Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-04-13 / 15. szám
(DE SOK MEG A GOND AZ AFRIKAI LABDARÚGÁSBAN) #ÚJSZÓ VASÁRNAPI KIADÁS index 48 097 Kiadta Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága, főszerkesztő: Rabay Zoltán, helyettes főszerkesztő: Szarka István és Csető János, szerkesztőség 815 81 Bratislava. Gorkého 10. telefon: 309. 331-252. 332-301. szerkesztőségi titkárság 550-18. gazdasági ügyek: 506-39 Táviró: 092308 Adminisztráció: Pravda Kiadóvállalat. 815 80 Bratislava. Volgogradská 8 Fényszedéssel készül a Pravda, az SZLKP Nyomdaipari Vállalata 02-es üzemében. 815 80 Bratislava. Martanovióova 21 Hirdetési iroda magánszemélyeknek: 815 80 Bratislava. Jiráskova 5. telefon: 337-823. 337-825. Hirdetési iroda a közüle- teknek: 815 80 Bratislava. Vajanského nábrezie 15 II. emelet telefon: 551-83. 544-51 Előfizetési dij havonta - a vasárnapi kiadással együtt - Kós 14.70. A vasárnapi kiadás előfizetési díja negyedévenként Kcs 13.-. Terjeszti a Postai Hirlapszolgálat. előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések. PNS, Ústredná expedicia a dovoz tlace. 813 81 Bratislava. Gottwaldovo námestie 6 • Védekezik az algériai válogatott az NSZK csapata ellen. Végül is az afrikaiak győztek... • Roger Milla (balról), a kameruni labdarúgás egyik legjobbja külföldön futballozok (Archív felvételek) A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) 150 tagállamában csaknem 40 millió az igazolt játékosok száma. Amikor évekkel ezelőtt Prágában járt Joao Have- lange, a FIFA brazil elnöke, azt mondta: a tagországok több mint kétharmadában nincs kellő vonalon a futball. Igen, még a fejlődő országok labdarúgása között is óriási a színvonalbeli különbség. És mégis: a valamikor meg- mosolygott egzotikus országok egy-két csapata manapság a világ legjobbjainak konkurenciájában is megállja helyét. Gondoljunk csak a legutóbbi világbajnokságra. .. Joao Havelange hivatalba lépésekor kijelentette: igyekezetének egyik fő célja, hogy csökkenjen \ a színvonalbeli különbség a fejlett labdarúgással rendelkező országok és a fejlődő államok között. Természetesen ez feltételezi a „nagyok“ segítségét a „kicsiknek“, erre épül a FIFA-gondolat minden elképzelése. Az első szemmel látható eredményt az 1982-es spanyolországi VB hozta. Utána nyugodtan mondhatta Havelange: helyes volt a gondolat, hogy 24-es legyen a döntő mezőnye, hiszen éppen a fejlődő országok csapatai gondoskodtak az izgalomról. Persze, azért nem ilyen egyszerű a helyzet az afrikai és az ázsiai kontinensen. AZ 1966-OS CSODA. Hogy nagyjából képet kapjunk arról, milyen mértékben javult a fejlődő országok néhány válogatottjának színvonala, a világbajnokságokat kell segítségül hívnunk. Ha mellőzzük a kezdet kezdetét, amikor elenyészöek voltak a különbségek az említett államok között, csak egy válogatott akadt, amely csoportjából a világbajnokságra került: a Koreai NDK 1966-ban. Akkor a koreai futballisták a Szovjetunió mögött másodikok lettek csoportjukban - megelőzve az olaszokat, akiket 1:0-ra legyőztek!! Gyors, attraktív labdarúgást játszottak, és ha nagyobb a nemzetközi rutinjuk, ki tudja, hogyan végződik a portugálok elleni negyeddöntő mérkőzésük... A koreaiak nem egészen 30 perc után 3:0-ra (!!) vezettek. Ha ismerték volna a taktika európai fortélyait, még olyan nagy nevek ellen sem veszíthettek volna, mint Eusebio, Coluna, Torres, Augusto vagy Si- moes. Végül is 5:3-ra kikaptak. a csodálatos Eusebio négy gólt rúgott. A Koreai NDK válogatottjának szenzációs sikerét a körülmények szerencsés találkozásának és az olaszok csapnivalóan rossz játékának is tulajdonítják. Később hasonló szenzációra nem került sor. 1970-ben Mexikóban Salvador pont nélkül lett utolsó csoportjában, Izrael egy pontot szerzett. Négy esztendő múlva az NSZK- ban Zaire és Haiti maradt pont nélkül, Ausztrália egy döntetlent ért el. 1978-ban Tunézia három ponttal már harmadik lett csoportjában, Irán erejéből egy pontra futotta. FÁJT A SZÍVÜK. És a két évvel ezelőtti mérleg? Mindnyájan emlékszünk: Kamerun három ponttal harmadik, Algéria négy ponttal ugyancsak harmadik csoportjában, Salvador pont nélkül utolsó, Honduras két ponttal, Kuvait egy ponttal sereghajtó, Ausztrália nem tudott eredményes lenni. Mintha most történt volna: Kamerun és Algéria kieséséről az utolsó csoportmérkőzések utolsó percei döntöttek, Honduras sem állt messze a továbbjutástól. „Mindent kiadtunk magunkból“ - mondta a VB után Kurichi, az algériaiak jól megtermett középhátvédje. „Fáj a szívünk, hogy azok jutottak tovább, akik nem becsületesen játszottak. Az algériaiak büszkék rá, hogy legyőzték az Európa-bajnok és exvilágbajnok NSZK-t. Még most is neheztelnek azonban erre a csapatra, hogy a csoport utolsó mérkőzésén csak 1:0-ra nyert Ausztria ellen. Joggal. Mert ez a meccs a sportszellem megcsúfolása volt. Ám az algériaiak elsősorban önmagukat hibáztathatják a kiesésért. Ugyanis Chile ellen a félidőben már 3:0-ra vezettek és ha sikerült volna megtartaniuk ezt az eredményt, s nem kapnak két felesleges gólt, egészen másképpen alakultak volna a dolgok. Ebben az esetben is kiesésüket jelentette volna az NSZK egygólos győzelme Ausztria ellen, ám nem lett volna mindegy a győzelem aránya. Minimálisan 4:3-ra kellett volna nyerniök a nyugatnémeteknek. .. Persze, most már felesleges az okoskodás. Tény és való: Algéria néhány óráig futballtörténelmet írt, de éppen a Chile elleni meccsen azt is „leírták“: távolról sem rendelkeztek ol^án erőnléttel, mint technikával, könnyedséggel, futballgondol kodással. Az algériai labdarúgás felemelkedése kezdetének az 1977-es esztendőt tartják. Ekkor az ifjúsági és sportminisztérium forradalmi reformot vezetett be. Állami támogatással megoldották a klubok anyagi kérdéseit, javultak a válogatott és a klubcsapatok felkészülésének és működésének körülményei, gondosabb lett az orvosi ellátás, a játékosok rehabilitációja. .. AZ EGÉSZ ORSZÁGBAN. Szomorúan búcsúztak a legutóbbi VB- től a kameruniak is. Három mérkőzés - döntetlen. Sem a későbbi világbajnok Olaszország, sem a bronzérmes Lengyelország válogatottja nem tudta legyőzni a francia Vincent edző irányította csapatot. Egy gól hiányzott Kamerunnak a továbbjutáshoz... Ha az 1982-es világbajnokság előtt csak Roger Miiiát ismerte a futballvilág, most már másokról is beszélitek: Kunde, Tokoto, N’Kono... Az utóbbit minden idők legjobb afrikai kapusának tartják. Ott is maradt Spanyolországban, az Espanol Barcelona kapuját védi és Fekete Macskának becézik... Egyébként Kamerunban - ellentétben más afrikai országokkal - nemcsak Jaunde fővárosban és környékén hódolnak a labdarúgásnak, hanem az egész ország területén is. Míg például a 18 milliós Algériában nem egészen 60 ezren kergetik a labdát, addig a kétmilliós Kamerunban mintegy 10 ezren. A kiválasztás lehetősége tehát alapvetően kisebb. Afrikában 14 olyan állam létezik, ahol több az igazolt játékos, mint Kamerunban. „Sokat változott az afrikai futball“ - állítja Thomas N’kono. „A spanyolországi VB ezt világosan igazolta. Nem értem azonban, hogy miért kell ezt meglepetésként kezelni. Hiszen korábban is nyilvánvaló volt, hogy milyen futballt játszunk, mennyire dinamikusan fejlődik nálunk ez a sport. Többször kellene azonban találkoznunk európai csapatokkal, tapasztalatokat, nemzetközi rutint szerezni, megtanulni a hasznos taktikai elemeket. Játékosaink technikásak, mozgékonyak, de fizikailag elmaradnak az európaiaktól...“ HÁRMAS KÜZDELEM. A tízgyermekes családból származó N’Kono rátapintott egy lényeges tulajdonképpen az európai labdarúgás húzott hasznot, míg Afrika igényeit ez a minimális emelés egyáltalán nem elégíti ki. A VB-n ugyan elismerték Kamerun és Algéria játékerejét, de szerintük ez nem sokat ér. Afrikában ugyanis több, ezekkel egyenrangú csapat található. Így Nigéria (Kamerunnal játszotta március végén az Afrika Kupa-döntőt és alulmaradt), Marokkó és Tunézia válogatottja közül bármelyik legyőzheti a fenn- tebb említetteket. De Zaire, Ghana és Elefántcsontpart tizenegye is ezekkel egyenrangú. TALÁN EGYSZER... Ezek a válogatottak azonban csak a világ legjobbjaival való rendszeres találkozók esetén fejlődhetnek. Legalább évenként kellene Olaszország, az NSZK, Anglia, Brazília, Argentína együttesével, vagy más csapatokkal is mérkőzniük. Különben arra a sorsra jutnak, mint Marokkónak az 1970-es mexikói VB-n kitünően szerepelt, a labdarúgás színteréről ma már azonban csaknem nyomtalanul eltűnt csapata. Zaire sem járt jobban az 1974-es világbajnokság után. Az 1978-as argentínai VB-t követően pedig Tunézia labdarúgóira (3:1- re verték Mexikót, 0:0-ra játszottak az NSZK ellen) várt ugyanez a sors. És mindez azért következett be, mert az afrikai futballisták nem jutottak rendszeres nemzetközi mérkőzésekhez. Hát így állnak a dolgok. Mégsem lehet olyannyira elégedett a labdarúgás afrikai térhódításán fáradozó* FIFA-elnök, aki kijelentette: „Életem legszebb napja lenne, ha a világbajnoki döntőben Algéria és Kamerun találkozna.. Ilyen fordulatot rövid időn belül aligha vesz a futballvilág. Az afrikaiak már bebizonyították: a „nagyok" világversenyén egyre jobban hallatják ősi hangszerüket. Ha megfelelő tapasztalatra,-rutinra és taktikai érzékre tesznek szert, még hangosabban szólhatnak a tamtamok. És talán egyszer megvalósul Havelange elnök álma. .. TOMI VINCE • A FIFA elnökének van egy álma... dologra, amit Havelange is lépten- nyomon hangsúlyoz: segíteni az afrikai labdarúgást. A legutóbbi VB után is sokszor emlegették, hogy az afrikai csapatoknak többször kellene találkozniok Európa legjobbjaival. Ha Európa és Dél- Amerika megosztaná tapasztalatait az afrikai országokkal, akkor az elsőségért vívott versengés hármas küzdelemmé bővülhetne. (Erre mondta a néhai Sepp Herbergen „Az emberek újra és újra kimennek a stadionba, mert nem tudják, hogyan végződik a meccs...“ A fejlődő országok jóvoltából már némi ízelítőt kaptunk a futball dicsőséges bizonytalanságából. Meggyőződhettek erről a csehszlovák labdarúgók is a Kuvait elleni mérkőzésen). Azután - mint minden VB után - lecsillapodtak a kedélyek. Senkinek sem sürgős (a FIFA- elnök igyekszik), hogy tegyen valamit az afrikai labdarúgás érdekében. Egyetlen, a futball élvonalába tartozó ország sem küldte el legjobbjait Afrikába, hogy Kamerun, Algéria, Tunézia, Nigéria vagy Egyiptom csapata ellen mérkőzzenek. Ismét megfeledkeztek az afrikaiakról, akik közben játsszák bajnoki mérkőzéseiket, a válogatottak az Afrika Kupáért harcolnak. Az algériaiak nagyhangú dicséreteket kaptak az NSZK elleni 2:1 -es győzelmükért. De a dicséretek helyet többre mennének azzal, ha rendszeresen össze tudnák mérni erejüket az európai és dél-amerikai csapatokkal (Dettmar Crammer, a világjáró edző mondta: „A technikás, könnyedén futballozó afrikaiak taktikai fegyelmet, összpontosító képességet tanulhatnának kontinensünk együtteseitől...“). Afrikában tehát gyorsabban is fejlődhetne a labdarúgás, ami nem kis hasznára lenne a sportágnak. Mert amint az 1982-es VB-n is láthattuk: az afrikaiak visszaadták a futball örömét, frissességét, változatosságot hoztak a játékba. Ennek tudatában is vannak és a kontinens rövidesen jelentkezik követeléseivel. Arról van szó, hogy az 510 ezer igazolt játékost számláló Afrika a jövőben a VB 24-es döntőjében az eddigi két ország helyett hárommal akar szerepelni. Nyíltan kimondták: a világ- bajnoki döntő létszámemeléséből HANGOSABBAN SZÓLNAK A TAMTAMOK...
