Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-04 / 1. szám
í ÚJ szú 15 1985.1.4. Palesztin ellenállási mozgalom| HERVADD DIAIAD Húsz évvel ezelőtt, 1965. Január 1-én az El-Fatah palesztin ellenállási szervezet nyilatkozatot adott ki, amelyben közölte, hogy végrehajtotta első fegyveres akcióját Izrael ellen. Ez a katonai szempontból nem nagyon jelentős hadművelet mégis új szakaszt nyitott a palesztin nép harcában. Megnyilvánult benne a hontalanná vált nép eltökéltsége, hogy akár fegyverrel a kezében, de érvényt szerez jogainak, visszaszerzi hazáját, visszatér ősei földjére. Palesztin kérdés. A napisajtó ..örökzöld“ témája, az ENSZ-közgyűlések állandó napirendi pontja. Bonyolult, súlyos, kulcsfontosságú kérdés. Egy nép tragédiája áll mögötte, egy népé, amelyet földönfutóvá tettek, vagy éppen idegenné saját földjén. 4-5 millióra becsülik a palesztin arabok számát. Félmillióan élnek Izraelben, izraeli állampolgárként, de erősen korlátozott jogokkal rendelkezve, kisemmizetten. Ők Izrael ,,négerei“. 1,2 millió palesztin él az Izrel által megszállt területeken, kb. 3 millió a környező arab államokban. Már a harmadik nemzedék növekedik, amely sosem látta hazáját, mégsem vesztette el a nemzeti identitás érzését. Palesztinoknak vallják magukat, s - egy felmérés szerint - az iskoláskorú gyermekek több mint 90 százaléka - az erős családi kötődés ellenére -, ha arra kerülne sor, a család és a haza közül az utóbbit választaná. Ez egyértelműen cáfolja Izrael első vezetőinek hiú reményét, hogy ,,a menekültek második generációja már el fogja felejteni Palesztinát“, s így mintegy magától megoldódik minden probléma. Húsz évvel Izrael megalakulása, az 1967-es 6 napos háború után mind többen értették meg - „lent“ -, hogy erre nincs mit várni. „Fent“ nem változott a vélemény. Golda Meir miniszterelnök határozottan állította: Nem ismerem a palesztinokat... a palesztin jelenség pusztán néhány izraeli hóbortos találmánya.“ A „találmány“ tartósnak bizonyult. MIÓTA VAN PALESZTIN KÉRDÉS? Amióta arab-zsidó ellentétek vannak. A pontos dátum: 1947. november 29. Ezen a napon fogadták el azt az ENSZ- határozatot, amely Palesztinát, a brit mandátumterületet megosztotta. A határozat értelmében a terület 43 százalékán (11 ezer négyzetkilométer, 735 ezer arab lakos) létre kell hozni az arab államot, a terület többi részén (15 ezer négyzetkilométer, 498 ezer zsidó és 497 ezer arab lakos) a zsidó államot. Jeruzsálem nemzetközi övezet maradt volna. Izrael állam függetlenségét 1948. május 15-én proklamálják, Arab-Palesztina függetlenségének kikiáltására sosem került sor. Ugyanazon a napon kitör az első arab-izraeli háború, amelyet napjainkig még további négy követ. A zsidó-arab ellentétek mégsem innen datálódnak. Ekkor már 3 évezredes előtörténetük van. A zsidó törzsek az időszámításunk előtti 15-14. században telepednek le Palesztinában, a terület azóta kétnemzetiségű. Római, bizánci, perzsa, török uralom váltotta itt egymást, a zsidók és arabok együtt nyögték az idegen uralom igáját, majd Anglia „Oszd meg és uralkodj!“ politikáját, de a közös terhet még az egymással szembeni ellenségeskedéssel is tetézték. Theodor Herzt, a politikai cionizmus atyja 1896-ban publikálja híres-hírhedt művét: ,,Zsidó állam. Kísérlet a zsidó kérdés megoldására.“ Zsidó állam létrehozását javasolja Palesztinában, mégpedig oly módon, hogy teljesen figyelmen kívül hagyja az ottomán uralom alatti Palesztina arab lakosságát. Pedig abban az időben a helyi lakosságnak csak kevesebb mint 8 százalékát képezik a zsidók. Az egy évvel később Bázelben megtartott első cionista kongresszus meghirdeti a palesztinai ,.zsidó nemzeti otthon“ létrehozásának programját, szervezni kezdik Palesztina mezőgazdasági kolonizá- lását. A cionizmus atyjait nem zavarja, hogy a palesztinai lakosság 3/4-e földműves, 90 százaléka muzulmán vagy keresztény arab. Az angolok a cionisták kezére játszanak, 1909-ben létrejön az első kibuc (közösségi agrártelep) - Tel Aviv. London ösztönzi a zsidók bevándorlását, a zsidó-arab ellentétek fokozódása megkönnyíti uralkodását. Az arab földtulajdonosok nagy üzleteket kötnek, hidegen hagyja őket, hogy a szegény földbérlők kenyér nélkül maradtak. Balfour brit külügyminiszter 1917-ben írja Rotschild bárónak: „ Őfelsége kormánya jóindulattal viseltetik a Palesztinában megteremtendő zsidó nemzeti otthon gondolata iránt.“ A zsidó bevándorlás felgyorsulásával azonos mértékben gyorsul a palesztinai nemzeti mozgalom kialakulása is, s Palesztina lakói araboknak vallják magukat, hazájukat Nagy-Szíria részének tekintik. Transzjordánia 1922-ben történt leválasztása Palesztina területéről tovább borzolja a kedélyeket. 1933-ban, a náci üldöztetés következtében megindul a zsidó bevándorlás harmadik hulláma. 1936- ban a palesztinai arabok felkelnek a folyamatot ösztönző angolok ellen, követelik a Balfour-nyilatkozat visszavonását. A MEGOSZTÁS GONDOLATA Ekkor vetődik fel először az a megoldási javaslat, hogy Palesztinát osszák fel zsidó és arab államra. Az arabok elvetik a javaslatot, s a javaslattevő királyi bizottság is elismeri, hogy ez csak az arab érdekek rovására lenne megoldható. Visszavonják a Balfour-nyilatkozatot, korlátozzák a zsidó bevándorlást és föld- vásárlást. Anglia ezzel elnyeri az arabok támogatását, megerősíti pozícióit a térségben. Viszont a palesztinai zsidók szembefordulnak vele, létrehozzák az első cionista fegyveres csoportokat és megkezdik kétfrontos harcukat - az angolok és az arabok ellen. A világ ekkor • A fegyveres harcból a palesztin nők is kiveszik részüket tanulja meg pl. az Irgun vagy a Stern terrorista csoport, vagy éppen Begin, Samir nevét. Palesztinában tarthatatlanná válik a helyzet, sem az arab, sem a zsidó közösség nem fogadja el a tényleges megoldást halogató brit rendezési javaslatokat. Előzőleg ugyan éppen az arab államok képviselői javasolták, hogy Palesztinában kétnemzetiségű állam alakuljon, melynek hatalmi szerveiben arányosan képviseltetné magát az arab és a zsidó közösség. Az utóbbi eleve ellenezte a javaslatot, az arabok pedig akkor helyezkedtek elutasító álláspontra, amikor Nagy-Britannia beleegyezését védnöksége további öt évvel való meghosz- szabbításához kötötte. London ekkor határozta el magát, hogy az ügyet a ENSZ elé terjeszti. A Szovjetunió és a népi demokratikus államok szintén egy kétnemzetiségű ország létrehozásában látták a- legjobb megoldást, de mivel ezt az elmérgesedett arab-zsidó viszony nem tette lehetővé, támogatták Palesztina megosztását, két független állam létrehozását. Az Arab Államok Ligája mindkét variációt elutasította, míg korábban támogatta a szövetségi állam létrehozásának gondolatát. Ez a véleményváltozás vezet az első arab-izraeli háború kirobbanásához: a függetlenség kikiáltásának napján Egyiptom, Líbia, Szaúd-Arábia, Irak, Transzjordánia (ma: Jordánia Hasemita Királyság) és Szíria megtámadta Izraelt. 1949 szeptemberében születik meg a tűzszünet az ENSZ közvetítésével, s a világszervezet megbízottja, Folke Bernadotte gróf újrafelosztást javasol Izrael és Transzjordánia között, de a felek nem fogadják el a javaslatot. Végül lényegében mégis ez következik be: Arab- Palesztina területéből további 7 ezer négyzetkilométert kap Izrael, 6 ezret Jordánia, a Gázai-övezet Egyiptom fennhatósága alá kerül. Az 1,3 millió palesztinai arabból 900 ezer kénytelen elmenekülni; Jordánia, Libanon, Szíria és Gáza fogadja be őket. AZ ELLENÁLLÁS SZÜLETÉSE Az 1956-os második arab-izraeli háború indítja el a Gázai-övezetben a palesztin ifjúság, főleg a diákok szervezkedését a megszállók ellen, s ebből a mozgalomból születik meg 3 évvel később az El-Fatah (a Palesztinai Felszabadítási Mozgalom arab nevének visszafelé olvasott kezdőbetűi, de egyben nyitást, hódítást is jelent), az első önálló palesztin politikai szervezet, a később megalakuló PFSZ gerince. A Palesztinai Felszabadítási Szervezet Nasszer egyiptomi elnök kezdeményezésére jött létre 1964-ben. A Palesztin Nemzeti Tanács 5. ülésszakán (Kairó, 1969. február 2-4.) választották meg a PFSZ végrehajtó bizottsága elnökévé Jasszer Arafatot, aki azóta is betölti ezt a tisztséget. Az El-Fatah változatlanul a PFSZ vezető ereje, soraiból kerülnek ki a szervezet vezetői is, az El-Fatah alapító tagjai: Arafat mellett Szalah Khalaf (mozgalmi nevén Abu Ijad), Khalil Vazir, Faruk Kad- dumi. 1962-ben kezdődött az El-Fatah katonai szervezetének kiépítése, az első harcosokat algériai és kuvaiti táborokban képezik ki, majd megalakult az Al-Asszifa (Vihar) nevű katonai alakulat. Az első gerillaakciót húsz éve, 1965. január 1-én hajtották végre. Az 1967-es 6 napos, az 1973-as és az utolsó, az 1982-es arab -izraeli háborúkban a palesztin fegyveresek már jelentős erőt képviseltek, s „békés“ időkben is nagyszámú izraeli katonát foglalkoztattak rajtaütéseikkel. GONDOK ÉS REMÉNYEK Érdemes emlékeztetni arra, hogy Izrael az egyetlen állam amely az ENSZ-nek köszönheti létét, de sorozatosan figyelmen kívül hagyja a világszervezet határozatait, semmibe veszi Alapokmányát, célkitűzéseivel szöges ellentétben tevékenykedik. Ezt kizárólag annak köszönhetően teheti, hogy az Egyesült Államok, a Biztonsági Tanács vétójoggal rendelkező állandó tagja a legfőbb védelmezője, (gy aztán az ENSZ a palesztin kérdésben nem tud egyről kettőre jutni, pedig a tagállamok elsöprő többsége elismeri a palesztin nép elidegeníthetetlen jogait. A világszervezetnek is 27 év kellett ahhoz, hogy erre az álláspontra jusson. Az 1967. november 22-én elfogadott híres 242. számú BT-határozat még menekültkérdésként kezeli a palesztin problémát, de követeli Izraeltől a megszállt területek kiürítését. A PFSZ elutasította az erre a határozatra épülő rendezési kísérleteket és javaslatokat, mivel ennek alapján nem válna lehetővé a palesztin államalapítás. Az ENSZ Közgyűlése pontosan hét évvel később 3236. számú határozatában azonban már ez áll: A Közgyűlés... 1. megerősíti a palesztin nép elidegeníthetetlen jogait Palesztinában, beleértve. a) a külső beavatkozástól mentes önrendelkezési jogot; b) a függetlenségre és a nemzeti szuverenitásra való jogot. A határozatot 105 szavazattal fogadták el 20 tartózkodás mellett. Három ország szavazott a határozat ellen: Izrael, az USA és a Dominika] Köztársaság. A szavazás előtt, 1974. november 13-án Jasszer Arafat, a PFSZ-nek, a palesztin nép egyedüli törvényes képviselőjének elnöke először vehetett részt a Közgyűlés munkájában. Beszéde meggyőzte a tagállamokat arról, hogy a PFSZ a tényleges rendezés híve, békét akar, békés, független hazát a palesztinai arab népnek: ,,Mint a Palesztinai Felszabadítási Szervezet elnöke kijelentem itt, hogy egyetlen csepp arab vagy zsidó vért sem kívánunk kiontani, s nem találunk örömet az öldöklés folytatásában, amely véget ér, amint megvalósul a népünk jogait, reményeit és törekvéseit megtestesítő igazságos béke. Egy olajágat és a szabadságharcos fegyverét hordozva jöttem ma ide. Ne engedjék kiütni az olajágat a kezemből! Ismétlem: ne engedjék kiütni az olajágat a kezemből.“ Azóta egy évtized telt el, de a helyzet gyakorlatilag változatlan. Az amerikaiak által ijesztő méretűre duzzasztott hadigépezettel rendelkező izraeli vezetők tetteikkel semmi hajlandóságot sem mutatnak a megbékélésre, de legalább már itt-ott szóba hozzák. ' A libanoni tragédia azonban nemcsak az izraeli közvéleményben idézett elő változásokat, a palesztin mozgalmat is részben megosztotta, szembe fordította egymással az egyes csoportokat. Új szö- vetségesi kapcsolatok is kialakulóban vannak, de hogy mennyire lesznek eredményesek, mire jutnak, mit érnek el, azt egyszerűen lehetetlen megjósolni. A közel-keleti helyzet - és ezen belül a palesztin kérdés - átfogó rendezésére tavaly nyáron tett szovjet javaslat elfogadása és megvalósítása hozhatna eredményt. A palesztinoknak azonban egyelőre marad a hervadó olajág és a fegyver. GÖRFÖL ZSUZSA • Ciszjordánia: a palesztin falu mellett felépült az új izraeli település - Siló *
