Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)

1982-09-10 / 36. szám

ólmenő“ folyóparti kiskocsma azon lapos vendégei közé tartozott, akik lis segélyük alkoholba ölése után yokból, esetleg alkalmi munkáért jut- összegekböl tengették életüket; ez ni források javarészt ugyancsak ah- ioz segítették hozzá, amelyben megái istenigazából nekikeseredve da- ámára sosem létező boldogságról, telemről, szédítöen szép andalgá- in a folyóparti füzes árnyékában, míg Dmályosuló szemmel át nem adta > kábulatnak; ilyenkor a csaposnö féljózan állapotba, és Ernő - bár- izta-csábította vissza a biztonságot karosszék - eleinte bizonytalan moz- mindig szolgálatkészen látott hozzá k és kétes tisztaságú söröskorsók íez a várható egy-két korona remé- i palackos sörrel enyhítette szomját; a legkiválóbb csodaszer, egyből embert, mondogatta, nem kérem, sem szolgálunk ki, buzgólkodott, elkésett vendég érkezett a közelben ül, nem, lássa be kérem, Marika ja a végtelenségig, „schade, ist das jglich“, csillogtatta német nyelvtudá- upán egypár bemagolt szóra, mon- hatott, de így is büszke volt magára, k valami magas poszton lenne a he- csaposnő elégedett hangját, s a di- zdulva tisztára seperte a helyiség ig a rések közt lapuló cigarettacsik- ilték el a figyelmét; elnyűhetetlen ira, fél kézzel, szuszogva hordta az ládákat, magas oszlopokat emelt riinden rendben, istenem, mi lenne léikül, Ernő, sóhajtotta Marika asz- irtak, a nehéz vasrácsot is a helyére lakatolták, viszontlátásra, jaj, majd daadni ezt az üveg sört, igazán rika asszony, hálálkodott amaz, na- ajd este, helyreáll tőle az ember lelki hazatérve békésen kialhatja magát, Dsúzkodtak, és Ernő hosszan bámul- vezető, poros úton távolodó asszony szőke haját, kecsesen ringó csípőjét Hogy hol van számára ,,a haza, az ja sem tudta, éjszakai kóborlásai i egyszerre rádöbbent, hogy Marika észetesen sohase szólította) - öz- jpoly egyedül érezheti magát, mint ő, jrmészetszerüleg következik annak hogy a sors könnyen egymáshoz sttőjüket, csak egy kis bátorságra I Ernő részéről, férfiasán előállni jával, igen, a legnagyobb forgalom- egy-két órával zárás előtt; a csaposhoz sem tudna jutni, kihullana a po- I, a cimborák mind felfigyelnének re, és ő piros pezsgőt állítana mindegyik asztalra, hangos pukkanással csapódnának a fehér müanyagdugók a mennyezetnek, és pezsgő folyna a padlón is, amit aznap senki sem seperne fel, karjaiba kapná Máriát, immár az ő Máriáját, leszaladna vele a partig, ruhástól vetnék magukat a hús habok közé, s a csínytevésre készülő kamasz mosolyával az arcán hallaná a nő ingerlő kacagását, kérlelő szavait, ne, Ernő, mit csinálsz, veszed el a kezed, nézd, mennyien figyelnek bennünket a partról, és Ernő engedelmesen tovább úszna mellette, a csilingelő hang elfeledtetné vele a múltat, sikertelenségeit, Katalin gúnyos visszautasítását, a munkaadó hivatalban kapott csípős megjegyzéseket, ahol hiába bizonygatta képességeit, ugyan hol boldogulna, maradjon nyugton, örülhet, hogy ilyen szép havi segélyt határozott meg a bizottság, hadarta türelmetlenül a kopasz kis hivatalnok, nem is sejtve, mennyire közel a pillanat, amikor Ernő ép,

Herdics Ferenc

erős jobbját lendíti végső felindultságában, utolsó érvként, dühödten, megalázottan...

Gyötrelmes vívódások után szánta el magát a döntésre, amelynek megvalósítása hosszas előkészületeket követelt, mivel rohamosan közeledett az új idény (nyár derekára tervezett mindent), kénytelen volt lemondani az édes bódulatot, feledést hozó pálinka, sőt, lassanként a sör élvezetéről is, és iszonyúan nehéz volt ellenállnia az egyre gyarapodó százasok kísértésének. Tavasszal már albérletben lakott egy öregasszonynál, aki minden hónap végén (kora délelőtt járt a postás) szó nélkül átvette tőle a két darab százast, koszos köténye alá rejtette s becsoszogott a-szegényesen berendezett lyukba, amit mindketten lakásnak neveztek, és Ernő máris indult a folyó felé; délelőttönként gyakorta úszott, egyre rendszeresebben, kitartóan; groteszk formája volt ez a hátúszásnak, amint hanyattfekve a hullámokon ráérősen'(valójában óvatosan) tempózott a lábaival, időnként hátra-hátralendítve ép, erős karját, vigyázz, Ernő, hallatszott a cimborák figyelmeztető kiáltása a partról, ne menj tovább, és

olyankor visszafordult, még mielőtt a széles folyó közepén leselkedő örvény karjaiba zárhatta volna. A partnak vette az irányt, élvezte titkos győzelmét, a feje felett gyors reptű fecske suhant el a végtelen kékségben, és Ernő kissé oldalt fordítva fejét a part felé futó hullámok vékony taraját figyelte, majd ismét az eget, a ragyogó napot, mindenhonnét egy szőke szépség mosolygott vissza rá, és Ernő hihetetlenül csodás álmokat szőtt, s nem tudta, hogy örökké tátongó lyukakat, réseket fed be sötét foltokkal, aztán végignyúlt a meleg fövenyen és azt mondta a fölötte álló, napról napra jobban csodálkozó társainak: mit bámultok, gyertek inkább segíteni a csaposnőnek.

Továbbra is ugyanúgy végezte önként vállalt teendőit a kocsmában, mint annakelőtte: szolgálat- készen, szuszogva, csuromvizesen sürgött-forgott agyonfoltozott nadrágjában, szakadozott fekete atlétatrikójában; egyetlen változást hozott a szokatlan forró nyár: egy-két órával zárás előtt rendszeresen lejártak fürödni Marika asszonnyal a hús folyóhoz, amikor a csaposnő már teljesen kimerülve nővérére bízta a kasszát, és számtalan sóvár tekintet kísérte őket egészen a vízpartig, míg csak a hullámok közé nem vetette magát az áttetsző kétrészes fürdőruhájában kacagó asszony, mindjárt jobban érzem magam, Ernő, mondta, na, siessünk, hogy mielőbb bezárhassunk, úgy unom az egészet, legszívesebben itthagynám ezt a kócerájt, ha lenne egy biztos támaszom, és a férfi nem válaszolt, beleegyezöen hümmögött, kimásztak a fövenyre, Ernő gyors mozdulattal felvette és átnyújtotta a csaposnőnek a törülközőt, nahát, maga egészen megváltozott, csodálkozott a másik, nem iszik, nem dohányzik, megizmosodott, vallja be, hány szeretőt tart, de őszintén, hallotta az incselkedő kihívást, ugyan, Marika, asszony motyogta zavartan, aztán kiszolgálták az utolsó vendégeket, Ernő kisepert, rendet rakott; az ég küldte magát, sóhajtott fáradtan a csaposnö egyik nap olyan, mint a másik, szürke és fárasztó,

igaz bizony, bólogatott amaz, miközben másként látott mindent, de csak bólogatott, és bezártak, lelakatolták a vasrácsot, elköszöntek egymástól, s Ernő letelepedett a partmenti sziklára, és addig bámulta a poros úton távolodó asszony alakját, míg az mozgó pontocskává nem törpült, még a kanyar előtt.

Bosszantotta ugyan, hogy a cimborák mindjárt elhallgattak meglepettségükben, amint vadonatúj kockás öltönyében izzadva átlépte a kocsma küszöbét, és zsebkendőjével felitatta a homlokán gyöngyöző sós cseppeket, pillanatnyi tétovázás után mégis a pult mögött álmélkodó csaposnőhöz lépett, aki ijedten félrehívta, mihelyt megpillantotta a tenyerén csillogó arany nyakláncot, szent ég, csak nem lopta, Ernő, mit jelentsen ez, Ernő, beszéljen, hadarta gyorsan, és Ernő, azt gondolta: valóban igaz, egyik nap olyan, mint a másik, máris másképpen alakulnak a dolgok, mint ahogy elképzelte, de azért a nő fülébe súgta: nem loptam,

magának vettem, ugyanis..., tudja

.....te úristen mit

sz

ól ehhez a..., mit szól a... hallgatott el az asszony, egy óra múlva zárunk, jöjjön, megyünk fürödni, suttogta izgatottan, aztán belépett a függöny mögé átöltözni, oda, ahol csak „bennfentesek“ tartózkodhattak, tehát mindeddig ők ketten, s akkor Ernő megpillantotta az asztalánál poharazgató fiatal mérnököt, akinek a csaposnő körül való legyeskedése mindannyiszor hasztalannak látszott, ugyan, menjen a fenébe, mérnök úr, ne igyék annyit - rendszerint ezekkel a szavakkal utasította ki Marika asszony a helyiségből..., igyekezzen, sürgette a csaposnö a fövenyen, s mérhetetlen gyűlölettel nézett élettelenül lógó bal kabátujjára, majd ledobálta magáról a ruhadarabjait, s újonnan vásárolt úszónadrágjában a nő után vetette magát, ugye milyen kellemes a víz, Ernő, igen, nagyszerű, válaszolt, és egyre beljebb úsztak, vigyázzon, Ernő; szóljon, ha fáradt, ó, ne féljen, még le is előzöm, ha akarom, ide figyeljen, igazán sajnálom, de hát hogy képzelte, hallotta a csaposnő hangját, amely most nem csilingelt, hanem a távolból érkezett, tompán, közönséges, mindennapos színnel, nos, ki lesz a gyorsabb, tért ki a válasz elől és teljes erővel tempózott a lábaival, álljunk meg, kiáltotta az asz- szony, s amikor a férfi megérezte az örvény közelségét, ahol a víz is hidegebbé vált, hasra fordult és hirtelen visszanyúlva megragadta a szőke hajtengert, arcán sátáni vigyorral összeszorította a kezét, engedjen el, Ernő,... magához megyek, szeretem... szere..., hallotta a hazug szavakat, én is szeretlek, Mária, kiáltotta, úgy szeretlek, hogy soha többé el nem eresztelek, élete első és utolsó keserű diadalában tegezte a bálványozott nőt, Máriának nevezte, gyönyörűséggel töltötte el, amint összeért a testük. Fejük felett összecsaptak az ezüstös hullámok. Majd, amint egy pillanatra ismét a víz felszínére kerültek, látta, hogy ugyanolyan kék az ég, mint máskor, s ugyanúgy ragyog a nap, mint álomszerű tervezgetéseinek idején.

BÜK NAP 00/AN, MINT A MM

ajerman

kiázemm

sgészen kicsi fiú egyszer nagyon korán felébit a házukból, abból a nyírfakéreggel fedett 'ben az apjával, egy vadásszal lakott egy evenk jy erdei folyó partján.

>gött, a mogyoróligetben egy kis ösvényen ít erdei egeret. Egymás mögött mentek a hátsó y-egy kék tojást vittek.

ci madár tojásai voltak, a fakuszé, amely egy itt fészket.

girigyelte a két egeret, és keresni kezdte ét, de a mogyoróbokor alatti sűrű fűben nem ni. Viszont rábukkant egy burunduk - földi re.

apón eső esett, ezért a mókus szárítgatta amelyet még az ősszel gyűjtött magának, gyorószemeket az üregből, és szétrakta őket , széles tönkön.

lörült. Elzavarta a mókust, a mogyorót meg • kővel kezdte feltörni. Minden szem mogyoró akadt egyetlen rothadt sem, úgyhogy Vilborik et.

ága közben találta az apja. tel a mogyorót a mókustól? Hisz most nem lesz ndta Vilboriknak. - A mogyoró még sokára érik t a tönkön.

erek? - kérdezte Vilborik. - Magam láttam, •k a fakusz tojását.

gerek tolvajok - mondta az apja -, de neked ell élned.

Vilborik, és visszatette a mogyorót a fatönkre, lép érkezett a nomádszállásra, és mozit hozott- apraja-nagyja - mind elmentek, hogy meg- t, amelyet éjjel a szabad ég alatt, két magas :özt kifeszített nagy vászonra vetítettek. c/ elment, hogy megnézze, a kezében tartotta

iák nem váltott jegyet az apja, mert ó még 'olt, úgyhogy ingyen is nézhette volna a filmet, 'ilborik nem nézte. Az erdő felé fordult, és iította hátra a fejét.

■rt nem nézed? - kérdezte az édesapja, csületesen kell élnem - válaszolta Vilborik -, és

Nagy Zoltán rajza

JURIJ LE VIT ANSZKIJ

A nyár filmkockái

Száraz szökőkút. Tikkadoz a tér, és nyárfapehely felhőzik, fehér, áll rezzenetlen a porlepte nyárfa, meggyet árulnak a gyümölcsbazárban, ott kvaszt mérnek, emitt pénzt váltanak, délre ott függ a kioszkon a tábla:

,,sör nincs“, s az álmosságtól kába büfésnő ásít, szinte tántorog, a reteszt a kioszkajtóra tolja.

A sarki villanyóra mutatója egyet mutat, s mindjárt kettőt utána, és a kettesen hirtelen megáll.

S akkor megáll minden, dermedtre válva, mint állóképen, pihézik a nyárfa, minthogyha moccanatlanul havazna.

Mint vásári gyorsfényképre fagyasztva, egy asszony meredt-mozdulatlan áll és törékeny kisujját messze tartja, iszik, szájához dermed a pohár, állnak a szénsav-gyöngyök is fehéren.

Túl a dohányos bódén, túl a téren a sörért-sor is torpan, úgy marad.

Most zápor csattan le egy perc alatt, egy pillanat, s az utca megürül, az asszony kapualjba menekül, az ácsorgást hamar elúnja aztán. Szandálját félti, hát lerántja inkább és nekivág az utcának mezítláb, az lesz a legfőbb epizód: az utcán ahogy cipőjét lengetve rohan esőtől hólyagos tócsákon át, s tetőtől talpig záportól arany.

Már el is állt.

Szivárványló körök.

A nép az utcán tovább hömpölyög és a szökőkút fellövi magát és fényre gyulladnak a nyárfa-ormok, vízgyöngy-bajszú öntözőkocsi brummog, a kioszk ablakát napfény villantja fel, és egy tócsából kutya lefetyel.

ította a fejét a kép felé, amíg az apja jegyet nem

RAB ZSUZSA fordítása

MAKAI IMRE fordítása