Új Szó, 1988. október (41. évfolyam, 232-256. szám)

1988-10-07 / 237. szám, péntek

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA PENTEK 1988. október 7. XLI. évfolyam 237. szám Ára 50 fillér A politikai párbeszéd folytatásáért (ČSTK) - Miloš Jakeš, a CSKP KB főtitkára tegnap Prágában fo­gadta Klaus Wedemeiert, a brémai szenátus elnökét, Bréma szabad Hanza-város polgármesterét. A baráti találkozón Miloš Jakeš nagyra értékelte a Csehszlovákia és az NSZK közti politikai párbeszéd aktivizálódását és az egyes szövet­ségi tartományokkal fenntartott kap­csolatok elmélyülését. Kifejezte meggyőződését, hogy Klaus Wede- meiernak a csehszlovák vezetőkkel folytatott megbeszélései, valamint Bratislava és Bréma partneri kap­csolatainak felvétele hozzájárult a két nép politikai, gazdasági és kulturális együttműködésének elmé­lyítéséhez. Megállapította, hogy ugyanezt a célt szolgálja a Varsói Szerződés és a NATO érintkezési vonalán létesítendő bizalmi, együtt­működési és jószomszédsági öve­zet létrehozására irányuló csehszlo­vák kezdeményezés. A vendég síkraszállt a két ország sokoldalú együttműködésének fej­lesztéséért. Tájékozódott a gazda­sági mechanizmus átalakításának jellegéről és a csehszlovákiai politi­kai rendszer fejlődéséről. A fogadáson részt vett Peter Co­lotka szövetségi miniszterelnök-he­lyettes, a Szlovák Szocialista Köz­társaság miniszterelnöke és Vladi­mír Vedra, a Népi Kamara elnöke, a Külfölddel Baráti Kapcsolatokat Ápoló Csehszlovák Társaság NSZK-bizottságának elnöke, aki Klaus Wedemeiert csehszlovákiai látogatására meghívta. Hadseregnapi ünnepség Bratislavában (ČSTK) - Koszorúzási ünnepsé­get tartottak tegnap délután a brati­slavai Slavinon a duklai hadművelet 44. évfordulója és a Csehszlovák Néphadsereg napja alkalmából. Az elesett szovjet hősök emlék­művénél csehszlovák és szovjet ka­tonák, valamint bratislavai pionírok álltak díszőrséget. Az elesett forradalmárok indulójá­nak kíséretében az emlékműnél az SZLKP KB a Szlovák Nemzeti Front KB, az SZNT, a szlovák kormány, (Folytatás a 2 oldalon) A riasztóberendezése­ket gyártó libereci Tes­lán kívül a kassai (Ko­šice) Fejlődés helyi ipari és szolgaitató vál­lalat is hozzájárul a tár­sadalmi és a személyi tulajdon védelméhez. A jelenlegi 12 millió ko­ronás bruttó teljesít­ményüket 1990-re meg­háromszorozzak. A ké­pen: Imrich Šera ri­asztóberendezést pró­bál ki (Jozef Veselý felvétele - ČSTK) Csehszlovák vezetők jókívánságai az NDK nemzeti ünnepe alkalmából (ČSTK) - Miloš Jakeš, a CSKP KB főtitkára, Gustáv Husák köztársasági elnök és Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök táviratban fejezte ki jókívánságait Erich Honeckernek, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága főtitkárának, az NDK Államtanácsa elnökének és Willi Stophnak, az NDK Minisztertanácsa elnökének az ország nemzeti ünnepe, az NDK megalakulásának 39. évfordulója alkalmából. A távirat szövege a következő: Kedves elvtársak! Miloš Jakeš fogadta Csou Pej-jüant Új ösztönzés a barátság elmélyítéséhez (ČSTK) - Miloš Jakeš, a CSKP KB főtitkára, a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának elnö­ke tegnap Prágában fogadta-Csou Pej-jüant, a Kínai Népi Politikai Ta­nácskozó Gyűlés Országos Bizott­ságának alelnökét. Az elvtársi légkörű találkozón a felek tájékoztatták egymást a két testvérpárt és ország időszerű bél­és külpolitikai feladatairól, valamint a Csehszlqyák Nemzeti Front és az említett kínai szervezet kapcsolatai továbbfejlesztésének távlatairól. Megelégedéssel nyilatkoztak a csehszlovák-kínai kapcsolatok szintjéről és fejlődési dinamikájáról Kifejezték meggyőződésüket, hogy a kínai küldöttség csehszlovákiai lá­togatása új ösztönzéseket ad a két nép barátsága elmélyítésének és megszilárdításának, amihez a Cseh­szlovák Nemzeti Fronttal aláírt együttműködési egyezmény is két­ségkívül hozzájárul. A fogadáson részt vett Tomáš Trávníček, a Csehszlovák Nemzeti Front KB alelnöke és Vang Szing- ta, a Kínai Népköztársaság cseh­szlovákiai nagykövete. Tomáš Trávníček és Csou Pej­jüan tegnap Prágában megállapo­dást irt alá a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának és a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Gyűlés Országos Bizottságának együttműködéséről. A dokumentum rögzíti, hogy a két fél bővíteni kíván­ja baráti kapcsolatait a csehszlovák és a kínai nép javára. A megállapodás alapján látogatá­sokra kerül sor, amelyek "folyamán megvitatják az együttmüködés konkrét kérdéseit és tapasztalatcse­rét folytatnak a két országban vég­zett munkáról. Megállapodtak abban is, hogy rendszeresen tájékoztatni fogják a két ország lakosságát a tár­sadalmi szervezetek aktivitásának fejlesztésében elért sikerekről és se­gítséget fognak nyújtani a partner- szervezetekkel való kapcsolatok ki­bővítéséhez. A kínai küldöttség ezután a Cseh­szlovák Tudományos Akadémia Hidrodinamikai Intézetének tudomá­nyos munkatársaival találkozott. Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága s a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság kormánya és népe nevé­ben, valamint a saját nevünkben is forró üdvözletünket és szívből jövő jókívánságainkat küldjük Önöknek, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságá­nak, valamint a Német Demokrati­kus Köztársaság Állam- és Mi­nisztertanácsának, s egész népé­nek a NDK megalakulásának 39. évfordulója alkalmából. A Szovjetuniónak a hitleri fasiz­mus fölött a második világhábo­rúban aratott történelmi győzel­me, amely számos európai nép számára hozta meg a békét és a szabadságot, az első német munkás-paraszt állam, a Német Demokratikus Köztársaság létre­jöttéhez is megteremtette a felté­teleket. Nagyra értékeljük azokat a sikereket, amelyeket országuk dolgozói a Német Szocialista Egy­ségpart vezetésével a szocializ­mus építésének útján haladva elértek. Az elmúlt 39 év folyamán a Német Demokratikus Köztársa­ság a szocialista közösség szilárd és megbízható láncszemévé vált. Az összes szocialista állammal szorosan együttműködve hozzá­Közlemény a szövetségi kormány üléséről A Munka Törvénykönyvének módosításáról • A levegőszennyezés csökkentéséért • Fontos feladat a nyugati határvidék fejlesztése A chileiek többsége a diktátor ellen szavazott (ČSTK) - Augusto Pinochet chi­lei diktátor vereséget szenvedett azon a szerdai népszavazáson, amelyen a választóknak arra a kér­désre kellett felelniük: akarják-e a diktátort újabb hét évre államfő­nek. Pinochet ellen a szavazók csaknem 54 százaléka adta le vok- sát, mellette 44,34 százalékuk sza­vazott. - Ez még a nem hivatalos végeredmény, de Sergio Fernan­dez belügyminiszter a kormány szerda éjféli rendkívüli ülése után közölte: a hatóságok elismerik Pino­chet vereségét Hasonlóan nyilatko­zott Fernando Matthei, a légierő főparancsnoka, a kormányzó junta tagja. Maga Pinochet egyelőre nem foglalt állást a népszavazás eredményével kapcsolatban. Az ellenzék kitörő örömmel fo­gadta a szavazás kimenetelét. San­tiago utcáit ezrek lepték el, hogy megünnepeljék a diktatúra felett aratott győzelmet. Az ellenzék veze­tő pártjai arra szólították fel a hadse­reget, hogy kezdjen tárgyalásokat a nemzeti megbékélésről, a demok­ratikus változások meggyorsításá­ról. Ugyancsak felhívással fordult a lakossághoz, hogy őrizze meg á nyugalmát, s ne szolgáltasson ürügyet a fegyveres erőknek a meg­torlásokhoz. Az utcai felvonulások résztvevői ellen a rendőrség egyelő­re nem avatkozott be. A 16 tagú chilei kormány a nép­szavazás eredményére való tekin­tettel csütörtökön benyújtotta lemon­dását. Az új kormányt hamarosan kinevezik. (A népszavazással kap­csolatos kommentárunk a 3 ol­dalon.) (ČSTK) - A Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság kormánya tegnap megtárgyalta azt a törvényterveze­tet, amely módosítja és kiegészíti a Munka Törvénykönyvét. A Munka­ügyi és Szociális Minisztérium a tör­vény kidolgozása során felhasználta a munkajogi előírások 1984 és 1987 között készített széles körű politikai és jogi elemzését. A tervezetet az év elején megtárgyalta az összes szö­vetségi, csehországi és szlovákiai központi szervvel, a kerületi nemzeti bizottságokkal, a Szakszervezetek Központi Tanácsával, a Nemzeti Front Központi Bizottságával és az érintett társadalmi szervezetek köz­ponti bizottságaival. Teljes mérték­ben felhasználta a törvénykönyv módosításának elveiről március 22-e és május 21 -e között rendezett nyilvános vita eredményeit. A vita során 28 074 írásos hozzászólást kaptak egyénektől, szakszervezeti szervektől és szervezetektől s más szervezetektől és kollektíváktól. Ezek 140 865 észrevételt tartal­maztak. A kormány egyúttal megtárgyalta és jóváhagyta azokat a javaslatokat, amelyeket a szakszervezetek orszá­gos értekezlete tett a törvényterve­zet módosítására és kiegészítésére a szövetségi kormány törvényhozási (Folytatás a 2 oldalon) járul a szocializmus és a világbé­ke erősítéséhez. A Német Demokratikus Köztár­saság az európai és a nemzetközi biztonság megszilárdítására tett erőfeszítéseivel széles körű elis­merésre és nemzetközi tekintély­re tett szert. Országaink békesze­rető külpolitikája a vegyifegyver- mentes-övezet és az atomfegy­vermentes folyosó létrehozásá­ra tett közös kezdeményezések­(Folytatás a 2. oldalon) Nagykövet fogadása (ČSTK) - Gustáv Husák köztár­sasági elnök tegnap a prágai várban fogadta Ľudovít Pezlárt, hazánk újonnan kinevezett dániai nagykö­vetét hivatalba lépésével kapcso­latban. ENSZ-közgyülés Chňoupek - Mladenov találkozó (ČSTK) - Bohuslav Chňoupek csehszlovák külügyminiszter, aki New Yorkban részt vesz az ENSZ- közgyűlés 43. ülésszakán, csütörtö­kön megbeszélést folytatott bolgár kollégájával, Petr Mladenovval. A találkozón véleménycserét folytat­tak a kétoldalú kapcsolatok to­vábbfejlesztésének lehetőségeiről. A nemzetközi helyzetről szólva ki­emelték, hogy az ENSZ egyre na­gyobb szerepet játszik az égető kér­dések megoldásában. Az ENSZ-közgyűlés általános vi­tájában további országok képviselői szólaltak fel Cereneili Gomboszü- rem mongol külügyminiszter a ked­vező nemzetközi tendenciákat ki­emelve hozzáfűzte, a világban kiala­kult helyzet ennek ellenére sok te­kintetben bonyolult és ellentmon­dásos. A spanyol szenátus elnökének bratislavai látogatása (ČSTK) - Jósé Federico de Carvajal, a Spanyol Királyság Szenátusának elnö­ke, aki a Szövetségi Gyűlés meghívására tartózkodik hazánkban, tegnap egynapos látogatásra Szlovákiába érkezett. A vendéget és kíséretének tagjait elkí­sérte Ján Janik, a Szövetségi Gyűlés alelnöke, a Nemzetek Kamarájának elnö­ke és Jósé Luis Dicent Ballester, a Spa­nyol Királyság csehszlovákiai nagykö­vete. SOK A TEENDŐ A HATÁRBAN A burgonya minősége jobb, mint tavaly • Több üzemben rekordtermésre van kilátás kukoricából • A vetőkre mozgalmas napok várnak (Munkatársunktól) - A szép nyár, a folyamatos és gazdag aratás után nem a legjobban kezdődött az ősz Kelet-Szlovákiában. Szeptember derekán sok volt a csapadék, s en-' nek következtében az akkorra terve­zett mezőgazdasági munkák elhú­zódtak. Az elmúlt két hétben azon­ban már a termésbetakarítás, illetve a talajmunkák és a vetés a várt ütemben folytatódhattak. A mező­gazdasági üzemek igyekežtek is ki­használni a kedvező feltételeket, és jól szervezett munkával sokat bepó­toltak a lemaradásból, de lem min­dent. így jelenleg a sokévi átlaghoz képest négy-hat napot késnek az őszi munkákkal.- Ez a szűk egy hét még nem vészes - jegyezte meg tegnap To­máš Vilinský, a kerületi mezőgaz­dasági igazgatóság főagronómusa hiszen még csak október eleje van, s a hónap közepéig-végéig ja­vulhat a helyzet. Rövidesen végzünk például a silókukorica betakarításá­val. Burgonyából sincs már sok a határban, s jó ütemben folyik a napraforgó begyűjtése is. A kerületben lassan befejezik a burgonya szedését: a legfrissebb jelentések szerint a 18 ezer hektár­nyi területnek már csak a 17 száza­lékán van földben. A Bardejovi és a Stará Lubovňa-i járás ma vagy holnap célba ér, míg Prešov, Spiš­ská Nová Ves és Poprad környékén alighanem csak a jövő héten fejezik be munkájukat a szedők. Burgonyá­ból idén nincs rekordtermés, ám amint azt Ján Rákoštól, a kerületi mezőgazdasági felvásárló és ellátó­vállalat munkatársától megtudtuk, a minőséggel nincs akkora baj, mint tavaly. (Folytatás a 2. oldalon) A bratislavai repülőtéren a spanyol szenátus elnökét és kíséretének tagjait Viliam Šalgovič, a Szlovák Nemzeti Ta­nács elnöke, Ján Gregor, az SZNT alel­nöke és más személyiségek üdvözölték. Röviddel megérkezése után Jósé Fe­derico de Carvajal a Szlovák nemzeti felkelés térre ment, ahol kegyelettel adó­zott a nemzeti felszabadító és az antifa­siszta harc hősei emlékének. A történelmi városközpont rövid meg­tekintése után a spanyol szenátus elnökét a bratislavai várban Viliam šalgovič fo­gadta. Jelen volt Ján Janik, továbbá Ján Gregor, Krocsány Dezső, Anna Rybni- kárová és Kamii Brodziansky, az SZNT alelnökei s Jósé Luis Dicent Ballester Nagykövet. Viliam Šalgovič tájékoztatta a spanyol vendéget a szlovák nemzet történelméről, arról, hogy e nemzet számára a csehek és a szlovákok önálló államának 70 éve történt megalakulása a nemzeti fennma­radást jelentette. Válaszában Jósé Federico de Carvajal köszönetét mondott a szívélyes bratisla­vai fogadtatásért. Kijelentette, hogy a csehszlovák vezetőkkel folytatott meg­beszélései során nézetazonosság alakult ki a világ legfontosabb kérdéseiben. Viliam Šalgovič a spanyol szenátus elnöke tiszteletére diszebédet adott. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom