Új Szó, 1981. szeptember (34. évfolyam, 205-231. szám)
1981-09-23 / 225. szám, szerda
O szí határjárás a Sajó partján £* Kiscé gondterheltnek látszott Druppa László, a méhi (Včelin- ce) Hisz gabonatermesztő agro- nómusa, amikor dolgozószobájában áttekintette az elmúlt napok munkájának eredménylistáját, s szinte maga elé képzelte mindazt, amit a soron következő időszak alatt meg kell valósítani szűkebb munkaterületén. Lehet, hogy az őszi érésű növények betakarítását hátráltatta volna egy kiadós esőzés, én azonban határozottan örültem volna, hiszen talajművelő gépeink egyre nehezebben boldogulnak a csontkeményre száradt, különben is rendkívül kötött talapon. Mert aratás óta — amikor jól megtaposták gépeink a földet — bizony nem hullott számottevő csapadék, s ez a ta- lajmüvelésnél és a magágykészítésnél nemcsak mennyiségi, hanem minőségi gondokat is felvet. Márpedig az idei ősz folyamán mindenképpen jó munkát akarunk végezni, nehogy a jövő évi elszámolásnál lelkiismeret- furdalás gyötörjön majd bennünket. Búzából 650, őszi árpából 30 hektáron kerül földbe a mag, ötven hektáron pedig keveréktakarmányt vetünk. Bármennyire Is csábító lenne időelőnyre szert tenni ezekben a napokban, a kenyérnekvalő vetésével még várnunk kell, hiszen előbb fedél alá kell juttatnunk az őszi érésű növények egy részét, mindenekelőtt a cukorrépát és a kukoricát. A cukorrépa betakarítását az ütemterv szerint szeptember 21-én kezdtük, s hamarosan indulhat a korai érésű kukorica törése is. Reméljük azonban, hogy október 15-én már a múlt időben beszélhetünk az ősziek vetéséről. Góbis Gábor mérnököt, a növénytermesztési üzemág vezetőjét is aggasztja kissé az őszi szárazság, másfelől viszont örülhet a betakarítási munkák zökkenőmentességének. — Hihetetlenül sok most a tennivaló a földeken, s hogy ami megtermett, kárba ne vesz- szen miden kedvező percet ki kell használnunk a begyűjtésre. A legnagyobb elfoglaltsággal napjainkban a silókukorica betakarítása, tartósítása jár. Termése igen bőséges, minden bizonnyal meghaladja majd a hektáronkénti 40 tonnát. Így nem is jelent különösebb kiesést az a húsz hektár, amelyet szemes kukoricaként takarítottunk be. Erre azért van szükség, mert a vártnál itt gyengébben termett búzából és árpából. A kukorica viszont szép termést ígér, remélem, elérjük a tervezett 4,7 tonnás hozamot, és a betakrltása sem okoz majd különösebb gondot. Jelenleg két kombájn átalakítását végzik szakembereink, s kifogástalanul működő gépekkel két hét leforgása alatt végezhetünk a munkákkal. Zökkenők lehetnek viszont a felvásárlásban, hiszen mi csupán előtisztítani tudjuk a termést, szárítani nem. A korábbi esztendőkben 32—35 százalékos volt a növény nedvességtartalma, most éppen a szárazság következtében lesz kevesebb, 2,8 százalék körüli. Lényegesen kedvezőtlenebb előjelekkel kezdjük a cukorrépa betakarítását. A kétszáz hektáros összvetésterületének egy jelentős része, mintegy 40 hektár szenvedett tavasszal árvízkárt, ami később el is gyomosodott. Nos, ezen a területen a bonyodalmak elkerülése végett valószínűleg kézi erővel végezzük majd a betakarítást. S mindezek tetejében még itt van a hagyma, a sárgarépa, a petrezselyem és egyéb zöldségfélék begyűjtése. Most éppen a petrezselyem és a hagyma szedése van folyamatban, ez utóbbinál kisegítenek bennünket a tornaijai és a rimaszombati mezőgazdasági középiskolák tanulói is. Javaslom nézzük meg őket munka közben. — Az irodaépületből mindösz- sze néhány perces autóút vezet a Sajó mentén elterülő hatalmas hagymaföldig. Szinte pezseg az élet azokon a területeken, ahol az ásógépek már a felszínre hozták a termést. A diákseregnek csupán az a teendője, hogy szaporán ládákba gyűjtsék. Feltéve persze, ha van mibe gyűjteni, mert látogatásunk időpontjában éppen kifogytak a ládákból. — Én ugyancsak ma vagyok itt első nap — mondja a lányok gyűrűjében Bőd. Sándorné, a Tornaijai Mezőgazdasági Szak- középiskola friss diplomás, szlovák-magyar szakos tanéra, de kollégáim említették, hogy gyakran előfordul ilyen eset. A harminckét elsős diák teljesítményére különben nem lehet panasz, egy-egy páros harminc ládával is összegyűjt naponta. A gyerekek nagyon igyekeznek, hiszen teljesítmény szerint fizetik őket. — S vajon mit kezdenek majd a pénzzel? — Ezer helye is lesz annak — válaszolja az általános derültség közepette osztálytársnői nevében is Tamás Sarolta, de egy biztos; év végén osztálykirándulást tervezünk, s arra már most gondolnunk kell. — A tornaijai iskolával évek óta jó kapcsolatunk van — mondja kísérőm, miután elbúcsúzunk a vidám társaságtól. S ez nem csupán az egyoldalú segítséget érinti. Én is az iskola növendéke voltam egykoron, így könnyebben szót értünk a vezetőkkel, tanárokkal. Igazán jól dolgoznak a gyerekek, szinte magukénak érzik már a közös gazdaságot. A rimaszombati gyerekeket sem érheti szemrehányás, s nem ők tehetnek arról, hogy napi ide- és hazaszálításuk nagy időveszteséggel jár, kevesebb időt tölthetnek produktív munkával. Az összegyűjtött hagyma útja a 76 hektáros parcella széléről az osztályozó gépsorhoz vezet. A „kisüzemet“ a gazdaság ru- nyai (Rumince) részlegén néhány évvel ezelőtt szerelték fel, amikor már bizonyossá vált a hagymatermesztésre való szakosítás. Kiszolgálását kilenctagú személyzet látja el, s legalább ötször annyi ember munkáját végzi el a gép — kifogástalanul. Déli tizenkettőre érkeztünk a községbe, a dolgozók éppen abbahagyták a munkát. A helybeliek hazaugrottak egy kis meleg ételre, a távolabbi pusztákon lakók — így Pavčeková Mária és Cijerová Júlia — helyben fogyasztották el a magukkal hozott hazait. — Nekünk is jól jönne egy tál meleg étel — így az utóbbi. — De ki fog azért a méhi szövetkezeti konyhára gyalogolni?! Egy—két ember miatt viszont nem kifizetődő kihozni az ebédet. Na, majd este, odahaza kipótoljuk — igaz-e Mária? — Hát igen, legtöbbször este főzünk, amiből még másnap Is ehet a család — folytatja a gondolatmenetet munkatársnője. — Az persze nekünk is jól jönne, ha itt a közelben megmelegíthetnénk az ételt. A rövid ebédszünet után fel- morajlik a hatalmas gépsor, megkezdődik a hagymák tánca a rostszerű szállítószalagon. Legkorábban a pici dughagymák hullanak ki, alkotnak egy hatalmas kupacot, legkésőbb és legtávolabb a szép, almanagyságú fejek. Ez utóbbi osztályon felüli áru — jórészt a feldolgozó- ipar kapja. Az osztályozó napi teljesítménye eléri az ötszáz ládát, vagyis az egy vagonos szintet, s akár nagyobb is lehetne, ha lenne elegendő láda. Itt derül ki az is, hogy a ládahiány nem a szövetkezet munkájának belső szervezetlenségéből ered, hanem a felvásárlóéból. Még szerencse, hogy a vége felé közeledik már a hagymaszüret, meg szükség esetén a szabványos méregzöld színű műanyag ládák helyett másféle csomagoló alkalmatosság is megjárja. Délután kettő körül járt már az idő, amikor kövér esőcseppek verték fel az út szürke porát. A tőlem néhány kilométerre levő gyerekekre gondolok, akik aznap minden bizonnyal korábban fejezték be a munkát, s u gabonatermesztő agronómusra, aki olyan nagyon várta már az áztató esőt. HACSI ATTILA Kommentáljuk A KEZDEMÉNYEZŐ TERVEZÉS EREJE Népgazdaságunkban a komplex intézkedések érvényesítése jegyében telik a 7. ötéves tervidőszak első esztendeje. A gazdasági vezetők fokozatosan minden ágazatban, termelési-gazdasági egységben, vállalatnál és üzemben magukévá teszik a komplex intézkedések játékszabályait, alapelveit. Vannak, akik vonakodnak érvényesítésüktől, noha tudják, változtatni kell irányítási gyakorlatukon, mert csak így kerülhetnek összhangba az intenzív gazdálkodásra ösztönző alapelvekkel, kongresszusi irányelvekkel. Tény, hogy fél-, illetve alig háromnegyed esztendő nagyon rövid idő olyan nagyszabású intézkedések érvényesítése hatékonyságának leméréséhez, mint amilyenek a komplex intézkedések. Lehetetlenre vállalkozna, aki konkrét számokban okarná kimutatni, milyen anyagi haszna származik az országnak a hatékonyabb gazdálkodásra, a versenyképesebb termékek gyártására, az eredményesebb anyag- és energiagazdálkodásra ösztönző szigorúbb mércé- jü mutatórendszer érvényesíiéséből. Lehetetlenre vállalkozna, hiszen egyelőre nehéz kimutatni, hogy az egyik vagy másik intézkedés milyen mértékben hatott az eredmények alakulására. Az év elejétől azonban népgazdaságirányítási, tervezési gyakorlatunkban felgyülemlettek olyan tapasztalatok, amelyekre mindenképpen érdemes felfigyelni, érdemes belőlük leszűrni a kellő tanulságot. Ez év derekán vállalatainknál, üzemeinkben — a mindennapi feladatok teljesítésével párhuzamban — folyt a jövő évi tervek előkészítése — mégpedig országos viszonylatban első ízben — a kezdeményező tervezés alapelveinek érvényesítésével. A kezdeményező tervezés lényege — amint azt az utóbbi hónapokban nagyon gyakran hangoztattuk —, hogy a dolgozókkal közösen megvitatják az előirányzott tervmutatókat, s az alacsonyabb irányítási szinteken — a vállalatokban, üzemekben — levő helyzet ismeretében szólnak hozzá, milyen irányban pontosítják az előirányzott javaslatokat. Az elkészült kezdeményezőtervek bizonyítják — a Szlovák Tervbizottságon elhangzottak szerint —, hogy dolgozóink megértették, mire kell összpontosítaniuk igyekezetüket, mit várnak el tőlük. Az ipari vállalatok közül például több mint hetvenben — a dolgozók javaslatait, észrevételeit figyelembevéve — nagyobb tervfeladatok jutottak be az 1982-es tervjavaslatba az előirányzottnál. Vagyis azoknak a javaslatait érvényesítették, akik a mindennapi gyakorlat alapján meg tudják ítélni, milyen többletteljesítményt nyújthatnának, ha a gazdaságirányítás, a vállalat- vezetés biztosítja a zavartalan termelés feltételeit. És — egyértelműen — ebben rejlik a kezdeményező tervezés ereje. Persze, ezt az erőt irányítani kell, és az anyagi ösztönzés eszközeinek érvényesítésével el kell érni, hogy ezt az erőt maradéktalanul ki is használjuk. Mindezen túl a kezdeményező tervezés ereje abban is rejlik, hogy segítségével nagyobb összhang teremthető a népgazdasági, a társadalmi és az egyéni érdekek között. Ha a dolgozó tudja, mit várnak el tőle, s azt is tudja, hogy a feladat teljesítéséért, túlteljesítéséért mennyi juttatást kap, mennyi prémiumra jogosult, és ha azzal is tisztában van, hogy a mulasztásért mennyit vonhatnak le béréből — és ha élnek is ezekkel a komplex intézkedések nyújtotta lehetőségekkel —, akkor a kezdeményezőtervek alapján született tervjavaslatok ezekben a hetekben reális tervekké válhatnak. Olyan tervekké, amelyek megvalósításától nem húzódozik majd senki. PÄKOZDI GERTROD Tömegtakarmányból nem lesz hiányuk... Az időjárás Bodrogközben is egyre inkább őszies. A minap, amikor a bolyi (Boľ) Haladás Efsz-ben jártunk, a határban szorgoskodó termésbe- takarítók fölött itt-ott még meg-megjelent — hatalmas köröket róva — az otthonuktól búcsúzó fecskék csoportja, Zé- ténynél (Zatín) pedig még néhány — útra készülő, vagy talán a hosszú repülésnek nekivágni nem merészkedő — gólyamadár is jelt adott létezéséről. Az egyesült földművesszö- vetkezet bolyi irodaházának falai tövében friss földtakaró borította az áttelelésre gondosan előkészített ültetőburgonya-halmokat, a határból silóval megrakott pótkocsikat vontattak egymás után a traktorok, a gabona aratását idén rekordidőben elvégző kombájnok a lucernamag cséplésével voltak elfoglalva, a szüretelésre készülők puttonyaikat sorakoztatták — egyszóval temérdek munka jutott minden percére a napnak. Leczo István mérnök, a szövetkezet elnöke szerint ,,az idei nyár — melyre Bodrogközben senkinek sem lehetett panasza, hiszen akkor esett és akkor volt Jó idő, amikor kellett — jól megérlelt mindent és ígéretes, gazdag őszt alapozott meg". — Tétlenségre most nem panaszkodhatunk — folytatta a tőketerebesi (Trebišov) járásban jó hírnévnek örvendő mezőgazdasági üzem elnöke —, hiszen javában folyik a 108 hektárnyi silókukorica betakarítása, tárolősa, megkezdtük a cukorrépa tisztítását, cséplik a lucernamagot, meszezzük, trágyázzuk a talajt, szántunk, a zöldségkertészetünkben is tömérdek a teendő, ugyanakkor pedig készülünk az ősziek vetésére, az 50 hektárnyi szőlő szüretelésére, s hamarosan kezdődik a szép termést, hektáronként alighanem 5—6 tonnás hozamot ígérő szemes kukorica betakarítása. — Ezen a vidéken a múlt év a tömegtakarmány szempontjából eléggé szegényes volt. Milyen most a helyzet, illetve ml várható? — Nem túlzás, ha azt állítom, hogy a múlt évhez viszonyítva száznyolcvan fokos a javulás ezen a téren. A szénából — száraz állapotban — 0,7 tonna jut egy nagy állat- egységre, tehát jobban állunk, mint ahogy azt a kerületi terv megszabja, silóból pedig még ennél is jobb a mérlegünk. Ugyanakkor van harminc hektár takarmányrépánk, a százötven hektár cukorrépa levelét is hasznosítani akarjuk, úgyhogy az abrakot lesz mivel „kiegészíteni“. Persze, igen A gépek és az emberek mostanában reggeltől estig dolgoznak a határban. A Gyékényes dűlőben is (A szerző felvétele) nagy szükségünk van az elegendő mennyiségű és jó minőségű takarmányra, mert szövetkezetünkben a tejtermelés mennyiségi szempontból még mindig nincs a várt, illetve a tervezett szinten. Hogy jobbak legyenek eredményeink, ahhoz az egyik feltétel tehát minden bizonnyal adott lesz. Az elnök szavalnak igazáról, s derűlátásáról Zétény határában. a Gyékényes dűlőben is meggyőződhetünk. Ott Géezi Miklós és Geri Mihály agronómus vezetésével teljes ütemben folyt a silókukorica betakarítása. — Kár, hogy csak egy ilyen gépünk van — mutattak a munka menetét szemlélő szakemberek a hatalmas növényzettel viaskodó SPS—420-as szecskázókombájnra —, különben sokkal gyorsabban végeznénk ezzel a munkával. Nem kétséges, nyernénk is vele, mert ki tudja, milyen Idő jön ezután, hogyan tudjuk majd .menteni“ a takarmányt. Szabó András kombájnos szerint — akiről az a hír járja a szövetkezetben, hogy munkáját igen felelősségteljesen és szakszerűen végzi — „Most az volna jó, ha az ember és a gép három műszakban bírná a strapát.“ Mivel azonban nemcsak az embernek, a gépnek is kell pihenés, így naponta „csupán“ reggeltől estig tart a takar- mánybetakarítók munkája. Szabó András szavait nyugodtan kiegészíthetjük azzal, hogy a „reggeltől estig“ nem csupán a takarmőny betakarításán fáradozókra vonatkozik, hanem mindenkire, aki az őszi munkákat végzi a határban. Legalábbis a Latorca és a Bodrog mentén ezt tapasztaltuk. GAZDAG JÓZSEF mm 1981. IX. 23. 4
