Új Szó, 1984. április (37. évfolyam, 79-97. szám)
1984-04-12 / 88. szám, csütörtök
ÚJ szú 3 1984. IV. 12. Reagan veresége a szenátusban (ČSTK) - A washingtoni szenátus elsöprő szavazattöbbséggel tegnap megszavazta azt a határozatot, amely követeli a nicaraguai kikötők elaknásításában való CIA-közreműködés leállítását. A határozatot 84:12 arányban megszavazták, mégsem kötelező érvényű, ennek ellenére a szenátusi szavazás kimenetelét washingtoni politikai megfigyelők a Reagan-kormányzat súlyos vereségeként értékelik. A szenátusban az indítványt Edward Kennedy szenátor terjesztette elő, s annak elfogadása is azt igazolja, hogy a törvényhozók helytelenítik a közép-amerikai térség országaival szemben követett fehérházi irányvonalat. A republikánusok soraiból is többen felháborodással tolmácsolták azt az álláspontjukat, hogy a kormányzat nem tájékoztatta őket a CIA szerepéről a nicaraguai kikötők elaknásításában. Salvador Ismét védtelen parasztokat gyilkolt a rezsim elit zászlóalja Negyedik hete folytatódik az állami alkalmazottak sztrájkja (ČSTK) - A Radio Farabundo Marti, a salvadori hazafias erők egyik rádióállomása adott hírt arról, hogy az Atlacatl nevű különleges „partizánellenes“ zászlóalj katonái San Salvadortól 45 kilométerre északra, Suchitoto városa közelében 23 polgári személyt meggyilkoltak. Az elit zászlóalj a kormány légierejének bombázása elől menekülő parasztokra támadt, s egy részükkel - köztük nőkkel és gyermekekkel - kegyetlenül végzett. San Salvadorban kedden váratlanul értekezletet tartott Új kormány Peruban (ČSTK) - Fernando Belaunde Terry perui államfő tegnapra virradó éjszaka kinevezte új kormányát. A kabinet elnöke és egyben a külügyminszter Sandro Maria- tegui, a kormányzó Népi Akció párt képviselője lett. A kormányban a korábbi kabinet 12 tagja ismét helyet kapott, három tárca élére új politikust neveztek ki. A kormányválságot Fernando Schwalb miniszterelnök lemondása robbantotta ki, Schwalb nem értett egyet az elnök gazdaságpolitikájával. Az elmúlt négy esztendőben ez volt a legsúlyosabb kormányválság Peruban. a hadsereg vezérkara, és elemezte az országban kialakult katonai-gazdasági helyzetet az elnökválasztási színjáték második fordulója (május 6) előtt. Salvadorban már negyedik hete folytatja sztrájkját mintegy 35 ezer állami alkalmazott. Az ország üzemeiben ugyancsak nő az elégedetlenség az alacsony bérek és a rossz munkakörülmények miatt. Haladó szakszervezeti vezetők nyilatkozatot adtak ki, amelyben arra hívják fel a figyelmet, hogy a kormány fokozza megtorló intézkedéseit a munkás- és a szakszervezeti mozgalom ellen. A dokumentum bizonyítékként azt hozza fel, hogy több kiemelkedő szakszervezeti vezetőt letartóztattak, így például Alfonso Reyna Melendezt, Rosendo Mejia Car- piót és másokat. ittttttt A brit rendőrség a hét elején 78 sztrájkoló bányászt tartóztatott le, akik akciójukkal a bányák tervezett bezárása és a nagyarányú elbocsátások ellen tiltakoznak. Néhány bányavidéken - így Notting- hamben és Észak-Derby-ben - összecsapásokra is sor került a rendőrség és a sztrájktörők ellen fellépő sztrájkőrség között. Képünkön: az összecsapások során megsebesült egyik bányász kollégái kíséretében. (Telefoto - ČSTK) A Szovjetunió a nemzetközi helyzet lényeges megjavítására törekszik Oleg Trojanovszkij sajtóértekezlete New Yorkban (ČSTK) - A Szovjetunió a nemzetközi helyzet radikális javítására törekszik - hangsúlyozta Oleg Trojanovszkij, a Szovjetunió állandó ENSZ-képviselője New York-i sajtókonferenciáján, rámutatva arra a nyilatkozatra, amelyet Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB főtitkára adott a moszkvai Pravdának. A szovjet-indiai űrhármas újra a Földön (Folytatás az 1. oldalról) nőver ugyancsak rendben zajlott le. A három űrhajós jól érzi magát. A közös szovjet-indiai űrrepülés során végrehajtott kísérletek eredményeit mind a szovjet, mind az indiai népgazdaságban hasznosítani fogják. A bonyolult és intenzív repülési program teljesítéAz Interkozmosz-program hat éve Ma világszerte a kozmoszkutatásban új fejezetet nyitó eseményre, Jurij Gagarin űrutazásának 23. évfordulójára emlékeznek, s ez a nap egyúttal az űrhajózás napja is. Azóta a Szovjetunió számos új sikert ért el a békés célú világűrkutatásban. Szinte nem telik el hónap anélkül, hogy ne tartózkodna szovjet kozmonauta a világűrben. A Szovjetunió e téren szorosan együttműködik a többi szocialista országgal - és más országokkal is - s ennek eredményeképpen 1978 és 1984 között 11 esetben tartózkodott nemzetközi űrhajós-személy- zet a kozmoszban. A tizenegy külföldi űrhajós sorát 1978 márciusában Vladimír Remek (1.) őrnagy, csehszlovák űrhajós nyitotta meg. Ugyanebben az évben Her- maszewski (2.) őrnagy Lengyel- ország, Jáhn (3.) alezredes pedig az NDK képviseletében végezte el közös kutató feladatait a szovjet kollégákkal a Szojuz mintájú űrhajókon, a Szaljut-6 űrállomáson. 1979-ben a bolgár Ivanov (4.) utazott a Szojuz-33-ason, ezúttal a Szál jutta! való randevú elmaradt. 1980-ban Farkas Bertalan (6.) Pham Tuan (5.) vietnami és Tamayo Méndez (7.) kubai űrrepülő, ezt követően 1981-ben a mongol Guragcsaa (8.), a román Prunariu (9.) teljesítette a kitűzött célt. 1982-ben Chrétien (10.) francia űrpilóta kutató személyében először repült fejlett tőkés ország képviselője Szojuz űrhajóval. Az indiai Sharma (11.) az első űrhajós a fejlődő országokból, aki tegnap tért vissza a világűrből. (N) sében Leonyid Kizim, Vlagyimir Szolovjov, Oleg Atykov, Jurij Malisev, Gennagyij Sztrekalov és Rakes Sharma egyaránt magas fokú szakképzettségről tettek tanúbizonyságot. Az eredményesen befejeződött úrrepúlés hozzájárul a szovjet-indiai baráti kapcsolatok további fejlődéséhez. Ismét bebizonyította, hogy a Szovjetunió saját programja keretében és más államokkal is együttműködve a világűrt békés célokkal, az egész emberiség javára kutatja. Indira Gandhi indiai kormányfő üzenetet intézett annak az ünnepi nagygyűlésnek a résztvevőihez, amelyet Delhiben tartottak a nemzetközi űrrepülés alkalmából. A miniszterelnök-asszony az üzenetben többek között leszögezi, hogy az űrkutatás a szovjet-indiai barátság újabb példája. Az első indiai űrhajósnak a világűrben végzett munkája fontos határkő India előrehaladásának útján. A nagygyűlés résztvevői nagyra értékelték a szilárd és sokoldalú szovjet-indiai kapcsolatokat, elsősorban a két ország műszaki-tu- dományos együttműködését. Rámutattak, hogy a Szovjetunió és India együttműködésének elmélyítése különösen jelentős most, amikor az imperialista körök, élükön az Egyesült Államokkal a nemzetközi helyzet kiélezésére törekednek. Trojanovszkij idézte az interjúnak azt a részét, amelyben Csernyenko a Szovjetunió és az Egyesült Államok normális és stabil, az egyenlőség, az egyenlő biztonság és a kölcsönös be nem avatkozás elvén alapuló kapcsolatai mellett szállt síkra. Felhívta rá a figyelmet, hogy a szovjet párt főtitkárának válaszai rámutatnak a két nagyhatalom közötti viszony javítását gátló akadályokra is, s ezek konkrétan az amerikai kormánynak a katonai erőfölény megszerzésére irányuló külpolitikai lépései. Trojanovszkij ugyancsak hangsúlyozta, hogy Csernyenko főtitkár megerősítette, a Szovjetunió kész az európai nukleáris fegyverek korlátozásával kapcsolatos tárgyalások felújítására, amint az USA és más NATO-tagállamok intézkedéseket hoznak a nyugateurópai rakétatelepítés előtti helyzet visszaállítására. A szovjet ENSZ-képviselő szólt a továbbiakban a más leszerelési kérdésekben tanúsított amerikai obstrukciós magatartásról, s emlékeztetett rá, hogy épp az Egyesült Államok volt az egyetlen olyan ország, amely a legutóbbi ENSZ- közgyülésen a lázas űrfegyverkezés elhárításáról szóló határozat ellen szavazott. NSZK Előkészületek a húsvéti békemenetekre (ČSTK) - A nyugatnémet békemozgalom azt várja, hogy a hagyományos húsvéti békemenetekben az NSZK-ban legkevesebb nyolcszázezer ember vesz részt. Április 20-a és 23-a között négyszáz helyen rendeznek különböző békeakciókat - mondotta Willi van Ooyen, a kampány egyeztető bizottságának tagja a Csehszlovák Sajtóiroda tudósítójának adott nyilatkozatában. Hangsúlyozta, hogy a békemozgalomhoz tartozó különböző csoportok egyöntetűen elutasítják az új amerikai nukleáris rakéták telepítését az ország területén, és követelik eltávolításukat. Egymilliós tüntetés Rio de Janeiróban (ČSTK) - Rio de Janeiro belvárosában kedden több mint egy- millióan vettek részt abban a tiltakozó menetben, amelyet a brazil ellenzéki erők szerveztek követeléseik alátámasztására. Többek között azt szorgalmazzák, hogy hozzák előre a jövő évre tervezett elnökválasztást, és mindenekelőtt azt követelik, hogy az államfőt közvetlen szavazás útján válasszák meg. Az eddigi választási rendszert a hadsereg az 1964-es puccs után vezette be, s eszerint egy választói testület szavaz az elnök személyéről. Ez a rendszer a kormányzó Szociáldemokrata Pártnak kedvez. A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint a lakosság 95 százaléka a közvetlen szavazás mellett foglalt állást. Az ellenzéki pártok javaslatáról a parlament április 25- én kezdi meg vitáját. Ekkorra az ellenzék általános sztrájkot szervez. Megfigyelők a parlamenti kormánytöbbségre való tekintettel nem tartják valószínűnek a választási törvény megváltoztatását. Izraeli betelepítés (ČSTK) - Az izraeli kormánynak a megszállt területek betelepítésével foglalkozó bizottsága úgy döntött, hogy a megszállt Ciszjordániában és a Gá- zai-övezetben a legközelebbi hónapokban hat újabb cionista települést hoznak létre. Ciszjordániában, megszállása, 1967 óta 143 militarizált zsidó települést építettek fel. A megszállás óta Izrael Ciszjordániában és a Gázai- övezetben az arab földek 90 százalékát sajátította már ki. A római kabinet elutasította a rakétakérdésben népszavazást sürgető OKP-javaslatot (ČSTK) - Az olasz kormány elutasította a kommunista párt javaslatát, hogy rendezzenek országos népszavazást az új amerikai közepes hatótávolságú nukleáris rakéták rendszerbe állításának kérdésében. A kormány hangsúlyozta, döntése „politikai jellegű“. Az Olasz KP a döntést elutasította és emlékeztetett rá, hogy az elmúlt hetekben rendezett közvélemény-kutatások során az ólaA guineai államfő az új vezetés céljairól (ČSTK) - Lansana Conté ezredes, a Guineai Népi Forradalmi Köztársaság új államfője Conakry- ban megtartott sajtókonferenciáján kijelentette: az új katonai vezetés fő célja, hogy elérjék Guinea gazdasági önellátását, és felépítsék a demokratikus államrendet. Az új vezetés elsősorban ki akarja dolgozni a népgazdaság fejlesztésének hatékony programját, figyelembe véve az ország forrásait és lehetőségeit. A másik fő feladat valamennyi állampolgár egyenjogúságának biztosítása. Amint kialakulnak a szükséges feltételek, a katonai vezetés polgári kormánynak adja át a hatalmat. Lansana Conté a továbbiakban közölte, hogy a volt kormány tagjait felügyelet alatt tartják és eddigi tevékenységüket gondosan kivizsgálják. Ha bebizonyosodik, hogy nem éltek vissza hatalmukkal, szabadon bocsátják őket. szók túlnyomó többsége a rakéták ellen foglalt állást. A közelmúltban lezajlott parlamenti vitában a kommunista képviselők hangsúlyozták, hogy az ország sorsa szempontjából rendkívül jelentős kérdés megoldása során figyelembe kell venni a néptömegek véleményét is. Olaszország több városában már tartottak népszavazást, s ezek résztvevőinek mintegy 90 százaléka elutasította a rakétákat. Eddig mintegy 3 millió olasz állampolgár utasította vissza a rakétatelepítési döntést. A közvélemény tiltakozása ellenére a comisói rakétabázisra folyamatosan érkeznek az amerikai nukleáris rakéták újabb és újabb alkatrészei. Ezt lehetővé teszi a kormány múlt héten hozott döntése, amely lényegében szabad utat adott a telepítésnek. Kínában a külföldi tőke számára nyitott gazdasági övezeteket hoznak létre (ČSTK) - A napokban a kínai sajtóban a vezető téma a kormánynak az a döntése, hogy 14 kikötővárosban ún. „különleges nyitott gazdasági területeket“ hoznak létre, amelyekben megkezdődik több üzem építése külföldi, vagy kínai és külföldi vegyes beruházásban. Ezek az üzemek különböző adó- és más kedvezményeket kapnak. Az egyik gazdasági napilap vezércikkében azt írta, hogy w az irányvonal Teng Hsziao-ping elképzeléseiből indul ki, és célja a „nyitott ajtók“ poltikájának továbbfejlesztése. A lap hangsúlyozta, hogy ennek az elképzelésnek jelentős szerepet kellene játszani Kína gazdasági fejlesztésében. A kínai „gazdasági nyitásnak“ hírek szerint elsősorban az amerikai cégek örülnek, amelyek tekintettel eladási nehézségeikre óriási felvevőpiacra számítanak Kínában.