Új Szó, 1986. október (39. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-13 / 241. szám, hétfő

ÚJ szú 5 1986. X. 13. MIHOLICS KATALIN SZLOVÁKIA ÚJ NŐI SAKKBAJNOKA „Minden lépést meg kell fontolni“ Egy hónapja Miholics Katalin személyében Szlovákiának új nói sakkbajnoka van. A Meopta Vojnice 16 esztendős versenyzője a Komá­romi (Komárno) Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium harmadikos tanu­lója. Többször nyert kerületi bajnokságot, tavaly pedig első lett az ifjúságiak szlovákiai seregszemléjén, majd ebben az évben szeptember elején a felnőttek között is bizonyította kivételes tehetségét, és egyik napról a másikra berobbant a legjobbak közé. Tizenkét éve sakkozik, a közelmúltban kapta meg a mesterjelölti minősítést. Több mint három éve tagja az országos ifjúsági válogatottnak.-Még négyéves sem voltam, amikor édesapám megtanított sakkozni, s az elsó győztes parti után alig tudtam felkelni az asztal­tól, otthagyni a sakkfigurákat, any- nyira megtetszett, magával raga­dott ez a játék - kezdi a beszélge­tést Miholics Katalin. - Hatéves koromban indultam az elsó komo­lyabb tornán. Prágában megnyer­tem a fiatal tehetségek ,,Arany­dió“ elnevezésű versenyét. Katinak még kétszer sikerült megismételnie ezt a győzelmet, ekkor már a szakemberek is felfi­gyeltek rá. Mivel Bátorkeszinek (Vojnice) volt sakkcsapata, amely a kerületi bajnokságban szerepelt, így az együttes legfiatalabb tagja­ként ő is részt vett a bajnoki csatá­rozásokon. Mivel kéthetente ren­deztek fordulókat, emiatt ritkán rajtolhatott egyéni tornákon. A csapatversenyeken pedig köz­tudott, hogy nehéz kiemelkedni. No, meg a felnőttek mezőnye ke­rületi szinten sem volt lebecsü­lendő.-Hat év viszonylagos csönd után tizennégy évesen harcoltam ki először a szlovákiai bajnoksá­gon való részvételt. Vrútkyban a kezdők és az esélytelenek kö­zött emlegettek, én sem remény­kedtem jó helyezésben, de a kez­deti megingást követően megnyu­godtam és meglepetésre sikerült kiharcolnom a bronzérmet. Ez azt jelentette: indulhattam a Havírov- ban megrendezett országos ifjú­sági bajnokságon, ahol hatodik lettem - emlékezik vissza kezdeti sikereire Miholics Katalin. Ekkor még nem tudta, milyen értéke van ennek a helyezésnek. Csak később döbbent rá, amikor nagy örömére meghívást kapott az ifjúsági válogatottba. 1985-ben folytatódott a sikersorozat: a kerü­leti és a szlovákiai ifjúsági bajnok­ságon egyaránt aranyérmet szer­zett; az ob-n pedig egy hellyel előbbre lépett, az ötödikre.- Számomra jól kezdődött ez az év: megnyertem a kerületi bajnok­ságot. Majd kissé megtorpantam, az ifjúságiak szlovákiai viadalán nem várt vereséget szenvedtem a hetedik helyezettől, és elúszott az aranyérem. Olomoucban az or­szágos bajnokságon sem voltam formában, csak hetedik lettem. Éppen ezért félve ültem asztalhoz a szeptemberben Bratislavában sorra került Szlovákia bajnoksá­gán. Mindig az járt az eszemben: nehogy utolsó legyek. A nyáron jól sikerült felkészülnöm, ennek kö­szönhetem, hogy tizenhárom játszmából nyolcat megnyertem és 10,5 ponttal váratlanul az első helyen végeztem - mondja Szlo­vákia újdonsült női sakkbajnoka. Kati hetente kétszer két órát edz egyesületében, ezen kívül részt vesz a csapatbajnokság mérkőzésein, szabadidejének nagy részét a játszmaelemzések teszik ki. Az iskolában is a legjob­bak közé tartozik: tavaly az évvégi bizonyítványában egy kettes sem volt. Kedvenc tantárgya a tör­ténelem és a magyar, a dologban csak az az érdekes, hogy mate­matika-fizika szakos osztályba jár. Szereti a sportot, a sakkon kívül főleg a labdarúgást és a kosárlab­dát. Rendszeresen látogatja az is­kola kosárlabdacsapatának az edzéseit. Vasárnaponként, ha ott­hon van, mindig kimegy szurkolni a bátorkeszi focistáknak.- A közeljövőben szeretnék fel­nőtt válogatott lenni, ehhez azon­ban az kell, hogy az országos bajnokságon érmes helyen végez­zek. Tudom, ez nem könnyű do­log, de nem is elérhetetlen. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, sokkal na­gyobb szorgalomra és kitartásra van szükség. Eddig a biztonságra alapoztam, félénken játszottam. Arra vártam: tévedjen az ellenfe­lem. A sakkban is, hasonlóan a fo­cihoz, a támadó felfogású játék­nak van jövője. Kaszparov és Zá- honová a példaképem: ők mindig valami újjal, érdekessel rukkolnak elő, játékuk erőteljes, élményszá- ba megy. Ezt a stílust szeretném átvenni, ebben az esetben azon­ban minden lépést még jobban meg kell fontoni. Hiszen aki mer, az nyer - állapította meg a beszél­getés végén a fiatal mesterjelölt. Igen, ez valamennyi sportágra érvényes, a sakkra pedig különös­képpen. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ A megnyugvásomért futok! Gergely Bálint legszorgalma­sabb és leggyakrabban versenyző hazai amatőr futóink közé tartozik. Szencen (Senec) él, az Elektrovod helyi üzemrészlegének negyven­egy éves művezetője. Maga sem hitte, hogy miután befejezi labda­rúgó-pályafutását, elkezd kocogni, sőt rajthoz is áll majd a maratonin! „ Harminchárom éves koromig a futballpályákon futkároztam, az­tán, öregnek minősítve magam, abbahagytam a játékot. Két éven át visszavonultan, sport nélkül él­tem, de nem kiegyensúlyozottan, nagyon hiányzott a mozgás, öt évvel ezelőtt, 1981 telén elhatá­roztam, kocogni kezdek. Semmit sem tudtam a futásról; egy délu­tán, a munkából hazajövet melegí­tőbe bújtam és elindultam a tavak körüli ösvényeken. Ezer métert sem tudtam „teljesíteni", de nem adtam fel. Kétszer edzettem: hétközben és hétvégén. Egy jó negyedévbe telt, amíg összeszedtem magam, de tavaszra már sikerült megállás nélkül végigfutnom hét kilométert. Eleinte az időt sem mértem, úgy választottam iramot, ahogy éppen jólesett. Fokozatosan lendültem bele, kezdtem megszeretni a délu­táni-esti loholásokat. Akkoriban nagy reklámot csaptak a Futa- pestnek, elhatároztam hát, kipró­bálom, hogy ízlik a versenyzés. Budapesten nem ismer senki - nem baj, ha ott esetleg szégyent vallók - gondoltam. A Futapest olyan kitűnő hangulatba ringatott, hogy észre sem vettem, már le is futottam a gyönyörű sugárutakon a tizenegy kilométert. A negyven- négyperces, váratlanul jó időnek azonban kellemetlen utóhatása volt: két hétig szinte járni sem tudtam, úgy elfáradtam, a lábam feltörte a cipó. Ekkor már sejtet­tem; a versenyekre fel kell készül­ni, a verseny nem edzés! Áttértem a heti három gyakorlásra, elkezd­tem időre futni, beszereztem az első szakkönyvet. 1982-ben mű­vezető lettem, s ez az új beosztás jóval több izgalommal járt. Tulaj­donképpen akkor éreztem igazán, milyen remek dolog, hogy róhatom a kilométereket. A munka után kifutottam a terepemre, s elfelej­tettem minden gondomat. Azóta is a megnyugvást jelenti számomra a futás. Jelentős állomása volt kocogá­somnak a Szencen megalakított futócsoport - négyen-öten tarto­zunk kötelékébe. Lassan-lassan elkezdtem járni a versenyekre. Az egyik után, Trnavában, megismer­kedtem a ma már hatvanhat esz­tendős Jaroslav Štruppal. Ö nyer­te huszonöt évvel ezelőtt a kassai (Košice) maratoni futóversenyt, 1951 -ben, vagyis abban az évben, melyben a Békemaraton elneve­zést kapta. Őtruppal szombaton este találkoztam a trnavai maratón után. Ó - miután ezen a verse­Gergely Bálint (balról) a kassai (Košice) Békemaraton egyik résztvevőjével (A szerző felvétele) nyen részt vett, vonatra ült, hogy másnap a híres Stromovkában, Prágában is rajthoz tudjon állni egy másik maratonin! Ámulva hall­gattam őt, nem akartam hinni neki, de meggyőzött, s közölte; az ilyes­mi is lehetséges, ha az ember alaposan felkészült. Ez volt az a pillanat életemben, amikor el­döntöttem; én is megpróbálom a negyvenkét kilométernél még 195 méterrel hosszabb táv meg­hódítását. Gyarapodtak a tapasztalataim, a szakkönyveim, sok hasznos ta­nácsot kaptam a régebben futók­tól. Megtanultam, hogy egy-egy maratoni végigfutása csakis úgy lehetséges, ha egész évben ké­szülök rá. Szakszerűen edzettem, most már négyszer, sőt ötször is egy héten, növeltem a szakaszok hosszát - ma már legalább 150 kilométert teljesítek havonta. A fu­tás életem részévé, alkotóelemé­vé vált. Egy új világ tárulkozott ki előttem: addig fogalmam sem volt róla, hány kisebb-nagyobb ver­senyt rendeznek ország- sót Eu- rópa-szerte az amatőr m&m- atléták! Vannak viada­lok, melyeken rendsze- . resen rajthoz állok, na­gyon megkedveltem őket. Ilyen a Devín-Bra- tislava verseny, a diós­patonyi (Orechová Po­tôň), dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) futá­sok, a Komárno-Komá- rom távfutás. És persze a Békemaraton! Kassán diákoskod- tam, már akkor elbűvölt a rendezvény, s most én magam is részese lehetek! Az idén is ott voltam, három óra ti­zennyolc perc alatt ér­tem a célba. A huszon­ötödik kilométeren it­tam egy kis ásványvi­zet, és valószínűleg ez volt a hiba, megfájdult a gyomrom, ennek tu­dom be, hogy fél perc­cel elmaradtam a leg­jobb időmtől, pedig jó erőben voltam, hiszen már másnap lefutottam tíz kilométert. A saját iramom visz el a célig, nem szívesen bújok meg a cso­portokban, csakis így élvezem a versenyt. A Békemaraton min­denki számára élmény, mivel a kassai közönség ért a futáshoz. Élőfalat alkotva szinte beröpíti a fáradókat a stadionba; nevükön szólítja az atlétákat, klubjukat, vá­rosukat kiáltozza, ütemes tapssa! biztat, örülök, hogy az idén Szene is gazdagodott egy versennyel. A tó körül futottunk, s futunk ezen­túl minden esztendő szeptembe­rében. Aki teheti, jöjjön el már jövőre!“ BATTA GYÖRGY Válaszút előtt a NOB A profiknak nincs helyük az olimpián Tegnap Lausanne-ban megkezdődött a Nemzetközi Olimpiai Bizott­ság 91. kongresszusa, ezen ítélik oda két városnak a XXV. nyári, illetve XVI. téli olimpiai játékok rendezési jogát. A NOB azonban nemcsak ebben az érdeklődéssel várt kérdésben dönt. Az olimpiai mozgalom jövőjét illetően sokkal nagyobb jelentőségű az ún. Sportolók kódexe (kik vehetnek részt a játékokon) javaslatnak a véglegesítése és jóváha­gyása. A nyugati sajtóra jellemző, hogy igyekszik elterelni a figyelmet erről az alapvető és időszerű kérdésről, nagy hangon az olimpia rendezésére pályázó városokról és esélyeikről ír terjedelmes cikkeket. De miről is van szó tulajdonkép­pen? A NOB albizottsága által el­készített Olimpiai Charta elsó pil­lanatra ártatlannak tűnő „újrafo­galmazásáról“, amely ellentétben áll Juan Antonio Samaranch elnök egy korábbi kijelentésével, misze­rint a „módosítás“ csak a meg­szövegezést illeti, nem érinti az alapvető olimpiai szabályok szel­lemét. És mi a valóság? A részvé­tel új szabályainak megfogalmazói szerint ez a paragrafus helyettesí­tené az ismert 26. cikkelyt, mely megszabja a sportoló részvételi jogát az olimpián. Az úgynevezett Sportolók kódexe kimondja: az olimpián minden sportolónak „be kell tartania és respektálnia az Olimpiai Chartát, valamint a nem­zetközi sportági szövetségek sza­bályait; a nemzetközi sportági szövetségek a felelősek a maguk sportágára vonatkozó részvételi jogosultság megszövegezéséért az Olimpiai Charta szellemé­ben...“ Tehát a nemzetközi szö­vetségek álláspontja a döntö, ami már önmagában is kitárja a kiska­pukat a legkülönbözőbb felfogá­sok elótt. Az Olimpiai Charta eddigi 26. cikkelye ugyanis világosan ki­mondta: az olimpia résztvevője nem lehet profi. Ez az egyértelmű­ség az új megfogalmazásban nem található, csak „finoman“ jelzi, hogy „az olimpiákon a sportolók nem részesülhetnek pénzjuttatás­ban vagy anyagi előnyben“. Olyan „finom“ ez a fogalmazás, hogy a sport üzletembereinek már konkrét elképzelései is vannak: rendben, bizonyos időre, mondjuk hat héttel az olimpia előtt nem pénzeljük a sportolókat, ezáltal biztosítjuk védenceinknek az olim­pián való részvételt, s utána majd elszámolunk, mindent kárpótolunk. Nem csoda hát, hogy az így leegyszerűsített kódex elégedet­lenséget váltott ki a nemzeti olim­piai bizottságokban, mert elsősor­ban ók felelősek az olimpikonok kiválasztásáért és felkészítéséért. Ebből logikusan következik, a nemzeti olimpiai bizottságoknak nagyobb szerepük kellene, hogy legyen az ismert 26. cikkely szö­vegének megreformálásában. Ehe­lyett az ún. sportolók kódexe tulaj­donképpen csak tudomásukra ad­ja (hivatalosan) a nemzetközi sportszövetségek különböző hatá­rozatait; olyanokat is, melyek az utóbbi időben leplezetlenül hirde­tik a „nyílt versenyek“ eszméit, például teniszben, labdarúgásban, asztaliteniszben. Pedig a NOB Baden-Baden-i kongresszusán (1981) egyértelműen elutasították a nyílt játékokat. Most viszont a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tulajdonképpen „áldását adta“ erre: a részvételt meghatározó albizottság döntését ugyanis jóváhagyta a NOB végre­hajtó bizottsága. A NOB ugyan még fenntartja magának a jogot, hogy a döntést szavazásra bo­csássa a most folyó kongresszu­son (a kódex befolyásos támoga­tói szerint azonban ez csak forma­litás lesz), de a „zsilipeket“ már felnyitották. Hogy mennyire meggondolatla­nul és fölöslegesen, arról tanús­kodnak a visszhangok is. Köztu­dott, hogy az olimpiai részvételt definiáló bizottság ténykedé­sének első szakaszában csak a labdarúgás, a jégkorong és a te­nisz volt a nézeteltérések forrása. Most már olyan erősödő hangok is hallatszanak, hogy az ökölvívás és a kerékpározás szóvivőinek is felül kellene bírálniuk antiprofi nézetüket az olimpiai részvétellel kapcsolatban. Szomorú a kódexet kidolgozó bizottság elnökének, Willy Dauménak a meghátrálása. A tárgyalások során beismerte, a különböző nyomások hatására zsákutcába jutott. Kár, hogy ezút­tal - ellentétben az elmúlt időszak­kal - képtelen volt radikálisan cse­lekedni. Pedig az olimpiai részvé­tel kérdésében mögötte álltak a „nyílt“ játékok ellenzői (nem voltak kevesen), akikhez távolról sem csak a szocialista tábor or­szágai tartoznak. Például Ázsia sportvezetői egységesen tiltakoz­nak a profik részvétele ellen. Véle­ményük szerint a professzionalis­ták jelenléte nemcsak az olimpiai eszmét sérti, hanem az ázsiai sportolók érdekeit is. Jelenlétük ugyanis határozottan nehezítené a fejlődő országok versenyzőinek szereplését. Morálisan rendkívül romboló hatású lenne, hogy néhá­nyan vagyonokért lépnének a szo­rítóba, a salakra, vagy bármilyen más küzdőtérre, mások viszont pusztán a dicsőségért. Az ázsiai sportolókat még nem kísértette meg a pénz, ők még nem „fertő­zöttek“, ilyen értelemben lema­radtak. .. Láthatjuk tehát, hogy a meghát­rálás mennyire bonyolítja az amúgyis bonyolult olimpiai moz­galom fejlődését. Ahogy a Szov- jetszkij Szport írja, a kódex „alap­törvénye“ gyakorlatilag azt jelenti, hogy elmosódna a határ az ama­tőrök és a profik között. Az említett esetben milyen erkölcsi tényezők­ről eshet szó? Hiszen ismert do­log: a profi sportban teljesen más értékek uralkodnak. Elképzelhető, hogy a NOB ezek ismeretében létrehoz egy erkölcsi-etikai bizott­ságot, amely eldönti, a hivatáso­sok közül kiket engedjenek az olimpiára és kiket nem? A külön­böző országokban a sportolók más feltételek között készülhetnek és vehetnek részt az ötkarikás játékokon. Az úgynevezett sporto­lók kódexe nem oldja meg ezt a kérdést. Ellenkezőleg. Jobban kiélezné a problémákat. Aligha képzelhető el ugyanis, hogy bár­mely országban, ahol a hivatásos sport nem dominál, létrehoznák az amatőrök részére a hivatásosok feltételeit. A kódex szülóatyjai hangoztat­ják: több nemzeti olimpiai bizott­ság és nemzetközi szövetség egyetért vele. A helyzet azonban merőben más. A korábbi lausan- ne-i és stuttgarti döntés a nemzeti olimpiai bizottságok hatáskörének és jogának semmibevételét jelenti. Pedig hát nyilvánvaló, ők felelősek az olimpikonok kiválasztásáért, felkészítéséért, erkölcsi profiljáért. A tények arra kényszerítik a józa­nul gondolkodókat, hogy még kriti­kusabban viszonyuljanak a kódex „alaptörvényeihez“. Ha a profik mégis indulhatná­nak az olimpián, fennáll a veszély, hogy a sportolók és sportvezetők a gazdag sponzorok és üzletem­berek kényekedvének lennének kiszolgáltatva. A NOB sportigaz­gatója, Walter Tröger mondta: „A veszély abban rejlik, hogy a profik könnyen manipulálhatók lenné­nek, a menedzserek és a különbö­ző érdekek kiszolgálóivá válná­nak.“ Heinz Follak, az NSZK Szö­vetségi Sportbizottságának elnöke ezzel kapcsolatban találóan je­gyezte meg: „A fűtó nem szabad, hogy mozdonyvezető legyen“. Túlzás nélkül állíthatjuk: a NOB kezében van az olimpiai mozga­lom sorsa. Ha a NOB az olimpiára engedi a profikat, elveszti nem­csak vezető szerepét a világ sportjában, hanem az olimpiai mozgalom irányítása is kicsúszik hatásköréből, az üzletemberek befolyása alá kerül, különböző szervezetek és csoportok eszkö­zévé válik. Nem szabad hát fél­vállról venni a kérdést, ha azt akarjuk, hogy megmaradjon a bé­két jelképező olimpiai mozgalom egysége konfliktusokkal teli vilá­gunkban. TOMI VINCE

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom