Új Szó, 1986. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-30 / 230. szám, kedd

Bartók és Kodály nyomában NÉMETH-ŠAMORÍNSKY ISTVÁN ÉLETMŰVÉRŐL Kilencvep éve született Somor- ján (šamorín) egy majdani zene­szerző, akiről hálátlan feladat né­hány sornyi terjedelemben meg­emlékezni. Kivételes tehetségű ember volt: zeneszerző, előadó- művész, zenetanár és organo- lógus. A zene alapjait a bratislavai Klarissza utcai zeneiskolában sa­játította el. Ugyanott, ahol annak idején Bartók Béla és Dohnányi Emőtanult. Albrecht Sándor, a zon­goratanára, egyszer elvitte őt Bu­dapestre, hogy bemutathassa Bar­tók Bélának: „Egy út van előtted, fiam. A zene!“- mondta a Mester, s ezzel Németh István sorsa meg­pecsételődött. 1921-ben befejezte tanulmányait a budapesti Zene­művészeti Akadémián. Végzős hallgatóként már Hubay Jenővel koncertezhetett. Az Akadémia egyik legjobb diákjaként számon tartott fiatal művész oklevelén Hu­bay Jenő, Bartók Béla, Zalánffi Aladár és Weiner Leó aláírása ékeskedik. Ezután visszatért Bra­tislavába. Jelentős szervezőmunkát is vé­gez. Erről egyszer így nyilatkozott: ,, Éltem a lehetőséggel, hogy a kö­zönséggel megismertessem és megszerettessem Bartók Béla műveit, összehoztam egy színvo­nalas vegyeskart, s ezt Bartók Bé­láról neveztük el (1931-ben a szerk. megj.). Hangversenyein­ken főleg Bartók és Kodály műveit propagáltuk. Nagy sikerünk volt Budapesten és Bécsben egyaránt. Természetesen Bartók is közre­működött. Akkoriban több művét kórusra is átírtam. “ Németh-Samorínsky István népdalfeldolgozásaiban a Bartók és Kodály által hirdetett, illetve képviselt esztétikai szempontokat követte. Munkássága a zene majd minden területére kiterjedt. Több mint száz műve között vannak zongora- és orgonakompozíciók, zenekari művek, kamara- és kó­rusművek, s nem utolsó sorban sok-sok magyar és szlovák nép­dalfeldolgozás. Az Ijfú Szívek Ma­gyar Dal- és Táncegyüttes részére is komponált vegyeskari kórus- műveket, szólóénekeket zenekari vagy zongorakísérettel. A zene­szerző csaknem húsz műve sze­repelt hosszabb-rövidebb ideig az együttes repertoárján. 1940-ben született meg a szer­ző legjelentősebb, monumentális műve, a M/'ssa Posoniensis. Németh-Samorínsky István nemcsak a zenéért rajongott. Sze­rette a képzőművészetet és a köl­tészetet is. Többek között Ady és Petőfi verseinek a megzenésíté­sével is foglalkozott. ötven éven keresztül dolgozott pedagógusként, egészen 1970-ig a Bratislavai Zeneművészeti Főis­kola tanára volt. Előadóművészi pályafutása is jelentős: külföldön és itthon, koncertpódiumokon, a rádióban és a televízióban csak­nem ötszáz fellépéssel ajándé­kozta meg a zeneszerető közön­séget. Kiváló organológusként tar­tották számon: több mint harminc orgonát építettek át az ó tervei szerint. Vajon hogyan őrzi somorja la­kossága híres szülötte zenéjének, életművének emlékét? A leglátványosabban a művé­szeti alapiskola adózik a zene­szerző emlékének, s ez elsősor­ban Hudek Milanné igazgatónő ki­fogyhatatlan energiájának és nagyszerű szervezőképességé­nek köszönhető. A mintegy hat­száz növendéket befogadó, cso­dálatosan szép, korszerűen be­rendezett épületben méltó helye van a Németh-Šamorínsky emlék­szobának, amelyben a zeneszer­ző egyik zongoráját, kottáit, okle­veleit, személyi tárgyait és még - hangszalagon - a hangját is őrzik. Az emlékszobát 1984 de­cember 11 -én, az iskola fennállá­sának 25. évfordulója alkalmából nyitották meg. A szoba ajtaja azó­ta is minden délután (hétfőtől pén­tekig) nyitva áll az érdeklődők előtt. A zeneiskolában hagyománnyá vált, hogy Németh-Šamorínsky István születésének évfordulóján bensőséges ünnepséget rendez­nek, amelyben felidézik az ünne­pelt zenéjét és életútjának fonto- sabb állomásait. Nem lehet ez másként most sem, amikor a ze­neszerző születésének 90. évfor­dulójára emlékeznek: ma este 18 órakor kerül majd sor a rendez­vényre. Fellép Gáfforné Magyar Ilona zongoraművész, Németh- Šamorínsky István egyik legked­vesebb tanítványa is. A zeneiskola növendékei természetesen előad­ják a zeneszerző több, főleg gye­rekeknek írt művét. Azt hiszem, ezzel az emlékest­tel nem merül ki a somorjaiak tisztelete és megbecsülése váro­suk híres szülötte iránt, hiszen Németh-šamorínsky István is bi­zonyára annak örülne leginkább, ha az ottani emberek közül minél többen szeretnék a zenét, aminek ó az egész életét szentelte, örülne annak, hogy a helybeliek rendsze­res koncertlátogatók, s hogy nem­rég a hatvanezredik somorjai né­zőt köszönthették a bratislavai Szlovák Nemzeti Színház opera­előadásán. CZIBULA ILDIKÓ Nyolc évtized eredményei Az Izsa-leányvári római tábor a régészeti kutatások tükrében Szép számmal vettek részt az érdeklődők a komáromi (Komár­no) Duna Menti Múzeum régészeti kiállításának megnyitóján. A kiállí­tás a 80 éve megkezdett leányvári ásatások történetéről és tudomá­nyos eredményeiről ad átfogó ké­pet, ismertetve a római történelem legkiemelkedőbb eseményeit is. Az elsó nagyobb szabású régé­szeti kutatómunkát vidékünkön nyolcvan évvel ezelőtt, 1906 dere­kán Tóth Kurucz János, az izsai (lža) származású polgári iskolai tanár kezdte meg a Komárom Vár­megyei és Városi Múzeum Egye­sület megbízásából. Több éven át tartó szorgos kutatómunkáját 1913-ban fejezte be. Eredményeit az Egyesület Értesítőiben tette közzé, majd összegezésként Ko­máromban jelentette meg 1914- ben a Római nyomok a pannoniai Duna-limes balpartján címú mun­káját. Ó határozta meg - máig is idótállóan - a tábor alaprajzát, s fontos észrevételeket tett az erő­dítmény építéstörténetével kap­csolatban is. A leányvári tábor azonban már Tóth Kurucz mun­GAZDAG MŰSOR XXX. Berlini Ünnepi Napok Talán minden eddiginél gazda­gabb programot állítottak össze az NDK fővárosának hagyományos fesztiváljára. Nem kevesebb, mint háromszáz rendezvényre kerül sor az elóadómúvészet szinte va­lamennyi műfajából, huszonhárom ország szólistáinak és együttesei­nek közreműködésével. Az ünnepi napokat nagy érdek­lődéssel várt hangverseny nyitotta meg az elmúlt héten a Schauspiel­haus nagy koncerttermében. Ér­dekessége az, hogy a berlini szim­fonikusokat Igor Ojsztrah vezé­nyelte, ugyanakkor szólistaként is ő játszotta Mozart A-dúr hegedű­versenyét. Ezt követően Max Bruch g-moll hegedűversenyét vezényelte, amelynek szólistája Valerij Ojsztrah volt, a karmes- terelóadómúvész 1961 -ben szüle­tett fia. Záróakkordként Csaj­kovszkij V. szimfóniája csendült fel. A többi komolyzenei műsorból kiemelkedik a Sosztakovics emlé­kének szentelt hangversenysoro­zat abból az alkalomból, hogy a nagy szovjet zeneszerző most töltötte volna be 80. életévét. A műveiből összeállított hangver­senyeket a rostocki filharmoniku­sok adják elő, Gerd Puls vezény­letével. Nagy érdeklődés előzi meg a stuttgarti balett vendégszereplé­sét, amely John Cranko hagyomá­nyait folytatja: még az ő koreográ­fiái feldolgozásában kerül bemuta­tásra például az Anyegin is, Csaj­kovszkij zenéjével. De a maga sajátos táncmúvészetével mutat­kozik be a japán együttes, a Ballet Theatre Francais de Nancy és a finn nemzeti operaház balett­együttese. Az utóbbi különös fel­adatra vállalkozik: Aleksis Kivi A hét testvér címú regénye alap­ján készült művet mutatja be, Marja Kuusela feldolgozásában és Eero Ojannen külön erre a célra komponált zenéjével. Ausztria operettel képviselteti magát. A bé­csi Volksoper Strauss A bécsi vér című művet mutatja be a Komi­sche Oper színpadán. Mindenki kedvére válogathat a gazdag műsorból. Ami például a kamarazenét illeti, elegendő, ha csak a Brnói vonósnégyest, az English String Orchestrát, a Col- gium Brugenset, a lengyel és ju­goszláv kamarazenekart vagy akár az argentin Telemann-Quin- tettet említjük. A hangversenyek, operaelőadások és a népi együt­tesek műsorát fel sem lehet sorol­ni e rövid beszámolóban. Elegen­dő csak arra utalnunk, hogy az NDK lapjai is tizenkét oldalas mel­lékletben ismertették az ünnepi napok programját. Már e rövid elő­zetesből is kitűnik, hogy az euró­pai művészeti világ figyelme több mint egy hónapig az NDK főváros­ra irányul. (Panorama) kássága előtt sem volt ismeretlen tudományos körökben, hiszen pél­dául a 18. század 30-as éveiben Jeremias Milies angol utazó is megemlíti, aki a Duna túlsó partjá­ról szemlélte a romokat: A Du­na másik oldalán csaknem a római erődítménnyel szemben (tudniillik Brigetio felől nézve, kiemelés T. S.), de inkább kissé ez alatt, egy másik, de hasonló jellegű építkezés romjai vannak... A bel­sejét felszántották és kétségkívül ezt gyakran megismételték. Ez ok­ból a terület sík, nem látható rajta rom, de nagy mennyiségű tégla van itt. A magyarok ezt Leányvár­nak nevezik, amely a szűz erődít­ményére utal. Az elnevezés ere­detét nem tudom megmagya­rázni. “ A lelőhelyet Tóth Kurucz János feltárásai után hosszú ideig senki sem vallatta, kisebb ásatások vol­tak itt 1932-ben, 1955-56-ban és 1957-ben. Az erőd hitelesítő ása­tása végül 1978-ban kezdődött meg a Nyitrai (Nitra) Régészeti Intézet jóvoltából a Gabčíkovo -Nagymarosi * Vízlépcsőrendszer építkezései kapcsán. Ettől az idő­től fogva folyik itt a nagy ütemű munka, s leletek ezrei kerültek elő e közel 10 esztendő folyamán. E tudományos munkának köszön­hetően ma már tudjuk, hogy a kő­tábor helyén egykor palánktábor állt, ennek házait vályogból készí­tették. Erre épült aztán a 2. század végén a kőtábor, melynek meg­építésére a véres markomann há­borúk szolgáltattak alapot. Az erődben egy segédcsapat (auxilia) állomásozott, ez 500, néha 1000 katonából állott. Ez a kótábor semmisült meg aztán valamikor a 4. század végén, amikor is a kü­lönböző barbár népek véget vetet­tek a rómaiak uralmának a Duna mentén. A tartalmas kiállítás egyik nagy érdeme, hogy betekintést nyújt az egykori római életmódba, megis­mertet a katonák mindennapjaival, ezen belül viseletűkkel, fegyvere­ikkel, mindennapi ételeikkel, egy­szóval a táborban zajló élettel. Különösen izgalmasak a római ,,konyha“ kellékei és kedvenc éte­lei, valamint a halászattal és vadá­szattal kapcsolatos emlékek. A ki­állított leletanyag jobb megértését szolgálja a sok fénykép, grafikai rekonstrukció, valamint több ma­kett, ez utóbbiak az erőd egyes építményeinek kicsinyített, pontos másai. A kiállítást a Nyitrai Régészeti, Intézet és a Duna Menti Múzeum szakemberei közösen készítették. Január végéig tart nyitva. Megte­kintését bátran ajánlhatjuk mú­zeumpártoló közönségünknek, s a régészet iránt érdeklődők­nek. TRUGLYSÁNDOR- UJ FILMEK ­Adj király katonát! (magyar) Nem véletlenül került ez a film a klubhálózat műsorába. Nagyobb számú közönségre aligha számít­hatna a premier- és az utánját­szó-, valamint a városi és a falusi mozikban. Ugyanakkor vitathatat­lanul számolhat annak a közön­ségrétegnek az érdeklődésével, amely a különböző művelődési és oktatási intézmények filmklubjai­ban csemegére vágyik. Erdőss Pál 1983-ban készített Adj király katonát! címú dokumen­tarista játékfilmje nem feltétlenül kívánja meg a nézőtől, hogy is­merje ennek a műfajnak a forma­tekintett. A vidékről városba igyek­vő lányok beilleszkedési gondjait, a lányszállások otthontalanságát, az érzelmileg felkészületlen álla­potban rájuk zuhanó szerelmeket, ezek esetleges biológiai következ­ményeit, az őket körülvevő emberi környezetet, a munkahelyi kiszol­gáltatottságot (ami nagyobb mű­veltség, szakismeret hiányából és a vezetők érzéketlenségéből fa­kad) és a lányokat egymáshoz fűző kapcsolatokat az érzelmi ol­dalukról világítja meg. A főhősök cselekvéseinek érzelmi motívu­mait erősíti fel. Tehát nem feltáró, Ozsda Erika, az Adj király katonát! címú film főszereplője nyelvét, a kifejezési eszközeit. Azt azonban mindenképpen feltétele­zi, hogy a néző, talán az általa is tudott, ismert dolgok más szem­pontból történő láttatását ne te­kintse ismétlésnek. Ha a kívülálló­kat nem is foglalkoztatja a filmben bemutatott társadalmi réteg min­dennapi léte és tudata, mindez nem jelenti azt, hogy nálunk nem létező a társadalom életének peri­fériájára szorult dolgokkal kerü­lünk szembe. A film cselekménye bármelyik lányszállást fenntartó üzemünk emberi környezetében játszódhatna. Szlovákia és Cseh­ország néhány városában, ame­lyeket a „könnyűipar fellegvárai­nak“ nevez a közhelyekkel dolgo­zó újságírás, százszámra találunk a filmben felvonultatotthoz hason­ló női sorsokat. Erdőss Pál alkotásában több olyan jelenetet láthatunk, amely a mindennapok sodrásában olykor pillanatok törtrésze alatt lejátszó­dik, egyetlen felülemelkedett mo­sollyal, lemondó kézlegyintéssel vagy elhallgatással elintézettnek A motel amolyan ,,Na, most aztán kimon­dom az igazságot!“ film, hiszen „csupán“ az érzelmi hátterét ku­tatja mindannak, amit a dokumen­tarista szemlélet egymás mellé sorakoztat. Nem véletlen, hogy a filmvásznon látottakkal azono­sulni tudó nézőt Erdőss Pál első­sorban felkavarja. Felkavaró a fel­ismerés, amelyre az alkotók úgy döbbentették rá, hogy szinte min­den élethelyzetben megmutatták: mennyire esetleges és véletlen­szerű ezeknek a lányoknak a kommunikációja, társadalmi be­illeszkedése, érzelmi élete, gon- dolkodásmója. A film főszerepében Ozsda Eri­ka amatőrt láthatjuk, aki (s ez talán nemcsak a rendező érdeme) szin­te egyetlen kockán sem játszik. Természetességének ugyanúgy része a saját gátlásossága, mint a rendezői intsrukcióból következő zavartság. Ez a lány „színész­ként“ is olyan, mint az általa alakí­tott szerep munkáslánya: érzelmi­leg labilis, akarati tulajdonságai­ban mégis határozott. (mexikói) Az a gyanúm, hogy az ehhez a mexikói alkotáshoz mellékelt kisfilmre inkább fogok életem vé­gén emlékezni, mint a másfél órás nagyfilmre. A Visszafelé címú ma­gyar rövidfilm első képsoraink egy elhamvadó gyufaszál parázsát lát­juk. Innen indul visszafelé a dolog, a gyufagyáron, a favágáson, a zöl- delló erdőn át az irtások facse­metéjéig. Ennyi: egyetlen ötlet, s mégis mennyi gondolatteremtő erőt szabadít fel az ökológia szorí­tásában élő emberben. Máskülönben: a fejlődő orszá­gok kinematográfiája az utóbbi időben egyre gyakrabban olyan alkotásokkal lepi meg a nézőket, amelyek sajátos látásmóddal, ad­dig nem tapasztalt gondolati fris­sességgel és olykor megrázó va­lóságfeltárással hívják fel maguk­ra a figyelmet. Kétségtelen, hogy néha csupán egzotikusak, szokat­lanok, néha a világszínházi kultú­rában markáns szerepet játszó színházi hagyományaikban kiala­kította színészi játékstílussal tűn­nek ki az európai és az amerikai filmáradatból. Mindenesetre a „csak“ egy-egy ilyen jegyet hor­dozó film is több élményt ad a né­zőnek, mint A motel címú „por­nografikusán horrorisztikus pszi- chologizáló krimi“. Sok energiám­ba nem került, míg ezt a torzszü­lött terminológiát kitaláltam rá. A filmművészet és a jóízlésű né­zők, de a világ kultúrájáért felelős­séget vállaló politikusok az utóbbi időben több fórumon is szót emel­nek az amerikai film kommerszt, giccset és antihumánumot terjesz­tő filmjei ellen. Kétszeresen felhá­borít, majd elszomorít, ha egy fej­lődő ország „amerikanizált“ film­termékével találkozom. Különben jól szórakoztam azon, hogy a ren­dező, bizonyos Luis Mándoki, mennyire ügyetlenül és érzéketle­nül sorakoztatta egymás mellé Alf­red Hitchcock egy-egy lélektani horrorjában minden tekintetben al­kotói filozófiává nemesített eszkö­zeit, s kínálta meg a nézőt ezzel a szerelmi-lélektani áldrámával besűrített, undorító, emészthetet­len habarékkal. Csupán még egyetlen feltételezést: Ha ugyanez a film mondjuk amerikai, aligha kerül nálunk forgalomba, mert a származása ezt a műfajt eleve leértékeli. Miért kellett hát ezt a dolgot csupán azért, mert fejlődő országban készült, megvenni? A néző lélektana márpedig olyan, hogy a mexikói horrorra sem ültek be szórakozni húsznál többen. Plusz egy fó, aki dolgozni volt kénytelen. DUSZA ISTVÁN ÚJ SZÚ 4 1986. Cí. 3l

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom