Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)

1987-08-07 / 31. szám

Napjaink labdarúgása is érde­kes, izgalmas - a maga módján (Archívumi felvétel) L assan mindenütt beindul a futballgépezet. Nálunk is megkezdődik a pontvadászat, foly­tatódnak az Európa-bajnoki selejte­zők, a klubcsapatok alig várják a nemzetközi kupatornák rajtját. A szurkoló is türelmetlen. Bár a holt­idényben megállás nélkül ,,futballo­zott" - elméletben. A derülátók de­rűlátók maradtak, a pesszimisták továbbra is temetik a labdarúgást, szerintük csak idő kérdése, mikor hal meg. Csakugyan, mi is a helyzet a futball jövőjét illetően? A teljesség igénye nélkül próbáljuk meg ütköz­tetni a véleményeket. Egy régebben felfedezett dolog­gal kezdjük; megfigyelték-e, hogy a futurológusok, a jövőkutatók el­képzeléseiből, de még az oly nép­szerű tudományos fantasztikus re­gényekből is hiányzik a labdarúgás? Mintha a futball sajátosan huszadik századi jelenség lenne.. Hogy négy-ötszáz esztendő múltán mi folyik a labda megszerzéséért. Ugyancsak érdekes a sok nagy vág­ta, az ütközéseknek, becsúszó sze­reléseknek (de sokszor megy lábra) sorozata, a taktikai csata a stratégi­ailag fontos területek birtoklásáért. És hát vannak ám most is zsenik (igaz, kevesebben mint a múltban), csak - új típusú játéknak megfelelő zsenik! Azok, akik bátran betörnek Kézilabdában az átlövések ereje szolgálta ugyanezt a feladatot, és az úgynevezett kanyarított dobással az addig veszélytelen szélek is gólszer­ző területekké váltak. Az eredmény: nem ritka kosárlabdában a 140-nél, kézilabdában pedig a 40-nél több pont, illetve gól... MEGHAL lesz, arról felesleges vitatkozni. Túl távoli idő. Van azonban a kérdésnek egy olyan oldala is, amely minden­képpen elgondolkodtató és riasztja a futballrajongókat. Arról van szó, hogy igen sokan, szakemberek, újságírók, szurkolók már a közeljövőre teszik azt az idő­pontot, amikor a legnépszerűbb sportág - érdeklődés hiányában- kikopik a testkultúra egységes rendszeréből. Úgy tartják a csügge- dök; két-három évtized múltán a foci legfeljebb az idősebb emberek em­lékezetében idézi majd a lelátók fe­szült izgalmát, a mindennapi be­szédtémát. Álláspontjukat adatokkal támaszt­ják alá. Világszerte csökken a néző­szám (Olaszország és Spanyolor­szág kivételével csakugyan így van), s ez még a legnagyobb nyugat­európai profiklubokat is érzékenyen érinti. S noha megpróbálnak min­dent (minimálisra igyekeznek csök­kenteni a helyszíni televíziós közve­títéseket, mesés összegekért iga­zolnak olykor mesterségesen „túlli­hegett“ sztárokat, maximális ké­nyelmet teremtenek a ma még hieccsre járóknak, sztorik halmazá­val árasztják el az újságokat), úgy tűnik, minden hiába. A lelátók fokozatos kiürülése megállíthatatlan. „No de lehet-e mindezen csodálkozni?!“ - mondo­gatják a borúlátók." Hol a régi lát­vány, hová tűnt a nagyszerű cselso­rozatok, a parádés gólok világa?! (Madjer gólja a BEK-döntóben mi­csoda oázis volt a sivatagban- a szerk. megj.) Szellemes, szemet gyönyörködtető játék helyett húsda­ráló, védekezés körömszakadtáig, szürke és unalmas malmozás! A labdazsonglőröket félresöpörték az izomkolosszus, morcos mester­emberek. Tessék mondani, kit ér­dekelhet ez?“ Hogy kit érdekelhet? Ezen lehet vitatkozni. Elsősorban tényeket fel­sorakoztatva. A jelentős tétmérkő­zéseken manapság is semmihez sem hasonlítható, csodás hangulat honol a lelátókon. Úgy tűnik, kezdik megszokni az új típusú játék sajátos zamatét. (Változik a világ, változnak az emberek és az ízlések). Kezde­nek megbarátkozni az új ízekkel. Mert ki tagadhatná, hogy igen látvá­nyos dolog, ha a pálya minden négyzetméterén parázs küzdelem a védőfalba, akik távoli bombákkal, nagyszerű fejesekkel, váratlan meg­oldásokkal vetetik észre magukat. Egy kérdésen azonban vitatkozni sem lehet. A hallatlanul megszerve­zett védekezés miatt, a felkészült védők jóvoltából (nem kevesen sza­bálytalanságokkal pótolják hiányzó képességeiket) csökkent a gólok száma. Ez vitathatatlan. így ha elfo­gadjuk, hogy a labdarúgás sava- borsa a gól, s az embereket jobban gyönyörködteti a támadás, a gólve­szélyes helyzetek sorozata, akkor valóban igazat kell adnunk a borúlá­tóknak. Ha ez a folyamat feltartóz- hatatlannak bizonyul, ha ezek után a védekező futball még inkább teret hódít, idő múltával valóban számolni kell azzal, hogy elveszíti népszerű­ségét a labdarúgás. De vajon elkerülhetetlen-e ez az út? Nem valószínű! Sót, majdnem bizonyos, hogy már a közeljövőben alapos változás tanúja lehet a világ. Emlékezzünk csak: valamennyi csa­patjáték fejlődése úgy alakult, hogy hol a támadás, hol a védekezés került előtérbe. Pontosan úgy, mint évszázadok hosszú során a hadve­zetésben. A hadmérnökök mindig erősebb páncélzatot próbáltak ter­vezni, mint amilyen támadófegyver­rel át lehet ütni ezt az anyagot. És fordítva is így igaz. Csakis ekként juthattunk el a mai, nukleáris fegyve­rekig - sajnos... Mi azonban maradjunk békésebb vizeken. Bizonyára sokan emlékez­nek még azokra az időkre, amikor például kosárlabdában 24:18-ra, ké­zilabdában 5:4-re is lehetett nyerni. Akkor is megkongatták a vészharan­got, mondván: „Lehetetlen a to­vábblépés, elképzelhetetlen áttörni a szilárd védőfalat!“ No de mi történt ezután? A szakemberek munkához láttak, s megtalálták a módját, mi­ként lehet jóval hatékonyabb a tá­madójáték. Kosárlabdában a tempó­dobás kényszerítette előrébb a vé­dőket, s az így megnövekedett rése­ken már számtalan szellemes variá­ciókra nyílt lehetőség. Vagy gondol­junk a három pontot érő dobá­sokra ... A labdarúgás szakaszos fejlődé­sében most vitathatatlanul a véde­kezésé a főszerep. Szükségképpen azonban hamarosan változnia kell az ábrának. Sokan ígérik, hogy már az 1990-es olaszországi világbaj­nokságon előrukkol valamelyik gár­da egy, eddig senki által nem ta­pasztalt támadófegyverrel, s mint az ilyenkor lenni szokott: a többiek pil­lanatok alatt átveszik az új módit. Ki tudja, talán a 90-es évektől ismét nem lesz ritkaság a nagy gólkülönb­ségű eredmények sorozata a futball­ban. Persze, ez csak hipotézis. Hogy mi is lesz ez a csodafegy­ver, egyelőre még a jövő titka. Né­hány ötlet azonban már most szinte kínálja magát. Ilyen például a szélek sokkal tudatosabb kihasználása, az, hogy a csapat minden tagja képes legyen a mainál sokkal pontosabban középre játszani a labdát. Aztán a lövések! A ma nagyon felkészült védője a csatár szeme villanásából érzi, mikor kell közbelépnie, nem riadva vissza a durvaságtól sem. Ha azonban a támadó - teljesen újsze­rűén - a legváratlanabb testhelyze­tekből, mindenféle nekikészülódés nélkül képes erősen és pontosan megcélozni a kaput, nyert ügye van. Es az átlövések? Ha az együtte­sekben több olyan labdarúgó lenne, aki 25-30 méterről is „életveszélye­sen“ ló, akkor a védők kénytelenek lennének kitámadni rájuk, s így hal­latlanul megnőne a betörésekre, a szellemes kényszerítőpasszos megoldásokra alkalmas terület. Végül a lélektani tényezők. Hány­szor fordul elő, hogy még a mai „betonvédekezésben“ is jó helyzet­be kerül a csatár, mégis elügyetlen- kedi a nagy lehetőséget. A pszicho­lógusok, illetve a jól felkészült edzők feladata az olyan labdarúgók kivá­lasztása és felkészítése, akik a leg- kiélezettebb szituációkban is képe­sek higgadtan, nagy koncentráció­képességgel a legcélravezetőbben cselekedni a kapu előtt. Ha ugyanis a helyzetek közül csak ötven százalékot értékesítené­nek az elöl lévők (akaratlanul is a DAC-futballisták jutnak eszünkbe), vagy előre kerülők, már most tete­mesen megnőne a gólok száma! Ezek a legkézenfekvőbb elképze­lések. Az élet, a gyakorlat sokkal színesebb a legélénkebb fantáziánál is. Félelemre tehát nincs ok (?), előtérbe kerül ismét (talán nem is olyan sokára?) a gólokban gazda­gabb, látványosabb találkozók vilá­ga. És erre nekünk is fel kell készül­nünk. Ha ugyanis csupán ölhetett kézzel várakozunk, újra csak az él­mezőny utáni kullogás maradhat az osztályrészünk. Az oldalt írta: TOMI VINCE T egnapi önmagunkat felülmúlni Olimpia, fantasztikus világrekordok, látványos küzdelmek. Minden­napi témánk a sport. Lehet róla meditálni. Mondjuk az értelméről. Arról, hová fejlődött és egyáltalán milyen irányba. Az ókori görögök nem mérték az olimpikonok eredményeit. A napórán nem lehetett megállapítani, hogy hány óra és perc alatt futották a maratonit, de közömbösek voltak az iránt is, hogy ki mennyit dobott diszkosszal, gerellyel, mennyit ugrott távolba. Csak az érde­kelte őket, ki érte el a legjobb teljesítményt, ki győzött, kit lehet babérkoszorúval jutalmazni. Egyszóval, csupán a teljesítményt, a győzelmet ismerték, nem jutottak el a számszerű eredmények fogalmához. A modern sportban viszont az eredmény az alfája és ómegája a versenyzésnek. Mert nemcsak az érdekel bennünket, hogy ki győzött, hanem az is, milyen eredménnyel. Napjaink sportja alapjában véve minden teljesítményt számokban is képes kifejezni és átszámítani azt matematikai értékekre Mivel minden teljesítmény számokban is kifejezhető, egy rúdugró például anélkül is „versenyezhet“ több ezer kilométerre levő kollégá­jával, hogy valaha is találkoztak volna egymással. Az átugrott magasság ugyanis világosan tanúsítja, ki a jobb. A tejesítményeknek számokra való „lefordítása“ következtében a sportoló önmagával, tegnapi eredményeivel is versenyezhet. Olyan áttekintést nyerhet saját fejlődéséről, mint életének semmilyen más területéről. És a modern sportok eme jellegzetes jegyei mozgatják a fejlődést. Ennek következtében, illetve éppen ezért tett meg nagyobb utat a modern olimpizmus kilencven év alatt, mint antik elődje tizenkét századon keresztül. Főleg az utóbbi esztendőkben gyorsult nagyot a fejlődés. Mert a sportba egyre jobban „belekontárkodik" a tudo­mány, melynek segítségével megállapították: az ember még távolról sem merítette ki minden fizikai és pszichikai erőtartalékét, annak ellenére sem, hogy egyes sportágakban úgy tűnik: nincs tovább. A tudománynak köszönve intenzívebbek, hatékonyabbak lettek az edzések, az élsportolók teljesítménye tudományosan irányított folya­matnak az eredménye, s az edző több szakmában is járatos tudóssá válik. Ez a folyamat a szocialista országokban a legintenzívebb. A mün­cheni olimpia résztvevőinek csak tíz százalékát tették ki a szocialista tábor sportolói, mégis az érmek 47,5 százalékát szerezték meg. 1976-ban Montrealban ez a szám még nagyobb volt. Persze a sport továbbra is játék. Kómoly játék. Vagy legalább is annak kellene lennie. Tehát a véletlenek játéka is. Az olimpiai sikereket nem lehet úgy tervezni, mint mondjuk a termelést. Most egy alapvető kérdéshez érkeztünk. Van-e mindennek értelme? Van-e értelme az élsportnak, a rekordoknak? Van-e racionális célja az örökké jobb és jobb teljesítményre törekvésnek? Es egyáltalán, hasznára vagy kárára van-e mindez az embernek? Érdekes kérdések... A marokkói Said Aouita az elmúlt hetekben két számban is (2000 és 5000 m) új világrekordot állított fel (A ŐSTK felvétele) Az élőlények közül vitathatatlanul az ember a legkíváncsibb teremtés. Semmi se hagyja nyugton, minden okozatnak szenvedélye­sen keresi az okát. Az ember - érdeklődésének köszönve - tudomá­nyos törvényszerűségeket fedezett fel, melyek nemcsak a világ fejlődését érintik, hanem önmagát is. Kíváncsisága és érdeklődése arra determinálja, hogy olyan területeken is képezze magát, ahol még hiányosak az ismeretei, de ahol újabb és újabb dolgokat fedezhet fel. Ha az ember lemondana kolumbuszi küldetéséről, megtagadná önmagát. Megszűnne ember lenni, vissza kellene térnie az állatvi­lágba. Mert az állatok élnek úgy, hogy képtelenek tökéletesíteni magukat. Á szocializmus az emberért van, fejlődéséért, sokoldalúságáért. Ezért talál nálunk támogatásra az életnek minden olyan területén végzett cselekvés, mely elősegíti az ember személyiségének fejlődé­sét és gazdagodását, hogy olyan dolgokat tegyen magáévá, melyek­ről elődei még csak álmodni sem mertek. A sportteljesítmények tehát elválaszthatatlanul összefüggnek a modern technikával, mely képes az ember megméretésére, teljesítményének számokkal való kifejezé­sére. Mindez összhangban van az emberi természettel, az ember vágyával, érdeklődésével és örök kíváncsiságával: új dolgokat felfe­dezni, tökéletesíteni önmagát, gyarapítani tudását és erejét. Mivel a szocializmus az emberért van, nincs mit csodálkozni azon, hogy éppen a szocializmusban érik el a sportteljesítmények a soha nem látott világszínvonalat, éppen a szocialista országok versenyzői szerzik a legtöbb elsőséget a világversenyeken. Nem mindenkinek adatik meg feljutni az olimpiai csúcsokra,. Ez tulajdonképpen csak kivételes tehetségeknek és kiegyensúlyozott, erős erkölcsi-akarati tulajdonságokkal rendelkező személyiségeknek sikerülhet. S ez a kritérium a jövőben még hatványozottabb érvényű lesz. Éppen ezért az olimpiai versengés, az erre való felkészülés azoknak az utaknak az egyike, melyen az ember halad, hogy megvalósítsa örök és természetes vágyát: erősebbnek, okosabbnak, ügyesebbnek, tökéletesebbnek lenni apáinál, nagyapáinál, tegnapi önmagánál. És ez nem csodálatos? Nem emberi? VASÁRNAPI KIADÁS Index 48097 Kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Főszerkesztő: Kiss József, helyettes főszerkesztő Szarka István és Csetó János. Szerkesztőség: 815 81 Bratislava. Gorkého 10.. telefon: 309, 331-252, 332-301. Főszerkesztő: 532-20. Szerkesztőségi titkárság 550-18. Sportrovat: 505-29. Gazdasági ügyek: 506-39. Távíró: 092308. Adminisztráció: Pravda Kiadóvállalat, 815 80 Bratislava. Volgogradská 8. Fényszedéssel készül a Pravda, az S2LKP Nyomdaipari Vállalatának 02-es üzemében (815 80 Bratislava, Martanoviőova 21). Hirdetési iroda magánszemélyeknek 815 80 Bratislava. Jiráskova 5.. telefon: 335-090, 335-091. Hirdetési iroda közületeknek: 815-80 Bratislava, Vajanského nábreiie 15., II. emelet, telefon 551-83. 544-51. Előfizetési díj havonta - a vasárnapi kiadással együtt - 14,70 korona. A vasárnapi kiadás előfizetési dija negyedévenként 13 - korona. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat, előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS, Ustredná expedícia a dovoz tlaőe, 813 81 Bratislava. GottwakJovo námestie 6.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom