Új Szó, 1988. október (41. évfolyam, 232-256. szám)
1988-10-17 / 245. szám, hétfő
N em irigylem azokat az olvasókat, akik feltették magukban: ha törik, ha szakad, ök csak értékes- irodalmat olvasnak. Nincsenek könnyű helyzetben. Érzéki csalódások csapdáiba eshetnek, amelyekből csak az időrabló olvasás, közben vagy után találják meg a szabadulás módját. Az egyik, leginkább elkerülhető csapdát a megszaporodó alsórendű krimi, az erőszakot fantasztikummal álcázó sci-fi, a szerelmi lekbertől. Azt senki sem tagadhatja, hogy egy-egy rossz könyv első felének olvasása után nem kezdi sajnálni az eddig olvasásra fordított időt. A világon feltételezetten létező - mondják - ezer fontos, szépirodalmi mű elolvasásához is (ha hetenként egy könyv elolvasásával számolunk, hiszen a Háború és békét hetekig, a Mario és a varázslót egyetlen napig tart elolvasni) majd húsz esztendő kell. S akkor még nem vettem számba az igazán kiváló alkotások zavartalan befogadását segítő, a gondolatrendszer, a világnézet kialakításához szükséges tudományos vagy ismeretterjesztő művek könyvtári anyagát. S hol vannak még a napilapok, a hetilapok és folyóiratok egyre szaporodó publikációi mindarról, ami talán ma közvetlenül is érinti olvasóját. Nem utolsósorban éppen ezekből a sajtótermékekből szerezhet tudomást, kaphat eligazítást az időzavarral küzdő olvasó. Az ott publikált kritikák, recenA szembenézés kötelessége Peter Andruška: Finom emberek Időhiány tűr meg az annak mondott pornográfia, a pletykaszinten megírt „valóságirodalom“ és a történelmet meghamisító szubjektív emlékiratok állítják fel. Ezeket a jegyeket sokszor első pillantásra, a fülszöveg elolvasása után, esetleg rövid ideig tartó belelapozással ki lehet deríteni. Sokkal nehezebb az ilyen olvasó dolga, amikor az önmagukat szépirodalmi műnek feltüntető könyvek tömegével kerül szembe, vagy ha a tudományosság védjegyét hordozó tanulmánykötetek garmadáját lapozza. Nehéz a választás, s a dilemmát fokozza, hogy a műveltség „karbantartását“ szolgáló színház- bajárásra, zenehallgatásra, filmnézésre és tévézésre is időt kell szakítani. Azt pedig csak mellesleg jegyzem meg, hogy az ilyen művelődési igényekkel élő emberben gyorsan megszületik a vágy a testi kultúrájának karbantartására is. E hevenyészett számvetésből is kiderül, milyen sok dolgot kell egyeztetnie az olvasni szerető és akaró embernek. Döntéseit elsősorban a művelődésre fordított idő függvényében az igényessége befolyásolja. Viszont az erre való törekvést negatív jelenségek kísérik. E járulékos dolgok időt rabolnak az emziók, írói interjúk segíthetik leginkább igényeinek megfelelő választását. Í gy aztán a szenvedélyes olvasó versenyben áll az idővel. Csak olvas, olvas, vagy nem olvas... Különös, hogy a minőségi olvasás érdekében íródó jegyzetemben egyre inkább a mennyiség fenyegető réme válik meghatározóvá. Természetes reakciónak tekintem ezt, hiszen a minőséget az írott szónak az a tengernyi mennyisége szüli, amiből ha tetszik, ha nem, választani kell. Ki-ki műveltsége, szellemi igényei, szakmai megfontolásai, autonóm gondolkodása netán manipulált tudata által vezérelve barangol ebben a rengetegben. Megesik, hogy a fától nem látja az erdőt, vagy a hatalmas fák helyén szövedékes, áthatolhatatlan bozót burjánzik. A mohával benőtt nagy tölgyek között könnyűszerrel útra lel az erdőt kicsit is ismerő ember, viszont a bozótban ösvényt kell vágni. Az irodalom tölgyeseiben öröm barangolni, de a napfényt eltakaró giz-gazok megnehezítik a vándorlást. Ezért az időhiány ellenére is tájékozódni kell, hogy az igényes olvasó nem pazarolja fölöslegesen az idejét. DUSZA ISTVÁN Egy detektívtörténet megírásához legalább három feltételnek kell teljesülnie: legyen mit nyomozni, legyen aki nyomozzon, s lehetőleg legyen megoldás is. Ha a könyvben csak egy ilyen „szokványos“ detektívtörté- nettel találkoznánk, akkor nemigen érdemelne bemutatást, hiszen sok ilyen jelenik meg. Az sem valószínű, hogy megkapta volna a Szövetségi Belügyminisztérium és a Csehszlovákiai írók Szövetsége által meghirdetett pályázat első díját. Az író, Peter Andruška többre vállalkozott. Jakub Kalas betegsége miatt nyugdíjazott rendőrtist. Eddigi mozgalmas életét otthoni nyugalom váltja fel. Felesége is elhagyja, magányában csak nehezen találja helyét. Faluja szokványos, mindennapos egyhangúságát egy különös körülmények között bekövetkezett haláleset zavarja meg. A rendőrség hamar lezártnak tekinti az ügyet. S talán ót sem érdekelné különösebben, ha az áldozat felesége nem egykori szerelme lenne. Megismerve az eset körülményeit, néhány részletet nem talál teljesen tisztázottnak. Feltámad benne az egykori rendőrösztön, s nyomozni kezd. önállóan, ahogy az munkája során sohasem jutott eszébe. A faluban csakhamar az érdekek és ellentétek középpontjába kerül. Voltaképpen a krimikből ismert aprólékos munka során fokozatosan tárulnak fel az eset részletei. A bűnökhöz már „hozzászokott“ Kalasnak döbbenten kell felfedeznie, hogy falujában is a közönyös, az érdektelenékor* a megvesztegethető és csak a saját jólétükkel törődő emberek a hangadók. Nekik nem túlságosan érdekük, hogy a bűntény rejtélye megoldást nyerjen. Nem érdekük, mert mint az a cselekmény folyamán kiderül, a megoldás egzisztenciájukat, elért pozícióikat veszélyeztetné. A gyilkosság csak egy ok arra, hogy Andruška szókimondással, meglepő őszinteséggel a társadalmi felszín alá hatoljon. Mindannyiunkat foglalkoztató kérdéseket állít középpontba: a protekcionizmus, az elért pozíciók minden áron való megtartását, az élvhajhászást, a látszatkeltést, stb. Kalas gyakran viaskodik önmagával - lelkiismeretével. Érdemes volt-e eddig úgy élnie, ahogyan élt? Az élet értelmét a munkában kereste, nem a minél magasabb beosztás elérésében, s nem akarta látni, hogy ezt mások bizony másképpen teszik. A regény egyik főszereplőjének hozzá intézett szavai szomorú magánigazságokat fogalmaznak meg: „... Kalas úr ez a realitás. Akár akarja látni, akár nem, akár tudomásul veszi, akár nem, ez van, s azzal, hogy nem kívánja megismerni, semmit sem változtat rajta. Az emberek élni akarnak, vállalkozni, s úgy segítenek magukon, ahogy tudnak. Mit számit, hogy ez társadalomellenes? Vagy hogy ellentétben áll a szocializmussal? Az öntudatból még senki sem élt meg. “ A cselekményes, aktuális problémákat felvető könyvet Ardamica Ferenc fordításában a Madách kiadó jelentette meg. p. j. Uj könyvek Miloslav Stingl A varázslatos Hawaii A neves cseh útirajzíró és etnográfus Óceániáról írott negyedik könyve a Ha- waii-szigetek földrajzát, népeinek történetét, kultúrájának sokszínűségét mutatja be. A világ egyik legszebb szigeteként számon tartott Hawaiit elsősorban egzotikus növényeiről, varázslatos szépségű tájairól és kellemes klímájáról ismerik az emberek. A szerző könyvében megismerteti az olvasót a szigetek természeti szépségeivel, legendáival, történetével, de a mai életével és gazdaságával is. A szigeteken átélt események és élmények leírását átszövi a mát meghatározó múlt, a gazdasági függőség, amellyel az utazó nap nap után találkozik óceániai vándorlása során. A kötetet kiegészítő képanyag a szemnek is ízelítőt ad Hawaii varázslatos szépségéből. A művet Hideghéty Erzsébet fordította. Bereck József Indulatos ébredés Egy életmű értékei Mikoviny Sámuel munkásságáról A természettudományok és a technika területén jelentöset alkotó tudósok, kutatók közül csak keveseket ért az a tisztelet, hogy életüket, munkásságukat könyv alakban foglalják össze. Épp ezért tartozik a hiánypótló művek közé a Hungaria Nova megrajzolója című, Budapesten kiadott (Vízügyi Dokumentációs Szolgáltató Leányvállalat) könyv. Mikoviny Sámuel maradandót alkotott szinte mindenütt, ahol megfordult. A kartográfia, a térképészet területén eredményeivel az országhatáron túl is ismertté tette nevét. Az egykori Nógrád megyében Ábelfal- ván (ma: Abelová) született. Tanulmányairól, amelyek elvégzését jórészt édesapja állhatatosságának köszönhette, csak nagyon kevés megbízható adat maradt fenn Valószínű azonban az, hogy középiskoláit az akkori Besztercebányán (Banská Bystrica) végezte, s innen került Németországba, ahol egyetemi tanulmányait folytatta. Ezek befejezése, valamint egy európai tanulmányút megtétele után 1725-ben azért tér haza, hogy szeretett hazáját a „cara patriá“-t, a „dulcis Pannóniát" szolgálja. Pártfogójának. Bél Mátyásnak a segítségével, akihez szoros barátsága is fűzte, fővárosunkban telepedett le. Fáradhatatlan erővel dolgozott. Folyókat szabályozott, utakat, hidakat, várakat javított. Bél Mátyás legnagyobb vállalkozásához, a vármegyék területiföldrajzi szempontok szerinti feldolgozásához térképeket készített. Ó volt az asztronómiai helymeghatározás hazai úttörője, az aki „... elsőnek határozott meg hazánkban térképészeti célokra meridiánt. Ez volt a hires Pozsonyi meridián". Sajnos, a halál korán utolérte. A Vág folyó szabályozásának előkészítésénél megbetegedett - valószínűleg tüdőgyulladást kapott, s rövid idő után 1750 március 23-án meghalt. E könyv egy-egy fejezetet szentel életének és munkássága jelentőségének Legértékesebb részét Mikoviny a térképészetről készült elméleti írásainak közreadása alkotja: Epištole (M S. levele Bél Mátyáshoz, latinul és magyar fordításban): Minitio I (Irányelvek a térképkészítéshez I): Monitum //(Irányelvek a térkép- készítéshez II); Előterjesztés Ez utóbbi munkájában azon törekvéseit erősíti meg, s teszi közzé, amely szerint az egész országot szeretné topográfiai pontossággal felmérni és leírni. Értékesek a kötet térképmellékletei (Pozsony vármegye térképe és Pozsony látképe), amelyek elsősorban a Bratislava és környéke történelme iránt érdeklődőknek okoz örömet. Mindkettő 1735-ben készült. A zárófejezetben Mikoviny munkájával kapcsolatos jelentéseit és leveleit olvashatjuk. A könyvet jegyzetek, valamint angol, német és szlovák nyelvű összefoglaló zárja le. Ez utóbbiban elég sok a helyesírási és stilisztikai hiba, amit nagyobb figyelemmel el lehetett volna kerülni. PUNTIGÁN JÓZSEF Ismert prózaírónk novelláskötete (Vihar előtt) és regénye (öregem, az utolsó) után publicisztikai írásaiból válogatott. A mindennapi szerkesztői munkára, emlékezésre és elmélkedésre itélt, illúziókkal és erős, már-már szorító kötődésekkel terhelt vidéki újságírói életmód és gondolkodás apró mozzanatairól tudósít a szerző. Erőteljesen érez rá a téma szociológiai érdekességére, s mintegy a saját sorsán, élményein, tapasztalatain keresztül láttatja ennek a nemzetiségi értelmiséLeonardo da Vinci igazi reneszánsz egyéniségét, szerteágazó érdeklődését, amely a pik- túrától a golyószóróig, a csodajárművektól az anatómiáig felölelt annyi diszciplínát, még a repülés-kutatást is - egy immár legendák ködébe burkolózó könyv-kísértet: a Codex Atlanticus őrzi. Ez a minden kódextől különböző mégis- kódex vázlatainak, feljegyzéseinek bizarr és gazdag gyűjteménye. Három középkorra és négy scifi- világra való elfér a mellényzsebében Halála után az utolsó kedvenc és tanítvány, Melzi vitte el Milánóba, ahol egy hegyikristály ládikóban hever, mint afféle tudományos hófe- hérke és fantázia-csipkerózsika. A mesebeli hercegek közt, akik ébresztgetés helyett megszöktetni: elemelni próbálták, ott a nagy Napóleon is, de az öt követő héttörpék már 1815-ben vissza vitték a helyére. A felirat rajta ez:, .Gépek' és más titkos tudományok, ahogyan Leonardo da Vinci megrajzolta: összegyűjtötte Pompeo Leóm".' Ez a Pompeo Leoni, akinek lényegében se össze nem kellett gyűjteni semmit, se a mesterrel nem találkozhatott, mégis kulcsfigura a rejtelmes hagyaték sorsában: ő az első ,,kiadó". Leonardo ugyanis művészi alkotómunkája mellett folyton spekulált valamit, szünet nélkül morfondírozott és rendszeresen jegyzett; füzetek tömkelegét töltötte meg rajzok, ötletek ezreivel, hogy végül állítólag már maga se tudott eligazodni ebben a tömkelegben. A munkamódszere maga is jellemző: néhol az érthetetlenségig tömör, vagy titkos, vagy tükör-írású rögzítés az a néhány odavetett szó, máshol egész lefutó gondolatmenetek, kifejtve. Sokat olvas, de szemelvényekből, részletekből szerzi tudományát, inkább az indító ihletet, úgyis minden benne van - és azon a csodán túl, hogy az emberi géniusz mennyire mindig mindenre kész volt s van, mintha nem is akarna ,,bizonyítani" többet. Megállapítást nyert, hogy teljes müvét bizonyosan egyetlen klasszikusnak se tanulmányozta át, mint ahogy ő maga se ,, írt" még soha egyetlen könyvet sem. Mindent a Pompeo Leonik ,,állítottak össze“ halála után, a részletekből, melyek gigászi arányokat sejtettek ugyan, de csak részként léteztek. Napjainkban ha tartanak ott, hogy a mintegy 7000 oldalnyi anyagot,,rendezni" próbálják. Ez persze annál nehezebb, mert a jelen s a múlt között a közbejött utókorok majd mindegyike belepiszkált már, ki-ki a maga szellemi szintje alapján. Az említett Pompeo Leoni például mintegy száz esztendővel a Mester halála után dolgozott, maga Michelangelo tanítványa volt, és hát összevagdosta és felragasztotta, hátlapokon meg jelezve a megfelelő részeket. Így született meg kiadásában a Codex Atlanticus első hatalmas méretű atlasza. A részek közül egyébként a madarak repüléséről szóló kézirat mindössze tenyérnyi füzet, melyet Leonardo az övébe dugva viselt, s jártában-keltében elő-elővette. Az emberi elme e titokzatos dokumentuma és kétségtelen kincse könyvnek könyv tehát, ám egyelőre ama dolgok közé sorolható, melyek bizonyítják, miszerint ,,már az ógörögök"... s még a XX. századiak se tudtak kezdeni valamit mindennel■ LÁSZLÓFFY ALADÁR gi „rétegnek" mindennapi problémáit, küzdelmeit. Gál Sándor Egyetlen idő gál sándor ^ egyetlen idő ismeretlen madár a Iát hat ái- esti tüzeinél alacsonyan mint nehéz felhő ] ismeretlen madúrevez } szárnya alatt j lerogv až alkonyat madűeh Gál Sándor (1937) nemzetiségi irodalmunk egyik meghatározó, sokoldalú egyénisége. Új kötete fontos állomás költői világképe kiteljesedésében és elmélyülésében. Az emberi lét értelmét, az élet és a halál kérdéseit kutató meditatív lírájának szervező ereje a történelem nehéz sorsfordulóit megélt nép hűsége a tájhoz, a közösséghez, az anyanyelvhez. A költőnek a teljesebb, intenzívebb és értelmesebb életért, a történelem rejtélyének feloldásáért vívott makacs küzdelme leginkább ott jár sikerrel, ahol az egymásra rakodó idő- és jelentésrétegek tárgyiasí- tott képi világai fölerösítik egymást, megszüntetve megőrzik, „egyetlen idő"-be sűrítik a múltat és a jelent, a reményt és a reménytelenséget, az életet és a halált Világkönyvtár • Ugrásszerűen megnőtt a moszkvai Druzsba Národov cimű folyóirat példányszáma. Egy év leforgása alatt az előfizetők száma hatszázötvenezerrel nőtt. A lap, amely jövőre ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját, „Mit nyújtunk előfizetőinknek?" címen izgalmas szerkesztőségi beszélgetést közöl, melyben nemcsak a siker okairól (Ribakov Az Arbat gyermekei cimű művének közlése), hanem a tervekről is szó esik. A közeljövőben tervezik egyebek között Andrej Bitov, Grigorij Baklanov, Vaszil Bikov, Danyiil Granyin, Anatolij Ribakov és Otar Csila- dze új műveinek közlését Az Irodalmi örökség rovat Zinaida Paszternak, Lili Brik és Gerogij Ivanov emlékezéseinek közzétételét ígéri. • Bledben kongresszust rendeztek májusban Észak-Amerika 1945-1985 közötti irodalmáról, illetve kulturális fejlődéséről. Igen sok előadás foglalkozott az Amerikai Egyesült Államok és Kanada irodalmában jelentkező szociális és társadalmi kérdésekkel, a másik fő téma az európai örökség problémája a két ország irodalmában A kongresszust rendező ljubljanai Edvard Kardelj Egyetem az előadások szövegét kötetben is megjelentette, „Cross-Cultural Studies" címen.
