Új Szó, 1982. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1982-01-26 / 21. szám, kedd
A BÉKE ÉS A SZOCIALIZMUS ÉRDEKEI ELLEN Műemlékvédelem - gondokkal SÉTA BANSKÁ ŠTIAVNICÁN Szlovákia területén számos olyan kisebb-nagyobb város van, amely rendkívül gazdag építészeti és képzőművészeti műemlékekben. Ilyenek például Bratislava, Kassa (Košice), Levoča, Banská Štiavnica és így tovább. A letűnt századok során egyik város a kézműipara, a másik a kereskedelme vagy a bányászata révén fejlődött gazdag várossá. Mi ezúttal a csodálatosan szép természeti környezetben fekvő Selmecbányára látogattunk el, hogy saját szemünkkel lássuk a műemlékek e valóságos kincsestárát, s hogy meggyőződjünk róla, milyen állapotban vannak milliókat érő műemléképületei, s az illetékes hivatalok és intézmények mennyire törődnek védelmükkel, felújításukkal. A város összképe - nyíltan szólva - nem túlságosan szívderítő látvány. Amióta Banská Štiavnica megszűnt járási székhely lenni, fejlesztésére nem fordítottak az illetékesek olyan gondot, mint amilyet - éppen kincseket éró mü- emlékállománya folytán - megérdemelt volna. Ez a város véleménye és ez a mienk is. Noha a felszabadulás óta végeztek is bizonyos mértékű müem- lékkarbantartást és -fel- újítást, az meglehetősen esetleges és rend- szertelen volt. A helyzet radikális megváltoztatására központi intézkedésre volt szükség. Ez három-négy évvel ezelőtt meg is történt, mégpedig az SZSZK kormányának 58/78. számú rendelete értelmében. Ha rengeteg is a tennivaló a város műemlék- állománya védelmét és helyreállítását illetően, egy fontos és biztató tényt le kell szögeznünk: az említett kormányhatározat hatására megindult a munka, melynek már - noha szerény, de - konkrét eredményei is mutatkoznak. Amint azt a műemlékvédelmi kirendeltségnél és a városi nemzeti bizottságon megállapítottuk, felmérték a feladatokat, elkészítették a terveket és megszerezték a kivitelezőket a szükséges munkálatokhoz. A város műemlékeiről két szerv gondoskodik, a műemléki kirendeltség és a vnb műemléki bizottsága. A két kéz külön-külön, de összehangolva végzi a maga teendőit és félévenként írásbeli értékelésben tájékoztatja egymást. Juraj Klaučo műépítész, a műemléki kirendeltség fiatal vezetője csupán tavaly júniustól dolgozik a városban, de szereti a szakmáját és nagy lendülettel látott hozzá a bonyolult és nehéz feladatok teljesítéséhez.- Melyek a legfontosabb teendők a legközelebbi években és a későbbi időszakban? Egy precízen kidolgozott térképhez lép, úgy magyarázza el, mi minden tartozik a város műemlék- védelmi övezetéhez. S a terv szerint mit mikor kell megvalósítani.- Műemléki szempontból a város legértékesebb része a főtér, ahol számos értékes szobor és fontos történelmi nevezetességű épület áll. Többek között itt található az 1688-ban épült evangélikus líceum is, ahol kiváló szellemi emberek, számos pedagógus és irodalmár, közöttük például Petőfi Sándor, Andrej Sládkovič és mások nevelkedtek. A teret az elfogadott tervek szerint a 7. és 8. ötéves terv folyamán, tehát 1990-ig kell felújítani. Ehhez minden feltételt biztosítottak az illetékes állami szervek. Úgy vélem, mind az anyagi keret, mind az ütemterv reális. Az 1981-82-es évben kilenc épületet kell felújítani. Egyébként a Selmecbányái műemlékrezervátumban tavaly tizenhét objektum felújítását kezdtük meg. Ezek esetében az építőmunkák főkivitelezője a žilinai Pamiatkostav. A múlt év derekáig pedig huszonhat épületen végezte el a szükséA tavaly felújított,,Pestis-oszlop", mely a város barokk főterén áll. ^ (CSTK-felvetel) ges javítási munkákat a Ziar nad Hronom-i Járási Építőipari Vállalat.- Milyen felújításokat végeztek tavaly?- Az egész évi számvetésünk még nincs kész. Tavaly július végéig igazgatóságunk összesen 7 millió 525 ezer korona értékű munkát végeztetett el. Többek között felújítottuk a főtéri barokk szoborcsoportot, más néven a Pestisoszlopot, ugyancsak a főtéren a 49/ll-es számú ház homlokzatát, a Frauenberg-ház homlokzatát, a Kammerhof, a jelenlegi Bányászati Múzeum épületének két homlokfalát, folytattuk a régi Várnak, a bányaskanzen aknaépületének felújítását és egyéb más munkákat végeztünk. Ez persze az egész múlt évre értendő.- Említette, hogy felújították Jelenet az asztalnál. A nyolcéves kislány másodszor kér rántott húst. Apja ad neki és mellé tesz egy szelet kenyeret.- Kenyeret nem kérek!- Akkor húst sem ehetsz!- De én csak húst kérek!- Egyél hozzá kenyeret!- Üresen akarom!- Nem lehet, a húshoz kenyeret kell enni! Vita, veszekedés, a mama megpróbál közvetíteni, de hiába, a hangulat elromlott, a kislány győztesen, ám duzzogva vágja a húst, az apa feláll az asztaltól. Ennyi a történet. ‘Az még hozzá tartozik, hogy tudjuk, a család nem él anyagi szűkösségben. Megehetne a kislány akár két szelet rántott húst is. De az apának, aki pedig maga sem idős - harminchárom éves - még szabály a megszokás: húst nem lehet kenyér nélkül enni. A kislány pedig már ahhoz az első generációhoz tartozik, amelyik nem érti az ilyenféle szabályokat. Nem érti, mert ,,álszabályoknak" tűnnek, mint ahogyan az is, hogy a száraz kenyeret nem szabad kidobni. Pedig lehet, hogy a ,,húshoz kenyér kell!" valóban álszabály, s az egykori szokás idejétmúlt, érvénytelen, de az, hogy a kenyér nem kerülhet a szemétbe, most is és mindig érvényes, hiszen a kenyér: valóságos érték. Szabály és álszabály Talán soha nem volt egymástól olyan távol két nemzedék, mint a mostani fiatal szülők és a gyerekeik. A szülők, akik nem sokkal a háború után születtek, és a gyerekek, akik a hatvanas, hetvenes években jöttek a világra. Természetes, hogy minden nemzedék életét más és új szokásrendek formálják, s az is, hogy halványul a hagyományok szála. Most mégis különösen szembeötlő, hogy egyes házak homlokfalát. Es magát az épületet belülről?- Azt nem... Ez olyan tény, amin érdemes elgondolkozni. Van-e értelme az efféle „kirakatmunkának“? Ugyanis mire az egész épületet felújítják 5-6 év múlva, a homlokzat javítását kezdhetik újra, mert a szennylerakódás, a városi forgalom, az emberi rongálás, az időjárás közben tönkreteheti. Erre a legjobb példa a Kammerhof, amely pont a szűk főutca szélén fekszik. Sokkal logikusabb lenne, ha a műemlékeket először belülről tennék rendbe, hogy valamire szolgálhassanak is, a homlokzat, a „kirakat“ azután is ráér. Tudom, amint Klaučo mérnök kifejtette, pénz volna elég, de nincs elég kivitelező. Évenként a járás kb 20 millió koronát kap műemlékvédelemre. Ebből maga Sélmecbánya 15 milliónyit használhat fel. A városházán Elena Podracká alelnöknő megmutatja a szépen felújított egykori üléstermet, mely ma esketőteremként szolgál. Pataki Klára modern szobra jól harmonizál a barokk falfestményekkel. Az alelnöknő közben beszél:- Nehéz ügy a műemlékvédelem. De azért a tavaszi tervünket sikerült megvalósítanunk. Több mint 300 műemlékértékű épület van a városban. Ebből 11 szerepel a nemzeti kulturális műemlékek, 89 pedig a kulturális műemlékek jegyzékén. Ezt sajnos nem lehet úgy végezni, mint a lakásépítést .. És drága is. Egy fontosabb műemléképület teljes felújítása tízmillió koronába is belekerül. És türelem kell hozzá, mindenekelőtt a fő beruházó iránt. S megértés is. Jól látja a fiatal Juraj Klaučo mérnök:- A legfontosabb a tervező, a beruházó és a kivitelező jó együttműködése. Ez az alap. Pénz lehet, de ha ez a három mind másfelé húzza a kötelet, hiába az erőlködés. Említést érdemel, hogy tavaly jó munkát végzett a Pamiatkostav építő csoportja, melyet Müller Miklós vezet. De a jó előhaladás érdekében a brigád az idén sem adhatja alább A város műemlékvédelmének megindításáért igen sokat fáradozott dr. Ján Novák, a városi levéltár igazgatója A város műemlékkincsének megmentéséért nagy erőfeszítéseket tesz a járási műemlékvédelmi igazgatóság és a vnb is, Ján Petrík elnökkel az élén, Jozef Šimko mérnök, műemlékvédelmi előadó szaktudását is latba vetve. De olyan gigantikus vállalkozás ez, hogy csak az illetékes fölöttes szervek felelősségteljes és körültekintő támogatásával hozhatja meg évről évre a gyümölcsét. Csak a közös igyekezet nyomán ragyoghat fel tíz-tizenöt év múltán teljes fényében ez az egykor virágzó, szép kisváros. KÖVESDI JÁNOS a szokások milyen távol esnek egymástól. A mi gyerekeink a hetvenes években együtt születtek a televízióval, természetes számukra, hogy csokoládét, narancsot kapnak a tízórai mellé, hogy nyáron nyaralni mennek - egyre többen külföldre s hogy a falu egyik végéről a másikra, autóval utaznak. A mesét esténként nem anya vagy a nagymama mondja, hanem a televízió, és ha száraz a kenyér, a szemétbe kerül. Ezek már az ő szokásaik, ehhez tartják magukat. S mi gyakran sértődötten, értetlenül, de legalábbis tanácstalanul hadakozunk olyan normák ellen, amelyeket valójában mi hívtunk életre. Nehéz a dolgunk, mert arról le kell mondanunk, hogy a mára kiürült, tartalmatlanná vált szokásokat fölöslegesen őrizgessük, de egyre meggyőzőbben és határozottabban kell ragaszkodnunk a kenyér, az ember, a munka tiszteletéhez. HEGEDŰS TIBORNÉ (Folytatás a 3. oldalról.) mokratikus pártok egyre inkább a tudományos szocializmus felé orientálódnak, sőt számos párt az említettek közül a marxizmus-le- ninizmust vallja tevékenysége elméleti alapjának. Ez abban is megnyilvánul, hogy Lenin műveit hosszú évek óta világviszonylatban a legtöbb nyelven adják ki. A Vlagyimir Wjics Lenin művei iránti érdeklődés nem csökken, hanem egyre növekszik. És éppen ebben az időben tartották az olasz kommunisták képviselői megfelelőnek, hogy lemondjanak a nagy forradalmi tanításról. Ezzel egyidejűleg azt állítják, hogy a kommunista mozgalom felett teljesen eljárt az idő és ezentúl lemondanak a kommunista pártokkal fenntartott „régi típusú kapcsolatokról.“ Ezekkel a pártokkal ugyanolyan kapcsolatot akarnak a jövőben létesíteni - mindennemű ideológiai, politikai, vagy egyéb megkötöttség nélkül -, „mint minden más szocialista, forradalmi és haladó erővel“. Az utóbbi években az Olasz Kommunista Párt vezetősége nem egyszer fejezte ki sajátos állásfoglalását a nemzetközi helyzet, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom több problémájával, a világszocializmus tapasztalataival kapcsolatban. Most már nyilvánvaló, az említett állásfoglalások lényege a marxista-leninista forradalmi alaptól való fokozatos elhajlás volt. Minden bizonnyal az OKP vezetői meglehetősen bonyolult elméleti és politikai „újításainak“ („a harmadik út“ az ,,eu- rokommunizmus“, „az eurobalol- dal szövetsége“, „a harmadik szakasz“) az volt a céljuk, hogy leplezzék ezt az elhajlást és annak lényegét országuk munkás- osztálya és kommunistái előtt. Fokozatosan arról próbálták meggyőzni a dolgozókat, hogy ismerjék el és támogassák a mar- xizmus-leninizmustól, az Olasz Kommunista Párt forradalmi hagyományaitól, a Szovjetunió és a többi szocialista ország dolgozói és kommunistái iránti barátságtól és szolidaritástól való elhajlás irányvonalát. Áz Olasz Kommunista Párt múlt év végén és 1982 elején elfogadott dokumentumai azt jelentik, hogy a párt vezetői lemondanak mindarról, ami eddig összekötötte őket, csaknem 90 országban a békéért és a szocializmusért vívott küzdelem élharcosaival, hogy nyíltan szembefordultak a világ- szocializmussal. Mindez azonban mit jelent? Milyen osztályérdekeket szolgál? Korunk világában ez közvetlen segítséget jelent az imperializmusnak, amely már évtizedek óta a szocializmus meggyengítésére, megbénítására és ideológiai aláásására törekszik. Egyet jelent ez az antikommunizmusnak és általában a társadalmi haladás ellenfeleinek nyújtott támogatással. Ezzel összefüggésben figyelmeztetni kell arra, hogy az OKP vezetőinek állásfoglalásai ártanak magának az Olasz Kommunista Pártnak is. Senki előtt nem titok, hogy Olaszországban a kommunizmus ellenfelei már régóta le akarják téríteni az OKP-t a proletár osztályszemlélet útjáról és el akarják szigetelni a kommunista mozgalomtól. Ezt persze nem azért teszik, hogy aztán megosszák a hatalmat az olasz kommunistákkal, hanem azért, hogy a pártot megsemmisítsék és olaszföldön gyökeresen kiirtsák a kommunista mozgalmat is. Ezért nem véletlen, hogy Olaszországban, az Egyesült Államokban és más NATO-országokban, a burzsoázia jelenleg annyira dicséri az OKP vezetőségének állásfoglalását. Luns úr, a NATO főtitkára az említett állásfoglalásokat a bur- zsoá kormányok követendő példájának minősítette Szó se róla, kitűnő bók ez a kommunistáknak. AZ OKP-nek hosszú és dicső a története. Áldozatosan harcolt a fasizmus és a háború ellen. Az olasz kommunisták, hasonlóan más országok kommunistáihoz a szabadságért harcoltak a második világháborúban. Az a fordulat, melyet most e párt vezetői végrehajtottak, érthetően aggodalommal tölt el minden kommunistát, mindenkit, aki az imperializmus, a reakció és a háború ellen harcol Korunk világa viharos forradalmi változások világa. Ez egyidejűleg az atomkatasztrófa veszélye elleni szívós harc világa. Magától értetődő, hogy e feltételek között minden haladó társadalmi és politikai erőnek, minden haladó politikai pártnak meg kell találnia helyét a béke, a demokrácia és a szocializmus közös arcvonalában. Ugyanakkor társfelelősséget kell vállalnia korunk történelmi feladatainak megvalósításáért. Csakhogy az OKP jelenlegi vezetőinek magatartása egyáltalán nem segíti elő azt, hogy az olasz kommunisták, az olasz munkásosztály, az olasz dolgozók milliói a békéért és a haladásért vívott világméretű harcban méltó helyet foglalhassanak el. Az említett állásfoglalások ugyanis ellentétben állnak a béke és a szocializmus érdekeivel. Az olasz munkásosztály és nép előtt óriási problémák állnak: elhárítani azt a veszélyt, hogy az országot és a népet idegen imperialista, agresszív célokra használják fel, s meg kell szabadulni az imperialista monopóliumok elnyomásától és kizsákmányolásától. Az említett problémák megoldásában a legmegbízhatóbb támaszuk a baráti Szovjetunió, az SZKP, a szocialista közösség és a kommunista világmozgalom. A novákyi villanyerőmű dolgozói ebben az évben az ésszerűsítési i ntézkedéseknek köszönhetően 690 terrajouile energiát takarítanak meg. A kondenzátorok folyamatos tisztításán kívül, amivel növekszik a turbinák hatékonysága és csökken a tüzelőanyag-fogyasztás, fluidizációs eljárással hasznosítják majd a kis fütöértékű tüzelőanyagot. Folyamatosan végzik a malmok korszerűsítését, s közben csökkentik a tüzelőanyag előkészítéséhez szükséges villamosenergiafogyasztást, ezzel évente 1500 MWó áramot takarítanak meg. A képen Jozef Remeň (balról) és Anton Buričan. (Peter Lenhart felvétele - ČSTK) ÚJ szí 4 1982. I. 2
