes hazafi, igazi cíprióta egyébként, tárgyilagosan magyarázza:- Arra, észak felé látható a törökök megszállta terület és városrész. Közel másfél évtizeddel ezelőtt, amikor már nyilvánvaló volt a görög junta szándéka, a törökök megszállták a sziget területének csaknem negyven százalékát. Nem szükséges, hogy részletezze a történteket, tudjuk jól: ennek következtében lett menekült 200 000 ciprusi görög, 40 000 ciprusi török és alakult ki a jelenlegi helyzet, a megosztottság.- Ott a török városnegyed - mutat a félholdas mecsetek, a magasba nyúló minaretek irányába. - Bár törökök, akik persze ciprióták, itta fővárosban, közöttünk is élnek, elég szép számban. A mintegy 160 000 lakosú főváros, Nicosia török részének látványa a múltat idézi. Egy- és kétemeletes, rácsos-erkélyes faházak, ahol egykor a nők többsége háremben élt. A házak között csak elvétve látható lapos tetejű, kőből rakott, és még ritkábban emeletes betonház. Amikor viszont kelet felé, a középkori erődítményekkel és városfallal határolt belváros irányába pillantunk, s a sokemeletes, modern üzlet- és irodaházak között álló gótikus templomra rácsodálkozunk, kísérőnk megnyugtat bennünket.- Nem káprázat a látvány, yalóság. A párizsi Notre Dame mintájára építették... Ennek története van. A XII. században, a keresztes hadak vezére, Oroszlánszívű Richárd, eladta Ciprust százezer bizánci aranyért a templomos lovagoknak, akik nem fizették meg a vételárat. Megfizette viszont az új vevő, a trónjától megfosztott, jeruzsálemi király, a francia származású Guy de Lusignan, akinek a családja azután több mint háromszáz esztendeig birtokolta a szigetet. Ebből a korból való ez a szép és érdekes építmény. Szálljunk alá a hétemeletnyi magasságból, ne csak a megszépítő messzeségből nézzük a várost, meg a fényképezni tilos zöldvonalat. x Százötven lépés a szállótól. A sarkon rőegállunk. Nehéz kibetűzni a görög felirat szövegét: Paphosi sugárút. Kísérőnk felemeli a hangját.- A Pygmalion utca sarkáig csak az útvonal innenső felén járhatunk - figyelmeztet. Az út közepén méternyi magas betonkerítés áll. Ha rajtunk kívül más is járna errefelé, a túlsó oldalon, akár át is kiabálhatnánk egymásnak, hiszen itt nincsenek járókelők, itt nincs is forgalom... Azután riadtan nézek fel a szemközti házra, ahol a lapos tetőn, alig ötven méternyire tőlem, géppisztolyos katona áll. Mozdul is. Távcsövet emel a szeméhez, úgy figyeli vonulásunkat.- Nem szabad őket észrevenni - szól kísérőnk. - Úgy kell tenni, mintha mit sem látnánk. Könnyű ezt mondani. Csak hát éppen egy álcázott, terepszínűre mázolt bunker előtt járunk. Onnan is bennünket figyelnek. Az út közepén pedig fából ácsolt őrtorony magasfík elénk, amely előtt, napernyő árnyékában áll egy fegyveres katona. Néhány lépésnyire tőle, kőfalra mázolt felirat. Kísérőnk fordítja: „Ez nem a mi határunk“. A túloldalról, a minaret felől recsegő mikrofonhang, a müez- ziné viszont Allah dicsőségét hirdeti: II Allah... x Akármerre járunk a belvárosban, előbb vagy utóbb, de mindig a zöldvonalhoz jutunk. Onnan pedig be lehet látni mindenhova. A Dionysos utca sarkáról például az érseki palotára. Előtte áll a független Ciprus elnökének, Makariosz Makariosz szobra az érseki palota előtt (Hajdú Endre felvétele) érseknek a szobra. Nézem-nézem, miközben érdemeinek méltatását hallgatom.-Ó volt a Hazafias Front vezetője, a független Ciprusi Köztársaság első elnöke. A függetlenségért küzdve szembekerült a görög juntával, amely egyébként bele is bukott a ciprusi fegyveres kalandba. Meglep viszont a közlés: halála után kivették a szívét, az érseki palotában őrzik, idegenek nem tekinthetik meg, testét az innen mintegy 60 km-re található Kykkosz hegyi kolostornak a kriptájába temették, éjjel-nappal díszörség őrzi, oda bárki ellátogathat. És meglep előttünk álló szobrának a mérete is: 18,4 méter magas. Egyébként a zöldvonalról, az Athéni sugárút és a Hector utca sarkáról rá lehet látni a Függetlenség Emlékműre is. Csak a függetlenséget ábrázoló nőalak nagyobb az átlagosnál. Az emlékmű szoboralakjai történelmi mozzanatot idéznek elénk: a függetlenségi mozgalom (EOKA) fegyveres harca a börtönből kiszabadítja a ciprusi hazafiakat. A szoboralakok - férfiak, nők, papok - életnagyságúak. x Amikor a zöldvonálhoz közeli Lefkon utcában, az egyik tavernában vacsorához ülünk, a tulajdonos, aki várta érkezésünket, ezzel fogadott bennünket:- Itt mindenki az AKEL tagja. Az AKEL betűszó jelentése: a ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártja. Pontosabban: a munkásosztály pártja. A legutóbbi, májusi választásokon fölényes többséget szerzett ez a párt. Georgiosz Vasziliu, a köztársasági elnök is ennek a pártnak volt egykor a tagja.- Mi választottuk meg - fordíttatja a tulajdonos mert megígérte, hogy küzdeni fog az egységért, a görögök és a törökök egyetértéséért, meg az idegenforgalom fejlesztéséért... És lám, itt vannak csehszlovák barátaink... Erezzék magukat jól! Vacsorázás közben két ifjú gitáros játéka szórakoztatja az étkezőket. Amikor pedig asztalra kerül a zamatos vörös bor, a della Commandira, asztalunkhoz ülnek az ismeretlen- ismerősök, akik értik szavunkat, hiszen öt-hét-tiz évvel ezelőtt nálunk, Csehszlovákiában tanultak. Beszélgetés közben, persze, politizálunk.- Fontos - mondja az egyik hogy mi, ciprusi görögök és törökök, tárgyaljunk egymással. Csak akkor lesz a zöldvonalból a reménység vonala. A másik ezt hangsúlyozza:-Az egység, a megértés szavatokba legyen más is, ne csak az angolok, akiknek két támaszpontjuk is van a szigeten. Nem mondja ki, hogy kire gondol, de mindenki érti, mert hangosan, több nyelven szólva helyeselnek:- Úgy van, tak-tak, ftino. Egyetért velünk vendéglátónk is, mert a gitározó fiatalok elé lépve kijelenti:- Erre pedig táncolni kell! És már ropja is a szirtakít, a görögös ciprusi néptáncot. Tapsolunk, dalolunk hozzá: Siko chorepse szirtaki. La-la- la... Tudjuk pedig jól, mennyire törékeny itt a béke, hiszen az utca végén, a zöldvonal mentén fegyveresek állnak. HAJDÚ ANDRAS
