Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-05-31 / 22. szám
£í<2í£2íí Mária Durícková Volt egyszer egy hétalvó kisfiú, úgy hívták, hogy Jankó. Nagyon szeretett aludni, bizony nehezére esett reggelente a felkelés. Ó, ha ágyastól mehetnék az iskolába! - így sóhajtott minden reggel. Nem is tudta, hogy az ágy, amelyikben feküdt, nem akármilyen közönséges ágy volt, hanem csodatevő. S miért ne vihette volna el Jankót az iskolába? Hiszen megvolt mind a négy lába, az iskolába vezető út pedig sima. Reggel felberregett a vekker. Hétalvó Jankó átfordult a másik oldalára és felsóhajtott:- Ó, ha az ágyikó el tudna vinni engem az iskolába! i Abban a pillanatban elindult vele az ágy. Amikor Jankó kinyitotta a szemét, látja, hogy már az osztályban van. A gyerekek csodálkozva állnak körülötte és nevetnek. Jankó is mosolyog a paplan alatt. Csak a szeme látszik ki. De hirtelen csengettek, s a gyerekek a helyükre szaladtak. A pádhoz akart rohanni Jankó is, de eszébe jutott, hogy pizsamában van. ,, Legalább a lányok ne volnának itt“ - szégyellte el magát. Az osztályba belépett a tanító néni. Az összes gyerek felállt, csak a hétalvó Jankó bújt be még jobban a paplan alá, hogy a tanító néni ne vegye észre.- Jaj, kedves ágyacskám, kérlek szépen, vigyél engem gyorsan haza! - kérlelte Jankó. Az ágy elcsodálkozott:- Hiszen csak most hoztalak ide! Ám mivel az ágy jó és csodatevő ágyacska volt, mégis hazavitte. Miért ne járt volna Jankó kedvébe? Hiszen nem hiányzott a négy lába közül egy sem, s az iskolától egyenes út vezet hazáig. Aztán, amikor Jankó szépen megmosakodva, megfésülködve, rendesen felöltözve tért vissza az osztályba, a tanító néni a késésért picit megdorgálta. Az ágyhistóriáról nem szólt senki egy szót sem, mintha meg sem történt volna. A tanító néni és a gyerekek is azt gondolták, hogy csak álmodták az egészet. TAKÁCS IZABELLA fordítása K edves gyerekek, el akarok nektek mondani egy mesét a pilótáról, akit Sáfrány Lacinak hívtak, sőt, talán még ma is úgy hívják, ha nem változtatta meg a nevét, mondjuk, Páfrány Lacira, csak azért, hogy ha szabálytalan repüléskor a rendőrök igazoltatják öt, ne az igazi nevét kelljen bediktálni. Szóval nagy kópé ám ez a pilóta. Tehát nem is azzal kezdem ezt a mesét, hogy ,,hol volt, hol nem volt“, mert hiszen pontosan ^tudom, hogy hol volt. Otthon a faluban. A falu legszélső házának az udvarán. Ott határozta el Sáfrány Laci, hogy pilóta lesz. Nagy elhatározás volt ez, ismerjük el, mert bizony a pilóták nem akármilyen emberek, már csak azért sem akármilyenek, mert egybeszabott bőrruhát, börsipkát, bőrkesztyűt viselnek. Meg bőrbakancsot is, tegyük mindjárt hozzá. Laci ehelyett egy kék melegítőben császkált az udvaron, épp, amikor elhatározta, hogy pilóta lesz. No és aztán, nagy baj is ez! Persze, ti most azt gondoljátok, hogy igenis nagy baj, ha egy pilótának nincs bőrruhája, de Laci egészen másképp vélekedett. Ó úgy határozott, hogy kék melegítés pilóta lesz és kész. És jól tette, hogy így határozott, mert a kék melegítő sokkal olcsóbb, mint a bőrruha, arról nem is beszélve, hogy ez már megvolt, rajta feszült Laci izmos testén, bőrruhát meg talán nem is lehet kapni Laci- ék falusi üzletében. E végleges döntés után már csak egy csekélység hiányzott Lacinak: a repülőgép tudniillik. Mert akármennyit forgott nagyot pislogva maga körül az udvaron, egyetlen egy árva, facér repülőgépet sem látott sehol. De kétségbeessék talán? Dehogy! Laci nem volt amolyan nyámnyila gyerek. Nem ám! Egyszerűen nem is tudta, mi fán terem a kétségbeesés. Azt viszont tudta, hogy pontosan ott, ahol az udvar vége összeér a kukoricással, vagyis a kukoricatábla szélén termett egy hatalmas tök. Akkora irdatlan nagy tököt sem azelőtt, sem azóta nem láttam, még, gyerekek. Sárga vöt, mint a napraforgó virága és gyönyörűen fénylett, ahogy a nap rásütött. Laci pilótának is mindjárt ez a tök jutott eszébe, amikor nem találta a repülőgépét. Majd én csinálok egy gépet, megállj világ! Ezt gondolta. Gyerekek, látom, hogy most gúnyosan mosolyogtok, de azért várjátok ki a végét! Mert nehogy azt higgyétek, hogy én most kifejezetten egy tökrepülőgépről akarok nektek mesélni. Ámbár - ahogy vesszük. Mert Sáfrány Laci csakugyan nem sokat tétovázott, hanem fogta kurtanyelú kisbaltáját, amit az előző héten kapott az édesapjától, ZS. NAGY LAJOS bement a garázsba, keresett két egyforma deszkát, összeszedett egy nyaláb lécét, a melegítője zsebét megrakta szöggel, csavarral, dróttal, füttyentett Morzsa kutyájának, és - futás a tökhöz. Égy fél óra múlva kész volt a repülőgép. Nem részletezem, hiszen nem nehéz elképzelni, hogyan készült: Laci egyszerűen kivájta a tök belsejét (a tökmagot, előrelátóan, egy műanyag zsákba rakta), a deszkákból, drótokból sebesség- és magasságmérőt, egyszóval egy tökéletes műszerfalat készített. Ezután beült a gépbe. Morzsa kutyát maga mögé ültette. Es rögtön el is ment a kedve az egésztől.- Az ördög vigye el! - morogta mérgesen hiszen ez egy tökrepülő! És szégyellte magát, borzasztóan. Én mondom nektek, gyerekek, hogy szegény Laci majd elsüllyedt szégyenében.- Kiszállok én innen, a teremburáját - motyorogta -, nehogy meglásson valaki! Es már emelte is a jobb lábát, hogy kiszálljon. Ám ekkor egy icipicit bizony kétségbeesett. Nem nagyon, csak egy icipicit, mert, talán már mondtam, Laci nem volt éppen félős gyerek. De most bizony visszakapta a lábát és a helyére huppant. Mert ekkor már a tökrepülö majdnem két és fél méternyire lebegett a föld felett. És valami zúgást is hallott, ahogy jobban figyelni kezdett. Most vette észre, hogy elöl a propeller rendesen forog, mintha igazi légcsavar volna, pedig csak lécből készült.- Mit vagy begyulladva, kormányozz! - nyekeregte egy hang a háta mögött. A háta mögött. Ahová Morzsa kutyát ültette. Ott most egy csúf pofájú, fekete, kis ördög ült, vigyorgott és kuncogott, hosszú, piros nyelvével a napsugarakat lefetyelte.- Hú, de ronda képed van! - mondta Laci, de csak úgy magában, és mosolyogva megragadta a kormányrudat.- Merre? - kérdezte azután hangosan, hátra sem nézve. No erre azután a szurtos kis ördög úgy elkezdett beszélni, mintha soha sem akarná abbahagyni:- Merre? Mondhatom, szép kis pilóta vagy. Hát erre, meg arra, meg amarra. Én mondjam meg talán? A pilótának először is tudnia kell, hogy hová akar repülni: Moszkvába, Irkutszkba, Párizsba vagy netán csak ide Bergengóciá- ba? A pilótának továbbá - nyikorogta méltatlankodva - repülőtér- képpel kell rendelkeznie. Van repülőtérképed? És iránytűd, rádiód, messzelátód? Bőrsipkád? Hát bőrkesztyűd? A pilótának ezenkívül azt tudnia illik, hogy milyen magasan akar repülni. Ezer méteren? Tízezren? Vagy csak itt, e kukoricaszárak fölött? No és milyen gyorsan akarsz szállni, he? Hang- sebességgel? Fénysebességgel? Kutya-macskasebességgel? Hi- hi-hi, hát én még ilyen pilótát nem is láttam! így gúnyolódott hahotázva meg hihitézve az ördög Sáfrány Laci háta mögött.- Kuss! - ripakodott rá Laci, amikor már végleg betelt a pohár. A pirosnyelvű kormos ördög erre egy kicsit megszeppenhetett, mert egy ideig egészen csöndben maradt, Laci meg jó nagy gázt adott a tökmotornak, közben arra gondolt, hogy ez most tisztára olyan, mintha mese volna, de nem sokáig tűnődhetett ezen, mert hirtelen egy vadkacsasereg vágott a tökrepülő elé, azt kellett kikerülnie, azután meg egyszerre három repülőszőnyeg is keresztezte az útját, mind a három szőnyegen sivalkodó arab gyerek ült.- Jú-új! - visított Laci háta mögött az ördög ugrándozva - miért nem ütöd el őket? Hát ez egy rosszindulatú ördög, morogta mérgesen Sáfrány pilóta és az egyik kormányrúddal hátracsapott.- Ne jujgass, mert kihajítlak! - tette hozzá határozott hangon. Pirosnyelvű végképp elhallgatott. Sáfrány Laci lenézett. Aláttuk az óceán susturgott. Jobbra egy szigetcsoport piroslott és zöldellt a kék hullámok között. Japán vagy a Fülöp-szigetek? Több sziget- csoportra nem is emlékezett a földrajzból, amit pilóta létére soha sem kedvelt különösképpen, de ez nem szegte kedvét. Csak azt sajnálta, hogy a tökmagot nem hozta magával: éhes kezdett lenni.- Megkerülöm a földet, azután hazaugrom a tökmagért - szólt hátra Pirosnyelvűnek.- Jó, de akkor kapcsolj át fény- sebességre! - csikorogta amaz. Meg kell hagyni, jól beugrasz- totta a pilótát: olyan fénysebesen érkeztek meg a kert végébe, a kukoricatábla szélére, hogy Laci már nem tudott lefékezni rendesen, nekivágódtak egy másik, valamivel kisebb.de azért elég nagy sárga marhatöknek: a repülőgép ripi- tyára törött.- Kitépem azt a randa hosszú nyelved! - üvöltötte Laci iszonyú mérgesen. Az ördög visítva futott be a legközelebbi ürgelyukba. Morzsa kutya vigasztalóan nyaldosta Laci bokáját, amely magfájdult a gázpedál nagy nyomkodásában. Hát igy repült legeslegelöször Sáfrány Laci, a pilóta, aki a nevét azóta, nehogy a rendőrök elcsípjék, alighanem Páfrány Lacira változtatta. < d? Hát a testvé- san egy eszten- te vagy az én ik vagyok a hajgészen ezt az t kiperegtek. ;sak igaz volna, sokszor azt hit- i. Akkor most mi éré. - Indulunk ssze van ám az I megyünk, mert . Micsoda őrön i sosem hittem ul nézte végig stét. átok... Etüskét i az orra... És jghűbb társam, n helyett egye- belyett minden j vele, hogy itt sünöket félteni. gják kórusban- Nem, nem úgy van. Nekem most józannak, keménynek és becsületesnek kell lennem, mert Etüske, mint mondtam, a legjobb barátom. Bevallom, rettenetesen izgulok, alig várom már, hogy találkozhassak a családommal, de Etüskét semmilyen áron nem hagyhatom cserben.- Derék nyúl vagy, kisöcsém - szólalt meg egy öreg nyúl. - Igazad van, tedd azt, amit a szíved diktál. Egyébként sem tehetsz mást, mert egyedül csakis ezt teheted, ezt kívánja a nyúlbecsület.- Úgy van, úgy van - kiabálták megint a többiek. És ekkor megmozdult valami Kajla Fülöp alatt. Igen: Etüske ébredezett.- Csitt, hallgassatok. Úgy látszik, felébresztettük a barátomat. Lehet, hogy minden egyszerre megoldódik.- Nem, nem. Az még eltart egy-két hétig - szólalt meg ismét a rangidős nyúl. - Figyeljetek rám. Mi most hazamegyünk a nyolcadik határba, közöljük Fülöp családjával a nagy eseményt. Mire kitavaszodik, a sün felébred, aztán együttesen hozzánk költöznek. Addig is hozunk valami eledelt és körül- sáncoljuk Fülöpöt egy kis szalmával. Ketten pedig itt maradnak, hogy Fülöpöt felválthassák, hadd mozgassa meg szegény a tagjait, hiszen olyan már, mint egy öreg kotlós.- Hát bizony, sosem hittem volna, hogy egyszer így is fogok költeni - jegyezte meg Kajla Fülöp a bajsza alatt, de a többiek nem értették, mert nem tudták, hogy Kajla Fülöp verseket is szokott költeni. Minden úgy történt, ahogy megbeszélték. A nyulak hazamentek, hogy közöljék Kajla családjával az örömhírt, amely kimondhatatlanul boldoggá tette még a haragosaikat is. Kajla Fülöp szülei sírva loholtak az elkóricált Fülöphöz. A találkozás új fejezetet nyitott mindnyájuk életében. A szülők megvárták, amíg kitavaszodik, amíg Etüske is előbújik. És kitavaszodott, és Etüske is előbújt, és Fülöp mindent elmesélt, bemutatta öt a családjának, majd úgy döntöttek, együttesen visszaköltöznek oda, ahol Fülöp megszületett. Természetesen Etüskét is magukkal viszik. Etüske nem nagyon örült, de azért beleegyezett. Egyetlen feltételt szabott: meg kell keresni Sün Ernőt és öt is magukkal kell vinniük.- Ki az a Sün Ernő? - kérdezte némi felháborodással a hangjában Kajla Fülöp. Etüske kissé pironkodva vallotta be, hogy Sün Ernő nem más, mint sün Ernő, akivel annak-idején a nevezett sündiszkóban hozta őt össze a véletlen.- És hol az a Sün Ernő - kérdezte Fülöp apja, aki egy igen kedves, őszülő bajszú nyúl volt. Aztán Fülöp anyja adta meg a választ.- Ha nem tévedek, ö lesz az - mutatott rá a kazal alól kikandikáló szempárra.- Igen, igen, ő az - válaszolta Etüske, kicsit pironkodva. - Gyere Ernőm, lépj elő, hadd mutassalak be a rokonoknak. Mindenki szépen, sorban bemutatkozott, aztán szedték a sátorfájukat és indultak. Mentek Fülöp szülőhelyére, ahol majd ezután élik tovább az életüket. Etüske, Ernő, meg Kajla Fülöp menet közben a sor végére maradtak. Etüske, nagyokat hallgatott, aztán nagynehezen megszólalt.-Tudod, kedves Fülöpöm, az a helyzet, hogy nekem nemsokára kicsinyeim lesznek. Igen, igen, apró kis sünmalacok. Ne, most ne szólj közbe! Arra szeretnélek megkérni, hogy... De Kajla Fülöp mégis közbeszólt.- No, szép kis eset. Ilyet se hallottam még életemben, pedig már a természettudományok doktora is voltam. Nahát!- Mihát?- Hát, hogy... hogy is mondjam? Hát nem vagyunk mi madarak.- Ezt hogy érted? - kérdezett közbe Sün Ernő.- Ezt úgy értem, illetve úgy nem értem, hogyan lehetnek majd Etüskének sünmalacai attól, hogy a fél telet végigültem az orrán, mint valami kotlós- tyúk, fácán, miegyéb. Ezek szerint és lennék az apjuk. Etüske szemlesütve mosolygott.- Nem, kedves Fülöpöm. Az apjuk itt halad melletted. Igen ő, Sün Ernő a malacaim édesapja. Téged keresztapának szemeltelek ki, azért kérlek, gondolkozz el, mint leendő névadó, milyen nevet is adjunk a kicsiknek. Az a legkevesebb - mondta felderült arccal Kajla Fülöp. - Hányán lesznek?- Azt hiszem, ketten lesznek - válaszolta Etüske.- Csekélység - mondta Fülöp. - Az egyiknek Sündörgö, a másiknak pedig Dörgósün lesz a neve. Megfelel?- Ó, csodálatos! Nagyon szép nevek - szólt egyszerre Sün Ernő és Etüske. És mentek tovább. penczési judit Igen-szép Az lenne az igen-szép ám, ha lenne egy kecskebékám, tanítanám énekszóval, mint tették a sok kígyóval. Tudom, megszökne előlem, mint a gőz a serpenyőben. Olyan gyors a kecskebéka - egyedül is lehetsz néha! Mennek nótázva az úton, így is, úgy is haza-jutok, és ha rámtörne az árnyék, minden sarkon furulyáznék!
